Világgazdaság, 1969. április (1. évfolyam, 61-79. szám)

1969-04-01 / 61. szám

MAGYAR GAZDASÁG - VILÁGGAZDASÁG a világsajtóból a marketing határesetei Nem kívánom a következő sorokban a „marketing” szót magyarra fordítani vagy a fogalmat körülírással definiálni. A definiálással nagyon sokan kísérleteztek már, és ez a tény magában is sejteti, hogy szerteágazó, nagyon komplex, egy vállalat majdnem egész szervezetére kiható tevékenységről van szó. Célja a vevők igényeinek jobb kielégítése oly módon, hogy közben a vállalat is haszonnal működhessen. Ennek szolgálatába állítja a vállalat minden dolgozójának tevékenységét, még a portás udvariasságát vagy a titkárnő mosolyát is, hogy olyasmiről is említést tegyek, amiről kevés szó esik. Örvendetes, hogy a marketinggel az iparvállalatoknál foglalkoznak. A marketing-szemlélet gyakorlati alkalmazására sok hasznos erőfeszítés történt. A marketing elvi tisztázása párhuzamosan folyik a gyakorlati megvalósulással. Mozgalommá, mondhatnám azt is, hogy divattá kezd válni a marketing. Kisebb és nagyobb vállalatoknál sorra alakítják ki a marketing-szervezeteket, de sokszor előbb teszik ki az ajtóra a „Marketing Osztály” táblát, mielőtt még pontosan tudnák, mit is várnak a marketingtől? Egy hasznos szemlélet minél szélesebb körű elterjedését természetesen elő kell segíteni, de eközben a szakterületet jól ismerő közgazdászoknak fel kell figyelniök a vadhajtásokra, a szélsőségekre is. Rá kell mutatni a lényegre. A marketingnek nincs receptszerűen előírható szervezete, nincs olyan ügyvitele, amit a körülmények ismerete nélkül ajánlani lehetne. A marketing egy szemlélet, gondolkodásmód, amit semmiféle szervezet sem pótol. A marketing-szemlélet megfogamzása után a szervezet kialakítása a következmény. A marketing céljait szolgáló szervezet akkor jön létre, ha a vállalat vezetői szükségesnek tartják, hogy bizonyos feladatoknak szervezetileg elkülönített gazdái legyenek. A marketing azonban meglevő szervezeteken belül is érvényesülhet. Ha például a vállalat vezetői úgy látják, hogy szükség van a fogyasztói igények jobb, pontosabb megismerésére, a körülményektől függően (termékskála, felvevőpiac, értékesítési csatorna és áruféleség stb.) , többféle intézkedést tehetnek. Szervezhetnek többek között saját piackutató részleget, de ez is különféle módon rendezkedhet be a kitűzött feladatok ellátására. Nem a komputer a feltétele, hogy a vállalat a szükségesnek tartott piaci információk birtokába juthasson. Ellenkeznék a marketing-gondolkodással, ha új szervezetek létrehozásától várnánk a gyógyírt olyan problémákra, melyek megoldhatók a meglevőkkel is, csupán egy másik irányjelző gombot kell megnyomni. Fennáll a túlzott leegyszerűsítés veszélye is, bár ennek jeleit, kevésbé lehet érzékelni. Akad mégis néhány kereskedelmi vezető, aki a marketing és a vigéckedés közé tesz egyenlőségjelet. (A rossz emlékű szó használatáért elnézést kérek.) Nem lehet elvitatni az ügynöki hálózat jogosságát vagy hasznosságát bizonyos esetekben, de nagyon helytelen az általánosítás és ugyanolyan helytelen, ha a marketinget leegyszerűsítjük ügynöki tevékenységgé. Rá kell azonban mutatnom, hogy mind a túlzott szervezési, mind a túlzott leegyszerűsítési tendencia ugyanabból a forrásból fakad. A marketinggel összefüggő funkciók ellátására kevés a képzett szakember — a gyakorlati megvalósítás jelenleg egy- vagy kéthetes tanfolyamot végzett „szakemberek” kezében van, akik néha a leglényegesebb alapfogalmakkal sem tudtak teljesen tisztába kerülni. A marketing-szellemnek a vállalat irányításában mindenütt érvényesülnie kell. S ezért helytelen, ha a marketinget egy vagy két ember, esetleg egy vagy két osztály