Világ, 1924. november (15. évfolyam, 232-256. szám)
1924-11-23 / 250. szám
Vasárnap MAGYAR KÖNYVESHÁZ Szép Zsuzsira Kodolányi János regényeA történet igen egyszerű. Az Ormánságban, kis magyar faluban él Szép Zsuzsim, anyja, nagyanyja javasasszony, félig boszorkány volt, apja részeges öreg paraszt, fi maga a falu cédája, a kocsisé, a segédjegyzőé, a Kápláné, a nagy tohonya plébánosé, a géplakatosé, aki vele csalta feleségét, a bérlőé, akinek menyasszonya volt Pécsett, részeg, durva és mosdatlan embereké, s így öregedett meg, így illantak el évei, ruganyos fiatalsága, nagy élete. Kis háza maradt, némi kis földje, meg egy csomó szűrös állati barna vagy téglavörös pofa kavargó emléke csupán és sebek a lábán, sebek a testén, egy rossz betegség sebei. Életében csak egyszer szeretett, Lőrincz Jánost, a szomszéd gazdát, de azt elcsábította tőle Csécsi Mari, aki most már öregasszony, de aki valamikor régen karcsú, gyenge lány volt, vékonykezű és arcú, első táncos, akinek rezgés tánc közben úgy remegtek kemény, gömbölyű csecsei a fehér lenvászon ing alatt,hogy ezért kapta a nevét. Szép Zsuzska Csécsi Marit gyűlölte halálosan és Csécsi Mari fia, Lőrincz Lajos lett mégis utolsó szerelme, tragikuma és pusztítója. Lőrincz Lajos a háborúban volt, aztán kilenc esztendeig hadifogságban, s amikor hazatért, vágy ébredt fel az asszonyban a fiú iránt, aki fia is lehetett volna és a fiúban, akiben mohón izzott a gazdagodási vágy, indulatok gyúltak föl és nagy akarás a szomszéd házért, ahol az asszony lakott. A fiú így lett a szeretője Szép Zsuzsuának és így csalta ki tőle a házát meg a telkét, így verte ki ,a törvények igazára támaszkodva*4 Szép Zsuzsát régi jobbágy ősei hajlékából és így épített helyébe másikat, magas, cserepes kőházat, közbül kapubolttal. Lőrincz Lajost mindenki tisztelte ezért, pedig mindenki tudta, hogy miképpen szerezte a vagyonát, de azt mondták, hogy erős ember, ésszel élt, s a háborúban beszíjasodott lelke megbirkózott a mások nyomorán érzett ostoba szánalommal. Szép Zsuzska pedig kikerült a Tapasztóra, a község adott neki lakást a koldusházban és esténként piszkosan, rongyokban fut a falu szélén és nézte a mocsarat. Sovány, ráncos lett az arca, mélyen belesüppedtek nagy, lobogó szemei, amelyek állandóan vizesek és vörös színűek voltak. Meztelen lábikráján pedig lefolyt a nagy kelésekből szivárgó gény. * Kodolányi János kis regénye a Szép Zsuzska, amely most jelent meg a magyar könyvpiacon és amelyben egy új regényíró jelentkezik az olvasó előtt. Néhány elbeszélés és rajz, amiket Kodolányi János eddig írt, csak keveset mutatott az író tehetségéből, úgy de első nagyobb alkotása már teljesebb képet ad egyéniségéről és írói céljairól. A regényíró legkülönb és legjelentősebb tehetsége, a képzelőerő hiányzik elsősorban Kodolányiból : nincsen mesemondó tehetsége és a Szép Zsuzska rövid története is ezerszer megírt és ezerszer megrajzolt témát újít föl csupán. A francia naturalizmusnak, éppen úgy, mint az orosz elbeszélésnek, mindenkor kedvelt hősnője volt az öregedő perdita, aki elbukik, elpusztul, tönkremegy és elsenyved utolsó szerelmén. A francia társadalmi dráma ezt a témát nem egyszer kiaknázta, hiszen csupán A kaméliás hölgy ellenrajzát kellett megírni, Duval Aripaud helyett egy lelketlen és gonosz ifjút. Legutóbb Tersánszki Józsi Jenő nyúlt nálunk ehhez a témához, szintén egy kisebb regényben, de Tersánszki a regény mesehiányát igyekezett pótolni néhány pompás epizóddal és a havasi pásztoréletnek nagyszerűen friss és elevenen közvetlen rajzával. Kodolányi Jánosnál a mese lassan és nehézkesen gördül tovább, nem tudja változatossá tenni az eseményt és nem tudja egy pillanatra sem fejleszteni két hősének jellemét és lélekrajzát. Szép Zsuzska az első pillanattól az utolsóig egyformán üres és lélektelen perdita, Lőrincz Lajos pedig első indulatától vad és