Világgazdaság, 1969. október (1. évfolyam, 185-207. szám)
1969-10-10 / 192. szám
VILÁGGAZDASÁG 1969. OKTÓBER 10., PÉNTEK I. ÉVFOLYAM 192. SZÁM Folytatódó bizonytalanság a márka és a frank körül A francia kamatláb emelése nem változtatta lényegesen a frank helyzetét a pénzpiacokon. Tőzsdei körökben számolnak azzal, hogy a francia részvények árfolyama valamelyest csökken, ugyanakkor azonban a külföldi részvények árának további emelkedését várják. Párizsi gazdasági körökben rámutatnak arra, hogy a kormány szerdán bejelentett intézkedései, a kamatláb emelése és a kiegyensúlyozott költségvetési előirányzat elsősorban a franciák meggyőzését szolgálja: a kormány minden áron megvédi a frankot. Véleményük szerint az augusztusi leértékelés célja nem az volt, hogy az exportárak essenek, hanem az, hogy a külföldi eladások jövedelmezőbbé váljanak. Ily módon próbálta a kormány a francia ipart fokozatosan az exportpiacok felé irányítani. Egyes pénzpiaci jelenségek azonban arra mutatnak, hogy a franciák nem hisznek a jelenlegi gazdasági intézkedések hatékonyságában és abban,, hogy az augusztusi leértékelés elegendő volt, mondják- e körökben. Utalnak arra, hogy a frank árfolyama Svájcban 7 százalékkal a hivatalos paritás alatt van, a „beruházási frank” (melyről előző számunkban írtunk) jóval eltér a hivatalos árfolyamtól és a párizsi aranypiaci árak még mindig kb. 2 százalékkal a londoni és zürichi árak felett állnak. Alábbhagy a spekuláció? A francia pénzügyminiszter a parlament pénzügyi bizottsága előtt tagadta, hogy a frank kérdése nemzetközi problémává lépett volna elő és állítása szerint a nemzetközi pénzügyi helyzet egyetlen megoldásra váró kérdése „az amerikai fizetési deficit fennállása és fokozódása”. A múlt évben megindult frank elleni spekuláció a jelek szerint most alábbhagy — állította a miniszter. A francia bankjegyek diszázsiója külföldön az utóbbi időben csökkent anélkül, hogy a francia jegybank közbelépett volna. A jövő évi külkereskedelemről szólva hangoztatta, hogy a behozatalnak nem szabad 3 százaléknál gyorsabban nőnie, feltételezve, hogy a hazai termelési növekedés alábbhagy, helyreáll a keresletkínálat egyensúlya és az importárak a leértékelés következtében erőteljesebben emelkednek. Az exportnak ezzel szemben az ideit jóval meghaladó mértékben kell növekednie, hogy megvalósulhasson a tervbe vett 13,6 százalékos emelkedés. Az előirányzott 6 százalékos növekedés a magánberuházások terén nem áll ellentétben az érvényben levő szigorú hitelpolitikával. A francia vállalatoknak ugyanis módjuk van beruházásaik önálló finanszírozására — mondotta a francia pénzügyminiszter. Giscard d’Estaing egyébként még előzőleg kénytelen volt módosítani Hamon kormányszóvivő bejelentését és közölte, hogy a francia költségvetés bevételi többlete jövőre nem 950 millió frank, hanem csak 95 millió frank lesz. A nyugatnémet exportadó felfüggesztése A Közös Piac pénzügyi bizottsága október 9-én összeült, hogy megvitassa a nyugatnémet exportadó december 1-ig tartó felfüggesztését. A felfüggesztés egy nappal a Közös Piac igenlő döntése után, kormányhatározattal lép életbe. Schiller nyugatnémet gazdasági miniszterhez közelálló körökben úgy vélik, adatok kedvezően bírálják majd el a nyugatnémet javaslatot, hiszen a brüsszeli bizottság és a miniszteri tanács jóindulatot tanúsított az NSZK mezőgazdasági import-illetékének ügyében is. A bonni kormány szóvivője a minisztertanács október 9-i ülése után ismertette a kormány álláspontját. Eszerint a „lebegő” márkaárfolyam és az exportadó együttes alkalmazása legalább 10 százalékos felértékelésnek felelt volna meg, így túl nagy teher nehezedett volna az exportőrök vállára, illetve a szükségesnél