Világ, 1843. június-december (1-104. szám)

1843-07-22 / 58. szám

községekben, mellyek határában többek között feloszlott rétség van, a réttulajdonosok között külön réti elöljáró­ság alakítatik, melly a törvényes mezei rendőrségi bíró­ság utalma alatt a réteket illető rendőri szabályok meg­tartására, ’s a rétöntözés czélszerű­ kivitelére ügyel, ’s a mennyire szükségesnek találtatnék , a félcsőszt ’s réttu­lajdonosokat érdeklő czélszerű helybeli szabályokat al­kothat. — 40. §. Mindazon szabályok, utasítások és en­­gedvények, mellyek e javaslatban előadattak, a réteken kívül mindazon földekre és legelőkre is értessenek, me­lyeknek kiszárítása vagy öntözése hasznosnak vagy czél­­szerünek mutatkozik. —41. §. Magából értetik egyébiránt, hogy miután a nagyobb folyamok vizei a statusra nézve úgy a leghasznosabbak, ha azok az ország minél több részeibe ipar, kereskedés és mezei gazdaság érdekében el­­vezetvék, a vizek illy nagyobb felosztása érdekében (hol azzal a helybeli tulajdonosok és birtokosok nem élnének) az 1840diki­­dik ’s az itt javaslott törvények értelmében egyes vállalkozók és társaságok is bármelly nagyobb fo­lyóból az ország bármelly részébe rétöntözésre szolgáló csatornákat is húzhassanak, ’s azokkal tökéletes kárpót­lás és kisajátítás után mint magántulajdonnal élhessenek.“­­ Ezen alapelvek átolvasása érzelmeket és remé­nyeket gerjesztett bennünk; érzelmeket, mellyek belső iparunk hátramaradását minden hazafival sajnosan éreztetik, reményeket, mellyek biztatóbb jövővel ke­csegtetnek; mert ha illy nagy tekintetű egyesület, a nemzeti élet munkásságának mind belátásával irányt adni, mind azt példájával buzdítani, tekintetével, befolyásával, hathatós közremunkálásával gyámolítani nemcsak hazafiai kedves kötelességei közé számlálja, hanem tettlegesen gyakorolja és teljesíti is, s ha­zánk boldogabb jövője el nem maradhat. E néhány lapra terjedő irat, nem annyira tar­talmára, hanem sokkal inkább tárgyára nézve vonja magára figyelmünket. Nem tekintjük azt többnek, mint a mennyit czime igényel, de e mellett a tárgy nagyságát, mellyet magának kitűz, ’s a nemzeti ki­fejlődés legelső, legbiztosabb lépcsőzetének kijelölé­sét, a mezei gazdaság felvirágoztatásának szükséges voltát,­­s annak legczélszerűbb eszközét és alapját lehetetlen benne félreismernünk. Nem a gyáripar, külső kereskedés, vasutak, vámintézkedések,­­s más egyéb divatos eszmék fog­­lalatoskodtatják a tisztelt Egyesület gondjait, hanem az egyszerű földmivelés, legközelebb pedig a rétja­­vítás. Vájjon jól van-e ez? A gyáripar és kereskedési szellem legbuzgóbb pártolói sem tagadhatják, hogy minden iparnak alapja a földmivelés, sőt a szorgalmi kifejlődésnek felsőbb­­ségét a földmivelési felett épen ezen egyik fő okkal szokták támogatni: „mivel — úgy szólnak — a föld­­mivelő nemzet a miveltség további kifejlődése lép­­csőzetein kereskedővé, iparűzővé válik,­­s tulajdon­­képen ekkor áll be a mivelt nemzetek sorába.“ Ha ez így van, mi következik belőle más, hanem ha az, hogy mindenek felett a földmivelés emeltessék fel lépcsőnként azon magasb fokozatra, mellyen túl a gyáriparra és kereskedésre az állalmenetel lehetsé­gessé leszen. Nem következhetik pedig teljességgel, hogy a földmivelés magára hagyatván, a gyáripar és kereskedés ingerlő eszközökkel élesztessék , és mi­előtt mindezek ideje természeti kifejlődés útján elér­kezett volna , az elsőbbnek hátratételével, egyedül az utóbbi tűzessék ki a nemzeti munkásság közvet­len tárgyául. Azonban a természetnek illy különvált egyes­­ működését sehol fel nem találjuk, illyen megkülön­böztetést csak a hiányos emberi