Világgazdaság, 1968. október (próbaszámok)

1968-10 / Próba szám

1968/47 6 A FIA­T ÉS A CITROEN EGYÜTTMŰKÖDÉSE Az ipari koncentráció a tőkés országokban mérföldes léptekkel halad előre. Fő formája továbbra is az egyesülés, de mind nagyobb tért hódít a kooperáció, amely nem olvasztja egybe a „házasságra lépő” vállalatokat, ha­nem megőrzi önállóságukat. Mint ismeretes, az olasz Fiat és a francia Citroen autógyá­rak eredetileg szintén egyesülést terveztek. A francia kormány azonban vétót emelt e terv leglényegesebb feltétele, vagyis a Citroen­­részvények tetemes paketjének átadása el­len. 1967 január óta ugyanis egy rendelet Franciaországban a kormány jóváhagyásá­hoz köt minden olyan üzleti tevékenységet, amelynek eredményeképpen valamely fran­cia vállalatnál 200­0-osnál nagyobb külföldi érdekeltség állna elő. Ilyen előzmények után a Fiat és a Citroen kapcsolatát kooperációs formában építették ki, s ez ellen a francia kormánynak sem volt kifogása. A kooperá­ciós megállapodás két részből áll: 1. a két vállalat egy paritásos alapon működő szer­vezetet állít fel, amelyhez tartoznak az ösz­­szes ipari, termeléstechnikai és kereskedelmi ügyek; 2. egy ellenőrző társaságot (holdingot) is alapítanak, amely birtokában fogja tarta­ni a Citroen részvényeinek többségét. ÜGYVITELI TÁRSASÁG A paritásos szervezet egy úgynevezett ügy­viteli társaság (société de gestion) lesz. Ez fogja kialakítani és végrehajtani a minden térre kiterjedő közös üzletpolitikát. Koordi­nálja mind a Fiat, mind a Citroen gyakorlati tevékenységét nyersanyagbeszerzéstől kezdve, a termelésen és az értékesítésen keresztül, egészen a beruházásokig. A Fiat választéka teljesnek mondható, míg a Citroené nem. A Citroen franciaországi kereskedelmi hálózata viszont meg fogja könnyíteni a Fiat-gépkocsik értékesítését. Ezt a hálózatot a Fiat — hír szerint — párhuza­mosan fogja működtetni azzal, amelyet Fran­ciaországban a saját neve alatt terjesztett ki. A szóban forgó ügyviteli társaság nem lesz sem francia, sem olasz cég. A székhelyét olyan gyakorlati szempontok figyelembe vé­telével fogják kijelölni, mint amilyenek az előnyös légi összeköttetés, a kedvező keres­kedelmi jog stb. Pierre Bercot, a Citroen el­nöke azon a sajtóértekezleten, amelyen a kooperációs megállapodásról nyilatkozott, egyelőre nem adott közelebbi részleteket az idevágó tervekről. A­­ sajtóértekezlet részt­vevőinek azonban az volt a benyomásuk, hogy az említett paritásos ügyviteli társaság székhelye Svájcban, valószínűleg Genfben lesz. ELLENŐRZŐ TÁRSASÁG A holding-társaságot Franciaor­szágban, Párizs székhellyel alapítják meg. Ezzel eleget kívánnak tenni a francia kormánynak, amely rossz szemmel nézte­­a két partner eredeti elgondolását, hogy a tervezett fúzió alapján keletkező társaságot Svájcban jegyezzék be. A Fiat a holding-társaságba apportként a Citroen alaptőkéjének 15%-át kitevő részvé­nyeket visz be. . A Citroen részvényeket azon­ban a Fiat-nak még­ meg kell szereznie. Erre a Citroen tervezett tőkeemelése fog módot adni. Megjegyzendő, hogy a Fiat 15%-os ér­dekeltségét a tervezett tőkeemelés utáni álla­pot szerint kell érteni. A tőkeemelés tehát elsősorban azt a célt szolgálja, hogy a Fiat részesedését meg lehessen valósítani. A rész­vényjegyzést azonban az eddigi