Viharsarok, 1955. január-április (11. évfolyam, 1-101. szám)
1955-02-24 / 46. szám
6 HÍREK Földművesszövetkezeti közgyűléseket tartanak vasárnap Február 27-én, vasárnap megyeszerte földművesszövetkezeti közgyűléseket tartanak, amelyeken a szövetkezetek vezetői beszámolnak az elmúlt év eredményeiről. Szegváron délután 2 órakor a kultúrházban, Nagymágocson délelőtt 9 órakor, Bordányban, Kisteleken, Bakson és Mórahalmon délelőtt 10 órai kezdettel, Szentesen a kultúrházban délelőtt 9 órakor, Maroslelén a vendéglőben délután 6 órakor kezdődik a szövetkezeti közgyűlés. FARSANGI MŰSORT rendeznek a vásárhelyi Ságvári utcai óvodások vasárnap délután 3 órai kezdettel az Alkotmány utcai IV. kerületi pártházban. A CSONGRÁDI járásbíróság Horváth János csongrádi Alsóváros 142. szám alatti lakost lopásért 2 év és 6 hónapi börtönre ítélte, mert a múlt év novemberének egyik éjjelén özv. Szántai Lászlónétól 4 tyúkot és Berkes Sándortól 2 libát ellopott Az ítélet nem jogerős.A JAPAN statisztikai hivatal adatai szerint az 1955. január 1-i összeírás értelmében Tokiónak több mint hét és félmillió lakosa van. A SZENTESI mezőgazdasági szakérettségis iskola kultúrcsoportja a közelmúltban nagy sikerrel szerepelt Szentes D-oldalon és Nagykirályságon. Szabad idejükben ezentúl is meglátogatják a környező községeket. Szombaton Szegváron mutatnak be több egyfelvonásos színművet. ’A MISZAVAI '(Észak-Japán) amerikai légitámaszponton felrobbant egy 1900 tonna benzint tartalmazó óriási tartály.A robbanás következtében egy japán életét vesztette. - ii.il TÚRI ISTVÁNNÉ Csanyteleksíróhegyi lakost négy hónapi börtönre ítélte a csongrádi járásbíróság, mert engedély nélkül levágott egy 40—50 kilogrammos sertést. Túriné sertésbeadási kötelezettségét nem teljesítette, tehát nem kapott vágási engedélyt, de nem törődve a tiltó rendelkezésekkel engedély nélkül levágta sertését.A SZENTESI járási könyvtár a járási kultúrházzal közössen rendez a járás valamennyi községében irodalmi estet márciusban. Az előadó Verne Gyula és Kosztolányi Dezső életét és műveit ismerteti az érdeklődőkkel. AZT HIRESZTELTE Madari Gergely pusztaszeri kulik, hogy a községben a termelőszövetkezeti tagok nem fizetnek adót és a beadást sem teljesítik, helyettük az egyéni gazdáknak kell eleget tenni a kötelezettségeknek. A szegedi járásbíróság a termelőszövetkezet elleni izgatásért két és fél évi börtönre ítélte Madarit. „A furfangos diák" — Mórahalmán A szegedi színészek Csortos Gyula együttese hétfőn este Mórahalmán vendégszerepelt, «A furfangos diák» (A mennyet járt ifiúr) című vígjátékkal, amelyben Hans Sach ötletét Kopány György dolgozta fel. Az előadás szereplői, Bartók Júlia, Miklós Klára, Bányász Ilona, Komlósy Erzsébet, Katona András, Gémesi Imre, Apor László színművészek, nagy sikert arattak. Az együttesnek ez volt az első előadása. A nagy sikerre való tekintettel az előadást meg kell ismételniök. Az együttes a közeljövőben előadásával sorra ellátogat a szegedi járás többi községeibe is, A Csongrád megyei könyvtárak felszabadulási versenye A megyei könyvtárak felszabadulási versenyének soron következő kérdéseit tárgyalta meg elmúlt