Világ, 1926. január (17. évfolyam, 1-18. szám)

1926-01-24 / 12. szám

!Vasárnap Az admirálisok forradalmáról beszélt ma hat órán át Dittmann (A Világ berlini tudósítójától.) Dittmann képviselő leleplezése a birodalmi gyűlés vizsgálóbizottságának tegnapi ülésére, a jobboldali pártokra rendkívül kellemetlen hatással volt. A bizottság ülésén jelen lévő tisztek és katonai szakértők elkeseredéssel hallgatták végig Dittmann rendkívül élesen körvonalazott vádbeszédét. A legnagyobb vezetőlapok rámutatnak arra, hogy Dittmann tegnapi nagy leleplezőbeszédének a bíróság előtt is lesz folytatása. Komolyan beszélnek arról az eshetőségről, hogy Scheer admirális, a skagerraki tengeri ütközet vezetője ellen, valamint a Dittmann beszédében említett két bírósági személy ellen a hatóságok vádat fognak emelni vagy gyilkosság címén, vagy pedig, ha ilyen címen nem emelnének, hivatalos hatalommal való visszaélés bűntette címén. Dittmann képviselő ma folytatta nagy beszédét a parlamentáris vizsgálóbizottság ülésén. Elmondotta, hogy 1917-ben arról volt szó, hogy a hatóságok a tengerészeti lázadás tényéből fegyvert akarnak kovácsolni a baloldali szocialisták ellen, a hatóságok terrorral és minden eszközzel igyekeztek a kiszemelt vádlottakból olyan vallomásokat kicsikarni, melyek alapján a vezető szocialista képviselők, mint Dittmann és Haase, ellen eljárást indíthattak volna. Részletesen ismertette Dittmann egy Calmus nevű tengerész vallomását, aki egész kötetnyi, regényszerű részletben adta elő az eseményeket, mondván, hogy Dittmann őt a birodalmi gyűlés épületének lépcsőjén szólította meg, majd hozzájuk csatlakozott Ledebour képviselő is, elvitték őt egy szépen berendezett lakásba, ahol tisztek és altisztek fogadták. Itt Ledebmir elmondotta a tengerészeti lázadás tervét és Dittmann huszonötezer márkát ajánlott a lázadóknak. Ilyen értelemben mesélte el Calmus az egész terv kieszelését. A hatóságok megállapították, hogy mikor ez állítólag történt volna, úgy Dittmann, mint Ledebour a stockholmi konferencián tartózkodtak. Ez a tengerész később bevallotta, hogy Lösch dr. agyonlövéssel fenyegette meg, ha nem tesz terhelő vallomást Dittmann és Ledebour ellen. Beszédének további folyamán még meglepőbb részletekkel szolgált Dittmann. Elmondotta, hogy amikor Hindenburg és Ludendorff sürgetésére a német kormány megtette fegyverszüneti ajánlatát, a tengerészet vezetői, néhány admirális, saját felelősségükre ki akartak törni a flottával a flottabázisból, és meg akarták támadni az angol hajóhadat. Az admirálisok fellázadtak a birodalmi kormány ellen, és a tengerészek lázadása akadályozta meg, hogy az admirálisok lázadása végrehajtassék. Ez volt az első szikra, mely a birodalomban előidézte a robbanást. Mikor Noske a birodalom megbízásából Kielbe érkezett, az admirálisok ott is félrevezették és hazudoztak előtte. Ha az admirálisoknak ez az őrült terve sikerült volna — mondotta Dittmann —, akkor a szövetséges hatalmak Németország részéről a fegyverszünet megsértésének és a nemzetközi jogba ütközőnek tekintették volna ezt a tényt, ennek pedig csak egy következménye lett volna, az, hogy a szövetségesek elhatározták volna Németország teljes megszállását. Dittmann beszédét a nagy számban megjelent szociáldemokrata képviselők igen nagy tetszéssel fogadták. A német nemzeti párthoz tartozó elnök a jelentés befejezése után megállapította, hogy Dittmann a csaknem hatórás, rendkívül temperamentumos beszédében többször használt olyan kifejezéseket, melyeket nem lehet parlamentárisaknak nevezni. Dittmann jelentésére a tengerészeti hatóságok egyik képviselője, Canaris korvettkapitány válaszolt, aki visszautasította Dittmann vádjait a tengerészeti hatóságok ellen. Súlyos konfliktus