Napló, 2013. február (69. évfolyam, 27-50. szám)

2013-02-25 / 47. szám

12 .NAPLÓTAPOLCA RÖVIDEN Sokba került a mostani tél HAVAZÁS Az utak, járdák tisztítása, síkosságmentesítése 15 milliót emésztett fel Tapolca (szj)­­ Tény, hogy a gyerekek mindig várják a havat, de az ön­­kormányzatok számára anyagilag előnyösebb, ha nincs hó. Az idei tél hó­ban kétségtelenül gazdag volt, de a város számára sokba is került. - Általában 15 millió forint körüli összeget szoktunk elkü­löníteni a téli munkálatokra, de ez a tél már most kimerítette ezt a keretet - tudtuk meg Só­lyom Károlytól. Az alpolgármester lapunk kérdésére elmondta, a közte­rületeken, utakon, járdákon a kézzel és géppel végzett mun­kálatokra, síkosságmentesí­tésre, szükség esetén hóeltaka­ A szokásos keret már most elfogyott, így mindenki abban bízik, hogy hamar beköszönt a tavasz rításra készülnek fel mindig a hideg évszak kapcsán. Bár a síkosságmentesítés akkor is szükségessé válhat, ha éppen nincs hó. A hidegben jegesedő utak, járdák kifejezetten ve­szélyesek. Nem árt tudni, hogy van olyan érvényben lévő önkor­mányzati rendelet, amely elő­írja a magánházak tulajdono­sai, használói számára a saját ingatlanhoz tartozó járdasza­kasz (vagy ennek hiányában legalább egy méter széles te­rületsáv) síkosságmentesíté­sét. A helyi rendelet kiterjed intézményekre, üzletekre is. Például a szórakozó-, vendég­látó- és árusítóhelyek, üzletek előtti járdaszakaszt a nyitva­tartási idő alatt a tulajdonos, használó vagy a bérlő köteles tisztán tartani az esetleges bal­esetek elkerülése, megelőzése érdekében. A hó- és síkosság­mentesítés elmulasztásából eredő balesetekért a síkosság­mentesítést elmulasztó tulaj­donos, bérlő, használó a fele­lős. Az érvényes jogszabályok alapján harmincezer forintig terjedő szabálysértési bírságot szabhat ki a polgármesteri hi­vatal, és emellett számítani le­het arra is, hogy a balesetet szenvedett járókelő kártérítési pert indít. Sólyom Károly el­mondta, hogy bírságot Tapol­cán eddig nem szabtak ki. Ugyanis mindenki igyekszik a saját portáját ebből a szem­pontból is rendben tartani, il­letve az önkormányzat által megbízott szakemberek, dol­gozók gépi és kézi munkával igyekeznek az ebből eredő ve­szélyt megelőzni. Tél végi tapolcai életkép az Ady utcában. Már mindenki várja a hideg, havas időszak végét, ami anyagilag is könnyebbséget jelentene A legkisebb a nagyok között Megyer (szj)­­ Az egyik legnagyobb zenei portá­lon indított közönség­­szavazás eredménye Megyert, a legkisebb fa­lut hozta ki az év zenei fesztiválja második he­lyezettjének. A Megyer Camp Fesztivál néven (ex Zorall Sörolimpia) elhíresü­lt rendezvény a település méretét meg­hazudtolva belépett a kis fesztiválok élbolyába. Farsangoltak az idősebbek Sümeg (szj) - Kitűnő hangulat kísérte az idő­sek klubja farsangi dél­utánját. Többen bohóc­nak öltöztek, de volt ci­gánylány, indián, ördög, vitéz is. Farkasné Sám­son Klára intézményve­zető jósnak öltözött, és a kártyából megjósolta, hogy a délután folyamán minden résztvevő elfe­lejti összes baját-baját és kiválóan fogja érezni magát. Jóslata bevált. Szerkesztőség: 8300 Tapolca, Deák ■Ferenc u. 21. Tel: (87)510-572 Szerkeszti: Szíjártó János E-mail: szíjártó,janos@ naplo.pl­.hu Ügyfélszolgálat, hirdetésfelvétel, Tel.: (87)510-573 Tapolca (szj) - Remek koncertet hallhatott a re­­kedvelő közönség pénte­ken este a Járdányi Pál Zeneiskola hangverseny­­termében a győri Richter János Szakközépiskola három tehetséges növen­dékétől. Farkas Klára (brácsa), Haj­ninger Liza (hegedű) és Hor­váth Laura (fuvola) elkápráz­tatta a közönséget. Kezdésként Péni Béla, a Járdányi Pál Zeneiskola igaz­gatója köszöntötte a megjelen­teket az intézmény koncert­termében, majd bemutatta a tehetséges növendékeket. Elő­ször Hajfinger Liza lépett a színpadra nagy sikerrel Mo­zart G-dúr hegedűversenyé­nek I. tételével. Zongorán ek­kor és a hangverseny további részében is Müller Ilona zon­goraművész, a Járdányi taná­ra kísérte a tehetséges ifjú höl­gyeket. A folytatásban Hor­váth Laura Carl Phillip Ema­nuel Bach G-dúr szonáta I. el­ső tételével ragadtatta tapsra a közönséget. A harmadik fellé­pő, Farkas Klára J. S. Bach G- dúr csellószvit prelúdiumával mutatkozott be. A folytatásban Anton Bernhard