Világ, 1915. március (6. évfolyam, 60-90. szám)
1915-03-30 / 89. szám
ok 1915. március 30. VILÁG ban messze terjedő mértékben alkalmaztak. Ma éjszaka eldördült egy ágyulövés és csakhamar ezután jelentették felderítőink, hogy az oroszok kiürítették előretolt állásaikat s a sötétség védelme alatt keleti irányban visszavonultak. Az éjjeli ágyulövés tehát az előre megállapított jeladás volt a visszavonulásra. A németek energikusan üldözik az ellenséget. Annak az aggodalomnak, hogy az oroszok nagyobb erőikkel új offenzívát próbálnak meg, nincs alapja, mivel az egyéb frontokon való helyzet nem engedi meg az oroszoknak, hogy ott csapatelvonásokkal gyöngítsék magukat.. Keletporoszország tehát ezekben az északi részeiben is teljesen meg van tisztítva az ellenségtől. . A monarchia teljesítette feladatát Berlinből jelentik: Moract őrnagy, a Berliner Tagblatt katonai munkatársa, beszélgetést folytatott báró Conráddal, az osztrák-magyar hadsereg vezérkari főnökével. — Ausztria - Magyarország hatalmas defenzíváját, — írja a többek között Moracht őrnagy, — amelyen Oroszország óriási seregei eddig kimerültek, rákényszerítették szövetségestársunkra, miután ez ismételten galíciai és lengyel területen támadást intézett az oroszok ellen. Néma hősiesség küzd a Kárpátokban már hoszszabb ideje a rettenetes túlerővel szemben. A nyilvánosság előtt még nem közismert dolog, hogy a háború első stádiumában a 109 orosz gyalog- és 39 orosz lovashadosztály túlnyomó része az osztrák-magyar 40 gyalog- és 11 lovashadosztályra vetette magát, hogy ezek széttiprása után Németország ellen forduljon. Nagy vitézséggel, a legsúlyosabb körülmények között patakokban ontották vérüket szövetségesünk csapatai és a keleti hadszíntér akciójának nagy keretén belül teljesítették a rájuk váró feladatot; nyolc hónapon át feltartóztatták az ellenséget. Mint Galíciában, úgy az északi német hadszíntéren változás mutatkozik úgy a támadó, mint a védelmi hadviselésben. Ott is mindenkor az orosz tömegek azok, amelyek a legreményteljesebb német rohamokat visszaszorítják. Przemysl védőseregének sorsa Milano, március 29. A milánói Sera levelezője azt táviratozza lapjának, hogy az orosz generalisszimusz parancsot adott, hogy Przemysl védőseregével megkülönböztetett tisztelettel bánjanak. A tiszteket ne szállítsák a keleti vidékekre, hanem Középoroszországban helyezzék el, továbbá a legmesszebbmenő mértékben részesítsék őket eddig meg nem adott kedvezményekben. A Sera az oroszok veszteségét a vár két ostroma alatt 120.000 emberre teszi. m m m m m m » ■ ■ » ■» n r~» ~ 11 m .... ~1 Budapest, március 29. Justh Gyula Budapesten. Justh Gyula, országgyűlési képviselő tornyai birtokáról hosszabb Weis való tartózkodásra a fővárosba érkezett. A Reichsbank évi jelentése: Berlinből jelentik: A német birodalmi bank most teszi közzé évi jelentését. A jelentés részletesen kifejti, miképpen sikerült a birodalmi banknak a háború kitörése következtében előállott nagy feladatokat megoldania. A birodalom hadiszükségletének fedezésén kívül egészen rendkívüli hiteligényeket támasztott a forgalom a birodalmi bankkal szemben. A birodalmi bank a hitelengedélyezés tekintetében megfelelően számolt a helyzettel és sikerült is az első izgalomban megrendült bizalmat gyorsan helyre-állítatni. A jelentés rámutat arra, hogy az országok és népek banktörténetében egyedül áll az az eset, hogy ilyen nagy horderejű háborús válság idején a lakosság önként szállítja be aranykészletét a jegybankhoz és aranyért bankjegyet kér. Az összforgalom 521.775.470-200 márkát tett, a múlt év 99.435.763.000 márkájával szemben. A nyereség 133.298.813, a tiszta nyereség 67,010.693 márka, a részvénytulajdonosok 10.24% osztalékot kapnak, a múlt év 8.43%-ával szemben. A birodalomnak az 1,040.935 márkát kitevő bankjegyadót is beleértve 43 538.421 márka jut a múlt év 34,694.873 márkájával szemben. A tartalékalapot 6,071.069 márka.