heti ülésén a könyvtárak megyei versenybizottsága. Az értekezleten a versenybizottság titkára számolt be a verseny eddigi eredményeiről. A megyei könyvtár és a járási könyvtárak elkészítették katalógusaikat. Munkájukkal segítik a terültükön lévő kisebb könyvtárakat. A tanácsszervek megyeszerte minden támogatást megadnak könyvtárainknak ahhoz, hogy eredményesen dolgozzanak. Például a megyei tanács az elmúlt év végén nyolcvanezer forintot adott a megyei könyvtár felszerelésének kiegészítésére, a könyvállomány elrongyolódott példányainak újraköttetésére. * 10 A felszabadulási versenyben a községi könyvtárosok közül kiváló eredményt ért el az olvasók számának növelésében az algyői, a kisteleki, a dorozsmai és a földeáki községi könyvtáros. A társadalmi munkás könyvtárosok közül a csengelei és balástyai pedagógusok több fiókkönyvtárat alakítottak a meglévő könyvanyag felhasználásával. A Makó-rákosi pedagógus könyvtáros a környékbeli termelőszövetkezetekben tart könyvismertető előadásokat. A felszabadulási verseny munkájának eredményeként megyeszerte emelkedett a könyvtárat látogató olvasók száma. =APRÓHIRDETÉSEK== 1 VASA1UILLYÉPCSFTFA, deszka, léc, cserép, stb. kapható Wellner Károly kereskedésében, F íricsí u. b42 A KOPANCSI Állami Gazdaság tehenészetébe azonnali belépésre munkaerőt vesz ♦ e. Jelentkezés Hmvhely, Ady Endre u. 10. szám, reggel 8-tól délután 5-ig. 004 A GORZSAI Állami Gazdaság időszaki munkásokat szerződtet és részes kukoricaföldet ad ki. Ért. Hmvhely, Bocskai u. 8. HOMOKBÁNYÁNKAT megnyitottuk, ahol minden minőségű és mennyiségű homok álandóan kapható. Rózsa Ferenc, MTSZ kis iomoki telepe. 667 í ZÖLDGAZDASÁGI MUNKÁSOKAT keresünk azonnali belépésre éves és féléves szerződéssel PUSZTAMÉRGESRE. Munkásszálás, étkeztetés biztosítva. Leszerződött dolgozóinknak, valamint eltartott családtagjainak kenyérgabonát, éves szerződötteknek ezen kívül illetményföldet biztosítunk 600—1200 négyszögöl területen. Munkaruhát, védőruhát, oda- és visszautazás, valamint a havi egyszeri hazautazás költségeit megtérítjük. Kereseti lehetőség 800 Ft-tól. Felső határ nincs. A terven felül termelt szőlő és gyümölcs 40 százalékának értékét prémiumként osztjuk ki. Jelentkezni lehet a Csongrád-Békési Borforgami Vállalat, Szeged, Tábor u. 3. sz. alatti központjában, helyszínen az üzemegységvezetőnél. SZENTESI FEBRUÁR 24-én, a szentesi vásártéren fsikóárverés lesz 1—2-1-3 éves magyar félvérekből a takarmánygabona-akció keretében a Pankotai Állami Gazdaság rendezésében. 89 ELADÓ ház Szentesen Sáfrán Mihály u. 14. sz. Víz, villany, padolt szobák. Azonnal elfoglalható. 72 HARISNYAK. zoknik javítását vállalom. Juhászné, Szentes, Ady Endre u. 53. 74 4200 NÉGYSZÖGÖL föld eladó Zsupszigeten, a komp fejárónál. Ért. Szentes, Tóth József u. 7. szám. 75 j CSONGRAD ..REMINGTON''' írógép van eladó. Csongrád, Justh Gyula u. 21. 653 TERMELŐSZÖVETKEZETEK, EGYÉNI TERMELŐK! Kössetek SERTÉSHIZLALÁSI és BIKAHÍZLALÁSI szerződést az ÁLLATFORGALMI VÁLLALATTAL! 