Napló, 2013. március (69. évfolyam, 51-75. szám)

2013-03-22 / 68. szám

4 • NAPLÓ RÖVIDEN Irodalom és zene találkozása Veszprém (mar)­­ Zenés iro­dalmi estet rendeznek, ma, március 22-én, 19 órakor a művelődési központban Dés Lászlóval és Grecsó Kriszti­ánnal A József Attila-díjas író, költő Mellettem elférsz című regényének nevét vise­lő, nyolc állomásból álló pó­­diumestkörúton nem csupán műveiből olvas fel: a szerve­zők ígérete szerint a közönség édesbús történeteket is hallhat tőle identitásról és régi idők szerelmeiről. Az író felolva­sását rögtönzött zenével Dés László a szaxofonon, fia, Dés András ütőhangszereken kísé­ri. „Az első közös fellépésünk tavaly, Kapolcson volt. Ők szívesen improvizálnak szö­vegre, én pedig szeretném tá­gítani az irodalom határait a zene, a tánc felé” - mondja Grecsó Krisztián az előzmé­nyekről. Az est bevételének egy részét a művészek és az Aegon Magyarország a Cso­dalámpa alapítványnak ajánl­ja fel. Elmarad a Hamvas-piknik Balatonfüred (gyá) - A Ham­vas Napok keretében március 23-án, szombaton 11.30 órára tervezett Koloska-völgyi iro­dalmi piknik a várható rossz idő miatt elmarad - közölték a szervezők. Minden más pro­gramot megtartanak, melyre mindenkit szeretettel vár Fü­red önkormányzata és a Ham­vas Béla Asztaltársaság. Szombaton 10.30-tól a Városi Múzeumban bemutatják az egy éve elhunyt Hamvas-for­dítóról, Sava Babicról Feny­vesi Ottó szerkesztésében megjelent kötetet. SZÉLJEGYZET Különleges, tipikus Mit is lehetne mondani szűk egy héttel a katasztrofális hazai hóhelyzet után? Talán azt, hogy mennyire tipikus. Ebben a történetben úgy tükröződnek a mindenféle magyar jellemzők, viszo­nyok, mint cseppben a ten­ger. Az ilyen szituációkra va­ló felkészültségünk ponto­san olyan, mint más, nem vészhelyzetben mutatott tapasztalatlanságunk az élet szinte minden területén. Fel­­készültség alatt természe­tesen a tárgyi és személyi feltételeket, a hozzáállásun­kat, a tudásunkat, a szervező­készségünket, alkalmazko­dási mechanizmusainkat értem. Elismerve és beszá­mítva természetesen azt, hogy valóban nem minden­napi természeti erők tom­boltak, évtizedek óta nem tapasztalt erejű szél fújt, és március közepéhez képest jelentős mennyiségű hó is esett. Szegény közútkezelőt még az ág is húzta, hiszen most már rendszeresen hét­végén, vasár- és ünnepna­pokon ért ide a rossz idő. No és a hófogókat is gon­dosan beszedték, segítendő a tavaszi mezőgazdasági munkálatokat. Ám a hó és a szél erre nem voltak te­kintettel. Az állampolgárok meg már hozzászoktak, hogy kihasználják a hosszú hétvégét, és felkerekedtek síelni, „wellnesszezni". Nem is beszélve az áruszállítókról, akik meg végképp nem hall­gattak a figyelmeztető szóra. Lett is belőle hadd es hadd! Volt részem nem egyszer hasonló szituációban Auszt­ria, Szlovénia útjain. Eleinte nem értettem, mit keresnek a hótoló, sószóró gépek a fekete, csontszáraz utakon. A kamionokat meg miért állítják félre a parkolókban, benzinkutaknál, leállósávo­­kon. Aztán hamar rájöttem, az elősózás megakadályozza a hó letaposását, lefagyását, a kamionforgalom korláto­zása lehetővé teszi a folya­matos forgalmat és úttisztí­tást. Ennyire egyszerű. Nem hiszem, hogy a hazai szak­emberek mindezt ne tud­nák. Csakhát