jobban támogatták volna a behozatalt. A kormány kereszténydemokrata tagjai az exportadó végleges eltörlését egyenértékűnek tekintették volna a felértékelés nyílt bejelentésével, ezért Strauss pénzügyminiszterrel az élen azt javasolták, hogy mindössze november 1-ig függesszék fel az adót. A szociáldemokrata álláspontot Schiller fogalmazta meg: „az exportadó teljes eltörlése mellett vagyunk, mert az ideiglenes intézkedés arra ösztönzi az exportőröket, hogy az adó visszaállításától tartva, december 1-ig növeljék az exportot, az importőröket viszont elriasztja az üzletkötéstől”. A kormány bejelentése nem keltett meglepetést nyugatnémet pénzügyi körökben, mert — mint ezt a részvénytőzsde utóbbi néhány napban történt szilárdulása mutatja — számítottak az adó felfüggesztésére. A döntést úgy tekintik, mint a márka felértékelésének biztos előjelét. Az ipar vezetői kedvezően fogadták a döntést, mert így a következő néhány héten könnyebb lesz az értékesítés, jelentősebb előretörésre számíthatnak az exportpiacokon. LÍBIA NEM ÁLLAMOSÍTJA AZ OLAJIPART „A külföldi kőolajtársaságok államosításához jelenleg nem rendelkezünk sem önálló piacokkal, sem elég munkaerővel, ezért az olajiparban működő külföldi társaságok kisajátítása nincs a kormány programjában” — mondotta Shteiwi, az új líbiai kormány olajipari minisztere. „Megváltoztatjuk a jelenleg érvényes 2,21 dollár barrelenkénti olajárat — folytatta —, mert az nem tükrözi a tényleges ráfordításokat és a líbiai olaj két különleges tulajdonságát: a felvevőpiacokhoz való közelséget és az alacsony kéntartalmat.” Az új kormány tiszteletben tartja a jelenlegi megállapodásokat, amíg azok „a nép érdekeit szolgálják”— hangsúlyozta a miniszter. Elmondta, hogy néhány nappal ezelőtt szakértőket bíztak meg az olajvállalatok termelési költségeinek és az olajáraknak a tanulmányozásával. A vállalatok tevékenységét a jövőben alaposabban ellenőrzik és ez az ellenőrzés kiterjed külföldi munkaerők esetleges alkalmazására is. A munkahelyek betöltésénél előnyben kell részesíteni a líbiaiakat és az arabokat. Az elmúlt 10 év alatt az ország területének közel egyharmadát, félmillió négyzetkilométert osztottak ki koncesszió formájában 45 különböző nemzetiségű külföldi vállalat között. Ezek közül 21 vállalat már exportál nyersolajat és ennek alapján Líbia most negyedik helyen áll a világ olajexportáló országai között. „Az olaj igen fontos számunkra. Az ebből származó bevételek segítségével erősítjük meg forradalmunkat, ezért minden lépést, amelyet ebben az ügyben teszünk, gondosan tanulmányoznunk kell és ki kell értékelnünk következményeit” — mondotta a miniszter. Líbia olajból származó idei bevételét 280 millió font sterlingre becsülik. (Reuter) Az Egyesült Államok és Japán vitája A japán importkorlátozások megszüntetéséről Tokióban folytatott tárgyalások eredménye csalódást okozott az amerikai küldöttségnek — jelenti a Reuter-iroda tudósítója. A 11 hónapja folyó alkudozás záróülésére Trezise amerikai külügyminiszter-helyettes utazott Tokióba. Csak néhány japán importcikk bevitelének liberalizálásában, kontingensének emelésében sikerült megállapodni. Az amerikaiak szerint ezek csak igen jelentéktelen engedmények és a küldöttség nagyon elégedetlenül távozott a tanácskozásról. Maurice Stans amerikai kereskedelmi miniszter bírálta Japán kereskedelmi politikáját. Ez a távol-keleti ország a tőkésvilág második legnagyobb ipari hatalma — mondta, ennek ellenére kereskedelmében olyan protekcionista intézkedéseket alkalmaz, mint a gyenge, fejlődő országok. Legfőbb ideje, hogy a japán kereskedelem igazodjon az ország helyzetéhez és alkalmazza a kölcsönösség elvét. Az amerikai—japán kereskedelem