Viharsarok, 1953. május-augusztus (9. évfolyam, 102-203. szám)
1953-06-19 / 142. szám
4 pitá, tzipitta Cstorg,rád megye. ~~~ Egymillió négyszázezer forintos költséggel ezer méteres melegvizű kutat fúrnak Hódmezővásárhelyen Hódmezővásárhely országszerte híres jó ivóvizéről. A krónikás feljegyzése szerint Debrecen víárt itt fúrtak az országban először értézi kutat: a Bakay-kutat. Percenként egy liter vizet adott a kút. Nagy esemény volt ez akkoriban, hiszen Hódmezővásárhely ivóvízben nagyon szegény volt. A Bakaykút medencéje ma is ott áll a Kossuth-téren és a Vámnépző és Karbantartó Vállalat tervezi, hogy kitisztíttatja és újra üzembe helyezi. A másik híres kút — amelynek vizét 1881-ben vasúti tartályokban szállították Szegedre és az ország más részébe — a Kálvin-téri Nagy András János-féle artézi kút volt. A híres vásárhelyi artézi kutak sora eggyel ismét gyarapodik. A Népkertben készül ötéves tervünk egyik jelentős megyei létesítménye, a mintegy ezer méter mély melegvizet adó hál. A kút fúrása csak pénteken vagy szombaton kezdődik, de a Ceglédi Mélyfúró Vállalat vásárhelyi kirendeltségének dolgozói máris számos nehézséggel küzdöttek meg. Különösen az esők és a talajvíz magas szintje akadályozta a munkájukat. Kísértett itt a háborús múlt maradványa is, mert a fúrótorony alapzatának gödréből tömegesen kerültek ki a német fasiszták által elásott aknavető lövedékek. A dolgozók azonban diadalmaskodtak a nehézségeken és már elkészült a húsz méter magas, közel 100 mázsás fúrótorony alapzata, amelybe két 30 mázsás vasgerendát és több vasoszlopot építettek be. Az alapzatnak óriási súlyt kell tartania a fúróállványon kívül is, hiszen amikor többszáz méterre lefújnak, a fúróállvány több, mint 3000 méter csövet tart majd — köztük derékvastagságút, — mert a melegvizet adó kút fúrásánál többrétegű csőrendszert alkalmaznak. A csövek mozgatása, emelése fúrás közben olajnyomású, rainy egy 300—600 légköri nyomást kifejtő sajtóval történik. Nagy mennyiségű vizet kapunk az elkészülő kútból, hiszen a 130 milliméteres átmérőjű csövön át percenként mintegy egy-másfél köbméter melegvíz buggyan a felszínre. Úgy tervezik, ha a víz eléri a C0-as hőfokot a későbbiek folyamán a városi középületeket is ezzel fűtik, míg a lehűtött víz ivóvízként használható fel. A mélyfúrású, melegvizet adó kút építésével megoldódik a város melegvizű fürdőjének problémája is. Ugyanis 1951-ben Hódmezővásárhelyen fedett, melegvizű fürdőt építenek, amit ez a kút lát el bőségesen meleg vízzel. Az ötéves tervünk keretében létesülő mintegy 1000—1100 méter mélységű meleg vizet adó kút Hódmezővásárhely újabb büszkesége lesz. ( rácz) Még a mai napon is kövessenek el mindent a földművesszövetkezetek papírgyűjtési tervük teljesítéséért A községekben folyó papírgyűjtésnek ma van az utolsó napja. Az elmúlt két hét alatt a földművesszövetkezetek számos helyen, mint például Hódmezővásárhelyen, eredményesen dolgoztak. A vásárhelyi szövetkezet a Béke-Világtanács ülésének tiszteletére, június 15-re teljesítette tervét és megfogadta, hogy a mai nap folyamán eléri papírból a 120, rongyból a 110 százalékot Algyő, Pusztamérges, Balástya, Ásotthalom