a szokásos „pénz, paripa,fegyver", ami mindehhez hiányzik. Vagy más is közrejátszik? Sokat kell még tanulni bartuk.peter@naplo.pl­.hu Az alkotmány szerint kötelező TÖRŐDÉS Idős szülőkről gondoskodni kell Veszprém (vdp)­­ Benne van az alkotmányban: a gyermek köteles gon­doskodni idős szüleiről. A gyakorlatban azonban ezt nagyon nehéz érvé­nyesíteni. Nyugdíjas, tüdőgyulladás­ban szenvedő, beteg férfi hív­ta fel szerkesztőségünket. Azt kérte, nevét, arcképét ne te­gyük közzé, mert a környeze­te előtt is szégyelli a vele tör­ténteket. Egy kis faluban él, egyedül. Három felnőtt gyer­mekének már önálló családja van, tőle távol, más települé­s települési önkormány­zatoktól a gyámhivatali ügyek nagy része átkerült a járási hivatalokhoz. A településeknél csak a kisebb része maradt. De az idős, magára ma­radt szülővel való törődés seken élnek. Nem is rossz a kapcsolatuk, a gyermekei és a család időnként meglátogat­ja. Azonban mikor beteg lett, elmulasztása miatt a helyhatóságok csak ak­kor tudnak intézkedni, ha erről bírósági határozat születik. Az ilyen helyzet­be került szülők bíróság­hoz fordulhatnak az ellá­tás elmaradása miatt, mivel egyedül él, ennél többet igényelt volna: rendszeres, napi törődést, ápolást. Az ebédet ugyan meghozatja, de mióta lázas beteg, már a mo­sogatás, takarítás és a mosás is problémát jelent neki. Nyugdíjából meg tud élni, a gyógyszereket is meg tudja vásárolni, de előfordul, hogy eltéveszti az adagolást, vagy teljesen elfelejti bevenni a pi­rulákat. Ezért szerette volna, hogy amíg beteg, ápolja vala­melyik gyermeke. De ezt egyikőjük sem vállalta, azt sem tudták megoldani, hogy minden nap valamelyikük meglátogassa. Szeretné tudni, mit tehet ő ilyen esetben. Tudja, hogy a munkahellyel rendelkező gyerekeinek ezt nehéz lett volna megoldaniuk, de ha benne van az alkot­mányban, akkor ő most erre alapozva elvárhatja a törődést vagy nem? - tette fel lapunk­nak a kérdést. Választ tőlünk vár. Megpróbáltunk utána ér­deklődni. Azt _ tapasztaltuk, a helyzet nem egyszerű. Bírósághoz kell fordulni, ha elmarad Om *< UQC '< . CL ■SS ' o -öu •2M IO ! D ' _j - —i : Idős szüleikről kötelesek gondoskodni gyermekeik, de ha még­sem, csak bírósági úton lehet az elvárásnak érvényt szerezni OLVASÓINK VÉLEMÉNYE Léber László Ki gondoskodjon az idős szülőkről? A fiatalok, ez egyértelmű. Nagy gond, ha messze sodorja őket az élet és még nagyobb, ha nekik maguknak sincs biztos eg­zisztenciájuk, mert nincs munkájuk, vagy kevés a fi­zetésük. Ilyen esetben sokat ér egy jó szomszéd, rokon. Vassné Kiss Katalin A család kötelessége gon­doskodni az idős szülőkről, meg kell oldani a látogatá­sukat, ellátásukat, ha bete­gek, akkor az ápolásukat valahogyan. Még akkor is, ha tudjuk, hogy manapság reggeltől estig dolgoznak a fiatalok. Kötelességünk gondoskodni róluk. Ender Istvánná Elég nehéz, de meg kell ol­dani bármilyen módon, akár úgy, hogy fizetnek valakinek a betegápolásért, vagy el­helyezik idősek otthonában. A legjobb, ha családon be­lüli munkamegosztással megoldható. Tartozunk a szüleinknek ennyivel, hi­szen felneveltek bennünket. 