Világ, 1844. január-május (1-42. szám)
1844-04-20 / 32. szám
szélyesebb eljárás vizek körül az eddig divatozódnál? midőn a külön hatóságok, tekintetbe sem vévén, nem is ismervén a folyam egész medrének mibenlétét, helyzeti fekvését, változásait, szabadon rendelkeztek azok töltögetéséről, sarkantyúzásáról, átmetszéseiről é s mindig a jelen veszély körülményeit nézve, azoknak szerző okait soha sem keresve, a jövőben bekövetkezhető nagyobb rendetlenséggel mit sem gondolva, még csak nem is gyanítva, a másoknak okozható károsodásokat tovább utasítva, gondoskodjanak magukról ők is legtöbbnyire a legveszélyesebb orvosló szerekhez nyúltak. Illy eljárások mellett lehetetlen volt a szabályozásoknak nemcsak kétes kimenetelűeknek, hanem veszélyt hozóknak is nem lenni. Mi lehetett képtelenebb eljárás? mint a mellékfolyamok rendezésein sikertelenül vesztegetni erőt és költséget, mielőtt legfőbb folyamunknak a Dunának és Tiszának még csak térképét is leírhattuk volna, melly munkálatok csak a legújabb időkben végeztettek be. Azt mondjuk, dologértő szakférfiak tervei szerint hajtattak véghez a vizi munkálatok és felsőbb felügyelés alatt. Külszínnek elég volt, ami volt —de hol és kik által képeztettek azon szakférfiak? ki szolgáltatott nekik módokat, eszközöket, alkalmat maguk kiképezésére ? ha volt is történetesen egykét jóra tanácsló, ki hajtott szavukra?'s tehetségében állott-e a felsőbb felügyelésnek a viszszás munkálatokat megakadályoztatni, helyes irányra intézni, bírhatott-e e részben minden felvilágosító adatokkal és segédeszközökkel? Mindezeknek dúsgazdag eredményeit már most honunk terjedelme csak nem egy negyedrészinek, a legtermőbb vidékeken árvizek általi szerencsétlen pusztitásiban láthatjuk. Ha az ellenvetés illy körülmények által feltételeztetik, akkor megczáfolhatatlan. Bizassék meg a vizek szabályozásával, egy, minden kivétel nélkül műértőkbül álló testület, melly tudományos ismeretei és tapasztalatival a vizi munkálatokat okszerűleg intézhesse, akár előre nézünk, akár hátra, ezen kívül más mód nincs. Ezen testületnek ne legyen egyedüli feladata azörökös tervezgetés, rajzolgatás, mert arra még egyszer annyi személyzet sem lehet elégséges, mint mennyi különben a munkálatok végrehajtásához kívántatnék, hanem a szükséges előkészületek megtételével, minden felesleges idővesztegetést mellőzve, tudományos rendszerrel és alapelvek szerint magukhoz a munkálatokhoz fogjon, így a szabályozás kimenetele sem lesz kétes, a költségek is talán felényire leapadnak, ’s a drága idő sem fog haszontalanul tékozoltatni. Ha ezek megtörténnek, úgy a vizszabályozás biztosabb kimenetelű, ’s kevesebb költségbe kerül, mint bármi más illynemű vállalat, 's minden más egyebek felett hasonlithatlanul több hasznot hajtó. Lehet, hogy ezen állítás vakmerőnek látszik, ámde gondoljuk meg, hogy olly szabályozásoknál, mellyeket műértő intéz, őt önmaga a természet minden lépteinél mintegy kézenfogva vezérli, a műtudomány abban áll, ha a természet kitanult törvényinél fogva ezen intéseket érteni és használni tudja , ezenkívül ugyanazon természeti roppant erő, mellyel fékezni akar, egyenesen és közvetlenül vele együtt dolgozik, ugyanazon czélnak kivitelére; a műtudomány ismét abban áll, hogy ezen roppant erőt ne ingerelje maga ellen, hanem szövetségesévé tegye. Az előleges szabályozási tervezgetésekben ellenben kénytelen kelletlen előre ki kell jelölni az utat és irányt, mellyeken minden bizonynyal az elemek, mint birkanyáj, jobbra balra tetszésünk szerint hajtogattatni magokat nem engedik — ekkor azt mondjuk, a szabályozás nem sikerült. A másikra nézve gondoljuk meg, hogy az elhárított veszély, a bekövetkezhető még nagyobbnak esett vétele, a víz hatalmától megmentett termőföld, és a nagyhatású természeti vízi közlekedés