Viharsarok, 1953. szeptember-december (9. évfolyam, 204-306. szám)
1953-10-31 / 256. szám
4 Földművesszövetkezeteink feladatai a vasgyűjtésben A minisztertanács határozatot hozott arról, hogy november 1-től vasgyűjtő hónapot kell tartani. Ez idő alatt össze kell gyűjteni mindazokat a vas- és fémhulladék anyagokat, melyeket az egyes háztartásokban, üzemekben, tüzekben, gépállomásokon, állami gazdaságokban már nem tudnak felhasználni. A minisztertanács határozata a földművesszövetkezeteket teszi felelőssé a falusi begyűjtés eredményes megszervezéséért. Ez a megtisztelő feladat arra kötelezi földművesszövetkezeti dolgozóinkat, hogy eredményesen oldják meg a reájuk bízott feladatot. Kormányunk új programmjának megvalósulása, az eddigi jelentős árleszállítások, valamint a dolgozó parasztságnak nyújtott hatalmas kedvezmények még sokkal lelkesebbé teszik a vasbegyűjtést, mert mindenki átérzi: • a Talp jogos igénye az egyre több és több mezőgazdasági gépekkel szemben csak úgy teljesíthető, ha az elfekvő, használhatatlan vas- és fémdarabokat eljuttatjuk a kohókba. Az eredményes munka érdekében szükséges, hogy a földművesszövetkezeti ügyvezetők és felvásárlók az egész földművesszövetkezeti tagságot és a földművesszövetkezet valamennyi dolgozóját mozgósítsák. El kell érniök azt, hogy az egész tagság és a dolgozók aktívan részt vegyenek a vas- és fémhulladékok begyűjtésében. A makói földművesszövetkezet lelkes felajánlásával versenyre hívta a Csanádi földművesszövetkezetet vasbegyűjtési tervek november 20-i teljesítésre, sőt túlteljesítésre. A maroslelei földművesszövetkezet ügyvezetője, Csontos elvtárs is felajánlást tett arra, hogy tervét november 20-ra 200 százalékra teljesíti. Ezek , felajánlások azt mutatják, hogy szövetkezeti ügyvezetőink megértették a vasbegyűjtés jelentőségét, megértették, hogy fontos népgazdasági érdeket teljesítenek akkor, ha a terveket teljesítik. Spitzer Rózsa MÉSZÖV központ Újabb ötmillió forint a szegedi lakóházak tatarozására (Tudósítónktól) A kormányprogramm értelmében Szegeden tovább tart a házak tatarozása. A tatarozásra tervbevett 34 ház közül 30 házon megkezdődtek és részben befejeződtek a munkák. A városi tanács építési és közlekedési osztálya gondoskodott a munkák továbbfolytatásáról, amelyhez újabb ötmillió forint áll rendelkezésre. Ebből az összegből 250 külvárosi lakóház tatarozását kezdik meg. A szegedi Béke-telepi szülők kérését is teljesítette a városi tanács, amikor 1953-as évi tervébe felvette a Béke-telepi napköziotthonos óvoda létesítését. Az oktatási osztály a Nagy Október Szocialista Forradalom évfordulója előtt néhány nappal adja át az óvodát, amelybe a beiratkozások már megkezdődtek. A tanácstagok fogadóórái hasznos segítséget nyújtanak a tanácsnak, hogy megismerje a város lakosságának problémáit. Lajos Sándor tanácstag fogadóóráján a szegedi Dózsa-tszcs tagjai kérték, hogy a hozzájuk vezető utat meg kellene csináltatni. Az útszakaszt a városi tanács 17 ezer forintos költséggel elkészíttette. KULTURÁLIS HÍREK Vasárnap nyílik meg Hódmezőivásárhelyen a Béte-grafikai kiállítás A Béke-grafikai kiállítás Hódmezővásárhelyen vasárnap délelőtt 11 órakor nyílik meg. Az ünnepi megnyitót Berde Mihály elvtárs, a megyei békebizottság titkára tartja. A kiállítást a Petőfi kultúrház. Pásztor János termében helyezték el, amelyen részt vesznek megyénk legkiválóbb képzőművészei alkotásaikkal. Az Endre Béla teremben ugyancsak vasárnap délelőtt nyílik meg a vásárhelyi bélyeggyűjtők kiállítása.