Világgazdaság, 1969. október (1. évfolyam, 185-207. szám)

1969-10-10 / 192. szám

VILÁGGAZDASÁG 1969. OKTÓBER 10., PÉNTEK I. ÉVFOLYAM 192. SZÁM Folytatódó bizonytalanság a márka és a frank körül A francia kamatláb emelése nem változtatta lényegesen a frank hely­zetét a pénzpiacokon. Tőzsdei körök­ben számolnak azzal, hogy a francia részvények árfolyama valamelyest csökken, ugyanakkor azonban a kül­földi részvények árának további emel­kedését várják. Párizsi gazdasági körökben rámutat­nak arra, hogy a kormány szerdán bejelentett intézkedései, a kamatláb emelése és a kiegyensúlyozott költség­­vetési előirányzat elsősorban a fran­ciák meggyőzését szolgálja: a kor­mány minden áron megvédi a frankot. Véleményük szerint az augusztusi le­értékelés célja nem az volt, hogy az exportárak essenek, hanem az, hogy a külföldi eladások jövedelmezőbbé váljanak. Ily módon próbálta a kor­mány a francia ipart fokozatosan az exportpiacok felé irányítani. Egyes pénzpiaci jelenségek azonban arra mutatnak, hogy a franciák nem hisznek a jelenlegi gazdasági intéz­kedések hatékonyságában és abban,, hogy az augusztusi leértékelés ele­gendő volt, mondják- e körökben. Utal­nak arra, hogy a frank árfolyama Svájcban 7 százalékkal a hivatalos paritás alatt van, a „beruházási frank” (melyről előző számunkban írtunk) jóval eltér a hivatalos árfolyamtól és a párizsi aranypiaci árak még mindig kb. 2 százalékkal a londoni és zürichi árak felett állnak. Alábbhagy a spekuláció? A francia pénzügyminiszter a parla­ment pénzügyi bizottsága előtt tagadta, hogy a frank kérdése nemzetközi prob­lémává lépett volna elő és állítása sze­rint a nemzetközi pénzügyi helyzet egyetlen megoldásra váró kérdése „az amerikai fizetési deficit fennállása és fokozódása”. A múlt évben megindult frank elleni spekuláció a jelek szerint most alább­hagy — állította a miniszter. A francia bankjegyek diszázsiója külföldön az utóbbi időben csökkent anélkül, hogy a francia jegybank közbelépett volna. A jövő évi külkereskedelemről szólva hangoztatta, hogy a behozatalnak nem szabad 3 százaléknál gyorsabban nőnie, feltételezve, hogy a hazai termelési nö­vekedés alábbhagy, helyreáll a kereslet­­kínálat egyensúlya és az importárak a leértékelés következtében erőteljeseb­ben emelkednek. Az exportnak ezzel szemben az ideit jóval meghaladó mér­tékben kell növekednie, hogy megvaló­sulhasson a tervbe vett 13,6 százalékos emelkedés. Az előirányzott 6 százalékos növeke­dés a magánberuházások terén nem áll ellentétben az érvényben levő szigorú hitelpolitikával. A francia vállalatok­nak ugyanis módjuk van beruházásaik önálló finanszírozására — mondotta a francia pénzügyminiszter. Giscard d’Estaing egyébként még elő­zőleg kénytelen volt módosítani Hamon kormányszóvivő bejelentését és közölte, hogy a francia költségvetés bevételi többlete jövőre nem 950 millió frank, hanem csak 95 millió frank lesz. A nyugatnémet exportadó felfüggesztése A Közös Piac pénzügyi bizottsága október 9-én összeült, hogy megvitassa a nyugatnémet exportadó december 1-ig tartó felfüggesztését. A felfüggesztés egy nappal a Közös Piac igenlő dön­tése után, kormányhatározattal lép életbe. Schiller nyugatnémet gazdasági mi­niszterhez közelálló körökben úgy vé­lik, a­datok kedvezően bírálják majd el a nyugatnémet javaslatot, hiszen a brüsszeli bizottság és a miniszteri ta­nács jóindulatot tanúsított az NSZK mezőgazdasági import-illetékének ügyé­ben is. A bonni kormány szóvivője a minisz­tertanács október 9-i ülése után ismer­tette a kormány álláspontját. Eszerint a „lebegő” márkaárfolyam és az export­adó együttes alkalmazása legalább 10 százalékos felértékelésnek felelt volna meg, így túl nagy teher nehezedett volna az exportőrök vállára, illetve a szükségesnél