Viharsarok, 1955. január-április (11. évfolyam, 1-101. szám)
1955-03-02 / 51. szám
p4 hírek mmm— „A világirodalom humora“ — sikere Szentesen A szentesi közönség két héttel eelőtt már ízelítőt kapott a TTIT irodalmi előadássorozatából, s annak jó emlékével jöttek el a második előadásra hétfőn este a járási kultúrházba. Mintegy félezren hallgatták végig a világirodalom humorának legsikerültebb remekeit Nehéz lenne eldönteni, hogy Vörösmarty Gábor diákja, Ben Jonson Volpone-jából Masca és Leone jelenete, vagy Móra Ferencnek „A kaléinás szóda“ című elbeszélése aratta a nagyobb sikert. Egyszerű emberek, munkások, értelmiségiek, e diákok egyaránt érdeklődéssel hallgatták az előadást, s a csendet csak a darab végén a szívekből feltörő tiszta kacagás, s a szűnni nem akaró taps szakította meg. Az előadást az irodalomban kevésbé tájékozottak számára is érthetővé tette Pósa Péter összekötő szövege, amit Osváth Béla olvasott fel. Az előadássorozat második estje azt mutatja, hogy célját elérte: mind többen és többen érdeklődnek az irodalom iránt. A sorozat harmadik előadására március 14-én kerül sor. MÁRCIUS első felében a megyei könyvtár olvasótermében gyermekekt számára mesedélutánt rendeznek. A meseanyagot diafilm vetítéssel kísérik. A megyei könyvtárnak az a terve, hogy a mesedélutánokat rendszeresíti. A BOKROSI kultúrházban rendszeresen megtartják a szőlő- és gyümölcstermelésről szóló szakelőadásokat. A hallgatók elhatározták, hogy permetező brigádot alakítanak és a magasnyomású permetezőgépet a szőlőkben és gyümölcsösökben hasznosítják. NÉGY HÓNAPI BÖRTÖNRE ítélte a csongrádi járásbíróság Koncz Mihály Csanytelek, Ady Endre u. 59. szám alatti lakost, mert a Szegedi Halgazdaság felgyői halastavából 320 forint értékű halat ellopott. JERKOVICS PAI 25 éves és DÖMÖTÖR FERENC 20 éves csongrádi lakosok a múlt év végén a szegedi piacon Iván Mihályné közelébe férkőztek és egy kedvezőnek látszó pillanatban kilopták zsebéből a pénztárcát. Tettüket egy vasutas észrevette, s elcsípte a zsebmetszőket- A szegedi járásbíróság Jerkovicsot egy évi, Dömötört 8 hónapi börtönre ítélte. A VÁSÁRHELYI Kölcsey Színház ma este hét órakor Nagymágocson szerepel Csizmarek: Bújócska című három felvonásos vígjátékával. A CSONGRÁDI Kossuth kultúrház színjátszó csoportja a „Boci boci tarka“ három felvonásos operettet a dolgozók kívánságára megismétlik. Rövidesen ellátogatnak Bokrosra, Tömörkényre és Csanytelekre is. TEMESVÁRI LAJOS mórahalmi lakost a bíróság két alkalommal megbüntette lopásért. Ennek ellenére múlt év októberében a mórahalmi gépállomásról mintegy 200 forint értékű olajos hordót és 47 használt cserepet lopott. Tízhónapi börtönre ítélték. A KÖZALKALMAZOTTAK Szakszervezetéhez tartozó tagok gyermekei Balatonaligán üdülnek ez év nyarán. A tápéi tanácsházán dolgozók gyermekei közül Ördögh Józsika, Tóth Erzsike, Dékány Palika, Vincze Karcsika és Molnár Ferike üdülnek két hétig a Balaton mellett. Az édesanyák egy alkalommal ingyen meglátogathatják őket. A PANKOT AZ Állami Gazdaságban az ikerlakások, továbbá az istállók építése folyamatban van. A HÓDMEZŐVÁSÁRHELY és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet 1955. március 6-án délelőtt 9 órakor a központi iroda kultúrtermében (Sztálin út 52. Hunvásárhely) tartja meg az 1954. évi rendes küldött gyűlését, melyre a küldött tagtársakat szeretettel meghívja az