részvényesek számára is lehetővé teszik. A Citroen jelen­legi részvénytőkéjének névértéke 302 millió francia frank. A viszonosság szellemének megfelelően a Citroen számára vételi jogot biztosítanak ab­ból a célból, hogy a Fiat-nál érdekeltséget szerezzen. Ennek az érdekeltségnek a volu­mene megfelel annak a részvénytőke név­értékének, amelyet a Fiat jegyez a Citroen­nél. Minthogy azonban a Fiat alaptőkéje sok­kal nagyobb, százalékos arányban a Citroen­nek biztosított vételi jog a Fiat alaptőkéjé­nek mindössze körülbelül 4%-ára terjed ki. Meglehetősen valószínűtlennek tartják azon­ban, hogy a Citroen éljen ezzel a vételi jog­gal, hiszen nem az olasz, hanem a francia társaság van rászorulva tőkére. A vételi jog gyakorlását eddig nem kötötték időhöz, el­képzelhető, hogy erre 50 évet állapítanak meg. A Citroen elnökének nyilatkozata sze­rint lehetséges a holding-társaságnak további partnerek belépése útján való kibővítése, de pillanatnyilag nem gondolnak reá. A KOOPERÁCIÓ EGYES RÉSZLETEI A kooperációs megállapodásba a Berk­ét teherautógyárat is bevonták, — közölte a sajtóértekezleten Bercot. Ezzel szemben a Citroen szabad kezet tartott fenn magának az NSU-val való együttműködés tekinteté­ben. A Berlier a Közös Piac teherautó-ter­melési kapacitásának 13%-át képviseli. A kooperációba való bevonása tehát azt jelenti, hogy a Fiat — saját teherautó-termelési ka­pacitását is figyelembe véve — a Közös Piac teherautó-gyártásának 31%-át fogja ellen­őrizni. Ezzel e téren az első helyet foglalja el, maga mögött hagyva a Mercedest, amelyé 27­%. A Fiat-nál és a Citroen­nél egyébként még csak most kezdtek hozzá a közösen végzendő tanulmányok és piacelemzések elkészítésé­hez. A közös műszaki teljesítményekre vo­natkozóan tervek tehát még nincsenek. Nem szabad elfelejteni, hogy egy új gépkocsi meg­tervezésének ideje mintegy öt esztendő. A kooperációs megállapodás ezenkívül nem­csak gépkocsik közös gyártására irányul, ha­nem ennél jóval többre. Szó van arról is, hogy javítani kell a gyártás rentabilitását. A Citroen elnökének adatai szerint az amerikai autógyárak forgalmában mintegy 20% jut készpénzbevételre, a nyugatnémet és az olasz vállalatoknál a készpénzarány kb. 14%, míg a Citroen­ nél 1966-ban ez az arány mindössze 7,8% volt, pedig az egész francia autóipar­ban ez volt a legjobb eredmény. KOMMENTÁROK, KILÁTÁSOK A Citroen elnöke a kooperációs megállapo­dást úgy jellemezte, mint kísérletet „egy európai autóipar megteremtésére”. Hasonló szellemben kommentálta a megállapodást a francia sajtó is. „Az európai automobil 1968. október 25-én egy francia—olasz házasság­ból jött létre, amely a Fiatot és a Citroent köti össze egymással”. Az új Fiat—Citroen­­csoport „az első európai autókolosszus” jó helyzetbe fogja hozni Franciaországot az egyéb európai, valamint az amerikai és jövő­ben a japán versennyel szemben, míg egyes nyugatnémet vállalatok könnyen elszigete­lődhetnek. Ha a nyugatnémet Ford és az Opel meg is teheti, hogy hatalmas anya­­vállalatára támaszkodjon, a Volkswagen, a Mercedes és a BMW valószínűleg szükségét érzi majd annak, hogy más hazai vagy kül­földi partnerekkel erősítse meg magát. „Az autógigantizmus felé való nagy verseny­­futás" tehát folytatódik az óvilágban is. Francia autóipari körökben úgy vélik, hogy­­ a Fiat és a Citroen kooperációs megállapo­­dása következményeként a Renault és a Peugeot között 1966 óta fennálló együttmű­ködést elmélyítik. Ebbe az irányba mutat a néhány nappal korábban közzétett elhatáro­zás, hogy az utóbb említett két cég közös motorgyárat állít fel Észak-Franciaroszágban. Dreyfus, a Renault vezérigazgatója azonban nemrég úgy nyilatkozott, hogy a Renault és a Peugeot között fúzió nem szükséges, to­vábbá, hogy az egyrészt egy állami, más­részt egy magáncég által, sajátos helyzetük megőrzésével folytatott jelenlegi kooperáció hatékony és fejlődésképes „minden házasság nélkül” is. A Le Monde véleménye szerint egyébként az a körülmény, hogy az egyik vállalat államosított, a másik pedig nem, nem teszi könyvvé a „mélyreható jogi és pénz­ügyi egységet”. Ugyanez a francia lap való­színűnek­ tartja, hogy a Fiat folytatja a halá­szatot kisebb értékes autógyárakra, s leg­közelebbi zsákmánya a Lancia lesz. Fölteszi azonban a lap a kérdést, vajon a túri­ni tár­saság nem duzzad-e túl nagyra, s nem vál­­lal-e túl sok kockázatot. Ha olasz vállalatból európai vállalttá növi ki magát, talán nem lesz képes továbbra is megőrizni független­ségét. Tavaly már tett egy lépést az Atlanti­­óceán túlsó partja, pontosabban a General Motors felé. Vajon nem szorul-e rá újabb effajta kezdeményezésre, amennyiben Euró­pában nem találja meg az eszközöket saját növekedésének finanszírozásához? (Nachrichten für Aussenhandel, 1968. okt. 28. és 30. Le Monde, 1968. okt. 28. 24 Ore, 1968. okt. 26. Handelsblatt, 1968. okt. 30.) A Nemzetközi Valutaalap (IMF) legutóbbi közgyűlésén Pierre-Paul Schweitzer vezér­­igazgató tett egy kijelentést, amely akkor még elsikkadt az arany- és valutaproblémák töm­kelegében. De amikor az ülésszak végén McNamara elnök is azonos értelemben nyi­latkozott, a konferencia összes résztvevője felfigyelt rá. Schweitzer kijelentette: az Alap vizsgáljon meg és támogasson minden olyan lehetőséget amely azt szolgálja, hogy világviszonylatú nyeranyagegyezmények és olyan keretmegállapodások jöjjenek létre, amelyek a nyersanyagárakat reális korlátok között szilárdan tartják. Az Alap — mon­dotta — a finanszírozásba aktívan bekapcso­lódik és gondoskodik arról, hogy az árakról való elképzelések ne nőhessenek az égig. Londonban — ahonnan a lap jelentése származik — már­is mindenfelé azt a nézetet, hangoztatják, hogy ha a nyersanyagegyez­ményeket a nemzetközi intézmények — a Valutaalap, a Világbank és mint eddig, az ENSZ különböző szervezetei — közvetlenül támogatnák, úgy ez új korszakot jelenthetne a fejlődő országok és a világ nyersanyag­kereskedelme számára. Akkor ugyanis ele­gendő pénzügyi eszköz állna rendelkezésre ahhoz, hogy „lökhárító pool”-okat képezze­nek, amelyek hiányában sok nyersanyag­egyezmény már eleve kudarcra volna ítélve A tételt legjobban a Nemzetközi Önegyez­mény példájával lehet igazolni. A Nemzet­közi Öntanács „lökhárító pool”-ja ez idő sze­rint 11 290 tonnányi, 15 millió font sterling értékű készletet tart, az ónár támogatását célzó vásárlásokra. Több mint 20 millió font (nagyrészt felhasznált) tőkéje van és ezen fe­lül még további 10 millió font áll kölcsön­­képpen rendelkezésre. A ,,pool”-t a vezető óntermelő országok: Malaysia, Bolívia, Thai­föld, Indonézia és Nigéria