felfogás tehet, nem pedig a mindig ugyanazon egy czélra öszhangzásban munkálódó természet. Maga a földmivelés sem egyéb, mint ipar, tudomány, szorgalom. A­hol ez előbbre megy, előbbre kell menni a szorgalom minden egyéb ágainak, valamint viszont a földmivelés hátramaradása a többinek is gyökerén metszi. A kereskedő- és ké­szítő-osztály , a termesztő-osztálynak ellenében , fo­gyasztó ,­­s táplálékot a földmiveléstől kér, mellyet ha ez elegendő mennyiségben nem nyújthat, az erő­­tetve előidézett gyarműiparnak és kereskedési szor­galomnak okvetlenül alább kell szállnia. Britanniát kézműves, kereskedő, iparűző országnak tartjuk, és kivált a kereskedésben és gyáriparban szeretjük nem­csak követendő például tükrözni elő , hanem egy­szersmind ezen nemzet miveltségi magas kifejlődését is kirekesztőlag a gyáripari és kereskedési szorgalmának tulajdonítani.­­S mi a­z elsőt illeti, igaz, hogy a föld­­mivelők és nem földmívelők között azon tetemes arány 1 : 2 másutt sehol sem létezik, honnét más nemze­tekhez hasonlítva méltán iparűzőknek tartathatnak; de azért ezen kérdésre: „minek köszönheti mívelt­­sége mostani kifejlődését ?“ nem szükségképen ezen első tekintetre szembeötlő jelenetből kell megfelel­nünk, hanem részreh­ajlatlanul szükség a földmivelés állapotját is is figyelembe venni , és ez egészen más következtetésekre utasít. Noha Britannia minden más nemzeteket kereske­désben és iparűzésben sokkal felülmúl, tömérdek kincse és gazdagságának forrása mégis nem annyira ezekben, mint a földmivelésben rejlik. És mi sem szól­hat hathatósban a kereskedési elfogultságok legyő­zésére, mint épen. Britannia példája. A Renne Én­­cyclopedique 18­­6. oct. főzete szerint: Britanniában 7,51­1,682 angol földművelő és tulajdonos 21,000, 000 hectárt bir, és ebből 2,681,150,000 frank tiszta hasznot húz, míg 19,621,000 franczia, 41,000,000 hectártól nem többet: 1,344,703,000 franknál. E tetemes különbség eléggé mutatja a kereskedő an­gol nemzet földmivelési szorgalmának magas kifejlő­dését, míg a földművelést kevésb haszonnal gyakorló franczia, az ipar többi nemeiben is, hasonlag alan­tabb áll. Mi, lehet ,tehát egyszerűbb és világosb okos­kodás ennél: „Britannia földmivelése annyira előha­ladt, hogy minden földmives két fogyasztót képes eltartani,­­s a földmivelés ezen magas kifejlődése emelte fel gyárip­arát, kereskedését a mostani magas fokozatra.“ A megfordított okoskodásnak ezen tételen kellene alapulni, hogy „a fogyasztók növekedése esz­közöl bőséget, melly világos képtelenségre vezetne.“ A physiocraták okoskodásai nem voltak alaptalanok, és most sem egészen megvetendők. Ez eddig legyen elég azon bal­tétetek meggyön­gülésére, mintha csupán kereskedés hozna pénzt és gazdaságot a nemzetek közé, mint azt a régi elavult mercantil-rendszer tanította, 's melly balvélemény csaknem kiirthatlanul gyökerezett meg ’s jött által szinte a mai nemzedékre. Legyen elég annak be­bizonyítására, hogy a belszorgalom­ , nem pedig a külső kereskedés a nemzeti jólét tápláló gyökere, mellyel mivel ezúttal részletesebben tovább nem fej­Volkovszk falu , Olinkáék lakása egy órányi távol­­ságra feküdt a fővárostól. — Kocsit bérlők—sietve, mint kit­ légszárnyak ragadnak. Utamban mindenütt igazolnom kelle magam , mert a közlekedés lehetőségig nehezítve volt. Szép nyári éj volt, midőn beértem, a hold büfényt árasztva a szellőben suttogó nyárfák lombjaira- A kastélyt majd egészen üresnek találom. Dobogó szívvel léptem az előcsarnokba cseléd után várakozandó, ki útba igazítson,­­ senki sem jőve. A csarnokból egy díszterembe léptem, magas ovál ablakait virágfüzér árnyaló