Világ, 1844. január-május (1-42. szám)

1844-04-20 / 32. szám

szélyesebb eljárás vizek körül az eddig divatozódnál? midőn a külön hatóságok, tekintetbe sem vévén, nem is ismervén a folyam egész medrének mibenlétét, hely­zeti fekvését, változásait, szabadon rendelkeztek azok töltögetéséről, sarkantyúzásáról, átmetszéseiről é s min­dig a jelen veszély körülményeit nézve, azoknak szerző okait soha sem keresve, a jövőben bekövetkezhető na­gyobb rendetlenséggel mit sem gondolva, még csak nem is gyanítva, a másoknak okozható károsodásokat to­vább utasítva, gondoskodjanak magukról ők is legtöbbnyire a legveszélyesebb orvosló szerekhez nyúltak. Illy eljárások mellett lehetetlen volt a sza­bályozásoknak nemcsak kétes kimenetelűeknek, ha­nem veszélyt hozóknak is nem lenni. Mi lehetett kép­telenebb eljárás? mint a mellék­folyamok rendezésein sikertelenül vesztegetni erőt és költséget, mielőtt leg­főbb folyamunknak a Dunának és Tiszának még csak térképét is leírhattuk volna, melly munkálatok csak a legújabb időkben végeztettek be. Azt mondjuk, dolog­értő szakférfiak tervei szerint hajtattak véghez a vizi munkálatok és felsőbb felügyelés alatt. Külszínnek elég volt, ami volt —de hol és kik által képeztettek azon szakférfiak? ki szolgáltatott nekik módokat, eszközö­ket, alkalmat maguk kiképezésére ? ha volt is törté­netesen egykét jóra tanácsló, ki hajtott szavukra?'s tehetségében állott-e a felsőbb felügyelésnek a visz­­szás munkálatokat megakadályoztatni, helyes irányra intézni, bírhatott-e e részben minden felvilágosító ada­tokkal és segédeszközökkel? Mindezeknek dúsgazdag eredményeit már most honunk terjedelme csak nem egy negyedrészinek, a legtermőbb vidékeken árvizek általi szerencsétlen pusztitásiban láthatjuk. Ha az el­lenvetés illy körülmények által feltételeztetik, akkor megczáfolhatatlan. Bizassék meg a vizek szabályozásával, egy, min­den kivétel nélkül műértőkbül álló testület, melly tu­dományos ismeretei és tapasztalatival a vizi munkálato­kat okszerűleg intézhesse,­­ akár előre nézünk, akár hátra, ezen kívül más mód nincs. Ezen testületnek ne legyen egyedüli feladata az­­örökös tervezgetés, rajzolgatás, mert arra még egy­szer annyi személyzet sem lehet elégséges, mint men­nyi különben a munkálatok végrehajtásához kívántat­­nék, hanem a szükséges előkészületek megtételével, minden felesleges idővesztegetést mellőzve, tudomá­nyos rendszerrel és alapelvek szerint magukhoz a mun­kálatokhoz fogjon, így a szabályozás kimenetele sem lesz kétes, a költségek is talán felényire leapadnak, ’s a drága idő sem fog haszontalanul tékozoltatni. Ha ezek megtörténnek, úgy a vizszabályozás biz­tosabb kimenetelű, ’s kevesebb költségbe kerül, mint bármi más illynemű vállalat, 's minden más egyebek felett hasonlithatlanul több hasznot hajtó. Lehet, hogy ezen állítás vakmerőnek látszik, ámde gondoljuk meg, hogy olly szabályozásoknál, mellyeket műértő intéz, őt önmaga a természet minden lépteinél mintegy ké­zenfogva vezérli, a műtudomány abban áll, ha a ter­mészet kitanult törvényinél fogva ezen intéseket ér­teni és használni tudja , ezenkívül ugyanazon termé­szeti roppant erő, mellyel fékezni akar, egyenesen és közvetlenül vele együtt dolgozik, ugyanazon czélnak kivitelére; a műtudomány ismét abban áll, hogy ezen roppant erőt ne ingerelje maga ellen, hanem szövet­ségesévé tegye. Az előleges szabályozási tervezgeté­­sekben ellenben kénytelen kelletlen előre ki kell je­lölni az utat és irányt, mellyeken minden bizonynyal az elemek, mint birkanyáj, jobbra balra tetszésünk sze­rint hajtogattatni magokat nem engedik — ekkor azt mondjuk, a szabályozás nem sikerült. A másikra nézve gondoljuk meg, hogy az elhárított veszély, a bekö­vetkezhető még nagyobbnak esett vétele, a víz hatal­mától megmentett termőföld, és a nagyhatású termé­szeti vízi közlekedés helyreállítása, mind