Világ, 1915. augusztus (6. évfolyam, 212-241. szám)
1915-08-01 / 212. szám
* rm&rmp VII.ACI 1015. árigusztus 1. 1 ---------------------------------------------------------------------------------------------—— Ellentétek Róma és Pétervár között / Világ tudósítójától / Már hónapokkal az olasz hadüzenet előtt a Dardanellák kérdése Itáliában sok vitára adott alkalmat. Az akkor még szabad sajtó — mely azonban a Sonnino vezette Giornale d Italia hegemóniájánál fogva már a giolittiánai sajtó tavaszi letörése óta többé-kevésbbé a kormány eszméinek propagálója— bőven és állandóan foglalkozott a Dardanellák ostromával. Az angol-francia flotta első támadásakor a Giornale d'Italia egyáltalán nem helyeselte e kalandosnak bélyegzett, elejétől fogva lehetetlennek látszó vállalatot, mely a keleti kérdés előcibálásával diplomáciailag is inkább ártott, mint használt az entente ügyének. A következő hónapok igazolták a félhivatalos római hírlap felfogását. A Dardanellák ostroma roppant áldozatok árán csupán az angol flotta presztízsének megingását eredményezte. Olaszország — már csak a maga balkáni aspirációi miatt is — állandóan nyugtalan figyelemmel kísérte a Dardanella - akciót és sem sou-disant semlegessége idején, sem nyílt ellenségesedése óta legcsekélyebb hajlamot sem mutatott a Dardanella-ostrom támogatására. Az olasz, kormánysajtó balkáni leveleinek védőcíme alatt nyíltan ki is mondotta, hoogy Anglia a legszívesebben a mások bőrén szeretné bevenni a Márvány-tenger kapuját, s hogy a Dardanellák bombázása olyan luxus, milyet a hasonlíthatatlan angol flotta is csak kétesen, más gyengébb hatalom semmiesetre meg nem engedhet magának; már csak azértsem, mert Anglia — mint a francia hajókkal tette — mindig szövetségeseit küldi előre s bármi legyen is a bombázás kimenetele, az első sorban támadó páncélosok a biztos pusztulásba rohannak. De ez óvatossági indokon kívül Olaszországnak egyébként sem volt oka a Márványtengeren hatalmi eltolódásokat óhajtani. Apánszláv terjeszkedési törekvés már amúgy is hosszabb ideje nyugtalanítá Olaszország óvatos diplomatáit és április havában a Világnak több ízben s amennyire a cenzúra engedte, részletesen számot adtam a Giornale d‘Italiának az orosz kormánysajtóval vívott heves ,polémiáiról, melyekre éppen a Dardanellakérdés adott alkalmat s melyeknek csak a római orosz nagykövetség konciliáns békekijelentései, a szentpétervári cenzúra megszorítása , végül az osztrák-magyar—olasz háború kitörése vetett véget. Hogy az egyidejű római ■orosz nagykövetválság — Krupenszky váratlan bukása — ez olasz-orosz ellentéttel mily összefüggésben állott, ez idő szerint meg nem állapítható. A hadüzenet Itáliát végképp az entente táborába késztette. De a színvallás korántsem oszlatta el az olasz-orosz disszharmóniát. A monarchia elleni háborút maguk az olaszok a saját külön háborujuknak tekintik s, mint azt illetékes francia fonásból erősíthetem, az ententeás igen mérsékelt bizalommal viseltetik kétkulacsos új szövetségese iránt. Az angolfrancia és olasz hadiműveletek közt (dacára Pono tábornok sokat emlegetett útjának) a legkisebb koordináltség vagy arra való törekvés sem mutatkozik. Még kevesebb egyetértés tapasztalható azonban Róma és Pétervár között. Az egyébként túlzott szigorral cenzúrázott olasz sajtó teljesen szabad kritikát gyakorol az orosz viszonyok felett. Az oroszok lengyelországi s galíciai vereségeit szövetségesek között szinte szokatlan objektivitással könyvelik el. Az Albániában s egyebütt nyíltabban kifejezésre jutó jugoszláv törekvések Rómában komoly aggodalomra adtak okot. Maguk az irredenlisták, kik a monarchia bőrére már szabadon építgettek nagy olasz légvárakat, mind komolyabb megdöbbenéssel látják, hogy az elejtendő nemes zsákmányra sok az osztozó, s hogy monarchiánknak saját hasznára szabadelvű politikája (a Balkán legyen a