Világ, 1920. augusztus (11. évfolyam, 182-206. szám)

1920-08-07 / 187. szám

21920. augusztus 7. VILÁG béketárgyalásokat és személyesen tért haza, a nemzet­gyűlés megnyitására: a tengerészekkel szétkergette a nemzetgyűlést, mielőtt az megkezdhette volna az érdem­leges tanácskozásokat. Az orosz proletárdiktatúra rendszere csak fokról-fokra kapta meg azt a kíméletlen formát, amelyet Magyarországon nyomban megjelenésé­nek napján öltött magára. Nagy kérdés, hogy Lenin őszintén gondol-e a parlamentáris rendszer visszaállí­tására, hiszen az alig lehet kétséges, hogy általános vagy nem túlságosan megnyirbált szavazati jog mel­lett az agrárszocialistáké és a mensevikieké lenne a nagy többség a nemzetgyűlésen, még akkor is, ha az ellenzéki pártok agitációs szabadságát teljesen megbéní­taná az orosz kormány. Lenin idáig csak olyan vonat­kozásokban ajánlott fel és hajtott végre enyhítéseket a diktatúra rendszerén, ahol ezek az enyhítések nem csökkentették és nem érintették a bolsevista párt által monopolizált politikai hatalmat. Himássy Denise grófnő vallomása Ezután a késő délelőtt az első, aki megérkezett, Sándor János volt belügyminiszter volt. Két órára meg­érkezett báró Radvánszky Béla is. Közben Sándor Já­nos ottléte alatt, lehet hogy megelőzőleg nagy lárma volt és bejött egy csomó katona. Mi a dolgozószobában tar­tózkodtunk, kimentünk eléjük. Egy hosszú, esőköpenybe öltözött alak állott elénk. Lehet, hogy a köpeny alatt Uniformis volt. Egy hosszú alak A hadésk­ság Zoltán László ezredes elnöklésével folytatta a­­Tisza-pár főtárgyalását. A mai napon a tanúkihallgatást kezdték meg. Tárgyalásvezető bejelenti, hogy gróf Tisza Istvánná Ügyvédje útján orvosi bizonyítványt terjesztett be arról, hogy 1917-ben szenvedett betegsége folytán a legcsekélyebb izgalom, mely a kihallgatással járna, ve­szedelmes lehet reá nézve. A bíróság kimondja, hogy gróf Tisza Istvánná kihallgatásától eltekint. Ezután Almássy Denise grófnőt hallgatja ki a bí­­­róság. Személyi adatainak bemondása után a tárgya­­lásvezető fölszólítja, hogy adja elő, milyen események adódtak elő 1918. október 31-én délelőtt a Kötheim-vil­lában gróf Tisza István személyével kapcsolatban. A veszély előjelei Almássy Denise grófnő. Délelőtt néhány ember ődöngött a ház tájékán. Akkor nagybátyám előtt vá­zoltam, hogy mit tapasztaltam. Figyelmeztettem, hogy itt veszélyben van és kértem, hogy menjünk el a villá­ból, mire ő azt felelte, senki házába hívatlanul nem megy. A soffőr, akit kiküldtünk, azt mondotta, hogy elmenni nem lehet, mert katonák állanak az Erzsébet királyné­ után. Több kisebb csoportosulás volt a Her­­­mina-úton a délelőtt folyamán. Kiabálás, fenyegetőzés­­hallatszott, átkokat szórtak a nagybátyámra, sőt ké­sőbb a külső kaput be is nyomták. Én velem kijött Konrád Péter, édesanyám házmestere és őt arra kérte nagybátyám, hogy két levelet vigyen be a városba. Mondta, hogy a levelek azonos tartalmúak, az egyik Lukachieh városparancsoknak, a másik gróf Hadik Jánosnak. Mindkettőnek azt írta, hogy szólítsák bár­milyen szolgálattételre, ahova hívják, oda fog menni, hogy végveszélyben lévő nemzetét