problémáiról szólva kijelentette: az amerikai társaságokkal szemben a japán hivatalos szervek és az állami kereskedelmi vállalatok magatartása gyakran elutasító, ellenséges. A japán kormány nem válaszolt arra az amerikai indítványra, hogy bilaterális egyezménnyel önkéntesen csökkentse az Amerikába irányuló textilárukivitelt. A kormányhoz közelálló körök véleménye szerint Japán ki fogja fejezni készségét a többoldalú tárgyalásokra, mivel az amerikai javaslat elutasítása kedvezőtlen körülményeket teremtene a közelgő Nixon—Sato találkozóra. Mint ismeretes, a novemberi megbeszélések fő problémáját Okinawa szigete alkotja. Tokiói hivatalos körök érdeklődéssel figyelik a többi textilexportáló országhoz intézett hasonló amerikai javaslat fogadtatását. (Reuter) A KÖZÖS PIAC ÉS IZRAEL KAPCSOLATAI A Közös Piac Végrehajtó Bizottsága a miniszteri tanács elé terjesztette javaslatát az Izraellel kötendő ötéves preferenciális kereskedelmi egyezményről. A bizottság azt javasolja, hogy a hat társország 45 százalékkal szállítsa le szinte az összes izraeli ipari termékekre kivetett importvámot és 30 százalékkal csökkentse egyes mezőgazdasági termékek vámját az egyezmény által felölelt öt esztendőben. Az ipari termékek importjára kivetett vámot az első évben 30 százalékkal csökkentenék, a további három év során pedig évente 5 százalékkal. A preferenciális egyezmény az agrártermékek közül kiterjedne a citrusgyümölcsökre, az avocado körtére és a mangóra. A Hatok és Izrael között 1967-ben lejárt a hároméves kereskedelmi egyezmény, azóta a közösség egyoldalúan folytatja a hatályát vesztett egyezményben rögzített kedvezmények biztosítását. Júliusban a külügyminisztereknek nem sikerült megegyezniük az Izraellel kötendő egyezményről, mert Franciaország politikai okokból képtelennek tartotta, hogy Izraelnek olyan kedvezményeket ajánljanak, amelyeket nem biztosítanak a környező arab országoknak. (Reuter) Lanyhult a márka árfolyama A nemzetközi pénzpiacokon kissé esett a márka árfolyama. Általában a Bundesbank által megállapított eladási árfolyam körül alakult ki, a jegybank 3,7500 márkáért adta a dollárt. Frankfurti pénzügyi körök a márka viszonylagos nyugalmát — az árfolyam lényegében a 4 százalékos határadók felfüggesztése után sem módosult — úgy értékelik, mint annak biztos jelét, hogy az új paritás a dolláronkénti 3,7500 márkás árfolyamon alakul ki. Londonban biztosra veszik, hogy megindult a márka pozíciók felszámolása, sokan holland forintra, svájci és belga frankra váltják át márkájukat, arra spekulálva, hogy legközelebb e valuták árfolyamát módosítják. Ennek következtében e valuták erősödtek az előző naphoz képest. A font sterling viszont visszaesett és ebben szerepet játszott a francia frank körüli bizonytalanság is. (Reuter) KIS ORSZÁGOK ÉS A EGYÜTTMŰKÖDÉS NEMZETKÖZI Hozzászólás a VILÁGGAZDASÁG cikkéhez Dr. Sóky Dezső cikkében (VILÁGGAZDASÁG, 1969. augusztus 22.) néhány kis ország külkereskedelmi árstruktúráját szemléltető táblázatból néhány jelenségre szeretném a figyelmet felhívni. Ha a táblázat 2—4. pontjai alatt A adatokból ebben a csoportosításban azonnal szembetűnik a magyar import hihetetlenül magas aránya: az ugyancsak nyersanyag szegény Svájc és Hollandia esetében ez csak 35—40 százalék, nálunk pedig közel van a 60 százalékhoz. Az is figyelemre méltó, hogy ugyanakkor exportunk ebből a kategóriából a legalacsonyabb. Felvetődik a kérdés, hogy ez az egészségesnek nem mondható állapot hogyan alakult ki és milyen gazdasági problémák vannak a statisztikai adatok mögött? Bár a cikk említett táblázatából ez közvetlenül nem derülhet ki, mert az nem tesz különbséget a valódi nyersanyagok (bányászati termékek) és az alapanyagipari