Világ, 1915. július (6. évfolyam, 181-211. szám)

1915-07-27 / 207. szám

Id T915. InSus TL VILÁG Az amerikai sztrájkok A Morning Post jelenti Washingtonból: Az amerikai fegyvergyárak most nem akar­nak német és osztrák és magyar alattvalókat gyáraikban alkalmazni, mivel attól félnek, hogy ebből a gyárakra veszély származ­hatnék. Orosz rémtettek Bukovinában A sajk­óhadiszállásról jelentik. Az oroszok által Bukovinában elkövetett rém­tettekről való hivatalos vizsgálat folyton újabb anyagot vet felszínre. Gzinkeuban Zaskawna köz­­igazgatási kerületben Dzirlinski János görög-keleti plébánost az oroszok halálra ítélték, mert az a szemrehányás érte, hogy megengedte a zsidóknak, hogy értéktárgyaikat a templomban elrejtsék. Az orosz katonák, akiknek a papot a kivégzéshez kel­lett volna kísérniök, néhány száz koronát zsaroltak tőle. Amikor a papnak sikerült kínzóitól megmene­külni, lakását harminc főből álló kozákszakasz egy kapitány vezetésével a plébános feleségének és testvérének jelenléte ellenére, teljesen lerombolta. Minden elszállítható berendezsi tárgyat és ruhát elvittek, a többit lakásra dobták és meggyújtották. Még az istentisztelethez szükéges tárgyakat sem kí­­­élték. Egyebek között orthodox kereszteket földre dobtak és összezúztak. A plébánosnét az oroszok a szobában lévő lámpaszögre akarták felakasz­tani. Csak ügygyel-bajjal menekült meg üldözőitől. Ugyanabban a faluban öt parasztasszonyt meg­gyaláztak, Liskovatski lovag udvarházát és gaz­dasági épületeit lerombolták, egy 45 éves asszonyt, aki ellenállt az erőszaknak, két orosz katona ke­gyetlenül bántalmazta, lábánál fogva felemelték a szegény asszonyt, úgy hogy a feje a földet érin­tette és a szerencsétlen teremtés fejét addig verték a földhöz, amíg elvesztette öntudatát és ellenálló­­képességét. Egy 18 éves leányon 14 ember követett el erő­szakot. Piedekoutzban a román görög-keleti plébá­nost, Bejamot az oroszok ok nélkül bántalmazták, fejét a falba verték, úgy hogy eszméletlenül esett össze. Zazurinczében a Dnyeszter balpartján orosz katonák július 4-én, amikor az osztrák-magyar srapnellzápor az oroszok állásait erősen fenyegette és a parasztok szökni akartak, azzal a megokolás­­sal szúrtak agyon egy parasztot, hogy ha az orosz katonáknak meg kell halniuk, az osztrák parasz­toknak sem szabad életben maradniok. Luzan köz­ségben a hivatalos épületeket, mint a vasúti állo­mást, postahivatalt és a csendőrkaszárnyát teljesen elpusztították, valamennyi üzlethelyiséget és a hiva­talnokok magánlakásait tökéletesen kifosztották és az állomáson levő két raktárt felégették. Botuszan András gazdasági épületeit, valamint Schaies Her­man jószágbérlő telepét kirabolták, minden ga­bonakészletét, marháját és lovait Oroszországba vitték. A tuzani cukorgyárat raktárakkal és gépházi berendezéssel együtt porrá égették és a cukorkész­letet elvitték. A cukorgyár kára mintegy kilenc mil­lió korona. A gyár valamennyi tisztviselőjének és munkásának lakását kifosztották és­ elpusztították. Azonkívül 27 ház melléképületekkel, a beraktáro­zott terménynyel és berendezéssel, gyújtogatásnak esett áldozatul. A község lakosságát teljesen kiraboltá­k, há­zaikat elpusztították. Szypenitz községben az oro­szok elvonulásu­k előtt Wassiliko Pulcharia bárónő birtokát kifosztották, marháit és gabonáját