Világ, 1920. január (11. évfolyam, 1-27. szám)

1920-01-01 / 1. szám

Csütörtök A politika újéve (A Világ tudósítójától.) A keresztény egyesülés pártjának küldöttsége holnap délelőtt felkeresi Hu­szár Károly miniszterelnököt és az újév alkalmából üdvözölni fogják­ A miniszterelnök az üdvözlésre hosszabb beszéddel válaszol, amelyben ki fog térni az összes aktuális bel- és külpolitikai kérdésekre. Ezt megelőzőleg a keresztény pártok küldöttsége Friedrich Istvánnál, a párt elnökénél is tisztelegni fog. Friedrichet Anka János üdvözli. A függetlenségi párt tagjai Lovászy Mártont és Ábrahám Dezsőt ke­resik fel, a nemzet­­középpárt tagjai pedig báró Kürthy Lajost és Heinrich Ferenc kereskedelmi mi­nisztert fogják küldöttségileg üdvözölni. A kisgazda­­párt elnöksége együttesen fogadja a párt tisztelgé­sét, amely alkalommal Rubinek Gyula, sokorópátkal Szabó István, Meskó Zoltán és Mayer János beszél­nek-A keresztény­ párt és a kisgazda­párt folytatja tárgyalásait a paktumos választás tárgyában. A ta­nácskozások már megértek a döntésre., Most már csak arról van szó, hogy 40—50 kerületre nézve akarnak megegyezést létesíteni, azonban még az se biztos, hogy­­ez is sikerülni fog-e. Wekerle a helyzetről A belvárosi Wekerle-párt elnöksége azzal a ké­réssel fordult Wekerle Sándor volt miniszterelnök­höz, hogy január hó 11-én tartsa meg programm­­beszédjét a Vigadóban. Wekerle a következő levéllel válaszolt: „Tisztelt elnökség! Köszönettel felelek meg abbeli kívánságuknak, hogy programos beszédemet e hó 11-én tartsam meg. Szűk egy programmbeszéd kerete arra, hogy abban politikai teendőink részletes fejtegetésébe bocsátkozhatnám, s azért csak a főbb elvek okadatolt ismertetésére fogok szorítkozni. Azt igyekszem kimutatni, hogy a ma annyit hangoztatott keresztény nemzeti politika hagyomá­nyos iránya volt mindig a magyar politikának. Nem új keletű, csak újjá­ébredt a forradalmi és a proletárdiktatúrának megsemmisítésünkre törő poszt titásai után. De alattuk különösen a keresztény jel­szó alatt politikailag ma nem lehet mást érteni, mint a keresztény erkölcsnek az egész művelt világ által magáévá tett érvényesülését. S­­em szabad azt oly tág köpenynek tekinteni, amelybe belefér az anti­szemitizmus, az osztályok, vagy foglalkozások kö­zötti különbség. Aki ily értelmet adna neki, a viszo­nyaink között annyira szükséges összetartás helyett a széthúzás elemét vinné be közéletünkbe. Azt igyek­szem majd kimutatni, hogy a jelszavak csak a ter­mészetes feltételeket s azokat sem mind jelölik meg, programmot azonban még nem képezhetnek. A programmoknak közelebbről­­kell a politikai útjait bevilágítani. Általános irányelvekként kívá­nom megjelölni a vallás- és lelkiismeretszabadságnak, a valódi demokráciának, az egyéni jogoknak és köz­szabadságoknak biztosítékait s a korszellemnek megfelelően azokat a szociális és népjóléti intézmé­nyeket a nép széles rétegeire kiterjedőleg kell meg­valósítanunk, vagy legalább is előkészítenünk. De határozottan ellene szólok minden osztály­­uralmi, minden szétválasztó törekvésnek. A poli­tikai érvényesülésnek egyedül a mindenkinek egy­formán hozzáférhető fegyvereit s egyedül általános küzdőterét ismerhetem el. Egyforma mértéket kívánok alkalmazni a gaz­dasági termelés minden ágasra nézve. Ha elismerem, hogy