ollyan nagy­­érdekű körülmények, mellyek semmi más vállalatoknál együtt és egyszersmind elő nem kerülnek. Utaink készítéséhez nagy terjedelmű vidékeken hiányzik az anyag. Ennek is egyik fő oka hajókázható folyamink rendetlenségei. Ugyanazon jótévő termé­szet, melly a közlekedés alapvonalait a hajózható fo­lyamok vonalai által meghatározta, gondoskodott ar­ról is, hogy a szárazföldi közlekedés vonalaihoz meg­kívántató anyagot, a tartományok területén szerteszét lerakja. A folyamok hegyekből erednek és tápláltat­­nak, az onnét lerohanó zuhatagok nagy tömeg­kő és kavics anyagot hordanak magukkal és azt elsőbben az anyafolyam medribe viszik. Ha az anyafolyam elég erővel bir annak továbbhordására, azt ismét tovább hempelygeti, velők a térföld alacsonyabb lapályos vi­dékeit feltöltögetvén kiegyenlíti. Innét vannak a szám­talan kavics-fektetők, mellyek később, termő kerti földdel vonódtak be, alulról pedig mélyebben ásatván, kavicsot rejtenek. Ez a csinált utak készítéséhez egy a legjobb anyagok közöl. Honunk azon lapályos vi­dékein, hol az út készítéséhez anyag hiányzik, a ter­mészet ezen jótévő munkásságát, az alacsony vidékek­nek felemelését be nem végezhette, vagy azért mert a folyóvizek természetes futásának akadályoztatásával feltartóztatott, vagy azért, mert a vizekkel nem gon­dolás miatt az anyafolyam erejét elvesztette. De meg­lehet az is, hogy az átkészítéshez megkívántató anyag épen azon lapályos helyeken találtatik, mellyeket mos­tan víz borít, vagy talán azoknak környékében. —.. — Uraságod Herr von Lizáit keresi? *— Kérem, mondja meg, mellyik ő urasága szobája? — Ő numero kilencz lakott, de tegnap estve elköltö­zött—úgy hallottam Pozsonyba megy írnoknak. — Parbleu! írnoknak? mit beszél? — a ki követséget nem vállal el... kit absentiumsággal kínálnak — kit a szer­kesztők ... — Már engedelmet kérek?—közbe vág a kapus — ezt én mind nem tudom ; elég az hozzá, hogy ő már nincs itt. — Parancsol még uraságod valamit ? Jó egészséget kívánok. A kapu bezáraték. Mérges urnak ez a história nem tetszik. — Egyébiránt mit legyen most? Fölkeresse barátját? De hol ? a város nagy, egy ember a sokaságban mint csep a tengerben elvész.—De azért csak bejárta a főbb utczá­­kat, mutatkozott az épületek külső alakján, ’s a mindegyre sokasuló nép tarkasága némileg felvidíto­tt. Végre közeledék a gőzös elindulási órája. Mérges ur a pártok felé siet, hol már a szorgalmas nép fül­es alá sü­­rög. — Nézeget, tudakozódik, kémlel,boszankodik—de semmi eredmény. _ Nemsokára két nagybasu polgár jő az árukkal bori­tolt térre. Egymás között haragosan szólnak, mogorva képük nem sok jót igér... hát még beszédjük! minden harmadik szó kö­telezvény ... bírók... actió... váltótörvényszék, s több ele­je , most egy harmadikkal találkoznak ; ezen it nem szo­kott magyarul beszélni, mire nézve a két magyar kötelessé­gének érző németre fordítani a beszédet. Ebből Merges úr nem sokat érlelt ugyan, hanem mégis eleget arra, hogy kebelére szomorú sejtelmek hidege vonuljon... mert a sza­vakat: Dampfschiff, Pressburg, Herr von Lizár... schuldig... ’s a többit történetesen épen értette. Az egészben mégis volt annyi vigasztaló, miszerint most reményié, hogy beszélhetend Lizaival, ha csakugyan való­sulna is az utazás — mert tudta, hogy a creditornak felsé­ges orra van az adóst jó helyen keresni.