Világ, 1945. június (15-38. szám)

1945-06-02 / 15. szám

2 1945 június 2 Erélyes t­rit katonai közbelépés Szíriában , Szíriában és Libanonban­­— francia csapaterősítések ér­kezése következtében — fe­szültté vált helyzet szerdára válságosra fordult­ Damasz­kusz kedd esti bombázása után a francia és a hazai csa­patok között nyílt összeütkö­zések robbantak ki, amelyek­nek sok halálos áldozata volt. A brit kormány, amely rész­ben hadászati okokból (a két ország fontos támaszpontja a Távolkelet felé irányuló után­­pótló forgalomnak), részben Szíria és Libanon független­ségének érdekében, állandóan élénk figyelemmel kísérte a közelkeleti események fejlő­dését, csütörtökön elérkezett­nek látta az időt arra, hogy erélyes közbelépéssel véget vessen az áldatlan helyzetnek. Churchill miniszterelnök de Gaullehoz intézett üzenetében a francia kormány tudomásá­ra hozta, hogy a további vér­ontás megakadályozása és a rend biztosítása érdekében a brit csapatok parancsot kap­tak a küzdelembe való be­avatkozásra.­­A brit premier felkérte a francia kormányfőt, hogy a brit-francia összetűzések elke­rülése érdekében utasítsa a francia csapatokat, szüntessék be azonnal a harcot és térje­nek vissza kaszárnyáikba. A brit kormány — hangzik az üzenetben — a helyzet tisztu­lása után kész Londonban há­romhatalmi tárgyalásra össze­ülni. A brit közbelépés hírét mind az angol alsóház, mind a brit sajtó és Anglia közvé­leménye megelégedéssel vette tudomásul. Az első külföldi állásfoglalás az Egyesült Ál­lamok kormánya részéről hangzott el, amely kezdettől fogva komoly aggodalommal figyelte a helyzet alakulását és amely még május 28-án kü­lön jegyzékben figyelmeztette a francia kormányt magatar­tásának súlyos következmé­nyeire. Triman elnök — Grew helyettes külügyminisz­ter közvetítésével — teljes megelégedésének adott kifeje­zést a brit lépés fölött. A brit csapatok erélyes közbelépésének gyorsan meg­lett az eredménye: a közel­keleti francia hadvezetőség, — mint a párisi rádió közli — miután a francia kormánytól is utasítást kapott a brit kí­vánságok teljesítésére, elren­delte a harcok beszüntetését. Minden remény megvan te­hát arra, hogy a vitás kérdés — diplomáciai síkra terelődve — hamarosan megnyugtató megoldásra talál. VILÁG Londonban befejeződtek, Moszkvában kedvező mederben folynak tovább a tárgyalások Nagybritannia, az Egyesült Államok és a Szovjetunió együttműködésétől függ a vi­lág jövője — állapította meg a »Times« Truman elnök kü­­lönmegbízottainak londoni és washingtoni tárgyalásaival kapcsolatban. A londoni és washingtoni megbeszélések­nek — fűzte hozzá a lap — már eddig is jó eredményei vannak: elmondhatjuk, hogy megtisztították a levegőt a három államférfiú közötti ta­lálkozó előtt. Joseph Davies, Truman el­nök Londonba küldött meg­bízottja csütörtökön befejezte tárgyalásait. Diplomáciai megfigyelők, akik legkevesebb egy hétig tartó megbeszélésekre számí­tottak, nagy meglepetéssel fo­gadták a hírt, hogy Truman küldöttje máris visszaindult az Egyesült Államokba. Lon­donban általános a vélemény, hogy a tárgyalások gyors be­fejezése teljes mértékű elvi és gya­korlati megegyezésre mutat. Moszkvában is kedvező me­derben haladnak a tanácsko­zások: Sztálin tábornagy szerdán harmad- és negyedíz­ben fogadta Truman megbí­zottját és Hopkins fogadtatá­sának szívélyes légköre a leg­szebb reményekre