Igazgatóság. Szentesi anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Nagy Imre-Hajdú Teréziának Imre, Lukács Ferenc— Marsovszki Erzsébetnek József, Dezső Imre—Lakos Klárának Imre, Bíró István—Gémes Matildnak Sára, Győri Pál—Olasz Magdolnának Magdolna, Tóth Gyula—Beke Zsófiának Gyula, Orosz Imre—Vida Piroskának Ferenc, Kompó Sándor —Varga Rozáliának Sándor, Leszkó Mihály—Csajbók Irénnek Irén, Halász Ferenc—Rozgonyi Margitnak Éva, Szentteleki Gusztáv—Borsos Máriának Antal, Lantos József —Baka Viktóriának Magdolna, Dómján Mátyás—Bartucz Erzsébetnek Sándor, Dancsó László—Szálkás Veronikának László, Dandé József—Mikecz Teréziának Terézia, Pallagi Antal—Bugyi Erzsébetnek Katalin, Úrik Vilmos—Bari Katalinnak Vilmos, Herczegh Ferenc— Kiss Erzsébetnek Erzsébet, Nád Gyula—Horváth Juliannának Ferenci Zámbó István—Pálinkás Ilonának Mária, Lipcsei János—Török Máriának János, Bugyi Lajos —Áros Etelkának Lajos nevű gyermeke. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Nagypéter Sándor—Szabics Irén, Talmácsi Károly—Dürgő Erzsébet, Nagy János—Hajós Erzsébet, Szabó István—Vas Ilona, Bátiz István— Bátori Eszter, Horváth Károly— Bíró Gizella, Kakuszi András—Áfra Zsuzsanna, Horváth Imre—Czakó Mária. ELHALTAK: Miskolczi Bálint 35, Erdőháti N. Imre 79, Határ Terézia 8, Kovács Mihály 26, Böszörményi Jenő 73, Orom Tamás 61, özv. Piti Antalné 74, Váradi Lajos 50, Uj Sándor 66 éves, Szabó Sándor 3, Czuczi Mária 2, Takács Imre 6 hónapos, Kátai Ferenc 6 hetes, Nagy Sándor 6 napos korban. =APRÓHIRDETÉSEK== | VÁSÁRHELY | EPOLETFA. deszka, léc, cserép, stb. kapható Wollner Károly kereskedésében, Fancs u. „M25 KÁT. hold kukorica földet bérelnek. Hmvásárhely, Kistópart u. 46. /66 ELVESZETT fekete hátú, sárga pofájú nőstény, „Cgibi“ névre hallgató farkaskutya. Megtaláló jutalom ellenében hozza el Hravhely, Klauzál u. 91. alá. 739 A KÖRÖSVIDÉKI Öntöző Vállalat felhívja mindazon termelők figyelmét, akik az 1955. évben öntözni kívánnak, hogy március 10-ig vízhasználati szerződést kössenek. Szerződéskötés helye a járási, illetve községi tanács mezőgazdasági osztályain: Szentes 3-án, csütörtökön és 1jén hétfőn egész nap. Szegvár: 8-án, kedden délelőtt. Makó: 4-én, pénteken délelőtt. Agyő: 5-én, szombaton délelőtt. Szeged: (deszkiek is) 9-én, szerdán egész nap. Hódmezővásárhelyen: a vállalati irodában bármikor. Kútöntözések vízdíj mentesek, de nyilvántartás végett jelentkezni kell. KÉPESÍTETT bérelszámolót vizsgával, SZTK ismeretekkel azonnali belépésre keresünk. Csongrádmegyei Kéményseprő Vállalat, Hmvhely, Nyizsnyai G. u. 8. 736 | MAKÓ | DRÓTKERÍTÉS mindenféle sűrűségben és magasságban beszerezhető Mátrai Béla sodronyfonónál, Kiss János tábornok u. 49. Makói orosz temető közelében. 38 ELADÓ jó állapotban levő 125-ös teleszkópos Csepel motorkerékpár. Makó, Kápolna u. 32. 724 SZTÁLIN utcán kisebb ház eladó. Ért. Ügyvédi munkaközösségnél, Makón. 40 TAKARÍTÁSRA és egyéb alkalmi háztartási munkára ügyes tiszta nőt keresünk. Makó, Dózsa György u. 14. 41 HIRDETMÉNY. A Gorzsai Állami Gazdaság harmados cukorrépát ad ki megművelésre. A gyár által adott ellenérték harmadrészét vállalkozó kapja meg a terven felüli mennyiség után járó prémiummal együtt. Időszaki dolgozókat is szerződtet a Gorzsai Állami gazdaság. Szerződést kötni és a fenti dolgok iránt érdeklődni Rostás Ferenc megbízottal lehet Hódmezővásárhelyen Bocskai u. 8. szám alatt. 