Világ, 1920. szeptember (11. évfolyam, 207-231. szám)

1920-09-26 / 228. szám

Vasárnapi szim ára 2 i koronás Szerkesztőség és kiadóhivatal VI. Andrássy­ út 47. sz. Előfizetési árak Magyarországban: Egész évre 20­0 korona, félévre 140 korona, negyed­évre 70 korona, egy hóra 25 korona. A­­VILÁGO' megjelenik hétfő kivé­telével mindennap. Egyes szám ára Budapesten, vidéken és pályaudvaro­kon 1 korona, Jugoszláviában 2 korona XI. évfolyam Budapest, 1920 VASÁRNAP szeptember 26. 228-ik szám­a _ » V «R Franciaország és a bajor* monancista mozgalom (A Voilg berlini tudósitójától.) Nem lehet t­agadni, hogy a ltáliai politikai körök és­ pedig nem,csupán a baloldali* bizonyos aggodalommal figyelnfpA'i események fejlődésétf Bajorországban és többé caaiA­onják kétségbe a mona^­hista áramlat komoly^áStnT Voltaképpen a moverck&vji államforma kcLzgtfillitása inkább eszköz, mint cél a ba­jor politikjj^^i egy része előtt. Esz­köz, amelynak l'aliihiiliing"i is megvalósíthatják igazi tervü­ket. Bonnnország elszakadását a­ német birodalomtól, amely jó érdekpolitika, vagy legalább ma jó érdekpoliti­kának látszik, de aminek nagyon nehéz visszhangot tá­masztani a t­ömegük­ben. Azok, akik színre vezerei a monarchista áramlat­nak, súlytalan emberek és azt kell mondani, hogy a monarchista áramlat éppen azért komoly, mert ilyen súlytalan vezérek mögé sorakozik. Gróf Bothmer, aki legtöbbet szerepelt a monarchista mozgalom során, nem feudális főur, hanem elszegényedett sarja egy régi csa­ládnak és sok éven át újságíró volt, kis vidéki lapoknál. Ami a legkülönösebb, Bothmer, a német demokrata pár­tot szolgálta, pennájával, még­pedig a párt balszárnyát és ezt is olyan hevesen, mint ahogy ezelőtt egész szokat­­­lan volt Németországban. Vehemenciáját csorbítatlanul, sőt fokozva vitte át gróf Bothmer a szélsőjobbra és be­szédei, cikkei ma még agresszivabbak, mint akkor vol­tak, mikor Bothmer a baloldalon állott. A másik ,,vezér" Escherich erdészeti tanácsos, az Organisation Escherich­­nek, a sokat emlegetett Orgesch-nek feje, azonban egyre valószínűbb, hogy Bothmer és Escherneh csak előretolt spionok. Mögöttük pedig dr. Heim áll, a bajor paraszt­­párt hatalmas vezére és talán vagy nem is talán dr. J'sser, a bajor miniszterelnök, aki a müncheni proletár­diktatúra pünkösdi királyságának összeomlása után ju­tott a bajor kormány élére. A másik aggályos mome­ntum az, hogy a fraficia karm­ány nem sürgeti az Organisation Eschernek lesze­relését, úgy, mint ahogy az északnémet karhatalmi ala­kulatok feloszlatását­ követeli és ellenőrzi. Pedig a mün­cheni eseményekről pontosan tájékozva vannak Paris­ban, hiszen két hónap előtt a német kormány és állí­tólag a bajor kormány előzetes megkérdezése nélkül Münchenben termett mard meghatalmazott miniszter és ott bemutatkozott Franciaország müncheni követe gyanánt, noha követeket, idáig csak az államfő mellé volt szokás küldeni és Bajorországnak nincsen más ál­lamfője, mint Ebert birodalmi elnök, akinek Berlin a székhelye. Aligha alaptalan tehát az a feltevés, hogy Parisban még nem ejtették el Északnémetország és Délnémetország különválasztásának tervét. Sőt kétség­telen, hogy a bajor politikusok egy része abban a fel­tevésben csatlakozott a monarchista-szeparatista tábor­hoz, hogy Bajorország az elszakadás által megszerez­heti az en­cente-hatalmak jóindulatát és aktiv­ támoga­tását. . .