be, kedves illattal t­öltvén meg a teremet, itt minden olly otthonosan szép volt! Lépteim hangzatára egy mellékajtó nyílt fel ’s ölinka égő világgal lépe ki, fürtöt rendellen csomókban fedék szép vállát, a rezszine halvány volt, szemei ragygó tüzet lankadtság­olta ki — alig ismerek a pár év előtt olly gyö­nyörű virító lánykára.Látásomnál szorult sikoltás tört ki mel­léből, öröm és meglepetés kinvegyülete­­s karjaimba omlott. Nem írhatom le, mi boldog valók, de csak egy pil­lanatig. Egyedülisége okáról tudakozódom — felelet he­lyett térdre omlott, kezeit törte ’s istenre kért, távoz­tam. — Ez megfoghatlan volt. Hűtlennek, csalónak kelle­tt egyelőre tartanom, ki a viszonlátás rég nélkülözött örömeit önkint száműzi szerelme éllenéből, mellynek til­tott gyümölcseit leszaggató, később atyjáról ’s cselé­deiről kérkezősködöm. Sokba került a szenvedő gyerme­ket a lélekrázó balsors tudatására reá bírni: — Atyám az osztrolenkai hős ütközet áldozatává lön!! Wolkovszky barátja elestének hírét tegnap véve, sie­tett a barátság utósó tartozásának lerovására. E hírnél egyelőre minden érzésem megzsibbadt, csak lassan kint kezdém érezni a fájdalomnyilásokat, mellyek utóbb min­den ereimet elözönlők. Nemi sokára zaj hallatszott kü­lről, fáklyafény vilá­gi­á meg­­a termet, melly életszépségéből sírbolttá alakult­— Olinkai istenre kért, maradjak — térdeimet átkulcsoló — mintegy — tartózhattan valók. Amint a csarnokba lép­tem, több szolga egy koporsót körte, Wolkovszky el­­sáppadt látásomnál, karomon erővel ragadott meg, két­kedve, vájjon én vagyok-e? Mindegy — én voltam, ’s atyámhoz rohantam. Elöttem áll minden, mit láttam, a halál­ arcz, elvér­zett kebel, ’s élettelenség. Térdeim megtörtek, a kőre hullottam mellé, majd kebelén feküdtem; utóbb erőszak­kal vonszoltak el. A mint jobb eszméletem hatalma fájdalmamon erőt vett, távozni készülök Wolkovszky és Olinka mindent el­követtek tartóztatásomra—lehetlen volt. Wolkovszky so­kat ’s atyailag beszélt kötelességről, — nekem csak egy volt, ’s annak teljesítését szentül feltevém magamban. Sokszor egy pillanat más emberekké teremt bennünket; atyám utósó sorait csak most foghatom fel, értelmét csak most magyarázhattam meg. Visszamentem Varsóba , a lengyel­ hadseregnél alkal­maztatást kértem, a tábornoknak elküldöm leköszönő ira­tomat,é ’s Orlow barátomnak írtam, mikint viszonyaim az orosz szolgálatot elhagyni kénytelnek, értesitem egy­szersmind röviden fájdalmamról is , mellyel a közbejött véletlen szerencsétlenségek szivmelezőleg idéztek elő. Ez idő alatt, részint hogy önmagammal kibéküljek­, részint előkészületek miatt, folyvást a fővárosban időz­tem. A nyugtalanság, melly ideglázkint megszállá a nem­­zetkebelt, mindinkább élénkebb s határzottabb lön, mind­két részről. Szükségtelen említenem minő módokat hasz­náltak ellenünk , csak egyet említek meg, melly lélek­­ren­dite ! Egy ukáz tétetett közzé , melly nemzeti dalt fúni ha­lálos büntetés alatt tilta. Egy esti órában Orlov nyitott rám ajtót; látogatása különösségén nem kevesbbé döbbentem meg, mint lengyel öltönyén. Arézvonásiban tetemes változás vala olvasható mit én mindazáltal tisztára fejteni nem tudok. Önkényes magyarázatokkal kinzám tudnivágyamat, mellyek nemes­ség és alávalóság tulszéleiben egyensulylyal lebegének. Tudakozódásaimra, — miket csodálkozó merészséggel in­tézek hozzá, nyílt egyenességgel viszonza meglepő fele­leteket. „Jöttöm oka, monda meleg hevülettel, — részvét irán­tad ’s hazád iránt. Távozásod, mit bizonytalanság lep­­lez, tetemes változást szül e nálam ’s az ezredesnél, kitől a jelen fontos viszonyai közötti, távozásod