Napló, 2006. július (62. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-27 / 174. szám
2006. JÚLIUS 27., CSÜTÖRTÖK Megmentett hattyúk Monostorapáti ítörek!)Kimerülten, szomjasan és elgyötörten érkezett a monostorapáti hegy felől a településre egy hattyúcsalád a hétvégén. A rácsodálkozást a helyiek, köztük a polgármester mentőakciója követte. A nagy testű vízimadarak vasárnap reggel nyolc óra körül értek a község egyik felső utcájába. A gúnár, a tojó és az öt barna színű kis állat már halálosan fáradt és szomjas volt a megerőltető, hosszú gyaloglástól a kánikulában. Hogy honnan jöttek, azt inkább csak találgatták a helyiek, hiszen mind a Kornyitó, mind a Balaton túl nagy távolságra van ahhoz, hogy azt gyalog megtegyék, ráadásul semmi sem indokolta, hogy ezeket a vizeket elhagyják a madarak. Talán a tavaszi nagy esők idején a közeli Feketehegyen kialakulhatott egy tavacska, ami a kánikula miatt kiszáradt, így költőhelyük elhagyására kényszeríthette a szép vízimadarakat. Az, hogy saját lábukon érkeztek a hegy felől, biztos, hiszen a kicsik repülni még nem tudtak, szüleik pedig nem hagyják magukra őket. Kinek ne esne meg a szíve ezek után a hatytyúkon? Vizet hoztak nekik, de a szomjas madarak, talán mert ismeretlennek és veszélyesnek érezték, nem ittak a vízzel telt vödrökből. Előke-Inkább találgatták a helyiek azt, hogy honnan jöttek rák hát a slag, a locsolást viszont már boldogan nyugtázták a bajba jutott hosszúnyakúak. Taposták a hirtelen kialakult árok melletti pocsolyát és csipegették az összegyűlt vizet a fű körül. Miközben a hattyúk élvezték a hűsítő helyzetet, egy helyi lakó felhívta a nemzeti parkot és megkérdezte, hogy mitévők legyenek a hattyúkkal. A válasz csak annyi volt, hogy próbálják meg víz felé terelni a madarakat, jelen esetben a hegyesdi tó irányába, ők - mivel nem védett fajról van szónem tudnak tenni semmit az ügyben. A tanácsot tett követte és közel három kilométeren keresztül seprűvel felszerelkezve irányították a kényszertől kissé haragos ,,hattyúcsaládfőt" a község alsó rétjei, nádasai felé. Szívszorító látvány volt, ahogy a kicsik botladoztak, időnként összeestek a meleg és a megerőltető „kirándulás" miatt. Ám a falu alatti, nagyrészt kiszáradt patak felé közeledve már megérezhette a madárcsalád a „víz szagát", hiszen minden erejüket összeszedve ösztönösen, maguktól jó irányba kezdtek haladni. A magas fűben lassan eltűnő, tovatotyogó hattyúcsalád talán már aznap megcsinálta a szerencséjét az állatok szenvedése iránt cseppet sem érzéketlen néhány monostorapáti lakos jóvoltából. Fotó: Töreky László A hattyúmentés nem volt egyszerű, három kilométeren keresztül seprűvel irányították az állatokat Szélesebb alap A tudományos ismeretterjesztés ünnepe Veszprém, Pápa (németh) - Ünnepelnek a tudományos ismeretterjesztéssel foglalkozók. Ünnepelik magukat, a magyarországi ismeretterjesztés 165. évét. Az évforduló számos lehetőséget, számvetést és eseményt kínált és kínál. Tulajdonképpen a június 12-13. között megtartott debreceni jubileumi konferencia volt a nyitánya és egyúttal megfogalmazója a legújabb kori feladatoknak. Kimondták ugyanis, hogy ,„,i a radikálisan átalakult munkaerőpiac tájékozottságot és rugalmasságot követel. A felelős polgár erősítést kaphat, az öngazdagítás minden formája biztosított számára a TIT intézményrendszereiben, ahol a széles körű ismeretszerzés személyiséget fogláló és gazdagító, ahol a tanulás transzformált értékteremtés is egyben". Ennek szellemében kíván dolgozni a TIT Veszprém Megyei Vajda Péter Egyesülete is. Ügyvezető elnöke a pápai Szabó László, aki a már említett debreceni konferencián