—jjík.ssojana márkára emelték föl. A Balkán Szerbia belsejében a járványok irtózatos mértékben terjednek. Nincs sem elég kórház, sem orvos, sem gyógyszer, sem ápoló. Tegnap Kragujevácba ötven angol szüfrazsett érkezett, mindannyian az előkelőbb társaságból valók. A kragujeváci arzenál közelében saját költségükön hadikórházat létesítettek, melyben az ápolást magaik végzik. Az arzenált különben megnagyobbították. Éjjel-nappal 4000 mumikáis dolgozik a gyárban, muníciót és kézi gránátot gyártva. A Macsvában vivott harcokban annak idején egy alsó-stájerországi tartalékos gyalogos ötvennégy bajtársával szerb fogságba került és jelenleg Athén mellett Sirosban van. Az ott internált osztrákokkal és magyarokkal szemben tanúsított bánásmódról ez a katona a következőket írja most a Grazer, Volksblatt-nak. — Amikor kikerültünk az isztipi kórházból, egy szállítóvonat Szalonikibe vitt minket. Szalonikiben görög tisztek és az osztrák-magyar konzulátus személyzete fogadott bennünket és közúti vasúti kocsikon egy csendőrkaszárnyába vittek. Ott mindnyájan ételt, bort, egy pár cipőt és két rend fehérneműt kaptunk. Karácsony estén karácsonyfát állítottak számunkra s gazdagon megajándékoztak bennünket. Élelmiszereken kívül még fejenkint tíz koronát is kaptunk. Bulgária végleg semleges Szófiából jelentik. A szobranje ülésszakát ma bezárták. Az ülésszakot berekesztő királyi kázirat felolvasása előtt Radoszlavov miniszterelnök kijelentette, hogy súlyt helyez arra, hogy régebbi kijelentéseit nyomatékosan megismételje, hogy a kormány eddig a legszigorúbb semlegességet tanúsította és azt a jövőben is meg fogja őrizni. Semmiféle pressziónak nem fog engedni, semmiféle ígéret nem fogja elkábítani, mert a kormánynak az a véleménye, hogy Bulgária reális érdekei minden szentimentális érdeket megelőznek. A bolgár nép bízhat kormányában, amelynek politikája csak hasznára lesz az országnak. Bulgáriának senkivel szemben sincs kötelezettsége. A bolgár kormánynak óvakodnia kell minden csábítástól, bármely oldalról jöjjön is az. Ha érdekeinket megsértik, úgy az egész nemzettel egyetértőkig fogjuk meghozni a szükséges határozatokat. Visszautasítva a szocialistáknak civil Balkán-föderáció megalapítására vonatkozó eszméjét, azt mondta Radoszlavov, hogy egy föderáció lehetetlen, mert nehéz a Balkán népek érdekeit kiegyenlíteni, mert a Balkán népek leselkednek Bulgáriára, hogy az utolsó falatot is kiragadják szájából. A miniszterelnök a következő szavakkal fejezte be beszédét: Uraim! Ismerik most a kormány utolsó szavait, hogy Bulgáriának a semlegességet akarja biztosítani. Ha mások akadnak, akik bátrabbak és okosabbak és háborúba akarnak menni, úgy jöjjenek és foglalják el a mi helyünket. Összevásároljál a román gabonát A legutóbbi időben Romániában, de különösen Bukarestben, számos angol és francia ügynök jelent meg, akik igen nagy mennyiségben vásároltak mindenféle gabonaneműt és terményt. A