balkáni népeké!) nemcsak az olasz, hanem inkább a pánorosz és jugoszláv expanziót gátolja eht hogy példával illusztráljam e fura vi' az olasz, irredenta szívetséges* depta . Molide, július 27 elemző utópia-térképein — melyeket most szélűben árulnak Itáliában —nemcsak Trento (Trient), Bolzano (Bolzen) s egész Déltiről van olajszintire mázolva, hanem Trieste, Fiume, Gorizia (Görz), Gradisca, valamint folytatólagosan egész Dalmácia és — Szkularival együtt — az albán partvidék is Nagyitália álomországának része. Márpedig Szkularit a szerb vezetés alatt álló montenegróiak szállták meg és emlékezetünkben vannak még a Ilinkovicsféle mesetérképek, melyeken a szörnyszülött Jugoszlávia a „Mediumurián“ (Muraköz) s Ilonát-Szlavonorszégon túl Triesztet , hinterland-ját, a görzi hercegséget, valamint „Riókat“ (Fiume), Dalmáciát s az albán partvidéket is magába foglalja. Szláv és latin légváraknak egy egyazon és még egyáltalán el nem foglalt területre való betáblázása nem mai keletű; de ma, midőn az irredentista ábrándozik püskösdi királysága tart, nagyon is jelentékeny viszályok okozója lehet. Hogy a Dardanellák, bevételük esetén, előbb-utóbb orosz kézre jutnának, abban Olaszország épp oly kevéssé kételkedik, mintahogy jól tudja, hogy Oroszország mindenha a jugoszláv törekvések istápolója volt s a Balkán-tenegerek kulcsának kézrekeritésével is a szláv eszme diadalát segítené elő. Mindez okok bő magyarázatát adják, hogy Olaszországnak sem érdeke, sem szándéka nem volt a Dardanellák elleni ostromot elősegíteni, minthogy annak célhozjutása mindenekelőtt az olasz „nemzeti aspirációk“ hatását jelentené. De a hadüzenet Olaszország vezérpolitikusait végzetes lejtőre vitte, hol szándékuk s érdekük ellenére sincs megállás; s az olasztörök háború megindulása, mely eleinte valószerűtlennek s az olasz érdekekre hátrányosnak látszott, napról-napra közeledik. Figyelmet érdemlő jelek mutatják, hogy az olasz kormány elhatározta ürügyet lelni a Törökország elleni hadüzenetre s a Dardanellák előtt tengerbe sülyedő csatahajók listáján rövidesen olasz páncélosok is fognak szerepelni. Az olasz sajtó, melynek július közepéig minden Törökországot sértő megjegyzését törölte a cenzúra, most nap-nap után dühödt invectivákkal szórja be a muzulmánokat. A kormány hivatalos ügynöksége lázitó táviratokat szór szét a közönség között, a miniszterek sűrűn tanácskoznak — szóval, az uralmon lévő demagógia ismét megindította a szokott lázitó apparátust, mint tavasszal a monarchia, úgy most Törökország ellen, hogy ez az újabb jogtalan és esztelen hadüzenet is a népakarat színezetével bírjon. Mindezt látva, elámul rajta az ember, hogy mi bírhatja rá Sonninot s társait oly kalandvállalat s úl rettentő áldozatokat kívánó hadjárat megindítására, melynek reménytelenségét s még valószínűtlen győzelem esetén is teljesen céltalan, sőt ártalmas voltát még rövid hetek előtt nagyon is belátták. Hisz a keleti kérdés és a szláv expanzió-politika azóta mitsem változott! Az olasz hadsereg eddigi sikertelen küzdelme adja e külpolitikai fordulat magyarázatát. . A háború eddigi folyamata kétségtelenné teszi, hogy a következő két hónap alatt az olasz hadsereg nem foglalhatja el az irredenta-területet. Október elsején túl pedig sikeres alpesi hadjárat elképzelhetetlen. Másrészt az angol-francia front is csak az esetben remélheti a téli hadjárat kihúzhatását, ha az osztrák-magyar és német hadsereget egy újabb téli orosz offenzíva vonja el a többi harctérről. Az orosz vereségeknek pedig nem utolsó oka a munícióhiány. Oroszország legnagyobb baja, hogy teljesen blokád alatt áll és sehonnan sem kaphat Segélyt, lőfegyvert, muníciót. Egyetlen szabad útja Arehangelszk és Vladivosztok. E két kikötőt azonban földrajzi fekvése minden közlekedésre fölöttébb alkalmatlanná teszi, a Ön felülj Bjjji, PMKW fogva teljesen forgalmon kívül