Világ, 1915. március (6. évfolyam, 60-90. szám)
1915-03-07 / 66. szám
ffc 1915. májius 7. VILÁG A nyugati fronton A francia vezérkar jelentése szerint: Champagneban Perthestől északnyugatra egész Beauséjourtól északig terjedő német árkoknak első vonalát elfoglaltuk. Több ponton előre is nyomultunk. A tengertől az Aisneig ágyúharc folyt váltakozó hevességgel. A németek ismét megkezdték délben Reims bombázását, két gyújtóbombát is használtak. Mai előrehaladásaink főként Perthestől nyugatra vehetők észre, ahol lövészárkokat foglaltunk el és az erdőben lévő hadállásainkat gyarapítottuk. Egyidejűleg tért nyertünk Le Mesniltől északra. Ugyanazon a vidéken több heves ellentámadást visszavertünk. Az ellenség gárdaezrede súlyos veszteségeket szenvedett. Az utolsó jelentés óta mintegy száz foglyot ejtettünk és egy gépfegyvert zsákmányoltunk.“ A német főhadiszállás jelentése szerint: Az angoloktól Yperntől délnyugatra elragadtunk egy lövészárkot. .A franciák kísérletei, hogy a Loretto-magaslaton tőlük elfoglalt hadállásból kiszorítsanak minket, meghiúsultak. A támadásokat visszavertük, 50 franciát elfogtunk. A Champagneban a franciák Perthesnél és Le Mesnilnél támadásaikat folytatták. Összes támadásaik balul ütöttek ki. Perthesnél 5 francia tisztet és 110 főnyi francia legénységet elfogtunk. Ellentámadásban elragadtunk tőlük egy kis erdőt Perthestől északra és le mesnili állásukból egy darab lövészárkot. Sikertelenül folytak a franciáknak Vauquoisnál és Consençoy-nál, valamint Badon-viller-től és Celles-től északra tevő állásaink ellen intézett támadási kísérletei. A Times élénken panaszolja, hogy az angol hadseregben több nős, mint nőtlen férfi jelentkezik szolgálatra. Walkley manchesteri sorozótiszt kijelentette, hogy az egymilliónyi új katonaság körében a házas emberek száma úgy aránylik a nőtlenek számához, mint négy az egyhez. A 13 éves Lipót belga herceg, a király legidősebb fia s a trón örököse, a flanstriai harctéren együtt fog küzdeni most a belga csapatokkal. Már meg is érkezett oda s atyja a lövészárkokban bemutatta a belga katonáknak. Lombardzyde ellen ismét heves akció indult meg az angol flotta részvételével. A németek döntő ütközetre készülnek. Elzászból jelentik, hogy március közepére nagyobb hadműveletek várhatók. A németek egész Elzászban nagyban készülődnek a harcra. A Vogézekben nagy aktivitás mutatkozik. Német és francia aviatikusok naponta felderítő-repülést végeznek az egész környéken. A francia hadügyminiszter a kamarában két törvényjavaslatot nyújtott be. Az egyik az 1916-iki évfolyam behívására vonatkozik, amelynek bemutató-szemléje nemrég ért véget. A második törvényjavaslat értelmében összeírják és a bemutató-szemlére viszik az 1917-iki évfolyambelieket és ugyanakkor az alkalmatlanoknak talált 1913—15-ik évfolyambelieket újra sorozzák. Harcol a levegőben Egy Zeppelin-léghajó, amely eredményes földőrize útról tért vissza. Tirlemontnál leszállott és eközben néhány fába beleakadt, úgyhogy jelentékeny sérüléseket szenvedett. A lég-hajót leszerelték, ami egy közeli léghajóparancsnokság legénységének segítségével nem sokára megtörtént. A léghajót Németországban ismét összeállítják. Calaist egy Zeppelin ismét eredményesen bombázta. A zeebrüggei német ütegek lelőttek egy angol repülőgépet. Venceau kijelenti, hogy a legkülönfélébb okokból, különösen pedig a német nép kétségtelenül nagy erkölcsi erejére való tekintettel abszolút biztosra veszi, hogy Németország diadalmasan meg fog küzdeni mindenféle élelmiszerszükséggel. A francia kamara ülésén Meunier képviselő előterjesztette indítványát a politikai os tromállapot megszüntetésére. A kormány által létesített intézkedések csak ideiglenesek lehetnek. Ha a politikai ostromállapot az izgatás ellen szolgál védelmük akkor