vásárolt óriási mennyiség értéke több millió frankot tesz ki. Minden kísérletük aziránt, hogy az árukra a román kormánytól kiviteli engedélyt nyerjenek, meghiúsult. Maguk az entente ügynökei hangoztatják, hogy kiviteli engedély elnyerésére semmi kilátásuk sincsen s a nagy bevásárlásokat csak azért forszírozzák, hogy ezzel megakadályozzanak egy ugyanilyen irányú akciót Ausztria-Magyarországig vagy Németország részéről. A csalódott Görögország A Corriere della Sera athéni munkatársa beszélgetést folytatott Stratos Nicola görög tengerészeti miniszterrel, aki a következőket mondotta:" Egyik utóbbi minisztertanácson, mely még Venizelosz miniszterelnöksége alatt folyt le, én is azt a nézetet vallottam, hogy Görögországnak érdeke a szövetségeseknek a Dardanellák ellen megindított operációit támogatni. Most azonban kénytelen vagyok belátni álláspontom helytelenségét és azt, hogy akkoriban félrevezettek. Venizelooz ugyanis azt mondta, hogy az antánt-hatalmak a görög támogatás fejében nemcsak Görögország területének integritását biztosítják, hanem kárpótlásul Kis- Ázsia nyugati partjain is értékes területeket fognak adni. Ezt állította Venizelosz, igaz pedig csak annyi volt, hogy a szövetséges hatalmak akkoriban is csupán azokat az ígéreteiket újították meg, melyeket Szerbiának a monarchia elleni támogatás fejében már régebben tettek. Venizelosz azt is elhallgatta, hogy az orosz kormány Görögország részvételét rossz szemmel nézné és helyteleníti. Mikor ezek tudomásomra jutottak, természetesen minden igyekezetemet latba vetettem, hogy Görögországot semleges álláspontja, melletti kitartásra bírjam. De nemcsak én, hanem a megtévedt közvélemény pálfordulását is ezek a körülmények okozták." Ha Bulgária feladná semlegességét, ez a mi állásfoglalásunkra döntő hatást gyakorolna. A görög szigeteken még Venizelosz kormányelnöksége idején megindult önkéntestoborzás határozott kudarccal végződött. Az Agence Havas távirata szerint Marseilllbe mindössze ötszáz görög önkéntes érkezett. Síir szerint a Gunarisz-kabinet be fogja tiltani a toborzások folytatását. Bizalmas értesülésünk szerint az angolfrancia admiralitás nagyobb élelmiszer-menynyiséget szándékozik Görögországban vásárolni, a görög kormány azonban udvarias formában közölte, hogy nem tartja kívánatosnak, hogy ez ügyben tárgyalások folyjanak az admiralitás és az ország kereskedői és termelői között. Az Osmanische Lloyd jelenti, hogy Szalonikiba tizennégy tábori ágyú, kétezer láda lőszer, kilenc automobil, 150 trainszekér, két repülőgép és 300 láda gyógyszer és kétszer érkezett Franciaországból Szerbia számára. A görög kormány a francia követ minden közbenjárása ellenére a hadiszerek továbbszállítását megtiltotta és kivételt csak a gyógy- és kötszerekkel tett. Macedóniáért Drinápoly bevételének évfordulója alkalmából a félhivatalos Echo de Bulgaria a következőket írja: Nem tudjuk elfelejteni, hogy azoknak, akik a Drinápoly elleni ostromot akarták, egy évre negy ideáljuk volt: Macedónia. Ez az a seb, amelyet az idő sem fog tudni soha meggyógyítani. Bulgária méltatlan lenne a szabadságra és függetlenségre, ha fel tudna áldozni egy országot, amely ötven éven át sztoikus nyugalommal tűrt el minden kínszenvedést, csakhogy egy faji ideálhoz hű maradhasson. Kedti DR. BÓKAY ÁRPÁD : Tufipan Tamil!! A JÖVEDELEM A HADBAN ELESETTEK ÁRVÁIÉ ÉS ÖZVEGYEIÉ! ÁRA 20 FILLÉR Kapható a viLág Kiadóhivatalában !