Világ, 1921. április (12. évfolyam, 69-93. szám)

1921-04-01 / 69. szám

Péntel I­ ­ Heinrich Mann ötvenedik születésnapját ünnepelték most a néplét irodalmi körök. Heinrich Mann-ra sokáig á­ PHfjekot vezettek öcscséinek nagy sikerei. Hiszett Trudmas Mann egy csapással ki emelkedett a német Rémálom nagyjai közé. Thomas Mann tiszta, hivel tárgyilagos: szinte a szobrász vésőjével faradodtól mondatait és a nagy épitömesterai egyensidj hrsekével helyezi egymás mellé a fejezeteket Stuigsstttimoen. Heinrich Mann teljes ellen­téte bátyjának és egyik-másik regénye abból a két éremből tevődik össze, amelyek legtávolabb állanak ’Thomas Mann monumentális tárgyilagosságától: a ri­portból és a Urából. Énjének szavát, lírájának gaz­dag áradását nem akarja, de nem is tudja fékezni Heinrich Mann. Temperamentumának színes üveg­ablakán át nézi a világot, nem pedig a felhős őszi délelőtt szürke, objektív világításában, mint öcscse. Heinrich Mannn lírája mindig őszinte, gyakran érde­kes és néha nagyon nobilis, csak éppen az vezet nem egyszer diszharmóniára, hogy a lírai eszközöket Hein­­rich Mann szereti összevegyíteni­­a riportszerű környe­­zetrajzzal, amely egyszer-másszor a ,leleplezés" ten­denciáját árulja el. Azonban Heinrich Mann jobb lí­rikus, mint amilyen riporter és miliőfestése, mese­­füzése gyakran téved az akaratlan karrikatúra túl­zásaiba. Leguobb az ,Alattvalói-val volt nagy sikere Heinrich Honnak. Az ötlet mulatságos, amennyiben Heinrich Mann regényhőse egy kisvárosi német gyá­ros, aki II. Vilmos császári gesztusainak hipnózisa alá került és 11. Vilmos­ példája szerint fésüli baju­szát, csak úgy, mint egész életét. A túlságos kiélezés nem egy helyen valósággal torzítássá lesz és ez za­varja meg a regény művészi hatását, úgy, hogy a finom­írai mellékzöngések az igazi értékek az „Alatt­­való“-ban. A tisztán, vagy a csaknem tisztán lírai regények­nek hibáját finoman formulázta Heinrich Mann egyik német kritikusa, mikor azt mondta, hogy „egy szál rózsát lehet ajándékba adni és egy csokor rózsát is, de egy ruhakosár rózsával nem szabad az Írónak el­árasztania olvasójátEgy ruhakosár rózsa, csak­ugyan ez karakterizálja Heinrich Mann tisztán Urai regényeit. Finom akkor­dokat ütnek meg Heinrich Manni mondatai, de az ilyen finom akkordok nagyon is sűrűn követik egymást és a gazdag hangszerelés néha fáraszt, máskor meg zavaróan hat. Egyszer azonban Heinrich Mann megtalálta azt a keretet, amely helyet ad a lírai akkordok gazdagsá­gának és egyben összefoglalja ezt a polifóniát. A „Kis város“ ez a regény. A kis város Olaszországban van, ahol a renaissance fényes és dallamos neveit viselk a cégtáblák és a szürke, kisemberek. Most azonban el­érkezik egy olyan esemény, amely kilendíti a kis vá­ros szürkévé kopott embereit a hétköznap sima, me­rev vágányából és felébreszti bennük a renaissance lelkét. Az esemény voltaképpen nem romantikus, hi­szen nem történik több annál, mint hogy a kis városba jön néhány hétre egy staggione, énekesekkel és éne­kesnőkkel, akik most már, vagy most még szintén kis emberek ugyan, de másukkal hozzák múltjuknak szi­rtes emlékeit, vagy jövőjüknek tarka reményeit. A kis­város fölött úrrá lesz a romantika és a fiatal tenorista akaratlanul felébreszt szelíd álmából egy finom, zárkózott leánylelket. A zene, a kisvárosi élet megtelése zenei ritmusokkal, zenei motívumokkal tehet róla, nem pedig a tenorista, hogy a hirtelen felébredt ösztön hullámverése elsodort minden gátat ebben a nobilis leánylélekben. Egyébként is a tavaszi, majd pedig a nyári nap fénye és melege árad szét a kis­város utcáin a staggione vendégszereplése alatt. Sok éve nem volt kezében e sorok írójának Heinrich Mann regénye, a nevek és a mese fordulatai kitörlődtek emlékezetéből, de az alakok és a helyzetek bizonyára kitörölhetetlenné vésődtek emlékezetébe mindenkinek, aki olvasta a regényt. Az ösztön elhatalmasodása min­den tudatosság fölött, ez a szerelem. A