kíméletlen paraszt, aki mindent meg akar szerezni, foggal, körömmel és öleléssel, mindent be saját magába, a gyomorba és a vérbe, átömleszteni, fölemészteni, falni, falni, falui... A jellemzőerőnek ez a hiánya okozza azután Kodolányi regényében, hogy csak két olyan eszköze van, amely pillanatnyilag elkábítja az olvasót: az egyik kifejezéseinek burkolatlan nyíltsága, a másik pedig erotikájának még burkolatlanabb tobzódása. Kodolányi regénye csak látszólag parasztregény, mert nem tud igazi parasztokat alkotni és jellemezni és ha a Szép Zsuzskát bármilyen más miliőbe ugyanezekkel a szavakkal és ugyanezekkel a kifejezésekkel, legkivált pedig ugyanezekkel az erotikus közjelenetekkel átírná valaki, akkor Paul de Kockregényt olvashatna azzal a különbséggel, hogy a párizsi démon itt csupán züllött parasztasszony és a párizsi Alphonse itt csupán konokul gazdagodni vágyó parasztlegény. Bizonyos, hogy az olvasót valamely témának parasztmiliébe való áthelyezése nagyon könnyen megtévesztheti. Német és svájci regényírók, de magyarok is nem egyszer megcselekedtek azonban már ezt. Láttunk magyar parasztdrámát, amely tulajdonképpen semmi egyéb nem volt, mint Ibsen Ahíná-jának áttelepítése egy magyar kisvárosba és nem egyszer olvastunk magyar paraszt-elbeszéléseket, amelyeknek alakjai valamikor Maupassantnál még frakkban és selyemruhában jártak. El kell ismernünk, hogy nincs sok új téma az irodalomban, de viszont állandó és örök témáknak ez az áthelyezése más légkörbe csak akár jogosult, ha az író a témához adni is tud magából. Adni tud jellemzőerejéből, adni tud lélekrajzoló képességéből és adni tud valamit a maga írói énjéből, emberlátásából, meggyőződéséből és filozófiájából. Kodolányi kisregényében Szép Zsuzska tulajdonképpen nem másvalaki, mint Tóth Ede Finum Rózsija. Ám Finum Rózsi egyéniségében még van költészet, még van ember és Tóth Ede művészetében őszinte líra és nagy melegség szólal meg. A fantázián kívül a költői erő hiányzik leginkább Kodolányi Jánosból és ezt a költői erőt nem tudja pótolni az a naturalizmus sem, amelynek Kodolányi hitvallója és követője.★ Zolát szeretik a naturalizmus mesterének tekinteni, de ha Zolát ma olvassuk, már némi távlatból, akkor minduntalan megkap bennünket a francia író költői ereje. Zola írta meg aterminálban a legszebb és legfinomabb költői alkotások egyikét, amikor őrt áll a katona a bánya fölött és hazagondol, az anyjára és tele van a szíve szeretettel és amikor hátulról orozva ledöfik. Zola írta meg a Germinal-ban azt az örökszép költeményt a vak lóról, amelyik fiatalon lekerül a bányába és amelyik sohasem lát többel napvilágot, életet és szépséget. Zola írt néhány leírást, amelyik örökké halhatatlan marad és az orosz naturalizmus fejedelme Dosztojevszkij, a költészet ragyogó sugaraival veszi körül alakjait. Miket tud érezni Raszkolnyikov és mennyi szépség van Szonja alakján! Kodolányiból hiányzik a költészet és ez a fiatal író néni ismer jó embereket, nem tud meglátni szépségeket és nem tud látni mást, csak bűnt, gonoszságot, rosszaságot, fortelmét és aljasságot. Ember, állat, tárgy, minden gonosz és rossz nála. A télnek nincsenek szépségei, az csak felhős, naplakus, kopár és locspocsos, amely rengeteg sarával és unalmával elborítja a falut. A szél rohama nála csak halálszagú. A lovak csak inaszakadtak és kizsaroltak. Egy kis kétesztendős gyerek már részeg és piros arccal és lázas szemmel tántorog a sárban, dalolva utánozva apját. Amikor valakinek a szemeit leírja, akkor azok vizesen, sunyi, rejtekező villogással gyűlölködnek. Az esztendők nála ronda, pálinkás, cigányos, céda esztendők. Szép Zsuzska apja gutamért és béna, anyja félelmetes, híres csontrakó és veszesztő. A poharak, amelyeket leír, töröttek, a malacok fáradtan kullognak, a kútgém csikorog, és amikor a szobát betölti az édes ibolya-illat, az összevegyült a doh- és