Világ-krónika, 1910 (34. évfolyam, 38. szám)

1910 / 38. szám

300 részén volt. Midőn azonban a poroszok ágyúi­kat hozták elő, a francziák visszavonulni kény­­teleníttettek. Délután két és fél órakor a porosz korona­­herczeg, három és fél órai küzdelem után, ura maradt a floingi fensíknak, elfoglalta a garenei erdőt, s így ura is lett azon állás kulcsának, melyen át a franczia hadsereg visszavonult. Ezután a poroszok csakhamar elfoglalták Givonnét és Balant, mire a francziák, gyalog, lovas, tüzér mind vad futásnak eredtek. Az árkok, hegyszakadások egészen megteltek a beleesett lovasokkal, kik fölé aztán még az ágyúk is hömpölyögtek. Hogy a zavar teljes legyen, a porosz ágyúk újra előnyomultak, s irtóztató gyorsasággal vetik bombáikat ez em­ber, állat- s anyagszer halmazba. A bombák már a várost is elérték, az ut­­czákon itt a puskaporszekerek nem mozoghattak egymástól. A császár ekkor lóra ült, s a Tu­­renne-tér felé vágtatott; útjában egy kartács a lova alá esett, szétpattant s egy kíséretében levő tábornok lovát megölte. Ekkor a csata már teljesen veszve volt. Szedánban Napoleon elnöklete alatt hadi tanács gyűlt egybe, mely a feladás feltételeit kezdte vitatni; a várostanács azt kérte, hogy ne tétessék ki hasztalanul a bombáztatás iszonyainak. Valamennyi jelen volt tábornok meg volt győződve a feladás szükségéről, két tábornokot kivéve, kik azt javasolták, hogy nem kell feladni a sereget; e két tábornok: Pelle és Bellemare. E perc­ben Wimpffen tábornoknak valóságos kétségbeesett pillanata volt s még egy kísér­letet akart tenni, hogy kikerülje a szégyent, mely a feladással a seregre háramlana. A Szedánban összegyűlt csapatok a csügge­­tegség látványát nyújtották. Kimerülve az éhség s fáradtság által, bizalmatlansággal telve főnö­keik ügyetlensége miatt, hadiszerek nélkül, minden újabb erőfeszítéstől vonakodtak. Wimpf­fen tábornok könyörög nekik, hogy egy utolsó támadást kísértsenek meg. «Éljen Franczia­­ország!»* — kiáltja — «Előre !», de csak kevés visszhangra talált. Minden áron bizalmat akar­ván gerjeszteni, azt kiáltá, hogy «Bazaine hátul­ról támadá meg a poroszokat. Még lehetséges győzni! Vagy győzni kell, vagy meghalni!» A trombiták mindenfelől harsogtak. Néhány ezer elszánt ember összegyűlt s a felvonó hídon kiindult a tábornokkal a városból . . . Ez volt az utolsó sikertelen kisérlet. Délután fél öt órakor egy trombitástól kísérve, parlamentáir jelent meg fehér zászlóval a sze­­dáni vár fokán. Az ágyúszó nemsokára elhall­gatott. A harcznak vége volt. Szedán után. — Képekkel. — A szerencsétlen szedáni nap után egy másik nagy esemény negyvenedik évfordulójához ér­tünk : A Napóleon dinasztia detronizálásának évfordulójához, mely 1870 szeptember 4-én történt meg. Most ezen eseményekről emlé­kezünk meg egykorú képek kíséretében egy­korú följegyzések nyomán. A szedáni katasztrófáról érkezett, hiányos ugyan, de aggasztó hírek mély megütközést szültek Párisban. A város alsóbb rétegeiben elfojtott forrongás volt észlelhető, mint a fel­zavart méhkasban. Az emberek súgtak-dugtak egymás között, készültek a legroszabbra. A szeptember 3-ai napon már viharos jele­neteknek volt szemtanúja a törvényhozó-test. Jules Favre bűnös titkolódzással, ámítással vádolta Palikaot s világosan követelte, hogy a kormány valljon színt: a dinasztiával tart-e vagy a nemzettel? Interpellálta, adjon felvilá­gosítást a csapatok helyzetéről, összeköttetés­ben áll-e a császár a miniszterekkel, oszt-e neki parancsokat? Palikao ez utóbbi kérdésre nemmel vála­szolt. A törvényhozó kamra belátta, hogy a mi­niszter csak egy részét mondta el a valóság­nak. Minden kebel elszorult arra a gondolatra, hogy mi lehet az, a­mit elhallgatott! A legközelebbi gyűlés éjfélre határoztatott, de csak egy órakor nyílt meg. Az egybegyűlt képviselők sápadt arczán valami megdöbbentő kifejezés ült a lámpák halvány fényénél. Min­denki tele volt várakozással. Az ülés megnyitása után Palikao felállt a szószékre s a képviselők elszorult mellel, el­fojtott lélekzettel hallgatták a mázsás szavakat: «Bazaine marsall hadseregével együtt körül van kerítve Metzben. «Mac Mahon hadserege kénytelen volt visz­­szavonulni részint Meziéresbe, részint Sedanba. «Mac Mahon súlyosan megsebesült s kény­telen volt átengedni a főparancsnokságot Wim­­pffennek. «Wimpffen tábornok a túlnyomó erő előtt kénytelen volt kapitulálni. «40,000 franczia hadi­fogoly esett a poro­szok kezébe. «A császár elfogatott s átadta kardját a porosz királynak.» Soha még ily lesújtó szavak egy képviselő­­testület előtt nem mondattak. A teremben sik­ csend támadt, s idő kellett rá, míg a konster­­nált gyülekezetből kiemelkedett Jules Favre, A köztársaság kihirdetése VILÁG-KRÓNIKA, 38. szám.

Next