a legsürgősebb fejlesztés­­— miután előfel­tételei megvannak — a mezőgazdaságra esik, sőt, hogy ennek terén helyes és okszerű birtokpolitiká­val különlegesen is keresnünk kell széles néprétegek meg­erősödésén­ek s a nemzeti termelés fokozásának biztosítékait, mégis elhibázott, vagy meg nem enged­hető politikának tartanám azt, am­ely nem teljesen egyenértékű saját iparunknak megmentésére, minden irányú fejlesztésére s annak a kereskedelem­­nek védelmére és megalapozására, amely azt a biz­­tosítékot szolgáltatja, hogy elősegítve az áruik érté­kesítését és helyes megosztását, közelebb hozza a termelőt a fogyasztóhoz s a nemzetközi forgalom­ban azt a nagy közvetítő feladatot tölti be, melyre helyzetünknél fogva hivatva vagyunk. Messze vezetne, ha én most modern adózási s általában pénzügyi politikánknak fejtegetésébe bo­csátkoznám, avagy azt helyezném kilátásba, hogy erről közelebb nyilatkozhatom­: annyira összefügg­­n­ek ezek területi viszonyainkkal s a béke által meg­ál­lapítandó terhekkel és gazdasági keretekkel, hogy csakis az elodázhatatlan szükségesnek s egyes álta­lános elveknek hangoztatására szorítkozhatom­. Ezért megemlékezve hadikészültségünkről s külviszo­­nyainkról, tüzetesebben csakis arról a mestersége­sen felkeltett ellenfélről kívánok szólni, mely a vá­rosoknak s a fővárosnak, másfelől a falunak viszo­nyára, s az állítólag túlhajtott koncentrációra vo­natkozik.­ Változatlanul fenntartom azt az álláspontomat, hogy a főváros érdeke nem helyi, hanem országos érdek és egy nagy emporium nélkül nemzeti fejlő­dés nem képzelhető. Szívélyes üdvözléssel és köszönettel tisztelő hívük: dr. Wekerle Sándor A belvárosi Wekerle-párt elnöksége e­levél vé­tele után úgy intézkedett, hogy Wekerle programm­­beszédje január 11-én délelőtt­­12 órakor a fő­városi Vigadó nagytermében tartassák meg. Választási küzdelmek Taszter Béla, a keresztény nemzeti egyesülés párt­jának kispesti képviselője tegnap, kedden tartotta volna Kispesten prograambeszédét, de ez közbejött akadályok miatt későbbre maradt. A párt kispesti választói ennek dacára ió gyűlést tartottak, amelyen Anka János mon­dott a központ nevében, igen melegen fogadott beszédet.­­• Másság Károly igazságügyi államtitkár az elmúlt na­pokban járta be az abonyi kerület több községét és pe­dig Újszászon, Zagyva­llékáson, Törtelén, Jászkarajenőn és Tószegen mondott programmbeszédet. A budapesti III. választókerületi keresztény nem­zeti egyesülés pártja, nagygyűlést tartott a Vérmező-úti jégpálya-csarnokban. A gyűlésen Malter István kultusz­­miniszter, Benárd Ágoston dr. államtitkár, Iüteiner Ká­roly kormánybiztos és Vértes László dr., a párt jelöltje mondott beszédet. A sátoraljaújhelyi keresztény nemzeti egyesülés pártja Metener Tibor visszalépése folytán Kulkafalv­y Miklós államtitkárt, a területi integritás kitartó elő­­harcosát jelölte nemzetgyűlési képviselőül. A kisgazda­és a liberális párt nem állít ellenjelöltet, tehát egy­hangú választásra van kilátás. A királyhelmeci kerületben Janka Károly reformá­tus lelkész, kisgazdapárti jelölt visszalépett Kacsanov­sutty József helyettes államtitkár javára. Ebben a kerü­letben is valószinű­en egyhangú választás lesz. VILÁG 1920. január 1. Az új párisi tanácskozás Az uj békekoncepcíció föladatai — Magyar béke, török