elcipel­ték. Korn Márkus gazdasági telepén a lakásokat kirabolták, a marhákat elvitték és a házat mellék­épületeivel és gazdasági berendezésével együtt le­égették. Az ottani bérlőt az oroszok szintén kifosz­tották, marháit elvitték és pajtáit a gabonával együtt leégették. Azonkívül az oroszok elvonulásuk előtt 732 parasztházat és Mikotowitz plébános há­zát tökéletesen leégették. Kifosztották továbbá a többi lakosságot is. Duboutz községben az oroszok Szamomowitz bárónő ottani gazdaságát és fekeles bérűét­­ részben kirabolták, az istállókat leégették s az ottani lakosság sokat szenvedett a fosztoga­tóktól. A vizsgálati anyagból egy egész sereg külön eset derül ki, az oroszok hallatlan durvaságának és álatiasságának tanúságaiként. A 101 éves K Máriása súlyos bántalamzása Lusamban, akit vé­gül teljesen ki is raboltak és a halálosan beteg, ágyából előráncigált M. Benjámin ivankoi lakos­nak borzalmas elemésztése, akit azután a gyepmes­teri telepen elástak, mint az orosz kulturgazdál­ko­­dás különösen jellemző esetei, említendők fel. Az európai küzdelem ha Karácsonyig tart ra ész 3,50 mili­árisba kerül. A háború­­ köstsége több egész Európa maffiaállo­mányának s gazdasági felszerelésének áránál. Karambol a Thököly-uti vasúti átjárónál Egy halott, négy sebesült A Thököly-úti vasúti átjárónál ma dél­után fél három órakor két egymásba kapcsolt­­ tolatómozdony beleszaladt egy 19-es jelzésű,­­ Erzsébet királyné­ út felé haladó villamos­­kocsiba. A karambolt, melynek egy halottja és négy sebesültje ma, a szerencsétlen vélet­len idézte elő. A két mozdony a kőbányai Alsó-pályaudvarról érkezett s itt, a 185. számú őrház előtt megálloit, mert a szemafor tilos­ Tíi volt állítva. A mozdonyok körülbelül negyven lépésnyire az utca keresztezéstől, te­hát onnan, ahol a Thököly-út megtöri a pálya­testet, állottak meg. A vasúti sorompó nyitva volt, mind a sorompó őr véraaténkezésre jelzést nem kapott, a két mozdony pedig nem indul­hatott a szemafor-jelzés miatt. A villamosok­­ és kocsik szabadon közlekedtek a vasúti­ pályán keresztül. Néhány perccel fél három óra után a nyugati pályaudvarról a szemafo­­ron jelzést adtak, hogy a pálya szabad. A két lokoanotiv a „szabad“ jelzésre megírni ükt. Ugyanekkor ért a pályatesthez a 771-es számú villamoskocsi. Mire a sorompóőr, akinek az a feladata, hogy a szemafort is szemmel tartsa, észrevette, hogy azt szabad­ra állították s a sorompót lezárta, a villamos a vasúti sínekre ért. Se a villamosvezető, se a mozdonyvezető nem vehették észre idejekorán a veszedelmet,­­ mert az őrház eltakarja a kilátást. A szerenc­­­csétlenségért személyt aligha lehet okozni, a véletlen idézte elő, az, hogy a szemafor jelzése­­ pontosan akkor történt, amikor a pályatestre­­ ért a villamos. A karambol rendkívül hevességgel tör­tént. A mozdonyvezető az utolsó pillanatban fékezett ugyan, de a két mozdonyt a villamos előtt megállítani nem lehetett. Egyedül azzal lehetett volna a karambolt elhárítani, hogy a villamosvezető teljes áramot kapcsol be; akkor a villamoskocsi és a pótkocsi elsiklik a mozdonyok előtt. De ismét a véletlen ,ját­szott közre. A sínek között a kövezetet javít­ják, a kövezőmunkások csak akkor lépnek ki a sínek közül, ha a lassan érkező villamos közvetlenül eléjük ér. Ha a vezető hirtelen rákapcsolja az áramot