Világ, 1924. éprilis (15. évfolyam, 76-83. szám)

1924-04-01 / 76. szám

Kedd Briann-kormány­­ Briant nélkü­l (A Világ párizsi tudósítójától.) Harminc­­hat év előtt került a törvényhozás tagjai közé és harmincegy éve viselt először mi­niszteri tárcát Poincaré , de politikai pályá­jának közel négy évtizede alatt nem szol­gált annyi meglepetéssel a francia közvéle­ménynek, mint most három nap alatt , szer­dától szombatig. Noha de Lasteijrie pénzügyminiszter föl-­vetette a bizalmi kérdést, mielőtt a nyugdíj­­javaslat egyik részleténél hét szavazattal több esett a pénzügyminiszter javaslata el­len, mint mellette . Poincaré kikerülhette volna a kormány formaszerű lemondását, vagy beérhette volna azzal, hogy felajánlja a kormány lemondását a köztársasági el­nöknek, és azután Millerand felszólításának engedve, helyén marad. Ha pedig a jó al­kalom felhasználásával Poincaré kicseréli de Lasteyric-t isk a kormányra nézve már régen tehertétellé vált szürkeségét és száraz pedantériáját egy általánosan elismert pénzügyi szakember presztízsével, az egész francia közvélemény úgy találta volna, hogy Poincaré levont minden szükséges konzekvenciát a szerda délelőtti szavazás­ból. Poincaré azonban összes minisztertár­saival aláíratta az ünnepélyes lemondási kérvényt, és csak néhány órányi „habozás" után fogadta el Millerand megbízatását az új kormány alakítására. Csütörtök reggeltől fogva péntek dél­­utánig a politikusok egész sorával tárgyalt Poincaré, és pénteken délben már általában számoltak azzal, hogy de Lasteifrie mellett még egy-két megviselt tekintélyű miniszter marad ki az új Poincaré-kormányból. De arra senki nem volt elkészülve, hogy Poin­caré elejti kilenc olyan minisztertársát, aki­vel huszonhét hónapja dolgozott együtt, és mindössze, két régi miniszterét viszi át második kormányába. Az elejtett miniszte­rek jó részét is teljes meglepetés gyanánt érte ez a fölöttük tartott váratlan ítélet, a politikai köröknek pedig az volt az érzésük, hogy kevesebb régi miniszter bukik meg, és kevesebb új minisztert kap Franciaország akkor, ha Poincaré helyett Barthou, vagy Briand alakítja meg a választási kormányt. Poincaré kíméletlenül tolta félre azokat, akik érzése szerint lejárták magukat, mi­közben megosztották vele huszonhét hó­napon át a felelősséget Franciaország kor­mányzásáért, és új nevekkel támasztotta alá pozícióját a választási hadjárat idejére. Alig néhány hete mondotta ki a radikális­­szoc­ialista párt Albert Sarraut kizárását, mert Sarraut nem akart megválni a gyar­­mmatü­gyi minisztérium vezetésétől. Sarraut akkor egy elégikus hangú nyílt levélben búcsúzott pártjától, arra hivatkozva, hogy gyakorlatilag csekély jelentőségű elvi kér­dések miatt nincsen joga megszakítani azt a sokak szerint igen produktív, és Francia­­országra nézve hasznos munkát, amelyet a­­koloniális ügyek vezetésével végez. Úgy lát­szik, hogy Poincaré nem tartozik azok közé, akik produktívnak látták Sarraut munkáját a minisztérium élén, mert Sarraut helyett Tabry alezredesnek adta át a gyarmatügyi tárcát, nem törődve azzal, milyen súlyos háb­lázatot hozott néhány hete Sarraut, amikor szembehelyezkedett pártjával, és vállalta a kizárást is. Sarraut példáját kö­vette akkor két másik radikális-szocialista politikus, Strauss népjóléti miniszter és­­Lafont postaügyi államtitkár. A radikális­­szocialista párt erre kizárta őket is, és így most Sarraut harmadmagával esett két szék­e között a földre. Hiszen Poincaré nem kérte maradásra a volt közegészségügyi minisz­tert, és a volt postaügyi államtitkárt, talán a arra gondolva, hogy az erős ragaszkodás­­néhány hét előtt inkább a miniszteri tárcák­nak szólt, mint a miniszterelnök személyé­nek és politikájának.