Világ, 1921. február (12. évfolyam, 25-47. szám)

1921-02-23 / 43. szám

2 1921. február 33. vil­ág rikus, Horváth­ Mihály mintaképe, Badenben volt­­a liberális ellenzék vezére és politizált többek között a XIX. századnak talán legnagyobb német histo­rikusa is, Momimen, aki kegyetlenül éles beszédek­kel támadta a porosz képviselőhöz Kair Bismarckot. Dopsch idestova harminc esztendeje tart elő­adásokat halkan, szinte akcentusok nélkül, gyanak­vással kerülve az érdekes fordulatokat, vagy három évtized óta vezeti a bécsi egyetem egyik legkomo­lyabb szemináriumát és harminc esztendeje publi­kál minden második-harmadik évben egy-egy na­gyobb tanulmányt, olyan kérdésekről, ameeyikn­ek nincsen aktualitásuk és nincsen perspektívájuk a közönség számára. Dopsch nem politizált, mint annyian a histórikusok céhének tagjai közül­­és nem vegyült az elmatí érák forradalmi hullámverésébe. Csak dolgozott, ült a levéltárakban, lapozta a kró­nikákat, betűzte az okleveleket és írt tanulmányo­kat a forrásanyag legteljesebb ismeretével és legszi­gorúbb­­kritikájával. Három évvel ezelőtt engedett meg magának Dopsch először olyan könyveimet, mely elárulja a tárgyalt kérdés fontosságát. Wirtschaft­­licke and soziale Orundlagen der europitisch­en Kul­­turenturicklung aus der Zeit voll Gasar bis auf Karl den Grotsin, így hangzik a cia. Az első kötet 1918-ban jelent meg négyszáz oldalon és negyven­­négy koronába ikerült. A második kötet 1920-ban jelent meg ugyanolyan kiadásban, szintén négyszáz oldalon, de már nyolc­százötven korona az ára. Ez az egyik keresztmetszete az európai kulturális fej­lődésnek 1918-től 1920-ig. Kincs ugrás a természetben, a latin szállóigei szerint és ugyanígy nincsen ugrás­­a történeti fejlő­désben sem, csak lassú, fokozatos, organikus fejlő­­­ődés. A kontinuitásnak, a fejlődés folytonosságának tételét igazolja nagy könyvének két kötetében Dopsch azokra a századokra nézve, amelyek az ókorból a középkorba vezetnek el. Fejtegetései, saj­nos, főleg csak az agrárfejlődésre szorítkoznak, azonban ez volt a legvitásabb és a leghomályosabb terület ezeknek az érdekes és fontos századoknak történetében. Hiszen ekkor a föld van a társadalmi tagozódásnak és az állami struktúrának alapja­, a földtulajdon megoszlásának módja Az egyes társa­dalmi osztályok közötti a föld művelésének metó­dusa és a munka organizációja a mezőgazdaságban. Hamisított oklevelek félretolásával, helytelen idő­rendibe sorozott oklevelek helyes kronológiai sorba állításával, a történeti források hibásan értelmezett szövegének helyes interpretálásával, jogi és gazda­sági terminusok tartalmának és gyakorlati jelentő­­ségéi­ek pontosabb értékelésével, tehát a forrás­kritika minden technikai eszközének alkalmazásá­val Dopsch szilárd alapot épített ott, ahol idáig bi­zonytalan elméletek küzdöttek egymással. Nincs ugrás a történetben, nincsen ugrás előre és nincsen ugrás visszafelé sem­ ezt az utóbbi tételt demonstrálta akaratlanul is Dopsch nemrég tartott rektori beszédében, amely kimutatta azt, hogy a római birodalom összeomlásáról voltaképpen nem szabad beszélni, hanem csak a római birodalom által összefogott óriási terület darabjainak lassú szeparálódásáról és a­­különvon­t darabok gazdasági felépítés­ének fokozatos átfejlődéséről. Nem tragédia a római birodalom úgynevezett összeomlása, hanem metamorfózis, amely a legtöbb tekintetben kétség­kívül visszafejlődés, de azért fejlődés annyiban, hogy lépésről-lépésre, fokról-fokra következnek be az átalakulások, nem pedig eruptív kilengésekben és hirtelen földrengések által. Az bizonyos, hogy Gibbon The dectine and fall of the Roman Empire-je sokkal monumentálisabb és nagyvonalúbb képet fest a nyugatrómai császárság bukásáról, azonban a hűvös és tiszta történeti mérlegelés természetesen Dopsch-ot igazolja. Dopsch tételének talán legfon­tosabb elemeit úgy lehetne összefoglalni, hogy a római birodalom bukása voltaképpen nem más, mert egy magasrendű, komplikált és ezért költséges állami tervezet felcserélődése a