737 HIRDESSEN A VIHARSAROKBAN! ] TERMELŐSZÖVETKEZETEK, EGYÉNI TERMELŐK! Kössetek SERTÉSHIZLALÁSI és BIKAHÍZLALÁSI szerződést az ÁLLATFORGALMI VÁLLALATTAL! Nagy nyeremények a IV. Békekölcsön második sorsolásán A IV. Békekölcsön március 6-án, Zalaegerszegen sorrakerülő második sorsolásán újból sok tízezer kötvénytulajdonos részesül kisebb-nagyobb nyereményben. Az úttörőpajtások a többi között 431 kötvény számát nagynyereménnyel húzzák ki a sorsolási kerekekből. A nagynyeremények megoszlása a következő: egy 100.000 forintos főnyeremény, tíz 50.000 forintos, húsz 25.000, egyszáz 10.000 forintos és háromszáz 5000 forintos nyeremény. Tehát csupán ennek a 431 kötvénynek szerencsés tulajdonosai ezúttal összesen 3.600.000 forint nyereményben részesülnek. Ezenkívül háromezer kötvényt 1000 forintos, tizenegyezret 500, hatvannégyezerhatvankilencet pedig 200 forintos nyereménnyel sorsolnak ki. fl tizennegyedik olvasókört avatták Vásárhelyen Hódmezővásárhely határában, Répáshalmon olvasókört avattak. A város külterületén ez a tizennegyedik olvasókör. Az olvasókör helyiségeit eddig a Viharsarok Termelőszövetkezet használta kultúrteremnek. A termelőszövetkezet tagjai a környék dolgozó parasztjaival közösen határozták el, hogy megalakítják az olvasókört. Az olvasókör tagjai az alakuló közgyűlés alkalmából vacsorát rendeztek. NAPIREND IDŐJÁRÁSJELENTÉS Várható Időjárás szerdán estig: Erősen felhős idő, sokfelé havazás, havaseső, élénk északkeleti, keleti szél, hófúvások. A nappali hőmérséklet 0 fok közelében. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán mínusz 1—plusz 2 fok között. 4 . A fűtés alapjául szolgáló várható középhőmérséklet mínusz 1—mínusz 4 fok között. FILMSZÍNHÁZAINK műsora Hódmezővásárhely: Béke-mozi: Liliomfi. Színes magyar film. Fél 6, fél 8. ötéves Terv-mozi: Liliomfi. Színes magyar film. 6 és 8. Makó: Vörös Csillag-mozi: Jégmezők lovagja. Szovjet történelmi film. Háromnegyed 6 és 8. Szabadság-mozi: Eső után napsütés. Vidám német film. Negyed 6, fél 8., Szentes: József Attila-mozi: Még nem volt esküvő. Színes csehszlovák film. Fél 6, fél 8. Szabadság-mozi: Nincs előadás. Csongrád: Szabadság-mozi: Pique Dame. Francia filmdráma. (16 éven felülieknek). Fél 6, fél 8. Elkésők csak a híradó utáni szünetben mehetnek be a városi mozikban a nézőtérre. SZÍNHÁZ Ma este 7 órai kezdettel a Szegedi Állami Nemzeti Színház tájegyüttese Móráhalmon Volpone c. vígjátékkal szerepel. SZEGEDI SZÍNHÁZI MŰSOR Este 7: Csárdáskirálynő, Bérletszünet PIACI ÁRAK Hódmezővásárhelyen a keddi piacon az alábbi árak alakultak ki: Mázsánként: Búza 340—350, árpa 420, csöves tengeri 280, morzsolt tengeri 340, takarmányrépa 45, cinkatök 170—130, lucernaszéna 180—200, hasábos fa 70—80 forint. Kilogrammonként: Fejeskáposzta 6, karaláb 2.50—3, vöröshagyma 1.50—1.80, gyökér 6, sárgarépa 2, szárazbab 5, szárazborsó 4, burgonya 2—2.70, alma 6—11, héjasdió 26, méz 24, mák 42, vaj 55, tehéntúró 10—12, füstölthús 34, szalonna 40 — 45, zsír 42—45, hízott kacsa és liba 26, vágott baromfi 35, izó 22, árpadara 4.60, kukoricadara 3.80, korpa 4, lucernaliszt 2.50 forint. Literenként: Tej 3—3.50, tejföl 20, étolaj 20—22 forint. Darabonként: Tojás 1—1.20, naposcsibe 4—4.20, 6—7 hetes malac 300—400, 5—6 hónapos süldő 700—800, 10—12 hónapos 1000 —1400 forint. Páronként: Csirke 50—55, tyúk 85—05, pulyka 225—230, soványkacsa 