Dittmann jelentése után Éjszaka jelenti a Világ berlini tudósítója. A birodalmi gyűlés vizsgálóbizottságának mai ülésén Dittmann képviselő beszéde után rendkívül viharos jelenetek játszódtak le. Dittmann jelentésével kapcsolatban a tengerészeti hatóság képviselője, Canaris korvett kapitány emelkedett szólásra. Canaris kapitányhoz a szociáldemokraták azt a kérdést intézték, hogy nem azonos-e azzal a Canaris nevű korvett kapitánnyal, aki olyan hírhedt szerepet játszott a Liebknecht— Luxemburg-perben. Canaris a szociáldemokrata képviselők kérdésére azt a választ adta, hogy ezen a tárgyaláson, mint a hatóság kirendelt képviselője van jelen, és ilyen személyes ügyekben nem ad felvilágosítást. ■ A kapitány kijelentése óriás vihart idézett elő a baloldali képviselők körében, akik a szidalmak egész tömegével halmozták el Camrist, és csak hosszabb fáradozás után sikerült az elnöknek a nyugalmat helyreállítani. A kommunisták azt az indítványt terjesztették elő, hogy a birodalmi hadügyminisztérium azonnal küldjön ki Canaris helyett más képviselőt. A centrum és a de-mokraták azt kívánták, hogy erről a kérdésről zárt ülésen tárgyaljanak. Miközben ezek a tárgyalások lefolytak, Canaris kapitány tanácsosabbnak tartotta elhagyni az ülés-, termet és a birodalmi gyűlés épületét. Noha Dittmann hatórás jelentésének meghallgatása és az utána támadt vita már eléggé kimerítette a parlamentáris vizsgálóbizottság tagjait, Canaris korvettkapitány távozása után a bizottság tagjai hosszabb ideig nagy izgalomban maradtak együtt és lehetségesnek tartják azt, hogy Canaris korvettkapitány megbízatása Gessler hadügyminiszter bukását fogja felidézni. Gessler részéről mindenesetre súlyos tájékozatlanság, vagy súlyos tapintatlanság volt az, hogy éppen a Rosa Luxemburg és Karl Liebknecht meggyilkolása kapcsán kompromittált tengerésztisztet küldte ki a parlamentáris vizsgálóbizottság elé. 1919 januárjában talán történeti és politikai szükségesség volt a Spartakusz-mozgalom vezéreinek halála, vagy legalább sok vérontást előzött meg az, hogy Rosa Luxemburg és Liebknecht meggyilkolásával a Spartakuszok elvesztették erejüket. De azért nem lehet tagadni azt, hogy Liebknecht tiszta, jóhiszemű, bátor ember volt, míg Rosa Luxemburg, a szocialista forradalomnak ez a vándor-apostola, kétségkívül a zsenialitás szikráját hordta magában, kivételes tudományos készültségre tett szert, értékes munkát tudott végezni a közgazdaságtan elméleti kérdései körül is, és fogházból írott levelei kivételes írói képességről tanúskodnak. Azonkívül nem lehet tagadni azt, hogy Liebknecht és Luxemburg meggyilkolása elfogatásuk után történt, olyan körülmények között, amelyek nem válnak dicséretére a gyilkosok bátorságának ... Gessler már így is csak kissé nehezen jutott vissza a hadügyminisztérium élére, állítólag azzal a kikötéssel, hogy a kormány bemutatkozása után tartozik három hónapos szabadságra menni és arról nem térhet vissza. A ma lejátszódott incidens a polgári középpártokban sem erősítheti meg Gessler helyzetét. Éles válasz Dittmann jelentésére Berlinből jelentik: A birodalmi gyűlés vizsgálóbizottsága meghallgatta még Brünninghaus, német néppárti képviselőnek az 1917- évi tengerészeti lázadásról szóló jelentését. Brünninghaus feljelentette, hogy Dittmann egész fejtegetése általánosítás. Az akták alapján közölt kivonatok pusztán azt célozzák, hogy őt magát és a független szocialista pártot mentesítsék a tehertől. Megállapított tény, hogy az a megbeszélés, amelyet Reichpietsch Berlinben a függetlenszocialista párt néhány képviselőjével, elsősorban Dittmannal folytatott, kiinduló pontja volt az 1917. évi tengerészeti lázadásnak. A legtöbb esetben a viszony a tisztek és a legénység közt