1 A Viharsarok értekezletei Székkutasi dolgozóink figyelmébe! A Viharsarok szerkesztősége ,és kiadóhivatala vasárnap, február 27-én délelőtt 9 órai kezdettel megbeszélést tart olvasóival a székkutasi párthelyiségben, Hódmezővásárhely dolgozóinak figyelmébe! Február 27-én, vasárnap délelőtt 9 órai kezdettel értekezletet tartunk hódmezővásárhelyi levelezőinkkel a Megyei Pártoktatók Házában (Zrínyi utca 1. szám). Munkás-paraszt levelezőinket szeretettel várjuk. Szerkesztőség Tanácstagok fogadóórái Február 25-én, pénteken az alább felsorolt tanácstagok tartanak fogadóórákat: Hódmezővásárhelyen délután 5— 8 óráig Forgó László (Postás Szakszervezet Zrínyi utcai székháza), délután 7—9 óráig László György (Szántó Kovács János utcai óvoda) fogad. Csongrádon délután 5 órától Kádár István (Alsóváros 173.), délután 6 órától Muladi Istvánná (Leányiskola) és Németh Ferenc (Jókai utcai gazdakör) tart fogadóórát. A szegedi járás tanácstagjai közül pénteken délelőtt 9 órától özv. Kiss Mihályné az algyői, Savanya Antal az ásotthalmi, Kakas Mihály a balástyai, Rácz Gyula a csengelei, Berényi Benjamin a csorvai, Olasz Imre a kiskundorozsmai, Dancsók István a kisteleki, Tóth Illésné a röszkei, Osvald Pál a sándorfalvi, Bálint Pál a szőregi és Bodó István a tápéi tanácsházán fogad. A megyei tanács tagjai közül pénteken délelőtt 10 órától a pusztamérgesi tanácsházán Novák Károly, Juhász Antal délelőtt 9 órától 12 óráig a kiskundorozsmai, Nagyistók József a sövényházi tanácsházán fogad. Szappanos Jánosné megyei tanácstag pénteken este 5-től 7 óráig Hódmezővásárhelyen a Klauzál utcai iskolában tart fogadóórát, NAPIREND IDŐJÁRÁSJELENTI Várható időjár csütörtök estig: Ez jen felhős idő, helyeként ködös idő. Töb felé, elsősorban a Duántúlon és az Alfó déli részén havazó havaseső. A hid« gyengül. C K. ."i—’’’.r Várható legmag Plusz 3as?Sk kGzürtérséklet 0 * A fűtés alapjául szolgáld várható széphőmérséklet Somogy, Zala, Barak megyédben 0,plusz 3, máshol mínusz 1 mínusz 4 fok között. filmszínházaink műsora Hódmezővásárhely: Béke-mozi: Lillo.nl Színes magyar film. Fél 6, fél 8. Műsora március 2-ig. ötéves Terv-mozi: Ninca előadás. Makó: Vörös Csillag-mozi: Győzelei katonája. Lengyel film: Háromnegyed és 8. Műsoron február 27-ig. Szabadság-mozi: Ezüstszínű por. Magyarul beszélő színes szovjet film. Negyed 6, fél 8. Műsoron február 27-ig. Szentes: József Attila-mozi: NikFs előadás. Szabadság mozi: Rózsa és a csavargó Finn zenés játékfilm. Csongrád: Szabadság-mozi: Nincs előalás. E késők csak a híradó utáni szünetben mehetnek be a városi mozikban a nézőtérre. SZÍNHÁZ Ma este a Szegedi Állami Nemzeti Színház tájegyüttese Röszkén János vitéz című daljátékkal szerepel. SZEGEDI SZÍNHÁZI MŰSOR Este 7: A kőszívű ember fiai. — Déryné bérlet (6). PIACI ÁRAK Makón az alábbi árak alakultak ki a szerdai piacon: Mázsánként: Búza 360, árpa 400, morzsolt tengeri 300, csöves tengeri 240, dughagyma 5—600 forint. Kilogrammonként: Vöröshagyma 1.50—2, fokhagyma 3—5, karaláb 4, burgonya 2, kelkáposzta 6, gyökér 4.5, sárgarépa 1.50, paraj 6, alma 12, szőlő 12, héjasdió 24, naspolya 3, savanyú káposzta 7, juhtúró 40, vaj 60, füstöt hús 35, szalonna 43, zsír 40, cukor II, kenyérliszt 4 nullásliszt 4.40, rántani való csirke 27, tyúk 22, kövérliba 28, kövér kacsa 26, pulyka 