Világgazdaság, 1969. április (1. évfolyam, 61-79. szám)
1969-04-01 / 61. szám
, 1969. ÁPRILIS 1. Csütörtökön összeül a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága — jelenti a Reuter. A hírügynökség értesülése szerint a tanácskozáson megvitatják, miként fokozzák a beruházások hatékonyságát, és hogyan készítsék elő az ország következő — 1971—1975-ös — ötéves tervét. Gerhard Stoltenberg, az NSZK tudományos kutatásainak minisztere Brazíliában tárgyalt. A megbeszélések középpontjában a tudományos és műszaki kooperáció állott. A két ország elsősorban a nukleáris energia békés felhasználásában, a repülőgépgyártásban és az óceánkutatásban kíván együttműködni. Visszatért Törökországból a román fővárosba a Ceausescu vezette hivatalos román küldöttség. A megbeszélésekről kiadott közös közleményben bejelentik, hogy vegyes bizottságot állítanak fel a két ország közötti távlati gazdasági együttműködés fejlesztésére. • Bernben megkezdődött a svájci— algériai gazdasági, kereskedelmi és politikai tárgyalások második fordulója. Elsősorban az Algériában államosított svájci tulajdonért fizetendő kártalanításról tanácskoznak. • Konzorciumot alakított négy nyugat-európai repülőgépgyártó vállalat új szuperszonikus vadászrepülőgép kifejlesztésére. A Panavia GmbH néven Münchenben bejegyzett cég tulajdonosai a BAC angol, a Fiat olasz, a Messerschmitt-Bölkow nyugatnémet és Fokker holland vállalat. A kifejlesztendő új géppel 1975-től kezdődően akarják felváltani a négy országban jelenleg szolgálatban levő amerikai Starfighter gépeket. Dánia is követi a hivatalos kamattételek emelkedésének nemzetközi irányzatát: a dán jegybank hétfőtől kezdődően 7 százalékra emelte hivatalos leszámítolási kamattételét az eddigi 6 százalékról. Andersen gazdasági miniszter ezzel kapcsolatban megjegyezte: Dánia nem vonhatja ki magát hosszabb ideig a külföldi tendencia alól. Pénteken megkezdte moszkvai tárgyalásait a japán polgári légiforgalmi küldöttség a Moszkva és Tokió közötti repülőjáratról. A járatot az Aeroflot szovjet és a JAL japán repülőtársaság közösen tartja fenn és a megbeszélések tárgya az, hogy áprilistól kezdve Iljusin—62 típusú szovjet gépek közlekedjenek ezen az útvonalon. Az Egyesült Államok acélforgalmának jelentős fellendülését jósolja a Republic Steel Corporation. A vállalat évi jelentése szerint az 1969-ben várható általános gazdasági fellendülés eredményeképp az acélfelhasználás idén némileg még az 1968. évi magas szintet is meghaladja. Az acélexport a szövetség szerint előreláthatólag megközelíti a tavaly elért 92 millió tonnát. JELENTI A Eisenhower temetése napján, hétfőn az Egyesült Államok összes értéktőzsdéi és a fontosabb árupiacok zárva tartottak. New York államban bezártak a bankok is. Szuharto indonéz államfő beszédben ismertette az ország új ötéves fejlesztési tervét, amely — többek között — az életszínvonal emelését célozza. A 3,5 millió dolláros terv keretében önellátóvá akarják tenni az országot a rizsellátás tekintetében, és a textiltermelést meg akarják kettőzni. Cement-, papír- és műtrágyaipar létesítését irányozzák elő. Folytatódik — bár lassuló ütemben — a francia valutahelyzet romlása. A Francia Bank legújabb heti jelentése szerint a március 20-án végződő héten a devizatartalék 209 millió frankkal csökken. Minthogy, ugyanakkor a külföldi betevők követelései 27 millió frankkal apadtak, a valutamérleg végeredményben 182 millió frankkal, azaz 37 millió dollárral romlott. Az előző héten a veszteség 88 millió dollár volt. A jövő hónapban Accrába összehívják a kakaótermelő országok szövetségének képviselőit, hogy felmérjék a nemzetközi kakaóegyezmény megkötésének kilátásait. Ezt a határozatot a kakaótermelő országok képviselőinek nem hivatalos genfi tanácskozásai előzték meg, amelyekbe az UNCTAD is bekapcsolódott. Ha az accrai tanácskozás eredményes lesz, újra