barbár népek egy­szerűbb és olcsóbb állami szerkezetével. Hiszen a római császárság nagy gazdasági erőforrásainak ki­apadása után az állam­i terhek, a birodalom appa­rátusának fenntartásához szükséges adók olyan sulylyfal nehezedtek Róma polgáraira, hogy ezek közül sokan a „barbár** népekhez menekültek, ahol taz állami apparátus nem követelt mértéktelen áldo­tT­tokat A rektori beszéd témájával tett először enged­­ményt az aktualitásnak Dopsch, azonban a római f­ iradalom dezintegrálód­ásának leírása után még optimista húrokat pendített meg a rektori beszéd, és megoldhatóarcnak mondotta az újjáépítés problé­máit. Most, mintha elvesztette volna hitét és bizal­mát Dopsch, mert egy bécsi jelentés szerint tegnap egyik előadásában felvetette azt a kérdést, hogy nem kellene-e bezárni az osztrák egyetemek kapu­ját, mert ezek nagy szegénységük miatt a tudomá­nyos munka anyagi eszközeinek hiányában már amúgy sem tudnak produktív munkát végezni. Dopsch hivatkozott arra, hogy a bécsi egyetem tör­téneti szemináriumának most évenkint hatszáz ko­rona a dotációja, kétszáz koronára­ kevesebb, mint vost­­­háború előtt. A háború elején a nehéz idők által parancsolt­­takarékosság szellemében törölt az osztrák közoktatásai és miniszter kétszáz koronát a történeti szeminárium at­ irányából és idáig még ezt a kétszáz koronát sem kapta vissza a szeminárium. Hatszáz korom dotáció egy évben akkor, amikor Dopsch könyvének második kötete nyolcszázötven koronába kerül, Wells világtörténetének első kötete pedig négyezerötszáz koronába­, csakugyan nem nagy pénz és kivált nem nagy pénz akkor, ha számn­ba vesszük azt, hogy a bécsi és nem csupán a bécsi egyetem hallgatóinak nagy része nem tudja többé megvásárolni a legszükségesebb segédkönyve­ket sem, úgy,­hogy az egyetemi szemináriumoknak kellene segíteniük, ezen a könyvínségen, ha volna miből és mivel segíteniük ... így nem lehet a tu­domány számára értékes új munkásokat nevelni, — mondotta Dopsch és a mondás igazságát bajos hát­­térbe vonni. Amikor a római birodalom összeomlásáról be­szélt Dopsch, nem gondolt arra hogy a nyugat­­római császárság bukása, vagy­ a Világtörténet me­netének bármelyik más nagy tragédiája nem jelen­tett olyan súlyos csapást a lakosság egészére nézve, mint amilyen katasztrófát hozott az európai há­ború kimenetele a Ramnától az erdélyi havasokig jóformán minden egyes emberre nézve egyénileg is. Kivéve a köz­vetetl­enül elpusztított területeket, a nagy politikai összeomlások az ókorban, vagy a középkorban nem érintették a gazdasági termelés feltételeit és így alig érintették az összeomlott biro­dalmak népeinek életszínvonlatát. A darab föld nem futott ki a jobbágyok lába alól, a nagy politikai változások szinte csak a firmam­entumon játszódtak le és nem a föld színén. Még Lengyelország három részre darabolásánál sem követte a politikai ka­tasztrófát a gazdasági összeroppanás, hiszen a gaz­­d­a­sági fejlődés akkor még nem jutott el egy olyan magas fokra, hogy szenes és elválaszthatatlan egészbe forrasztott volna egy országot. Lengyel­­országnak mind a három darabja életképes volt önmagában is és szinte azt kellene mondani, hogy a feldarabolás a­­XVIII. században kisebb gazdasági megrázkódtatással járt, mint a feldarabolt részek összeillesztése a XX. században. A XX. század már egészen más helyzetet teremtett. A háború előtt a nagy európai országok eleven és szerves gazdasági organizmusokká lettek, olyan organizmusokká, amelyeknek feldarabolása egyformán végzetes min­den részre nézve. A cseh kormány a minap adott ki egy kis statisztikai könyvet, amelynek nyilván­­valóan az a célja,­ hogy megszilárdítsa az enteule- országok g­ezdasági köreinek bizalmát a cseh köz­társaság iránt. Ez­ a­ statisztikai könyvecske nagy önérzettel hivatkozik arra, hogy­ a volt osztrák­­magyar monarchia­­ indus­ztriális termelésének súly­pontja A cseh köztársaság területén nyugodott. A cseh köztársaság termetéről került ki 1913-ban a monarchia cukortermelésének 92 százaléka, textil­ipar­ termelésének 10 százaléka, itt dolgozott a bőr­iparnak 10, a vegyi iparnak 75, a papíriparnak 15 és a nehéz iparnak 60 százaléka, mint ahogy a cseh köztársaság területére esett az osztrák-magyar monarchia által termelt kőszén és barnaszén meny­­r­yiségének közel hetven százaléka is, noha a cseh köztársaság lakossága csak huszonhat-huszonhét százalékát teszi a volt monarchia lakosságának. Ez a statisztika megmutatja azt, hogy mit veszített gazdaságilag Magyarország és Német-Ausztria a cseh köztársaság­ határainak, enyhén szólva, önkényes megállapítása által és Csehország helyzete sem lát­szik többé rendkívül rózsásnak ma, a nagy export­­konjunktúrák lehanyatlása után, mikor már fontos szerephez kezd jutni a termeléssel arányos felvevő­­képességű belföldi piac. Lengyelország feldarabolá­sának idején még lehetett önkényesen új határokat rajzolni a­ térképre, 1918-ban azonban ez már sok­kal bajosabb mesterség volt és olyan problémáikhoz vezet, mint amilyeneket Dopsch vetett fel előadásá­ban. Külsőségeiben talán enyhébb, de az érdekelt területek minden egyes lakosára kihatóan súlyos gazdaság, következményei által tragikusabb a párisi békekonferenciák által Közép-Európában­ teremtett helyzet, mint amilyen a római birodalom össze­omlása volt. (f. g.) * 1 / Andrássy beszéde Pontjai körökben sok szó esett a nemzetgyűlé­S elhangzott két nagy beszédről. Andrássy csatlakozása a keresztény népisett egyesülés pártjához nem keltett na­gydob­áSáfl­tokat a párt tagjai között. Vannak, akik e­z uténel­ tekintik a csatlakozást és vannak, akik ké­telkednek a csatlakozás őszinteségében. Ide az utóbbiak ellen felhozzák érvül azt, hogy Andrássy magáévá tette, vagy legalább nem ellenezte az elmút év­folyamba azo­kat a törvényjavaslatokat és intézkedéseket, amelyek a legélesebb kritikát váltották ki a liberális oldalról. Ezért Andrássy­ teljesen kiérdemelte azt, hogy szakítá­sát a liberális alappal véglegesnek tekintsék, annál in­kább, mert Andrássynak­ a múlt év folyamán tanúsított magatartása legalább­­is nagyon megsznk­ezítené .And­rássy­­visszatérését­­a nyugateurópai orientálódáshoz, egy dolog különben is bwonyste: Andrássynak, a gya­kor­lati portuársnak­ elvi meggyőződése gyakori válto­­zásaima ment már keresztül, mindig simán az idők­höz, az eseményekhez és mégis, mindig minden állás­­­foglalása őszinte volt..így kell ezt nekünk megállapíta­nunk, akik hosszú időn k­eresztül úgy néztünk Amid­rássyra, mint a jövő egyetlen reménységére , akkor .ja, ám­dán a kancellári méltóságot elfoglalta, s egész életén vallott meggyőződése ellenére ő mondta fel a német szö­vetséget , amikor minden politikus és minden újság vad csataorditásban üt öltött ellene, e­ hasábokon mi azt irtuk, hogy Andrássy jóhiszeműségét senkinou eínis joga kétségbevo­nni. Majd mikor Svájcban megkezdte a külföldet felvilágosító munkáját s idehaza a legkonzer­vatívabb, és legforradalmibb­ körök egyforma hevességgel támadták, egyedül ezekről a­­hasábokról lehetett,­­be­szélni Andrássyról a megértés hangján. Ha'fisszafiéz Andrássy, egész' politikai pályáján' hagyóh önihílfia „destruktív" támogató segédcsapatokat lát maga mö­gött s,a legkeményebb támadásokat mindig,éppen arról az plátóról kapta, amerre fölé most elindult. Szerencse fel! — kiáltjuk utána. Liberális szempont­­ból jobb is, ha ott van a mai Andrássy, ahová­­így aki­­lett. Annak a pártnak, amelybe bevonult, fényt, szint, nívót,adott s egyeteme® nagy ,tekintélye majdnem ga­rancia a­rra is, hogy megóvja azt ...további olyan szélső­ségektől, melyeket nem tud megérteni a..külföld­i­igy ártalmára volna a magyar'.' közérdeknek­ik Szerencse fél! — kiáltjuk utána, anélkül, hogy most érdemlegesen akarnánk foglalkozni beszédével, vagy Andrássynak a közeliim­tárán folytatott­­ politiká­jával. Két észrevételünk azonban,­ mégis­ volna más be­szédéhez. Meglep bennünket az, hogy ,mint a nemzet­gyűlésnek néhány más szónoka, Andrássy Gyula sem vette észre a polgárok és munkások szövetségének je­lentőségét a konzervatív politika