1 36 OC 5u 5o zLU 3-0­­-o KRÓNIKA K­iegészítették a támogatásokat Többe kerül a Sportszálló fejlesztése és a Balaton Csillagvizsgáló a tervezettnél Balatonfűzfő (vdp)­­ Támo­gatást adtak a képviselők legutóbbi ülésükön a Sportszálló és a városi stadion fejlesztéséhez, pótlólag kiegészítették a Balaton Csillagvizsgáló Leader Kultúrközpont be­ruházásának költségeit. Az első vitát az ülésen a Sportszálló fejlesztéséhez szükséges kiegészítő beruhá­zás finanszírozása váltotta ki. A létesítmény felújításához a testület 2011 óta már több alkalommal hozzájárult, az eddig betett önrész nagysága megközelíti a 28 millió forin­tot. Ennek ellenére sem tud­ják átadni a beruházást, mert újabb műszaki hiányosságok merültek fel, például akadály­mentesített WC és tűzjelző rendszer kiépítése. Dr. Varjú Lajos elmondta, el nem tudja képzelni, hogy ma ezek nél­kül át lehessen adni egy beru­házást. Szerinte a tervezői hi­ányosságok mellett már nem lehet elmenni, azt javasolta, készüljön kimutatás a ciklus­ban a beruházásokhoz kap­csolódóan elvégzett pótmun­kákról. Felvetéséhez Erdő­si Gábor is csatlakozott, amit valamennyi képviselő elfoga­dott. Végül ugyancsak igent mondott a testület arra, hogy a tűzvédelmi szakhatóság ál­tal előírt pótmunkák megva­lósításhoz nettó ötmillió - ki­­lencszázhetvenezer forintot biztosítanak a fejlesztési cél­tartalék terhére. Annak elle­nére támogattak a képviselők még egy sportfejlesztést is, hogy egyelőre „csak virtuáli­san van meg a fedezete”, az eladásra kijelölt ingatlanok értékesítéséből jöhet be majd. A Magyar Labdarúgó Szövet­ségnél (MLSZ) olyan pályá­zat benyújtására lenne lehető­ség, melynek során fejleszt­hetnék a stadiont, azaz a sporttelepen lévő futballpá­­lyát. Az elnyert pénzből lefes­tenék a kerítést, modernizál­nák a hangosító berendezést, automatikus öntöző rendszert építenének be. Utóbbi jobb minőséget és jelentős megta­karítást eredményezne. A pá­lyázathoz az MLSZ 70 száza­lékkal járulna hozzá, a mara­dék 30 százalékot kellene az önkormányzatnak biztosítani, a pályázat benyújtója a Fűzfői Atlétikai Klub lenne. A tíz­milliós beruházás önrésze há­rommillió forint. Vitamin nap volt az iskolában Devecser (ej) - Vitamin napot tartottak az általános iskola alsó tagozatai. Az elsősök zöldségekkel, gyümölcsökkel kapcsolatos feladatokat oldot­tak meg a kifestők színezésé­vel. A másodikosok plakáto­kat készítettek, amelyekkel felhívták a figyelmet a zöld­ségek és gyümölcsök fo­gyasztásának jelentőségére. A harmadikosok és negyedi­kesek pedig a maguk által összeállított gyümölcssalátá­val lepték meg egymást. Elő­adást tartott Horváthné Ott­­lecz Judit kertész. LU enN­O A harmadikos és negyedikes devecseri gyerekek a maguk által összeállított vitamindús gyümölcssalátával lepték meg egymást □9UJNu öI­£ 2013. MÁRCIUS 22., PÉNTEK további képek, információk reolty Napló Online Korszerűsítik az utakat Ajka (tbzs)­­ A város két leg­forgalmasabb utcáját közel 173 milliós fejlesztéssel kor­szerűsítik idén őszig. Az összeg egy része a 155 milli­ós uniós támogatás, az Euró­pai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozása, a többit önerő biztosítja. Sch­wartz Béla polgármester el­mondta, megújul a Béke utca burkolata, 14 parkolóhely ké­szül. A Téglagyári utcát gyűj­­tőúttá fejlesztik. Egy részét szélesítik, valamint új burko­latot kap és járdát építenek.

Next