­­ Poincaré minden irányban és egész vo­nalon érvényesítette a teherkönnyítés elvét a kormány újjászervezésénél. Elejtette a­ három,­­pártjából kizárt radikális­ szocialista politikust, elejtette Cobtai igazságü­gyminisz­­tert, aki a baloldal koncentrikus támadásai­,­nak­­volt a célpontja Daudet iránt tanúsított rekortszenve m miatt, de ugyanúgy elejtette Manottry belügyminisztert, aki ellen Daudet emelt éles kifogásokat. Poincaré elejtette pund a négy gazdasági miniszterét, de ugyanekkor elejtette például Bérard közok-,­tatásügy minisztert is­.­­Meglepetés volt a régi miniszterek töme­ges kiválása a kormányból, és még nagyobb meglepetést­ hozott az új miniszterek név­sora, mert az új miniszterek közül négy-öt még alig egy hete éles ellenzékben állott Poincaré politikájával szemben. Így például igen nagy feltűnést keltett­­ két hét előtt, hogy Henry, de Jouvenel,­­ Franciaország egyik delegátusa, a népszövetségnél,­ élesen megtámadta a felhatalmazási­­ szakaszokat, amikor a szenátus tárgyalni kezdte a pénz­­ügyi javaslatot, sőt azt hangoztatta, hogy a­­felhatalmazási szakaszok­ alapján kiadott rendeletek törvényességét nem fogja elis­merni. Most pedig Henry de Jouvenel A­izdsoktatásügyi Minisztere annak a második Poinearé-kormán­ynak­, amely a felhatalma­zási szakaszok alapján fogja pénzügyi terü­leten kormányozni Franciaországot... Jou­­vepes tehát elfeledte m­inap tartott éles be­szédét, és a feledékenységből adott példát sietve követte Poincaré is , hiszen Jouvenel minisztersége nagy érték a kormányra nézve, a választások előestéjén. Jouvenel ugyanis a Matin főszerkesztője és tulajdonosa, már­pedig a Malin példányszámánál fogva igen súlyos szóval befolyásolhatja a választási eredményeket. A Matin olvasottságának el­ismerése gyanánt lett három év előtt szená­torrá Jouvenel, és most megtette az utat — nem egészen egyenes vonalban — a szená­tus padsoraiból a kormány tagjai közé. Alig két hét előtt a legválságosabb napon hagyta cserben a miniszterelnököt és a leg­­válságosabb frontszakaszon támadta meg a kormányt Jouvenel, aki most Poincaré köz­­oktatásügyi minisztere lett, noha két-hároma hét előtt Briand előőrsének tekintették , és Loucheur, aki újjáépítési minisztere volt Briand kormányának, most átvette a keres­kedelmi tárcát Poincaré alatt, pedig a múlt hetek során ismételten támadta Poincaré pénzügyi politikáját, és több alkalommal szavazott bizalmatlanságot Poincaré politi­kájának. A februári válságnapokban, ami­kor általában számoltak Poincaré bukásával és Briand hatodik miniszterelnökségével , Lon­cheu­r és Jouvenel miniszterségét bizo­nyosra vették, Briand kormányalakításának esetében. De most Poincarétól fogadott el miniszteri tárcát Briand két szövetségese, sőt Briand még három másik szövetsé­gese is. ( Mivel Pérez, a kamara elnöke az ismételt kérlelés ellenére is visszautasította a helyet­tes­ miniszterelnökséggel összekötött igazság­ügyi tárcát, általános meglepetésre Lefébvre du Prey kamarai alelnöknek jutott ez a hivatal. Lefébvre du Prey arról nevezetes, hogy neki van a leghosszabb balusza a ka­mara tagjai