23 forint. Literenként: Tej 3, tejfel 22, tehéntúró 14, mák 35, olaj 20 forint. Darabonként: Tojás 1.10—1.20 forint. Páronként: Gyöngyös 70 forint. A Minisztertanács határozata az egészségügyi elütés megjavításával kapcsolatban A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa határozatot hozott az egészségügyi ellátás megjavításával kapcsolatos egyes feladatokról. A határozat szerint a dolgozók egészségügyi ellátása színvonalának további növelése érdekében szükséges, hogy a biztosítottak egészségügyi ellátásával összefüggő kérdéseket a SZOT és az Egészségügyi Minisztérium egymás közötti megállapodásában szabályozza. A határozat számos intézkedést tartalmaz az orvosok élet- és munkakörülményeivel kapcsolatban is, különös tekintettel a vidéki orvosok munkafeltételeinek megjavítására. A vidéki dolgozók egészségügyi ellátását megnehezítette eddig, hogy az egyébként fontos vidéki területeken lakás hiánya miatt nem tudták a megfelelő szakkádereket biztosítani. A határozat értelmében ezért a falusi lakásépítkezések során az orvosok részére is biztosítani kell saját lakóház építését. Erre a célra a Pénzügyminisztérium már ebben az évben hárommillió forint hitelt biztosít. Ezenkívül a határozat intézkedik arról, hogy az állami és a helyi szervek által épített lakói telepeken az orvosok részére is tartsanak fenn lakásokat. Ezek számát a beruházó minisztérium és az Egészségügyi Minisztérium közösen állapítja meg. 1956-tól az egészségügyi létesítményekkel kapcsolatos orvoslakások építése az Egészségügyi Minisztérium feladata. Orvosi állásokat a határozat értelmében a jövőben általában pályázatok útján kell betölteni. Az eddigi gyakorlattól eltérően, az illetékes tanács szakigazgatási szerve nem tagadhatja meg a kilépést attól az orvostól, aki pályázat útján hirdetett állást nyer. A határozat intézkedik az orvosok kinevezésére, áthelyezésére vonatkozólag is. A határozat értelmében azt az orvost, aki közszolgálati állásából fegyelmi úton került elbocsátásra, vagy aki állásából önkényesen kilépett, illetve a jogerős áthelyezési határozatnak nem tesz eleget, csak olyan újabb közszolgálati állásra lehet kinevezni, amelyhez az egészségügyi miniszter előzetesen hozzájárult. (MTI) SPORT A falu sportjáért Vezetőségválasztó taggyűlés Királyhegyesen Szokatlan dolog volt, hogy a királyhegyesi mozi helyiségében olyan emberek gyülekeztek, akik a sporttal vannak valamilyen összeköttetésben. Közel hatvanan gyűltek össze ezen a napon, hogy a vezetőségválasztó taggyűlést megtartsák s megbeszélek a sportkör ügyes-bajos dolgát. Különös jelentőséget adott ennek a taggyűlésnek az, hogy azon megjelent Tóth János községi párttitkár. Fekete elvtárs, a gépállomás üzemi bizottságának elnöke. Kovács Ferenc Járási DISZ bizottsági titkár. Takács József JTSB elnök és Schwarcz Jenő, a Labdarugó Társadalmi Szövetség elnöke. Bacsa Gyula elnök sporttárs beszámolójában vázolta a sportkör múlt évi munkásságát, eredményeit és hibáit, majd szólott a sportkör ez évi feladatairól. Beszámolóját azzal fejezte be, hogy végre Királyhegyesen is működik a sportkör a gépállomási, tanácsi, földművesszövetkezeti és