jogosít A londoni és moszkvai tár­gyalások, amelyek elsősorban Sztálin—Churchill—Truman ta­lálkozóját hivatottak előkészí­teni, továbbra is napirenden tartják a »három nagy« ösz­­sze­jövetelének kérdését. A legújabb értesülések szerint június végén kerül sor az értekezletre, amely bizonyára hosszú időre biztosítani fogja a világ bé­kés fejlődését. GORKIJ A VÍGSZÍNHÁZBAN Az „Éjjeli menedékhely" bemutatója A SZERZŐ, ha élne, már közel lenne nyolcvanadik évé­hez, de mit jelent ez olyan, a világirodalomba bevonult nagyságnál, mint a »Keserű« álnevet választott Alexej Maximovics Preskov? Ő lett egyike azon keveseknek a századvégen indult művészek közül, akik megérhették saját igazságuk győzelmét, a szo­ciális forradalom megtisztult és végleges diadalát. S ezt kétszeresen, mint ember és mint orosz. Dicséretes a Víg­színház lépése, hogy a mai darabhiányban és értékítélet­­dzsungelben nem a futószala­gon gyártott, közönségsikert ígérő tucatművek egyikéhez nyúlt, hanem időtálló, napi hullámzáson túlemelkedett költőshöz fordult. A DARAB több mint négy évtizede riasztja és könnyez­­teti a rossz lelkiismeretű bur­zsoáziát. Mert mindmáig félreismert mű volt: a ron­gyosokat, az italtól, szenve­déstől és lelki kétségektől el­­kábítottakat összetévesztették proletariátussal. A »forrada­­lom« elképzelése, az »alsóbb« rétegek képe menthetetlenül összegabalyodott európaszerte a kócos, mosdatlan menhely­­lakókéval. Valójában azonban a szer­számát elivó mesterember,­­ a lezüllött színész, a­­jó családit környezetéből börtönbe zuhant hamiskártyás, az elsodródott, akaratnélküli báró sohasem voltak Gorkij akarata szerint az alulról feltörekvő s netán társadalmi ellengőzzel vissza­nyomott réteg emberei. El­lenkezőleg: ezekben látta az elveszésre ítélt, menthetetlen, talajnélküli polgárság söpre­dékét. Ezekből nem lesz for­radalmár: csak dadognak, sír­nak és néha nevetnek, isznak; a pénzt inkább koldulják vagy lopják, mintsem keresnek s együgyű céltalanságban várják a kikerülhetetlen vég­zetet, ami meg is találja őket: az álszent uzsorást az agyon­­veretés, a gyilkost a dologház, a lihegő kerítőnőt az elha­­gyottság s a többit, mind az ennél is rosszabb, a további rothadás alakjában-Reménytelen darab: Gorkij leszámolt benne mindazzal a szentimentalizmus-maradvány­­nyal, ami még a Csehov­­irányzathoz kötötte. Az ő igazi hősei nem a gyávák és gyengék, — akiknek Doszto­jevszkij külön helyeket tarto­gat a mennyországban — ha­nem az erősek, vadak, kö­nyörtelenek — még ha »gaz­­emberek« is a társadalom szemében. Mikor a sok szá­nalmas figura között tigris­lépéseivel végigmegy a tolvaj­­selyemfiú. Pepel, egy gyönyö­rű Gorkij-vers jut az eszünk­be: »a bátrak balgatagságát éneklem« — mondja benne. Érezzük hogy ez a figura áll legközelebb hozzá s csendben reménykedünk, hogy a darab nyitva hagyott megoldásaként talán mégis összetalálkozik a tiszta kis Natasával és boldo­gok lesznek, valahol Szibériá­ban. Az „új életben”, ami után különben minden egyes alak ered s amihez sohasem lesz erejük. Az ELŐADÁS — igen jó volt , ezzel a sablonos jelző­vel azt kell hangsúlyozni, hogy — túl jó volt. A darab­nak ugyanis megvan az a nagy veszélye, hogy­­rengeteg hatásos jelenet, kéttucatnyi nagyszerű szerep lévén benne, a sok előnyös adottság között könnyen elvész a legfőbb jó: az együttes. Bizony a Víg­­színház előadását szétfeszítet­ték ezek az elemek. Ami an­nál nagyobb kár, mert hiszen amúgyis cselekménytelen, las­san imbolygó mű, amit­ csak erős rendezői kéz tud össze­fogni. »De furcsa emberek vagytok is ti, mind!