elnyomja a sajtó, a könyvek és polgárok szabadságát is és ezzel önkényre vezet. Favre képviselő azt mondta: ha a nemzeti védelem tökéletes akar lenni, akkor összhangban kell állania a politikával, hogy az országtól a legnagyobb áldozatokat követelhesse. Viviani válaszában megmagyarázta az ostromállapot 1914-ben hozott törvény okait és kijelentette, hogy ő éppen úgy megtudja ítélni, mint Meunier képviselő, vájjon elérkezett-e már az ostromállapot felfüggesztésére, vagy további fenntartására alkalmas pillanat Ez az időpont még nem következett be és hogy nem vezethetné tovább a kormányt, ha a kamara az ostromállapot felfüggesztését követelné. A kamara elutasította Meunier képviselő indítványát, aki erre lemondott az ügy sürgetéséről. A Le Journal jelenti, hogy a Nép, megcsalnak téged“ című röpirat szerzőit, amelyet Párisban terjesztettek és amely a németek eljárását igazolja, Franciaországban, Olaszországban és Angliában nyomozták és megállapították, hogy a röpirat szerzői összeköttetésben állottak Bomof-val és társaival, az ismert automobilbanditákkal. Ez ügyben a tárgyalás a marseillei haditörvényszék előtt lesz. — — ** ~ — —--------------n r A politikai küzdelem Clemenceau óva inti a francia sajtót attól, hogy a „német éhínségben" túlzott reménységeket keltsenek a francia népben. Cle Oroszország lengyeljei Ít Világ tudósítóidtól Milano, február 28. Az erősen oroszbarát Sccolo varsói tudósítója az oroszországi lengyelek aspirációiról küld terjedelmes értesítést. Ismerve a Secolo tudósítójának érzelmeit, minden az oroszok ellen irányuló szavát kettősen is igaznak, sőt szépítettnek kell tekintenünk. Cikkének érdekesebb részeit a következőkben közöljük: „Orosz-Lengyelország egyik legkiválóbb személyisége, öt éven át a cári tanács tagja volt, egy beszélgetés során így nyilatkozott előttem: „Ha a lengyel kérdés nem lesz nemzetközi megegyezés tárgya, akkor a cártól puszta ígéreteket és szép szavakat várhatunk csak. Pétervárott pedig a lengyel kérdés internacionalizálásáról hallani sem akarnak. Az orosz diplomácia meg fog ragadni minden eszközt, hogy ily nemzetköziesítési kísérleteket megakadályozzon. De maga a cári kormány is ismételten kijelentette, hogy a lengyel kérdés az orosz birodalom belügye. Márpedig abból semmi jót sem remélhetünk, ha a cár orosz belügyként kezeli az ígért független Lengyelországot. A cár gyönge ember, aki a legellentétesebb befolyások alatt vergődik. Soha senki sem tudhatja, hogy az udvarnál mily áramlat van pillanatnyilag uralmon. Helyesebben szólva, ha reggel ilyen a hangulat, délben már egészen ellenkező lehet. A cámenek, ki tudvalevőleg német hercegleány, roppant nagy befolyása van minden államügyben. Ugyancsak irányadó hatása van a csűrnek s a csinovnikornak — államhivatalnokok — akik a független Lengyelország megalakulásának legnagyobb ellenségei. A lengyelországi orosz hivatalnoknak jobb dolga s több fizetése van, mint másutt működő kollegáinak, s ezért ez államhivatalnokok körömmel-foggal fogják védeni pozíciójukat. Lengyelország a röindenrendű bürokrácia Eldorádója, s az orosz birodalom sorsát valójában a bürokrácia intézi. Ezért azután nem sokat remélhetünk a cár ígéretéből. Az orosz jellem — tette hozzá e magasrangú lengyel úr —– nagyon szeszélyes és változó. Ma megölel, holnap megöl. S ami a legrosszabb, a mai késszúrás nem jelenti a tegnapi csak színlelt voltát. Őszinte az is, ez is. Csak a szeszély, a hangulat változott.