megvédje. Elsőnek Bu­ttnert állítja Almásy Denise elé, aki kijelenti, hogy őt nem látta. Sztanykovszkyban felis­meri azt, akinek sziluetjét az ajtóban látta. Sztanykovszky a tárgyalásvezető kérdésére kije­lenti, hogy ő állott az ajtóban. Dobóban felismeri a grófnő azt, aki a középen állott. Határozottan felismeri. Dr. Mondada: Ki van zárva minden tévedés? Almásy Denise: Igen. Dr. Mondada (Dobóhoz): Hallotta, amit a grófnő előadott? Dobó: Igen, de én nem lőttem. Almásy Denise előadta a tárgyalásvezető kérdésére, hogy úgy emlékszik, mintha Dobó a fegyver csövével az utolsó pillanatban eltolta volna. Dr. Mondada: Csak a fegyvert fogták mind a ketten ? "fermis volt. Nagybátyám ekkor ezzel az emberrel a aktába vonult, a többi katona pedig, lehettek hatan vagy többen is, a hallban foglalt helyet, mi pedig a szalon ajtajában állottunk meg. Nagybátyámnál revol­ver volt. Gartnernek is mondta, gondolja meg, mert egész biztos, hogyha nadrágzsebében lévő revolveréhez nyúl, — úgy látszik észrevette, hogy Gartnernél revol­ver van — abban a pillanatban el fogja sütni revolve­rét és nem fog hibázni. Gartner erre azt mondta, hogy ki nem akarja bántani, csak valamit akar vele közölni. Az egész dolog csak egy-két percig tartott. Ezután Gartner kijött és társaival eltávozott. A többi katona is kissé be volt csípve. Kölgmön ezután megkérdeztük nagybátyámat, hogy mit mondott neki Gü­rtner. Azt kérdezte csak tőlem, — felelte — hogy nincs-e nálam elrejtőzve egy Ruzicska nevű ügyész vagy hadbíró, aki Gartnernek személyes haragosa és Gartner azért hord magánál revolvert, hogy ahol rátalál, végezzen vele. Nagybátyám hozzá­tette, hogy ezt nem hiszi. Azután visszaérkezett Kon­rád házmester a két levéllel, amelyet már nem tudott kézbesíteni. A grófnő ezután a csendőrök megbízhatatlanságá­ról és arról beszél, hogy Tisza nem kapott telefonössze­köttetést. Ahogy éltem, úgy fogok meghalni öt óra tájban közeledő lövéseket hallottunk, ekkor már sötétedett. Alig pár perc múlva éles csöngetés hal­latszott. Bejött Dömötör László inas és izgatott hangon, Girva mondotta: Kegyelmes uram, ugorjon ki az ab­lakon. Ha jól emlékszem, azt is mondotta, hogy én ugor­­jak utána. Nagybátyám azzal fogadta, hogy ki érkezett, ki csönget. Dömötör azt mondta, hogy nyolc katona jött, a kegyelmes urat halálra keresik. Nagybátyám megveregette a vállát és mondotta: Köszönöm, hogy ilyen hűséges cselédem voltál, az Isten áldjon meg. Az­után nem annyira neki, mint önmagának mondotta, nem ugrom én sehova, ahogy éltem, úgy fogok meghalni. Szemben a gyilkosokkal körülbelül öt óra után volt. Amint kiléptünk, ott állt néhány katona egyenes sorban, egészen közel egy­máshoz, közvetlenül a szalonajtó előtt. A fegyvert így fog­nánk (mutatja), mind a hárman lövésre készen. Kö­zépen állt az, akiben Dobót ismerem fel. Nagynénéra egy nagyobb emberrel állt szemben, akit nem is néz­tem. Ez lehet az, akit Pogánynak mondottak. Azzal kezdték, hogy a nagybátyámét kere­sik. Beszélt mind a három, de leginkább Dobó és az, akit Pogánynak mondanak. Mondták, hogy Tiszát keresik és kérdezték, hogy mi van a kezében, ő nyu­godtan azt