« — szól egy helyen a zarándok- »Eb­­ben a házban mindig történik valami disznóság" — mondja egy másik szereplő. E két jelszó jegyében haladnak az egymásra, de nem egymásból következő jelenetek. Az elma­radt dramaturgiai belenyúlást­ azonban bőven kiegyenlítik az egytől-egyig elsőrangú kezek­be adott szerepek csattanói, miket a közönség hatalmas tapsai kísérnek végig. A SZÍNÉSZEK természete­sen éltek szerepeik lehetősé­geivel, túlnyomórészt kitűnő alakításokkal örvendeztetve meg a nézőket. Első helyen szeretném említeni Somló Ist­vánt, aki ebben a szerepében lett »jó« színészből »a« szí­nész. Rózsahegyi zarándokala­kítása sterilen mentes minden orosz miszticizmustól (pedig, szerény nézetünk szerint, a sehonnan se jövő és bizony­talanba távozó alaknak ez egyik alkateleme!). Egyszerű, józan parasztos bácsi, akinek jósága nem földöntúli sugal­latból ered, hanem tisztára földi (sőt, mondhatnám: alföl­di)­­ ízű. Mértéktartó és emel­kedett volt Ajtay színésze; kitöréseiben lendületes, de maszkjában erősen panop­­tikumszerű Táray izgága mes­terembere. Nem rajonghattam Mihályi bárójáért; pohos Ta­­szilót formált belőle, pedig bé­keidőben annál a jelenetnél, mikor az asztalon pénzért ugat (s ami bizonyos szem­pontból a darab szimbolikus kulcsa) a nézőtéren kötelező volt a zsebkendőelőszedés és szipogás! Erős, férfias volt Szakáts Miklós zsebtolvaj­­selyem fiúja, kellőleg kedély­­telen és ellenszenves Kőmives orgazdája — s a többiek, mind, akiknek felsorolására manapság nincs papír, a ma­guk helyén voltak. A hölgyek között Gombaszögi Frida pénzéhes és kéjvágyó asszo­nya monumentálisan emelke­dett ki az együttesből. Tolnai Klári riadt vadgalamb bájá­val és szomorúságával alakí­totta Natasát; megfelelő el­lentéte volt Dayka Margit — talán ő közelítette meg leginkább az orosz lélek végtelen és féktelen jel­legét. a csirokája naturáty Orsolya Erzsi bővérű opti­mista kofája és Sivó Mária halódó öregasszonya szolgál­tatták a másik antitézist, nem kevesebb művészettel* Tempel fii Gáll Bea a hazatérő deportáltak javára csütörtökön délelőtt a Fő­városi Operettszínházban , tánc­matinét tartott, melyen megjelent Zsedényi Béla dí, a nemzetgyűlés elnöke is. A matinénak nagy si­kere volt. Az MTK toborzó atlétikai ver­senyén a teljesen kezdő Halasi 605 cm-t ugrott távolba. Igen jó eredmény volt még Horváth Tibor 57.2 mp-es 400-as futása. Szomba A közalkalmazottak fizetés­rendezéséről tanácskozik a mai minisztertanács A minisztertanács ma dél­ben ismét összeült, hogy folytassa a közalkalmazottak fizetésemelése tárgyában meg­beszéléseit. A minisztertanács, amelyen egyébként más kér­dések is szóba kerülnek, lapunk zártakor még­ tart­ A szerda délutáni miniszter­­tanácson, amely a késő esti órákban ért véget, Gyöngyösi János külügyminiszter előter­jesztésére a kormány 540.000 pengő hitelt szavazott meg a külföldről hazahozott magaya® gyermekek ellátására. Vörös János honvédelmi miniszter több előléptetésre tett előter­jesztést, amelyekhez a minisz­terelnök hozzájárult. Valen­­tiny Ágoston igazságügyi mi­niszter annak a pártközi érte­kezletnek állásfoglalásáról tá­jékoztatta a miniszter­tanácsot­, amely az egyetemi igazoltatá­sok kérdésének rendezését tárgyalta. Peyer Károly hazaérkezett Peyer Károly, a magyar munkásmozgalom régi vezére, 14 hónapi internálás után, szerdán este hazaérkezett­ A Tátra­ utca 20/b. alatti házat, ahol Peyer lakik, erre az al­kalomra feldíszítették és a kapun nagy táblát helyeztek el ezzel a felírással: »isten hozott Peyer Károly!