Világ, 1920. augusztus (11. évfolyam, 182-206. szám)
1920-08-07 / 187. szám
21920. augusztus 7. VILÁG béketárgyalásokat és személyesen tért haza, a nemzetgyűlés megnyitására: a tengerészekkel szétkergette a nemzetgyűlést, mielőtt az megkezdhette volna az érdemleges tanácskozásokat. Az orosz proletárdiktatúra rendszere csak fokról-fokra kapta meg azt a kíméletlen formát, amelyet Magyarországon nyomban megjelenésének napján öltött magára. Nagy kérdés, hogy Lenin őszintén gondol-e a parlamentáris rendszer visszaállítására, hiszen az alig lehet kétséges, hogy általános vagy nem túlságosan megnyirbált szavazati jog mellett az agrárszocialistáké és a mensevikieké lenne a nagy többség a nemzetgyűlésen, még akkor is, ha az ellenzéki pártok agitációs szabadságát teljesen megbénítaná az orosz kormány. Lenin idáig csak olyan vonatkozásokban ajánlott fel és hajtott végre enyhítéseket a diktatúra rendszerén, ahol ezek az enyhítések nem csökkentették és nem érintették a bolsevista párt által monopolizált politikai hatalmat. Himássy Denise grófnő vallomása Ezután a késő délelőtt az első, aki megérkezett, Sándor János volt belügyminiszter volt. Két órára megérkezett báró Radvánszky Béla is. Közben Sándor János ottléte alatt, lehet hogy megelőzőleg nagy lárma volt és bejött egy csomó katona. Mi a dolgozószobában tartózkodtunk, kimentünk eléjük. Egy hosszú, esőköpenybe öltözött alak állott elénk. Lehet, hogy a köpeny alatt Uniformis volt. Egy hosszú alak A hadéskság Zoltán László ezredes elnöklésével folytatta aTisza-pár főtárgyalását. A mai napon a tanúkihallgatást kezdték meg. Tárgyalásvezető bejelenti, hogy gróf Tisza Istvánná Ügyvédje útján orvosi bizonyítványt terjesztett be arról, hogy 1917-ben szenvedett betegsége folytán a legcsekélyebb izgalom, mely a kihallgatással járna, veszedelmes lehet reá nézve. A bíróság kimondja, hogy gróf Tisza Istvánná kihallgatásától eltekint. Ezután Almássy Denise grófnőt hallgatja ki a bíróság. Személyi adatainak bemondása után a tárgyalásvezető fölszólítja, hogy adja elő, milyen események adódtak elő 1918. október 31-én délelőtt a Kötheim-villában gróf Tisza István személyével kapcsolatban. A veszély előjelei Almássy Denise grófnő. Délelőtt néhány ember ődöngött a ház tájékán. Akkor nagybátyám előtt vázoltam, hogy mit tapasztaltam. Figyelmeztettem, hogy itt veszélyben van és kértem, hogy menjünk el a villából, mire ő azt felelte, senki házába hívatlanul nem megy. A soffőr, akit kiküldtünk, azt mondotta, hogy elmenni nem lehet, mert katonák állanak az Erzsébet királyné után. Több kisebb csoportosulás volt a Hermina-úton a délelőtt folyamán. Kiabálás, fenyegetőzéshallatszott, átkokat szórtak a nagybátyámra, sőt később a külső kaput be is nyomták. Én velem kijött Konrád Péter, édesanyám házmestere és őt arra kérte nagybátyám, hogy két levelet vigyen be a városba. Mondta, hogy a levelek azonos tartalmúak, az egyik Lukachieh városparancsoknak, a másik gróf Hadik Jánosnak. Mindkettőnek azt írta, hogy szólítsák bármilyen szolgálattételre, ahova hívják, oda fog menni, hogy végveszélyben lévő nemzetét