összehívják az ENSZ kakaóértekezletét, amelynek gyűlése tavaly eredménytelenül oszlott szét. A növényi olajak és az olajosmagdara megadóztatásáról is szándékszik tárgyalni a Közös Piac tagállamaival Stans amerikai kereskedelmi miniszter. A miniszter rövid sajtónyilatkozatában megjegyezte, hogy európai utazásán, amely április közepe, táján esedékes, alaposan megvitatja majd ezt a problémát, de további részleteket nem volt hajlandó mondani. Ismét csökkentették Kanadában — bushelenként egy centtel — a búza exportárát. Az új ár 8 és fél centtel alacsonyabb a nemzetközi gabonaegyezményben meghatározott minimális árnál. A megszaporodott munka ellátására kénytelen alkalmazottai számát növelni az az új angol cég, amely tanácsadást nyújt az egyesülni szándékozó vállalatoknak. A vállalat vezetője azzal indokolja az „egyesülési hullámot”, hogy a hitel-befagyasztási politika egyre nagyobb nyomást gyakorol a különálló kis cégekre. Első ízben sikerült Japánban dúsított urániumot előállítani. Az eljárás hasznosítása a kutatók véleménye szerint még tetemes ráfordításokat és hosszabb időt igényel. A jelenlegi kutatási szakasz 1972-ben fejeződik be, amikor a japán Atomenergia Bizottság kialakítja az ország új energiapolitikáját. VILÁGPIACI ÁRFOLYAMOK március 31-én REUTER NYERSANYAG-ÁRINDEX 1931. IX. 18. 1969. III. 31. 1968. III. 29. 100 525,3 502,8 ZÜRICH, DEVIZA, svájci frankban USA.................................................... 4,3215-4,3220 4,3205-4,3220 Egyesült Királyság........................ 10,3390-10,3410 10,3580-10,3620 Kanada ............................................... 4,0115-4,0135 3,9875-3,9895 NSZK.................................................... 107,38-107,41 108,50-108,54 Hollandia.......................................... 119,02-119,05 119,58-119,61 Franciaország.................................... 86,15-86,18 87,77-87,81 Belgium............................................... 8,530-8,585 8,690-8,695 Olaszország.................................... 0,6879-0,6882 0,6920-0,6923 Ausztria............................................... 16,695-16,700 16,6975-16,7025 LONDON, DEVIZA, 1 . az egyes országok pénznemében USA.................................................... 2,3947-2,3950 2,4010-2,4015 Kanada ............................................... 2,5775-2,5785 2,6000-2,6010 NSZK.................................................... 9,6325-9,6375 9,5650-9,5700 Hollandia.......................................... 8,6950-8,7000 8,6675-8,6725 Svájc .................................................... 10,3450-10,3500 10,3675-10,3725 Belgium ............................................... 120,50-120,60 119,15-119,25 Franciaország.................................... 11,8700-11,8750 11,8050-11,8100 Olaszország.................................... 1503,75-1504,25 1496,75-1497,75 PÁRIZS, ARANYÉRME, francia frankban Napoleon........................................... 69,60 53,60 USA 20 S-os.................................... 354,40 266,00 finom arany 1 kg-os rúdban . 7445 6105 NEMZETKÖZI ARANY, 1 finom uncia/USA / Zürich ............................................... 42,90-43,10 38,00-38,50 London ............................................... 42,907 Párizs.................................................... 46,71 38,60 LONDON, EZÜST, 999 finomságú, hivatalos raktári ár, penny/trogancia hét napra ........ 183 228 3 hónapra.......................................... 187',. 2327, LONDON, FÉMTŐZSDE, déli 8/ko RÉZ huzaltuskó azonnalra . . 558. .559 626-627 3 hónapra ........ 5481 -549 5777 -578 forgalom, tonna.............................. 3250 3500 irányzat ................................................ tartott— CN, azonnalra............................... 1381-1382 1308-1310 3 hónapra.............................. 1387'/,—1388 1314-1315 forgalom, tonna ...... 