helyezi a jég, mely mint tudjuk, Arehangelszk előtt nyolc hónapig tartja páncéljában a tengert, hi a Oroszország a téli évszak beállta előtt nem tud új utat nyitni hadifelszerelések megújítására, úgy semmiesetre sem képes folytatni a háborút. (így vélekedik a Times harctéri tudósítója Stanley Whasburp és burkoltan bár ugyanezt mondja az olasz zsurrnalizmus oroszországi avant-garde.jp Luciano Magnini.)Márpedig Oroszország további harcképessége ma a Négyes-Entente mindegyikének egyaránt életérdeke. Végleges orosz vereség a kikényszerített béke magának Oroszországnak sokkal kevesebbet árt, mint nyugati szövetségeseinek. Ezért feszíti meg az Entente minden erejét a Dardanellák szabaddá tételén, ezért kell Olaszországnak is a „sacro egoisno-t félretéve hanyatt-homlok a szlávság segélyére sietnie és biztos pusztulásba vinnie egyetlen büszkeségét, hajóhadát ,* ■ Ezt a végszükség esetét azonban akármennyire belátja is a kormány, nem könnyű feladat a hadviselő nemzetnek tudtára adnia. Nem könnyű bevallani a hazug győzelmi hírekkel áltatott tömegnek, hogy az orosz offenzíva csütörtököt mondott. Nem könnyű elmondani az amúgy is forrongó és elégedetlen népnek, hogy oly kátyúba vezették bele, honnan csak egyre nagyobb áldozatok árán képzelhető valaminő kétségbeesett és lélekvesztett kigázolás. Nem könnyű megmagyarázni a neki délibábozon s diadal mámorban a szó irredenta pártnak, hogy az Ausztriától elveendő „nemzeti vivmányok“-at magasabb erkölcsi okból a szláv moloch karmai közé kell vetni! Érdekes megfigyelni a sajtó állásfoglalását a török kérdéssel szemben. A kormánylapok (Giornale dItalia, Corriera della Sera, Sera, Mattino) ugyancsak verik nagydobot. Mindennap újabb vádak kelnek a török birodlaom ellen. Hol a kisázsaiai olaszok panaszkodnak, hol a Törökországban akkreditált olasz konzulokon esik sérelem, ma a török sajtó viselkedése „gyalázatos“, holnapmaga a török kormány intrikál, megragadnak minden alkalmat a hangulatkeltésre, tenyésztik a lázító hazugságokat s a Dardanellákról szó, dehogy is esik! Már jóelőre igyekeznek ezt a tervezett hadjáratot is a „védelmi háború“ mázával vonni be. Az irredenta szaklapjai, a „hazafias“ Idea Nazional, a republikánus Secolo, a francia pénzen táplált Popolo d'Italia, mik a hadüzenet óta hatalmon vannak és karöltve járnak a féldemagóg, félimperialista kormánynyal, ezúttal is híven visszhangozzák és kommentálják a Stefani-ügynökség törökgyűlöletét, azonban (érdekes jelenség) egyúttal a szlávság iránt sem mutatnak semminő szimpátiét így például a republikánus néplap, II Secolo hasábjaim Luciano Magrini nagy vezető cikkekben élesen támadja az olasz irredentával szembenálló jugoszláv hóbortot. Akaratlan az adomák tébolydására gondol az ember, hol minden beteg ismeri a „másik44 őrültségét, csak a magáét nem látja be. Nagyszerb és nagyolasz rajongók kölcsönösen bolondnak látják egymást; az nem jut eszükbe, hogy egyazon nyavalyában szenvednek. Bár, mint legyen is, nagyon kétes, hogy egy Oroszországért induló mentőakció kompakt egységben tartaná-e az irredivitistát a kormány mögött. A katolikus sajtó — mint minden kérdésben a nevezetes május 20-ika óta — most is tartózkodó viselkedést tanúsít. Érdekesebb ennél a Giulini-lapok magatartása. Stampa és Tribuna tapsolnak a kormány minden mozdulatánál, de túlzott lelkesedésük s nagyon is objektív hírszolgálatuk mélyén a figyelmes ovasó megleli a csendes iróniát. A Tribuna például hosszú cikkben magyarázza, hogy Olaszországnak kooperálnia kell az entente- val minden vállalatban, de ugye ne cikk azt is mondja, hogy az entente érdeke a Balkánállamok szimpátiáját fentartani s azoknak nemzeti kívánalmait kielégíteni... Az olvasó ugyan könnyen hozzágondolhatja e cikkhez, hogy de bizony Olaszországnak egészen más érdeke van — s íme a cikk első fele az egyi madarból kész kópiává teszgat..