** Vannak Bar­lincén pesszimisták, akik azt hiszik, hogy a bajor tervek már végleges alakot öltöttek, és azt beszélik, hogy dr. Beim­ ék akár a legvégsőbb kon­­szekvenciákig is elmennek tervük megvalósítása érde­kében. D­r. Heim s­llszólag megnyugodnék abban­ is, ha az erősen indusztriális Észak-Ba­jorország, amelyet szén­­szükséglete Poroszországhoz köt, és amelynek lakossága javarészt az ipari munkásosztályhoz tartozik, elsza­kadna Dél-Bajorországtól, és nem követné Münchent, si­t. Heim arra számít, hogy amit­ északon, vesztene a füg­getlenné vált bajor állam, azt visszanyerné délen és ke­leten az osztrák tartományok csatlakozásával. Hiszen Tirol és a Salzkammergut már ismételten kifejezést adott annak a kiván­ságinak, hogy Bécs helyett Bajor­országhoz akar tartozni. A Beimwehr itt­ teljesen a helyi politikusok kezében van, és semmiesetre sem gör­dítenek nehézséget a bajor csatlakozás elé. A bajor tervekről elterjedt, és egyre komolyabban mérlegelt hírek megbízhatóságát nem könnyű­ ellen­őrizni, de az bizonyos, hogy München a közeljövőben elsőrendűre, érdekes ralitikr­­eentri­m lesz. Egy dollár* — ötven Iconona ? A Nestes Wiener Abendblatt, jelenti Londonból. Newyorki híradás szerint amerikai pénzemberek a ko­rona értékének állandósítása cétjából javaslatot tettek az osztrák kormánynak,­­amelyben a korona értékét a dol­lár öt­venedrészében javasolja megállapítani. — Ezt a hírt természetesen fenntartásai kell fogadA T­loyd Georg­e a munkáspárt ellen akarja kihasználni a bányász-sztrájkot Londonból jelentik: Az angol politikai körök, ki­­t árt, azok a politikusok, akik közel állanak a kormány­hoz, most jurióf beszélnek, hogy Lloyd George a munkás­párt"z­ámtag előretörésének visszavetésére akarja ki­használni a bányamunkások sztrájkját, akkor,, ha csak­ugyan nem sikerül békés megegyezésre jutnia a hárm­as­­szövetség vezéreivel. Az angol miniszterelnöknek hír szerint az a­­terve, hogy nyomban feloszlatja az alsó­­házat, ha a szénbányákban megszűnik a munka és így a választásokat éppen azokban a napokban s­ejtenék meg, mikor a háztartások és éppen, a munkásosztálynak, a kisemberek­nek háztartásai, legfájdalmasabban éreznék a bányászok sztrájkjának következményeit. Lloyd George arra számít, hogy a háztartások válságbajutása és az indusztriális­­termelés megbénulása a munkáspárt sok százezer kivét vinné át a kormány táborába. Hi­szen a propagandának kevés olyan mestere van, mint amilyen az angol miniszterelnök és az bizonyos, hogy Lloyd George brilliánsan tudná kihasználni a bányász­sztrájk által támadt zavarokat a munkáspárt ellen. Ha 100-zal jelölik meg a drágaság színvonalát Angliá­ban a fegyverszünet megkötésének idején, akkor 109-ról 146-ra emelkedett a drágaság index­száma 1018 novem­berétől 1920 júniusáig, mikor megindult az árak lemor­zsolódása, úgy hogy az indexszám az elmúlt három hónap alatt 146-ról 132-re szállott alá. Az áraknak ezt az átlagosan tízszázalékos visszafejlődését már meg­­líhi­nyebbülls gyanánt érzik a kis angol háztartások, é­s az kétségtelen, hogy a szénbányák sztrájkját gyorsan követni fogja az árak jelentékeny felszökkenése, ami újabb hatásos jelszó lesz Lloyd George számára a vá­lasztási küzdelemben. A munkáspárt köreiben erős aggodalommal fogadják ezeket a híreke­t, amelyeknek kétségtelenül részük van abban, hogy a hármasszövet­­ség két másik tagja, a­ vasutasok és a szállítómunkások szervezetei nem támogatják olyan energiával a bányá­szokat, mint ahogy azok várták. Lloyd George egyébként minden előkészületet megtett­ már a bányamunkások sztrájkbalépésének ese­tére. Már a múlt évben a vasutassztrájk idején min­den várakozást meghaladóan működött a kormány ál­tal jóelőre megszervezett technikai segédszolgálat, úgy, hogy a polgári osztályból toborzott önkéntes munkások segítségével sikerült egy hétig minden nagyobb fenn­akadás nélkül biztosítani az angol városoknak, sőt London kétmillió lakosának élelmezését, noha a vasúti alkalmazottak kivétel nélkül sztrájkba léptek. Az an­gol kormánynak most részletesen kidolgozott mozgósí­tási terve van. Az idáig gyűjtött szénkészletek leg­alább négy hétre biztosítják a közüzemeknek és a restringált vasúti forgalomnak szükségletét. Azonfelül adott esetben Lloyd George kész megálítani a gyárak munkáját, hogy lefoglalhassa