285 200 irányzat................................................ jól tartott_ OLOM, azonnalra......................... 110' ',—110' 98V8-983/s lUVrlUi 90 Vy-96%, forgalom, tonna............................... 1675 600 irányzat................................................ lanyhább HORGANY, azonnalra . . . 115%11572 107%—108 3 hónapra ........ 1151,116 1O91/4—109% forgalom, tonna............................. 275 1200 irányzat EZÜST, penny/provancia jól tartott, de nyugodt azonnalra........................................... '82-18 1-3 hónapra........................................ 187-18772 231-232 7 hónapra ........................................ 193-194 236-2371/2 forgalom, 10 000 uncia tétel . 1414 irányzat tartott, nyugodt — = nem jegyezték x = nem érkezett be Z = zárva P = prolongációs ügyletek FF — Főleg prolongációs ügyletek 1969. III. 31. 1968. ill. 29. LONDON, FÉMEK PLATINA, finomított, szabadpiaci ár, ab raktár/troy uncia............................................. HIGANY, 99,99%, ab raktár £/76 Ib-s palack ..... HIGANY, 99,99, cif Egyesült Királyság, vagy Európa, £/76 Ib-s palack.................................. WOLFRAMERC, 65%, WO 3 dif sh lto egység (22,4 ib) ALUMÍNIUM, 99,5%-os £/ho ANTIMON, angol, 99%-os £-lto SINGAPORE, ON ab gyár, straits $/picul . . . ab gyár, £/hto.................................. 101-106 223 210-212 395-410 247/6/8 360 599% 1392 386-89 245 243-247 340-352 228/13 4 360 256/2 1288 LONDON, GUMI, RSS I. min. cif bázis kikötő, penny/lb április .............................................. 24%1/16—2413/io 17%1-17% május................................... 24% 6—24% I 17%c-17%s irányzat............................................. lanyha — ANTWERPEN, GYAPJÚ, ausztráliai fésűsszalag, Bfr/kg április . . május . forgalom, kg irányzat 133% 133% nyugodt LONDON, FÉSÜSSZALAG, Bradford, 64,s „B" május július forgalom, irányzat 5000 lb-s tétel 113,7-114,5 114,9-115, 4 tartott 128% 127 78 750 penny/lb 111,4- 111,6 113,4- 113,7 79 SYDNEY, ZSÍROSGYAPJÚ, A.W.B. 68 tip., ausztráliai cent/lb május .................................... július ........ forgalom, 3000 Ib-s tétel , irányzat.................................. 93,9-96,0 97,7-77,3 90 tartott 99,8-100,0 99,4-99,5 393 LONDON, JUTA, pakisztáni, cif észak-európai kikötők, £/ho Pakisztán fehér „C" Pakisztán fehér „D" Cuttings....................... Pakisztán Tossa ,,C” Pakisztán Tossa ,,D" irányzat....................... 160% 149 2 62..V, 166. 158V 2 nyugodt 123 118 50 124 119 LONDON, NYERSCUKOR, 2 kontraktus cif London £/to nap ár .................................. . . 37,00 I 21,25 május.................................................... 37,55-37,60 21,95-22,00 forgalom, 50 long tonnás tétel 259—3367 I 6964 irányzat.............................................. tartott I -LONDON, KAKAÓ, bázis: ghanai főtermés, fi/hto ill. sh/cnt május . . július . . forgalom. 5 irányzat . tonnás tétel: 374.5- 375,0 377.5- 378,0 197-1644 tartott 271 V,-272 273Vi-274 102-778 LONDON, HALLISZT, perui, 65% 8/lto március—április i 61'Vs 1969. III. 26. március 28-án 1968. III. 29. NEW YORK, GYAPOT, Middling White 1”, No 1. kontraktus, cent/lb .....................................| 19,00 I 23,00 ..................................... 19,00 I 23,00 .............................. I nyugodt május július irányzat llVsll*. ms 148...148 , 1511/4 121 124/, CHICAGO, BOR, nedvesen sózott, cent/lb OKORBOR, 58 Ib és nehezebb 14’//, TEHENBOR, 53 Ib és nehezebb 14 BORJÚBOR, (Packer) 91/, Sb és könnyebb ...... CHICAGO, GABONA, cent/bushel BÚZA, No. 2......................................... május ................................................ 1257-125 július ................................................ 125%-1257 irányzat........................................................ tartott TENGERI, No. 2. Yellow május ................................................ 