balértel­­mű­. — Igen Kázmér! én nem hagyhatlak el, sorsod — én sorsom , szálait szivünk szövi élethez és halálhoz. Most a tied, és hazádé vagyok ! — Elpirultam Orlov léleknagysága előtt, ki érettem, ’s érdekemért ön­magát áldozza fel — ’s most ütött az óra, mellyben kétségem kérgeit lehántva szivemről,tiszta baráti indulatáról teljesen meggyőzödén). '480 legelhetünk , a terv különösebb tárgyára, a résjaví­­tásra térünk által. fővárosi siírek ’s események* tt Pest, jul. 22. Múlt szerdán a soroksári töltés alatti malmok közelében egy asszony tetemét húzták ki a Dunából olly állapotban, melly a szerencsétlennek hosz­­szabb ideig ott senyvedését gyanítatá.­­ Több helybeli lap méltányolva említi a Kam­­mermayer féle úgynevezett nemzeti uszodában létesített azon roppant kosárnemü készületet, melly a lángeszű hid­­épitész Clark ur találmánya lévén az elmerülés és viz­­befulás szerencsétlenségét egyátalán lehetetlenné teszi,­­s ő fensége a nádortól is dicsérő elismerést nyert. Hiszszük is, hogy ezen a maga nemében eddig egyetlen készület pesti úszóiskolánknak hazaszerte újabb hirt vivand ki. — B. Lieven, ki mint lapjainkból tudják t. ol­vasóink , Oroszország részéről a szerb viszonyok kie­gyenlítésére Belgrádba már tavat küldve volt, ’s junius végén onnan Bécsen keresztül haza indult, f. hó 180. gőzösön ismét városunkba érkezett, innen útját viszsza Belgrádba f. hó 198. folytatandó. A Szent-Pétervárra siető után Bécsből küldött sürgöny­öt Varsóban érvén, innen harmadnap alatt Bécsbe visszatért. — Tehát a szerb ügyek csakugyan nem volnának az új választás által sem kiegyenlítve? — A nemzeti színház részéről.közz­é tétetik követ­kező jelentés: Az igazgatóság az e­z. évi július 19én szerdán a nemzeti színpadon föllépett é s közlelkesedéssel fogadtatott olasz violoncellovirtuóz P­­­a 11 i Alfréd úr­ral , két hangverseny iránt újabb szerződésre lépvén, mellyeknek elsője hétfőn julius 24én, másodika szerdán julius 26án lévén előadandó, róluk előlegesen értesítetik a t. ez. közönség.­­ Szombaton, julius 29én 1843 bérletszünéssel Szentpétery Zsigmond javára először fog adódni. A tisztújítás: a magyar tudós társaság által, a múlt évben 100 aranyból álló első jutalomra méltatott eredeti vígjáték 4 felvonásban, irta Nagy Ignácz. A rigit magy. kir. udv. kamara a Szenesen megü­resü­lt má­­sod-erdészi állomásra Teleky Ignácz eddigi bruszturai viski helyettes alerdészt alkalmazta. Jár­esics Mihály, szlatinai sóbányahivatatalnál ellenőrködő mázsamester nyugalmaztatok. Jambrics Ádám a lykavai kincstári beszedő-hivatal ellenőre folyó évi junius 24-én meghalt. Egytiszilivel*. F. hó 20kán halt­ meg Pesten mgos V­á­g­h­­ F­e­r­e­n­z urnak, a nm. kir. Hétszemélyes Tábla­váltó ü­gyekbeni előadó ülnökének, a magyar tudós társa­ság igazgató tagjának, több­es megyék táblabirájának hitvese, szül. öz e­mb­er­t Katalin asszony, huzamos ideig tartó sorvadályban, életének 60 ’s boldog házassága 40 évében-Hazánk lelkes hölgyei bájkoszorújából ismét egy szép virágot sorvaszta le a kérlelhetlen halál jéglehelete! Lis­­s a­n . Euphemia, f. hó 18d. reggeli 6. órakor szen­­derü­lt élte 20­ d. évében örök nyugalomra. Benne a sze­gények gyöngéd segélyt, nemzeti irodalmunk leghőbb, legbuzgóbb pártfogói egyikét,’s nemzeti intézeteink a leg­készebb gyámolitól veszték el! Kora elhunytét jegyesén­­ek­ Beniczky Lajos zólyommegyei másodalispán úron, szerető rokonin ’s testvérin kívül, kesergik számos tisztelői, kiket a boldogult Szűz szép lelke ritka miveltségével, pá­ratlan nyájasságával tudott kedves körébe vonzani. Áldás és béke lebegjen a korán szunyadó porain!

Next