rendkívül jó volt. Amikor Brünninghaus képviselő kijelentette, hogy Dittmann nem egy vallomást tökéletlenül adott vissza, még csak azt idézte, ami céljainak használt, a baloldalon nagy nyugtalanság támadt. Végül az előadó hang Pierre Loti nagy életrajza jelent meg most, hiszen a francia irodalom és a francia közönség még nem tért napirendre a Madame Chrysanthéme írója fölött. De nem is a Madame Chrysanthéme a legolvasottabb könyve Lotinak, mert az életrajzhoz csatolt statisztika szerint a Pillangókisasszony regénye alig több mint kétszázezer példányban fogyott el, míg az „izlandi halászok“ és a Mon frere Yves már az ötszázezredes példány határán járnak. Ebből a két regényből kevés híján egymillió fogyott el idáig, és a trónna közönség ízlése mellett súlyos dokitment ura az, ha nem Joti leghíresebb regényeinek akadt legtöbb olvasójuk, hanem két legjobb regényének, azoknak, ahol nem játszik vagy alig játszik szerepet az exotikus háttér, ahol alig játszik, vagy nem játszik szerepű a szerelem. Az exotikus regények közül a legnagyobb sikerek kétszázezer és háromszázezer példány között mozognak csupán, míg a két egyszerű regény egyenként közel jár a félmillió példányhoz. Hiszen az „Izlandi halászodéban nincsen semmi más, mint a halászfalu kettészakadásának története: a falu egyik fele, az asszonyok, a gyerekek, az öregek odahaza maradnak nyáron át is, míg a férfiak nem látják, milyen nyáron a szárazföld, mert a nyarat a tengeren töltik, az izlandi ködök alatt. A harangok zúgnak, a pap keresztet vet, az aszonyok és a gyerekek térdepelnek, mikor útrakelnek a halászbárkák, hiszen nem tudni, visszatérnek-e még valaha az látrakelt halászok ... Szép, nyugodt, egyszerű diptichont festett itt Pierre Loti: az egyik kép a halászok élete a tengeren, a halászok küzdelme a hullámokkal, a másik kép a falu aggodalma, az asszonyok imája, azok a szemek, amelyek az eget lesik, vájjon vihar fenyegeti-e a távolra hajózott férjeket, apákat, vagy sem. Pierre Loti ebben a regényében, egyébként hatodik regényében, amelyet Carmen Sylva román királyné fordított le németre, halk pasztellmodorával is monumentálisra növekszik, és megvan ez a monumentalitása másik egyszerű regényének is, pedig a „Yves testvérem“ mindössze azt beszéli el, miként nevel rendes, szorgalmas, derék családapát a tengerésztiszt egyik hű matrózából, aki iszákos, és néha durva szokott lenni. A Mon frére Yves, ha szabad ezt a szót használni, pedagógiai regény, csal éppen a felnőtt emberek nevelésével foglalkozik, és a megjelenése óta eltelt négy évtized alatt mégis nagyobb sikerré növekedett, mint Pierre Loti szerelmi regényeinek sora. Pedig Pierre Loti büszkébb volt szerelmi regényeire és mindig aláhúzta azt a látszatot, hogy ezekben naplója alapján saját sikereit és hódításait mondja el. Pierre Loti hiúságát egyszer megbántotta Justh Zsigmond, a fiatalon elhunyt finom regényíró , és ebből európai botrány lett- s Carmen Sylva szép és főleg igen okos udvarhölgye, Vacarescu Delon is egyike volt azoknak, akik Pierre Loti rajongói közé szegődtek, és Vacarescu Delén közvetítette azt a meghívást, amelyet Carmen Sylva küldött a francia tengerésztisztnek, megkérve őt, töltse a nyár egy részét a román királyi pár kastélyában, Szinaiában. Loti sietve eleget tett a meghívásnak, és Vacarescu Delon utóbb Párizsban elmondotta azt, hogy érkezésénél Loti nem tette a legkedvezőbb benyomást. Az Azigadé és a Tahiti szigeten lejátszódott szerelmi regény után a román királyné hóditó jelenségnek képzelte Pierre Lotit, aki erre adott is némi okot a regényeiben rajzolt önarcképekkel. Erre megjelent a királyné előtt egy alacsony, sovány ember, aki magassarkú cipőt viselt, és kissé vastagon festette ki arcát az