120—130, soványliba 250—260 forint. Révenként: Rőzse 8—12, napraforgó 2.50, Szikszár 2 forint. I A MEZŐHEGYESI CUKORGYÁR közli a cukorrépa termelőkkel, hogy a cukorrépamag kiosztását megkezdte. A répamagot minden hétköznapon át lehet venni. Utalványírás a Földművesszövetkezet központi irodájában történik Hódmezővásárhelyen. Bocskai u. sarok. Kérjük a termelőket, hogy a magot és műtrágyát saját érdekükben minél előbb vegyék át- A VIHARSAROK hirdetése eredményes! SZERDA, 1955 MARCTCS *. fl földművelésügyi miniszter szabályozta a naposcsibe és a gépi keltetésre alkalmas tojás árát A földművelésügyi miniszter utasítása szerint a beadási kötelezettség teljesítésébe is beszámító, gépi keltetésre alkalmas tojás ára március 15-ig 1 forint, március 16-tól 31-ig 0,90, áprilisban 0,70, májusban 0,60, júniusban 0,70, júliusban és augusztusban 0,90 forint darabonként. A beadási kötelezettségtől függetlenül, gépi keltetésre értékesített, tojás ára a mindenkori államilag megállapított szabad felvásárlási árnál 40 százalékkal magasabb. A törzskönyvezett állománytól származó, gépi keltetésre alkalmas tojásokért a tenyésztojás árán felül elsőosztályú szülők esetében 70 százalékos, másodosztályú szülők esetében 50 százalékos felárat lehet fizetni. Gépi keltetésre csak vérvizsgált és jól takarmányozott állatoktól származó friss és csíraképes tojásokat lehet értékesíteni. A géppel keltetett, nem törzsi könyvezett szülőktől származó naposcsibék ára darabonként május 31-ig 3 forint, június 1-től pedig 2 forint. A törzskönyvezett állománytól származó naposcsibe ára első osztályú szülők esetében 70 százalékkal, másodosztályú szülők esetében 50 százalékkal magasabb. Az egyéb gépi keltetésű naposbaromfit (kacsa, liba, pulyka) a helyileg kialakult szabadpiaci árnál 5—10 százalékkal olcsóbban kell árusítani. SPORT A falu sportja Újjáéledt a szegvári DISZ sportkör Ha valaki megkérdezné, hogy a Szegváron élő fiatalok mivel töltik a szabadidejüket, erre sokan talán azt mondanák: a kocsmába járnak vagy vidékre mennek dolgozni és szórakozni. Szükséges visszanéznünk csak egy esztendőre, hogy ennek mi az oka. Először is a hiba onnan indult ki, hogy gyenge ott a DISZ-szervezet, meghalt a sportkör, maga a tanács sem úgy foglalkozott a fiatalsággal, mint ahogy kellett volna. A DISZ-szervezet, habár gyenge volt, azért megpróbált változtatni a helyzeten. A fiatalokat próbálta bevonni a sport és kultúrmunkába, műsorra készültek több alkalommal, de a vezetőség gyengesége miatt elmaradt. A DISZ-fiatalok ekkor elhatározták, hogy rendbehozzák a sporttelepüket és sportolnak. A labdarugó pályát rendbe is hozták, új kapukat állítottak fel, a Szentesi Kinizsi sportkör vállalta is a szegvári sportkör patronálását. A fiatalok szerint azonban a patronálás csak szó maradt, semmi segítséget nem kaptak. Meghívták a Kinizsi sportolóit asztalitenisz és más barátságos mérkőzésre, hogy majd tőlük szakmai segítséget kapnak, de bizony a meghívás a papírkosárba került. Ezek után a fiatalok elidegenedtek a sporttól is és a szegvári sportélet is meghalt és a fiatalok más községekbe mentek sportolni, szórakozni. A járási DISZ-bizottság ezt látva, cselekvésre határozta el magát. Elsősorban is a DISZ vezetőséget kell megerősíteni Ehhez a munkához hozzá is láttak: a honvédségtől leszerelt, tapasztalt fiatalokat beválasztották a vezetőségbe. Nem