Napló, 2001. január (Veszprém, 57. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-12 / 10. szám
6 NAPLÓ RÖVIDEN Marad a növekedés Frankfurt (mti) - Egyes félelmekkel ellentétben az Egyesült Államokban nem lesz recesszió, csupán normális gazdasági gyengülésnek leszünk tanúi, míg az amerikai kamatdöntéseknek nem lesz közvetlen hatása az Európai Központi Bank intézkedéseire - véli a pénzintézet vezető gazdasági szakértője. Az Otmar Issinggel készült interjút csütörtökön közölte a Handelsblatt német gazdasági napilap. Issing rámutatott, csupán arról van szó, hogy az igen erős amerikai gazdasági növekedés normális szintre áll be. Az eurózóna országaira kitérve Issing rámutatott, hogy a térségben mérséklődik a gazdasági növekedés tavalyhoz képest, de az üteme így is magas marad. Cipőket vizsgáltak a fogyasztóvédők Budapest (mti) A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség (FVF) a gyermekcipők forgalmazásának vizsgálata során az ellenőrzött 243 bolt 65,8 százalékánál talált valamilyen szabálytalanságot. A tavaly szeptemberben és októberben tíz megyében, valamint a fővárosban végzett ellenőrzés során a felügyelők megállapították, a 6 évnél fiatalabb gyerekeknek gyártott cipőket árusító boltok jelentős része nem rendelkezik a kötelező forgalombahozatali engedéllyel, és nem tünteti fel a rendeltetés szerinti megnevezést a lábbelin. A próbavásárlások tapasztalatai szerint a gyermekcipővel kereskedők nem fordítanak kellő hangsúlyt a tájékoztatási kötelezettségre. A felügyelők két hónap alatt több mint 12 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot és több mint 2 millió forint szabálysértési bírságot szabtak ki. A kötelező forgalombahozatali engedély bemutatásáig 25 millió forint értékű gyermekcipő árusítását tiltották meg. Ebből a kifogásolt feltétel teljesítése után 5 millió forint értékű gyermekcipő forgalmazását engedélyezte a hatóság. GAZDASÁG 2001. január 12., PÉNTEK Időben érkezik a támogatás Veiland László, a megyei turisztikai hivatal vezetője a tervekről ■ Győrffy Árpád A korábbi években megszokottnál sokkal előbb, már a Napló hétfői számában megjelenik a Veszprém Megye Turizmusáért Közalapítvány pályázati felhívása a megyei marketingtevékenység támogatásáról - tudtuk meg Weiland Lászlótól, a megyei turisztikai hivatal vezetőjétől, amikor az idei tervekről kérdeztük. A közalapítvány kuratóriuma a megyei közgyűlés tavaly őszi felhatalmazásával élve úgy határozott, hogy az idei évben mintegy négymillió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a megye vagy egyes térségeinek, településeinek idegenforgalmi értékeit bemutató nonprofit kiadványok készítéséhez, ha azok még a szezon előtt megjelennek. Az alapítvány emellett az idei évben is pályázatot ír ki a turisták számára vonzó kulturális, szabadidős programokról tájékoztató műsorfüzet kiadására. A felhívás korai megjelenésének köszönhetően az idén mód lesz arra, hogy már az előszezonban eljusson a füzet a szálláshelyekre, Tourinform-irodákba. De az érdeklődők már korábban is hozzájuthatnak a fontosabb információkhoz a kiemelt programokat tartalmazó kiadványból, amelyet a nagy vásárok előtt, legkésőbb március elején jelentetünk meg. Az országos szaklapok is beszámoltak a napokban arról, hogy elkészült a megye gyalogos és kerékpáros túraajánlatait bemutató ingyenes füzet. Lesz-e más új kiadvány még a szezon előtt? - Legkésőbb februárban megjelenik a