★ fíerer Mária és Isorkay György Makón A vásárhelyi Petőfi kultúrház ma este Makón vendégszerepel, Berey Mária, az Operaház tagja és Horkay György, a rádióból jól ismert énekesek közreműködésével. A népdal-est műsorában a kultúrház népi zenekara is bemutatkozik a makói közönségnek. A kultúrház művészestjeinek sikerei után ez első vidéki szereplését nagy érdeklődés előzi meg. ★ Délelőtti motiné vasárnap a vásárhelyi ötéves terv moziban Tóth Sándor László vásárhelyi levelezőnk egyik levelében azt javasolta, hogy vasárnaponként rendezzen délelőtti előadást a vásárhelyi ötéves terv-mozi. Levelezőink és sok más vásárhelyi dolgozó kérésének tesz eleget most a mozi vezetősége, amikor vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel egyforintos egységes helyárak mellett bemutatja a "Két út" című filmet. A november 7-i versenyben a szentesi vasúti csomópont előre tört A szentesi vasúti dolgozók a szegedi igazgatóság területén megindult vasúti csomóponti munkaversenyben előre törtek. Amíg a múlt héten állomásunk az ötödik helyen volt, a legújabb értékelés szerint már a harmadik helyet szereztük meg. Ez a nagyszerű eredmény a vasutasok jó munkáját dicséri. Ez a véleménye Kormány Mihály tolatásvezetőnek is, aki Strausz elvtárs érdemes vasutas tanítványa. Kormány elvtárs legutóbbi szolgálatában a fajlagos kocsimozgatási tervet 124 százalékra teljesítette. — Brigádom balesetmentesen dolgozik és valamennyien azon leszünk — mondja Tillinko elvtárs —, hogy a havi kiértékelésnél első helyre kerüljünk. Tillinko elvtárs, mint szolgálatvezető váltóőr a menetrendszerinti vonatindítást 112 százalékra teljesítette. A csomóponti verseny hatása minden munkaterületen érezhető. A kocsikirakási tervet például 149 százalékra teljesítettük. Ezt a szállíttató felekkel való szoros együttműködéssel tudtuk elérni. Szentes állomáshoz a rakomány még 40—50 kilométerre van, de a fuvaroztató már tudja, hogy mi érkezik részére. Ezt a nehéz és felelősségteljes munkát Gyarmati, Varga és Gazsó elvtárs dicséretesen végzi. Szabó Márton A koreai politikai értekezletet megelőző tanácskozás csütörtöki ülése Koszon (Új Kína) A koreai politikai értekezletet megelőző tanácskozáson résztvevő koreai-kínai küldöttség október 29-én a következő hivatalos közleményt adta ki: Október 29-én megtartották a Koreában hadviselt két fél között a politikai értekezlet kérdéseiről folyó tanácskozás negyedik ülését. Arthur Dean, az Egyesült Államok kormányának megbízottja csütörtöki nyilatkozatában ismét szándékosan kiforgatta a fegyverszüneti egyezmény 60. szakaszát, nem volt hajlandó elfogadni a koreai-kínai fél által javasolt napirendet, ellenezte a semleges országok részvétele kérdésének megvitatását és rendezését és ragaszkodott ahhoz az észszerűtlen követeléshez, hogy a politikai értekezlet időpontját és színhelyét, valamint az értekezlettel kapcsolatos eljárásbeli kérdéseket vitassák meg. Dean nyilatkozata után Ri Szók Bök, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormányának megbízottja