hagyták ki a DISZ-vezetésből a fiatal pedagógusokat sem, akik segítették a fiatalok nevelését. A jó vezetésnek meg is van a látszata, jelenleg 120 fiatal tagja a DISZ-szervezetnek és nemcsak tagok, hanem dolgoznak is, amit az is bizonyít, hogy van erős kultúrcsoportjuk és községük fiataljai az országos silózási versenyben a II. helyet érték el. A fiatalok azt mondják, érdemes volt dolgozni, mert kaptak a DISZ Központi Vezetőségtől egy teljes labdarugó felszerelést jutalomként. A jutalom átvétele után a fiatalok a párttal, a tanáccsal, a TSB-vel megbeszélték, hogy újra rendbehozzák pályájukat és megalakítják az egységes falusi sportkört. Igaz, a pálya elhanyagolt, sok pénz kellene rendbehozásához, de pénz egy fillér sincs. A tanács vb. ülésén tárgyalta, mit lehetne tenni s úgy határozott, hogy a tanács ad a sportpálya bekerítéshez oszlopokat és kapufákat, a futópálya felszántásához és salakhordáshoz fuvarmunkát, a DISZ-fiatalok pedig vállalták, hogy brigádokat szerveznek és segítenek a sportpálya építésében. A sportpálya rendbehozatala alkalmából a tanács a DISZ-nek 14 ezer forintot takarít meg. Az öltöző és egyéb épület rendbehozásához a TSB segítségét kérjük. Szegváron nemcsak a labdarúgást akarjuk meghonosítani, hanem az asztaliteniszt, a röplabdát, a kézilabdát is. A tervünk az, hogy rész veszünk a járási versenyeken az újjáéledt sportkör segítségével. A szegvári fiatalok nevében a DISZ-vezetőség SÚLYEMELÉS A H. Dózsa Sportkörben újjászervezték a súlyemelő szakosztályt és megkezdették máris az edzéseket hetenként kétszer, kedden és pénteken, a H. Dózsa Sztálin u. 3. szám alatti helyiségében. Felhívja a sportkör vezetősége azok figyelmét, akik ebben a sportágban óhajtanak foglalkozni, hogy jelentkezzenek a Dózsa sportirodán. A H. Dózsa súlyemelői máris erősen készülődnek a március 25-én tartandó országos Dózsa-bajnokságra. MAKÓI SPORTHÍREK A Makói Vasas pályán nagyszabású átalakítás és talajjavítás folyik. Ebben az esztendőben ezen a sporttelepen nem lehet versenyeket rendezni. Az ez évi rendezvényeket tehát a marosparti MTH pályán bonyolítják le a makói sportkörök. A túlzsúfoltság szükségessé tette azonban egy kisegítő pálya létesítését. A kisegítő pálya felszerelésének biztosítására a Vasas átadta a régi kapufákat, melyet a Bajza utcai úttörők már ki is emeltek. Az MTH fiataljai vállalták a szállítást és a pálya felszerelését. Ilyenformán társadalmi munkával új pálya létesül a Maros partjam amelyen az úttörő, ifi és II. osztályú mérkőzéseket játsszák le. A Makói Szpartakusz a Makói Béke KTSZ dolgozóitól 1500 forint értékű sportfelszerelést kapott. A szövetkezetek dolgozói szívügyüknek tekintik sportkörük fejlődését. Ez a juttatás Váczi Henrik sporttárs, szövetkezeti dolgozó közbenjárásának köszönhető. A labdarúgó-bajnokságok indulás előtt állunk s ez meglátszik a makói sportkörök tevékenységén is. A Makói Vasas első csapata a megyei bajnokságban, második csapata a megyei II. osztályban játszik. Szerepel két ifjúsági együttese is, ezenkívül úttörőcsapatot is szervez a Vasas. * Makói Szpartakusz három csapatban vesz részt a bajnokságban, máris szervezik az ifjúságot. A Vörös Meteor két labdarugó csapattal, az MTH három ifjúsági együttessel vesz részt megyei és úttörőbajnokságban. Makón is megalakul a Petőfi Sportkör és rövidesen működik is. Tagjai pedagógusok, orvosok, egészségügyi