Fürstenau a-moll etűdjét, Henri Vieux­temps d-moll koncertjének I. tételét, Láng István Dramma breve című művét, Ottokar Novacek Perpetuum Mobile-A három ifjú hölgy kellemes estét szerzett a tapolcai zenekedvelő közönség számára jét, illetve Cécile Chaminade Concertinóját hallhatta a lel­kes tapolcai közönség. Tehetséges növendékek Farkas Klára, Hajtinger Liza és Horváth Laura elkápráztatta a tapolcai közönséget a zeneiskolában CD O2'C O 1— Cd. ',M ki­­ös-oLl_ A­zázalékkal később még lesz munka A városban lévő úthálózat ötvenhat kilométer hosz­­szú. A jelentős mennyisé­gű hó eltakarítását az utakról, járdákról, közterü­letekről nagyobb részben a hulladékszállítást is vég­ző Remondis Kft. végezte, de vállalkozókat és köz­munkásokat is bevontak a munkákba. A síkosság ellen kisebb mennyiség­ben sót, illetve nagyobb arányban zúzalékot hasz­náltak. Utóbbi még egy későbbi tisztítási feladatot is jelent az önkormányzat számára, hiszen a csapa­dékvíz-csatornák lefolyóit a legtöbb helyen eltömí­tette vagy legalábbis le­szűkítette a zúzalék. 2011. FEBRUÁR 25., HÉTFŐ Ifjú vívók sikerei Tapolca (szj) - Ismét jól teljesítettek a tapolcai ví­vók. Felker Adrienn junior, Siffer Klaudia és Siklósi Gergely kadét korosztály­ban vívta ki az Eb-, vb-in­­dulás jogát. Hosszú, izgalmas és fárad­ságos versenyévad után feb­ruárban befejeződtek az után­pótlás Európa- és világbajnok­ságra válogató versenyek, tud­tuk meg Szalay Gyöngyi edző­től, akinek három tanítványa is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, válogatott versenyző­vé vált. Kadét korosztályban Sik­lósi Gergely a januárban ren­dezett pozsonyi körverseny ezüstérmével megalapozta, majd a kadét országos bajnok­ságon szerzett bronzérmével és a juniorok között kivívott ezüsttel bebiztosította magá­nak a ranglista második helyét, az Eb-n, vb-n való indulást, il­letve a kadétválogatottságot. A Héraklész Junior világku­pán inkább már a jövőre vonat­kozó rutinszerzés volt a cél, de a százhetvennégy indulót számláló színvonalas megmé­rettetésen is csak a későbbi győztes orosz Bida tudta meg­állítani a 16­ közé jutásért, így a huszonkettedik helyen zárta a versenyt. A lányoknál Siffer Klaudiát a kadét országos bajnokságon kicsit elbizonytalanította a te­her, hogy jól kell szerepelni a ranglistahely megőrzéséért, így a nyolcaddöntőben kika­pott, és a tizenkettedik helyen végzett, ami elég volt az Eb-, vb-részvételhez. Felker Adrienn az ausztriai junior Világkupán a huszon­negyedik helyen végzett, majd a junior ob-n a nyolcas döntő­be jutott, ahol sorsdöntő asszót vívott a pontokért. Végül az ötödik helyen zárt, de Adrienn így is megőrizte ranglistahe­lyezését és az Eb-, vb-indulás jogát. A február huszonhatodikán kezdődő Európa-bajnokságot hazai páston, Budapesten vív­hatják a fiatalok. A hazai ér­deklődők így személyesen, il­letve az interneten online is nyomon követhetik az esemé­nyeket. Házi zongoraverseny minősítésekkel, díjakkal Sümeg (szj) - Házi zon­goraversenyt rendeztek a Kisfaludy Sándor Iskola Alapfokú Művészetoktatá­si Intézményegységében, azaz rövidebb nevén ze­neiskolában. Az első osztályosok között arany minősítést szerzett Sza­lai Virginia, ezüstöt Szabó Gréti Gyöngyvirág (felkészítő tanár: Dobos Sándor). Nívó­díjat Szabó Petra vehetett át (felkészítő tanár: Stamborszky Klára). A másodikosoknál Koós-Hutás Mandula (felké­szítő tanár: Stamborszky Klá­ra) szerzett aranyat, ezüstöt Dóber Ildikó (felkészítő ta­nár: Szigeti Erika). A harma­dik osztályosok versengésé­ben Dobos Sándor két tanítvá­nya, Kovács Lili és Pintér Ve­ronika érdemelte ki az arany minősítést. Bronzzal értékelte a zsűri Szalai Luca (felkészítő tanár: Csánicz Nóra), Kalla Richárd Levente, Szabó Donát (felkészítő tanár: Dobos Sán­dor) játékát. A negyedik osz­tályos zongoristák között Czotter Réka Kata aranyat, Kerepesi Diána és Gyöngyösi Tamás ezüstöt szerzett. Mind­hárman Dobos Sándor tanít­ványai. A hatodik osztályosok közül Madarász Benedek (fel­készítő tanár: Szigeti Erika) vehetett át ezüst minősítést. A II. továbbképző osztály nívó­díját Szeidl Hajnalka kapta, Kenyeres Aliz ezüst minősí­tést vehetett át. A IV. tovább­képző osztály nívódíját Dóber László érdemelte ki. Mind­egyik továbbképzős növen­dék Dobos Sándor tanítványa.

Next