jobban támogatták volna a behozatalt. A kormány kereszténydemokrata tag­jai az exportadó végleges eltörlését egyenértékűnek tekintették volna a fel­­értékelés nyílt bejelentésével, ezért­ Strauss pénzügyminiszterrel az élen azt javasolták, hogy mindössze november 1-ig függesszék fel az adót. A szociáldemokrata álláspontot Schil­ler fogalmazta meg: „az exportadó tel­jes eltörlése mellett vagyunk, mert az ideiglenes intézkedés arra ösztönzi az exportőröket, hogy az adó visszaállítá­sától tartva, december 1-ig növeljék az exportot, az importőröket viszont el­riasztja az üzletkötéstől”. A kormány bejelentése nem keltett meglepetést nyugatnémet pénzügyi kö­rökben, mert — mint ezt a részvény­­tőzsde utóbbi néhány napban történt szilárdulása mutatja — számítottak az adó felfüggesztésére. A döntést úgy te­kintik, mint a márka felértékelésének biztos előjelét. Az ipar vezetői kedvezően fogadták a döntést, mert így a következő néhány héten könnyebb lesz az értékesítés, je­lentősebb előretörésre számíthatnak az exportpiacokon. LÍBIA NEM ÁLLAMOSÍTJA AZ OLAJIPART „A külföldi kőolajtársaságok álla­mosításához jelenleg nem rendelkezünk sem önálló piacokkal, sem elég mun­kaerővel, ezért az olajiparban működő külföldi társaságok kisajátítása nincs a kormány programjában” — mondotta Shteiwi, az új líbiai kormány olaj­ipari minisztere. „Megváltoztatjuk a jelenleg érvényes 2,21 dollár barrelen­kénti olajárat — folytatta —, mert az nem tükrözi a tényleges ráfordításo­kat és a líbiai olaj két különleges tulajdonságát: a felvevőpiacokhoz való közelséget és az alacsony kéntar­talmat.” Az új kormány tiszteletben tartja a jelenlegi megállapodásokat, amíg azok „a nép érdekeit szolgálják”­­—­ hangsúlyozta a miniszter. Elmondta, hogy néhány nappal ezelőtt szakértő­ket bíztak meg az olajvállalatok ter­melési költségeinek és az olajáraknak a tanulmányozásával. A vállalatok tevékenységét a jövőben alaposabban ellenőrzik és ez az ellenőrzés kiterjed külföldi munkaerők esetleges alkalma­zására is. A munkahelyek betöltésé­nél előnyben kell részesíteni a líbiaia­kat és az arabokat. Az elmúlt 10 év alatt az ország területének közel egyharmadát, fél­millió négyzetkilométert osztottak ki koncesszió formájában 45 különböző nemzetiségű külföldi vállalat között. Ezek közül 21 vállalat már exportál nyersolajat és ennek alapján Líbia most negyedik helyen áll a világ olaj­­exportáló országai között. „Az olaj igen fontos számunkra. Az ebből származó bevételek segítségével erősítjük meg forradalmunkat, ezért minden lépést, amelyet ebben az ügy­ben teszünk, gondosan tanulmányoz­nunk kell és ki kell értékelnünk kö­vetkezményeit” — mondotta a minisz­ter. Líbia olajból származó idei bevéte­lét 280 millió font sterlingre becsülik. (Reuter) Az Egyesült Államok és Japán vitája A japán importkorlátozások meg­szüntetéséről Tokióban folytatott tár­gyalások eredménye csalódást okozott az amerikai küldöttségnek — jelenti a Reuter-iroda tudósítója. A 11 hónapja folyó alkudozás záróülésére Trezise amerikai külügyminiszter-helyettes uta­zott Tokióba. Csak néhány japán im­portcikk bevitelének liberalizálásában, kontingensének emelésében sikerült megállapodni. Az amerikaiak szerint ezek csak igen jelentéktelen engedmé­nyek és a küldöttség nagyon elégedet­lenül távozott a tanácskozásról. Maurice Stans amerikai kereskedelmi miniszter bírálta Japán kereskedelmi politikáját. Ez a távol-keleti ország a tőkésvilág második legnagyobb ipari hatalma — mondta, ennek ellenére ke­reskedelmében olyan protekcionista in­tézkedéseket alkalmaz, mint a gyenge, fejlődő országok. Legfőbb ideje, hogy a japán kereskedelem igazodjon az or­szág helyzetéhez és alkalmazza a köl­csönösség elvét. Az amerikai—japán kereskedelem prob­lémáiról