Világ, 1911. július (2. évfolyam, 154-179. szám)
1911-07-09 / 161. szám
odTllLJJ Dr. Castner Elvira mesélte, hogy 8 vagy 9 előtt egy valóságos magyar miniszter járt künn, megnézte az intézetet s el volt ragadtatva, minisztérium bekérte a prospektusokat és értesítek — tovább azonban nincs. Idén pedig egy jóságos miniszteri tanácsos nézte meg az intéztet, tetszett is neki, de úgy vélte, hogy «a magyar asszonyoknak nem való». Olyan ügyetlenek, olyan gyöngék, vagy olyan lusták-e a magyar aszszonyok, kérdezte tőlem Castner Elvira, hogy ettől a szép és jövedelmező kereseti módtól féltik őket a saját honfitársaik? Mert csak nem az egészségüket féltik? Hiszen, ha azt tennék, akkor elsősorban nem engednék őket 15 éves korukban dohos, fülledt, rossz világítású irodákba, ahol fejlődő testükkel napi tíz órát ülnek görnyedten engedelmes és kihasznált eszközeiül a munkaadók kényelmének. Pedig hogy van kedvük a magyar asszonyoknak kerti munkához, azt a marienfeldei intézet is bizonyíthatja, melynek sok magyar növendéke volt már. Egyik, tudtommal, Budapesten a saját kertjét gondozza, egy másik Sachsen-Altenburerben szanatóriumi kertészetet vezet, most is van künn magyar leány s magam is tudok olyat, aki oda készül. Másként is elhat az intézet áldásos működése hozzánk. A modori polgári leányiskola kertjét a marienfeldei intézet egy végzett növendéke gondozza s mellette tanulja a kerti munkát boldogan és jókedvűen néhány fiatal, magyar leány, aki majdan női hivatásának is egészségesebb testtel tud eleget tenni, mint az a sok szegény gépírókisasszony. De bármilyen jó is, ha dilettáns kertésznők is vannak, elsősorban arra van szükség, hogy a kertészetet kereseti forrásként nyissák meg a nőknek. Nem tudnék, különösen a marienfeldei tapasztalatok után, alkalmasabbat. Szombatosok a Hajdúságban — Terjed az új hit — Budapest, Július 8. A szombatosok szóra eszünkbe jutnak mindazok a mondatok és képek, amelyeket a legerősebb, legkeményebb koponyájú magyar regényíró, Kemény Zsigmond „A rajongók“ című regényében megalkotott. A messze, rejtett Székelyföldre gondolunk, Erdélyre, a fejedelmi udvarra, régi dicsőségre és régi mártíromságra. Visszaemlékezünk arra, hogy a szombatosok titkolt, rejtett istentiszteleteket tartottak, hogy hegyek közé, völgyekbe és barlangokba húzták meg magukat. Emlékezünk Kemény hatalmas hősére, aki törhetetlen volt, mert szombatos volt, akire ujjal mutattak, akitől féltek. Elgondoljuk a „szombatos“ szó egész misztikumát és nem tudjuk, sehogysem tudjuk összeegyeztetni a Hajdúság sima, nyílt, akadálytalanul elénk képzelhető fogalmával. Ez az érdekes. A szombatosok lassan, de kitartóan térítenek a hajdúvárosokban és községekben. A szombatosok egy-egy embere kijön az erdélyi hegyek közül, ahol egy kis talajt remél, ott megáll, könyvekkel, iratokkal házal, prédikál, beszélget, példát mutat és hódít. Természetesen nem mindegyik város, nem mindegyik község alkalmas a térítő munkára. Hajdúböszörmény, Hajdúhadház, Hajdúdorog és Hajdúnánás azok a városok, ahol megpróbálkoztak. Ott vannak ezek a városok Debrecen mellett és a lakosság vallási, felekezeti eloszlása nagyjából egyforma. Mindenütt túlnyomó a református elem és hozzá elenyészően csekély a katolikusok száma. Érdekes és tudott dolog az is, hogy — még Debrecenben is — aránylag igen sok baptista van, akiknek külön imaházuk van és nazarénusok is akadnak szép számmal. Debrecenben az ismert Nagyerdő egyik vadon részén tartják szabad ég alatt azistentiszteletüket. Ez a két felekezet már régóta van itt a Hajdúságban, de a szombatosok szektája, ha meg tud alakulni, új keletű lesz. A fent említett összes városok között eddig a legtöbb eredményt Hajdúnánáson érték el, amely különben is érdekes város(Hajdúnánás) . Tudósítónk kiment ebbe