ünnepélyes alkalomra, olyan vastagon, hogy ez feltűnt még Romániában is, ahol pedig előbb kezdték festeni magukat a férfiak, és csak azután a nők. Azonkívül kínosan, keresetten elegáns volt a fiatai tengerésztiszt, és mosolyt ébresztett azáltal, hogy túlontúl nagy megtiszteltetésnek tekintette a román királyné érdeklődését. Vacarescu Delén ezt elmondotta egy pár rizsi szalonban, ahol a vendégek közt volt Justh Zsigmond is, de azután elmondotta, milyen sokat nyert Loti, ha közelebbről ismerik meg. Már most Justh Zsigmond hazaérkezve, megírta Vacarescu Delon elbeszéléseit egy budapesti lapban, egyébként teljes tisztelettel Pierre Loti iránt, amint Vacarescu Delon sem mondott igazán rosszat róla, sőt azt hangoztatta, hogy hosszabb ismeretség után Loti majdnem olyan szimpá VILÁG 1926 január 11. 0 súlyozta, hogy a tengerészet legénység azt hitte, hogy a hazaárulás tényét kimerítő cselekedetükben a független szocialistákra támaszkodhatnak. A legélesebben tiltakozni kell az ellen a sértő mód ellen, ahogy Dittmann a régi hadseregről beszélt A keddi ülésen Trotha ellentengernagy felel Dittmann fejtegetéseire. Amikor Nádosy kis ügynek tekintette a sikkasztást, közokirathamisítást és egyéb súlyos bűncselekményeket.. . (A Világ tudósítójától.) Előttünk fekszik egy hivatalos akta, szép, szabályos hatósági irat, amely alatt ez olvaaható: A miniszter helyett: Nádosy s. k. országos főkapitány. Az aktát szabályszerűen iktatták, főszáma: 118.178/1921. a., a válaszirat alapjául szolgáló jelentés száma pedig 697/190. Bűncselekmények tömege Érdemes elolvasni ezt az aktát most, amikor a félelmetes főkapitány pályája a Markó utcai cellába futott, mert ami a hivatalos sorokban kibontakozik, Nádosy Imre portréját gazdagítja új színnel. Új oldaláról ismerjük meg benne a volt főkapitányt. Mert mit írtak eddig róla? Azt, hogy rettegtek tőle, szigorúsága irgalmatlan volt, Scarpiának keresztelték, hogy félelmetes figurája nehéz dió volt a kormány emberei részére is. Az egykori internálótábor lakói éjszakánként bizonyosan kínlódva és remegve idézték kemény alakját. De ha már annyi rosszat írtak róla, mi végre találtunk olyan adatokat is, amelyekből kiderül, hogy nem is volt olyan rossz ember. Előttünk egy akta, amelyben bűncselekmények sorozatát szögezi le a budapesti kerületi rendőrkapitányság kebelében működő fegyelmi tanács és ezeket a súlyos bűncselekményeket megértő jó szívvel, atyai szelídséggel kezeli a szigorú főkapitány. Nem volt rossz ember. Türelmes és megértő volt. Csak el kell olvasni ezt az aktát. Viszont igaz, hogy a tettes, aki a súlyos bűncselekményeket elkövette, nem volt rongyos ruhájú csavargó, politikailag félrevezetett munkás, vagy állásnélküli senkiházi. Az illető — nevét nem akarjuk kiírni — rendőrkapitány vélt egyik alföldi kisgazda-városban s megvan az a rokonszenves tulajdonsága is, hogy előkelő rokonsága van. Jó családból származott, összeköttetéseit nyugodtan nevezhetjük előkelőnek. Mit csinált ez az előkelő ember? Egy alföldi város rendőrkapitánya? Erre a kérdésre sem mi adjuk meg a választ, hanem a budapestvidéki kerületi rendőrkapitányság kebelében működő fegyelmi tanács 5334. szj.a alatt kelt határozata. A kapitány úr ugyanis a több oldalra terjedő fegyelmi határozat ténymegállapításai szerint hivatali működése idején a következő, a vizsgálat során kétségkívül beigazolt bűncselekményeket követte el: többrendbeli sikkasztás, többrendbeli közokirathamisítás, megvesztegettetés, csalás, tiltott szerencsejáték, hamis tanúzásra való rábírás, hivatali titoktartás megszegése, hivatali mulasztások és szabálytalanságok sorozata, hivatalos hatalommal való visszaélés. Ezek a bűncselekmények pontos tények ismertetése alapján nyilván kitűnnek