föművesszövetkezetei 13 már teljesítették hulladékgyűjtési tervüket. Megyénk földművesszövetkezeteire előirányzott mennyiség begyűjtéséből azonban még 21,5 százalék hátra van. Rongyból még ennél is rosszabb az eredmény, mert a szerdai értékelés szerint csak 39 százalékos a megyei tervteljesítés. A földművesszövetkezeteknek a mai nap folyamán mindent meg kell tenniök azért, hogy tervüket teljesítsék. A csongrádi járásban különösen sokat kell gyűjteniök a szövetkezeteknek, mert utolsók a járások közötti versenyben A csongrádi földművesszövetkezet például 18 mázsa helyett eddig csak 6 mázsa papírt gyűjtött össze és rongyból mindössze 3 mázsát. Fodor László főkönyvelő még azt sem tette meg, hogy az irattárt átrendezze és a selejtes papírokat leadja. Nagy elmaradás mutatkozik a tervteljesítésben Csanyteleken, Nagytőkén, Szegváron is. Szegváron például — amely pedig nagyközség — alig két-három mázsa papírt gyűjtöttek össze- Kun István szövetkezeti ügyvezető nem sok gondot fordít erre ,a fontos munkára. A papír és a rongyhulladék öszszegyűjtésében elmaradó földműves, szövetkezetek még a mai nap folyamán törekedjenek tervük teljesítésére. A városokban június 15-vel megkezdődő papírgyűjtő héten már mutatkoznak eredmények A tanácsok elsősorban irattáraikat selejtezik át; a tanácsoknak a megyében három tonna hulladék papír a tervük, amit már 3€0 százalékban teljesítették. A június 18-i jelentés szerint eddig összesen 92 mázsa papírhulladék gyűlt össze, amelynek átadása folyamatosan történik a MÉH vállalatnak. A hódmezővásárhelyi városi tanács eddig már 2170, a szegedi városi tanács pedig 644, a szegedi járási tanács 22, a makói járási tanács 18, a megyei tanács pedig 20 mázsa papírt selejtezett ki. A munka még folyik és feltehető, hogy jóval több selejtpapírt gyűjtenek össze a tanácsok dolgozói, mint amennyire számítottak. !APRÓHIRDETÉSEK. VÁSÁRHELY BALETTVIZSGA 21-én, Hódmezővásárhelyen a Békeszállóban Jegyek a könyvesboltban kaphatók. GAZDÉP Tiszántúli Építő Vállalat az építőiparban gyakorlott formásokat keres felvételre. Hmvhely, Bajcsy-Zs. u. 25. 105 KÉT méhcsalád és kisboczonádi kap-Ismét több mint 200.000 Totó-szelvényt küldtek be a pályázók. Tizenkét találat nem akadt, de ennek, ellenére mégis nagyok a vyereményeik: 11 találat: 12,862 Ft 10 találat: 900 Ft 9 találat: 137 Ft Még ma vásárolja meg Totószelvényeit! tárak.adók. Hműhely, Kölcsey u. 18 szám. ' 97 HIBÁTLAN fürdőszoba berendezés eladó. Modern konyhabútort, vennék. Hmvhely. Szt. László u. 18. 104 MEGGY eladó fával a Szigetben Kiss Ernőtél Gorzsa-tartya 818/a. 106 ELVESZETT bonta-tarka ártán sürdő. Nyomravezető jutalmat kap Hunvásárhelyen, Rárósi út 8 109 MOLÉP kapható Hműhelyen, Szántó K. J. u. 131 miatt. 