1161/8-116 július ................................................ 118V4-H8 irányzat.......................................................... tartott ROZS, No. 2. május ........................................................... 114% július ........................ ... 115 irányzat........................................................... tartott WINNIPEG, GABONA, abraktár, kanadai cent/bushel ROZS, No. 2. május .............................. . . . július . . ...................................... ZAB, No. 2. május ................................................ július .......................................... . ÁRPA, No. 1. május ......................................... . július ......................................... . BÚZA, ab Fort William vagy Port Arthur Northern Manitoba No. 1. . . Amber Durum No. 1......................... 126% 120% 82% 81% 101% 101% 1897,. 220 i 1207s 122 V2 136% 13372 95We 95 126% 1257,125! 194% 2017 s WINNIPEG, OLAJOS MAGYAR, kanadai cent/bushel LENMAG, No. 1. május .......................................... . 324'A július ........................................................... 317’.. REPCEMAG, No. 1. május ........................................................... 228 2207/„ július ............................................................ 221 223/, NEW YORK, NYERSCUKOR, Wili. kontraktus, fok, cent/lb 3351/2 338 .338. . azonnali................................................ május ................................................ forgalom, 50 long tonnás tétel irányzat................................................ 3,80 3,81 3,82 5792 lanyha LANTOS, KÁVÉ, ,,D” kontraktus, cruzeiro/10 kg május ................................................111,80 július ................................................ 11,90 irányzat................................................| tartott AMERIKAI ZSÍR Ömlesztett, Chicago, azonnali, 9/100 lb........................................... 8 h Hordóban, sob New York, cent/lb ........................................... 11% CHICAGO, VÁGÓSERTÉS, S/100 Ib 220-240 Ibs.....................................I 21,50-22,00 1,85 1,90-1,91 1437 8,80 8,90 61/* 9% I 19,00-19,50 * Új vita az alumínium Tudósítónktól: A Borba „Új vita az alumínium körül” címmel közli a szerb Gazdasági Kamara vádját a Boris Kidric alumíniumkombináttal szemben, mert a hazai feldolgozóipart nyersanyag nélkül hagyta. A nyersanyaghiány miatt négy kábelgyár, valamint több alumíniumfeldolgozó üzem termelése akadozik, miután az említett alumíniumkombinát a termékeit külföldön értékesítette. A Kamara elnöke elmarasztalja a szövetségi hatóságokat is, mert csak március 5-én adtak ki importengedélyt nyugati vásárlásokra. A cikk ismerteti, hogy a múlt év végén— mint rendszeresen — a feldolgozók és termelők között tárgyalások kezdődtek az 1969. évi anyagmérlegről. körül Jugoszláviában Figyelembe kellett venni, hogy a kombinát mennyi alumíniumot fog termelni és mennyit tud majd szállítani a hazai feldolgozóknak, amelyek kb. 40—45 ezer tonna alumíniummal számoltak. Megállapodás nem jött létre, mert a felhasználók nem voltak hajlandók azt aláírni. Okáról a kombinát nem nyilatkozott, viszont a cikk szerint az okok világosak: a reform során megállapították, hogy a kidricevói kombinát a hazai iparnak tonnánként 451,2 dolláros áron adhatja el az alumíniumot. Később a feldolgozóknak lehetőségük nyílt arra, hogy olcsóbb szovjet alumíniumot importáljanak. Ekkor a kombinát nehéz helyzetbe került, raktárkészletei növekedtek , a feldolgozók viszont nem kívántak segíteni a kombinát problémáin és nem vették át a termelést. Ez évben azonban fordulat állt be, mert a világpiacon a helyzet megváltozott, az alumínium ára állandóan növekszik. A londoni tőzsdén például a 99,5 százalékos tisztaságú alumínium ára március 27-én 592,8 