Világ, 1923. április (14. évfolyam, 74-97. szám)
1923-04-01 / 74. szám
Vasárnap Az új közigazgatási reform A belügyminiszter néhány nap előtt a főispánoknak és a közigazgatási szakértők egy sorának megküldötte a közigazgatási reformra nézve kidolgozott törvényjavaslattervezetét , és ezáltal most fellebbent a fátyol az első alkotmányjavaslatról, amely ankét után a nemzetgyűlés elé kerül majd döntés végett. Az 1920 januárjában választott nemzetgyűlés kétesztendős tevékenysége alatt a választói jogot, a választási eljárást sem szabályozta, és még kevésbbé volt módjában foglalkoznia a magyar alkotmányos élet egyéb szabályozatlan kérdéseivel. Hiszen Magyarország elvileg ma is a kétkamarás rendszer alapján áll, csak éppen nincs felsőház, mert sem az első, sem a második nemzetgyűlés elé nem került olyan törvényjavaslat, amely a felsőház összetételét, megalakulását, jogkörét szabályozta volna. Magyarország tehát királyság király nélkül és a magyar törvényhozás kétkamarás, második kamara nélkül. Ugyanígy szabályozatlanul maradt a vármegyei közigazgatás és a vármegyei autonómia rendkívüli jelentőségű kérdése, és a provizóriumot itt sem váltotta fel még a törvényes állapot, hiszen a vármegyei törvényhatóságokban ma is azok a bizottsági tagok ülnek, akiket a háború előtt választottak meg, mert a háború alatt már szüneteltek a megyebizottsági választások, és 1920 óta mindig az volt az álláspont, hogy a közigazgatási reform már küszöbön áll, tehát a régi alapon nem lehet többé megyei választásokat megejteni. A megyei választásoknak egyébként megvolt az az akadályuk is, hogy még a választói jognak minisztertanácsi szabályozása is nagy átalakulást jelentett a régi választási renddel szemben, és ez logikailag lehetetlenné tette a vármegyei választások megejtését a régi alapon, szűkebb választói joggal, és avirilizmus intézményének változatlan fenntartásával. A kiszélesített virilizmus A most szétküldött reformtervezet igen nagy feltűnést fog kelteni, mert a reformnak nem az a célja, hogy a választói jog demokratizálását kiterjessze a vármegyére és a városi bizottságokra , hanem ellenkezőleg, a közigazgatási reform megpróbálja ellensúlyozni a képviselőválasztás demokratizálását és a felsőházon kívül a megyei bizottságnak is a fék szerepét szánja, a nagyjából demokratizált képviselőházzal szemben. A törvényhatósági választói jog szűkebb lesz, mint a képviselőválasztásoknál, mert feltételei közé tartozik, hogy a választó legalább öt év óta a vármegye területén lakjék, azonfelül pedig a megyei bizottság tagjainak alig több mint egynegyede fog kikerülni az összes választásra jogosultak megkérdezése alapján. A reformtervezet ugyanis a megyebizottság tagjait öt kategóriára osztja, és az öt kategória közül csúfsán egy kapja megbízatását direkt választás útján. • A törvényjavaslat szerint ugyanis a meghatározott időre választón tagok egyharmadát a községi képviselőtestületek küldik ki, az ingatlan vagyonnal rendelkezők közül, másik harmadát járásonként három évre választják a legtöbb adót fizetők, és pedig a járásban négyszer annyi legtöbb adót fizetőnek van ilyen virilis választói joga, mint ahány legtöbb adót fizetőt küldhet ki ez a járás virilis alapon a megyei bizottságba , és csak a harmadik harmadrészt választják az összes választhatók közül az összes választók. Ez a szakasz tehát fenntartja bizonyos módosításokkal a virilizmus intézményét és látszólag ugyan megszorítja a virilis jogú megyebizotsági tagok számát, amely idáig fele volt és ezentúl csak harmada lenne a meghatározott időre választott bizottsági tagoknak , de a gyakorlatban inkább a virilis jogú megyebizottsági tagok számának jelentékeny kiszélesítését hozza meg a reform. Mivel a mezővárosok, a nagyközségek és a