— A partonállók közöl sokan búcsúztak, sokan utikészü­­leteket lőnek, legtöbben gyönyörködve nézték az indulan­dó gép haragos füstgomolyait. Ezekhez tartozik három ifju is, kiknek szóváltásait érdekesnek hivom feljegyezni... — Ez már mégis szörnyűség — — Gyalázat, barátom. Mondd gyalázat — — No engem ugyan levágott. — — Lejár a váltója ’s Pozsonyba szökik. — De hiszen megmutatom én neki. Pozsonyban sincs még ö­lelme kívül a világon .... ott is megidéztethetem — Letartóztatom diplomáját. — Minden lapban kihiresztelem — — Novellát irok rá, telve sarcasmusokkal. A szer­kesztő , bizonyos vagyok benne, kiadja — ő is haragszik reá — előlegezett neki ’s cserben hagyta. — — Csak ne volna még a gőzösön... Jetartoztathatnók, ’s mig nem fizet, egy tapodtat sem menne. Átkozott ficzkó ... Mindezeket Mérges az ájtalosan hallgató — novelláról lévén szó, hihette, hogy ezen fiatal tudósok ismerni fogják barátját ’s remegve kérdezősködik felőle — — Épen mi is őt hajhászszuk, jön a válasz ’s a kér­dezettek egymás szemébe tekintenek, mintha mondanák talán ez is Lizár creditora — Mérges ur ismét továbbmegy, letolakodik egész a zöld kapuig, honnan tovább jegy nélkül menni nem szabad. Itt a legszélső két pontot két asszony foglalá el, kik azon vitat­koztak , mi nagyobb ezudarság? a mosóné, vagy a szoba­­takaritóné elöl fizetés nélkül megugrani, ’s a gyönyörű czi­­mek kíséretében átkozottul sivított keresztül a Lizár név. — — Talán már hajón van? jegyzé meg egy marqueur­­féle ember a Lizár név hallására — nekem is beszédem volna vele, több mint száz tőke­ partie órával tartozik nekem. Most az előbbeni hitelezők is megérkeztek— volt pa­nasz és sopánykodás. Egyik azonban, ki hihetőleg csekély veszteséget szenvedett, tréfából megszámláló a követelőket — szám szerint mintegy húszan lehettek. Kis csödpel már ki­telnék belőle. E nagy szám hallására Mérges ar adieu-t sóhajtott az öt pengőnek, mellette pedig egy eddig figyelembe nem vett zsidó egy váltót lépett széjjel ,s a repülő papirdarabkákra azon észrevételt téve: bizony szép summa pénzének kelle­ne lenni Lizár úrnak, ha most mindnyájunkat ki akarna fi­zetni. — Végre durrogtak a gőzös álgyai — Kevélyen hasn­­ják a kerekek az ellenkezőleg siető habokat, midőn az egész parton maradt társaság, kikről a törvény mint jó lelküek­­ről szokott emlékezni — felkiáltott: Ne csak nézze meg az ember ... Lizái a gőzösön hált — Mérges úr elött most jön világos, miért sietett az éjjel Lizái barátja, olly hamar nyu­galomra. Boszankodva hagya el a partot, ’s ment azon nagy­kereskedő boltjába, hol havonkint felveendő pénze alapit- 246 Szózat a Nemzeti Színészet ügyében. II. Azon Szózatra, mellyet a Nemz. színészet ügyében és érdekében, a ,Világi 26ik számában — férfias határo­zottsággal emelénk , a színigazgató — egy „Felvilágo­sítás a Nemzeti színészet ügyében“ czimü czikkelyével az időszaki sajtó mezejére kilépve , (1. Világ 28—29.­ sz.) a nagy közönséget annyira felvilágosí­­tá, a kérdéses Szózatban általunk határozottan specu­late színigazgatási rendszerét annyira bevallá és elárulá, hogy e tekintetben capacitationak már többé sem helye sem szüksége­sen nem forog. — Mielőtt azonban a felvilá­gosítás taglalatába bocsátkoznánk, fogadja a tisztelt szerkesztőség köszönetünket azon függetlenségéért, melly szerint a nemzet egyik tulajdonának, a nemzeti színház ügyének érdekében becses lapjait megnyitni ,­­s a szín­igazgatónak ellenünkben elmondott gyanúsításait, mintha minket igazgatási rendszerének rosszalásában irigykedés, gyülölség avagy rosz akarat vezérlett volna, rendre uta­sítani méltóztatott. *) És most szives köszönetünknek e kifejezése után — szóljunk magához az ügyhöz. Szó­z­a t­u­n­knak lelke am* rendithetlen igazság melly szerint — nemzeti és művészeti czélok es haszonbérlet Össze nem forraszthatok; mert, szellemi es morális haszon ’s igy a színművészet ma­­gasb iranya mellett nem nagy a financzialis nyeremény; azt pedig - hogy a haszonbérlő - saját érdekét - a színművészet magasb irányának - a nemzet és művészet czéljainak feláldozza - a státus sem kivánhatja. Ezen kérdezők hogy: „a nemzeti színház azért állíttatott e fel, s azért áldozott e a nemzet az intézet fen­­tartására egy milliót, hogy e nyelvben, művészetben és ízlésben elmaradt nemzet szép példákat látva előhaladjon­­vagy azért, hogy ezen eredeti czéljától elültetve , a bohó­zatok és spectaculumok üssenek tanyát azon csarnokban mellyet a nemzet sajátjának nevez, ’s a helyett, hogy a kö­zönség nyelvben, ízlés és művészetben nyerne osztály­részt, egy haszonbérlő financziális kinézéseinek szolgáljon eszközül. Ismét azon elvből indulva kérdezők másod­pagnan,,az.Or­szágoS választmány— a jelen igazga­tóban a0.Ullu­at pótló­ segély mellett haszonbérlőt e vagy a nemzet és művészet czéljainak megfelelő igazgatót kí­vánt választani?