munkájának tekintik. A vállalatok vezetőinek továbbképzésekor nyomatékosan rá kellene mutatni erre az elvi feltételre. A közgazdasági irodalomban hangsúlyozni kell, hogy a marketing nem azonosítható valamely szervezettel vagy egyébként a marketinghez tartozó részfeladattal — mint ahogy a termeléscentrikus gondolkodás sem azonosítható például a vállalat termelési osztályával. Stubnya Tibor Bannelsblatt Lesz-e szabadkereskedelmi övezet? Már jó ideje, hogy a francia—nyugatnémet konzultáció befejeződött, s még mindig folyik a találgatás, hogy miben állapodtak meg Párizsban az EGK és a szabadkereskedelmi övezet kérdésében, különösen, hogy mit értett szavain De Gaulle, amikor e témára célzott. Bizonyosnak csak annyi tűnik, hogy a Közös Piacnak egy terjedelmes szabadkereskedelmi övezettel való felcseréléséről már nem esett szó, ellentétben De Gaulle korábbi nyilatkozataival. A tábornok 1967. november 27-én még azt jelentette ki, hogy „a közösséget meg kell szüntetni és intézményeit fel kell oszlatni”. A fentiekből arra lehet következtetni, hogy Párizsban nem a Közös Piac pótlására, hanem ehelyett egy, a Közös Piacot körülölelő szabadkereskedelmi övezetre gondoltak. Első pillanatra ez mintha valami újat mondana, de ha közelebbről vizsgálgatjuk — írja Carl A. Ehrhardt, a düsseldorfi lap közös piaci szerkesztője — az említett gondolat alig jelent többet annál, amit Bonn már egy év óta szorgalmaz a brüsszeli tanácskozásokon : kereskedelmi megállapodások kötését a belépésre váró tagjelöltekkel. Az effajta kereskedelmi megállapodás feltétele azonban, hogy összhangban álljon a GATT, általános kereskedelmi és tarifaegyezmény cikkelyeivel. Az EGK-ban ezt jól tudják, s ha nem gondolnának rá, emlékeztetnék őket a kívülállók, különösen pedig az USA. A kereskedelmi megállapodásnak legalább ahhoz kell igazodnia, amit a szabadkereskedelmi övezetre vonatkozóan állapít meg a GATT, a vámok és a kereskedelmet korlátozó rendelkezések kiküszöbölése, valamint megfelelő menetrend e liberalizálás végrehajtására. Nem szabad számítani arra, hogy a GATT- partnerek kemény kereskedelempolitikai visszavágás nélkül hajlandók lennének lenyelni a szóban forgó feltétel mellőzését. Az USA nem csinál titkot éppen az ellenkezőjéből, sőt, az 1968 novemberi jegyzékében még politikai következményekre is célzott. A pontos szakkifejezés használatát mellőzve a nyugatnémet fél kereskedelmi megállapodások sora alatt voltaképpen nem értett mást, mint szabadkereskedelmi övezetet. Franciaország ezzel szemben megőrizte tartózkodását. Erre utal különösen az, hogy Párizs legfeljebb 5—30 százalékig terjedő, az ipari szektorra vonatkozó vámelőnyökről akart csak hallani, s e vámelőnyök fokozatos bevezetését is csak négyéves időszakra hajlandó elosztani. Ugyanakkor Bonn legalább 60 százalékos preferenciát tartszükségesnek. Ha most Franciaország valóban elfogadja a szabadkeresekedelmi övezet gondolatát, a tárgyalások számára az eddiginél kedvezőbb kiindulóalap kínálkozik. A szabadkereskedelmi övezet, vagy pedig olyan kereskedelmi megállapodások fogalma, amelyek megfelelnek a GATT alapokmányának, a kölcsönös vámcsökkentéseken kívül feltételezi a résztvevő vámterületek vámautonómiájának fenntartását is. Máskülönben a legnagyobb kedvezmény elvének alkalmazása révén a megállapított vámcsökkentéseket valamennyi GATT-partnernek joga volna igénybe venni, mégpedig minden ellenszolgáltatás nélkül. A nyugatnémet kormány által elképzelt kereskedelmi megállapodásoknak így semmi értelmük sem lenne. Nem szabad elfelejteni azonban, hogy a vámautonómiák megőrzése egy rendkívül költséges és erősen bürokratikus eljárást tesz nélkülözhetetlenné, ha el akarják kerülni, hogy