béke »Sö térkiigrazitás Jugoszlávia javára — A német flotta fölosztása A német béke ratifikálási okmányait minden nehézség ellenére egyszer mégis csa­k kicserélik s ugyanakkor, amikor az entente hatalmai és Német­ország között állítólag megkezdődik a tényleges béke állapota, Párisban a szövetséges miniszterelnökök új tanácskozása kezdődik. Valóságos második béke­­konferencia ez, amelyen a világháború nagy hát­ralékait akarják földolgozni. Európa kérdéseinek tizennégy hónap óta húzódó megoldatlanságát nem lehet tovább húzni; a szövetséges kormányok tovább saját parlamentjeikkel szemben sem tudják födözni a halogatást. Lloyd George február elejére, Nitti ja­nuár végére hívják össze az elnapolt parlamenteket és a paix­ frangaise megalkotójának, Clemenceaunak is sietnie kell, hogy ne maradjon utódjára a bonyo­dalmas kérdések megoldása, hiszen neki március első hetében be kell vonulnia az Elyséebe, Francia­­ország elnökének palotájába. A fegyverszüneti egyezmény végrehajtásának kérdésében és a ccapatflowi kártérít­és dolgában is Dutasta olyan mérséklő ígéreteket tett Németország­nak, hogy ezzel az entente a német béke ügyének el­intézését reméli. Renner párisi tanácskozásai Német­­-A­u­sztria élelmét is biztosítják — pár hónapra s ez­zel a kényelmes megoldással, továbbá az osztrák te­rületek egységére vonatkozó átirattal igyekeznek áthidalni azt a valóságot, hogy a mostani Német- Ausztria egyedül fönn nem maradhat. Miután azon­ban a német, osztrák és bolgár békét az entente be­fejezetteknek tekinti, azokon változtatni azért sem hajlandó, mert előbb a többi kérdéseket is meg akarja oldani — valószínűleg azért — hogy egy­szerre boruljon föl az egész. A második békekonferencia első kérdése a ma­gyar béke lesz. Noha a magyar béke föltételeit már megállapították, megszövegezték, sőt m­egváltoztat­­hatatlan­nak mondották, mégis bizonyos, hogy azo­kon változtatni fognak. Ez látható abból a tényből is, hogy december 8-án, tehát már a béke­ megálla­pítása és a határok kijelölése után a legfőbb tanács teljesített egy szerb követelést. Szerbia ugyanis számtalanszor hídfőket kért a Drávánál, de minden ilyen követelését elutasították. Most azonban a­ leg­főbb tanács azon érvelés alapján, hogy a Dráva fo­lyása nem állandó (!) Répás falut nyolcvan négy­zetkilométer területtel és ötezer lakossal Jugoszlá­viának ítélte oda. Ez a tény mutatja, hogy a legfőbb tanács még f * fő­majdig határváltozásokat csinál és a magyar béke-* küldöttségnek módja lesz az illyen érvelésekkel szem­­beszállani. Érdekes különben, hogy ugyancsak de­cember 8-án szóba került a torontáli magyar határ ügye is s e tekintetben a szövetségesek föntartották­ azt a határozatot, hogy a magyar határ az Aranka­csatorna lenne, vagyis Szeged alatt még egy darab terület maradna meg az országnak Szőreg, Deszk, Oroszlámos, Kiszomboc községekkel együtt, akiként, hogy Valkány volna a Jugoszláv állam első állomása a szeged—temesvári vasút mentén. A januári konferenciának a magyar béke mel­lett a török béke kérdését is meg kell oldania. A tö­rök békedelegátusok tudvalevőleg a nyáron már egyszer Párisban voltak, de vissza kellett utazniok­, mert az entente nem tudott maga között megegyezni. Londonban Konstantinápoly, Szíria és Kisázsia sor­sai illetőleg már megegyeztek, de