fiatal tenorista nem körülhatárolt egyéniség, nem egy határozott va­lósd a leány számára, csak éppen „a“ fiatal teno­rista, életének első fiatal tenoristája, és életének első tavasza ez, az első olyan tavasz, amely elementáris hatalom gyanánt tolakodik életébe és fordulataiba. A tenorista számára is „a" fiatal lány ez a szerelem, a fiatal lány, aki a zene hullámain és a tavasz szellői­től kísérve közeledik feléje tárt karral és felnyílt ajk­kal. A „Kis város“-ban finom minden alak megrajzo­lása és finom a megrajzolása azoknak a lelkes eltoló­dásoknak, amelyeket a zene hoz meg. A regény hősei között csak egy van, aki közömbösen és ellenségesen áll szemben a zene csodatételeivel: az a fiatal éne­kesnő, akiben egy nagy primadonna hangja szólal meg és aki kemény, hideg szorgalommal építi tovább ezt a hangot addig, amíg csakugyan nagy primadon­nává lesz és százezrekben fogja felgyújtani azt a tüzet, amelyet távol tart magától. Mert a zene, a nagy zene és a nagy primadonna-technika, tudatos, fegyelmezett, önmagával szemben teljesen biztos tech­­nik­a, és a tűz, az ösztön tüze megolvaszthatná vagy legalább ellágyíthatná ezt a szabatos, tiszta technikát. Akiket magával sodor a zene, azok dilettánsok és az igazi művész számára csak anyag az akkordok és a harmóniák serege, olyan anyag, amelyet nyugodt kézzel, szuverén öntudatossággal alakít és formál. Legalább az Heinrich Mann felfogása a művészet és az igazi művész viszonyáról. Heinrich Mann azonban nem maradt tudatos és objektív a művészettel szem­ben, Heinrich Mann megrészegül saját zenéjének rit­musától, Heinrich Mann fölött úrrá lesz papírra ve­tett mondatainak muzsikája, és talán ezért nem igazi művész az egészen nagyok sorából a most ötvenesz­­tendős k­ö.­i (f. g.) xerm VILÁG 1921. április 1. Központilag szervezték a német kommunista zendüléseket Sylt berlini kommunista vezért, aki sztrájkra kényszerítette a villam­osművek munkásait, ma dél­előtt, miközben a rendőrfőnökségtől a rendőrségi fogházba szállították, egy őrmester lelőtte. Sylt ugyanis kiszabadította magát és menekülni igyeke­zett. Miután az Állj kiáltásra tovább futott, az egyik tisztviselő utána lőtt. Sylt a helyszínen meghalt. A rendőrségnek sikerült Halle egyik­­villájában a vörös hadsereg főhadiszállását fölfedezni. Az ott talált iratokból kitűnik, hogy régóta előkészített és tervszerűen megállapított harci szervezet áll fenn, mely egész Középnémetországra kiterjeszkedett. A hallei fővezetőség szoros összeköttetésben állott a kommunisták párisi szervező­bizottságával. Bitterfeld és Lipcse között az országúton össze­lőtték Habermann bányaigazgató automobilját. Sla­bermann igazgató súlyosan megsebesült, leányai szintén megsebesültek. A zavargások alatt a kom­­munisták számos személyt túszul fogtak el, kiknek egy részét súlyosan bántalmazták. Különösen pa­pokra vetették magukat. A grossosterhauseni lel­készt, aki 60 éven felül van, kényszerítették a kom­m­munis­ták, hogy papi köntösét az utcán vesse le; ezután magukkal vitték és súlyosan bántalmazták. Az automobilra, melyben a kommunisták a lelkész­,­szel ültek, a rendőrség többször rálőtt. Az egyik go­­­lyó a lelkész mellét találta. Súlyosan sebesülve Merseburgba hozták, ahol meghalt. Essenben teljes a nyugalom. A­ remseheideni völgygát közelében tegnap délelőtt nagy tömeg föl-, fegyverkezett kommunista gyülekezett. Puskatüze­­­­és után a rendőrség 400 foglyot ejtett. Három nemzetközi szocialista kongresszus Amsterdamban Amsterdamban ma három nemzetközi kongresszus kezdődik meg, úgy mint a nemzetközi szakszervezeti kongresszus, a II. Internacionale és a bécsi Internacionale kongresszusa. Mind a három kongresszus ugyanazzal a témával, a német jóvátételi teljesítmények kérdésével foglalkozik. A II. Internacionale ma kezdődő kongresszusára eddig a következő szocialista vezérek érkeztek Amster­damba: Angolországból Wells, Ifenderson, Mae Donald és Shaw, Belgiumból Huysmans és