1100 MAKÓ I HASZNÁLT tégla, czserép,faanyag eladó. Makó, Ardics u. 3. KÖNNYŰ férfikerékpár dinamólámpával e adó Makó. Posta u. 3. ELADÓ új hálószobabútor. Makó, Bálvány u. 41. MÁSFÉL hold kukoricaföld részmegmunkáláera kiadó. Makó, Kiss János tábornok u. 12. MAKÓ, Nargitta u. 5 számú ház eladó. Értekezni Fülenile u. 3. Gyakorlattal rendelkező GÉP. és GYORSÍRÓT felvesz a Gyapotfeldolgozó Válakat. Hódmezővásárhely, Makói országút. • Párthírek Felhívjuk pártbizottságaink figyelmét, hogy június 19-én, pénteken 1 órára szervezzék a Politikai Gazdaságtan II. évfolyam megyei propagandisták konferenciáját. Ugyancsak szervezzék június 20- án, szombaton délután 2 órára az SzKP I. évfolyam megyei propagandista konferenciát és az SzKP II. évfolyam hallgatói részére a konferenciákat. MB. agit. prop. osztály HÍREK FILMSZÍNHÁZAINK MŰSORA! Hódmezővásárhely: Béke-mozi: Icjá alatt. Fél 7. fél 9. ötéves terv-mozi: Volpone. 6 és 8 Makó: Vörös Csillag.mozi: Föltárna,dott a tenger 7. Szabadság-mozi: Anna. 6 és 8. Szentes: József Attila-mozi: Halálra ítélt hajó, 6 és 8. Szabadság-mozi: Sology titkos akiái. Fél 7, fél 9. Csongrád: Szabadság,mozi: Föltámadott a tenger 7. SZÍNHÁZ Ma este fél 8 órai kezdettel a szegedi Állami Nemzeti Színház tájegyüttese Hódmezővásárhelyen Carmen című operával szerepel. IDŐJÁRÁSJELENTÉS Várható időjárás péntek estig Felhősebb idő, több helyen, főként pénteken záporeső zivatar Kissé élénkebb szél, a meleg nyugaton már csökken, deleten még alig változik . Várható hőmérsékleti értékek az ország területére: Pénteken reggel 14—17, délben nyugaton 22—25, keleten 26—29 fok között. HIRDETMÉNYEK Hódmezővásárhely Városi Tanácsa Mezőgazdasági Osztálya állategészségügyi célból lószemlét tart. Minden lótulaldonos köteles lovát a megadott helyen és időben büntetés terhe mellett elővezetni. A városban a Múzeaházhoz alábbiak szerint mindig reggel 6 órakor: 1953 június 19.én VI. kerület, 20-án VII. kerület, 22.én VIII. kerület A tanyai lakosok a mezőőr által megadott helyen és időbén.'. 98 A Minisztertanács rendelet© értelmében faeperből mindenki főzethet pálinkát és azt a főzdéből teljes egészében, minden visszahagyás nélkül elviheti a Bzeszjövedéki forgalmi adó és a főzési díj lefizetése ellenében, ami 21.55 Ft-ot tesz fel literenként Aki nem akarja a begyűjtött epret kifőzetni, attól a Földműves Szövetkezet szeszfőzdéje Hódmezővásárhely, Szántó K. .1. u. 40. tsz alatti telepén hatóságilag megállapított áron átveszi és kifizeti. 103 A vásárhelyi vagyállomás melletti vasutas sporttelepen tartották meg a vásárhelyi vasutasok szpartakiádját Zrínyi Győző elvtárs, a VTSB MHK felelőse jelenlétében. A nagy létszámban megjelent vasutasok most nem a kék egyenruhában, hanem Sportmezben vetélkedtek egymással a jobb eredményekért. Az egymást követő próbatételek gyorsan peregtek, mert a vasutaisok jórészétnek szolgálatba kell mennie. A versenynek 259 versenyzője volt. Az első helyezések: Gránátdobás: Kámvás Mária 35.10 m; Tápai Lajos 59.40 m; távolugrás Rostás Zsuzsa 370 cm; Lengyel Titusz 505 cm; gerelydobás Molnár Edit 15 40 m, Csongor Lajos 30.60 m; súlydobás Takács Éva 7.10 m; Rácz Tibor 9.95 m; diszkosz Takács Éva 23.50 m; Csongor Lajos 26 90 m; magasugrás Rostás Zsuzsa 130 cm, Tápai Lajos 150 cm; 100 m-es futás Molnár Edit 14.8 mp, Radnai Lászó 12.08 mp. A kitűnőért solakozott pályát a vasutas dolgozók társadalmi munkával építették Még nem is régen pocsolyáis szúrnyogfénzek helyén most Sporttelep van: valamikor a város nevét adó hódok tavai csipogtak itt, ma a vasútosság