Világ, 1914. április (5. évfolyam, 78-102. szám)

1914-04-01 / 78. szám

Szerda A reakció csúcsán A kerületi beosztás titkai A párturalom érdek­ében Választási geometrizálás Budapest, március 31. (Saját tudósítónktól.) A magyar királyi belügyminisztérium 55.000/1914. BM. számú rendelete, mely a választókerületek beosztását állapítja meg, korszakos jelentőségű lesz a magyar politikában. Betetőzése ez a rendelet annak a politikának, mely a március negye­dikei győzelem után a választójogi törvényt, az esküdtszéki és sajtóreformot hozta meg s most a közigazgatás államosítására készül. Betetőzése ez annak a politikának, mely a reakció képére formálja át az új Magyarorszá­got, mely a sebek gyógyítása helyett kuruzs­­lással, mely az erőviszonyok kiegyenlítése he­lyett erőszakkal­­ akarja kialakítani a jövendő parlamentet. Mi mélységes bizalmatlansággal láttuk, hogy a választókerületek beosztásának részleges munkáját hatalomszerző mohóságá­ban magának tartotta fenn a belügyminiszter. Ezt a bizalmatlanságunkat az a gyanú indo­kolta, hogy pártérdekek, hatalmi szempontok játékszere lesz ez a hatalmas, objektív meg­fontolásokat igénylő kérdés. Ezt a bizalmat­lanságunkat ma teljes mértékben indokoltnak látjuk. A belügyminiszter rendelete huszonhét törvényhatósági joggal felruházott város kerü­letein kívül az ország tizenhatezer községét osztja be választókerületekbe. A választási geometriának tág tere nyílik ezzel és III. Napó­leon hírhedt geometriája óta, mely a császár­ság bukásának egyik oka lett, megvan az iskolai példája a választási geometriának. Ter­mészetes dolog, hogy ilyen, terjedelemre is hatalmas alkotásnál, mint a belügyminiszter rendelete, nem lehet néhány óra alatt kris­tályos határozottságú véleményt formálni. Az ország politikai és szociális topográfiájának legteljesebb ismerete sem elég az ítéletmon­­dáshoz s a végső szót csak akkor lehet ki­mondani, ha majd az ország maga is meg­nyilatkozott erről a rendeletről. A mi tisz­tünk és kötelességünk csak az lehet, hogy addig is szorgos figyelemmel és gondossággal vizsgáljuk végig ezt a rendeletet, melylyel a munkapárt állandósítani akarja a maga ural­mát. Mert ez a belügyminiszter alapvető elve: minél több munkapárti kerületet létesí­teni. S ebben a törekvésben minden eszközt megmozgatnak, ami rendelkezésre áll. Az 55.000/1914. BM. számú rendelet valaha mu­zeális értékű lesz a magyar politikában. Eb­ben komprimálták mindazt az erőszakot, mes­terkéltséget, elszánt cinizmust, kíméletlen párthatalmi törekvést, amely a mai rendszert jellemzi. Az állandósított párturalom A munkapárt közhelyiségeiben ma alig húsz képviselő járt fenn. Azok is főként a ka­szinói afférról beszélgettek; a választókerüle­tek beosztását néhány elismerő szóval intéz­ték el. Ez a közöny nem megy meglepetés­­számba, mert hisz a párt tagjai a főispánok­kal és a vidéki munkapárti vezetőemberekkel egyetértés­ben készítették elő a beosztást. Meg­lepetés tehát senkit sem ért, mert Sándor Já­nos munkája voltaképpen csak összefoglalása mindannak a taktikai ügyességnek, amit a munkapárt reprezentál. A párt tagjai, akik őszintébbek lehetnek, mint a miniszterek, nem is titkolják megelégedésüket. Szerintük párt­­szempontból remekbe készült a rendelet, mely minden reményüknek megfelel, bár van né­hány képviselő, akiknek az ambícióit már­most eltemették. A rendelet legfőbb tendenciája — ez munkapárti megállapítás — hogy biztos kor­mánypárti kerületeket létesítsen, még ha ez­által biztos ellenzéki kerületek is létesülnek. Ezt oly módon érték el, hogy az ellenzéki ke­rületeket hatalmasan kibővítették, minél