Világ, 1919. október (10. évfolyam, 96-122. szám)

1919-10-23 / 115. szám

Áfium Essy dologban a magyarság máig se tudta l­eleti jellegét levetkőzni: a mesét ma is job­ban szereti, mint a valóságot. Az illúzió in­kább ínyére van, semmint az igazság; vagy amint az öregebbik Ábrányi Kornél mondotta: ,,Az a történelem, amely tanít, nem kedves a magyar ember előtt; csak az, amely dicsek­szik.“ Ez a tétel pedig abból az alkalomból ötlik elénk, hogy olvassuk gróf Czernin leleplezéseit Ferenc Ferdinánd magyargyűlöletéről. Hiszen valamelyest már mi is sejtettünk ebből, még a néhai trónörökös életében. De amikor ő aztán olyan tragikus módon elhunyt, a kor­mány sajtója nem győzte eléggé belénk verni, hogy téves az a hiedelem, mintha Ferenc Ferdinánd nem szerette volna a magyarokat, sőt . . . sőt . . . Majdnem, hogy azt magya­rázták belénk, hogy a konopiszi rózsák szirma azért vörös meg fehér s a levele azért zöld, mert hogy ez a magyar trikolor. És nem akadt a trónörökös életében a magyar állam­férfiak között egy se, aki megmondta volna, hogy a legitimitás szent törvényénél fogva a magyar trónusra olyan ember fog kerülni, aki ádázul gyűlöli alattvalóit. S a szerajevói tra­gédia után nem akadt egyetlen ember se, aki elég gerinces lett volna hozzá, hogy tiszta bort töltsön a nép poharába s megmagyarázta volna, hogy undok játék folyik itt egy nép lelkéért és véréért. Aki kiállott volna és őszin­tén megvallotta volna: nem a trónörökös ha­láláról van itt szó, aki benneteket úgyis szí­véből gyűlölt, hanem más, egészen más dol­gokról, agrár­érdekekről, nehézipari érdekelt­ségekről, imperializmusról, nagyhatalmi ál­mokról, Berlin—Bagdadról, Gott­strate Engaud­­ról, revancheról és a többiről. Ehelyett még hivatalosan is hónapokig az a fikció járta, hogy a monarchia tényleg a királyurfiért visz balkáni vérboszú-hadjáratot. S annak elle­nére, hogy szinte napról-napra élesebben ki­tűnt, hogy a trónörökösnek — Andrássy po­litikájával ellentétben agresszív és a magyarság létérdekei ellen való — délszláv törekvései vol­tak a háború egyik legmélyebb oka, a ma­gyar parlament többsége, évekig szállította e magyarellenes poltika számára a magyar fiatal­ságot s a magyar parlament többségének egy szava sem volt ez ellen a felülről tenyésztett hazug áfium ellen. S ez csupán egy — persze fölöttébb kirívó — iskolapéldája annak, hogy a magyar köz­élet vezetői mind lelkiismeretlen könnyelmű­séggel űzték mindenkor mérgező mesterségü­­ket, az áfiummal maszlagoló népbódítást. Felkapják egy szép napon a nemzeti eszme jelszavát, s ahelyett, hogy eke szarvát, ásó nyelét, kalapács markolatot faragnának belőle, bunkónak használják úgyszólván mindenki ellen, aki a szótalan munkában ke­resi a nemzeti eszme értékeit. A „fajmagyar­ság“ képviselői, t. i. bezirkerek itt maradt csö­­kevényei, koncért renegáló ősök gyermekei ál­lanak ki a prozeliták­ türelmetlenségével a piacra s mellüket verik a „honfoglaló őseik“ nevében. Közben elhallgatják, hogy az a nemzeti eszme, amelyet az ország legátfo­góbb elméi, legmagyarabb magyarjai fogan­tak, éppen az ellenkezője annak, amit ezek a szószátyár demagógok a tömegek lelkébe ke­vernek; katasztrofális politikájukat is a nem­zeti eszme­harsonás jelszava alá bujtatták. S amikor áf­umos, hazug poitikájuk rettenetes eredménye itt áll, akkor hirtelen új bódító mérget szednek elő, nehogy a kijózanodó nép számon kérje tőlük politikájukat. Most pedig újabb árumot kaparnak elő középkori lomtárukból, a „keresztény vallás­erkölcsöt“. Akarnokok, tülekedők, politikai tezőrök, a Fekete internacionale exponensei, hadseregszállítók, szegények kiuzsorázói, ezer­holdas