panziókat, hoteleket, kempingeket bemutató ingyenes katalógus. Ebben minden olyan szálláshely szerepel, amelyik eljuttatta hozzánk az adatait. Most készítjük elő a megyében működő falusi vendégfogadókat ismertető kiadványt. Korábban a Falusi Turizmus Megyei Szövetségének adtunk támogatást ehhez a munkához, de az érintettek jelzései és a megjelent anyagok tartalma, minősége alapján úgy határoztunk, hogy inkább mi megcsináljuk, így belekerülhetnek azok is, akik nem tagjai az egyesületnek. Az információkat fele-ott leszünk minden fontosabb hazai idegenforgalmi kiállításon. Nuárban, márciusban gyűjtjük össze az önkormányzatoktól, kistérségi társulásoktól, de a vendégfogadók akár közvetlenül vagy a Tourinform-irodákon keresztül is eljuttathatják hozzánk adataikat. Az új kiadványok készítése mellett a legnagyobb erőt a korábbi anyagok frissített újranyomására kell fordítani. Hisz az elmúlt két és fél évben megjelent közel 400 ezer példányból már alig van. A kiadványok megjelentetése csak az egyik feltétele a megye megismertetésének. Hogyan juttatják el az anyagokat a potenciális érdeklődőkhöz? - Az országos és regionális marketingszervezetekkel való együttműködés mellett továbbra is jelentős része munkánknak a kiállításokon való önálló részvétel. Február és április vége között ott leszünk minden fontosabb hazai idegenforgalmi kiállításon, köztük a budapesti Utazás vásáron is. Január utolsó hetében Koppenhágában mutatjuk be a megye kínálatát a balatoni régióval közösen. A további külföldi turisztikai vásárokon való részvételt a költségvetés ismeretében tudjuk tervezni. De ezeken túl is, a testvérkapcsolatok keretében elvisszük, illetve eljuttatjuk anyagainkat Olaszországba, Franciaországba, Németországba és Japánba is. Hogyan állnak a megyei turisztikai vásár előkészítésével? - Az idén április 21-22-én kerül sor a rendezvényre a megszokott helyen, az egyetem aulájában. Az ITD Hungaryvel közösen szervezett kísérő konferencia elsősorban a befektetési lehetőségekkel foglalkozik. A témával foglalkozó szakértők mellett talán sikerül összehoznunk egymással azokat, akiknek terveik vannak, s akik szívesen fektetnének be valamilyen ígéretes programba. Újdonság az idén, hogy május 4—6. között Kovászna megyével közösen megrendezzük a Székelyföldi turisztikai vásárt Sepsiszentgyörgyön. A mi feladatunk a magyar kiállítói kör megszervezése lesz. Felvétel a tavalyi turisztikai vásárról. Az idén április 21-22-én lesz a rendezvény a megszokott helyen, az egyetem aulájában Illusztráció: Gáspár Tisztulóban a hulladékgazdálkodás Beszélgetés Horváth Lászlóval az új törvényből adódó térségi feladatokról ■ Bartuc Gabriella Megjelent a hulladékgazdálkodási törvény, amely 2001. január 1-jétől hatályos. A törvény többek között szigorítja a kommunális hulladékok összegyűjtésének, elhelyezésének, ártalmatlanításának szabályait. Ebből eredően új feladatai adódnak az önkormányzatoknak az országos és a területi hulladékgazdálkodási tervvel összhangban. Sok az apró település Megyénkben problémát jelent, hogy nagyon elaprózott a településszerkezet, sok az apró falu, a települések háromnegyed része ezer lakos alatti, amelyek egyenként aligha tudják gazdaságosan megoldani a hulladéklerakással, -hasznosítással, sőt a megelőzéssel kapcsolatos komplex feladatot - tudtuk meg Horváth Lászlótól, a megyei önkormányzat térségi kapcsolatok irodájának vezetőjétől. A kiindulási elv az, hogy minél kevesebb