helyreállítása, mind ollyan nagyérdekű körülmények, mellyek semmi más vállalatoknál együtt és egyszersmind elő nem kerülnek. Utaink készítéséhez nagy terjedelmű vidékeken hiányzik az anyag. Ennek is egyik fő oka hajókázható folyamink rendetlenségei. Ugyanazon jótévő természet, melly a közlekedés alapvonalait a hajózható folyamok vonalai által meghatározta, gondoskodott arról is, hogy a szárazföldi közlekedés vonalaihoz megkívántató anyagot, a tartományok területén szerteszét lerakja. A folyamok hegyekből erednek és tápláltatnak, az onnét lerohanó zuhatagok nagy tömegkő és kavics anyagot hordanak magukkal és azt elsőbben az anyafolyam medribe viszik. Ha az anyafolyam elég erővel bir annak továbbhordására, azt ismét tovább hempelygeti, velők a térföld alacsonyabb lapályos vidékeit feltöltögetvén kiegyenlíti. Innét vannak a számtalan kavics-fektetők, mellyek később, termő kerti földdel vonódtak be, alulról pedig mélyebben ásatván, kavicsot rejtenek. Ez a csinált utak készítéséhez egy a legjobb anyagok közöl. Honunk azon lapályos vidékein, hol az út készítéséhez anyag hiányzik, a természet ezen jótévő munkásságát, az alacsony vidékeknek felemelését be nem végezhette, vagy azért mert a folyóvizek természetes futásának akadályoztatásával feltartóztatott, vagy azért, mert a vizekkel nem gondolás miatt az anyafolyam erejét elvesztette. De meglehet az is, hogy az átkészítéshez megkívántató anyag épen azon lapályos helyeken találtatik, mellyeket mostan víz borít, vagy talán azoknak környékében. —.. — Uraságod Herr von Lizáit keresi? *— Kérem, mondja meg, mellyik ő urasága szobája? — Ő numero kilencz lakott, de tegnap estve elköltözött—úgy hallottam Pozsonyba megy írnoknak. — Parbleu! írnoknak? mit beszél? — a ki követséget nem vállal el... kit absentiumsággal kínálnak — kit a szerkesztők ... — Már engedelmet kérek?—közbe vág a kapus — ezt én mind nem tudom ; elég az hozzá, hogy ő már nincs itt. — Parancsol még uraságod valamit ? Jó egészséget kívánok. A kapu bezáraték. Mérges urnak ez a história nem tetszik. — Egyébiránt mit legyen most? Fölkeresse barátját? De hol ? a város nagy, egy ember a sokaságban mint csep a tengerben elvész.—De azért csak bejárta a főbb utczákat, mutatkozott az épületek külső alakján, ’s a mindegyre sokasuló nép tarkasága némileg felvidított. Végre közeledék a gőzös elindulási órája. Mérges ur a pártok felé siet, hol már a szorgalmas nép füles alá sürög. — Nézeget, tudakozódik, kémlel,boszankodik—de semmi eredmény. _ Nemsokára két nagybasu polgár jő az árukkal boritolt térre. Egymás között haragosan szólnak, mogorva képük nem sok jót igér... hát még beszédjük! minden harmadik szó kötelezvény ... bírók... actió... váltótörvényszék, s több eleje , most egy harmadikkal találkoznak ; ezen it nem szokott magyarul beszélni, mire nézve a két magyar kötelességének érző németre fordítani a beszédet. Ebből Merges úr nem sokat érlelt ugyan, hanem mégis eleget arra, hogy kebelére szomorú sejtelmek hidege vonuljon... mert a szavakat: Dampfschiff, Pressburg, Herr von Lizár... schuldig... ’s a többit történetesen épen értette. Az egészben mégis volt annyi vigasztaló, miszerint most reményié, hogy beszélhetend Lizaival, ha csakugyan valósulna is az utazás — mert tudta, hogy a creditornak felséges orra van az adóst jó helyen keresni.