az övezeten belül a forgalomban nagyarányú eltolódások következzenek be. A származási bizonyítványok rendszerének alkalmazásáról van szó, amely nélkül nem lehet meggátolni, hogy az övezetre a bevitelt mindenkor a legalacsonyabb vámtarifájú területen keresztül bonyolítsák le. Mérlegelni kell tehát, hogy ez utóbbi hátrányért megfelelő kárpótlást nyújtanak-e az előnyök. A cikkíró véleménye szerint az előnyökhöz mindenesetre hozzá kell számítani, hogy a kölcsönös vámcsökkentés csupán része egy átfogóbb közös koncepciónak. Ez az a pont azonban, ahol egyelőre nem világos, vajon csakugyan közeledett-e De Gaulle a Közös Piacon belüli és az azon kívüli partnereinek felfogásához. Újabb remények keltése előtt tehát gondosan meg kell vizsgálni, vajon nem csak a kifejezések összezavarásáról van-e szó, nem cserélik-e el a kereskedelmi megállapodás és a szabadkereskedelmi övezet fogalmát. Ha Párizs csakugyan valódi szabadkereskedelmi övezetre gondol, akkor gyorsan szaván kell fogni. (1969. március 21—22.) krebnatio m. lietalle Isafe Shfrone Anglia, Hollandia és az NSZK kormányának tagjai londoni értekezletükön — amit természetesen már hoszszas tárgyalások előztek meg — megállapodtak abban, hogy két gyárat építenek közösen a dúsított uránium előállítására. Felállítanak két nemzetközi szervezetet is, amelynek egyike a gázcentrifuga-berendezések tervezéséről és építéséről, a másik pedig működtetésükről gondoskodik. A két dúsítóüzemet Angliába és Hollandiába telepítik, a felügyeleti szervek pedig az NSZK- ból fogják őket irányítani. Ezek a fejlemények nem csekély kihívást jelentenek a francia kormánynak mind gazdasági, mind politikai téren. Az új gázcentrifuga-módszer, amellyel a nehezebb uránium 238-at a könnyebb uránium 235-től elválasztják, olcsóbb és hatékonyabb, mint a francia diffúziós rendszer. A franciák azt remélték, hogy az utóbbi rendszerrel dúsított urániumot majd ők szállíthatják a Közös Piac tagországainak. Az építendő üzemek fő célja, hogy csökkentsék Európa függését az Egyes Háromhatalmi terv az uránium dúsítására sült Államoktól a nukleáris üzemanyag tekintetében. Az amerikai termelés egyelőre a legnagyobb és a legolcsóbb a világon. A három partner azonban azzal érvel, hogy a termelési költség ugyan nagyon magas lesz, de Európának 1980-ban már 240 millió dollár értékű dúsított urániumra lesz szüksége, hogy atomenergia-igényét fedezhesse. Egyedül az angol atomenergia-hatóság 24 millió dollár értékű nukleáris üzemanyag vásárlására kötött 1968-ban szerződéseket. Az egyezménynek nagy politikai jelentősége van, mert újabb példája Anglia és a Közös Piac egyes tagországai együttműködésének. Alátámasztja tehát azt, amivel Anglia közös piaci tagságának hívei érvelni szoktak, hogy ti. a fejlett angol technológia csak gazdagítaná a nyugat-európai műszaki pool-t. A partnerek egyébként nem zárkóznak el az elől, hogy később más országok is csatlakozzanak az egyezményhez, és hír szerint Olaszország máris erősen érdeklődik e lehetőség iránt. (1969. március 13.) Strueifer Zeittung Tárgyalások az USA és az EGK között Az USA és az EGK rendezni kívánják a köztük fennálló kereskedelempolitikai vitákat. Áprilisban Deniau, a Közösség Bizottságának külkereskedelmi kérdésekben illetékes tagja az USA-ba utazik, hogy az amerikai kormánnyal a fennálló vitás kérdéseket teljes egészükben megvitassa. Ezt megelőzően Stans amerikai kereskedelemügyi miniszter és Harding földművelésügyi miniszter Európába látogatnak. Ezeknek a kapcsolatoknak felvétele az első eredménye annak a látogatásnak, melyet Nixon elnök az EGK Bizottság alelnökénél, Rey-nél tett. A tervbe vett megbeszéléseknek az lesz a célja, hogy megelőzze a