foghagymaszaggal. A nép nála nagyszájú, gyáva, kártyás, részeges, ronda. Nincs becsület, nincs testvériség — mondja —, le kell húzni az inget is, ha hagyja, a másikról. A szoba ostoba és néma, a holdfény hideg, az emberei bambák, a parasztok kártyából élnek, a padló görcsös, a mámor buta és a Petőfi-képen csak a széles anyakönyvvezetői piros-fehér-zöld szalagot veszi észre. Az asztalon tervek milliója, mindenütt csak szenny, piszok, az asszonyok elhajtják magzataikat, a férfiak gonoszak és részegek, sehol semmi szépség és sehol semmi öröm, és sehol semmi hit. A költőnek hinnie kell valamiben, de Kodolányi János, úgy látszik, nem tud hinni semmiben. Aki ezt a regényt elolvassa, annak ki kellene ábrándulnia a magyar faj és a magyar paraszt jövőjéből, ha hinni tudna a regénynek. A magyar parasztról néhányan tudtak eddig tökéletesen írni: Jókai, Mikszáth, Gárdonyi, Vételei, Tömörkény, Jisth Zsigmond. Petelei is naturalista volt és Justh Zsigmond is az volt. De hol van Kodolányi regénye a Gányó Julcsa nagyszerű lélekrajzától, hatalmas kifejező erejétől és tökéletes művészetétől? Kodolányi a külsőségekben, a durvaságban és a kifejezésnek abban a formában, amelyet Taine úgy mond, hogy nevükön nevezni a dolgokat, találja meg csupán a paraszt rajzának lehetőségét. Csudálatos jelenség ez ennél a fiatal írónál, mert eszközeiben és hajlamosságaikon még ott tart, mint a magyar naturalisták a kezdő időkben, amikor tapogatóztak és amikor még híjával voltak a kifejezés eszközeinek. Ez a jelenség azonban nála nem egyedülálló, hiszen egész sereg fiatal költő is jelentkezik most az olvasó előtt, aki tehetségnek és kifejezési módnak hijján visszatér oda, ahol a magyar költészet volt Petőfi előtt és akik most, mint Petőfi előfutárai igyekeznek föltűnni azzal az álnépiességgel, amelyet Petőfivel és Arannyal már régen túlhaladott a magyar költészet. Petőfi előfutárjai után Kodolányi János tolnai Lajos előfutárjának mutatkozik, csakhogy Tolnai filozófiája és jellemző ereje nélkül. A pesszimizmus épúgy jogosult az irodalomban, mint az optimizmus, de egyik sem jogosult költészet nélkül és művészet nélkül.* Egy fiatal író első regényében, kivált akkor, amikor az író parasztregényt ír, tehát a nép nyelvéhez nyúl, figyelni kell az író kifejező eszközét, a nyelvet is. Nemcsak a hangot, amely Kodolányinál durva, de a nyelvet is, amely érthetetlenül tele van germanizmussal és latin mondatszerkezettel. A germanizmus nagy hibája egy-két újabb magyar népies írónak és ezt a germanizmust nem pótolja semmiben sem az, hogy Kodolányi a dialógusokban a nép nyelvét és a tájszólást igyekszik használni. Nincs azonban Magyarországon olyan vidék, ahol cementnek mondanák a cementet és nincs olyan vidék sem, ahol leszököt mondanának a löszök helyett. A középe kiejtésével nincsen tisztában Kodolányi, mint ahogy népies írónál furcsák az ilyen mondatszerkezetek . A múltkor látta a magános lámpást himbálózni, Szép Zsuzska oly magáról megfeledkezve, és a sok infinitívumos és gerandiumos szerkezet. Bizonyos abban, hogy néha szép és bátor kifejezései is vannak, mint amikor azt mondja, hogy a sarló úgy csillogott a fűben, mint egy odahullott másik hold.* Kodolányi János első regénye azt mutatja, hogy az új író még csupán ígéret és hogy tehetségéről csak jövendő munkáiban adhat számot. Azokban talán módja lesz arra is, hogy költői ereje, ha van, kibontakozzék és azokban talán egy szűk történet érdektelen keretein túl már mondanivalója is akad az olvasó számára. Balassa József. VILÁG november 23. 