között, és azonfelül tíz egész­séges gyermek apja, ami nagy ritkaság Franciaországban. Lefébvre du Prey nem sok vizet zavart tizenöt esztendős képviselő­sége alatt, ellenben hű csatlósa volt mindig Aristide Briand-nak, és ezt három év előtt azzal jutalmazta meg Briand, hogy földmű­velésügyi miniszterré tette. Poincaré szintén a földművelésügyi miniszterséget szánta neki, de mivel Perel nem vállalta a lőpecsét­­elt tisztet, most Poincaré helyettese lett Briand bizalmi emberéből Lefébvre du Prey. Ugyancsak Briand személyes híveinek köré­ből került ki Daniel-Vincent népjóléti mi­niszter, akit Briand állított először erre a­­ polcra, három év előtt. Daniel-Vincent tagja a radikális szocialista pártnak, és így innen­­ kénytelen lesz kilépni, ha nem akar­ja koc­káztatni, hogy a párt kizár­ja, amint kizárta néhány hét előtt Sarraut-ékat. A kereskedelmi, az igazságügyi, a népjó­­léti és a közoktatásügyi tárcák betöltésével erős támaszaitól fosztotta meg a kamara őriá­iós­ csoportját Poincaré, és Briand za­varba jönne, ha néhány hét múlva mégis kénytelen volna kormányt összeállítani. Az rfr pénzügyminiszter, Franpois-Marsal szin­tén a Briand-kombináció emberének számí­tott idáig, de Frangois-Marsal elsősorban bankigazgató, és néhány nagy iparvállalat administrateur delegue-je, nem pedig politi­kus, tehát részéről nem jelent dezertálást az, ha súlyos napokban újból vállalta a legne­hezebb miniszteri tárcát, amelyet már két alkalommal vezetett. Úgy látszik, hogy Poincaré igen komo­lyan számolt Briand visszatérésének lehető­ségével, és ezért csinált helyet a kormány­ban­­ Briand minisztereinek. Ez a taktikai húzás legalább átmenetileg igen erősen meg­ingatja Briand pozícióját, de nem jelent igazi erősödést Poincaré számára, mert a B­riand-csoportnak csak a második garnitú­rája szánta el magát a hirtelen frontváltoz­tatásra. Az egyetlen elsőosztályú kvalitás az így szerzett új miniszterek közül Loucheur, de Loucheur reaktiválásának is van egy szépséghibája. Mint a muníciós iparnak, majd pedig az elpusztított vidékek újjáépí­tésének minisztere, Loucheur nem egészen kifogástalanul használta fel azt a 150 mil­liárd frankot, amelyet ebben a két állásá­ban utalványozott ki. Egy ideig már csak­­kevés szó esett erről, de most majd kiújul­nak az éles kritikák, elsősorban a szocia­lista párt oldaláról. Leginkább a sajtó­frontot erősítette meg a kormány rekonstrukciójával Poincaré. A kétségkívül igen súlyos befolyású Matin egyre inkább Briand mögé állott, de most Poincaré minisztere lett a Matin főszer­kesztője és főrészvényese. Loucheur sze­rezte meg nemrég a Petit Journal részvény­­többségét, tehát az új kereskedelmi minisz­ter nem csupán­ hozzáértését bocsájtja Poin­caré rendelkezésére, hanem a másik rend­kívül elterjedt párizsi riport­lap támogatá­sát is. Végül pedig Jean Fabry, az új gyar­­mlatügyi miniszter, aki aktív katona volt a háború alatt, és mint vezérkari kapitány vesztette el fél lábát, most az Intransigcant főszerkesztői állásából kerül a miniszteri székbe , és az Intransigcant a legolvasottabb esti lapok közé tartozik ... A választások idején m­ég fontosabb a sajtó, mint egyéb­ként," és ezt teljes mértékben méltányolta Poincaré az új kormány összeállításánál. -­­ Félig-meddig a sajtó embere még Joseph Capus is, az új földművelésügyi miniszter. Joseph Capus a növény­pathológiai intézet igazgatója volt a Gironde-ban és ebből a