protekcionista intézkedések és megtorló lépések folytán az USA és az EGK között fenyegető kereskedelmi háború kitörését és biztosítsa, hogy a Kennedy-féle tárgyalási menetnek a világkereskedelmire gyakorolt ösztönző hatása fennmaradjon. Az EGK-t ugyanis nyugtalanítja, hogy az USA kereskedelmi politikájában mind fokzottabban érvényesül egy olyan irányzat, amely döntéseit más országokra rá akarja kényszeríteni. Áll ez főleg arra a nyomásra, melyet az USA a nyugat-európai országokra gyakorol, hogy ezek — az acélexporthoz hasonlóan — az USA-ba irányuló textil exportjukat is önkéntesen korlátozzák. Ezenkívül Nyugat-Európát aggasztja az USA-nak a gyapjúárak számára biztosított fokozott vámvédelme, a paradicsom-konzervek és a paradicsom-pulp beviteli illetékének felemelése, a sajt importjának korlátozása, az acél-exportpiac helyzete, az „amerikai belföldi eladási áron” (American selling price) alapuló elszámolási rendszer eltörlésének elhúzódása, valamint a határon átlépő áruk tervbe vett megadóztatása (border tax). Míg az amerikai kongresszus legutolsó ülésszakának kereken 700 olyan javaslatot terjesztettek be, mely az import kontingentálását célozta, az új ülésszak megnyitása óta még további 94 ilyen javaslat érkezett be. Amerikai részről mindenekelőtt az EGK agrárpolitikáját kifogásolják. A kritika elsősorban az olajos magvak importjának a Mansholt-tervben javasolt megterhelése ellen irányul, minthogy ez súlyosan érintené az USA szójabab-exportját. Ugyanígy sérelmezik az EGK gabonaárainak a takarmánygabonafélék terhére történő megváltoztatását is, mely a kukoricaimport utáni lefölözés jelentős felemelésével járna. Ezenkívül amerikai részről bírálják a feldolgozott gyümölcs és zöldség piaci rendjét és a dohány piaci rendjének tervezetét, valamint az EGK csirke-exportja és egyéb kivitele utáni exportvisszatérítés felemelését. (1969. március 13.) KÜLFÖLDI VEGYES VÁLLALATOK Az utóbbi időben egyre több hír jelenik meg a magyar ipari, külkereskedelmi vállalatok külföldi gyáralapításairól. Erről beszélgettünk Berényi Lajossal, a Külkereskedelmi Minisztérium Deviza-, Pénzügyi és Árfőosztályának vezetőjével. A szocialista vállalatok külföldi érdekeltségei lényegében az országok közötti külkereskedelmi forgalom (s ezen belül is elsősorban az export) növelését, a közvetlenebb piaci kapcsolatok kiépítését, az árak és egyéb feltételek javítását, a hátrányos intézkedések enyhítését szolgálják — mondotta a főosztályvezető. — Létrehozásukat indokolja az is, hogy a külföldi ügynökök helyett saját hálózattal bonyolítsuk az értékesítést. Gyakran előfordul, , hogy a külkereskedelmi vállalat régi ügynöke saját maga javasolja, hogy vele alakítsunk vegyes vállalatot a magyar exporttermékek forgalmazására. A vegyes vállalat létrehozása előnyt jelent a külföldi cég részére is, állandósítja a kapcsolatot, ugyanakkor a résztvevő magyar vállalat is piacközelségbe jut. Az ilyen társulások általában előnyösek és alkalmasak arra, hogy a magyar külkereskedelem dolgozói idegen országok körülményeivel és viszonyaival sokkal szorosabb kontaktust teremtsenek. Az utóbbi időben komoly érdeklődés mutatkozik termelő-, ipari és mezőgazdasági üzemek részéről vegyes vállalatok létrehozására. Ezek kétoldalú előnyöket teremtenek mind a mi részünkre, mind a fogadó ország számára. Biztosítja gépexportunkat, valamint a magyar szellemi export számára is új üzletet hozhatnak. Ugyanakkor a fogadó állam gazdasági élete új kapacitással bővül. Az odaküldött magyar gazdasági és műszaki vezetők abban az országban még nem ismert gyártási módszert honosítanak meg, szakembereket teremtenek, egyszóval iparosítanak. Ezt a formát különösen a fejlődő országok