a cívisvárosba. Vasárnap volt és községi képviselőválasztás napja. A vasúttól befelé a szokott és ismert páros út vezet, közepe kikövezve, jobbra-balra feneketlen hortobágyi homok. Apró, pislogó ablakú földszintes házak, törpe akácfák közül egyszerre modern, fehér, kétemeletes kőépület emelkedik elő. A református főgimnázium. Azután megint földszintes, zöldre, sárgára, kékre meszelt apró házak s a hosszú sor után a piaci emeletes városháza, járásbíróság, kaszinó és templomok közé visz a kocsi. A piac olyan szépen mutatja a társadalmi eloszlást. Középen a mindent egyesítő géniusz: Kossuth szobra. Háta mögött — akárcsak Deák mögött a Lloyd-klub — a városháza, szembe vele a kaszinó, attól jobbra a katolikus, balra a református templom, büszkén, magasan emelkednek keskeny tornyukkal, míg a harmadik, a zsidó templom, szerényen húzza meg magát a városháza mögött a hivatalos hatalom árnyékában. (Vérvád) Mégis itt termett meg az utolsó hét egyik nánási szenzációja: a vérvád. A zsidó templomot tatarozzák, a legközelebbi napokban szentelik föl. Bizony a munkásleányok között nem sok — talán egy sem — zsidó. Valamelyik parasztgyerek meglátott közülük kettőt, amint bementek a templomba. Nosza, kész volt a hír: két keresztény leány vérével szentelik fel a zsidó templomot. Napokig tartotta magát a hít, végre a református tiszteletesek, a polgármester, meg a katolikus tanító együttesen elnyomták a beszédet. Első utunk a kitérések ügyében a polgármesterhez vezetett. Csohány Lajos polgármester nagyon kedves, joviális öreg úr, barátságosan fogadott és — hiába, a hatóság Nánáson is hatóság — nem mondott semmit. Nem tud semmiről, csak azt tudja, hogy baptisták vannak itt és szaporodnak is, mert a katolikus egyházközség el van hanyagolva, senki sem törődik vele A katolikus hívek térnek ki leginkább. És valóban, a katolikus egyházközség állapota egyrészt különös fényt vet a dúsgazdag katolikus egyház bánásmódjára, másrészt ez adja az okát annak is, miért tudott annyira amennyire a „szombatisták“ tana — így mondják errefelé — itt elterjedni. (A „filiale“) Hajdúnánás 18.000 lakosa közül 1400 katolikus. Ezt az 1400 katolikus hivet pedig a katolikus egyház nagylelkűen odaajándékozza a többi felekezetnek. Hajdúnánás tulajdonképpen filiáléja, fiókegyháza a szomszédos hajdudorogi egyházközségnek. Helyesebben ajándékegyháza, amennyiben Samassa József, az egri érsek, akinek fenhatósága alá Nánás tartozik, az 1400 hivet, a gyenge templomot és a rozoga iskolát — amely külön kultúrkép lehet — odaajándékozta a dorogi egyháznak. Ennek eredménye az, hogy a hajdudorogi pap, dr. lovag Kutschera Ferenc, csak háromhetenként egyszer jön ide misét szolgáltatni, de a hívekkel nem törődik. Nem törődik azért, mert az egri érsek még azért se fizet, ha egyszer-egyszer kijön, minek jöjjön többször. Meg kell jegyeznem, hogy az egri érseknek Hajdúnánás szomszédságában 1000 kat. hold földje van, de a papnak nem fizet. Hogy azonban a szépnevű dorogi pap egyébként milyen ember, azt a következő eset mutatja. Nemrégiben bejött a lovag plébános úrhoz egy leány és szemlesütve kéri, hogy a születési bizonyítványt állítsa ki neki, mert férjhez akar menni. A plébános úr már elővette a tintát, tollat és írni akarja a bizonyítványt, de egyszerre eszébe jut valami és megkérdi. Hát aztán kihez megy feleségül? — A leány megmondja. — Hiszen az református, — szól a szeretet papja kivörösödve. — Takarodj! Nem adok bizonyítványt. A leány azért férjhez ment, de református lett. A hajdúnánási katolikusokat tehát mindössze a kántortanító, a harangozó meg a templomépület tartja össze. Hogy ez milyen erős kapocs lehet, arra elég jellemzés, ha megemlítem, hogy a tanító négy hónap előtt jött ide, de azóta még egy krajcár járandóságot nem kapott ( (Az első térítő) A hajdúnánási állapotokat megtudta néhány szombatos, akik Nagyváradon laknak és onnét mennek mindenfelé vándorútjaikra. Ez év februárjában jött Hajdúnánásra az első szombatos, Székely Ferenc, aki nem térített, csak könyveket árult és úgy látszik, puhatolódzott. Jó talajra talált, különösen az intelligens parasztság és az iparosok körében. Sok könyvet adott el, még azokban a családokban is, amelyek hívei megmaradtak a vallásukban. Meg is ígérte, hogy elküldi a prédikátort. (A prédikátor) Megérkezett egy hétre rá a prédikátor is: Kessel Frigyes. Szintén könyvügynökösködés címén ment házról-házra, mindenütt szerényen, evangéliumi módon viselkedett, míg végre az egyik háznál meghívták, hogy töltse ott a munkaszünet napját, a szombatot. Kessel elfogadta a meghívást, ott maradt néhány napig és úgy élt, — így mondják a házigazdák — mint egy angyalember. Naponta prédikált a kis szobában, olvasott, bibliát magyarázott és beszélgetett. Húst egyáltalán nem evett, mert egyszer valamilyen híve becsapta, disznózsírban sillt húst etetett meg vele, pedig disznózsírt és disznóhúst nem szabad ennie a biblia parancsa szerint. Február óta többször volt itt Kessel is, de itt voltak, azonkívül Breczky István és Bereczky József is, akik szintén térítenek. Annyira eredményes volt a munka, hogy már 100—150-re megy a hívek száma. Most a napokban volt ott megint Kessel és megígérte, hogy jövő héten visszajön és megalakítják a felekezetet. Csak egy emberen fordul meg a dolog. Egy jómódú és ismert, tisztelt iparoson, Theierkauf Mátyáson és kedves nején, akiknél Kessel lakott és akiknek házában prédikált is. Ha Theierkauf kifér, akkor a nánási katolikusok megint 150-nel kevesebben lesznek. (Theierkaufék) Elmentem Theierkaufék lakására. Vasárnap délelőtt volt, csendes a műhely, üres a tornác, mert odatűt a nap. Lehajtom egy kissé a fejemet és meggörbülve belépek a konyhába. Kalauzom bemutat és bemegyünk a belső szobába. Theierkauf úr magas, szálas, lelógó bajuszú, kérgeskezű, jó magyar ember a neve dacára is, az asszony s pedig alacsony, kövérkés, élénk arcú, okos tekintetűű asszony. Nagyon megörül, mikor hallja, hogy a szombatosokról akarunk valamit tudni. A hitbeli dolgokról nagyon szívesen beszél. Megered a nyelve. — Hát bizony itt, ebben a szobában lakott az a Kessel, az a szombatista. Itt is prédikált. Körülnéztem a szobában. Alacsony, apró kis szoba, 3—4 méter hosszú és széles, túlzsúfolva bútorokkal, dívány, politizozott szekrény és ágy, az asztalon plüsstakaró. — Nagyon szépen prédikált, — folytatta Theierkaufné — és mi nagyon hallgattuk. Tetszik tudni, csak azt mondja, ami a bibliában van, de gyönyörűen mondja. És könyveket is adott nekünk, meg vettünk is tőle. Bizony én már gondoltam arra, hogy hát mi is áttérjünk. Mert tessék nézni, mit csináljunk itt. Papunk nincs, ha az öreg Kutschera néha ki is jön, nem sokat ér az öreg, mert nem tud szépen beszélni. Kessel pedig azt mondta, hogy térjünk ki, akkor egyelőre elég lesz ez a szobatemplomnak és minden vasárnap vagy ő, vagy más jön ide és prédikálni fog. — És aztán mindent elhisznek, amit a szombatosok mondanak? — kérdeztem. — Nem mindent, de a bibliát mondja csak és mindig idéz belőle. Csak az bántott, mikor azt mondta, hogy a pápa fenevad és Antikrisztus és be is bizonyította János jelenéseiből. , — Aztán vannak már itt sokan szombatosok? — Még valójában nincsenek. Igen sok házban vannak ilyen könyvek és nagyon sokan jönnek a prédikációra, de arra várnak, hogy mi kitérjünk. Akkor majd jönnek miutánunk. — De mi egyelőre nem hallgatunk rájuk, — szól közbe Theierkauf. — Meghallgatjuk őket, itt lakhatnak, de mi már megmaradunk a vallásban. — Pedig nagyon szépen beszélnek, ** mondja mégegyszer az asszony. VILÁG 1911. Julius 9. 1»