komoly hivatalból alig jutott volna a képvi­selői mandátumhoz, ha véletlenül nem fivére Alfréd Capus-nek, a nemrég elhúnyt híres komédia-írónak. Alfréd Capus sokoldalú ember volt, hiszen mérnökből lett a szín­pad építőmesterévé és amellett egy ideig politikai riportázst is csinált, majd pedig a Figaro főszerkesztője lett. 1919-ben, amikor összeállították a jelölt-lajstromokat, Alfred Capus-nek és a Figaro-nek a nemzeti blokk­ körül szerzett érdemeit akarták honorálni azzal, hogy a Gironde lajstromán jó helyet adtak a növény-patológiai intézet tudós igazgatójának. Joseph Capus igen csendes tagja volt azóta a francia kamarának és így földművelésügyi miniszterré történt ki­nevezése alapján a rossz nyelvek azt kom­binálják, hogy a Figaro részvényeinek egy­ csoportja alighanem a Capus-család birto­kában maradt. VILÁG A politikai helyzet A Kossuth-párt érdemleges vitát határozott el A Kossuth-párt hétfőn este Rupert P­ezső el­nöklésével értekezletet tartott, amelyről a kö­­­­vetkező közleményt adták ki : A Kossuth-párt felfogása az, hogy kötelessé­­­­gét a nemzettel szemben teljesítenie kell. Nem érez jogot arra, hogy az életbevágó fontosságú javaslatokkal szemben lemondjon a kritika kö­telességéről és ezzel egyrészt elmulassza az al­kalmat arra, hogy a nemzetet a maga élet­­halál kérdéseiről felvilágosítsa, másrészt pe­dig lemondjon arról, hogy a vita során a nem­zet nagy áldozataival szemben jogait vissza­követelje. A párt érdemleges vitát határozott el, amely­nek során a múltra nézve le akarja vonni a kormányzat bűneivel szemben a tanulságokat, másrészt pedig rá akar mutatni arra, hogy a kölcsönakciótól siker csak akkor várható, ha az azokból folyó hatalom alkotmányos tényezők kezébe tétetik le. Szükségesnek tartja a párt a bírálatot gazda­sági szempontból is, hogy kellő módosításokat érhessen el, mert a javaslatokban foglalt sza­nálási tervben nem lát megoldást arra nézve, hogy az alsóbb néprétegek gazdasági helyzete javulni fog. Hiányát látja a javaslatokban kü­lönösen annak, hogy az igazságos, a valódi progresszív adóztatásról és komoly takarékos­kodásról nem gondoskodnak és így a javasla­tok elfogadása végzetes eredménnyel járhat különösen a nemzet tömegeire nézve. .A párt obstruálni nem akar, azonban a fele­lősségtől sem fél, mert véleménye szerint csak kötelességét teljesíti akkor, mikor érdemleges vitával azért a célért küzd, hogy a külföldi köl­csön csakugyan javára váljék az országnak, s az alkotmányt helyreállíttassék, amit azért is szükségesnek tart a párt, mert ez esetben je­lentékenyen kedvezőbb feltételek mellett lehet a külföldi piacon elhelyezni a kölcsönt. A szociáldemokraták még nem határoztak A szociáldemokrata pártfrakció ma, hétfőn este, kilenctől féltizenkettőig ülésezett és be­ható vitát folytatott a szanálási javaslatok fö­lött. A tárgyalás akörül folyt, hogy a párt egy­általán részt vegyen-e a javaslatok tárgyalásá­ban, vagy sem ? A vita során az a felfogás alakult ki, hogy tekintettel a rendkívül súlyos horderejű kérdésekre, amelyeket a szanálási javaslatok magukban foglalnak, a pártvezető­­ség ne hozzon még érdemleges határozatot, hanem lépjen érint­ke­zésbe egyrészt a szociál­demokrata pártcsoportokkal, másrészt pedig a parlament komoly ellenzéki részével. Emiatt a tanácskozásokat elhalasztották kedd este nyolc órára, amikor tovább fogják folytatni tanács­kozásaikat és határozatot fognak