életörömet adó sportolással bizonyítja be, hogy mindanynyian a munkára, ha kell, harcra kész építői az országnak (b. i.) SPORT Vasutas szpartákiád Hódmezővásárhelyen Mi az oka a Szentesi Kinizsi vereségének? Mint ismeretes, a Kinizsi 3:1 arányú vereséget szenvedett a Szegedi Lokomotív csapatától A vereség oka az, hogy a játékosok egy része nem jár rendesen az edzésekre és egyes rossz magatartású játékos miatt a csapatban ideges, kapkodó légkör uralkodik Nagy hiba az is hogy a vezetőség nem gondoskodott az utánpótlásról, bár az ifjúságiak döngetik az első csapat kapuját. A csapatható uralkodó helytelen szedem eredménye az is, hogy a BékeVilágtanács találkozójának tiszteletére 3 szakosztályvezető között csak békevédelmi Szerződést. A Szegedi Lokomotiv játékosai a mérkőzés folyamán kihasználták testi erejüket, aminek eredménye: egyik szerencsétlen összecsapásnál a tehetséges szentesi játékos, Bartha kartörést szenvedett. Sikerült tornabemutató Vásárhelyen A Közgazdsági Technikum, az Óvónőképző és az Irodai Szakiskola növendékei, illetve legjobb sportolói szépen sikerült tornabemutatót és atlétikai versenyt rendeztek. A bemutatott MHK zenés szabadgyakorlat, műszabadgyakorlat, Zsámoly-gála gyakorlatszámai tapsra ragadtatták a megjelenteket. Izgalmas volt a hoszszú-váltó gránátátadással és a labda, váltó. Az atlétikai számokban Gera 165 cm-es magasugrás, 520 cm-es távolugrása. Juhász 165 cm-es magasugrása és 510 cm-es távolugrása volt a legjobb eredmény a fiúk között. A leányok legjobb eredményei: Rostás Zsuzsa 130 cm-es magasugrása, 420 cm-es távolugrása, Lázár Györgyi 425 cm-es és Knapecz Klára 420 cm-es távolugrása A Banga Sámuel tornatanár szakavatott, kiváló munkájának eredménye a szépen sikerül tornabemutató. Makón és Csongrádon járási ezpártáklád lesz vasárnap Mindkét járásban nagyban készülődnek a községek legjobb sportolói, hogy a két járási székhelyen összemérjék erejüket a Szpártákiád keretén belül. A versenyek vasárnap délelőtt 8 órakor kezdődnek. Csongrád megyei ifi válogaott a Békés megye ifi válogatott Tótkomlóson Vasárnap találkozik a két megye ifjúsági válogatottja Tótkomlóson. A mérkőzés iránt nagy az érdeklődés. Csongrád csapatársak komolyan kell venni a mérkőzést, ha jó eredményt akar elérni. Hódmezővásárhelyi városi bajnoki eredmények H. Traktor II—Kinizsi 2:1, H. Vörös Meteor—H. Vörös Lobogó SE 5:1, Szpártákusz—H. Dózsa Honvéd 3:0. Ifjúsági bajnoki: H Dózsa—Szegedi Honvéd 4:1. Szép mérkőzés: * H. Szpártákusz—H. Vörös Meteor rangadó mérkőzés a városi bajnokiírek közüli kimagaslik érdekesség eoomportjábóll. A mérkőzésre mindkét csapat készülődik. Valószínű, vasárnap délelőtt játszák . A HÉT TIZENEGYE A vasárnap lezajlott megyei mérkőzéseken kialakult játék alapján a legjobb teljesítményt a következő játékosok nyújtották: Varga (H. Dózsa) — Tasnádi (Sz. Bástya), Rácz (Dorozsmai, Demeter (H. Petőfi) — Porkoláb (H Dózsa), Rajcsányi (Sz. Dózsa) — Gábos (Sz. Haladás), Kása (H Petőfi), Kovács (Nagylak), Baranyi (Postás), Bacsa (H. Vasas). Jól játszott még: Dombac, Varga (Nagylak), Lovász (Sz. Kinizsi), Kár., tor, Papp (H. Dózsa), Takács (Mórahalomi, Gyuris (Dorozsma), Juhász (Csanád), Kovács, Szántó (H. Vasas). két járás mérkőzése Makói járás—Szentesi járás válogatott 5:2. Szentes, a mérkőzést ünnepélyes zászlócsere előzte meg. Erdei János, a makói JTSB elnökesportszerű küzdelemre intette a labdarúgókat. A játék sportszerű keretek között a makói járásiak győzesét hozta, a gólképesebb csatársor eredményeként. A makói gólokat Erdélyi 2. Lénárt, Hegedűs és Vízhányó lőtték. Jók voltak a győztes csapatból Hauszner, Si.hal. Somogyi, Rung., Erdélyi. Ja rcsó jól vezette a mérkőzést A szentesi csapatból számosan küzdeni akarásról tettek tanúságot, a csatársor azonban gólképtelen volt. Visszavágó mérkőzés Csanádpalotán augusztus 20.11.: lesz. KOSÁRLABDA Budapesti Lokomotív—H. Dézsa női és férfi mérkőzés vasárnap Szinte hagyományossá válik a két sportkör kosarasainak évenkénti találkozója Ez alkalommal is két csapattal látogat le Vásárhelyre a Bp Lokomotív. Vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődik a női csapatok mérkőzése az ált. gimn. szabadtéri kosárlabda pályán, ezt követi majd a férfi csapatok mérkőzése. Szép küzdelemre lehet számítani. A H Dózsa női csapata: Deutsch,Berta, Gill, Marton, Szabó. Cs.: Kis*, ' Barla, Vasa. Férfi csapat: Kovánk, Pánczél—Gabányi—Balog, Lengyel. Cs.: Bue, Gidófalvy, Kenéz. Betonozási és szállítási munkára férfi SEGÉDMUNKÁSOKAT felvesz Épülő elemgyár. Jelentkezés: Épületelemgyár munkaerőgazdálkodásán Bp., XI. Bír hafoki út 78. Napi háromszeri étkezés 7.40 Ft-ért, vidékieknek szállást havi 10 ______ Ft.ért biztosítunk. PÉNTEK, 1953. JÚNIUS 1. FIATALOK! Jelentkezzetek tiszti iskolára! Ma soha nem látott lehetőség áll előttünk, fiatalok előtt. Pártunk a felszabadulás óta fiatalságunk életének kérdéseivel állandóan foglalkozik. Napról-napra érezzük atyai gondoskodását napi munkánkban. A polgári életben a fiatalok feladata, hogy minél magasabb terméseredményt érjenek el mind a gyárakban, üzemekben, mind pedig a termelőszövetkezetekben, állami gazdaságokban, gépállomásokon. A tanuló ifjúság feladata pedig a tanulás. A fiataloknak lehetőségük van arra, hogy néphadseregünkben is teljesítsék hazájuk iránti kötelességüket. Tisztek lehetnek. Meg kell említenem, hogy a múltban csak a kiváltságosok, a mágnások, tőkések és egyéb hasonló népnyúzók fiai lehettek tisztek. A munkások, dolgozó parasztok gyermekeit nem vették fel soraikba és a legmagasabb rendfokozat, amelyet 40—50 éves korában elérhetett a szegényember fia, az őrmesteri, vagy a főtörzsőrmesteri rang volt. Én mint tanuló kerültem a néphadseregbe 1949-ben. Később tiszti iskolát végeztem. Apám asztalos volt és arról, hogy valamikor katonatiszt is lehessek, még csak álmodni se mertem. A tisztképző iskolában azonban tapasztaltam, hogy megváltozott az élet. Szorgalmasan tanultam, hogy én is jóredménnyel vizsgázhassam. Sikerült, és ma néphadseregünk hadnagya vagyok. Nincs szebb feladat, mint tisztnek lenni! A tiszt a bevonuló fiatalok nevelőapja. Azokat a fiatalokat kell olyan harcosokká nevelnie, akikkel talán együtt dolgozzott, akik ugyanolyan fiatalok, mint mi, néphadseregünk tisztjei. Edzett, képzett, kemény harcosokká kell nevelni őket, akik