dollár volt. Miért adja — vetődik fel a kérdés — a kombinnát a feldolgozóknak az alumíniumot 142 dollárral olcsóbban? — különösen akkor, ha a feldolgozók ez évben is mintegy 35 000 tonnás szovjet és román importtal számoltak, természetesen a jelenlegi árnál előnyösebben. Tárgyalásaik azonban nem hoztak gyümölcsöt, és nem tudták biztosítani alumíniumszükségletüket. Legutóbb a Szovjetunió 20 000 tonnát ígért, későbbi időpontban. A Borba cikke sürgeti a közös akciót a termelők, a feldolgozók és a szövetségi hatóságok között, hogy a helyzet javítása érdekében mielőbb közös nevezőre kerüljenek. VILÁGGAZDASÁG ROMÁN TALÁLMÁNYOK KÜLFÖLDI SIKEREI A bukaresti „Előre” cikket közöl a román találmányi hivatal vezetőjétől. A „Román találmányok külföldi sikerei” című cikket az alábbiakban közöljük. Az ötéves terv során jelentősen növeljük külkereskedelmünk volumenét, ehhez azonban lényegesen javítanunk kell az export szerkezetén: több ipari terméket, főként szerszámgépet, gépet és felszerelést, petrokémiai terméket, gyógyszert, nitrogénes műtrágyát, műanyagot, műszálat ésrostot, műgumit stb. kell exportálnunk. A késztermékeken kívül, a külkereskedelmi terv megvalósításában fontos helyet kaptank és a továbbiakban még jelentősebb szerephez jutnak a román találmányok, a hazai műszaki értelmiség rohamosan fejlődő potenciáljának kézzelfogható eredményei. Exporttermékeink, főként pedig a kivitelre kerülő berendezések és felszerelések gyártásához jelenleg körülbelül 200 hazai találmányt használunk fel. Ennek köszönhetően olyan területeken is kezdünk otthonosan mozogni, ahol pár évvel ezelőtt csak mint vásárló fél jelentkezhettünk, így például a Iasi antibiotikum gyár jórészt a román találmányoknak köszönheti, hogy az utóbbi években jelentősen megnövekedett az exportterve. Jelenleg káliumos G-penicillint, sztreptomicint, egy különleges propamicin-fajtát, moldamint, eritromicint és tetraciklint exportál. A beható piackutatás és az exportra kínált termék minősége folytán a piac a következőképpen alakult: angol, olasz, svájci, indonéz, libanoni, NDK- beli, VDK-beli, NSZK-beli, Szíriai cégekkel kötötték szerződéseiket. Az ilyen eredmények természetesen nem a véletlen folytán születtek, hanem mindenekelőtt a kitartó kutatómunkának tulajdoníthatók. A Iasi gyár esetében például annak, hogy a munkaközösség rendszeresen teljesítette a kutatási és termelési tervelőirányzatokat, következetesen tájékozódott az antibiotikumok gyártásának és felhasználásának minden tudományos műszaki, jogi és gazdasági vonatkozásáról nemzetközi viszonylatban és ehhez mérten alkalmazta több fontos találmányát. A gyár úgyszólván minden termékének az előállításához valami új, nemzetközi viszonylatban is különlegesen értékelt találmány eredménye fűződik. A vegyipar számos más példával is igazolja: képes a versenyre egyéb területeken is. A hazai szabadalom alapján gyártott szemcsés trikloretilént és polivinilkloridot Franciaországba, Hollandiába, Ausztriába, Olaszországba és más alapos vegyipari tapasztalatokkal rendelkező országokba exportáljuk. A két román találmány alkalmazása folytán javított minőségű fonható akrilrosz több szempontból is meghaladja a világszínvonalat és érthetően számottevő keresletnek örvend külföldön. A világpiacon már elismert, nemzetközi kiállításokon több ízben díjazott kiváló teljesítményű, és eredeti konstrukciójú hazai olajfúró-berendezések minőségén, termelőkapacitásán többek között az alábbi román találmányok felhasználása érezteti hatását: önműködő fúrószerkezet, a hidraulikus fúrófejek csapágyainak hűtése, egyenletes fúrófejterhelés-biztosító, sebességváltás-korrekció nagy teljesítményű erőátvitelű berendezésekben, a kitörésgátló hidraulikus vezérlése. A könnyűiparban szabadalmazott találmányoknak is jelentős részük van abban, hogy a világpiacon elismerésnek örvend a román kötőgéptű, a