finanszírozzák. A Valutaalap­ vezetői szerint azonban éppen az önegyezménynek ez a szemlélete nem szeren­csés megoldás. Az öt említett ország kényte­len ugyanis pénzügyi tartalékainak jelentős részével egyik export-nyersanyaga árának veszedelmes csökkentését kivédeni, ahelyett, hogy ezeket az eszközöket gazdasági növelte­ sajtószem­le /AZ IMF ÉS A NYERSANYAGEGYEZMÉNYEK Egyébként megemlítjük, hogy 1968 első nyolc hónapjában a Valutaalap szokatlanul nagy összegű, 3,3 milliárd dollár hitelt nyúj­tott,­­amiből 2,7 milliárdot Kanada, Franciaor­szág, Anglia és az USA kapott. A VILÁGBANK — IDA: a két nemzetközi pénzügyi intézmény 1967/68-ban 953 millió dol­lár hitelt nyújtott az előző évi 1130 millióval szemben. Az IDA hitelezései 350 millióról 100 millióra csökkentek, mivel eszközei majdnem teljesen kimerültek. Valószínű, hogy a forgó­tőke feltöltése főleg az amerikai kongresszus ellenállása miatt továbbra is súlyos nehézsé­gekbe ütközik. McNamara, a Világbank új el­nöke, az ülésen nagyarányú új programot je­lentett be, amely szerint a következő öt évben a Világbank, az IDA és az IFC kölcsönnyújtá­sait a jelenlegi szint kétszeresére, tehát évente csaknem 2 milliárd dollárra növelnék. Az Af­rikának adott kölcsönöket megháromszoroz­nák, a latin-amerikai hiteleket több mint két­szeresére emelnék. Növelni kívánják a külö­nösen, súlyos helyzetben levő BAK, Indonézia és Jugoszlávia hitelellátását. A mezőgazdaság­fejlesztésre szolgáló kölcsönök összegét a je­lenlegi négyszeresére akarják növelni. Az ed­digi gyakorlattól eltérően a Világbank saját, maga szeretné kidolgozni az egyes fejlődő or­szágokban a fejlesztési projektumokat. A bank saját eszközeinek gyarapítására növelni akarja a nemzetközi tőkepiacokon hitelfelvételeit. A program sikeres végrehajtása sem oldaná meg azonban a fejlődő világ hosszú lejáratú és igen alacsony kamatozású vagy kamatmen­tes hitelekre vonatkozó fokozódó igényét. A Világbank kamatszínvonala változatlanul ma­gas, jelenleg 6,5%. Felmerül, hogy a Világbank hitelnyújtási tevékenységének nagyarányú ki­­terjesztése nem jár-e befektetési kockázat nö­vekedésével és így a hitelezők továbbra is haj­landók lennének-e a tőkepiacokon a Világbank igényeit kielégíteni. VEZETŐ TŐKÉS VALUTÁK Dollár: A dollárt a nemzetközi pénzügyi kö­rök továbbra is viszonylag kedvezően ítélik meg, elsősorban a folytatódó nagyarányú tőke­beáramlás miatt, amit az amerikai kamatok és részvényárfolyamok emelkedő szintje okozott, így az USA fizetési mérlegének tőkeszámlája erősen aktív. De a kereskedelmi mérlegnek a korábbi években jelentkezett aktívuma szá­mottevően összezsugorodott, bár szeptember­ben a havi exporttöbblet 282 millió dollárra ugrott az augusztusi 88 millióról. Ezzel kap­csolatban megemlítjük: hivatalos nyilatkozat hangzott el arról, hogy a külföldön működő amerikai leányvállalatok tevékenysége rontja az amerikai kereskedelmi mérleget, mert az export csökkenése és az import növekedése irányában hat. Az amerikai pénz- és hitelpiacon a kamatok emelkednek: a háromhavi kincstárjegy tétele 5,34, a háromhavi kereskedelmi váltóké 5,75%, a hosszú lejáratú, 30 évig terjedő kölcsönöké pedig csaknem 7%. Ezekben a fejlemények­ben része van annak, hogy a jegybank újab­ban enyhén hitelmegszorító politikát követ. Erre