a koreai-kínai küldöttség nevében erélyesen tiltakozott az amerikai megbízottnak szerdai nyilatkozatában Koreára és Kínára szórt rágalmai ellen. Követelte, hogy az amerikai megbízott vonja vissza észszerűtlen, minősíthetetlen nyilatkozatát. Bírósági ítélet A szentesi járásbíróság Fejős János és Fejős Mihályné 45 katasztrális holdon gazdálkodó kulákokat a beadás megtagadása miatt és mivel az őszi árpavetést határidőre nem teljesítették, felelősségre vonta. A járásbíróság Fejős Jánost azért, mert a beadás alól nagyobb mennyiségű kukoricát rejtegetett, valamint eladott, egy évi és 6 hónapi börtönbüntetésre, 1500 forint pénzbüntetésre, 1000 forint értékű vagyonelkobzásra ítélte és öt évre eltiltotta a közügyektől. Fejős Mihályné Kulákot pedig, mert a Fejős János által eladott kukorica árából részesedett, s ugyanakkor az őszi árpa vetését határidőre nem teljesítette, a bíróság nyolc hónapi börtönbüntetésre, 1000 forint pénzbüntetésre ítélte és egy évre a közügyektől eltiltotta. A bíróság Fejős Jánost arra is kötelezte, hogy az amnesztiával kapcsolatban elengedett nyolc hónapi börtönbüntetését is töltse le, mivel nevezett a közkegyelmi határozat kézhezvételétől számított két éven belül újabb bűncselekményt követett el. Az ítélet jogerős. Kik kaptak a héten könyvjutalmat levelezőink közül Ezen a héten hat levelezőnknek küldtünk levelezői munkájuk jutalmául ajándék könyvet. Könyvjutalmat kaptak: Herczeg Mihály (Csomorkányi iskola), Simon Ferenc (Gorzsai All. Gazd.), Takács Viktória (Székkutasi Schönherz tszcs), Bernáth Lajos (Földeák), Szántó Lajos (Hódmezővásárhely) és Cs. Kovács István hadnagy. időjárásj elentés Várható időjárás szombat estig: Felhőátvonulások, többfelé, elsősorban az ország nyugati felében eső, néhány helyen esetleg zivatar. Mérsékelt szél. Az éjszakai hőmérséklet alig változik, a nappali felmelegedés délen kissé mérséklődik. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére: Szombat reggel nyugaton és délen 6—9, keleten 1—4, déllen országszerte 11—14 fok között. * A fűtés arápiául szolgáló várható napi középhőmérséklet szombaton 10 fok alatt lesz. SZOMBAT, IMS, OKTÓBER SI,l Hírek Már 600 mázsa gyapotot takarítottak be a gorzsai állami gazdaságban A gyapotbetakarítás a kedvező időjárás mellett jó ütemben folyik a gorzsai állami gazdaságban. A 600 hold gyapot betakarítására a szükséges munkaerő megvan. Országos viszonylatban is jó termést ígért az idén gyapotunk. Október 26-ig 600 mázsa fehér aranyat szüreteltünk. Dolgozóink naponta átlagosan 35—40 kilogrammot szednek és keresetük az ehhez járó méteráru anyagértékével napi 7075 forint. Kis Teréz a szedési verseny során az egyik nap 100 kilogrammot, Kenéz Piroska 100.5 kilogrammot szedett le. Keresetük ezen a napon 157 forint volt, valamint négy méter ruhára való utalvány, melynek értéke 72 forint. Ezen felül 100 forint jutalmat is kaptak az egy mázsás szedés eléréséért. Napi keresetük tehát fejenként 329 forint volt. Hozzájuk hasonlóan még sokan mások is értek el kimagasló eredményeket gazdaságunkban a gyapotszedés alkalmával. Például Kovács Rozália eddig 550 kilogramm, Kecskeméti Julianna pedig 542 kilogramm gyapotot szedett le. Igen figyelemreméltó eredmény az is, hogy az egyénekre kiadott és művelt területen Novák Jánosné az általa művelt egy hold területről eddig 270 kilogramm gyapotot takarított be. • SIMON FERENC FILMSZÍNHÁZAINK műsora Hódmezővásárhely: Béke-mozi: Róma, 11 óra. 6 és 8. ötéves Terv.mozi: Májusi éjszaka. Fél 6, fél 8 Makó; Vörös Csillag.mozi Sanghajban történt. 