kisközségek képviselőtestületi tagjainak szintén csak egyharmadát választanák az összes választhatók közül, a törvényjavaslat szerint, egy másik harmadát pedig azok közül, akik tíz holdnál nagyobb földbirtok után fizetnek földadót, míg a községi képviselőtestületi tagok harmadik harmada választás nélkül kapja mandátumát, sorrend szerint a legtöbb adót fizetők sorából, nem nagy túlzással, legutóbb átvitt értelemben virilistává lehetne minősíteni a meghatározott időre választott bizott-sági tagoknak azt a harmadát is, amely a községi képviselőtestületektől kapja meg, bizatását. Üzenet a török császárnak Írta : Mára lenne Az ember csakugyan sohse tudja, mire virrad.! Én például tegnap este mindenre gondoltam a világon, csak arra nem, hogy ma reggel levelet írjak a török császárnak, szegénynek. A nevét ugyan nem igen tudnám hirtelenében a jámbor- nak, különösen mióta penzióban van, ugyan azelőtt se tudtam, mert én Abdul Hamid óta nem tudok kiokoskodni a török császárokból, de ahol már, küldöm is neki a levelet. Az sem lesz azonban baj, ha Kemal hasához juttatja török cenzúra, jó szívvel vagyok én ahhoz is. , Azaz, hogy nem is én rólam van itt szó, mert én most estik íródeák vagyok. Az értelmi szerző öreg barátom, nagyeszű Korponai Pál. Nagyeszű Korponaival innen-onnan vagy ti-,zenöt esztendeje tartjuk már a barátságot. Akkor ásattam először Ütömösön a nagy partban, amelyiknek az innenső felén szegedi magyarok laknak, a túlsón meg pestmegyei kiskunok. Ehhez képest kezdetben jelesen fogadtam a napszámost szegediekből, meg kiskun magyarokból. De lassankint a szegedieket elhullongattam. Nem mintha kiskun szívem jobban húzott volna a magam véreihez, dehogy! Ahhoz én már akkor is nagyon régi szegedi voltam. Hanem valahogy úgy áll a bűn, a hogy az ásómesterségben a szegedi valahogy okosabb, mint a kiskun, ennélfogva kevesebbet dolgozik. Minden darab cserép után leereszti az ásót és tanácskozást kezd a kollégáival, hogy mi kelletett az, holott látván látja, hogy bögrefenés, amilyen van az ő szemétdombján is. A kiskun akkor se szólna, ha a hétfejű sárkánynak mind a hét fejét megtalálná egyszerre. Bánja is, hogy mi a mandrue lehet az. Arra való az a városi úr az árokparton, hogy találgassa. Ezért cserélődött aztán ki lassan kint a kompánia, úgy, hogy a szegediekből csak Korponai bácsi maradt meg. Én ugyan sohse üzentem érte, ha úgy tavaszodik, kikocsiztam a tetthelyre, de ő mindig megérzett, mint macska az esőt s ha már oda törekedett, nem volt szívem elküldeni. Pedig jobban szerettem volna vele egy redak-dóban dolgozni, mint egy halmon. Ott nagyszerű szerkesztői üzenetcsináló lenne belőle, mert mindenre tud kádenciát, de ősök csöndest " •zelőkrparására nem való az ilyen nagyeszű cm- bér, aki semmit meg nem áll szó nélkül. Találunk egyszer egy kőkorszakbeli zsugoros,dott csontvázat a nagypartban. Az állát egy ki-csit félrenyomta a föld négy-ötezer esztendő alatt. (Ebben a tudományban ezer esztendő se előre, se hátra, azért szép tudomány ez nagyon.) Korponai bácsinak azonban ez a magyarázat nagyon primitív volt, ő tudott különbet. — Ugyan miféle lehetett ez a hullám világi életében? (Hullámnak mondják errefelé a népek a tetemet, ha úrfélével urasan beszélnek. Mert ennek van értelme, nem úgy, mint a halta szónak.) — A Jézuska jobban tudja, Korponai bácsi. — De hallja, tudom azt én is. Meg higyje, hogy ez dudás volt. Nézze meg, még most is úgy tarti sz istenadott a száját, mintha a dudát is szopna. Ilyenkor aztán megered a beszéd, a pipát is elő kellett venni, ki is kellett piszkálni, az ács- kőért is ki kefitt mászni a gödörből s a masi- i hát ott kellett felejteni a tarisznyában, hogy mégegyszer vissza lehessen érte menni s akkor is csupa olyat találni a tartóban, amelyiknek