— A partonállók közöl sokan búcsúztak, sokan utikészületeket lőnek, legtöbben gyönyörködve nézték az indulandó gép haragos füstgomolyait. Ezekhez tartozik három ifju is, kiknek szóváltásait érdekesnek hivom feljegyezni... — Ez már mégis szörnyűség — — Gyalázat, barátom. Mondd gyalázat — — No engem ugyan levágott. — — Lejár a váltója ’s Pozsonyba szökik. — De hiszen megmutatom én neki. Pozsonyban sincs még ölelme kívül a világon .... ott is megidéztethetem — Letartóztatom diplomáját. — Minden lapban kihiresztelem — — Novellát irok rá, telve sarcasmusokkal. A szerkesztő , bizonyos vagyok benne, kiadja — ő is haragszik reá — előlegezett neki ’s cserben hagyta. — — Csak ne volna még a gőzösön... Jetartoztathatnók, ’s mig nem fizet, egy tapodtat sem menne. Átkozott ficzkó ... Mindezeket Mérges az ájtalosan hallgató — novelláról lévén szó, hihette, hogy ezen fiatal tudósok ismerni fogják barátját ’s remegve kérdezősködik felőle — — Épen mi is őt hajhászszuk, jön a válasz ’s a kérdezettek egymás szemébe tekintenek, mintha mondanák talán ez is Lizár creditora — Mérges ur ismét továbbmegy, letolakodik egész a zöld kapuig, honnan tovább jegy nélkül menni nem szabad. Itt a legszélső két pontot két asszony foglalá el, kik azon vitatkoztak , mi nagyobb ezudarság? a mosóné, vagy a szobatakaritóné elöl fizetés nélkül megugrani, ’s a gyönyörű czimek kíséretében átkozottul sivított keresztül a Lizár név. — — Talán már hajón van? jegyzé meg egy marqueurféle ember a Lizár név hallására — nekem is beszédem volna vele, több mint száz tőke partie órával tartozik nekem. Most az előbbeni hitelezők is megérkeztek— volt panasz és sopánykodás. Egyik azonban, ki hihetőleg csekély veszteséget szenvedett, tréfából megszámláló a követelőket — szám szerint mintegy húszan lehettek. Kis csödpel már kitelnék belőle. E nagy szám hallására Mérges ar adieu-t sóhajtott az öt pengőnek, mellette pedig egy eddig figyelembe nem vett zsidó egy váltót lépett széjjel ,s a repülő papirdarabkákra azon észrevételt téve: bizony szép summa pénzének kellene lenni Lizár úrnak, ha most mindnyájunkat ki akarna fizetni. — Végre durrogtak a gőzös álgyai — Kevélyen hasnják a kerekek az ellenkezőleg siető habokat, midőn az egész parton maradt társaság, kikről a törvény mint jó lelküekről szokott emlékezni — felkiáltott: Ne csak nézze meg az ember ... Lizái a gőzösön hált — Mérges úr elött most jön világos, miért sietett az éjjel Lizái barátja, olly hamar nyugalomra. Boszankodva hagya el a partot, ’s ment azon nagykereskedő boltjába, hol havonkint felveendő pénze alapit- 246 Szózat a Nemzeti Színészet ügyében. II. Azon Szózatra, mellyet a Nemz. színészet ügyében és érdekében, a ,Világi 26ik számában — férfias határozottsággal emelénk , a színigazgató — egy „Felvilágosítás a Nemzeti színészet ügyében“ czimü czikkelyével az időszaki sajtó mezejére kilépve , (1. Világ 28—29. sz.) a nagy közönséget annyira felvilágosítá, a kérdéses Szózatban általunk határozottan speculate színigazgatási rendszerét annyira bevallá és elárulá, hogy e tekintetben capacitationak már többé sem helye sem szükségesen nem forog. — Mielőtt azonban a felvilágosítás taglalatába bocsátkoznánk, fogadja a tisztelt szerkesztőség köszönetünket azon függetlenségéért, melly szerint a nemzet egyik tulajdonának, a nemzeti színház ügyének érdekében becses lapjait megnyitni ,s a színigazgatónak ellenünkben elmondott gyanúsításait, mintha minket igazgatási rendszerének rosszalásában irigykedés, gyülölség avagy rosz akarat vezérlett volna, rendre utasítani méltóztatott. *) És most szives köszönetünknek e kifejezése után — szóljunk magához az ügyhöz. Szóza tunknak lelke am* rendithetlen igazság melly szerint — nemzeti és művészeti czélok es haszonbérlet Össze nem forraszthatok; mert, szellemi es morális haszon ’s igy a színművészet magasb iranya mellett nem nagy a financzialis nyeremény; azt pedig - hogy a haszonbérlő - saját érdekét - a színművészet magasb irányának - a nemzet és művészet czéljainak feláldozza - a státus sem kivánhatja. Ezen kérdezők hogy: „a nemzeti színház azért állíttatott e fel, s azért áldozott e a nemzet az intézet fentartására egy milliót, hogy e nyelvben, művészetben és ízlésben elmaradt nemzet szép példákat látva előhaladjonvagy azért, hogy ezen eredeti czéljától elültetve , a bohózatok és spectaculumok üssenek tanyát azon csarnokban mellyet a nemzet sajátjának nevez, ’s a helyett, hogy a közönség nyelvben, ízlés és művészetben nyerne osztályrészt, egy haszonbérlő financziális kinézéseinek szolgáljon eszközül. Ismét azon elvből indulva kérdezők másodpagnan,,az.OrszágoS választmány— a jelen igazgatóban a0.Ulluat pótló segély mellett haszonbérlőt e vagy a nemzet és művészet czéljainak megfelelő igazgatót kívánt választani?