« Az autóból kilépő Peyer köny­­nyezve köszönte meg a meleg fogadtatást és gyenge egész­ségi, állapotára való hivatko­zással azonnal fel is ment a lakásába. — Miért ilyen soká érkez­tek meg, mikor pünkösd előtt elindultak már Mauthausen­­ből? — kérdeztük. — Ilsig az amerikaiaktól kapott gépkocsival jöttünk. Ott a kocsi elromlott és har­­madmagamraal, Bálint Imré­vel, Papp Kolosszárral és Ebergényivel vonaton, lovas­kocsin és gyalog tettük meg az utat Magyaróvárig. Útköz­ben én rosszul lettem, — men­­tegetőzőleg mondja — ezen nem lehet csodálkozni, hisz harminc kilót fogytam. A valamikor hetvenkilenckilós Peyer Károly ma mindössze negyvenkilenc kiló.) A magyar határon aztán, mikor látták, hogy milyen gyenge bőrben vagyok, az emberek sok he­­­lyen ölben vittek és így jutot­tunk el Rónafőig, ahol né­hány napot pihennem kellett, hogy az utat folytatni tud­jam. Elgondolkodik, majd Vérzé­kenyül­ve folytatja: — El sem tudom mondani, milyen érzés újra itthon lenni családom és a magyar mun­kásság körében. Néhány szót a tábor borzal­mairól is beszélt Peyer Ká­roly. Elmondotta, hogy a tá­borban átlag 60.000 ember tar­tózkodott és ezeket évenként kétszer cserélték, mert éven­ként körülbelül 120.000-et vé­geztek ki közülük. Kórháza is volt a tábornak, de aki ide be­került, az bizonyos lehetett abban, hogy élve onnan töb­bet nem jön ki. Egy ágyban négyen feküdtek, orvosságot nem kaptak és általában a legprimitívebb kezelési mód­szert alkalmazták. Számos ma­gyar ember is elpusztult a táborban. — Éppen annak az évfor­dulóján,­­ amikor Mauthau­­senbe vittek bennünket, má­jus 5-én délután két órakor jöttek be a felszabadító ame­rikaiak a tábor területére. Minden nemzet internáltjai köszöntötték a felszabadító hadsereget. A magyarok ne­vében én köszöntöttem őket. Búcsúzóul ezt mondja Peyer Károly: — Most néhány napra be­fek­szem a Magdolna-kórházba, hogy testileg kissé rendbe jöj­jek. Amint erőm engedi, újra kilépek a nyilvánosság elé, hogy a magyar munkásság ér­dekeit tűzön-vízen keresztül megvédjem. Színházak szombati műsora OPERA: Hegyek alján (III. S. 5) — NEMZETI (a Magyar Színház épületé­­ben): Tiszazug (/26). — KAMARA: A medve; A dohányzásról: A civilizátor (V16). — VÍG: Éjjeli menedékhely (V16). — MŰVÉSZ: A nagy út (5). — Ft­V. OPERETT: Maya (5)­. - BELVÁROSI: Különül éjszaka (*/16). — PÓDIUM: Balra át! (*/16). — MEDGYASZAY: Megsértették a minisztériumot (*/*6). — BUDAI: Rang és mód (*/*5) — ÚJ SZÍNHÁZ (Ri­asa­ u. 50): Pitypalaty (*/*6). — ARIZONA IRODALMI VA­RIETÉ: Megnyitó műsor (5). — SZA­BAD SZÍNHÁZ: A furfangos özvegy (V/6). - ROYAL VARIETÉ: Szabad­ság melódiái (V*G). Aranyat, triliánst órát vész, elad, javít RÖSZLER ANDOR órás és ékszerét!, Dorottya u. 13 aranypénzt, briliánst, ***!■ ezüstöt veszek, eladok. Jegygyűrűt, ékszert készítek, javítások megvilthatók. Schwarz arany­műves, Dohány­ utca 22., I. 4. Singer Mária HIRDETŐIRODA régi helyén, Wesselényi­ u. 35 Újra mffibádik. Intelt hírdeti Sielek Mirta támogatását kéri.

Next