felelte, hogy az enyémben revolver, a tie­tekben puska. Azt mondták, hogy tegye le. Végre több­szöri felszólításra letette a revolvert a tükör alatti áll­vánnyá. Erre felváltva felszólították a nagynénémet és engem, hogy távozzunk. Ekkor kezdődött a nekünk hosszúnak tetsző, de tartalmilag nem nagyon hosszú párbeszéd, hogy hát ki l­ehet mindenről, ki az oka a háborúnak és a szenvedő­ Almássy Denise: Én a fegyvert akartam húzni, hogy ne érje lövés a­ nagybátyámat. Nagybátyám pedig lefelé nyomta a jobbkezével. Dr. Mondada kérdésére kijelenti, hogy a padlót ért lövésből arra következtet, hogy Tiszának a földreesése után is történt lövés. Arra is emlékszik, hogy amikor nagybátyja átka­rolta és érezte, hogy kezd ránehezedni, akkor látta azt, hogy akit Pogánynak neveznek, nyugodtan célozva lőtt rá. Kidobták Károlyi koszorúját Lengyel: Méltóztatik arról tudni, hogy Károlyi Mihály milyen feliratú koszorút küldött Tiszának? Almássy grófnő: Úgy tudom, hogy még aznap este küldte a koszorút, de kidobták. Lengyel: Grófnő kiket tartott annak idején a merénylet háta mögött álló felbujtóknak? Almássy Denise: Kétségkívül Károlyi Mihályt és környezetét. Lengyel védő: Méltóztatik-e arra emlékezni, ami­kor Tisza Istvánnak az a nevezetes párbaja volt Károlyival, nem méltóztatott-e arról hallani, hogy azóta halálra kereste Tiszát? Almássy grófnő: Ezt nem hallottam. Török: Mikor Károlyi miniszterelnök lett, méltóz­tatik-e arról tudni, hogy ő (Tisza gróf) azt az uta­sítást adta pártjának, hogy támogassák még Káro­lyit is, ha az az ország érdekében van? A kormány tudta, kik a bűnösök A grófnő ezután a rendőrségen való kihallgatásáról beszél, mely sokáig húzódott. Dr. Lévay: Méltóztatik-e arra emlékezni, hogy a felelősségrevonást először a Pogánynak mondott ember, vagy Horváth-­Sanovics mondta-e ? Almásy Denise: Horváth-Sanovics nem. Pogány és Dobó mondták ezeket, de hogy melyik mondatot me­lyik mondta, nem tudom megmondani. Legtöbbet Po­gány és Dobó beszéltek, Ilorváth-Lanovics főleg nekem mondogatta, hogy álljak félre. Lévay: Mikor bejött és Pogány felelősségre vonta és azt mondta, hogy ő a bűnös, a beszédből, vagy más egyébből nem következtethette, vagy az intelligencia fokáról, hogy nem egészen normális ember? Almásy grófnő: Nem. Fentartom most is, hogy tel­jesen hidegvérrel, megfontolt szándékkal, megbízásból tették ezt, kitörölhetetlen meggyőződésem ez. Lévay: A nyomozás kezdetén a vizsgálóbírónál való szem­besítéskor mindjárt felismerte Dobót? Almásy grófnő : Csak azt mondottam, a fellépés, az alak, sokkal erősebb volt, mint most. Nagyon hasonlí­tott hozzá. Ki állott a háttérben? Ezután Sztanykovszkyt és Dobót szembesítik a grófnővel. Sztanykovszky azt magyarázza, hogy a grófnő, aki eszméletét vesztette, nem is láthatta, hogy lett-e ő, vagy sem. Dobó szintén kétségbevonja a grófnő állításait. Kéri a grófnő látóképességének és elmeálla­potának megvizsgálását, amiért dr. Mondada rendre­ 11 seknek. Folytatták felszólításaikat, hogy álljak odébb, a legvégén az egyik a fegyver csövével próbált eltaszí­­tani. Nem álltam félre. A gyilkosság akkor azt mondta: „Kegyelmes úr, ütött