alkalmazottak, közalkalmazottak, városi vállalatok dolgozói és művészeti dolgozók lesznek. Előreláthatólag ez lesz Makó város legerősebb sportköre, (vizo). KIS SPORTHÍREK Az Indiában tartózkodó szovjet labdarúgó-válogatott legutóbb Delhiben India válogatottja ellen 6:0 arányban győzött. * Róka Ilona országos csúcsot futott 500 m-en a Bp. Vörös Meteor gyorskorcsolyázó-versenyén. Ideje: 51.2. * Az egyiptomi vívószövetség március utolsó hetében nagyszabású nemzetközi férfi tőr- és párbajtőrversenyt rendez Kairóban.• Brüsszel is pályázik az 1960. évi nyári olimpiai játékok megrendezésére. * A szovjet labdarúgó-válogatott Hyderabad válogatottja ellen győzött 5:0 arányban.* Csáki Béla (Szegedi Haladás) Játékjogát az OTSB elnöksége visszaadta, mert az előző döntése téves adatok alapján történt. Csáki Béla átlépését a Salgótarjáni Bányászhoz engedélyezte. A Szovjetunió és Kanada is biztosan győzött a jégkorong világbajnokság negyedik versenynapján A Nyugat-Németországban folyó jégkorong világbajnokság során hétfőn este a Szovjetunió és Kanada csapata nagyarányú, biztos győzelmet aratott Lengyelország, illetve Finnország együttese ellen. Eredmények: Szovjetunió—Lengyelország 8:2 (2:0, 2:1, 4:2). Kanada—Finnország 12:0 (7:0, 3:0, 2:0). Egyesült Államok—Svájc 7:3 (1:1, 2:1, 4:1). A jégkorong világbajnokság A-csoportjának állása a 4. nap után: 1. Kanada 8 pont (37:4), 2. Szovjetunió 8 pont (24:5), 3. Egyesüt Államok 6 pont (22:19). A RADIO MŰSORA: MÁRCIUS 3, CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió 4.30 Hírek, 4.40 Reggeli zene, 5.30 Falurádió, 6.45 Lapszemle, 7 Hírek, 7.15 Hanglemezek, 8.30 Zenekari hangverseny, 9.20 Kisiskolások műsora, 9.40 Gyermekrádió, 10 Híek, 10.10 Ukrán, román, magyar népdalok, 10.50 Balettzene, 11.30 A csata. Móricz Zsigmond elbeszélése, 11.53 Hanglemezek, 12 Hírek, lapszemle, 12.15 Francia operarészletek, 13 Csók Istvánnal beszélget a rádió munkatársa, 13.20 Operettrészletek, 14 Hírek, 14.25 Gyermekújság, 15.15 Gyermekrádió, 15.30 Moszkvai rádió összeállítása, 16 Fúvószene, 13 20 Achilleus és Priamos, Részletek Homeros Hasából, 17 Hírek, 17.10 Válasz hallgatóknak, 17.30 Egy falu , egy nóta, 18 A falu tűzoltói: Ember György és Csillag István riportja, 18.20 Operettrészletek, 19 Ifjúsági műsor, 19.30 Tánczene, 20 Esti Híradó, 20.20 Opera: Huszti kaland, 21 óra 52 Két néger spirituálé, 22 Hírek, 22 óra 20 Hanglemezek, 23 Éji zene, 24 Hírek, 0.10 Magyar dalok. Petőfi-rádió 6.30 Kisiskolások műsora, 6.40 Torna, 6 óra 50 Népdalfeldolgozás, 7 Hanglemezek 14 Zenekari muzsika, 14.40 Népi zene, 15 óra 10 Honfoglalás. Részlet Illés Béla regényéből, 15.30 Vonósnégyes, 16 Szív küldi, 16.30 Zenei újság, 17.25 Keleti népek zenéjéből, 17.45 Mikrofonnal a Vasipari Kutatóintézetben, 18 Hangverseny, 18.35 Reménység, Bodnár Éva, Takács Imre és Eörsi István versei, 19 Operett- és filmrészletek, 19.30 Emlékezés Szergej Prokofjevre. László Zsigmond előadása, 20 Népi zene, 20.40 Esztrád-műsor, 21.10 Tánczene, 21.30 Sporthíradó, 21.50 Vidám kórusok, 22.20 Hangverseny. VIHARSAROK a Magyar Dolgozók Pártja csongádmegyei napilapja Felelős kiadó: az MDP Csongrádmegyei Bizottsága Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hódmezővásárhely, Sztálin u. 22. Telefon: 305 és 315 A felelős szerkesztő telefonszáma: 271 Csongrádmegyei Nyomdaipari Vállalat Szeged Felelős vezető: Vincze György