“ Mi — a nemzeti színház feladatát törvé­nyeink nyomán — nemzeti fejlődés — nyelv és e г­y ö­l c­s-m­űvelésben és művészeti előhal­a­­d­ás­ban keresvén és találván; és a jelen igazgatás rend­szerét, a nemzetnek — törvényeinkben kifejezett közaka­­ratával egybevetvén, mi hibánk e az, hogy tényekre aka­­dnak, mellyek a törvény szellemének és betűinek meg nem felelnek; mi hibánk e az — hogy a törvény mint egyetlen egy uralkodó hatalom előtt, minden idegen hatalmasság meg nem hajolt, hogy — a nemzeti és művészeti czélok amaz uralkodó tekintélye előtt, az ön haszonleséss­el nem némult; mi bűnünk e az, hogy financziális igazgatói érdekek, a nemzeti és művészeti czélok érdekét, a szín­művészet magasb irányát törvényes terrénumáról le és hát­térbe szorítván, eképen a jelen igazgatás rendszerét nem magasztalhatjuk, sőt mint nemzet és művészet ellenies igaz­gatási rendszer ellen — férfiasan szót emelve — fellépni elengeddetlen kötelességnek tartottuk? — És mi nem is az igazgató személye ellen léptünk fel; mi a jelen igazgatás rendszerét alapjában és lényegében kárhoztatok; ’s miket a vistás rendszer kimutatására felhoztunk, azt egyedül azon tekintetnél fogva tevők és tehetők , hogy lás­sa és győződjék meg a nemzet, mik annak következései, midőn az intézet magány-kezekre kerül, ’s jövendőre a nemzeti és művészeti czélokra nézve — az ügy magány ke­­zeletétől — lehet­­ üdvöt várni és reményleni? — Mindezek ellen az igazgató azonban mit sem hozott fel; saját igazalása — mint meglátandjuk — bebizonyitása mindazoknak , miket egy speculativ és nemzet ’s művészet ellenies színi kezelés ellen felhozni ’s tényeket tényekre halmozva — felmutatni lehet. Mindjárt kezdetében „F­e­l­vi­l­á­g­o­sí­t­á­sá­na­k“ ta­gadja a színigazgató azon állításunkat, melly szerint mi a jelen színü­gy kezelését— művészet, erkölcs és ízlés ro­vására speculativusnak jellemzők, ’s állításunk megczá­­folására — elsorolván előbb mindazon bohózatokat, mel­lyek a színház megnyitása óta — igazgatása kezdetéig — színre jöttek, azon körülménynél fogva, hogy igazgatása alatt — semmiféle új német paródia, eredeti pedig csak kettő­­ hozatott színpadra, ellenünkben azt vitatja, hogy kezelése mellett, az ízlés tetemesen hala­dott és nemesedett. — Igen buzgó lévén az igazgató — mind azon bohózatoknak — mellyek a színház fen­ál­lása óta—színre kerültek, elszámolásában, azonban — miért’s miért nem? nagy bölcsen elhallgatja, hogy az általa kárhoztatott bohózatok nagy része, saját igazgatása alatt is színre hurczoltatott. És ha hiba volt a részvényes társaság alatt, akkor midőn a színház nem volt a nemzet tulajdona, a felvilágosításban elszámlált bohóza­tokat színre hozni, bűnösnek kell neveznünk az igazgató azon eljárását, melly szerint ő — ugyan azon bohózatok­kal, most — midőn már az intézet nemzeti, ’s iránya tör­vény által van kitűzve, a művészet szent csarnokát besze­­metezé. Tabarin; — Botcsinálta doctor; — Zsibárusnő, bá­ró és csizmadia; — Ludas Matyi; — Garabonczás diák; *) Ezzel mi csak lapszerkesztői tisztünket teljesítők. Nemzeti ügyben a nemzet érdeke mindenek fölött; hol ez forog fen, ott egyes érdekre nem lehet tekintet. Ezt hiszszük legalább mi. Gyan­úsítás erőtlenek fegyvere, melly­re ott szükség nincs, hol győző okok és világos tények szólnak. Azért ezentúl is mindig csak szorosan a dologhoz! Szerk.

Next