lejezett a mérge, úgy, hogy végre is valamennyi gödröt őszre kellett járni egy szál masináért s tizenhat embert föltartani a mankójában. S a dologban az volt a legfájdalmasabb, hogy Kor-j parsai bácsi szóra tudta hozni a legmogorvább kiskunt is s akkor együtt lopták a napot. Az utolsó ásatás-tavaszon, a háború előtt, úgy fogtam ki az öregen, hogy egy sziket kánnal állítottam egy gödörbe. Azon nem fogott a szó, akárhogy lapátolta felé. — No, — gondolta Korponai bácsi —, ha szegény ember nincs, szóbaállok én az úrral is. — Hallja-e — azt mondja —, hites ember maga ? — Megkereszteltek csakúgy, mint kendet. — Nem úgy értem. Hanem, hogy bizodalma: jöhetek-e én magához ? — Mi tekintetben ? ! — Senkinek az ég világon én azt még nem mondanám, de magának megmondanám száz pengőért. De nem aranyban, hanem valódilagos bankóban. Száz pengő akkor olyan nagy pénz volt, hogy azt most már ki se tudja az ember mondani. Az én fizetésem akkor egy hónapra 160 korona volt valódilagos bankóban és hatvankét fillér bronzban. Bedugtam az öregnek a száját egy rövidszivarral és azt mondtam neki, hogy majd jövő ilyenkoron beszéljünk a dologról, most lássunk: az után, amiből élünk. Jövő ilyenkoron azonban már nem volt pénze az államnak az olyan bolondságra, hogy ezeresztendős halottakat szedjünk ki a föld alól. Akkor már az egész világ abban serénykedett, hogy az eleveneket rakják be a föld alá. Utóvégre valakinek csak gondoskodni kell a jövő évezredek régészeiről is. A háború harmadik esztendejében bent a városban találkoztam Korponai bácsival a búza- piacon. Valami férges bagolytüdőt árulgatott, ami alatt minden okos ember aszaltalmát ért. — No, — próbálok neki kedveskedni —, ha elmúlik a zenebona, megint kimegyek kendtek- hez megnézni, van-e még valami a Nagypartban. Csúnyán mézett rém az öreg. Azt mondja, kár volna kitörekednem, mert „nincsen már abba jelenleg ,semmise". Mindjárt tudtam, hogy az ürömösi honfiak a Nagyprrtba vermelték el a búzát a rekvirálók elől. Szívhezszólóbb témával próbálkoztam. Hát a birodalommal hogy leszünk, Korponai bácsi? Nem sajnálom ám érte a száz pengőt. — Nem igénylem én az úr pézit, — rántott egyet az öreg a ködmön alján. Ami örömösink annyit tesz, hogy hordjon el már a szél, ne lábatlankodj itt. Nyaggattam egy darabig, de nem akart az én emberem emlékezni semmire. — Nézze, nem tudok már én arra!, avait maga beszél, mert az ilyen üreg embernek hibás az emlője. Azóta aztán nem láttam Korponai bácsit , nyilván az én memóriámban is hiba esett, mert ahogy az előbb betoppant hozzám, úgy ránézvést nem igen véltem rá, kicsoda. Persze a férfiembernek először az ábrázatát szokás nézni s az egy kicsit neki volt azóta. Megkisgazdásodott. Ha a lábára néztem volna előbb, menten ráismertem volna a csizmafejből kerekített papucsáról. Tulajdon az a papucs volt, amelyikben tizenöt esztendővel ezelőtt gázolta az ősök előkurkászos csontjait. A hangjáról aztán egészen ráismertem. Ez már az a bizodalmas pusztai hang volt, amit a rekvirálós világban nem hozott be a városba. Le is teszem rá mindjárt az újságot a kezemből. — Adjon isten jónapot, tekintetes úr No, hogy mondja az újság ? Zavari-e mán a török a szervei ? Mindenekelőtt annak örültem neki, hogy 9 szervián szervvé rövidült. Aztán megadtam a diplomáciai felvilágosítást. — Nem zavart, mert előbb egy kicsit kipihegi magát. — Ejnye, hejnye ! — csóválta meg a Kossuth* szakállas, ősz fejét. — Pedig addig nem lesz belőlünk semmi, még a török nem zavari, a szervei. Azután közelebb hajol hozzám és súgva mondja, hogy valahogy túl a Tiszán meg na hallják a szavát. — Hallja-e? Levelet kellene írni a török császárnak. — No ? — Nézek az öreg túrám becsületes szemébe. — Hát azt kellene neki megírni, hogy van ára itt török péz