oligarchák, lelketlen prókátorok mer­nek ma a fórumra kiáltani, hogy a keresz­tényi valláserkölcs újjászületését hirdessék. Hiszen, ha ízlésünk nem tiltaná, sorra meg tudnák mondani, hogy közülök a leghangosab­bak is minő szöges ellentétben élnek a Krisz­tus legelemibb igazságaival. Az elvekhez való erkölcsös hűség, az apostoli lelkesültség, a felebaráti szeretet igazán nem az ő kenyerük. Velük szemben mi mindenkor emelt fővel valljuk, hogy — bár nem öblös a szánk a „valláserkölcs“ kenetteljes igéjétől —, valláso­sabbak vagyunk, mint az ő egész gyülekeze­tük, amelyet az olcsó fa és a féláru cukor csábít az „édes iga“ alá. De bűnnek tartanák, ha a magunk vallását, amelynek mi köze sincs az embert embertől elválasztó szűkkeblű felekezetieskedéshez, hogy ezt a hitvallásun­kat embertársaink bódítására használjuk fel. És még kevésbbé mérnök a szeretet vallásá­nak szenvedéses szimbólumát ólmos bottá le­­aljasítani . , , Keresztény renaissance-ot hirdetni és gyű­­­löletmagot hinteni, ez áfium; keresztényi szo­cializmust hirdetni s a nagybirtok és a mammon uralmát visszacsinálni, ez áfium; az erők egységesítését hirdetni és mindenkit, aki a húsos fazekakra nézve veszedelmes le­het, kiebrudalni, ez áfium; 1918. októberé­ben a nemzeti tanácshoz futni s egy év múlva a forradalom­ jogosultságát is letagadni, ez áfium; demokráciát hirdetni s titkon az oli­garchia uralmát visszacsinálni, ez áfium; zsidó­­gyűlöletet hirdetni és zsidók meg zsidó ban­kok pénzén élősködni, ez áfium; az októberi forradalomért szerintük felelős emberek te­temre hívását követelni, de az egész háború­ról megfeledkezni, ez áfium; nagyhangú jel­szavak leple alatt kicsinyesen önző üzleti po- képeit Szovsss - Oroszországnál Trockijné és Bucharinné Áprilisban Budapesten járt Bruilsford, az angol alsóház munkáspártjának egyik tagja, tanulmá­nyozni a magyar proletárdiktatúrát. Bruilsford szak­értője a tanácsköztársaságoknak. Két-három hónapot töltött Oroszországban és látta a Münchenben elő­adott véres szovjet­ operettet is. Moszkvai emlékei közül beszélte el Bruilsford ezt a kis történetet. — Nem szabad bántani a magyar népbiztoso­kat. Az oroszok sem különbek. Azok ugyan nem ve­hetnek fel párisi toaletteket és majomszőr-kalapok,, mert az orosz forradalmárnők öltözködését kötele­zik a tradíciók. De előkelő szabónőknél dolgoztat­nak, minduntalan autó-kirándulásokat rendeznek és szeazékra hívják meg ismerőseiket a Kremlbe. A népbiztosnék miatt mentek ellenzékbe a moszkvai munkásasszonyok. __ Trockijné és Bucharinné a hangadók a szovjet­ hölgyek társaságában. Versenytársak és így természetesen örökös harcot vívnak egymás ellen. Trockij néhány hétig még Pétervárott maradt, ami­kor a kormány Moszkvába költözött. Mikor azután Trockijék is a Kreml tizennyolc tornya alá költöz­tek, már csak egy nagyhercegi lakosztály jutott ne­kik. Bucharinné foglalta le a legszebb lakást, egy régi carina gyönyörűen bútorozott terméit. Trockij­­­né nem tudott megnyugodni ebben. Egyszerre láza­san kezdett érdeklődni az iparművészet iránt és tagja lett az iparművészeti direktóriumnak. Néhány héttel utóbb a direktórium műemlékké nyilvánította Bucharinné lakását és Bucharinék kénytelenek vol­tak kiüríteni a carina csodálatosan szép termeit. Hiába, a nők hiúságán megtörik a népbiztosok ener­giája is. Az utitárnak Mikor Kornilov, Kaledin, Alexejov és Denikin Rosztovban kibontották az ellenforradalom zászla­ját, a volt aktív tisztek egy része sietve csatlakozott a tábornokokhoz. Csakhogy a tisztek jórésze Péter­várott, vagy­­Moszkvában élt és innen csak Trockij katonai vonatain lehetett eljutni Rosztovba. A tisz­tek