6 és 8. Szabadság-mozi: Figaro házassága. 6 és 8. Szentes; József Attila_mozi: Csuk és Gek. Fél 6, fél 8. Szabadság-mozi: Királylány a feleségem. 6 és 8.Longrád: Szabadság-mozi: Tengerész lánya. 6 és 8. KULTURHAZAINK MŰSORA Vásárhelyi Petőfi kultúrház Gyermek-balett A kultúrház balett- iskolájának bemutatója. Kezdés délután 4 órakor Jegyek 2—3 forint. A Paradocsomjáró diák. A twakérett Régi kollégium kulitúrcedporjának műsoros estje. Előadás után tánc a Petőfi utcai tánciskolában. Kezdés este fél 8-kor. Jegyek 3 forint. Makói József Attila kultúrház Gyere velem akácombos falúmba címmel népdal ekt Berel Mária, Horkay Gyöngy, Földes Ilona, Kafily Tivadar és a hódmezővásárhelyi Petőfi kultúrház népi zenekara. Kezdés este fél 8-kor. Táncist 5 órakor a kultúrházban, a kultúrház bájjal a DÉFOSZ ban este 8 órakor. DECEMBER 20 án tartják a Román Népi Köztársaságban a tartományi, kerületi, városi és faliéri népi tanánácsok választását. A MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE összehívta Budapesten a megyei képzőművészeti munkacsoportok értékeayetét... ...................44 GÖRÖGORSZÁGBAN bemutatták a nálunk is nagy sikert aratott Bol*dogság madara című szovjet filmet. A bemutatón megjelent a kormány számos tagja is és az film nagy sikert aratott. A ,.NEWSWEEK” című amerikai burzsoá hetilap „bizalmas adatokra’* hivatkozva közli, hogy az USA-ban 1949 óa 29 százalékkal növekedett a fiatalkorúak átal elkövetett bűntettek száma. 1952-ben 10 százalékkal nsult több fiatalkorú a bíróság előtt, mint 1951-ben. A HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI tanács kórházai még ebben az évben megkezdi az új profektúra építését, Ebben az épületben helyezik ki a boncoló helyiséget, a szövettani laboratóriumokat, valamint a ravatalozót. Az épíkezésre a teleket most készítik és a jövő hónap elején már megkezdik a munkákat A CSANÁDPALOTAI pártszervezetek és tömegszervezetek már most készülnek a november 7-i ünnepségekre. Együttes ülésükön elhatározták, hogy november 7-én a délelőtti ünnepség alkalmával megkoszorúzzák a községben lévő szovjet emlékművet Ugyanakkor a kultúrottonban este 6 órakor tartandó ünnepségen kultúrműsor keretében emlékeznek meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójáról. (Pataiki Sándorné.) • KOBEKHAZAN is beszámolnak a tanácstagok a második félévben végzett munkájukról. Ugyanakkor ismertetik a tanács által eddig elért eredményeket és beszélnek a hiányosságokról is. Igen eredményesek ezek a tanácstagi beszámolók, mert a legutóbbin is 150-en vettek részt, akik bírálataikkal elősegítették hogy a tanács jobbá tegye munkáját (Hegyi* Jánosné.) A szentesi JTSB ezévt fejlesztési tervét 79.1 százalékban teljesítette. Tervteljesítésének részle ezése a következő : MHK új próbázó 128.6, iemétlőpróbázó 75.7 százalék. Sportköri tagok száma 118.7, rendes tagdíjfizetők száma 69.7, a szakosztályokban foglalkoztatott tagok száma 52.4, a minősített sportok tervszámának teljesítése 25.1 