több ellenzéki községet csatoltak hozzájuk, m­íg a kormánypártinak ígérkező kérétteket fölosz­tották. Az objektív indokokon kívül ez ma­gyarázza, hogy némelyik kerületben 121 köz­ség, a másikban csak négy-öt község van. Ez magyarázza, hogy sok kerületben 8—9000 vá­lasztó van, míg számos olyan is van, amely­ben csak 1800—2000 szavazó választ egy kép­viselőt. Mindenesetre jellemző, hogy a tizen­két legnagyobb kerület a legmagyarabb és leg­műveltebb vidéken van, míg a tizenkét legki­sebb kerület nemzetiségi és analfabéta terüle­teidről hasítódott ki. Jellemző, hogy a rende­dolga, ott motoszkált az ajtó körül, mikor egyszerre csak Kancsal Arisztidet látta ki­lépni az Elvira öltözőjének ajtaján. Odaro­hant, föllökte az ajtót és ott találta a leányt a kóccal bélelt, rongyos pamlagon, nagyon is kétségtelen, hiányos öltözetben. Hang nélkül rohant ki a szobából, vissza a folyosókon, egyenesen a bonviván után. De az már ott állt egy kulissza-ajtó mögött, a je­lenésére várt. Ott állt pomádés, világosszőke szépségében és nőies mozdulattal illegelte ma­gát, hogy belépése minél ellenállhatatlanabb legyen. Fridolin mesterben felébredt a szín­házi ember, nem most nem lehet a jelenést megzavarni. Mit csináljon? A férfiöltözőik egyikébe sietett, a kis fod­­rásztáskájából kiválasztott egy hatalmas ko­romfekete történelmi bajuszt és masztiksz­­szal fölszerelve, a bal kezébe rejtette. Aztán odament a még mindig a jelenésre várakozó bonvivánhoz s suttogó sietséggel rászólt: — Kancsal úr, leesik a bajusza! És abban a pillanatban lerántotta a meg­rémült bonviván angolosra nyírt, hetyke kis szőke bajuszát és egy gyors, észrevétlen moz­dulattal a készen tartott koromfekete törté­nelmi bajuszt ragasztotta a helyére. Mindez éppen a jelenés perceiben történt, úgy hogy Kancsal Arisztid már kissé elkésve is érkezett a színpadra. De akkor már ott volt és többé nem le­hetett segíteni rajta. A közönség előtt állott világosszőke, kettéválasztott, modern frizu­rájával és a torzonborz, fekete történelmi ba­­juszszal és nemes felháborodással kérte szá­mon feleségétől a házon kívül töltött éjsza­kát . . . A többi szereplők elképedve néztek a kí­­sérteties jelenségre, a közönség pedig az első megdöbbenés után harsogó kacagásba fullasz­totta Kanosai Arisztid leghatásosabb drámai jelenetét. Fridolin mester meg volt boszulva. Tombolva rohant ki a bonviván a szín­falak mögé és mikor végre megérttették vele a botrány okát, tajtékozva vetette rá magát az ítéletére halott halványan és teljes meg­adással várakozó Fridolin mesterre, akit az ügyelőnek csak nagy nehezen sikerült a tett­­legességtől megvédelmeznie. Akkor aztán a mélységes elszántság nyugodt hangján így szólt Fridolin mester: — Tisztában vagyok következményei­vel. A legnagyobbat vétettem: megrontottam az ön maszkjának és a színpadi jellemének összhangját. De ami az ön magánjellemét il­leti, Kancsal úr . . . A bonviván ismét neki akart ugrani a parókák szuverénjének. . . . Azóta Fridolin mester csak csupa szürke kis nyárspolgárt fésül és borotvál. Készséges, szorgalmas kis borbélymester lett belőle. Csak amikor a színházról mer valaki véleményt kockáztatni a boltban, akkor mo­solyog furcsán, fölényesen, a száműzött feje­delmek fájdalmasan büszke mosolyával. — A színház . . . Hja, a színház! . . . — ugyan, ki tudni, még erről a különös, káprá­zatos és szívfacsaró világról annyit beszélni, mint Fridolin mester?. IMIM VILÁG 1914. április 1. 