hozni. Értesülésünk szerint erős áramlat van a párt­­­­ban, hogy a javaslat tárgyalásában ne vegye­nek részt, hanem egy deklarációt felolvasva, kivonuljanak és a javaslatok tárgyalásának idejére a nemzetgyűléstől távoltartsák magu­kat. Ez a felfogás azonban még nem véglegesült párthatározattá. A fajvédők ezen javaslatokkal lépnek fel A fajvédők­ ma este a Wenckheim-palotai párthelyiségükben szigorúan bizalmas értekez­letet tartottak, amelyen a kormány szanálási programjával foglalkoztak. Az értekezletről annyi szivárgott csak ki, hogy a pártnak van így ellenjavaslata, amelyet Ulain Ferenc már ld­olgozott és amelyen az utolsó simításokat a mai pártértekezlet végezte. Annyi bizonyosra­­­ehető, hogy a párt tagjai a maguk részéről a parlamenti vitában teljes erővel részt fognak venni, végleges magatartásukat azonban függő­­en tartják addig, amíg más ellenzéki pártok elhatározása felől nem tájékozódnak. Pesthy Pál dr. igazságügy miniszter a külföldi kölcsönről Pesth­y Pál dr. igazságügyminiszter több kép­viselő társaságában Gyünkön vasárnap délelőtt részt vett a Falu­ Szövetség alakuló nagygyűlésén. Keck László pártelnök üdvözölte Pestiig Pált igazságügym­­iniszte­rré történt kinevezése alkal­mából. Pestiig Pál dr. igazságü­gyminiszter válaszolva, köszönetet mondott az üdvözlésért, majd a többi között a következőket mondotta: — Magyarország a lét és nemlét kérdése előtt áll. Egész exisztenciánk azon fordul és fordult meg, hogy sikerül-e­­a kormánynak a külföldön Magyarország számára megértést teremteni és anyagi támogatást szerezni. Bethlen István gróf meg tudta érttetni a külfölddel, hogy nekünk se­gítségre van szükségünk és ma már ott állunk, hogy a külföldi kölcsönre vonatkozó javaslatokat a palamen elé terjesztették. Nem áltatok senkit, nem is akarok áltatni, nagyon súlyos föltételek vannak abban. Súlyos lekötöttség és nagy meg­­terheltetés az, ami ránk következik, azonban —­ azzal a becsületes szóval mondom önöknek, ame­lyet maguk is nagyon jól ismernek — ha a fölté­teleket nem fogadjuk el, holnap vagy holnapután ott leszünk, ahol Németország. Rá akarok mu­tatni arra, mi lenne a következménye annak, ha a kölcsönt nem kapnék meg. Az első következ­ménye az lenne, hogy pénzünk még azt a keveset sem érné, amit ma ér, mindennek fölszaladna az ára, s azok, akik készpénzkeresetre vannak utalva, képtelenek lennének életüket föntartani s ennek következményeképpen kitörne, a forra­dalom. A forradalom pedig tönkretenné nemcsak a kisembereket, hanem azokat is, akik egyébként élni tudnának. Adókban nagyon meg fogjuk érezni az átmeneti állapotot. Az igazságügymi­niszter este 9-kor érkezett vissza a kíséretében levő képviselőkkel a fővárosba. A szakszervezeti kongresszus tanulsága Nemrégiben alkalmunk volt megvilágítani a magyarországi szociáldemokrata párt belső helyzetét. A párt egész tömege elfogadta parla­menti frakciójának azt az álláspontját, hogy a reálpolitikára kell helyezkedniük és minden­kivel összefogva, az ország gazdasági és kul­turális újjáépítésében kell résztvenniük. Előbb az országot kell talpraállítani, azután lehet csak — ha az általános megélhetési alap min­denkinek, tehát a munkásságnak is meg van teremtve — a munkásság speciális jogainak és kötelességének kivívásához fogni. A munkás-­ tömegek elfogadták a parlamenti frakciónak ez álláspontját abban a reményben, hogy a pártnak ez a mérsékelt irányzata arra fogja indítani