megvédje. Elsőnek Buttnert állítja Almásy Denise elé, aki kijelenti, hogy őt nem látta. Sztanykovszkyban felismeri azt, akinek sziluetjét az ajtóban látta. Sztanykovszky a tárgyalásvezető kérdésére kijelenti, hogy ő állott az ajtóban. Dobóban felismeri a grófnő azt, aki a középen állott. Határozottan felismeri. Dr. Mondada: Ki van zárva minden tévedés? Almásy Denise: Igen. Dr. Mondada (Dobóhoz): Hallotta, amit a grófnő előadott? Dobó: Igen, de én nem lőttem. Almásy Denise előadta a tárgyalásvezető kérdésére, hogy úgy emlékszik, mintha Dobó a fegyver csövével az utolsó pillanatban eltolta volna. Dr. Mondada: Csak a fegyvert fogták mind a ketten ? "fermis volt. Nagybátyám ekkor ezzel az emberrel a aktába vonult, a többi katona pedig, lehettek hatan vagy többen is, a hallban foglalt helyet, mi pedig a szalon ajtajában állottunk meg. Nagybátyámnál revolver volt. Gartnernek is mondta, gondolja meg, mert egész biztos, hogyha nadrágzsebében lévő revolveréhez nyúl, — úgy látszik észrevette, hogy Gartnernél revolver van — abban a pillanatban el fogja sütni revolverét és nem fog hibázni. Gartner erre azt mondta, hogy ki nem akarja bántani, csak valamit akar vele közölni. Az egész dolog csak egy-két percig tartott. Ezután Gartner kijött és társaival eltávozott. A többi katona is kissé be volt csípve. Kölgmön ezután megkérdeztük nagybátyámat, hogy mit mondott neki Gürtner. Azt kérdezte csak tőlem, — felelte — hogy nincs-e nálam elrejtőzve egy Ruzicska nevű ügyész vagy hadbíró, aki Gartnernek személyes haragosa és Gartner azért hord magánál revolvert, hogy ahol rátalál, végezzen vele. Nagybátyám hozzátette, hogy ezt nem hiszi. Azután visszaérkezett Konrád házmester a két levéllel, amelyet már nem tudott kézbesíteni. A grófnő ezután a csendőrök megbízhatatlanságáról és arról beszél, hogy Tisza nem kapott telefonösszeköttetést. Ahogy éltem, úgy fogok meghalni öt óra tájban közeledő lövéseket hallottunk, ekkor már sötétedett. Alig pár perc múlva éles csöngetés hallatszott. Bejött Dömötör László inas és izgatott hangon, Girva mondotta: Kegyelmes uram, ugorjon ki az ablakon. Ha jól emlékszem, azt is mondotta, hogy én ugorjak utána. Nagybátyám azzal fogadta, hogy ki érkezett, ki csönget. Dömötör azt mondta, hogy nyolc katona jött, a kegyelmes urat halálra keresik. Nagybátyám megveregette a vállát és mondotta: Köszönöm, hogy ilyen hűséges cselédem voltál, az Isten áldjon meg. Azután nem annyira neki, mint önmagának mondotta, nem ugrom én sehova, ahogy éltem, úgy fogok meghalni. Szemben a gyilkosokkal körülbelül öt óra után volt. Amint kiléptünk, ott állt néhány katona egyenes sorban, egészen közel egymáshoz, közvetlenül a szalonajtó előtt. A fegyvert így fognánk (mutatja), mind a hárman lövésre készen. Középen állt az, akiben Dobót ismerem fel. Nagynénéra egy nagyobb emberrel állt szemben, akit nem is néztem. Ez lehet az, akit Pogánynak mondottak. Azzal kezdték, hogy a nagybátyámét keresik. Beszélt mind a három, de leginkább Dobó és az, akit Pogánynak mondanak. Mondták, hogy Tiszát keresik és kérdezték, hogy mi van a kezében, ő nyugodtan azt