Mezopotámia és Mossoul birtoka körül még ellentétek vannak. Tö­rökország mint kisázsiai kis állam megmarad, Kon­stantinápoly nemzetközi lesz, Szíria a franciáké, Kisázsia jórészét felosztják angol, olasz, görög és francia érdekeltségek szerint, Palesztina és Mezopo­támia pedig egy angol fenhatóságú pánarab kalifá­­tusnak jut. El kell intézni ezzel egyidejűleg a Dar­danellák sorsát is — ideiglenesen, mert hiszen Oroszország nélkül vagy ellenére nem lehet végleges megoldásra gondolni. Az orosz kérdés valóban az, ami minden hatá­rozatot és megoldást hátráltat. A párisi tanácsko­záson Clemenceau beavatkozási kísérletével szem­ben ugyan előreláthatólag Nitti felfogása fog győzni­­ a status quo fenntartása, de ez egyúttal azt jelenti, hogy minden ázsiai és keleteurópai kérdés megol­datlan marad, mert minden elintézést Oroszország felboríthat. Éppen ezért nem lehetetlen, hogy az orosz status quo-álláspont magával hozza az angol felfogás érvényesülését, vagyis Középeurópa gazda­sági kérdéseinek revízióját. Középeurópa új tagozódása, amelyet a magyar békejavaslat is fenn tartani kíván, megbukott, még mielőtt a magyar békét aláírták volna. Középeurópa kérdésének rendezése nélkül nem lehet megoldani az adriai kérdést sem, s a középeurópai zavaros min­dig csak arra lesz alkalmas, hogy az orosz helyzet megoldatlanságát növelje. De Európa pénzügyi ka­tasztrófáját sem lehet meggátolni, ha a kultúrában fejlettebb középeurópai államokat tönkreteszik és életképtelenekké nyomorítják. A középeurópai kér­dés új rendezése mindenesetre foglalkoztatni fogja a második békekonferenciát, ha ezúttal a megoldást el is fogják halasztani — az utódok számára. Javaslat kerül a konferencia elé a német flotta felosztását illetőleg. A javaslat ez: 70 százalék Angliának, 10—10 Francia- és Olaszországnak, nyolc Japánnak, kettő Amerikának. A tengeralattjárók annak jutnak, akinek birtokában vannak. Meg fogja engedni a konferencia, hogy a kis államok is flot­tákat tarthassanak, de kiköti, hogy sem a lengyel, sem a jugoszláv flotta nem múlhatja felül a tizen­két egységet. El fogják rendelni, hogy a török állam arany­­készlete, amely most Berlinben van, Párisba szállít­­tasték. A török kérdéssel kapcsolatban ma már mind biztosabb, hogy Amerika nem vesz részt a török kérdés megoldásában s hogy Wilson terve, hogy az Egyesült Államok legyenek Konstantinápoly patrók­usai, megbukott- Egyáltalában nem bizonyos még az sem, hogy t Vailacc, Amerika párisi nagy­követe milyen formában vesz részt a második béke­­konferencián, hiszen neki csupán tanácskozási, s nem egyúttal szavazati joga is van, ami azt jelenti, hogy Amerika nem vállal felelősséget a további ha­tározatokért. Így lesz az újabb párisi tanácskozás­ról mindinkább bizonyos, hogy nem adja meg Európának a békét, s hogy nem is lesz az entente utolsó tanácskozása. Mind világosabb már, hogy a régi Európa nem tart soká , hogy az élelmezés, a drágaság és a valuta kérdéseinek megoldása mel­lett van még valami, amire a népeknek szükségük van: egy új tekintélyre, amely visszaadja nekik az igazságossághoz való hitet. S vak­on nem volna-e helyesebb már most megkezdeni az eltüntetését azoknak az okoknak, igazságtalanságoknak és erő­szakosságoknak, amelyek a népek elégedetlenségét annyira jogosan okozzák.

Next