a végső óra". Nagybátyám erre egy „Ah! "-kiáltással nekiug­­rott Dobónak, hogy a fegyverét lefogja, én is előreug­­rottam, ebben a pillanatban eldördült a sortűz. Amint a lövés eldördült, éreztem, hogy kissé rámdőlt, elvesz­tettem az eszméletemet, mikor újra kinyitottam a sze­memet, nagynénémet a túlsó oldalon láttam feküdni. A szobában már nem volt senki, de nagy volt a lőporfüst. Nagybátyám még élt és azt mondta: a fejem. Végig­tapogattam a fejét, de sem a fején, sem a mellén nem volt semmi. Az első lövés, amit észrevettem, a haslövés volt. Dömötör inas figyelmeztetett, hogy vigyázzak, mert visszajöttek és engem is meg akarnak ölni. Én nem men­tem. A csendőrségnek a legkisebb kísérlete a védeke­zésre nem történt. Dr. Mondada kérdésére előadja, hogy a tettesek kö­zül egyik sem volt ittas. Cigarettáztak és tudták, hogy nincs mitől félniük. Dr. Mondada: Fel fogja ismerni a tetteseket? Fi­gyelmeztetem, hogy életről, halálról van szó, utasítja. Sztanykovszky nem emlékszik, hogy Dobó is lett volna. Lengyel védő kéri azt a kérdést föltenni, hogy mit szólnak a vádlottak ahhoz, hogy a grófnő határozottan Károlyi Mihályt nevezi meg mint olyant, aki a háttér­ben van. Dr. Mondada: Hüttner! Nyilatkozzék, hogy az a legmagasabb fórum, akitől a gyilkosság kiindult, Ká­rolyi volt-e? Büttner: Erre a kérdésre válaszolni nem tudok, mert nekem semmi tudomásom, sem támogatható sej­tésem arról nincs, hogy Károlyi Mihály ehhez a dolog­hoz hozzányúlt volna, de még arról sem tudok, sem pe­dig támogatható sejtésem nincs, de­­ előzetesen tudott volna a dologról. Sztanykovszky: Nem tudok semmit. Ezután a bíróság elrendeli a tanú meghiteltetését­. Csermákné, Dömötör és Weszely Margit kihallgatása Szünet után dr. Mondada kihirdeti, hogy a had­ügyminisztérium egy rendeletével Sztanykovszky zász­lóst eltiltotta a nemzeti hadsereg egyenruhájának vi­selésétől. (Sztanykovszkyhoz) . Tehát ennek holnaptól kezdve nem szabad egyenruhájában, rendfokozattal megjelenni. Ezután Csermáknét hallgatják ki, aki részletesen elmondja a gyilkosság előzményeit, majd magát a gyil­kosságot, megemlíti, hogy beszélt Gaertnerrel. Négy lövést hallott. Sztanykovszkyt felismeri, de Dobót nem. Majd szembesítik a grófnővel. Csermákné nem is emlékszik, hogy a grófnő eszméletét vesztette volna­. Mire a tanú kijelenti, hogy csak pillanatokra ájult el. A bíróság ezután Csermáknét megesketi. Utána Dömötör Lászlót, gróf Tisza István inasát hallgatják ki, aki nagy részletességgel adja elő a történteket. Dömötör határozottan tud arról, hogy Tisza grófot egy másik csoport is kereste. Ezeket a fiatal Roheim dr. bocsátotta be a villába. Hárman-négyen lehettek. Civilek. Állítja, hogy a katonák lefegyverezték a csendőröket, amiről sem Sztanykovszky, sem Hüttner nem tudnak. Tanú a vádlottakban nem ismeri fel a tetteseket. A bíróság Dömötört is megesketi. A kö­vetkező tanú Weszely Margit, aki Tisza szolgálatában állott a gyilkosság idején. Hasonló részletességgel vall, mint a két előbbi tanú. Gartnerrel ő is beszélt, amikor kijött Tiszáról. Gartner azt mondotta: — Ugy­e nem bántottam a kegyelmes urat. Én­ régi imádója vagyok. Most ebédeljen meg nyugodtan, délután négy órakor katonai autóval érte fognak jönni.