17 Drágán dolgozik a Belügyminisztérium A reformterv szerint a belügyminisztériumnak havonként 2,475.000 aranykoronát volna szabad személyi kiadásokra költenie, ehelyett azonban a novemberi költségvetési előirányzat szerint a belügyminisztérium személyi kiadásai 3,650.000 aranykoronát fognak tenni, 1.175.000 aranykoronával haladva meg a reformtervet. Ez annyit jelent, hogy a belügyminisztérium a személyi kiadások tételénél csaknem 50 százalékkal lépi át a megszabott kereteket, és a novemberi többlet papírkoronákban nem kevesebb 19 milliárdnál. A személyi kiadások tekintetében jelentékenyen átlépi a reformterv kereteit a hadsereg is, ahol ezen a címen novemberben 3,016.000 aranykoronát fognak elkölteni a reformterv által megszabott 2,208.000 aranykorona helyett, tehát a keretet SOS.COO aranykoronával, 13—14 milliárd papírkoronával lépik túl. Ezzel szemben a hadsereg dologi kiadásai 972.000 aranykoronával maradnak mögötte a reformterv kereteinek, tehát a dologi kiadásoknál elért megtakarítás fölötte jár a személyi kiadásoknál kimutatott többletnek, nem kevesebb, mint 165.000 aranykoronával. Általában az egész vonalon az a tendencia mutatkozik, hogy a személyi kiadások meghaltnk a reformterv kereteit, és ezt a dologi kiadások leszorításával próbálják ellensúlyozni, így például a pénzügyminisztérium dologi kiadásai 590.000 aranykoronával maradnak el a reformterv által engedélyezett összeg mögött, viszont a személyi kiadások 810.000 aranykoronával haladják meg ezt az összeget. .A pénzügyminisztérium személyi kiadásai ilyenformán szintén közel 50 százalékos többletet mutatnak fel a reformterv kereteivel szemben, és igen valószínű, hogy Európában ma nincsen egyetlen olyan költségvetés, ahol a személyi kiadásoknak olyan domináns szerepük volna, mint a magyar költségvetésben. Beszélgetés Gustave Le Bon-nal Párizs, november. (A Világ kiküldött munkatársától.) Henry Poincaré és Bergson mellett Le Bon fia kétségtelenül egyik legjellemzőbb, legkiteljesedettebb típusa a francia szellemnek. Nyolcvanhárom évvel ezelőtt született s így egy gazdag életpálya tapasztalatai már eleve is felülemelnék őt az egyoldalúság, a homo anius libri mivoltán, ha nem is járulna ehhez még az a tudatos törekvés a polihisztorságra, amely egész élete művét sokszínű kaleidoszkóphoz teszi hasonlatossá. Hiszen Le Bon eredetileg orvosnak készült, sőt a porosz—francia ,Taberra és a kommün idején katonai kórházat is vezetett Párizsban. Ez a forradalmi élmény aztán döntő befolyással volt további pályafutására. Bünteti,lenül senki sem lehet közvetlen szemtanúja egy forradalomnak: vagy jobbra, vagy balra, de kénytelen a konzekvenciákat levonni. Le, Bon is levonta magára nézve akkor, amikor mintegy a guillotine bölcseletét építette fel s arra az eredményre bukkant, hogy a forradalom sohasem lehet az értetem által vezetett népies mozgalom műve, hanem az mindig csak hívő telkeknek valamelyes vallásos, misztikus lénye: a nép szerepe a forradalmi mozgalmakban nagyon is másodlagos, nagyon is elenyésző. A royalista köztársasági elnök Bármennyire ellene is mondott Le Bon ezzel a tanításával az akkoriban még Franciaországban is nagyon proska -, marxi vagy szocialista ördögnek és minden incselkedésének, a köztársaság első idejében uralkodó reakció nem ió szemmel nézte a működését. Hiszen a kommün után Magenna hercege, Mac Mahon tábornok került a francia politika élére, az a hadvezér, aki hírnevet azzal szerzett magának, hogy a németekkel lehetőleg kerülte a harci mezőn való találkozást, de ahol szembe került jociuk, ott menthetetlenül vereséget szenvedett. . Mégis a szedani kapituláció után az ő kezében marad egyedül valamelyes katonai formáció s így az összeülő nemzetgyűlés monarchikus többsége, amely ismerte Mac Mahon royalista érzelmeit, őt választotta meg a köztársaság elnökévé, kimondottan azzal a céllal, hogy az ő segítségével helyreállítsák Franciaországijan a királyságot. Mac Mahon reakciója aztán meg is termelte a gyümölcsét , amikor annyira vitte a dolgot, hogy a köztársasági érzelmű Simonkormányt elbocsátotta s helyébe a sötét Brèque-l'ourlou minisztériumot nevezte ki, akkor a francia tömegek végre magukhoz tértek s a