községi dolgozók komoly összefogásának eredményeképpen. Fekete elvtárs bejelentette, hogy a gépállomás 22 ezer forinttal járul hozzá a falu sportjának fejlesztéséhez s a gépállomás dolgozók azon lesznek, hogy ez az összeg még emelkedjék, mert hiszen a tervteljesítés után kapják a jóléti keretet. Ezt a bejelentést a taggyűlés örömmel vette tudomásul, mert ezzel biztosítottnak látja azt, hogy a dolgozók sportolási lehetősége meg lesz. Ezután Takács József JTSB elnök a párt Központi Vezetőségének határozatáról beszélt s megemlítette, hogy a határozatot csakis a község összes szerveinek és dolgozóinak összefogásával lehet megvalósítani. Kovács elvtárs a fiatalok kötelességeire hívta fel a figyelmet, méltatta a finn tok sportba való bevonásának jelentőségét. A jól sikerült taggyűlésen még sokan szólottak a beszámolóhoz és a sportolás kérdéseihez, majd befejezésül Bacsa Gyula elnök elvtárs adta meg a választ a feltett kérdésekre. A vezetőség megválasztása után sport- filmbemutatót tartottak. A csongrádi asztalitenisz sikere Felszabadulásunk óta, mint minden városban, faluban, községben, Csongrádon is élénk sportmunka kezdődött el. Azonban nem törődtek eleget az atlétika, az asztalitenisz és még jónéhány más sportággal. Sajnos, csak akkor játszhattunk, ha valahonnan asztalt tudtunk „előkaparni“. Az 1955-03 esztendő azonban fordulópontot jelent Csongrád sportéletében, az asztalitenisz sportban is. A JTSB által kiírt járási ifjúsági és felnőtt minősítési versenyen olyan tömeg vett részt, melyre még nem volt példa. A januárban indult versenyen nemcsak sportoló, hanem érdeklődő közönség is volt. A bajnokságon 8 csapat vett részt. Győztes a gimnázium első csapata lett. Csapata: Lajos László, Kürthi Zoltán, Ambruzs Béla, Szűcs István és Gönczy Pál. A női egyéni eredménye: 1. Sebestyán Berta. 2. Varga Mária, 3. Mucsi Mária gimnáziumi tanulók. Az ifjúsági egyéniben hatalmas küzdelem után 1. Kürthy Zoltán, 2. Ambruzs Béla, 3. Lajos László, 4. Szűcs István, 5. Gönczy Pál gimnáziumi tanulók. A párosban az ifjúsági és felnőtt bajnokságot együttesen rendezték és a hatos döntő eredménye így alakult: 1. Ambróza B.—Szűcs J., 2. Gönczy P.—Kürthy Z. 3. Biró L. (Építők)—Kürthy M. (Pedagógus). Az eddigi eredmények ifjúsági szempontból olyanok, amilyennel kevés város dicsekedhet. Örvendetes az ifjúság hatalmas arányú előretörése. Kürthy Mihály pedagógusnak oroszlánrésze van a rendezésben. Vincze TSB elnök, Baksa Rudolf (Petőfi labdarugó edző) volt az, aki sokat dolgozott a verseny sikeréért. (Lajos László) CSÜTÖRTÖK, 1955 FEBRUAR Mw Szép küzdelmek a makói ifjúsági birkózóé versenyen A makói ifjúsági kötöttfogású birkózóé versenyen mintegy ötven főnyi sportoló vett részt. Arról tanúskodik ez a verseny. la , támogatást és ösztönzést kapnak a makói birkózók, akkor van is eredmény. Dr i7n.df.te^J.1.