kedvelik, mivel ipari és mezőgazdasági fejlődésüket mozdítják elő az ilyen vegyes vállalatok. Az elmúlt másfél év alatt tíz új vegyes vállalatot alapítottunk — folytatta Berényi Lajos főosztályvezető. — A korábbiakkal együtt ez idő szerint húsznál több működik vagy kezdi meg rövidesen tevékenységét. Ezek közül 14 kereskedelmi, 6 ipari tevékenységet fejt majd ki. Európai országokban 15, Afrikában 2, Ázsiában 3 vegyes vállalatot alapítottunk. További előkészítő tárgyalások folynak, új vállalatok alakítására, elsősorban termelési jelleggel. Így például megbeszéléseket kezdtünk dél-amerikai, sőt észak-amerikai vegyes vállalatok alapítására vonatkozóan. Miután a baráti szocialista országok is számos fejlett és fejlődő országban létesítettek vegyes vállalatokat, a tapasztalatokat rendszeresen kicseréljük, biztosítva a további munkához szükséges előnyös információkat. A vegyes vállalatok létesítése egymagában nem old meg minden külkereskedelmi problémát s nem valami csodaszer. Tény azonban, hogy sok esetben a külkereskedelmi forgalom növekedését eredményezheti, tehát érdemes az adott feltételek megvizsgálásával, az új formák megteremtésével külkereskedelmi forgalmunkat növelni. Azzal is tisztában kell lennünk, hogy a külföldi vegyes vállalatok működtetése — az idegen környezet és körülmények miatt — az oda küldött magyar vezetők és dolgozók megfeszített munkáját igényli és a magyar tulajdonos vállalatra a vezetés szokatlan feladatot ró. Mindezek komoly vállalkozó- és kezdeményezőkedvet, irányító és végrehajtó munkát tesznek szükségessé. Ehhez a Külkereskedelmi Minisztérium segítséget nyújt, azonban az újszerű vállalkozás terhét és rizikóját a résztvevő magyar anyavállalat viseli, de természetesen előnyeit is ő élvezi. M. E. Garantált átvétel Mint arról már többször beszámoltunk, a győri Vagon- és Gépgyár motorgyártó üzemének berendezésében a francia SERI és a nyugatnémet Ferrostahl és Mann cégek is részt vesznek. A mintegy 20 millió dolláros beruházás ellentételeit magyar gépipari termékek képezik, amelynek átvételét a következő évek során nyugati cégek szerződésileg garantálták. A Renaulthoz tartozó SERI cég máris tbb magyar árut vásárolt, mint amennyinek átvétele időarányosan várható volt. A magyar áruk között szerepelnek kerékpárok, hengerelt csövek, alumíniumöntvények, fénycsövek, rádiók, campingbútorok, összesen 4,5 millió francia frank értékben. A Ferrosthal vásárlásai is megindultak, a nyugatnémet Mann pedig az új gyár termékeire 1970-től kezdődően vállalt átvételi kötelezettséget. A Külkereskedelmi Bank vállalta az ügyletekkel kapcsolatos evidenciabontók vezetését és ellátja a felmerülő, összes bankári teendőket. Divatimport Párizsból A Centrum Áruházak Vállalat ez évben 60 ezer dolláros importengedélyt kapott angol és francia termékek vásárlására. Ebből 35 ezer dolláros vásárlásra a Luxus Áruház nemrég Párizsban járt küldöttsége nyert jogot. Elsősorban a hazai ipar által nem gyártott szöveteket kötöttek le. Egyes ugyancsak beszerzett cikkek (például filmnyomott kötöttáru, selyemkikészítésű poliamid ruházati holmik, a VITOS cég termékei) már az áruházban kaphatók is. A KONSUMEX közreműködésével létrejött megállapodás célja a választékbővítésen túl a hazai ipar serkentése a hasonló, eddig nem gyártott termékek piacra küldésére. Az első angol-magyar kooperáció Kedvezően zárult a Méréstechnikai Központi Kutató Laboratórium és az angol Elektronic Flo-Meters Ltd. együttműködésének első esztendeje. Az angol —magyar vállalatok között ők kötötték az első kooperációt, amelynek keretében az angol vállalat turbinás mennyiségmérőkre vonatkozó know-how-t, gyártási dokumentációs anyagokat és gyártási tapasztalatokat