felelte, hogy az enyémben revolver, a tietekben puska. Azt mondták, hogy tegye le. Végre többszöri felszólításra letette a revolvert a tükör alatti állvánnyá. Erre felváltva felszólították a nagynénémet és engem, hogy távozzunk. Ekkor kezdődött a nekünk hosszúnak tetsző, de tartalmilag nem nagyon hosszú párbeszéd, hogy hát ki lehet mindenről, ki az oka a háborúnak és a szenvedő Almássy Denise: Én a fegyvert akartam húzni, hogy ne érje lövés a nagybátyámat. Nagybátyám pedig lefelé nyomta a jobbkezével. Dr. Mondada kérdésére kijelenti, hogy a padlót ért lövésből arra következtet, hogy Tiszának a földreesése után is történt lövés. Arra is emlékszik, hogy amikor nagybátyja átkarolta és érezte, hogy kezd ránehezedni, akkor látta azt, hogy akit Pogánynak neveznek, nyugodtan célozva lőtt rá. Kidobták Károlyi koszorúját Lengyel: Méltóztatik arról tudni, hogy Károlyi Mihály milyen feliratú koszorút küldött Tiszának? Almássy grófnő: Úgy tudom, hogy még aznap este küldte a koszorút, de kidobták. Lengyel: Grófnő kiket tartott annak idején a merénylet háta mögött álló felbujtóknak? Almássy Denise: Kétségkívül Károlyi Mihályt és környezetét. Lengyel védő: Méltóztatik-e arra emlékezni, amikor Tisza Istvánnak az a nevezetes párbaja volt Károlyival, nem méltóztatott-e arról hallani, hogy azóta halálra kereste Tiszát? Almássy grófnő: Ezt nem hallottam. Török: Mikor Károlyi miniszterelnök lett, méltóztatik-e arról tudni, hogy ő (Tisza gróf) azt az utasítást adta pártjának, hogy támogassák még Károlyit is, ha az az ország érdekében van? A kormány tudta, kik a bűnösök A grófnő ezután a rendőrségen való kihallgatásáról beszél, mely sokáig húzódott. Dr. Lévay: Méltóztatik-e arra emlékezni, hogy a felelősségrevonást először a Pogánynak mondott ember, vagy Horváth-Sanovics mondta-e ? Almásy Denise: Horváth-Sanovics nem. Pogány és Dobó mondták ezeket, de hogy melyik mondatot melyik mondta, nem tudom megmondani. Legtöbbet Pogány és Dobó beszéltek, Ilorváth-Lanovics főleg nekem mondogatta, hogy álljak félre. Lévay: Mikor bejött és Pogány felelősségre vonta és azt mondta, hogy ő a bűnös, a beszédből, vagy más egyébből nem következtethette, vagy az intelligencia fokáról, hogy nem egészen normális ember? Almásy grófnő: Nem. Fentartom most is, hogy teljesen hidegvérrel, megfontolt szándékkal, megbízásból tették ezt, kitörölhetetlen meggyőződésem ez. Lévay: A nyomozás kezdetén a vizsgálóbírónál való szembesítéskor mindjárt felismerte Dobót? Almásy grófnő : Csak azt mondottam, a fellépés, az alak, sokkal erősebb volt, mint most. Nagyon hasonlított hozzá. Ki állott a háttérben? Ezután Sztanykovszkyt és Dobót szembesítik a grófnővel. Sztanykovszky azt magyarázza, hogy a grófnő, aki eszméletét vesztette, nem is láthatta, hogy lett-e ő, vagy sem. Dobó szintén kétségbevonja a grófnő állításait. Kéri a grófnő látóképességének és elmeállapotának megvizsgálását, amiért dr. Mondada rendre 11 seknek. Folytatták felszólításaikat, hogy álljak odébb, a legvégén az egyik a fegyver csövével próbált eltaszítani. Nem álltam félre. A gyilkosság akkor azt mondta: „Kegyelmes