ha kell, életük árán is megvédik dolgozó népünk alkotásait, megvédik a betolakodók ellen hazánkat. A fiatal tiszt a tisztképző iskolában tanulja meg azokat a feladatokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy kiváló harcosokat neveljen és elsajátíttassa a fiatalokkal a haditudományt. Néphadseregünk tisztjei és a dolgozó nép között megbonthatatlan kapcsolat áll fent. Ez természetes és érthető is, hiszen a tiszt ma hazánkban a nép fia. A múltban terrorral tartották fent tekintélyüket a Horthy-tisztek; ütötték, verték, megalázták a becsületes fiatalokat, akik a hadseregben szolgáltak. Ez a felszabadulás után megszűnt. Ma hadseregünkben öntudaton alapuló vasfegyelem van. Tekintélyét maga a tiszt őrzi meg kiváló tudásával, fegyelmezettségével, példamutatásával. Fiatalok! Pártunk és dolgozó népünk megnyitja a lehetőséget nektek is, hogy néphadseregünk tisztjei lehessetek. Mi várunk és hívunk benenteket közénk. Jöjjetek és dolgozzatok velünk néphadseregünk erősítésén. Gyertek közénk és váljatok dolgozó népünk ifjúságunk élharcosaivá. Biró János TIcV hadnagy A reggel szedett újszegedi epret délután már Prágában árusítják Az újszegedi talaj kiválóan alkalmas a földieper termelésére és az itt termelt eperből évente sokszáz mázsa kerül az ország minden részébe A felszabadulás óta megkötött kereskedelmi egyezmények eredményeképpen az újszegedi eper tér, még egyre több népi demokratikus országba is eljut. Csehszlovákiából minden másnap hatalmas teherszállító repülőgépérkezik a szegedi repülőtérre, hogy 20—35 mázsa földiepret szállítson a cseh dolgozóknak. A földiepret a kora hajnali órákban szedik le, nyomban szakszerűek csomagolják és délután 4-re már Prága, Kassa és a többi nagy cseh város állami üzleteiben árusítják- A RADIO MAI MŰSORA Június 19. péntek Kossuth rádió 5 Falurádió, 3.30 Hírek, 5.45 Reggeli zene, 5.50 Torna, 6 Levelezők jelentik, 6 45 lapszemle, 7.05 Hanglemezek, 8.05 Kórus, 11.30 Balettzene, 12 Hírek, 12.10 Zongoraszólók, 12 30 Német dalok, 13 Népdalok, 13.30 Hanglemezkik, 14.15 Vttörő híradó, 14.35 Rádióegyüttes, 15 óra 30 Kórus, 16.10 Előadás, 16.20 Gyermekrádió, 16.30 Úttörő sport, híradó, 16.45 Orosz nyelvlecke, 17 Diszpécserszolgálat, 17.10 Előadás, 17 óra 25 Dalok a munkáról. 18 Előadás, 18 15 Tánczene. 19 Hangos újság. 20 Slapgrispek a BV tanács üléséről, 21.30 Hírek, 21.40 Hangverseny, 23.30 Szórakoztató zene, 24 Hírek, Petőfi rádió 6 Reggél I zene, 6.45 Torna, 7 Bűvészere, 7.35 Hangszerszólók, 3.15 9. UAQ Hanglemezek, 9.20 Gyermekrádió, 10 Hírek, 1010 Dalok, 10.30 Óvodátok műsora, 10.50 Gyermekrádió, 11 Meseoperákból, 15 Rádiójáték, 16.02 Ének- és zenekar, 16.10 Szív küldi, 16.50 Szovjet napok — szovjet emberek, 17.05 Magyar muzsika ,17.30 Hírek, 17.40 Termelési híradó, 17 óra 55 Svjeenyikov együttes műsorából, 18 óra 40 Tánczene, 19 Kórrus, 19.10 Előadás, 19.45 Sport VIHARSAROK :18 Magyar Dolgozók Pártja csongrádmegyei napilapja Felelős szerkesztő és kiadó: JEGYINAK JÁNOS Szerkesztőség: Telefon: 305 és SIS Kiadóhivatal: Telefon: 27] Hódmezővásárhely, Sztálinul 22 Csongrádmegyei Nyomdaipari Vállalat, Szeged Felelős vezető: Vincz© Gyürűsi