a sínek között dolgozó három munkást feltétlenül letiporja a kocsi. A megrettent vezető elkezdett tehát vadul csöngetni, hogy a kövezők felugorjanak és csak mérsékelt sebességgel vezette tovább kocsiját, így azonban a villamos nem tudott megmenekülni a feléje tartó mozdonyok elől. A villamos első kocsija már átsiltott a vágá­nyokon, amikor a mozdonyok a keresztezés­hez értek, az első mozdony tehát csak a pót­kocsi hátulsó perronját kapta el. A pótkocsi hátsó perronja leszakadt, néhány lépésre ma­gával hurcolták a mozdonyok. Az első kocsi szerencsére nem fordult fel s az abban ülők­nek nem történt semmi bajuk. Az első kocsi zsúfolva volt, az utasok kö­zött rettenetes pánik támadt. Itt semmi baj se történt. .A pótkocsi leszakított perronján Ga­lambos kalauzon kívül nem állott senki. A ka­lauz, amikor észrevette a veszedelmet, leugrott a perronról. Ezzel elkerülte a biztos halált. A pótkocsi kereket az óriási lökéstől kiugrottak a sínekből. A kocsiban négyen ültek: Kiss Mi­hály 1. népfölkelőezr­edbeli, Hegedűs István és Vörösváczky István 1. honvédgyalogezredbeli katonák és Gyük György 44 éves minisztériumi hivatalszolga. A három katona könnyebben sérült meg, a mentők a pestújhelyi hadikór­házba vitték őket. Gyük György sérülése sú­lyos, koponyarepedést szenvedett. A Rókus­­kórházba vitték. A karambol halottja Kéfer István követőmunkás. Kéfert, aki a síneken kívül ál­lott, a leszakított perron a földre verte, koponyatörést szenvedett s délután öt órakor a Rókus-kórházban belehalt sérülésébe. A karambol után a mozdonyokat bevitték a nyugati pályaudvarra, a vilamost Sümegi Ferenc vezető az Erzsébet királyné­ úti végál­lomásra vezette. A főkapitányságról dr. Dor­­nipfl Hencrik ügyeletes kapitány, ment ki a sze­­ mtar­i­ rencsétlenség színhelyére, hogy megindítsa a vizsgálatot. Kihallgatta a szemtanukat. Be­me­cs Im­re sorom­port és Sümegi Ferenc veze­tőt beidézték a főkapitányságra, ahol kihall­gatták őket. A vitás Dardanellák Világ tudósítójától Melide, július 25. Hamilton tengernagy utolsó hadijelentése, mely gyászjelentésnek is beválik, az angol sajtóban va­lóságos vihart támasztott. Ezt a Dardanellák ellen való operációról való beszámolást a konzervatív lapok mintegy rekvizitóriumnak látták; bűnlaj­­stroma ez annak a vétkes felkészületlenségnek s stratégiai tudatlanságnak, mellyel Winston Chur­chill tisztán politikai bluffként megindította a Dardanellák ostromát. Már a nagy garral hirdetett akció első napjaiban csodálkoztunk afelett, hogy a máskor oly megfontolt s óvatos angol flotta látszólag minden kényszerítő ok nélkül oly remény­telen kalandba bocsátkozik, mint a Dardanellák elleni akció. Valójában e rögtönzött vállalat igazi célja az volt, hogy a keleti kérdés erisz­alpi­nját vesse a habozó semlegesek közé, újból fellobbantsa a balkánháború tüzét s felkeltse Olaszország irigy­­kedését. _ Ma tudjuk (és tudják az angolok is), hogy e diplomáciai ábrándok nem valósultak meg. A Bal­kán csendes és a harcba uszitott Itália egyáltalán nem hajlandó ismét belekapni a keleti kérdés izzó parazsa közé. De Anglia — tán akarata ellenére — annyira angazsálta magát e flottaakcióban, hog­­minden tekintélye elvesztése nélkül már nem hát­rálhat s hónapok óta biztos pusztulásba viszi féltett hajóinak javát. Minden nap új áldozatot jelent, minden