Hollandiából Troelstra. A nemzetközi szakszervezeti szövetség kongresszusán, Németországból Wissel volt birodalmi gazdasági mi­niszter, Rasmann és Paeplef, az Építőmunkások Szövet­ségének elnöke jelentek meg. Angolország képviseletében Th­o­mas, a vasutasok vezére, a Ruhr vidékéről, ahol a német szakszervezetek vezetőivel folytatott tanácskozá­sokat, érkezett a kongresszusra. A Het Volk kijelenti, hogy a munkások Amster­­­­damba érkezett képviselőinek szándékuk az, hogy azok­ban az országokban, amelyekben a háborús állapot tény­leg még nem szűnt meg, a munkásságot egységes cse­lekvésre bírják. A nemzetközi munkásság együttműkö­dése nemcsak a többi politikai pártra lesz befolyással, hanem nyomást fog gyakorolni azokra a kormányokra is, amelyek a jóvátételi kérdés igazságos és méltányos elintézéséről hallani sem akartak. John Burns visszavonulása óta Hetklerson az angol munkáspárt feje, egyben pedig az angol gépipari mun­kások vezére. Th°mas a vasutasok szervezeteit irányítja, Mac Donald az angol szocialista párt vezére, Stuno nem az író, hanem Thomas Shaw, az ismert minkásvezér, noha tudvalevőleg G. B. Shaw is régen szerepel az angol munkásmozgalomban. Lehet azonban, hogy az angol delegátusok közül Wells csakugyan az író, aki az elmúlt években szorosan egy ösvényen­­halad az angol mun­káspárt balszárnyával. Most először történik, hogy az angol munkásvezérek jobboldali csoportja is sorompóba lép a németek érdekében. Beszéd az újoncok előtt Prágából jelentük. A képviselő­ház mai ülésén tár­gyalták Lehnert német képviselő kiadatási ügyét. Lehnertet­­azzal vádolják, h­ogy az elmúlt év augusztus 20-án Reichenbergben a­z újoncok előtt beszédet mon­dott, őket a köztársaság ellen uszította és megsértette a köztársaságot, valamint Massaryk­ elnököt. A német képviselők szerint arról van szó, hogy egyik kényelmet­­­len képviselőtársukat ártalmatlanná tegyék. Délután öt órakor az ülést félbeszakították és este nyolc óráig sem nyitották meg újra. A mai ülésen Benes külügyminisz­ter is beszélni fog. A Teleki Pál Talán az a khakiszínű tenniszruhája állt neki legjobban, amelyben első dezignálása erején jelent meg a kisgazdapártban is belekapaszkodott az uj nagy párt sörényébe. Azt összeolvasztja tekintélyes munkáját gróf Bethlen litván végese el, s amikor már ragadni kezdett a boldog. Tellk­i kivasaltatta a khákisz­na ruhát, s mint egy k­aptsol lord, megjelent az oroszlánvadlászaton. Lehet hogy sekélyes im­presszió, de azt hiszem­. Teleki számára soha és semmi körülmények között nincs meglepetés, hi­szen a geográfia és matematika olyan szorosan kapcsolódnak egymásba és matematikai tudás nél­kül se térképet nem lehet rajzolni, se országot nem lehet kormányozni. Egy-egy kormányválság igen egyszerű trigonometriai kérdés: ez alkalommal a változatosság mindössze annyi volt, hogy Teleki lesz-e a befogó és Bethlen az átfogó, vagy Bethlen a befogó és Teleki az átfogó. Most is napok óta, mint volt miniszterelnököt emlegetik. Távolról viharzanak feléje az indulatok, mert amikor az indulatok nekiszilajodnak, akkor ő nincs ott, vagy ha­­ ott van, akkor nincs kitörés, nincs robbanás. Valószínűséig ez is matematika nála. Bizonyára meg fogja cáfolni a jövő ezt az állítást, de ebben a pillanatban Teleki megint az elnyűhetet­­len miniszterelnökök sorába tartozik. Mindenesetre tudatában van annak, hog­y ahol mennykövek hulla­nak, ott nem jó a fa alá állami. Robbanékony poli­tikai talajon kell járnia, de ő meglehetősen ki tudja számítani előre a láthatatlan­­aknákat és az explózió elől félrevonul. Legtöbbször ilyenkor egy nagy dur­ranással el is intéződik a kritikus pillanat és Teleki ilyenkor, méltósága teljében, szemléli meg a ka­tasztrófa áldozatait, a politika friss halottait. Vájjon hányadik válság ez, amely egyenesen az ő személye számára hozza mozgásba a > sülvesz - tő®? Eddig még mindig úgy volt, hogy mások me­rültek el és Teleki marad­t. Nem­­politikai sakkhú­­zások­kal