szólva kijelentette: az amerikai társaságokkal szemben a japán hivata­los szervek és az állami kereskedelmi vállalatok magatartása gyakran eluta­sító, ellenséges. A japán kormány nem válaszolt arra az amerikai indítványra, hogy bilate­rális egyezménnyel önkéntesen csök­kentse az Amerikába irányuló textil­árukivitelt. A kormányhoz közelálló kö­rök véleménye szerint Japán ki fogja fejezni készségét a többoldalú tárgya­lásokra, mivel az amerikai javaslat el­utasítása kedvezőtlen körülményeket te­remtene a közelgő Nixon—Sato talál­kozóra. Mint ismeretes, a novemberi megbeszélések fő problémáját Okinawa szigete alkotja. Tokiói hivatalos körök érdeklődéssel figyelik a többi textil­exportáló országhoz intézett hasonló amerikai javaslat fogadtatását. (Reuter) A KÖZÖS PIAC ÉS IZRAEL KAPCSOLATAI A Közös Piac Végrehajtó Bizottsága a miniszteri tanács elé terjesztette ja­vaslatát az Izraellel kötendő ötéves pre­­ferenciális kereskedelmi egyezményről. A bizottság azt javasolja, hogy a hat társország 45 százalékkal szállítsa le szinte az összes izraeli ipari termé­kekre kivetett importvámot és 30 szá­zalékkal csökkentse egyes mezőgazda­­sági termékek vámját az egyezmény által felölelt öt esztendőben. Az ipari termékek importjára kivetett vámot az első évben 30 százalékkal csökkentenék, a további három év során pedig évente 5 százalékkal. A preferenciális egyez­mény az agrártermékek közül kiterjed­ne a citrusgyümölcsökre, az avocado körtére és a mangóra. A Hatok és Izrael között 1967-ben le­járt a hároméves kereskedelmi egyez­mény, azóta a közösség egyoldalúan folytatja a hatályát vesztett egyez­ményben rögzített kedvezmények biz­tosítását. Júliusban a külügyminiszte­reknek nem sikerült megegyezniük az Izraellel kötendő egyezményről, mert Franciaország politikai okokból képte­lennek tartotta, hogy Izraelnek olyan kedvezményeket ajánljanak, amelye­ket nem biztosítanak a környező arab országoknak. (Reuter) Lanyhult a márka árfolyama A nemzetközi pénzpiacokon kissé esett a márka árfolyama. Általában a Bundesbank által megállapított el­adási árfolyam körül alakult ki, a jegybank 3,7500 márkáért adta a dollárt. Frankfurti pénzügyi körök a­ márka viszonylagos nyugalmát — az árfolyam lényegében a 4 százalékos határadók felfüggesztése után sem módosult — úgy értékelik, mint annak biztos jelét, hogy az új paritás a dolláronkénti 3,7500 márkás árfolyamon alakul ki. Londonban biztosra veszik, hogy megindult a márka pozíciók felszámo­lása, sokan holland forintra, svájci és belga frankra váltják át márkájukat, arra spekulálva, hogy legközelebb e valuták árfolyamát módosítják. Ennek következtében e valuták erősödtek az előző naphoz képest. A font sterling viszont visszaesett és ebben szerepet játszott a francia frank körüli bizony­talanság is. (Reuter) KIS ORSZÁGOK ÉS A EGYÜTTMŰKÖDÉS NEMZETKÖZI Hozzászólás a VILÁGGAZDASÁG cikkéhez Dr. Sóky Dezső cikkében (VILÁG­­GAZDASÁG, 1969. augusztus 22.) né­hány kis ország külkereskedelmi ár­struktúráját szemléltető táblázatból né­hány jelenségre szeretném a figyelmet felhívni. Ha a táblázat 2—4. pontjai alatt A adatokból ebben a csoportosítás­ban azonnal szembetűnik a magyar im­port hihetetlenül magas aránya: az ugyancsak nyersanyag szegény Svájc és Hollandia esetében ez csak 35—40 szá­zalék, nálunk pedig közel van a 60 szá­zalékhoz. Az is figyelemre méltó, hogy ugyanakkor exportunk ebből a kate­góriából a legalacsonyabb. Felvetődik a kérdés, hogy ez az egészségesnek nem mondható állapot hogyan alakult ki és milyen gazdasági problémák vannak a statisztikai adatok mögött? Bár a cikk említett táblázatából ez közvetlenül nem derülhet ki, mert az nem tesz különbséget a valódi nyers­anyagok (bányászati termékek) és az alapanyagipari termékek (villamosener­gia, kohászati, építőanyagipari és vegy­ipari termékek) között. Az alapvető probléma feltételezhetően abból szárma­zik, hogy míg más országok igyekeznek anyagszükségletüket a legolcsóbb és ál­talában a piacon legnagyobb kínálattal beszerezhető nyersanyagok (bányászati termékek) formájában importálni,­addig a mi anyagimportunkban túlzottan nagy mennyiséget képviselnek az olyan alap­anyagipari termékek, mint például­ a villamosenergia, a vaskohászati termé­kek és kohókoksz, a színesfémek, a mű­trágya, marónátron, szóda és kénsav, vagy elemi kén, hogy csak néhány szem­léltető példát említsek. Nyilvánvaló, hogy ezen anyagimpor­tok devizaszükséglete csak kb. az 1/3-a lenne a jelenlegi értéknek, ha a villa­mosenergia helyett például fűtőolajat, vaskohászati termékek helyett vasércet, koksz helyett kokszolható szenet, réz, ólom és cink helyett ezek színporait, marónátron és szóda helyett kősót, kén­­sav és elemi kén helyett pedig piritet importálnánk. A nyersanyagokban szegény országok­nak az igazi­­nyersanyagok (bányászati termékek) importja az elérhető deviza­megtakarítás mellett azért is kívánatos, mert ezek többsége még egy másik anyagbeszerzést is megtakaríthatóvá, vagy csökkenthetővé tesz. Így pl. a kok­szolható szén egyben a gáz, a színes­fém színporok általában a kén, a kony­hasó, a klór, a pirít importja pedig egy­ben a vasérc importjának csökkentését is jelenti, amennyiben azok komplex hasznosítására alkalmas üzemet léte­sítünk. Hasonló lehetőségek kínál­koznak a könnyűipari importanya­gok és a vegyipar más területein is. Nyilvánvaló, hogy egy nyersanya­gokban szegény ország csak megsok­szorozza devizaszükségletét, ha nyers­anyagok helyett alapanyagipari ter­mékeket importál. Az sem elhanya­­golható szempont, hogy míg a nyers­anyagok zöme a világpiacon a nagy ki­csoportosított ipari nyersanyagok és alapanyagipari termékek forgalmi ada­tait összevonjuk, akkor az egyes orszá­gok esetében a következő százalékos arányokat kapjuk: nálat következtében általában nyomott árakon és kevésbé kemény cikként sze­rezhető be, addig az alapanyagipari ter­mékek általában csak kemény cikként és magas árakon vásárolhatók. A beruházási politika eredményeként kialakult túlzottan magas anyagimport szükségessége egyrészt nem kívánatos strukturális feszültségeket idéz elő a külkereskedelemben, másrészt gátolja a késztermékek nagyobb arányú cseréjét és a nemzetközi együttműködés egész­séges fejlődését és az ezáltal elérhető gazdasági előnyök kihasználási lehető­ségét. A szóban forgó statisztikai táblázat ezt a nem kívánatos következményt is szemléltetően mutatja, mert míg a többi országban az ipari fogyasztási cikkek importja kivétel nélkül 22,5—26,6 szá­zalék között van, addig nálunk ez csak a kirívóan alacsony 5,8 százalékot érte el. Feltehető, hogy ez nem azért alakult így, mert a magyar fogyasztók elzár­kóznak az import fogyasztási cikkek vásárlása elől, hanem sokkal valószí­nűbb annak feltételezése, hogy a túlzott arányú anyagimport-szükséglet miatt nem jutott több deviza fogyasztási cik­kek beszerzésére. Már említettem, hogy a külkereske­delmi forgalom egészségtelen árustruk­túrája gátolja a nemzetközi együttmű­ködésbe való bekapcsolódásunkat is, minthogy erre a legalkalmasabb terület elsősorban a késztermékeket gyártó ágazatoknál kínálkozik. Nyilvánvaló azonban az olyan együttműködési tö­rekvések nehézsége, ahol a késztermé­kek exportja nem találkozhat a kész­termékek hasonló arányú importjával. Nem o­­k . az sem, hogy a fejlett tőkésországokban is elsősorban a kész­termékek kölcsönös forgalma révén nőtt a külkereskedelmi forgalom, illetve ezek aránya az adott forgalmon belül. Az ipari nyersanyagok és alapanyagipari termékek alacsony exportszintje