hulladék keletkezzen. A szelektív gyűjtés és hasznosítás csak kezdetben igényel nagyobb ráfordítást, később a kevesebb elhelyezendő hulladék mérsékli a lakosság és a fenntartó költségeit. A nyugati országok tapasztalatai fontosak lehetnek ebből a szempontból. Horváth Lászlónak elsőként Svájc jut eszébe ezzel kapcsolatban, konkrétan az üveghulladék felhasználása. A svájciak összezúzzák az üveget egészen apró szemcsékre, és közművezetékek ágyazatául használják fel. A szerves anyagokat pedig komposztálják, tehát végül csak az marad, ami már tényleg nem hasznosítható, és csak azt rakják le hulladéklerakóba. Mindent hasznosítani Azon az elven működhet ez, mint a régi parasztgazdaságokban, ahol visszaforgattak mindent, nem dobtak ki semmit, a száraz kenyérből prézli és állati takarmány készült, a rongyokból rongyszőnyeg, a fát, szárszéket, csutkát eltüzelték stb. A mai családi házaknál is komposztálhatnánk, de erre egyelőre nem serkent senki és semmi. Vannak kivételek, így például Győr, ahol komposztálóládákat osztogattak a kertes házak tulajdonosainak, s felhívták a figyelmet erre a technológiára, ami megtérül majd a polgárnak, városnak egyaránt, hiszen kisebb helyen elfér a városi szemét. Horváth László szerint is el kell jutni a környezettudatosságnak egy magasabb fokára, amíg azonban megélhetési gondok vannak, addig ez nehezen megy, de végül bekövetkezik. Svájcnak is csak a nyolcvanas években sikerült számos környezetvédelmi feladatot megoldani, pedig nekik jóval könynyebb a helyzetük, mint nekünk. Megyénkben is vannak pozitív kezdeményezések, például előkészítés alatt áll egy ISPA támogatási lehetőségeket kihasználó program. Balatonfüred, Veszprém, Almádi és más önkormányzatok közösen készítik elő ezt a programot, melynek szakmai tartalma nehezen áll össze, több alkalommal is megakasztotta a bázislétesítmény, a lerakó helyének kijelölése. Mindenki tudja, hogy valahol meg kell ezt oldani, csak azt szeretné, hogy ne a saját kertjében, hanem másutt. A Balaton-partra hulladéklerakó nem telepíthető, a mögöttes területeken pedig ott van a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, amelynek a területére megint csak nem lehet. Bizalmatlan emberek Elsőként Nagyvázsonyt jelölték ki erre a szerepre, de a lakosság tiltakozása miatt elálltak a tervtől. Kemény viták voltak Királyszentistvánon is. Bizalmatlanok az emberek, holott abból kellene kiindulni, hogy egy ilyen lerakó, ha szakszerűen építik meg, és így is üzemeltetik, nem veszélyes a környezetére, nem jár környezetszennyezéssel. Meg lehet nézni Svájcban, Németországban, Ausztriában, micsoda tisztaság van az ilyen létesítményekben. Védőerdővel körülveszik őket, a lerakót magas kerítés határolja. A magyar lakosság bizalmatlansága abból a szempontból jogos, hogy eddig tényleg több rossz tapasztalatban volt részünk. Bizalomerősítő intézkedésekre lenne tehát szükség. Lassan betelnek a meglévő hulladéklerakók. Az újak létrehozását a lakosság bizalmatlansága késlelteti Fotó: Andrányi Kérdőjelek a gázfogyasztás és a magas számlák körül ■ Kovács Erika Egyenletes és jó a földgáz fűtőértéke, a fogyasztók pedig csak annyit fizetnek, amennyit valóban elhasználnak, mivel a mérőrendszer még a legkisebb eltérést is érzékeli - állítják illetékesek. A lakosság viszont úgy látja, mostanában jóval hosszabb ideig tart a sütés-főzés, a megemelt tarifák mellett. Olvasóink közül sokan jelezték: a magas tarifák