azért van szükség, mert a közelmúltban elrendelt adóemelés egyelőre nem érezteti várt, az áremelkedéseket lassító hatását. ( Az amerikai pénzügyi hatóságok a dollár vé­delme céljából a swaphitel-hálózat még továb­bi kibővítésére törekednek, ami a tőkés nem­zetközi pénzügyi együttműködési készség erő­södése következtében nem ütközik nehézsé­gekbe. Ennek egyik újabb bizonyítéka, hogy Olaszország és az USA között fennálló swap­­egyezmény keretét 250 millió dollárról 1 mil­­liárdra emelték fel. Ezzel az USA rendelkezé­sére ebben a nemzetközi konstrukcióban fenn­álló készenléti hitelek összege 10 205 millió dollárra növekedett. Az amerikai fizetési mérleg nehézségei lé­nyegében továbbra is megmaradtak, ezért a kongresszus erősen megnyirbálta a kormány segélyprogramját. A legújabban ismeretessé vált adatok szerint a segély összege mindössze 1750 millió dollár (ebből is 375 millió dollár nyíltan deklarált katonai támogatás), vagyis 1200 millióval kevesebb, mint amennyit a kor­mány kért. A segélyben (állami ajándék jel­legű, illetve hitelnyújtási segélyben) összesen 33 ország részesíthető. A segély összegének te­temes csökkentésén kívül a fejlődő világ devi­zális problémáit az is növeli, hogy az amerikai hitelek kamatszintjét a tíz évi türelmi idő után az eddigi 0,5%-ról általában 3%-ra emelték fel. Nem ismeretes, hogy a kamatté­telek miként differenciálódnak. A közeljövőben a dollár romlása nem vár­ható. Font: A font iránti bizalmatlanság csökkent, főleg Ausztria, Belgium, Kanada, Dánia, az NSZK, Olaszország, Japán, Hollandia, Norvé­gia, Svédország, Svájc, az USA és a BIS által felajánlott 2 milliárd dollár készenléti hitel biztosítása miatt. A konstrukció lebonyolítója a BIS. A megállapodás lényege, hogy a BIS a keretösszeg terhére középlejáratú (tíz évig terjedő) hiteleket nyújt Angliának akkor, ha a sterling­ területi államok fontköveteléseiket más valutákra konvertálnák. Egyúttal Anglia a sterling-területi országok fontköveteléseinek túlnyomó részére dollárgaranciát adott. A je­lenlegi és általában igen magas londoni ka­­matszint folytán Angliának ebben a fontos vi­szonylatban továbbra is tetemes kamatokat kell fizetnie (megjegyezzük, hogy Angliában az egy főre jutó külföldi adósságteher 700 font, vagyis ugyanannyi, mint a sokk­al gazdagabb US­A-ban, és az angol fizetési mérleget egyedül a kamatfizetés évi 250 millió fonttal terheli meg), emellett a font leértékelési kockázatára is kezességet vállalt. A BIS ebben a keretben esetleg Angliának nyújtandó hiteleket a kö­vetkezőképpen fogja előteremteni: rövid- és középlejáratú hiteleket kíván felvenni a nem­zetközi tőkepiacokon és törekszik rá, hogy a sterling­ területi országok nem fontban fenn­álló követeléseik egy részét a BIS-nél tartva — ebből is finanszírozhassa Angliát, végül pe­dig szükség esetén igénybe veszi a felajánló államoktól a megfelelő hiteleket. Az angol kereskedelmi mérleg továbbra is deficites, bár a hiány újabban csökkent. Álta­lában az export növekedik ugyan, de emelke­dik az import is és így nyitott kérdés marad: nem kell-e az angol fogyasztást erősebben kor­látozni. A font védelmében a Bank of England megtiltotta, hogy angol bankok fontban finan­szírozzanak olyan műveleteket, amelyek két nem sterling-területi országa között