a kormányt és általában a polgári pár­tokat, hogy az adott lehetőségek határai között a munkásság szabadságjogait és megélhetési érdekeit is kielégítse. Megírtuk, hogy a mun­kástömegek egy része az eddigi tapasztalatok alapján nincs megelégedve a párt reálpolitikai irányzatával. Azt mondják, hogy­ ez az irány­zat nem tudta meghozni a munkástömegek részére azokat az eredményeket, amelyeket tőle vártak. A magyarországi szakszervezetek vasárnap országos kongresszust tartottak. E kongresszuson kitűnt, hogy az elégetetlenek már lényeges arányszámot képviselnek az or­szágos párt keretében. A kongresszus többsége, különösen méltányolva a parlamenti párt­frakciónak ernyedetlen buzgalmát, még meg-­ szavazta a vezetőség határozati javaslatait, de szemmellátható volt, hogy ha a parlamenti frakció továbbra is hasztalan fogja követelni a kormánytól a munkásság jogos érdekeinek ki­elégítését, akkor a munkások vezetői nem fogjá­ják tudni megtartani a munkásságot a reál­politika irányvonalában. Úgy vagyunk érte­­ sülve, hogy amennyiben a parlamenti párt­frakció és általában a munkásság vezetősége tovább is hasztalanul fogja ostromolni azokat a falakat, amelyeket a kormányrendszer a munkásság megélhetésének kifejlődésével szem­ben fölállít és föntart, akkor ez a vezetőség maga fogja ezt a tényt a párt előtt konsta­tálni. Kénytelen lesz ezt megtenni, mert fele­lősséggel tartozik azért, hogy a pártot olyan felfogás elfogadásába vitte bele, amelyet a jó­zan meggondolás ugyan helyesnek í­télhetett meg, de nem talált olyan fogadtatásra a kor­mányzat részéről, amely szintén megfelelt volna a józan megfontolás közérdek­szerűségének. Akik távolról szemlélik ezeket a fejleményeket, azoknak kötelességük e fejleményekre rámu­tatni, ámbár kevés a remény, hogy segíteni le­hessen azokon, akiket nem lehet fölvilágosí­tani. Rég megmondta már a filozófus, hogy az­ emberi agy­velő keményebb tud tenni a kő­sziklánál, mert a kősziklába bele lehet vésni, ha vésővel és kalapáccsal is, az igazságokat, de ha az emberi agyvelő keményszik meg, akkor ahhoz semmiféle eszközzel nem tud hozzáférkőzni a megértés.­­ 1924 április 1. ) And­réka előléptetése Andréka Károly detektívfőnökről beigazoló­dott, hogy a Kovács-testvérekkel intutitus hiva­talos viszonyban állott. Amikor ezek a Reis­­mann zongoragyáros meggyilkolásának és ki­rablásának gyanúja alatt a nyomozás során el voltak fogva, akkor Andréka a vizsgálóbírónál tanúrként jelentkezve, bejelentette, hogy amit Kovácsék tettek, azt rendszerint az ő tudtával tették és jótállóit a Kovács-testvérek „haza­fias" viselkedéséért. Amikor ez a leleplezés a parlamentben megtörtént, akkor Andrékát egy­ nem politikai jellegű állásba áthelyezve, po­litikailag közömbösítették. Most híre jön, hogy Andréka Károlyt valóságos főkapitány hely­ett lesnek előléptették. A kormány tagjai fölszólí­tották, az ellenzéket, hogy ne tanúsítsák az or­szág belső konszolidációjának hiányát kifelé, mert ezzel veszélyeztetik a kölcsön sikerét és az azzal­ járó egyéb eredményeket. Andréka előléptetése valóságos főkapitányhelyettessé te­hát — a kormány nézete szerint — valószínű­leg,­­éppen úgy fogja tanúsítani kifelé a benső konszolidációt, mint az a tény, hogy Drozdy Győző a mai parlamenti ülésen úris tűket fü­leknek adta elő a numerus clattiai eltörlésé­­nek és az igazságtalan tanári és im­ék, üldö-­­zések beszüntetésének köré­szm­ényreit.

Next