erőfeszítés új sebet tép a flottán: a Darda­nellák bevehetetlenek. Sir Hamilton jelentése immár nem titkolhatja tökéletes kudarcát s eredménytelen stagnálását a vállalatnak, mely tenger véráldozatba kerül. A li­berális sajtó, pártolója s dicsőítője Winston Chur­chill minden mozdulásának, ezt a fiaskót is zokszó nélkül emészti el, de a konzervatívok kihasználják az alkalmat, hogy (amiben a háborús cenzúra folyvást gátolta őket) most a Dardanellákon ke­resztül Winston Churchillt üthessék é­s pártját, a whigeket. Azt bölcsen­­hallgatják, hogy a Darda­nellák ostroma a maga egészében lehetetlen vállal­kozás (ezt a hazafias cenzor sem tűrné büntetle­nül). Nem, amit Anglia akar, az csak helyes s bölcs dolog lehet. Ha nem sikerül, az irányításban, a nekiindulásban van a hiba! — A felelősség, írja a Times, a tengerészet exfordján kívül az egész liberális kormányt terheli, úgy látszik, ezek a szabadelvű miniszter urak a Dardanellákon való áthajózást kedves sétaútnak gondolták! Vétkes könnyelműséggel fogtak bele- Nem volt összműködés hadügy s tengerészet között; a hajók túlságos korán támadtak, a szárazföldi sereg későn érkezett. Hiányos volt a sanitair-szol­­gálat, a csapatszállitás; nem volt orvos és nem voltak kötszerek. A sebesülteket hajóra rakták s elküldték — Egyptomba. Ott hevertek a parton ápolás nélkül céltalan hosszú napokig, mig ismét behajózták őket s elvitték — Máltába! A száraz­földi csapatok partraszállitása — írja a City nagy lapja — március 17-ére volt tervezve. Sir Hamilton nem mondja, hogy miért történt csak április 25-én. De mi igenis megmondjuk, hogy a transzportált szárazföldi sereg oly harcképtelen volt, hogy vissza kellett hajózni őket Alexandriába, s újra kezdeni az egész műveletet. Ezenközben török és német ké­nyelmesen megerősíthette mindkét part véderődést. Gallipoli ma oly erős s bevehetetlen, mint Gibraltár. Szóval a hadsereg nem volt készen. (A Times megfeledkezik róla, hogy ezidőtájt Anglia minden szárazföldi hadereje Calais környékén állt elkese­redett harcot a diadalmas németek ellen. Nem a felkészülésben, magában a vállalat lehetetlenségé­ben volt a hiba. Nem az angol volt váratlanul gyenge, hanem német és török váratlanul erős!) — Amikor elhatározta a tengerészügyi minisz­térium, írja ismét a Times, hogy szárazföldi hadak közreműködése nélkül fog támadni. Március 19-én volt e támadás, melynek győzelmi eredménye semmi sem volt, de ez a semmi három csatahajó elvesztésébe került. Itt az ideje megkérdeznünk, hogy e vétkes támadásért ki felelős. Veszteségeink a Dardanelláknál igen súlyosak. Már május utolsó napján 38.636 embert veszítettünk volt a szoros be­járatánál, köztük 496 volt a tiszt! S e számok nem foglalják magukban a franciák roppant vesztesé­­geit. A nemzet jól tudja, hogy a Dardanellák be­vétele nem könnyű dolog, de épen ezért egyetlen pisztolylövést sem szabadott volna tenni, míg szá­razföldi s tengeri erő pontosan m­eg nem állapodott a követendő eszközökben.­­ (Bizony a diplomáciai szemfényvesztésre alap s sztratégiai ok nélkül indí­­tott hadműveletek keserűen megbosszulják magu­kat.) De az admiralitás nem látta be a vállalat hadi nehézségeit és hanyatthomlok-nekirohant a Darda­nellák színfalainak. Winston Churchill úr volt aki.̇ az admiralitás mtojsztórít, s.a* P kiválé sz&

Next