kocsiderékkal, csak éppen ki költené ásni. De annyi ám, hogy mind ki lehetne vele rakni a szegedi uccákat. — Ejnye, hejnye! — mondom most már én is. — Hát. Ismeri tán a Jajhalmát, akit Bojárdahalmának is hínak ? Mert úgy hitták a török császár lányát, akit alája lőttek. •— No, az régen lehetett Az életfogytiglani tagok A meghatározott időre választott bizott-sági tagok közül tehát kétharmad többségben lesznek azok, akik egy magas vagyonú cenzus alapján foglalnak helyet a megyebizottságban és csak egyharmada a tagoknak kerül ki az összes választhatók közül az összes választók megkérdezésével... De a meghatározott időre választott bizottsági tagok mellett lesznek életfogytiglan választott bizottsági tagok, akiket a törvényhatósági bizottság küld ki saját tagjai közül. Mivel a törvényhatósági bizottság kétharmada vagyoni cenzus alapján szerezte mandátumát, ezek nyilván saját soraikból fogják kijelölni az életfogytiglani tagokat, amennyiben a törvénytervezetből törvény lesz. Az életfogytiglani tagok száma tíz százaléka a meghatározott időre választott tajgoknak. Tehát ott, ahol száznyolcvan meghatározott időre választott tagja lesz a megyebizottságnak, tizennyolc életfogytiglani tagot választanak. Ezek szerint a póttagok behívása után a megyebizottság százkilencvennyolc választott tagja közül hatvan üll majd a bizottságban virilis jogon, hatvan a községi képviselőtestületek indirekt válasz-tása alapján, tizennyolc életfogytiglan, és a százharmincnyolc ilyen „magasabb kurtája“ : bizottsági taggal szemben mindössze hat-,yanan lesznek, akik az összes választóktól kapták mandátumukat. Azonfelül a törvény- tervezet kiterjeszti azoknak a körét, akik hivatalból tagjai a megyei bizottságnak, és ott szavazati jogot gyakorolhatnak. Azokon a vármegyei tisztviselőkön kívül, akiknek a törvény eddig is ölési és szavazati jogot adott, ezt megkapják a kamarák elnökei, a megyei vitézi szék kapitánya és azok azállami tisztviselők, akik tagjai a közigazgatási bizottságnak, amelyet egyébként közigazgatási székké keresztel át a törvénytervezet. Ez újból vagy huszonöt-harminc szavazatot jelent, és így az előbb említett megyei bizottságban az összes választók által választott hatvan megyebizottsági taggal szemben helyet foglal mintegy százhatvanöt olyan megyebizottsági tag, aki más jogcímen gyakorolja szavazati jogát. Ezek után bajos volna eldönteni, hogy a törvénytervezet demokratizálja-e a vármegyei bizottságot, vagy pedig körülsáncolja, és magas bástyákkal védi meg a demokrácia minden hullámával szemben. A megyei kisgyűlés Elvileg kétségkívül helyes a törvénytervezetnek az a szakasza, amely a „konkrét ügyek“ intézése végett életre szólítja a vármegyei kisgyűlés intézményét, míg a közgyűlés hatáskörébe ezentúl csak a fontosabb szervezési és szabályrendeletalkotási jog, a felírási és levelezési jog, a közigazgatási bírósági panaszjog, a költségvetés és a zárszámadás megállapítása, a pótadó kivetése tartoznék, és a döntés azokról az ügyekről, amelyek súlyosabb anyagi megterhelést jelentenek a megye közönségére nézve. Viszont a vármegyei kisgyűlés szervezete a virilizmmus intézményét mai formájában tartja fenn. Mivel a megyei közgyűlés tagjainak alig egynegyede kerül ki az összes választók választásából, már igen kevés valószínűsége marad annak, hogy a kisgyűlés tizenkét tag jának többsége éppen a közgyűlés tagjainak ebből a negyedéből kerüljön ki. És ha már biztosítékokat és garanciákat keres a tör- vénytervezet, azt kellene biztosítania, hogy a közgyűlés tagjainak ezt a negyedét ne lehessen teljesen kirekeszteni a kisgyűlésből. Ehelyett azonban a törvényjavaslat csak azt köti ki, hogy a kisgyűlés tizenkét tagja közül hátót azok közül kell választani, akik a legtöbb adót fizetők