3 zett tanácsú város Zentát és a rendezett ta­nácsú város Magyarkanizsát, amelyek eddig külön választottak képviselőt, összeolvasztot­ták, mert mind a kettő ellenzéki volt, össze­­olvaszották a sepsiszentgyörgyi és csiki kerü­leteket is, melyek szintén ellenzékiek voltak. S ez csak két példa, így Lovászit és Fernbach, illetőleg Polónyi Dezső, és Ráth Endre négy kerületéből kettő lesz. A sárvári kerületet — Huszár Károlyét, — a zsámbokrétit — Szmre­­csányiét — rengetegül megnövelték. Ezáltal a szomszédos ellenzéki kerületek váltak biztos kormánybirtokká. A munkapárt számítása szerint ez a geometr­ia százhatvan biztos munkapárti ke­rületet eredményez. Úgy számítják, hogy a százöt városi kerület közül legalább hetven ellenzéki lesz és a vidéki került­tek között is nyolcvan ellenzéki. Kétes körüle száztiz-száz­­husz van s a kormány ezekkel a­arja biztosí­tani a maga többségét. Ez a mun­­kapárt szá­mítása, mig az ellenzék abban bizakodik, hogy a legfortélyosabb geometriát is lebirja az országos hangulat. A radikalizmus ellen A rendelet egyik alapvető törekvése az is, hogy a radikalizmust a lehetőségig kizárja a parlamentből. Ez egyforma mértékben vonat­kozik a szociális és közjogi radikalizmusra. A legnyilvánvalóbb tendenciák közül való a függetlenségi és negyvennyolcas törekvések megbénítása. A negyvennyolcas kerületek el­len alkalmazták a legtöbb fortélyt. Egygyé ol­vasztottak kettőt, függetlenségi községeket be­vonták nagy hatvanhetes tömbökbe és az egész vonalon igyekeztek erősíteni a hatvan­hetes elemet. Különösen a néppárt jut ezáltal váratlan erősödéshez. A városi kerületek beosztásával a társa­dalmi radikalizmust akarták lebéklyózni. Hu­szonegy rendezett tanácsú várostól elvették az önálló képviselőküldés jogát és csak hat vá­rosnak adták meg. Másutt meg a városi kerü­letekhez falvakat csatoltak, hogy ellensúlyoz­zák a polgári és munkás elemet. A törvény­­hatósági joggal felruházott városokban a központi részeket, ahol a hivatalnok-elem la­kik, juttatták érvényre, a külterületeket pedig lehetőleg háttérbe szorították. Nem tudjuk, tendencia volt-e, de vallási szempontok is erősen érvényesülnek. Úgy tetszik, ügyeltek arra, hogy lehetőleg homogén vallási komp­lexumok jussanak egy kerületbe. Az eddigi statisztikai számítások szerint is száz abszolút katolikus többségű kerület létesült A szocialistákat erősen háttérbe szorítja a beosztás. Kispesten, Erzsébetfalván, a Lipót­város külső kerületében, Pécs bányatelepi ke­rületében, ahol nagy munkástömegek laknak, nem lehetett elgeometrizálni a munkástöbb­séget, de Miskolcon, Temesvárott, Aradon olyan a beosztás, hogy a munkástömegek csak nehezen érvényesülhetnek. A nemzetiségek Egyelőre nehéz tiszta képet alkotni arról, hogy a nemzetiségek milyen mértékben he­lyezkednek el az új kerületi beosztás szerint. Kétségtelen, hogy a szászok Erdélyben meg­tartják tizennégy kerületüket. Huszonhét ab­szolút többségű román kerület van, ezekből azonban a román nemzetiségi párt alig hu­szonkettőt hódíthat el. Mangra, Burdia, Sie­­gescu, Ciocanu megtartják kerületeiket. A dél­vidéken az egyre erősödő pángermán mozga­lom, amelylyel Nyugatmagyarországon és Tol­nában is kell számolni, valószínűleg négy­et mandátumban is kifejezésre jut. A Felvidé­ken — szinte tendenciával — erősítették a klerikális tót kerületeket. Megbízható becslé­sek szerint innen legalább hat-hét tót nemze­tiségi kerül be. A Bánátból, a Bácskából, Torontálból kétségkívül bekerül néhány szerb is. Körülbe­lül tíz szerb nemzetiségire lehet számítani. Ezek között azonban a munkapárti szerbek , is benn vannak. Erősítik a néppártot A közjogi és társadalmi radikalizmus el­len való védekezés közben természetszerűleg megerősítette a kormány a hatvanhetes és

Next