“ Mi — a nemzeti színház feladatát törvényeink nyomán — nemzeti fejlődés — nyelv és e гy öl cs-művelésben és művészeti előhaladásban keresvén és találván; és a jelen igazgatás rendszerét, a nemzetnek — törvényeinkben kifejezett közakaratával egybevetvén, mi hibánk e az, hogy tényekre akadnak, mellyek a törvény szellemének és betűinek meg nem felelnek; mi hibánk e az — hogy a törvény mint egyetlen egy uralkodó hatalom előtt, minden idegen hatalmasság meg nem hajolt, hogy — a nemzeti és művészeti czélok amaz uralkodó tekintélye előtt, az ön haszonleséssel nem némult; mi bűnünk e az, hogy financziális igazgatói érdekek, a nemzeti és művészeti czélok érdekét, a színművészet magasb irányát törvényes terrénumáról le és háttérbe szorítván, eképen a jelen igazgatás rendszerét nem magasztalhatjuk, sőt mint nemzet és művészet ellenies igazgatási rendszer ellen — férfiasan szót emelve — fellépni elengeddetlen kötelességnek tartottuk? — És mi nem is az igazgató személye ellen léptünk fel; mi a jelen igazgatás rendszerét alapjában és lényegében kárhoztatok; ’s miket a vistás rendszer kimutatására felhoztunk, azt egyedül azon tekintetnél fogva tevők és tehetők , hogy lássa és győződjék meg a nemzet, mik annak következései, midőn az intézet magány-kezekre kerül, ’s jövendőre a nemzeti és művészeti czélokra nézve — az ügy magány kezeletétől — lehet üdvöt várni és reményleni? — Mindezek ellen az igazgató azonban mit sem hozott fel; saját igazalása — mint meglátandjuk — bebizonyitása mindazoknak , miket egy speculativ és nemzet ’s művészet ellenies színi kezelés ellen felhozni ’s tényeket tényekre halmozva — felmutatni lehet. Mindjárt kezdetében „Felvilágosításának“ tagadja a színigazgató azon állításunkat, melly szerint mi a jelen színügy kezelését— művészet, erkölcs és ízlés rovására speculativusnak jellemzők, ’s állításunk megczáfolására — elsorolván előbb mindazon bohózatokat, mellyek a színház megnyitása óta — igazgatása kezdetéig — színre jöttek, azon körülménynél fogva, hogy igazgatása alatt — semmiféle új német paródia, eredeti pedig csak kettő hozatott színpadra, ellenünkben azt vitatja, hogy kezelése mellett, az ízlés tetemesen haladott és nemesedett. — Igen buzgó lévén az igazgató — mind azon bohózatoknak — mellyek a színház fenállása óta—színre kerültek, elszámolásában, azonban — miért’s miért nem? nagy bölcsen elhallgatja, hogy az általa kárhoztatott bohózatok nagy része, saját igazgatása alatt is színre hurczoltatott. És ha hiba volt a részvényes társaság alatt, akkor midőn a színház nem volt a nemzet tulajdona, a felvilágosításban elszámlált bohózatokat színre hozni, bűnösnek kell neveznünk az igazgató azon eljárását, melly szerint ő — ugyan azon bohózatokkal, most — midőn már az intézet nemzeti, ’s iránya törvény által van kitűzve, a művészet szent csarnokát beszemetezé. Tabarin; — Botcsinálta doctor; — Zsibárusnő, báró és csizmadia; — Ludas Matyi; — Garabonczás diák; *) Ezzel mi csak lapszerkesztői tisztünket teljesítők. Nemzeti ügyben a nemzet érdeke mindenek fölött; hol ez forog fen, ott egyes érdekre nem lehet tekintet. Ezt hiszszük legalább mi. Gyanúsítás erőtlenek fegyvere, mellyre ott szükség nincs, hol győző okok és világos tények szólnak. Azért ezentúl is mindig csak szorosan a dologhoz! Szerk.