a fegyelmi határozat indokolásából és semmi kétség sem fér ahhoz, hogy ha ezeket bárki elköveti, úgy börtönben vagy fegyházban kénytelen kiengesztelni a megsértett jogrendet. Nádosy ítél A kapitány úrral, aki — mint mondottuk — előkelő családból való, nem ez történt. A nyilvánvaló bűncselekmények megállapítása után sem tették át az aktákat az ügyészséghez, hogy megindítsák ellenea bűnügyi eljárást, hanem meghagyva az ügyet szép fegyelmi vétségnek, mondottak ítéletet. És ebben az ítéletben — horribile dictu — elítélték összesen és együttvéve GOO.OOO azaz hatszázezer korona pénzbüntetésre. Fegyelmi úton. Nem többre, hatszázezer koronára. Ebben a stádiumban került az ügy, mint végső fellebbezési fórumhoz, Nádosy Imre országos főkapitány elé. Itt aztán kiderült, hogy nem is olyan rossz ember Nádosy Imre, megértő, jó szíve áttörte közismert szigorúságának zord páncélját is. Négyoldalas ítéletet szerkesztett, leírva benne, mint hitelesen megállapított és valóságként elfogadott tényeket a sikkasztásokat, közokirathamisításokat és a többi súlyos bűncselekményeket, anélkül, hogy pillanatra is kétségbe vonná ezeknek a súlyos tényeknek valódiságát. A bűncselekmények felsorolásánál kitűnik, hogy egy hivatalos árverés alkalmával felvett jegyzőkönyvben a vételárat nem a valóságnak megfelelő összegben tüntették fel, lényegesen kevesebb összeget írtak be a jegyzőkönyvbe és az értékesítés útján befolyt vételárból jelentékeny összeget csak az elrendelt fegyelmi eljárás során fizettek be a rendőrkapitányság pénztárába. Kiderült az is, hogy a kapitány úr kiradíroztatta utólag a jegyzettát vált ki az emberekben, mint írásai. De azért Vacarescu Helén elbeszéléséből Justh Zsigmond leírásán át kiderült az, hogy Vacarescu Helén nem tartja hódítóan elegáns férfinak, sem pedig elsőrendű szépségnek Madame Chrisanthéme barátját, azt az embert, aki miatt annyi exotikus nő kereste önként a halált. Pierre Loti a leleplezést nem bocsátotta meg Vacarescu Ilelennek és bosszút állt rajta egy másik leleplezéssel, elmondva azt a nagy szerelmet, amelyet Ferdinánd román trónörökös, a mai király érzett nagynénjének udvarhölgye iránt. Loti szavára figyelt egész Európa, akkor is, ha kevésbé érdekes témákról beszélt, és így Vacarescu Delon szerelmi regényének leleplezése igen gyorsan lett nagy európai botránnyá. Loti valóban súlyos kellemetlenséget szerzett a kedves, okos, sőt irodalmilag is tehetséges bukaresti udvarhölgynek, de nagy kellemetlenséget szerzett magának is, mert a román királyi pár megszüntette vele az ismeretséget, amelyre Loti nagyon büszke volt, és sokfelé támadt az embereknek az az érzésük, hogy egy francia tengerésztiszt nem árulhatja el egy szép, fiatal nő intimitásait azért, mert ez a fiatal nő nem tartja őt férfiszépségnek. Loti sokszor öltözőit török pasának, vagy más keleti jelmezbe, akkor is, amikor már Rochefordban telepedett le, de ennek nem csupán a megszokás a magyarázata, hanem inkább az, hogy Loti alacsony növése, és nem éppen szerencsés alakja kevésbé tűnt föl az orientális viseletben. A francia illusztrált lapoknak sok bajuk volt Pierre Lotival, illert ha fényképére volt szükségük, mindig jelmezbál-fényképeket kaptak tőle, turbánnal, fezzel, vagy valamilyen más keleti fejviselettel... Loti így hatásosabbnak képzelte megjelenését, mint amilyen az európai öltözetben volt. Huszonkilenc éves volt Pierre Loti akkor, amikor megjelent az Aziyadé, egy kissé valószínűtlen, de már színesen és finoman írott történet arról, miként hódított meg Lott Szalonikiben egy háremhölgyet és miként találkozott Konstantinápolyban újból ezzel a hölggyel. Az Aziyadé eredetleg névtelenül jelent meg, mint egy angol tengerésztiszt.. hátrahagyott feljegyzéseinek.