közszükségleti célokra az ott felhalmozott szénkészleteket. Hiszen a munkanél­küliség nem hátrányt, hanem előnyt jelent Lloyd George-ra nézve választási taktikájának szempontjából. A sztrájk megkezdése előtt 24 órával előre megadott utasítások szerint katonaság fogja megszállni az ösz­­szes bányákat és katonaság fogja, néhány ezer beosz­tott mérnök segítségével működésben tartani a bán­ya­­szivattyúkat és azokat a gépeket, amelyeknek meg­bénulása súlyosabb károkat okozna a tárnákban. Jl szén-sztr*á­ fc és a nyár­i időszámítás A Daily Herald jelenti: A bányamunkások elhatá­roznák, hogy a sztrájk megkezdését legalább egy héttel elhalasztják, hogy így megkönnyítsék a bányatulajdo­nosokkal folytatott tárgyalásokat. Bár az angol kormány még mindig reméli, hogy mikért ik a sztrájkot elkerülni, megtesz minden előkészü­letet a sztrájk esetére is. A tegnapi minisztertanácson megállapították : az élelmiszerszállítás sima lebonyolítá­sára szükséges intézkedéseket. Takarékosság szempont­jából elhatározták azonban, hogy a nyári időszámítást, amelyről a jövő vasárnap akartak áttérni a téli időszá­mításra, még egy hónapig nem változtatják meg. Lengyelország megszállja Litvániát A lengyel kormány értesítette a népszövetséget, hogy Lengyelország kénytelen lesz Litvániát meg­­szállani. A litván ügyvivő a népszövetség főtitkárihoz meg­keresést intézett, amelyben a lengyel-litván konfliktusba való, haladéktalan intervenciót kér. Fuzionálja a szét novellista pár­t Mint értesülünk, a nemzeti királyság ad partja és a magyar királyság pártja staignálni fogjunk, még­pedig olyképpen, hogy a magyar kisM.Vf­g pártjának tagjai belépnek a nemzeti királyság pártjába. Az új alakulás­nak Haller István, Pekár Gyula és báró Lukachich Géza altábornagy lesznek a vezetők Ennek a váratlanul bekövetkezett fúziónak nagy jelentősége van, mivel a két pártot eddig elvi ellentétek­­választották el egymástól, amelyek a fúzió által meg­szűnnek. A r­agyar királyság pártjának tagjai ugyanis a királyság kérdésében elfogadták a nemzeti királyság pártjának álláspontját. __, -- / Hirdetések felvétetnek Budapesten •­ VILÁG­ kiadóhivatalában, Bloekner J­. Gyuri és Nagy Janius és Tsa,T­enener Gyu­la, Hegyi Lajos, Klein Simon és Tsa, Leo­­pold Gyula, Leopold Cornél, Schwarz Jó­zsef, Siklay, Mezei Antal, Messe Rudolf, Eckstein Bernáthild, irodákban Bécsbem Hausenstein és Vogler, M. Hukes Naehl, Rudolf Messe. Berlinben Rudolf - Kol­­ban, Berlin NW, unter den Linden 4°/41a Irodalmi Kis tübör Né­hány nap óta osztályozzák, csoportosítják, ka­­tegóriákba foglalják a magyar írókat és a magyar iro­dalmi­ sikereket. Nem szk­ozudni esztétikai szempon­tokból, nem teljesen pour l'art elvének alap­ján. fvolt­aképpenj^nTOi kifogásunk sincsen az ilyen. osztál^4^^11«!'Mi­szen az ilyen osztályozás ugyan, igazságtalan! de, annál szokásosabb és tarmészetesebb. Az irodalmi értékek meghatározásánál, mérlegelésénél mindig közrejátszottak a politikai szempontok. Poli­tikai megfontolások alapján tehetségesekké nyilvánítot­tak középszerűségeket, és megtagadták néha őserejű tehetségektől az elismerést. A politika gyakran át­lépett az irodalom területére, gyakran felforgatott ott mindent, csak éppen egyet, nem tudott cselekedni a politika, nem tudta, értékké kovácsolni azt, ami érték­telen, nem tudta, a tehetség kristályosan friss forrását kibuggyantani a tehetségtelenség sziklájából. Az iro­dalmi­­értékeknek politikai mérlegelése, ridegen és szi­gorúan politikai mérlegelése nem újdonság Magyaror­szágon, nem újdonság sehol Európában és amit egy ideje politikai szempontok alapján hoznak fel a közel­múlt néhány írójával szemben, az nem túlságosan ér­dekel bennünket. Amit a politikai mérleg állapít meg irodalmi értékekről, az nem karakterizálja sem az írókat, sem az­ írói alkotás mélyebb mivoltát. Az irodalomnak lehet