miatt, bizony, takarékoskodnának a vezetékes gázzal, de hiába próbálják ezt tenni. Eltérő ugyanis a gáz fűtőértéke, és felvetették: talán így próbálja az illetékes cég a kiesett nyereséget pótolni. Mint mondták: meglepő, hogy a rendszert végső soron a Mal Rt. ellenőrzi. Mindenesetre a reklamálók nem értik a - szerintük- változó minőség okát. A kérdés az, ha csökken a szolgáltatás színvonala, akkor vajon miért fizetik ki a drága számlákat? Egyesek úgy tudják, a probléma abban rejlik, hogy nem mindig egyenletes a hazai, illetve az import orosz gáz minősége. Mások megjegyezték azt, hogy Magyarországon a gázfogyasztók magukra maradtak a problémáikkal. Amennyiben csökkenne a gáz fűtőértéke, azonnal megmutatkozna az elfogyasztott hőmennyiségben, amit a mérőrendszer regisztrál - közölte Szécsi Lászlóné, a Kögáz Rt. beszerzési és elszámolási osztályvezetője. A számlán megtalálható az előző és a jelenlegi mérőóraállás, amelyen a különbség világosan látható. A Kögáz csak azt a hőmenynyiséget számlázza ki, amely a mérőóra állásából és a gáz fűtőértékének szorzatából adódik. Például ha a mérőóra állása száz köbmétert mutat, harmincnégy megajoul/köbméter - ezen a fűtőértéken veszik meg a Móltól a gázt - fűtőértékkel számolva ez 3400 megajoul hőmennyiséget jelent. Tehát ha alacsonyabb a fűtőérték, akkor az elfogyasztott hőmennyiség is kisebb, és így kevesebbet kell fizetni egy köbméter gázért. A gázszolgáltató társaság Veszprém megyében a jövő hét elején Balatonalmádi környékén a Mal Rt. szakértőjével együtt ellenőrzi a gáz minőségét. Bármilyen probléma esetén a fogyasztók helyi tarifával hívhatják a számlákon feltüntetett ügyfélszolgálati számot - fogalmazott Szécsiné. - Télen szaporodik a fogyasztók reklamációja - állította Solti Károlyné, a Mal Rt. földgázellátási igazgatója. Szerinte a gáz minősége egész évben egyenletes és jó. Csakhogy az energiafogyasztás a téli hónapokban megnő, ily módon a nyomás csökken. Ekkor természetesen hosszabb ideig főhet a bableves, de ezért senki nem fizet többet. Gyakran előfordul az, hogy a fogyasztók a gázkészülékek karbantartását elmulasztják, és ebben az esetben nem csoda, ha a szolgáltatás hatékonysága nem megfelelő. A szakember kijelentette, hogy a Mal Rt. a mobil ellenőrző készülékkel az országban bármikor és bárhol ellenőrzi a gáz mennyiségét és minőségét, amely a számlán jelzett értékkel összevethető. Az ilyen méréseken a jelen van polgármester, a Magyar Energia Hivatal (MEH) képviselője is. - A gáztörvény alapján a MEH jogosult arra, hogy a fogyasztók érdekeit képviselje - hangsúlyozta Somogyi István, a Veszprém Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség igazgatója. Gázügyben hozzájuk is több panasz érkezett, amit jeleznek a MEH-nek. A tárgyalások és a vizsgálatok folyamatban vannak. Györke Béla, a MEH fogyasztóvédelmi osztályvezetője elmondta, hogy a gáz fűtőértékét a Mal Rt. az országban folyamatosan ellenőrzi azokkal a készülékekkel, amelyeket egy független szervezet, az Országos Mérésügyi Hivatal hitelesít. Ezeket az adatokat a Mal Rt. a MEH-hez továbbítja. Az energiahivatal az így készült méréseredményeket analizálja, de az előírt határérték alatti eltérést még nem regisztrált. A problémák Györke úr szerint általában akkor adódnak, amikor elavult vagy nem kellően tiszta, illetve nem jól beállított a fogyasztó gázkészüléke, amely adott esetben akár harminc százalékkal is ronthatja a hatékonyságot.