termékek (villamosenergia, kohászati, építőanyagipari és vegyipari termékek) között. Az alapvető probléma feltételezhetően abból származik, hogy míg más országok igyekeznek anyagszükségletüket a legolcsóbb és általában a piacon legnagyobb kínálattal beszerezhető nyersanyagok (bányászati termékek) formájában importálni,addig a mi anyagimportunkban túlzottan nagy mennyiséget képviselnek az olyan alapanyagipari termékek, mint például a villamosenergia, a vaskohászati termékek és kohókoksz, a színesfémek, a műtrágya, marónátron, szóda és kénsav, vagy elemi kén, hogy csak néhány szemléltető példát említsek. Nyilvánvaló, hogy ezen anyagimportok devizaszükséglete csak kb. az 1/3-a lenne a jelenlegi értéknek, ha a villamosenergia helyett például fűtőolajat, vaskohászati termékek helyett vasércet, koksz helyett kokszolható szenet, réz, ólom és cink helyett ezek színporait, marónátron és szóda helyett kősót, kénsav és elemi kén helyett pedig piritet importálnánk. A nyersanyagokban szegény országoknak az igazinyersanyagok (bányászati termékek) importja az elérhető devizamegtakarítás mellett azért is kívánatos, mert ezek többsége még egy másik anyagbeszerzést is megtakaríthatóvá, vagy csökkenthetővé tesz. Így pl. a kokszolható szén egyben a gáz, a színesfém színporok általában a kén, a konyhasó, a klór, a pirít importja pedig egyben a vasérc importjának csökkentését is jelenti, amennyiben azok komplex hasznosítására alkalmas üzemet létesítünk. Hasonló lehetőségek kínálkoznak a könnyűipari importanyagok és a vegyipar más területein is. Nyilvánvaló, hogy egy nyersanyagokban szegény ország csak megsokszorozza devizaszükségletét, ha nyersanyagok helyett alapanyagipari termékeket importál. Az sem elhanyagolható szempont, hogy míg a nyersanyagok zöme a világpiacon a nagy kicsoportosított ipari nyersanyagok és alapanyagipari termékek forgalmi adatait összevonjuk, akkor az egyes országok esetében a következő százalékos arányokat kapjuk: nálat következtében általában nyomott árakon és kevésbé kemény cikként szerezhető be, addig az alapanyagipari termékek általában csak kemény cikként és magas árakon vásárolhatók. A beruházási politika eredményeként kialakult túlzottan magas anyagimport szükségessége egyrészt nem kívánatos strukturális feszültségeket idéz elő a külkereskedelemben, másrészt gátolja a késztermékek nagyobb arányú cseréjét és a nemzetközi együttműködés egészséges fejlődését és az ezáltal elérhető gazdasági előnyök kihasználási lehetőségét. A szóban forgó statisztikai táblázat ezt a nem kívánatos következményt is szemléltetően mutatja, mert míg a többi országban az ipari fogyasztási cikkek importja kivétel nélkül 22,5—26,6 százalék között van, addig nálunk ez csak a kirívóan alacsony 5,8 százalékot érte el. Feltehető, hogy ez nem azért alakult így, mert a magyar fogyasztók elzárkóznak az import fogyasztási cikkek vásárlása elől, hanem sokkal valószínűbb annak feltételezése, hogy a túlzott arányú anyagimport-szükséglet miatt nem jutott több deviza fogyasztási cikkek beszerzésére. Már említettem, hogy a külkereskedelmi forgalom egészségtelen árustruktúrája gátolja a nemzetközi együttműködésbe való bekapcsolódásunkat is, minthogy erre a legalkalmasabb terület elsősorban a késztermékeket gyártó ágazatoknál kínálkozik. Nyilvánvaló azonban az olyan együttműködési törekvések nehézsége, ahol a késztermékek exportja nem találkozhat a késztermékek hasonló arányú importjával. Nem ok . az sem, hogy a fejlett tőkésországokban is elsősorban a késztermékek kölcsönös forgalma révén nőtt a külkereskedelmi forgalom, illetve ezek aránya az adott forgalmon belül. Az ipari nyersanyagok és alapanyagipari termékek alacsony exportszintje