°^y a fiatal birkózók közül a Makói MTH birkózói is igyekeztek megállni helyüket annak ellenére, hogy e<gy?az első versenyük. Zubonyi Gábor makói birkózó szépen küzdött és megérdemelten jutott az első helyre. Vincze Mihály, Bíró György és Mátrai Rezső, az ifjúsági verseny legfiatalabbjai is szépen birkóz.k A vásárhelyi birkózók közül kiemelt kapüt nyújtott Molnár Géza és Csikós László. Eredmények: 50 kg 1. Papp Ferenc (Szegedi Petőfi); 2. Szabó Károly (Szegedi Lők.); 53 kg 1. Szabó Károly (Sz. Lők.); 2. Pintér József (Sz. Petőfi); 3 Bíró György ( Vasas); 56 kg 1. Bákonyi (Sz. Lók.); 2. Vér Mihály (Hmv. Kinizsi); 3. Mészáros (M. MTH); 59 kg 1. Molnár Géza (Hmv. Kinizsi), 2. Barna (Sz. Lók.); 3. Vincze (M. Vasas); 62 kg 1. Kovács S. (Sz. Petőfi); 2. Kádár Sándor (M. Vasas); 3. Marsi (M. MTH); 66 kg . Mócza J. (Sz. Petőfi), 2. Komlósi J. (Sz. Lók); 3 Vörös (M. MTH); 70 kg 1. Zábonyi Gábor (M. Vasas); 2. Tóth (Sz. Petőfi); 3 Dán (Sz. Petőfi); 74 kg 1. Cseh László (Sz. Lók.); 2. Csikós (H. Kinizsii; 3. Mátrai ( Vasas); 79 kg 1. Csonka (Sz. Lók.); 2. Pál (Sz. Petőfi); 3. Horváth (W MTH) Nehézsúly 1. Péter László (Makói MTH); 2. Batki (Szegedi Lók.)Pappi LABDARÚGÁS Csongrádon találkozott a Szentesi Petőfi-Honvéd-Csongrádi Építők csapata barátságos edzőmérkőzésen. Eredmény 3:2 a szentesiek javára. A győztes csapat góljait Kofric; •> és Winker lőtték. A Petőfi-H. ez volt: Magyar — Borda, Demjén, Lippai — Üveges, Gujdár — Komóczi, Tuba, Kotricz, Orbán, Lipniczky. A RÁDIÓ MŰSORA: FEBRUÁR 35, PÉNTEK Kossuth rádió 4.30 Hírek, 4.40 Reggeli zene, 5.30 Falurádió, 6.45 Lapszemle, 7 Hírek, 7.15 Hanglemezek, 8.30 Cigánydalok, 9 Indulók, 0 óra 20 Maximka. Ifjúsági rádiójáték, 10 Hírek, 10.10 Ének, 10.30 Óvodások műsora, 10.50 Gyermekrádió, 11 Nők negyedórája, 11.15 Szovjet filmdalok, 11.30 Operarészletek, 12 Hírek, lapszemle, 12.15 Csángó dalok, 13 Tánczene, 14 Hírek, 11 óra 25 Úttörő híradó, 14.50 Éva Behatova zongorázik, 15.10 Irodalmi séták. Szerkeszti Goda Gábor és Gellért Oszkár. 15.40 Operettrészletek, 16 Sporthíradó, 16 órra 20 Gyermekkórus, 16.40 Kovács Barna gitározik, 17 Hírek, 17.10 Az emlősállatok kialakulása. Szunyoghy János előadása, 17.30 Szív küldi, 18 „Made in Hungary..." Riportműsor, 18.30 Népi zene, 19 Válasz külpolitikai kérdésekre, 19.15 Ajándékmísor, 20 Esti Híradó, 20.20 Szimfonikus zene, 21.40 Sporthíradó, 22 Hírek, 22.10 Tíz perc külpolitika, 22.20 Tánczene, 22.15 Krúdy Gyula: Relle Pál visszemlékezéset Feolvassa Gönczöl János, 23 Ének, 23.30 Szimfonikus zene, 23.40 Lassan leszáll az éj . . . Verses-zenés összeállítás, 21 Hí rek, 0.10 Dobozi népdalok, 6.30 Kisiskolások műsora, 6.40 Torna, $ óra 50 Szimfonikus zene, 7 Hanglemezek, 14 Operarészletek, 14.50 Népek dalaiból, 1S óra 30 Purce’l műveiből, 16 Népi zene, 16 óra 40 Zenekari muzsika, 17.30 Iszakovszkij. Ismerteti Devecseri Gábor. 18 Kamarazene, 18.30 Moszkvai Rádió összeállítása, 19 Kantáta, 19.25 Nép és nemzet. Baranyi Gyula előadása, 19.40 Ének, 20 Tánczene, 21 Esztrád műsor, 21.33 Csajkovszkij műveiből, 22.10 Magyar operákból. Petőfi-rádió VIHARSAROK 8 Magyar Dolgozók Pártja Csongrád megyei napilapja. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: az MDP Csongrád megyei Bizottsága. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hódmezővásárhely, Sztálin u. 22. Telefon: 305 és 315. A felelős szerkesztő telefonszáma: 27. Csongrádmegyei Nyomdaipari Vállalat Szeged Felelős vezető: Vincze György