adott át, a magyar intézmény pedig a turbinás mérőkhöz szükséges alkatrészekkel egyenlített. A műszerek jól beváltak a gyakorlatban, az első sorozatból a százhalombattai Dunai Kőolajipari Vállalatnál és a CHINOIN gyógyszergyárban használtak fel nagyobb mennyiséget. Az angol cég a tervezettnél több alkatrészt kapott, így gazdaságos feltételek alapján mindkét fél számára előnyös volt az együttműködés. Ez évben 400 darab műszer gyártását tervezik Budapesten, ebből a mennyiségből exportálnak is. A sikeresen indult üzleti és termelési kapcsolatot hét évre kötötte az angol és a magyar vállalat. E. M. 1969. ÁPRILIS 1.3 A Gravirapid exportja Egy érdekes újdonság, a Gravirapid névre hallgató terhességmegállapító orvosi segédeszköz (magyar szabadalom) gyártását kezdte meg a budapesti Látszerész Ktsz. A minták az elmúlt év végén készültek el, s a MEDIMPEX nemrég elkészült piackutatásikimutatása szerint évenként körülbelül 14 millió forint értékű Gravirapidot tudnak külföldön elhelyezni. Hasonló célú orvosi segédeszköz jelenleg hétféle van forgalomban a világon, ezeket azonban a magyar változat korszerűség tekintetében felülmúlja. A tervek szerint különféle csomagolásban és átlagban év végéig 800 ezer egységet gyárt a szövetkezet. A korszerű munkakörülmények kialakítására két és fél milliós beruházással új telephelyet alakítanak ki. A jelek szerint a befektetés rendkívül gyorsan megtérül, hiszen a különböző francia, norvég és kanadai cégek máris nagy tételű anyagot rendeltek. RÖVIDEN : A húsvéti ünnepekre 23-féle rövid italt szállítanak a Magyar Likőripari Vállalat üzemeiből külföldre. A vállalat termelésének mintegy 60 százaléka exportra jut. Szigorú gyártási szabványokkal óvják a rövid italok minőségéit, ízét, zamatét , illatát pedig gyártási titokként kezelt évszázados receptek alapján keverik. Indiai megrendelésre több millió forint értékű szemgyógyászati berendezést szállít az Orvosi Műszerkészítő Ktsz, amelynek gyártmányai iránt érdeklődés mutatkozik a kanadai és a török piacokon is. 90 ezer pár cipőt szállít a Szovjetunióba és Lengyelországba a Vencsellői Cipész Ktsz a tavalyi próbamegrendelések alapján. 285 ezer rubelért a Szovjetunióba, Csehszlovákiába és Vietnamba; 75 ezer dollárért Olaszországba és az NSZK-ba marógépeket exportál a Csepeli Szerszámgépgyár. Romániába és Lengyelországba 450 ezer rubelért, 80 ezer dollárért pedig Angliába, Törökországba és Svédországba fúrógépeket szállítanak. A svájci megrendelésre készült 20 ezer lastex nadrág szállítása után két osztrák cégtől 85 ezer férfi-, női és fiúkabát készítésére kapott megbízást — a megrendelők anyagából — a sátoraljaújhelyi Hegyalja Ruházati Ktsz. A MOGÜRT az 1969. évre szerződést kötött a csehszlovák Strojexport céggel 100 ezer rubel értékben dömperekre és önrakodókra. Megállapodtak G—116 típusú tíztonnás dömperek próbaüzemeltetésére, aminek fontos szerepe van a távlati igények szempontjából. A Strojexport körülbelül 20—25 nagy felhasználó részére bemutatót és 15 napos piackutató körutat javasolt. mausaum A KONJUNKTÚRA- ÉS PIACKUTATÓ INTÉZET ÉS A MAGYAR KERESKEDELMI KAMARA LAPJA Megjelenik hetenként ötször, 4 oldalon, pénteken 4 oldal melléklettel. A szerkesztő bizottság vezetője: HAVAS JÁNOSNÉ Főszerkesztő: GYULAI ISTVÁN Szerkesztőség: Budapest, V., Dorottya u. 6. IV. em. Telefon: 180-830 Kiadja a Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: SALA SÁNDOR Előfizethető a Magyar Posta Központi Hírlap Irodánál, az MNB 8. sz. egyszámlára, vagy a 61 066 sz. csekkszámlára. Előfizetési díj egy évre 2400 Ft, fél évre 1300 Ft. Terjeszti a Magyar Posta 69.2403/3 - Zrínyi Nyomda, Budapest Felelős vezető: Bolgár Imre INDEX: 25 008