dolgozik, nincsenek trükkjei, egyszerűen pszichológiai­ alapon fogja meg az embereket. Had­sereg, szervezet, párt, sőt talán barátok nélkül, egye­dül áll. Nincs aki támogassa, annál több, aki ellene törne, ha meg lehetne fogni azokat a pillanatokat, amikor Telekit el lehet gáncsolni. Ha előtte ke­resztbetelték az emberek a lábukat, egyszerűen n­em ment arra. Ha a pártban izzott a hangulat, ha to­­porzékoltak az emberek, h­a még­­a kezes bárányok is halált kiáltottak. Teleki sohasem az Esterházy­­utcát mondta be a soffőrnek, hanem mérhetetlen nyu­galommal jelentette ki: megyünk a Svábhegyre. Napokon át tombolt a keserűség a pártban, napo­kon át nem jelentkezett a miniszterelnök, hiszen az embereknek időt kell adni, hogy se­iggadjanak, módját kell találni, nehogy könnyelműségekre ra­gadtassák magukat. Mert jó szíve van, sajnálja azo­kat az embereket, akik politikai baklövéseket követ­nek el. M­­ár azután megtisztul a levegő, elül a puskaporilla!.. váratlanul besurranok a társalgóba Teleki, akit mint egy majdnem elfelejtett, kedves­­régi csik­rást üdvözöl mindenki. Megáll a terem­ közepén, mosolyra nyúlik a szája, egész arca egy vastag izomba látszik göngyölödni, szemét nyugod­tan, de szélesen forgatva, fehérjét mutatva jártat­ja végig a körülállókon, aztán a mutatóujjával meg­vakarja a füle tövét. Csöndesen, halkan nagyon szokgatottan beszél, minden szót izoláltan mond ki. pauzákat tart ott i­s, ahol nem kell gondolkodási idő. Azt mondják, ezt is földrajztanulás közben sa­játítatta el, ahol a beszéd folyamatossága nem fel­tétlen szükségesség, mikor az ember Ázsia természe­tes határait, hegyláncokat, folyókat és tengereket sorol fel. A legnagyobb magyar földrajztudós, Lóczy Lajos, valósággá­ makogott, amikor előadott. Föld­rajzban tehát szinte tradíció,­ele úgy látszik, politi­kában sem ártalmas. A lexikon azt mondja, hogy a Telekiek a Garázda-nemzetségből származnak, aminek nyomai talán inkább azon a koron látszanak meg, amely­ben Teleki Pál a kormányzást vállalta, mint magán ezen a csöndes-mosolygó arisztokratán, akin igen sokszor meglátszik, hogy nem is annyira mulatság neki­ a politika, mint inkább valami egyelőre ki­fürkészhetetlen kötelesség. Hiszen nem mulatság, nem lelki öröm miniszterelnöknek lennie annak, akit nem ünnepelnek, nem dédelgetnek, akinek szinte egyetlen látványos szereplése a Britannia megszállása volt Valószínű, hogy a grafikonon, amelyet a magyar konszolidációról rajzol, élénken meg van jelölve ez a fejlődési pont, amely után két liberális miniszternek beplántálása és a hrucki tárgyalások lehetnek a büszkeségek Hegedűs és Gratz bizony kakuk-­tojásként szerepeltek eleinte, m­íg végre na­gy nehezen sikerült őket a kurzus­­fészekben honosít­ani, sőt maguk is­­igyekeztek asszi­milálódni. Amikor Korányi ment, Teleki egy hétig mondta, hogy ő sem marad, pedig az első huszon­­n­égy órában kész volt a kabinetje, amely a maga egészében Hegedűs körül jegecesed­ett ki. Addig mondta, hogy nem lesz többé miniszterelnök és hogy most szakemberekre van szükség, amíg az em­berek­ váratlanul és egészen ok nélkül arra az öt­letre jöttek rá, hogy Telekinek maradnia kell, még ha egy ,,liberális" pénzügyminiszterrel súlyosbítva vállalkozik is Addig folyt ez a huzavona, m­íg végre Gratzot a másik ,,liberálist" is lenyelték, s csak akkor jöttek rá, hogy nem rontották meg velük a gyomrukat. Azt mondják, m­égis legnagyobb dicső­ségének azt a matematikai műveletét tartja, amely­­lyel kabinetjének egyszerre két igen súlyos teher­tételét semmisítette meg­. A kormánypárt mind a két felének felajánlotta a másik oldal vezérének fe­jét és ezért a saját vezérük fejét követelte. Ha ennek a műveletnek az eredményét előre megmutatta volna Teleki, mindenki nevetett volna, de miután kiállott a falitábla elé krétával a kezében és tételről té­telre „hozta le" az eredményt, senki sem csodálko­zott, hogy professzoros könnyedséggel írta oda a

Next