úr, ütött a végső óra". Nagybátyám erre egy „Ah! "-kiáltással nekiugrott Dobónak, hogy a fegyverét lefogja, én is előreugrottam, ebben a pillanatban eldördült a sortűz. Amint a lövés eldördült, éreztem, hogy kissé rámdőlt, elvesztettem az eszméletemet, mikor újra kinyitottam a szememet, nagynénémet a túlsó oldalon láttam feküdni. A szobában már nem volt senki, de nagy volt a lőporfüst. Nagybátyám még élt és azt mondta: a fejem. Végigtapogattam a fejét, de sem a fején, sem a mellén nem volt semmi. Az első lövés, amit észrevettem, a haslövés volt. Dömötör inas figyelmeztetett, hogy vigyázzak, mert visszajöttek és engem is meg akarnak ölni. Én nem mentem. A csendőrségnek a legkisebb kísérlete a védekezésre nem történt. Dr. Mondada kérdésére előadja, hogy a tettesek közül egyik sem volt ittas. Cigarettáztak és tudták, hogy nincs mitől félniük. Dr. Mondada: Fel fogja ismerni a tetteseket? Figyelmeztetem, hogy életről, halálról van szó, utasítja. Sztanykovszky nem emlékszik, hogy Dobó is lett volna. Lengyel védő kéri azt a kérdést föltenni, hogy mit szólnak a vádlottak ahhoz, hogy a grófnő határozottan Károlyi Mihályt nevezi meg mint olyant, aki a háttérben van. Dr. Mondada: Hüttner! Nyilatkozzék, hogy az a legmagasabb fórum, akitől a gyilkosság kiindult, Károlyi volt-e? Büttner: Erre a kérdésre válaszolni nem tudok, mert nekem semmi tudomásom, sem támogatható sejtésem arról nincs, hogy Károlyi Mihály ehhez a dologhoz hozzányúlt volna, de még arról sem tudok, sem pedig támogatható sejtésem nincs, de előzetesen tudott volna a dologról. Sztanykovszky: Nem tudok semmit. Ezután a bíróság elrendeli a tanú meghiteltetését. Csermákné, Dömötör és Weszely Margit kihallgatása Szünet után dr. Mondada kihirdeti, hogy a hadügyminisztérium egy rendeletével Sztanykovszky zászlóst eltiltotta a nemzeti hadsereg egyenruhájának viselésétől. (Sztanykovszkyhoz) . Tehát ennek holnaptól kezdve nem szabad egyenruhájában, rendfokozattal megjelenni. Ezután Csermáknét hallgatják ki, aki részletesen elmondja a gyilkosság előzményeit, majd magát a gyilkosságot, megemlíti, hogy beszélt Gaertnerrel. Négy lövést hallott. Sztanykovszkyt felismeri, de Dobót nem. Majd szembesítik a grófnővel. Csermákné nem is emlékszik, hogy a grófnő eszméletét vesztette volna. Mire a tanú kijelenti, hogy csak pillanatokra ájult el. A bíróság ezután Csermáknét megesketi. Utána Dömötör Lászlót, gróf Tisza István inasát hallgatják ki, aki nagy részletességgel adja elő a történteket. Dömötör határozottan tud arról, hogy Tisza grófot egy másik csoport is kereste. Ezeket a fiatal Roheim dr. bocsátotta be a villába. Hárman-négyen lehettek. Civilek. Állítja, hogy a katonák lefegyverezték a csendőröket, amiről sem Sztanykovszky, sem Hüttner nem tudnak. Tanú a vádlottakban nem ismeri fel a tetteseket. A bíróság Dömötört is megesketi. A következő tanú Weszely Margit, aki Tisza szolgálatában állott a gyilkosság idején. Hasonló részletességgel vall, mint a két előbbi tanú. Gartnerrel ő is beszélt, amikor kijött Tiszáról. Gartner azt mondotta: — Ugye nem bántottam a kegyelmes urat. Én régi