közül az elszántabbak azért megtették az utat. Egyenruhájuk ugyanaz volt, mint a vörös gárdáé, tehát kis csoportokba oszlottak és elvegyültek a Rosztov ellen küldött csapatok közé. Komilov bará­tai és ellenségei együtt tették meg a hosszú utat a ló­vagyonokban. Eleinte óvatosak voltak a tisztek, később már nem vigyáztak. A vörös gárdisták katonaviselt embe­rekből kerültek ki és megismerték volt tisztjeiket tartásukról, viselkedésükről, de nem bántották őket. Tudták róluk, hogy kezüket a revolver agyán tart­ják és nem adnák olcsón amúgy is elveszett életü­ket. Tehát inkább együtt utaztak volt tisztjeikkel, mert a vörös hadsereg egy ideig nem szerette a fölös­­leges lövöldözést, kivált az olyan helyeken, ahol visszalőttek az új eszmék katonáira. Trockij csak lassanként tudta legyőzni hadsere­gének antipátiáját az ellenséges fegyverek iránt. Ezért tarthatta magát hónapokig az ellene küldött hetven-nyolcvanezer vörös katonával szemben Kor­­­­nilov három-négyezer embere. A vörös hadsereg ma­­­­kacs következetességgel lőtávolon kívül maradt és onnan ostromolta Rosztovot. Csak a hadifoglyokból szervezett csapatok megérkezése változtatta meg a helyzetet. Ezeknél a csapatoknál a Dienstreglement­­volt érvényben és nem a szovjet­ alkotmány. Hiába, saját jószántukból nem szeretnek meghalni az em­berek. Legénységet nem tudott találni Kornilov had­serege sem. A százhuszas szakaszokban két-három olyan ember akadt, aki nem volt liszt. Vezérkari őrnagyok sikálták a rosztovi kaszárnyaszobák padló­ját. Ezredesek és századparancsnokok mentek éjsza­kánként őrjáratra- Néhány nő is csatlakozott a rosz­tovi táborhoz. Rode bárónő Alexejev tábornok mel­lett szolgált, parancsőrtiszt gyanánt. Egyenruhát ■vi­selt, mellén a volt vezérkari főnök Szent András­­keresztjével. Alexejev akkor ajándékozta a keresztet parancsőrtisztjének, amikor az két sebbel tért vissza egy lovasroh­amból. A cárnő egyik szépségéről híres, fiatal udvarhölgye, Tserkaskaja hercegnő hadnagyi uniformisban esett el, egy őrjárat élén. Az ember egészséges életösztöne ébredt fel a vörös hadsereg soraiban. A rosztovi tábor pedig fel­támasztotta a rég elmúlt daliás idők romantikáját. Azóta sorozott, diszciplínáit hadsereg harcol a vö­rös zászló alatt és a vörös zászló ellen. A háborúról újból lekopott a romantikus zománc. Ma már nem utazhatnak katonavonatokon Moszkvából Kurszk, felé a volt aktív tisztek, hogy csatlakozzanak Deus­­kin tábornokhoz.­­ ( Berg: matróz 1917. november hetedikén a puccs hírére Ke­­­renszki matróznak öltözve menekült Pétervárról, anélkül, hogy megkísérelte volna a védekezést. Berg matróz vezetésével egy maroknyi tengerész­­csapat fogta el Kerenszki Péterváron maradt mi­nisztereit, ellenállás nélkül hatalmába kerítette a pétervári középületeket és másnap reggel Lenin,­ Trockij és népbiztos-társaik bevonulhattak az el­hagyott, üres miniszteri palotákba. Némelyik mi- Ganzzivati Se ni inet a Hirdetések felvétetnek Bnánpisten e VILÁG kiadóhivatalában, Blockner J., Győri és Nagy, Jaunus és Tsa, Ten­czer Gyula, Leopold Gyula, Leopold Cornél, Schwarz József, Mezei Antal, Messe Ru­­dolf, Eckstein Bernit bird, irodákban. Bécsben: Hausenstein és Vogler, Mi Dukes Nacht, Rudolf Messe. Berlin­ben Rudolf Keiben, Berlin SW. Unter den linden 40/4x8. Szerkesztőség és kiadóhivatal VL, Andrássy­ út 47. szám. Előfizetési árak Magyarországban: Egész évre 220 korona, félévre 110 korona, negyedévre 56 korona, egy hóra 20 korona. A„VILÁG” megjelenik hétfő kivételével mindennap. Egyes szám ára Budapesten, vidéken és pálya­udvarokon 80 fillér. X. évfolyam Budapest, 1919 CSÜTÖRTÖK október ^*£^15-ik szám

Next