külkereskedelmünkben viszont arról tanúskodik, hogy ebben a kategóriában sem használjuk ki a gazdaságosabb kapacitásegységek beruházhatósága érdekében szükséges nemzetközi együttműködési lehetőségeket a fejlesztések összehangolása és az ezzel együttjáró kölcsönös termékszállítások növekedése révén. Összefoglalva úgy látom, hogy a nemzetközi együttműködés bővítése végett mielőbb meg kellene szüntetni az alapvető strukturális feszültségeket. Ez pedig — nézetem szerint — elsősorban az alapanyagtermelő ágazatok (nem a bányászat) fejlesztésénél bekövetkezett egészségtelen lemaradás mielőbbi pótlásával érhető el. Szanyi István Magyar-Svédország ország Forgalom Belgium Hollandia Svájc Export Import 25,7 36,4 34,2 47,8 34,4 24,6 40,8 35,9 31,9 57,4 / « Melléklet: Kelet-nyugati kereskedelem • Exporthitel-engedélyek • A Közös Piac adórendszeréről LASSULÓBAN AZ AMERIKAI INFLÁCIÓ A világ pénzügyi vezetői mélységes aggódásuknak adtak hangot az amerikai inflációs fejlemények miatt a Nemzetközi Valuta Alap múlt héten véget ért közgyűlésén — jelentette ki David Kennedy amerikai pénzügyminiszter. Az amerikai pénzügyminiszter mind Amerika, mind a világ szempontjából egészségtelennek nevezte az amerikai inflációs jelenségeket. A kongresszus egyik gazdasági albizottsága előtt tett nyilatkozatában figyelmeztetett, hogy az amerikai gazdaság túlságosan nagy és befolyásos és ezért akár inflációs, akár recessziós irányzatok érvényesülnek, azok az egész nemzetközi gazdaságra kihatnak. „Éppen ezért fontos, hogy javítsuk versenyképességünket a külföldi piacokon és fenntartsuk a dollárba helyezett nemzetközi bizalmat” — hangsúlyozta a pénzügyminiszter. Az inflációellenes küzdelem — mondotta — meghozta kezdeti sikereit. Jelentősen visszaesett a vásárlási kedv, kissé csökkent az ipari termelés és lelassult a gazdasági növekedés. „Ha azonban azt akarjuk, hogy a Fehér Ház stratégiáját siker koronázza, a törvényhozásnak jóvá kell hagynia az 5 százalékos pótadó 1970 júniusáig történő meghosszabbítását és el kell törölnie a vállalatoknak biztosított 7 százalékos beruházási adókedvezményt. E két intézkedés következtében — mondotta Kennedy —, több mint 3 milliárd 300 millió dollárral növekednének az állam bevételei. Az inflációról nyilatkozott McChesney Martin, a Federal Reserve Board elnöke is, a kongresszus pénzügyi bizottsága előtt. Meggyőződése szerint a kormány legjobban úgy akadályozhatná meg az infláció felülkerekedését, ha kiegyensúlyozná költségvetését és így vetne véget az inflációs pszichózisnak, amely még mindig felfelé nyomja az árakat és a kamatlábakat. Az inflációt előidéző jelenségek csak azért állhatnak fenn, mert a lakosság még mindig nem bízik a vezetők inflációellenes politikájának sikerében — mondotta a bankelnök. Hangsúlyozta, hogy az adóügyi és monetáris eszközök együttes alkalmazásával fokozatosan lefékezhető az infláció. „A gazdaság növekedési üteme máris lelassult.” A továbbiakban hozzáfűzte: szigorú hitelpolitikát kell érvényesíteni, amely arra kényszerítheti a lakosságot, hogy elhalassza tervbe vett vásárlásait. (Reuter) AUSZTRIA PROFITÁL A NYUGATNÉMET MÁRKA DRÁGULÁSÁBÓL Az osztrák külkereskedelem — a jelek szerint — máris bőségesen profitál a nyugatnémet márka árfolyam emelkedéséből. Az NSZK belső piacán versenyképesebbek lettek a múlt hét végén gyorsan kiszállított osztrák exportáruk. Egészében is azt várják Bécsben, hogy a márka drágulása csökkenti majd az osztrák külkereskedelmi deficitet, hiszen például 1968-ban az Ausztriába importált külföldi árucikkek 41,4 százaléka az NSZK-ból érkezett. A nyugatnémet árucikkek is drágulnak most és az osztrák konkurrencia térnyerésre használhatja fel ezt az alkalmat. (MTI)