bonyolód­nak le. A fonnt­ finanszírozóknak nincs akadá­lya akkor, ha az egyik ország a sterling-terü­lethez tartozik, más valutában (például Euro­­dollárban) a finanszírozás pedig változatlanul szabad. Megemlítjük, hogy Anglia 10 millió font hi­telt nyújt Jugoszláviának fémfeldolgozó, vegy­ipari és textilipari üzemek létesítésének finan­szírozására. A font pozíciója rövid távon nem látszik ve­szélyeztetettnek. Francia frank: A francia frank rendkívül in­gatag helyzete fennmaradt. Ennek két fontos jele a pénzügyi készletek és a kereskedelmi mérleg kedvezőtlen alakulása. Az arany- és devizatartalék augusztusban 219 millió dollárral, szeptemberben 227 millió­val csökkent és az apadás irányzata október­ben is folytatódott. A kimutatott készletvesz­teség a májusi válságtól október közepéig meghaladja a 2,5 milliárd dollárt. A valósá­gos veszteség azonban ennél jóval nagyobb, mivel Franciaország a részére felajánlott 1,3 milliárd dollár összegű készenléti hitel egy — ismeretlen összegű — részét már igénybe vette. Megállapítható, hogy nem sikerült a deviza­­korlátozások eltörlésével, a pénz- és hitelpiaci kamatok emelésével (az utóbbi természetesen lanyhítja az amúgy is csekély beruházási haj­landóságot) külföldi tőkebeáramlást előidézni, vagy legalább a franktól való menekülést fé­kezni. A francia jegybank, a tőke kiáramlás foly­tatódása miatt, szakadatlanul intervenciós frankvásárásokra kényszerül, mert a „leads and lages” (a frank leértékelésére számítva az importőrök növelik bevitelüket, gyorsan fizet­nek, az exportőrök pedig halogatják a kivitelt) folytatódik, a kereskedelmi mérleg passzívu­ma növekedik. Az importtöbblet szeptember­ben az augusztusi 150 millió frankról 840 mil­lióra ugrott fel. A francia frank tehát nem került ki a ve­szélyzónából, leértékelése nincs kizárva. Japán jen: Japán monetáris készlete augusz­tusban 151 millió dollárral, szeptemberben 137 millió dollárral emelkedett, szeptember végén 2369 millió dollár volt. Kanadai dollár: A kanadai dollár helyzete fo­lyamatosan javul, a monetáris készlet augusz­tusban 75 millió dollárral 2590 millióra emel­kedett. Nyugatnémet márka. A nemzetközi pénzügyi körök érdeklődésének középpontjában a márka maradt: a felértékeléséről szóló hírek újabban — az ismételt hivatalos cáfolatok ellenére — sokasodnak. Ennek magyarázata abban kere­sendő, hogy a nagyarányú német fizetési aktí­vumot előidéző exporttöbblet szeptemberben tovább emelkedett, Kiesinger és Blessing állí­tólag titkos tanácskozást folytatott, Schiller gazdasági miniszter részt vett a jegybank fő­tanácsának ülésén és a nyugatnémet közgaz­dasági szakértők egy része a felértékelés mel­lett foglal állást. 1988 január—augusztusban a Bundesbank készlete 3047 millió márkával gyarapodott, a múlt év azonos időszakában 595 millióval csökkent. A kereskedelmi­­aktívum 10 395 mil­lió volt, vagyis megközelítette a múlt év azo­nos, recessziós időszakában tapasztalt 11 055 milliót. A hosszú lejáratú tőkemozgás aktívu­ma erősen emelkedett ugyan, de a rövid le­járatú tőkék áramlásának egyenlege erősen aktív lett az egy év előtti passzívummal szem­ben. A nyugatnémet export tovább növekedett (1968 június—augusztusban az exportrendelé­sek 18%-kal nőttek, a belföldi rendelések 14%-kal), vagyis a nyugatnémet