százalék. Hiba van a terveljesítésben és a jelentésekben is. A mulasztók egy része ,.Jó jelentésekkel“ igyekszik pótolni a mulasztást. Hogy néz ki a járás néhány sportkör munkáján keresztül. Sz. Szpartakusz: A lét kában van minősíthető versenyző, de még nem kérték a minősítésüket a TSB-től. Röplabdázók és kerékpározók részére rajtengedélyt nem kérek. Kérdés, vajjon megvannak e jelentett sportolók a valóságban is? Az MHK tervét teljesíette a sportkör. Szentesi Kinizsi: Bejelentettek S atlétát, 12 tornászt, 2 birkózót és jóvá,s több úszót, mint amennyi van. Birkózó szakosztálya nincs a sportkörbek, az atléták pedig nem vetek részt a versenyeken. Hibák vannak a minősítések és rajtengedélyek kérése körül is. MHK tervét teljesítete a sportkör. Szentesi Építők: A minősített versenyzőknél az előző évi minősítést jelentették. Az MHK is védőpróbák terén lemaradtak. Szentesi »osás: Csak a neve van meg ennek a sportkörnek, de nem ad éleljet magáról. Mindszeni Traktor: Jelentésükben 3 atléta szerepel, de ezek minősítését nem kérték. Minősített labdarugót is jelentenek tévesen, mert ezeket még a múlt évben minősíették. Lemaradtak az MHK új és ismétlő próbálásokkal. Az új próbázók tervszáma 36 — ebből mindössze még négyen próbáztak le. Jelentéseket nem küld a sportkör A község sportszerep dolgozói pontosabb munkát várnak a sportkör vezetőitől, de a TSB is Nagymágocsi Traktor SK. Jelentésében jó atlétáról tesz említést, de hogy ezek az ,,atléták' a valóságban megvannak.e, azt senki nem tudja, mert versenyekre nem viszik őket és rajtengedélyt sem kérnek számukra, MHK tervüket jól tejesítették és remény van arra, hogy az év végéig 100 százalékban teljesítik. Derekegyházi Traktor: A sportköri tagok száma 68, a tagdíjfizetőké pedig csak 20. Augusztus 6-ig nem volt tagdíjból bevételük. Igaz, hogy volt Derekegyházán objektív nehézség, de a labdarúgásnál ez nem tapasztalató. Az MHK újpróbázók terve 10, az ismerőpróbázók száma 14. Egyiket sem teljesítették Az MHKjra nem szakítottak időt, pedig tudniuk kell, hogy a sport nemcsak a labdarúgásból áll. Helyes lenne, ha Magony elvtárs gondoskodna arról, hogy a hátralevő időt használják fel helyesen és fejlesztési tervüket levetítsék. Sürgősen változatnia kell a sportkörnek munka módszerén. Szentes járás területén vannak eredmények is. A mulasztások felszámolására a JTSB-vel fogjon össze minden sportkör, a hibákat!, küszöböljék ki és teljesítsék a fejleszési tervet, hogy a jó munkával előbbre haladjunk szocialista sportunk építésében. (Sz. M.)★ A VASÁRNAPI MÉRKŐZÉSEK Makó: Makói Vasas—Szegedi Petőfi NB II csat bajnoki délután fél 3- vezeti: Szabó F. Tápé—H. Szparakusz megyei osztályozó 10. Vezet: Kasza. Hódmezővásárhely: H. Petőn—Makói Vasas II. Kupa mérkőzés, Dózsa pálya délután fél 3. vezeti: tlrhelyi. Kiszombori SK—Szentesi Lokomotív megyei osztályozó, H. Dózsa pálya délelőtt 10 óra 30 perc. vezeti: békésmegyei tv. Kistelek: Kisteleki VM—Szegedi Haladás 2 órakor, vezeti: Schreitter F. megyei bajnoki: Csongrádi Cs. Petőfi—Szentesi Kinizsi délután fé 3, vezet.4 Rákos. Mindszenti Tömörkény—Juta, vezeti: Gera. A Mindszenti Traktort és a Szentesi Honvédot törölték a kupamérkőzések további küzdelméből, mert sportszerűtlenül otthagyták a mérkőzést ,s önkényesen