Napló, 2019. szeptember (Veszprém, 75. évfolyam, 203-227. szám)
2019-09-12 / 212. szám
2 napló RÖVIDEN A skót bíróság Johnson ellen EDINBURGH Törvénysértőnek minősítette a brit parlamenti ülésszak lezárását a legfőbb skóciai bíróság. A határozat szerint Boris Johnson miniszterelnök azzal a céllal kezdeményezte az uralkodónál a londoni alsóház berekesztését, hogy akadályozza a brit parlament tevékenységét. London fellebbez. Az angol felsőbíróság a múlt héten azt állapította meg, hogy Johnson törvényesen járt el. MW Öngyilkos nő hajtott a sztrádára FELSŐPAKONY Valószínűleg öngyilkossági szándékkal hajtott a forgalommal szemben egy édesanya az M5-öS autópályán. A nő tizenhárom autót elengedett, ám a tizennegyedikkel tudatosan frontálisan ütközött Felsőpakony térségében. Ő, a kisfia és a vétlen autóban egy 68 éves asszony életét vesztette. Ma Felvonulnának a soviniszták ÚZVÖLGYE Román szélsőségesek felvonulást terveznek az úzvölgyi katonatemetőben. A nacionalista és soviniszta Nemzet Útja (Calea Neamului) nevű ortodox álcivil szervezet október 25-ét szemelte ki az akcióra. 1944-ben ezen a napon foglalta el a szovjet és a román hadsereg Észak-Erdély utolsó, még magyar kézen lévő városát, Nagykárolyt. MW KRÓNIKA 2019. SZEPTEMBER 12., CSÜTÖRTÖK Jó ember a jó feladatra az Európai Bizottságban A szerbek üdvözölték Trócsányi László jelölését a bővítési posztre MEDIAWORKS-ÖSSZEÁLLITAS szerkesztoseg@ mediaworks.nu EURÓPA A magyar jelölt volt a legalkalmasabb a bővítési biztosi posztra elemzők szerint. Hazánk ugyanis a kezdetektől elkötelezett az EU bővítése mellett. Nagy megtiszteltetésnek nevezte Trócsányi László mind maga, mind Magyarország számára, hogy a szomszédság- és bővítéspolitikai tárcát kapta Ursula von der Leyentől, az Európai Bizottság megválasztott elnökétől. „Az európai parlamenti meghallgatásom során hangsúlyozni fogom, mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a felelősségteljes feladatnak teljes mértékben eleget tudjak tenni” - írta közleményében a magyar biztosjelölt, hozzátéve, örömmel értesült a bejelentésről. Sajtóinformációk szerint Orbán Viktor miniszterelnök azt a biztosi pozíciót (a szomszédság- és bővítéspolitikáért felelősét) kérte a bizottság új német elnökétől, amelyet végül megkaptunk. Maga Ursula von der Leyen azt mondta ezzel kapcsolatban, hogy a Nyugat-Balkán az EU és Magyarország számára is kímélten fontos, ezért természetes, Nagyszabású ünnepségen emlékeztek meg kedden Berlinben a 30 ével ezelőtti magyar határnyitásról. Wolfgang Schäuble, a Bundestag elnöke rámutatott: Magyarország súlyos kockázatot vállalt azzal, hogy 1989. szeptember 10-én megnyitotta határát a mintegy 200 ezerre ROHAMOSAN JAVULÓ NÉMET-MAGYAR KAPCSOLAT lelnémet menekült előtt, mert a Szovjetunió addig minden szabadságtörekvést vérbe fojtott az uralma alá hajtott térségben. Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerint lehet bízni abban, hogy magyarok és németek a barátság és a kölcsönös tisztelet szellemében együttműködve a jövőben is komoly sikerekre hivatottak, és ezzel nagyban hozzájárulnak Európa megerősítéséhez. Novák Katalin családügyi államtitkár úgy vélte: a magyar-német kapcsolatok további javulására lehet számítani, ezt jelzi Angela Merkel kancellár augusztusi soproni látogatásának pozitív hangvétele is, hogy a magyar jelöltnek kell képviselni az EU-t ezeken a tárgyalásokon. Soha nem működött olyan jól a magyar érdekérvényesítés az Európai Unióban, mint most - mondta Tóth Erik, a Nézőpont Intézet elemzője szerda reggel az M1 aktuális csatornán. Az elemző szerint ezt támasztja alá, hogy a magyar biztos az egyik legfontosabb „tárcát” kaphatja az Európai Unióban. Jó hírnek nevezte Ana Brnabic szerb miniszterelnök, hogy Trócsányi Lászlót szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős uniós biztosnak jelölte kedden az Európai Bizottság megválasztott elnöke. A szerb kormányfő emlékeztetett arra: Magyarország az unió bővítése mellett kardoskodik, különös tekintettel Szerbia felvételére. Az Európai Bizottság megválasztott elnöke kedden jelentette be, hogy kinek milyen feladatot szán az új brüsszeli testületben. A meghallgatások szeptember végén kezdődnek az Európai Parlament (EP) illetékes szakbizottságaiban. A végleges összetételt tükröző listáról várhatóan októberben szavaz a képviselőtestület. Végül a tagországok állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács nevezi ki minősített többséggel a bizottságot. Trócsányi Lászlót a magyar biztosjelöltet teljes támogatásáról biztosította Ursula von der Leyen Fotó: Facebook A vágás most a menő, vágod? Mi támogatunk, te pedig profi vágó leszel! Tanuld nálunk a vágást, a költségeket pedig bízd ránk! Jelentkezz vágó képzésünkre és légy te az egyik legjobban fizetett szakember a médiában! • • •• CSÜTÖRTÖKTŐL ÚJ HETILAP AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL! mandiner.hu Több hitelt vehetnek fel Jól jön a kamatcsökkentés a kisebb keresetű családoknak BUDAPEST Októbertől 13 ezer forinttal kisebb nettó fizetés is elegendő a 10 millió forint felvételéhez, így a kisebb jövedelmű családok is jobban élhetnek a babaváró hitel nyújtotta lehetőséggel. Változatlan jövedelemmel akár 730 ezer forinttal nagyobb hitelhez lehet most jutni, mint néhány hónappal ezelőtt. A babaváró hitel kamata ugyanis az elmúlt időszakban hónapról hónapra csökkent, írja a Bankmonitor.hu. A konstrukció az adós számára öt évig mindenképpen kamatmentes, mert a kamatot az állam fizeti az ügyfél helyett. Ennek akkor van jelentősége, amikor a bank azt vizsgálja, hogy az igénylő jövedelme elegendő-e a babaváró hitel felvételéhez, egyes bankoknál ugyanis a kamatos havi törlesztővel számolnak. A bankok megvizsgálják az igénylő hitelképességét, ezért lényeges a törlesztőrészlet nagysága, hiszen meg kell felelni a jövedelemarányos törlesztőrészlet-mutató (JTM) szabályának azért, hogy az ügyfél ne vállalhassa túl magát, írta a Világgazdaság. Van olyan bank, amely a JTM vizsgálatakor nem a kamatmentes törlesztőrészlettel, hanem a normál ügyleti kamattal kalkulál, ami számottevően magasabb, mint a támogatott részletek. Emiatt viszont a kisebb jövedelmű házaspárok korábban kisebb összegű babaváró hitelt vehettek fel. A konstrukció kamata a júliusi 7,73 százalékról októberre 6,81 százalékra csökken, ami egy alacsony keresetű házaspárnak 730 ezer forinttal magasabb hitelösszeget is jelenthet húszéves futamidővel. Ezzel együtt októbertől 13 ezer forinttal kisebb nettó fizetés is elég a 10 millió forint felvételéhez, 40 százalékos JTM-mel kalkulálva. Az alacsonyabb jövedelem elsősorban azoknak a házaspároknak kedvező, amelyeknél a nő várandós, ugyanis az ő jövedelmét a bankok sokszor nem, vagy csak korlátozottan veszik figyelembe. A család szeme fénye. Októbertől a kisebb nettó fizetés is elég egy tízmilliós hitelhezFotó: Shutterstock EGYRE TÖBB AZ ELŐTÖRLESZTÉS Több mint háromezren csökkentették jelzáloghitel-tartozásukat a családvédelmi akcióterv keretében az akció első két hónapjában, azaz júliusban és augusztusban. Korábban másfél év alatt mintegy 2500-an tudtak élni,az állami előtörlesztés lehetőségével, akiknek összességében 2,4 milliárd forint adósságot engedtek el. 2018-tól a harmadik vagy további gyermeket vállaló családok gyermekenként egy-egy millió forinttal csökkenthették tartozásukat. Most a június 30-a után születő második gyermek után egymillió, a harmadik után négymillió forinttal csökkenhet a tartozás, és minden további gyermek után újabb egy-egy millió forintot vállal át az állam. babaváró hitel kamattal kalkulált törlesztőrészleteltéró hitelösszegeknél (Ft)