belgazdaság megélénkülése nem fékezi a kivitelt. A pénz­ügyi hatóságok a felértékelés ellen azzal érvel­nek, hogy a tőkésexporttal ellensúlyozni tud­ják a kereskedelmi aktívumot. Ez az érvelés azonban már most sem helytálló, a jövőben pedig a nyugatnémet belföldi hitelszükséglet várható növekedése, a kamatok emelkedése folytán a hosszú lejáratú tőkekivitel valószínű­leg csökkenni fog. A jegybank a belföldi ka­matszint emelkedésének megakadályozására törekszik, ez a politika azonban a nemzetközi valutáris rendszer egyensúlyának helyreállí­tása ellen hat, így végsősoron — különösen figyelembe véve az USA valószínűleg erősödő nyomását — számításba kell venni a márka felértékelésének lehetőségét. Az amerikai nyomás növekedése kitűnik ab­ból, hogy a német pénzügyi hatóságok újabban 500 millió márka összegű amerikai kincstár­­jegyet vettek át, továbbmenőleg pedig hír sze­rint az USA azt követeli, hogy az ott állomá­sozó amerikai csapatok teljes ellátási költségét, vagyis évi 3,6 milliárd márkát az NSZK fe­dezze. Végül megemlítjük, hogy először hangzott el nyugatnémet hivatalos nyilatkozat a kelet- nyugati kereskedelem finanszírozásáról. Schil­ler kijelentette, hogy a Kelet-Európába irá­nyuló német export finanszírozási állománya 1968. július 1-én 3,5 milliárd márka volt. Olasz líra: Olaszország hivatalos monetáris készlete augusztusban (ez a legújabb adat) 80 milliárd lírával 3293 milliárdra emelkedett. A fizetési mérlegen belül erősen javult a keres­kedelmi mérleg, amely a korábbi évek nagy­arányú deficitjével szemben az év első nyolc hónapjában 18 milliárd líra exporttöbblettel zárult, főleg az import lanyhulása miatt. A folyó mérleg láthatatlan tételeinek aktívuma kétszeresére nőtt. Ugyanekkor a tőkeszámla hiánya növekedett, ami a külföldi magasabb kamatszínvonal által előidézett kiáramlásnak tulajdonítható. Az olasz líra helyzete egyelőre továbbra is szilárdnak tekinthető. Svájci frank. A nyugatnémet márka felértéke­lésének lehetőségével a svájci pénzügyi körök sokat foglalkoznak. A felmerülő kérdés, hogy ebben az esetben a svájci frankot is fel kell-e értékelni. A vélemények megoszlanak, azoknak egy része szerint azonban a svájci valuta fel­­értékelésére szükség lehet. Feltehető azonban, hogy amennyiben a nyugatnémet márka fel­­értékelésének mérve csekély lesz, Svájc nem követi a példát. Svéd korona. A svéd jegybank váltóleszámí­­tási tételét 5,5%-ról 5%-ra szállította le. FEJLŐDŐ ORSZÁGOK VALUTÁI Argentin pezo. Az ENSZ Fejlesztési Alapja 1 millió dollár támogatásban részesíti Argentínát hidrológiai vizsgálatok céljából. Az Amerika­­közi Fejlesztési Bank 10 millió dollár hitelt nyújt 15 évre, 3 év türelmi idővel, 7,75% ka­mat mellett iparfejlesztésre. Ugyanez a bank 15 millió dollárt villamosítási célokra ad 30 évre, 3,25% kamatra. Brazil cruzeiro. Az Amerikaközi Fejlesztési Bank 35 millió dollárt kölcsönöz Brazíliának ,20 évre, 3,25% kamatra­­az utak fejlesztésére. Chilei escudo. Az IDA 20 millió dollár hitelt ad Chilének mezőgazdasága fejlesztésére. A Világbank 12 millió dollárt hitelez 20 évre, 5 év türelmi idővel, útépítő gépek beszerzésére. Csád, CFA-frank. Az IDA 2 millió dollárt hi­telez Csádnak 50 évre, kamatmentesen, 0,75% kezelési költséggel az oktatás fejlesztésére. 1968/47 3

Next