e­­y ideig népszerű értékmérője a politika, de olyan értékmérője css­k egy van az iroda­lomnak, amelynek ítélete tartósan megáll­ás amelynek ítélete a tehetségek és az alkotások mélyére világít: a minden politikai szemponttól és minden politikai előítélettől teljességgel független esztétika. A gyémánt megmarad gyémántnak és az üveggyöngy újból üveg­gyöngy lesz, ha lecsillapul a politika hullámverése. Nem akarunk esztétikai érvekkel sorom­póba­­szállni azokkal szemben, akik politikai súlyokkal mérnek, és esztétikai értékeket. Azonban volna egy­két szerény, egészen szerény kérdésünk azokhoz, akik a szent politika nevében hadjáratot indítanak az idáig kialakult és tegnapig érvényes irodalmi értékítéletek ellen. Két vádat, két politikai természetű vádat­ hangsúlyoz és húz alá cikksorozatában laptársunk. Az egyik szerint az a magyar irodalom, amely az elmúlt évtizedekben lefoglalta, kisajátította magának a kö­zönség érdeklődését, ellenséges érzéssel, az igazságtalan elfogultság szemszögéből írt arról, ami specifikusan magyar Mag­yarországon, a C­entry-ről és a magyar föld népéről. A másik vád pedig az, hogy egy szer­vezett maffia, a napilapoknak, a kritikusoknak, a könyvkiadóknak, a színházigazgatóknak szervezett maffiája, tervszerűen, szántszándékkal és kíméletlenül elnyomott Magyarországon minden olyan tehetséget, amely csakugyan a magyar talajból sarjadt és argely minden gyökerében, minden vonáséban magyar tudott, magyar akart maradni. Amennyire mi ismerjük a magyar irodalom el­múlt egy-két generációját, a magyar gentry életét Justh Zsigmond fragmentumos, de finom művészetén kívül két sokat, olvasott­, két méltán népszerű író vá­lasztotta domíniumává. Az egyik Mikszáth Kálmán, a másik Herczeg Ferenc. Ötletes genre-festőből lett lassú, de folytonos fejlődése során monumentálisan nagyvonalú i­asmí­vésszé Mikszáth, aki életének utolsó évtizedében írta azokat a regényeit, amelyek a legnagyobbakkal állítják őt egy sorba. Természetes, hogy Mikszáth in­­géniuma mély barázdát szántott a magyar irodalomban és a magyar gentry-ról kialakult irodalmi képet első­sorban Mikszáth regényei szabták meg. Tudatosan, vagy öntudatlanul Mikszáth-imprózusok alapján, Mik­száth nyugodt hullámverésű és mégis elementárisam ha­talmas művészetének reflektorfényétől megvilágítva látta a gentryt a magyar irodalomnak egy egész gene­rációja. A Mikszáth tolla által rajzolt képet csak Herczog Ferenc hűvösebb, ridegebb megfigyelései mó­dosították néhány részletében és egy-két lényeges vo­násában. Az irodalomban mindenkinek vám apja, egy francia szállóige szerint, az irodalomban többé-kevésbbé mindenki egyik elődjének hatása alatt áll, még az olyan író is, aki látszat szerint minden ízében eredeti. Ha ezt az apasági viszonyt analizáljuk a magyar re­gényírásban, akkor többnyire egyenes vonalban mutat vissza a magyar elbeszélők gentry-rajza Mikszáthra vagy Herczegre. A magyar vidéki városok kispolgárait pedig és a magyar falvak népét ketten rajzolták meg íróink közül ilyen példaadóan és irányt­ jelölően: Gár­donyi, Géza és Móricz Zsigmond. Azokban az irófa­i bán, akiket a­ magyarság ellenségei, a­ magyarságnak elfogultan szigorú kritikusai gyanánt tüntetnek fel mos­tanában, azokban az írókban a magyar faluról, a­ magyar vidéki városról alig találni újat és eredetig alig találni olyan megfigyeléseket is olyan vonásokat, amelyek nem Gárdonyi vagy Móricz Zsigmond víziójá­ból származnak le. Az ilyen most pellengére ál­lított írók igazi terrénuma Budapest, a nagyváros ezerrétű élete és lázas lüktetése, nem pedig a falu vagy a vidéki kisváros. Aki hamisnak tartja a magyar gentry-ról kialakult irodalmi képet, aki hamisnak tartja a magyar föld népének irodalmi portréját, an­nak Mikszáth Kálmánnal, Herczeg Ferenccel, Gárdonyi Vi­czával, Móricz Zsigmonddal kell perbe szálania.

Next