műszőrmegép és számos más könnyűipari felszerelés. Továbbá jó néhány hazai találmány felhasználásával gyártjuk például az univerzális kutató-mikroszkópot, egy igen érdekes konstrukciójú filmtechnikai berendezést és a műszeripar számos más, igen keresett exportcikkét. A román találmányok műszaki-kereskedelmi dokumentációk formájában szintén egyre ismertebbek és egyre jelentősebb szerepük van az ország valutamérlegének alakításában. A múlt évben először, nemzetközi kiállításokon is bemutattunk számos hasonló dokumentációt, találmányokat, s alkalmunk volt megállapítani, hogy nemcsak versenyképesek, hanem a román műszaki gondolkodás nemzetközi hírnevét is öregbítik. A most egy éve rendezett brüsszeli kiállításon két építőipari találmányunk Vermeille-díjat nyert, a háromfázisú villanymotor többszörös villanyteléje pedig aranyérmet kapott. A tavaly szeptemberben tartott bécsi kiállításon szintén aranyéremmel jutalmazták az elektromechanikus erősítőkonvertert, valamint az aszinkronmotorhoz való különleges sebességszabályozót, és ezüstéremmel az aszinkronmotor kétréteges tekercselésének módszerét. A körfűrészhez szerkesztett védőberendezés aranyérmet nyert októberben a nancyi kiállításon, a változó térhatású képkeret nyerésének módszere és a hozzávaló filmező automata is aranyérmet kapott februárban a találmányok és új termékek londoni nemzetközi kiállításán. Ebben az évben ismét számos román találmányt mutatunk be a néhány napja megnyílt hagyományos brüsszeli kiállításon. Remélhetőleg a múlt évi jó indulás továbbra is sikerrel jár. A hazai találmányok, illetve a felhasználásukkal készülő termékek kivitele kétségtelenül jelentős valutaszerzési lehetőség is. Ennek jobb kiaknázásához azonban elengedhetetlenül szükséges a külkereskedelmi vállalatok és a feltalálók szorosabb együttműködése. A piackutatáshoz szükséges műszaki- kereskedelmi dokumentációk és a mintapéldányok még operatívabban jussanak el a Külkereskedelmi Minisztérium szakvállalataihoz. A VASÚTI FORGALOM IRÁNYÍTÁSA LASER-SUGÁRRAL Ukrajnai tudósok a vasúti forgalom irányítására olyan automatikus berendezést fejlesztettek ki, amely lasersugár segítségével működik. A berendezés működési elve a következő: egy optikai kvantumgenerátor laser-sugarat bocsát ki a vasúti kocsikra szerelt speciális kódolóberendezés felé. Egyezményes szimbólumok segítségével a vevőkészülék meghatározza a rakomány milyenségét, a rendeltetési állomást, továbbá a kocsik típusát és számát, mindezeket az adatokat tárolja és elektromos jelzésekre változtatja át. Az adatok számok formájában jelennek meg egy kivilágított mezőn, és elektromos írógép rögzíti őket. Egyidejűleg a kapott információk komputerbe kerülnek, amely számba veszi az összes arra elhaladó vonatokat, racionális útirányt jelöl meg és szabályozza a kocsik irányítását a bevagy kirakóhelyre. (Ekotassz) A BIZOMÁNYI ÉS MAGÁNKISKERESKEDŐK AZ NDK-BAN Tudósítónktól: Az NDK lakosságának ellátásáról 200 000 kiskereskedés, vásárcsarnok, áruház, vendéglő és étterem gondoskodik. E kereskedelmi létesítményeknek több mint 48 százaléka van magánkiskereskedők és vendéglősök kezében, bizományi szerződéssel vagy anélkül. Túlnyomó részük közép-, illetve kis családi üzem. Részvételük az élelmiszer-kiskereskedelemben 41, az iparcikk-kiskereskedelemben 59 és a vendéglátóiparban 42 százalék. A magánkiskereskedők és vendéglősök 1967-ben az egész kiskereskedelmi forgalom 21,2 százalékát bonyolították. Jelenleg 23 000 bizományi kereskedő működik, közöttük 9600 vendéglőtulajdonos. A bizományi kereskedők és az állami részvétellel működő magánkereskedelmi vállalatok számának alakulása 1957-től 1966-ig, 1957-ben 1568, 1960- ban 19 835, 1962-ben 21 853, 1964-ben 22 678, 1966-ban 22 848. VILÁGPIACI ÁRFOLYAMOKKAL KAPCSOLATOS KÉRDÉSEKBEN SZERKESZTŐSÉGÜNK FELVILÁGOSÍTÁST NYÚJT 9-12 ÓRA KÖZÖTT A 380-193 TELEFONSZÁMON.