imádója vagyok. Most ebédeljen meg nyugodtan, délután négy órakor katonai autóval érte fognak jönni. Dr. Mondada: Akkor délelőtt más látogató nem volt a villában? Weszely: Nem volt, arra bizonyosan emlékszem. Azután elmondja, hogy a lövések után Tisza kettőt előbbre lépett, összeroskadt és a kegyelmes aszszonyt, aki a vállát fogta, magára rántotta. Mikor a földön feküdt, az egyik katona odalépett és belelőtt. Dr. Mondada: Odalépett? Ezt látta? Hogyan lőtt bele? Weszely Margit tanú megmutatja, hogy közvetlen közelből lőtt bele a katona. Dr. Mondada: Ezt csak a saját fantáziájából képzelte el. A kegyelmes úr hanyatt feküdt és ebben az esetben a golyónak elől kellett volna bemennie és hátul kijönnie. Weszely: Én ezt láttam. A két lloheini A tanú megesketése után Roheim Samu földbirtokost hallgatták ki. Előadja, hogy féltizenkettőkor tanúja volt egy párbeszédnek. Egy magas, szikár ember, aki" bucsuzófélben volt a kegyelmes asszonytól, igy szólt: „Hát igy néznek ki a betörők és az orgyilkosok? Legyen egészen nyugodt, minket a nemzetitanácsból küldtek ki. Én a kegyelmes úr régi imádója vagyok.*' Lent három fegyveres katona volt a hallban. A délutáni eseményekről nem tud semmit, ő is megerősíti, hogy a telefonon egész nap nem lehetett beszélni. Noha a központ jelentkezett, de nem kapcsolt. Este a merényletről a Pesti Napló előtt fél hét órakor, olvasott. Roheim Samu megesketését nem kívánják. A következő tanú dr. Roheim Géza, Roheim Sarms fia, etnográfus. Előadja, hogy a könyvtárszobában az emeleten dolgozott, mikor a házvezetőnő hátrább pedig három suhancforma katona állt, Tisza Istvánt keresték a nemzeti tanács megbízásából. Mikor újra kijött, látta, amint valaki udvariasan meghajlik és búcsúzik Tiszától. A gyilkosság szrinte teátrálisan, kvázi macenkozval folyt le. Dr. Koheim megesketését nem kívánják. Sender parancsőrtisztje Dr. Sztupka őrnagy hadbíró bejelenti, hogy Szamosi Armand újságíró önként tanúnak jelentkezett nála. Mivel itt van, kéri kihallgatását. Elmondja Szamosi, hogy a gyilkosság után a főkapitányságon találkozott Sándor Jánossal és tőle hallotta, hogy Tiszára rálőttek. Telefonon érdeklődött a villában, ahonnan Dömötör megerősítette a hírt, erre fölrohant Dietz főkapitányhoz és jelentette neki a dolgot. Onnan szintén telefonáltak, majd mintegy nyolcan-tizenegy autón kimentek a helyszínére. Alig tartózkodott ott 10 percig, egy, fiatal tenzérhadnagy jött és kérdezte, hogy meghalt-e a kegyelmes úr. Mondtuk neki, hogy meghalt. Erre ő mondta, hogy Linder parancsőrtisztje s mutatott egy szolgálati jegyet is, melyen ez a név volt: Sas László. A hadügyminisztérium és a kormány nevében jött részvétét kifejezni — mondotta. Báró Radvánszky erősen a szemébe nézett és a részvétnyilatkozat után ezt mondta: „Hát kérem, ezt nem köszönjük." Erre a hadnagy elment. Egy rendőri tudósításból úgy tudja, hogy ugyancsak ez a Sas László szerepelt a Magyar Bank elkommunizálói között is, jelenlegi tartózkodási helyét neni tudja. Dr. Török kérdései után az elnök a tárgyalást holnap reggel kilenc órára halasztotta. A szembesítések Szombat