­­ Dr. Mondada: Akkor délelőtt más látogató nem­ volt a villában? Weszely: Nem volt, arra bizonyosan emlékszem. Azután elmondja, hogy a lövések után Tisza ket­tőt előbbre lépett, összeroskadt és a kegyelmes asz­­szonyt, aki a vállát fogta, magára rántotta. Mikor a földön feküdt, az egyik katona odalépett és belelőtt. Dr. Mondada: Odalépett? Ezt látta? Hogyan lőtt bele? Weszely Margit tanú megmutatja, hogy közvetlen közelből lőtt bele a katona. Dr. Mondada: Ezt csak a saját fantáziájából kép­zelte el. A kegyelmes úr hanyatt feküdt és ebben az esetben a golyónak elől kellett volna bemennie és há­tul kijönnie. Weszely: Én ezt láttam. A két lloheini A tanú megesketése után Roheim Samu földbirtokost­ hallgatták ki. Előadja, hogy féltizenkettőkor tanúja volt egy párbeszédnek. Egy magas, szikár ember, aki" bucsuzófélben volt a kegyelmes asszonytól, igy szólt:­ „Hát igy néznek ki a betörők és az orgyilkosok? Le­gyen egészen nyugodt, minket a nemzeti­­tanácsból küldtek ki. Én a kegyelmes úr régi imádója vagyok.*' Lent három fegyveres katona volt a hallban. A délutáni eseményekről nem tud semmit, ő is megerősíti, hogy a telefonon egész nap nem lehetett beszélni. Noha a központ jelentkezett, de nem kapcsolt. Este a merényletről a Pesti Napló előtt fél hét órakor, olvasott. Roheim Samu megesketését nem kívánják. A következő tanú dr. Roheim Géza, Roheim Sarms fia, etnográfus. Előadja, hogy a könyvtárszobá­ban az emeleten dolgozott, mikor a házvezetőnő hátrább pedig három suhancforma katona állt, Tisza Istvánt keresték a nemzeti tanács meg­bízásából. Mikor újra kijött, látta, amint va­laki udvariasan meghajlik és búcsúzik Tiszától. A gyilkosság szrinte teátrálisan, kvázi m­acenk­ozval folyt le. Dr. Koheim megesketését nem kívánják. Sender parancsőrtisztje Dr. Sztupka őrnagy hadbíró bejelenti, hogy Sza­­mosi Armand újságíró önként tanúnak jelentkezett nála. Mivel itt van, kéri kihallgatását. Elmondja Sza­mosi, hogy a gyilkosság után a főkapitányságon talál­kozott Sándor Jánossal és tőle hallotta, hogy Tiszára rálőttek. Telefonon érdeklődött a villában, ahonnan Dömötör megerősítette a hírt, erre fölrohant Dietz fő­kapitányhoz és jelentette neki a dolgot. Onnan szintén telefonáltak, majd mintegy nyolcan-tizen­egy autón ki­mentek a helyszínére. Alig tartózkodott ott 10 percig, egy, fiatal tenzérhadnagy jött és kérdezte, hogy meghalt-e a kegyelmes úr. Mondtuk neki, hogy meghalt. Erre ő mondta, hogy Linder parancsőrtisztje s mutatott egy szolgálati jegyet is, melyen ez a név volt: Sas László. A hadügyminisztérium és a kormány nevében jött rész­vétét kifejezni — mondotta. Báró Radvánszky erősen a szemébe nézett és a részvétnyilatkozat után ezt mondta: „Hát kérem, ezt nem köszönjük." Erre a hadnagy el­ment. Egy rendőri tudósításból úgy tudja, hogy ugyan­csak ez a Sas László szerepelt a Magyar Bank elkom­­munizálói között is, jelenlegi tartózkodási helyét neni tudja. Dr. Török kérdései után az elnök a tárgyal­ást hol­nap reggel kilenc órára halasztotta. A szembesítések Szombat

Next