legközelebbi választáson olyan vereségben részesítették a hercegi kormányt, hogy abba maga Mac Mahon is belebukott s ő, aki eleinte határozottan népszerű embere volt Franciaországnak, majdnem elfeledve élte le a teljes elvonultságban még hátralévő tizennégy esztendejét. Mac Mahon kilenc évig tartó pünkösdi királysága alatt nem jó szemmel nézték, ha valaki nem éppen a teljes gigáció álláspontjáról s nem az útszéli gyűlözet szemével nézte a forradalom jelenségét, így Le Bon katonaorvos számára se volt túl kedvező a köztársaság kezdő éveinek miliője, elment Indiába, a buddhista emlékéből tanulmányozni s ez idő óta megőrizte előszeretetét minden keleti művészet iránt. Az útjának eredménye pedig az lett, hogy a kicsinyes, skatulyázott kereteken messzi túlnőve, azóta tarka sorban majd fizikával, majd matematikával, majd kémiával, majd pedig élettannal foglalkozott. Minden téren produkált egy-két olyan könyvet, amelynek értéke önmagában is fentartaná Le Bon nevét a tudomány történetében. De ő még ezeket a kereteket is túlszűkeknek ítélte egyetemességre törekvő telke számára, s egyremásra követték a lélektani, históriai, közgazdasági, úli tanulmányok, amelyek közül talán a legismertebb a tömegek lélektanáról írt műve, amely ma már 132 kiadásban forog közkézen. Egy régi párizsi házban Az öreg úr még ma is szorgalmasan dolgozik. Minden csütörtökön bejön párizskörnyéki birtokáról a fővárosba, hogy a Fiam marioncég kiadásában megjelenő ismert vörös kötetek, a Bibliothique de philosophie scientifique szerkesztésével járó kötelességeit ellássa. Közvtlenül a Madelaine mögött, egy régi, tipikusan párizsi házban lakik: fénymázzal síkosra ,vikszolt falépcsők vezetnek fel a lakásához, amely csupa musarabieh, szőnyeg, berakott, intarziás faremek, Buddha-szobrok tömege — Az egész lakás inkább egy keleti múzeum benyomását kelti. Mellére simuló bosszú szakálla a majd-majd egy vérbeli német professzor benyomását keltené, ha bozontos szemöldöke alól elővillanó, hunyorítva néző mélytüzű szema nem emlékeztetne inkább az élettel, az emberekkel szoros kontaktusban álló, mindenkit mélyen figyelő gondolkodóra. Nem tudom, jól érzem-e, de az az érzésem van vele szemközt, hogy minden gondolatával a vele szemben állót kivizsgálja, válaszainak reakcióját figyeli s iparkodik az embert valamely felvett miliőbe belekonstruálni. Le Bon a francia kommünnek ezek közé a szemtanúi közé tartozik — ezt az első pár szó után meg lehet állapítani —, akik, mint Clemenceau, vagy nmünk az öreg Ugrón, erősen jobboldali konzekvenciákat vontak le magukra nézve abból, amit akkor átéltek. Az új commandeur Elsőbben is kifejezem a magyar közönség érdeklődését vele szemben, akinek tömeglélektana az egyik legkeresettebb könyve a magyar könyvpiacnak. Egyúttal felhasználom az alkalmat, hogy szerencsét kívánjak neki abból az apropósból kifolyólag, hogy az Herriot-komány elhatározásáoól nemrégiben megkapta a becsületrend parancsnoki keresztjét. Aztán közlöm vele, hogy Hier et demain című aforizmás könyve rövidesen megjelenik a magyar könyvpiacon is. — Igen, ez a könyvem mostanában orosz nyelven is meg fog jelenni. Izvolszkij, a volt orosz követ fordította. Képzelje csak, azt tanácsolta, hogy hagyjam ki belőle azt a passzust, amely szerint az államok között kötött szövetségek sohasem élik túl azokat az érdekeket, amelyek e szövetségeket szülték. S az indokolása az volt, hogy hiszen ez a tétel úgyis nagyon útszéli, közismert igazság , nem aforizma. — Tehát professzor úr ilyenformán a sacro egoismo híve ? — Én csak tényeket állapítok meg. A világháborúban éppen azok az államok, Anglia és Amerika jöttek a segítségünkre, amelyekkel nem volt szövetségi szerződésünk; míg például Itália, amelynek Németországgal ilyen szerződése volt, kereken hátat fordított a szövetségesének, mihelyt az események úgy mutatták, hogy most ez az érdeke.