kül­kereskedelmünkben viszont arról tanús­kodik, hogy ebben a kategóriában sem használjuk ki a gazdaságosabb kapa­citásegységek beruházhatósága érdeké­ben szükséges nemzetközi együttműkö­dési lehetőségeket a fejlesztések össze­hangolása és az ezzel együttjáró köl­csönös termékszállítások növekedése ré­vén. Összefoglalva úgy látom, hogy a nem­zetközi együttműködés bővítése végett mielőbb meg kellene szüntetni az alap­vető strukturális feszültségeket. Ez pe­dig — nézetem szerint — elsősorban az alapanyagtermelő ágazatok (nem a bá­nyászat) fejlesztésénél bekövetkezett egészségtelen lemaradás mielőbbi pót­lásával érhető el. Szanyi István Magyar-Svédország ország Forgalom Belgium Hollandia Svájc Export Import 25,7 36,4 34,2 47,8 34,4 24,6 40,8 35,9 31,9 57,4 / « Melléklet: Kelet-nyugati kereskedelem • Exporthitel-engedélyek • A Közös Piac adórendszeréről LASSULÓBAN AZ AMERIKAI INFLÁCIÓ A világ pénzügyi vezetői mélységes aggódásuknak adtak hangot az ame­rikai inflációs fejlemények miatt a Nemzetközi Valuta Alap múlt héten véget ért közgyűlésén — jelentette ki David Kennedy amerikai pénzügy­­miniszter. Az amerikai pénzügyminiszter mind Amerika, mind a világ szempontjából egészségtelennek nevezte az amerikai inflációs jelenségeket. A kongresszus egyik gazdasági albizottsága előtt tett nyilatkozatában figyelmeztetett, hogy az amerikai gazdaság túlságosan nagy és befolyásos és ezért akár inflá­ciós, akár recessziós irányzatok érvé­nyesülnek, azok az egész nemzetközi gazdaságra kihatnak. „Éppen ezért fon­tos, hogy javítsuk versenyképességün­ket a külföldi piacokon és fenntartsuk a dollárba helyezett nemzetközi bizal­mat” — hangsúlyozta a pénzügyminisz­ter. Az inflációellenes küzdelem — mon­dotta — meghozta kezdeti sikereit. Je­lentősen visszaesett a vásárlási kedv, kissé csökkent az ipari termelés és le­lassult a gazdasági növekedés. „Ha azon­ban azt akarjuk, hogy a Fehér Ház stratégiáját siker koronázza, a törvény­­hozásnak jóvá kell hagynia az 5 száza­lékos pótadó 1970 júniusáig történő meghosszabbítását és el kell törölnie a vállalatoknak biztosított 7 százalékos beruházási adókedvezményt. E két in­tézkedés következtében — mondotta Kennedy —, több mint 3 milliárd 300 millió dollárral növekednének az állam bevételei. Az inflációról nyilatkozott McChesney Martin, a Federal Reserve Board elnöke is, a kongresszus pénzügyi bizottsága előtt. Meggyőződése szerint a kormány legjobban úgy akadályozhatná meg az infláció felülkerekedését, ha kiegyen­súlyozná költségvetését és így vetne véget az inflációs pszichózisnak, amely még mindig felfelé nyomja az árakat és a kamatlábakat. Az inflációt előidéző jelenségek csak azért állhatnak fenn, mert a lakosság még mindig nem bízik a vezetők inflá­cióellenes politikájának sikerében — mondotta a bankelnök. Hangsúlyozta, hogy az adóügyi és monetáris eszközök együttes alkalmazásával fokozatosan le­fékezhető az infláció. „A gazdaság nö­vekedési üteme máris lelassult.” A to­vábbiakban hozzáfűzte: szigorú hitel­politikát kell érvényesíteni, amely arra kényszerítheti a lakosságot, hogy elha­lassza tervbe vett vásárlásait. (Reuter) AUSZTRIA PROFITÁL A NYUGATNÉMET MÁRKA DRÁGULÁSÁBÓL Az osztrák külkereskedelem — a je­lek szerint — máris bőségesen profitál a nyugatnémet márka árfolyam emel­kedéséből. Az NSZK belső piacán ver­senyképesebbek lettek a múlt hét végén gyorsan kiszállított osztrák exportáruk. Egészében is azt várják Bécsben, hogy a márka drágulása csökkenti majd az osztrák külkereskedelmi deficitet, hi­szen például 1968-ban az Ausztriába importált külföldi árucikkek 41,4 száza­léka az NSZK-ból érkezett. A nyugat­német árucikkek is drágulnak most és az osztrák konkurrencia térnyerésre használhatja fel ezt az alkalmat. (MTI)

Next