“ Varsóban, írja tovább a Secolo, két áramlat küzd egymással: egy russzofil és egy russzofób. A russzofilok szükségesnek látják, hogy Oroszország felé forduljanak az orosz-legyelek, hogy viszont majd Oroszország is szimpátiával forduljon a lengyelek felé. A russzofóbokban ellenben lánggal ég a lengyelek hagyományos oroszgyűlölete és osztatlan rokonszenveik az osztrák-magyar monarchia felé irányul. A russzofil lengyelek feje a zsidógyűlöletéről ismert Dmoroszky Román, ki saját kijelentése szerint Oroszország győzelmében látja a garanciát a zsidók egyenjogúsítása ellen. E nemeslelkű férfiú eszméje volt a mi lengyel légiónk ellen Oroszországban szervezni hasonló Lengyel légiót és önkéntesek jelentkezésére hirdetményeket s felhívásokat is tett közzé. Szvidzinszky lengyel tábornok lett volna ez orosz-lengyel légió vezére, de önkéntesek csak igen gyéren jelentkeztek néhányan. Az egész varsói sajtó ellene van e testvér-és a hadsereg szervezésének és ez eszme a varsói közönség leghatározottabb ellenszenvét keltette fel. Az orosz gyűlölő lengyelek nem kívánják az Oroszország nyújtotta rokonszenvet és autonómiát. Ők teljesen független Lengyelországot óhajtanak. „Mi politikai és egyéni szabadságot akarunk. Inkább még száz évig nyögjük az orosz igát, ha azután teljesen lerázhatjuk, semminthogy valami hibrid és hazug autonómiát fogadjunk el most az oroszok kezéből. Független, szabad Lengyelországot követelünk és el fogunk követni mindent e cél elérhetésére. A lengyel kérdés nem lehet Oroszország belügye, hanem a háború után egybeülő nemzetközi törvényszék elé tartozik. Minden törekvésünk a lengyel kérdés nemzetközi tételére irányul s e cél érdekében semmi eszköztől vissza nem riadunk. Csináltunk mi már három forradalmat és ha kell , megszervezzük a negyediket is.“ Ez orosz-gyűlölő lengyelek szövetsége a Lengyel Nemzeti Konföderáció, melynek a szocialisták és forradalmi szocialisták is tagjai. E szövetség, melyet mindenki ismer, természetesen titkos legyen és Orosz-Lengyelország minden városában vannak szekciói, hanem a Konföderáció voltaképpeni székhelye Varsó. A Konföderáció célja propagandát csinálni a független Lengyelország eszméjének és szükséghez képest fegyveres fölkelést szervezni. A konföderáció csak a mi lengyel légiónkat ismeri el törvényes lengyel hadseregnek és el van határozva e lengyel légiót mindenképpen támogatni, mert bennük látja az újjászületendő egységes és független Lengyelország önálló hadseregének csíráját. A konföderáció Orosz-Lengyelországban forradalmi hadsereget, önkéntes légiókat szervez. Az orosz fejetlenségre jellemző, hogy mind e forradalmi tervek nyomtatva jelennek meg a konföderáció lapjában, a Függetlenségben, mely Varsóban lát napvilágot és Orosz-Lengyelország manden városában ezer meg ezer kézen forog. Érdekes, hogy a konföderáció állam jogi felfogása szerint a mi lengyel légiónk a szabad Lengyelország nemzeti hadserege, mely Németország és Ausztria-Magyarország seregeivel szövetségben küzd, mint annak idején Dombrowszky és Poniatowszky szabad légiói. Két hónappal ezelőtt az orosz hatóság nyomára jött a Konföderáció propagandájának és a konföderáció igen sok tagját kivégezték, főleg a szociáldemokratákat. Január 21-én, a 63-iki inszurrekció évfordulójáin a Lengyel Nemzeti Konföderáció a templomokbain és piacokon proklamációkat osztott szét, melyekben megemlékezvén a 63-iki felkelés hőseiről, egy új nemzeti inszurrekció szükséges voltát hangoztatja. Elsorolja az orosz zsarnokság bűnlajstromát és a lengyel nemzet függetlenségét követelve, felszólítja a lengyel népet: legyen kész minden áldozatra, az új nemzeti inszurrakcióra, mely Lengyelország szabadságát van hivatva deklarálni. Egyben adakozásra hívja föl a lengyel hazafiakat a hadsereg megszervezésének céljára. A január 21-ét követő éjszakán ezek után százötven elfogatás történt Varsóban. A letartóztatottak között sok nő is van. Elfogták többek között ez éjszakán, a milliomos Gerulszky varsói városi tanácsost, Szempolovszka tanárnőt,Talevszky tallért, Javaszky orvost, Negnerovics és Wasserzug hirlapírókat. Vasárnap