sorából kerültek a vármegyei bizottságba. Tekintettel arra, hogy a megyei törvényhatóság jogkörének túlnyomóan nagy részét ezentúl a megyei kisgyűlés gyakorolná, hiszen még igen súlyos vagyonjogi döntések is a kisgyűlés elé tartoznak a törvénytervezet részletezett felsorolása szerint, ezen a ponton az optimista gondolkodás szerint változatlan marad a virilizmus rendszere. De ha arra gondolunk, milyen, az összetétele a megyei közgyűlés-, nek, amely a kisgyűlés tagjainak másik fejét küldi ki, akkor kérdés, szabad-e még a status quo fenntartását látni a reformterve-zetben? Választás helyett kinevezés• A vármegyei bizottság a reformtervezet szerint elveszti egyik legfontosabb jogát, mert a vármegyei tisztviselők többé nem is megyebizottsági válaszaitokból fognak ki-s kerülni, hanem kinevezés útján jutnak állásukhoz. A vármegyei alispánt az államfő nevezi ki, a belügyminiszter előterjesztésére, és a vármegyei bizottságnak ugyan joga lesz hámas kijelölést ejteni, de csak azok közül, akik a vármegyei tisztviselők összesített országos létszámába tartoznak, és legalább a matodik fizetési osztályban foglalnak helyet. A megyebizotság tehát csak a kinevezett megyei tisztviselők közül ajánlhat hármat az alispáni szék betöltésére, mert a hatodik fizetési osztályba sorozott megyei tisztviselőket, tehát a főszolgabírók felét, az árvaszéki elnököt, a főjegyzőt és a főorvost ezentúl az államfő nevezi ki, az alacsonyabb fizetési osztályba sorozott megyei tisztviselőket pedig a belügyminiszter. A választási rendszer helyettesítése a kinevezési rendszerrel igen nagy fordulatot jelent a vármegyék életében, hiszen a tisztviselő választás joga és gyakorlata az évszázadok hosszú sorára nyúlik vissza. A jövőben csupán egy tisztviselői állást fog választás útján betölteni a megyebizottság, a tiszti főügyészet. Ezt az indokolja, hogy a tiszti főügyész lesz hivatott a vármegye autonóm jogkörének tiszteletben tartása fölött őrködni. A kinevezési rendszer a „megyei városok" életében nem lép életbe ilyen teljes formában. Itt csupán a polgármestert nevezi ki az államfő a képviselőtestület három jelöltje közül, míg a tanácsnokokat tovább is a városi közgyűlés választja. Viszont a városi tanács hatósági jogköre megszűnik, és a városi tanács által gyakorolt hatósági jogok a jövőben a kinevezett polgármesterre szállanak át, míg a tanácsnokok csupán javaslatokat fognak kidolgozni, és ezek fölött a döntés jogát a polgármester gyakorolja majd, nem pedig a tanácsülés. A mezővárosi főbírót is a belügyminiszter nevezné ki a jövőben, a képviselőtestület három jelöltje közül, úgyszintén a belügyminiszter fogja kinevezni a községi jegyzőket és a körjegyzőket, akik ezentúl fokozott mértékben irányítják majd a nagyközségek és a kisközségek közigazgatását személyes felelősség mellett. Ez azt jelenti, hogy a hatósági jogok gyakorlásával öszszekötött állásokat ezentúl kivétel nélkül kinevezés útján fogják betölteni. Virilizmus a városokban A virilizmus elve enyhébb formát kap ,és az egyenes választás kiszélesedik a törvényhatósági városokban, mert itt a törvényhatósági bizottság tagjainak kétharmada kerülne ki az összes választók egyenes megkérdezése alapján, és csupán a bizottsági tagok egyharmadát választanák a legtöbb adót fizetők kerületenként, ugyanolyan eljárás szerint, mint a megyékben járásonint. A tanács jogköre megszűnik a törvényhatósági városokban is, és ezekben szintén a hármas kijelölés alapján kinevezett polgármesterre szállít a városi tanács által gyakorolt jogkör. Életfogytiglani tagjai lesznek a városok örvényhatósági bizottságainak is a tervezet szerint ugyanolyan arányban, mint a megyebizottságoknak , és a városi közgyűlések melőtt szintén lesznek kisgyűlések, ugyan- VILÁG 1923 április 9. 3