szempontjából. A szö­vetség megalakulásával a magyar munkásosztály világo­san és félreérthetetlenül a demokrácia alapjára helyez, kidért, letért az egyoldalú osztálypolitika útjáról és szoros kooperációra, lépett más társadalmi osztályokkal. Milotay István, vagy­ Gömbös képviselő úr, akik olyan sűrűn teszik szóvá a tavaszi veszedelmet, elismerhetnék, hogy ez a szövetség a munkásság és a polgári osztály között igen erős garanciája- a demostretikizs politikának, abban más esetben, ha — amit mi nem hiszünk — valóra válnának a tavaszi veszedelemhez fűzött aggodalmak. Igen különös az is, hogy Andrássy annyira óvja a ma­gyar szociáldemokrata pártot a rossz társaságtól és al­ghanem a Nemzeti Kaszinóba szeretné meghívni ma már­­ a pártvezetőséget, amelynek nem volna­­ szabad Andrássy felfogása szerint a polgári politika baloldali elemeivel barátkoznia. Nos, ilyen ártatlan báránynak mégsem kellene a magyar szocialista, pártot tekinteni. És bajos feltételezni azt, hogy a­ magyar szocialista, párt a konzervatív-klerikális áramlatokkal kössön, szövetsé­get a progresszív politika elleni. Andrássynak, aki m­a egyszerre tett vallomást szakításáról a liberális politi­kával és megbecsüléséről a szocialista párt iránt. Andrássynak tisztában kellene lennie azzal,­­hogy akár­milyen határozott is a szocialista párt visszatérése a demokratikus alapra és akármilyen őszintén azonosítja magát a szocialista párt Magyarország állami és nem­zeti nagy problémáival, azt mégsem lehet kívánni a szocialistáktól, hogy Andrássy oldalán vegyék fel a har­cot a liberális polgári politika ellen, csak azért, hogy bebizonyítsák Andrissynak, és Andrássy pártjának gagyesé­rt­ségüket. Különben a szociáldemo­krata párt vezérei — szíveskedjenek csak Illakits nyi­latkozataira és Vavezák cikkeire gondolni — sokszor tanúságot tettek arról, hogy az ország újraépítésének hazafias nagy munkájából megértő nemzeti alapon és váll­vetetten akarják a részüket kivenni. Táborokban azonban már-már felkínálkozásnak minősítették eljárá­sukat , ezért, majd elveszítették a talajt lábuk alól a saját birodalmukban. M II. és a III. Internacionale között Bécsiül jelentik! Ma délután kezdődnek a nemzet­közi szocialista konferencia tanácskozásai, amelyre floret, angol, francia, jugoszláv, lett, orosz, svájci, cseh­országi, német, lengyel, román, belgár­ és litván delegá­tusok jelentették be részvételüket. A konferencián r­é­szt vehetnek azok a szocialista pártok, amelyek ki­­léptek a IX. in­ternacionáléból és a berni előzetes kon­ferencia decemberi határozatának alapján állnak. Az ideiglenes napirend a megalakuláson­­kívül a következő pontokat foglalja magában: 1. Az imperializmus és a társadalmi forradalom- R. C. 'Wallhead bizottság? jelentése. •2. Az osztályharc módszerei és szervei, Adler Fri­gyes előadása. 3. A nemzetközi harc az ellenforradalommal szem­ben. Előterjeszti Ledsbour. .. A konferencia Longuet elnöklésével ma tartotta megnyitó­ ülését. Dr. Adler Frigyes a Bernben válasz­­tott bizottság nevében üdvözölte a­ konferenciát és meg­emlékezett arról, hogy 1914. augusztus havára Bérn­ben nagy nemzetközi kongresszust terveztek. A kikül­döttek között üdvözölte elsősorban a szerbiai elvtársa­kat, akik a háború kezdetétől fogva, példás magatar­tást­ tanúsították. Mi a kongresszust ott foly­tatjuk, amit 1914. július haváig, mint szent meggyés­zsedést hangoztattunk, hogy valamennyi ország prole­tariátusának csak agy ellensége van: valamennyi or­szág burzsoáziája. Moszkva tárhoz a régi cézári mon­dáshoz tartja magát: Divide et impera, mi ellenben Marx Károly szellemében ehhez a mondáshoz tartjuk magunkat: Egyesüljünk, hogy győzhessünk. Longuet, a francia delegáció nevében reflektált Adler szavaira és azt mondta: Moszkvában most, mint Adler ,igen helyesen megjegyezte, kaszárnyas légkör uralkodik. Életre akarjuk kelteni azt a­ szellemet, amely Marxot és Engelst áthatotta. Reumann polgármester a bécsi község tánéas több­ségének nevében üdvözölte ezután a kongresszust. Szerda

Next