levonultak a pályáról. Nagyon rossz szolgálatot tesz sportkörének az a sportvezető, aki ilyen régen idejébnulta .,fegyverrel” próbál magának igazságot szolgáltatni! FRÖCCS.FUTBALLISTAR .. . A nagyjában lezajlott labdarugó esztendő tanulságai fokozottabb éberségre intik sporthatóságainkat, hogy a Sportolás valóban a nevelés szolgálatában álljon. Sürgős szükség van arra, hogy a sportköri vezetőségeket az MTSB értekezletre hívja össze és kioktassa: ne engedjék, hogy a labdarugó szakosítályok az alkoholisták iskoláivá váljanak. A megnyert mérkőzés után az első út ne a kocsmába vagy az Ivóba vezessen Most ugyanis az a helyzet, hogy ha valahol a labdarugó csapat győz, a vezetőség „vezetésével« csapatosan húzódnak a játékosok és a „sportbarátok’ az ivókba. Itt aztán megindul a ,,humánoskodás"", ahelyett, hogy a vezetők és szakemberek megbeszélnék az elkövetett hibákat és okulnának a tapasztaltakon. Felhívjuk a középiskolai iskolaigazgatók figyelmét arra, hogy a leggondosabban őrködjenek azon, ha az iskolájukban olyan labdarugó játékos van, aki valamelyik sportkörben szerepel, ne kerüljön mérkőzés után a kocsmába Nekünk józan ék,sza, erős, egészséges és tetemes emberekre van szükségünk, nem pedig olyanokra, akik a fröccsős poháron tú nem látnak. Figyelmeztésünket egy sajnálatos eseménnyel kapcsolatban írtuk meg. A magyar ifjúság útja nem a kocsi mákon keresztül vezet a jövő felé. A megyék közötti MHK verseny állása Az OTSB MHK osztálya nyilvánosságra hozta az 1953. évi MHK terv háromnegyed évi eredménnyel. Az új jelvényetek csoportjában Szbolcs- Szatmár megye végzett az első helyen 154.1 százalékkal. Ha odik Csongrád megye 128.4 százalék1al. Az ismételt próbálások terén még egyetlen megye sem érte el a 100 százalékot Fejér megye vezet 94.4 százalékkal, ötödik Csongrád megye 75.3 százalékkal. SPORT SZENTES JÁRÁS SPORTMUNKÁJA PÁRTÉPÍTÉS Útmutatást nyújt a mindennapi pártmunkában A RÁDIÓ MAI MCSORA: Október 31, szombat Kossuth,rádió 4.30 Hírek, 4.40 Reggeli zene, 5 óra 20 Lapszemle, 6 Gazda kalendárium, 6.50 Torna, 7 Hírek, 7.10 Dalok, 8 Népi zene, 11.30 Ének, 12 Hírek, lapszemle, 12.15 Szórakoztató zene, 12.40 Költemények, 13 Operett, részletek, 13.30 Fúvószene, 14.15 Zenei újság, 15.30 Zongora, 15.40 Előadás, 16.30 Tánczene, 17 Hírek, 17 óra 10 Válasz levesekre 17.30 Ajándékműsor, 18.10 Szövetkezeti híradó, 19 Hangos újság, 20 Hírek, 20.10 Műsorismertetés, 20.15 Válasz hallgatók kérdéseire, 20.30 Vidám zenés műsor, 22 Hírek, 22.20 Tánczene, 24 Hírek, Petőfi rádió 6 Torna, 6.10 Népek dalai, 6.45 Lapszemle, 7 Kisiskolások műsora, 7 óra 35 Színes muzsika, 8.30 Rádióegyüttes, 9.10 Zongora, 9.20 Gyer mekrádió, 9.45 Gőzölg gyemekek műssora, 10 Hírek, 10.10 Grieg műveiből, II Előadás, 15 Zenekar, 15.20 Szórakoztató zene, 15.50 Tíz perc közgazdaság, 16 Tanuljunk énekszóra! oroszul, 16.20 Előadás, 17.20 Timcsene, 17.40 Tudományos híradó, 18 Szív küdi, 18.45 Sporthíradó, 19 Ének, 19,15 Vonószene, 19,30 Moszkvai rádió összeállítása: VIHARSAROK ■ Magyar Dolgozók Párti[ csongrádmegyei napilap]* Felelős szerkesztő és kiadó: JEGYINAK JÁNOS Szerkesztőség: Telefon: 305 és SIS Kiadóhivatal: Telefont 271 Hódmezővásárhely. Sztálin.u 22 Csongrádmegyei Nyomdaipari Vállalat, Szeged Felelős vezetői Vincze György