kiváló ismeretterjesztő munkáért elismerést kapott. Szabó László szerint a megyei ismeretterjesztés tulajdonképpen szinte csak három településre koncentrálódik. Veszprém, Tapolca és Pápa a bázishelyek. Hosszabb távú cél, hogy sokkal szélesebb alapokra helyezzék az ismeretterjesztést a megyében is. A közeljövő feladatait a magyar tudomány napja rendezvényei adják az egyesület számára. Október 23-ától november 30-áig számos előadást és konferenciát tartanak a már említett városokban. Pápán ezenkívül ünnepi ülésen emlékeznek meg a 165. évfordulóról, és hosszú vajúdás után átadják majd a felújított Vajda Péter-házat Vanyolán. Felgyújtotta élettársát Győr, Veszprém (mátételki) A Győri Ítélőtábla is tízévi fegyházbüntetésre ítélte azt a várpalotai férfit, aki felgyújtotta élettársát. Az asszony nem élte túl a tragédiát. A büntetlen előéletű, évek óta alkalmi munkából élő várpalotai Nyári Ferenc lakásába hat éve költözött P. Erika, aki italozott. Társának az sem tetszett, hogy a nő nem dolgozik, ráadásul volt hajléktalantársaival tartotta a kapcsolatot. Mind gyakrabban veszekedtek, mert az 51 éves Nyári egyre nehezebben tűrte, hogy asszonya léha életű. Még 2003-ban a későbbi vádlott visszavásárlási jog kikötésével eladta a lakását, s a teljes vételárat rokonának, Nyári Krisztiánnak adta kölcsön, akinek a vállalkozásához kellett a pénz. Mivel a fiatalember nem adta meg tartozását, Nyári elvesztette az otthonát. Emiatt is sokat veszekedett élettársával, aki tisztában volt vele, rövidesen ismét az utcán találhatja magát. Nem egészen két évvel ezelőtt, 2004. október 16-án, amikor a férfi munkából hazatért, kedvesét ismét ittasan találta otthon, ráadásul tudomást szerzett arról, hogy élettársa volt barátja napközben fent volt az asszonynál. Vitájuk kölcsönös kiabálássá fajult - az asszony volt a nagyobb hangú. A férfi hiába kérte, hogy vessen véget a szidalmazásnak, az ordibálásnak, az asszony nem tett le erről. Este kilenc óra felé Nyári idegei felmondták a szolgálatot: felkapta az asztalról a korábban fertőtlenítésre használt sebbenzint, s leöntötte élettársát. Közben ezt kiabálta: „Kinyírlak, most már elegem van az egészből!" Ezek után cigarettára gyújtott, majd az öngyújtójával lángra lobbantotta az asszony benzinnel átitatott ruháját. Amikor látta, hogy mekkora a baj, kispárnával, ágytakaróval, vízzel eloltotta a tüzet kedvesen, aki időközben elvesztette az eszméletét. A vádlott átsietett a szomszédjához, s telefonon a mentők segítségét kérte. A harmadfokú égési sérüléseket szenvedett nőt előbb a várpalotai, majd a győri kórházba vitték, ahol megpróbálták megmenteni az életét. A kriminális eseményt követő harmadik hétvégén P. Erika belehalt sérüléseibe, testének 51 százaléka megégett. A Veszprém Megyei Bíróság, dr. Korbély Zoltán büntetőtanácsa különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt Nyári Ferencet tízévi fegyházbüntetésre ítélte. A minap a Győri Ítélőtábla jogerősen helybenhagyta a döntést. FÓKUSZ NAPLÓ • 5 Hirdetés •Érvény«.: 07.27-től 08.02-ig ” Érvény«.: 07.27-től 07.30-ig vagy a készlet «r«jéigl Pápa Jókai Mór út Tapolca Veszprémi út, Várpalota Hétv.zé. u., Ajka Ház.Taz MVM - morímálison vásárolható mennyiség Az akciós termék e.etében előfordulhat, hogy a gondosan tervezett készlet ellenére már az első akciós napon .Hogy üzletünkből kérjük megértését Nyomtatási hibákért, beleértve az árral kapcsolatos tévedéseket is, nem vállalunk felelősséget Áraink tartalmazzák az áfát és forintban értendők www.VNI.hu Lidl Magyarország Ke re skedelmi Bt 1027 Budapest, Tölgyfa u. 1-3. (székhely), T«! (1) 346-0510 L |Pl«mig3T»T ;Tzi ! i5!mi fiJi..