Világgazdaság, 1971. január (3. évfolyam, 1/496-20/515. szám)
1971-01-26 / 16. (511.) szám
2 1971. JANUÁR 26. Három érdekcsoport harca az olaj körül A nyersolajárak jövőjének kialakítása körül folyó világméretű küzdelemben egyre határozottabban rajzolódnak ki három fő érdekcsoport körvonalai: az első az olajtermelő országoké, amelyek az OPEC-ben tömörültek, a másik az importáló országoké, az OECD keretében, a harmadik pedig a nagy olajvállalatoké, amelyek közül 15-en tömörültek az OPEC elé terjesztett közös javaslat mögé. Ezt állapítja meg a Bécsben megjelenő Erdöl-Dienst legújabb száma. A 1®P megjegyzi, hogy a három csoport közötti kapcsolatok állandó színhelyéül Bécs kínálkozik, mint az OPEC székhelye. A lap áttekinti az olajvita eddigi fejleményeit (amelyekről a VILÁGGAZDASÁG is rendszeresen tudósított), és ismerteti az OPEC tagállamainak érvelését, mellyel az áremelés követelését alátámasztják. A nyugat-európai feldolgozók — mondja a közlemény — 1970-ben egy barrel nyersolajért 12—14 dollárt fizettek. Ebből az exportáló országoknak legfeljebb 1 dollár, azaz 7—8 százalék jutott. A feldolgozók által fizetett ár 91—93 százaléka adó formájában az importáló országok kasszájába vándorolt. Az OPEC bulletinje utal a dollár értékének csökkenésére is. A nyersolajárak 1960 óta nem változtak, a dollár vásárlóereje viszont 27 százalékkal csökkent azóta. Brüsszelben a Közös Piac végrehajtó bizottsága — mintha csak meg akarná erősíteni a bécsi lap értékelését — megvitatta a nemzetközi olajvitátés rámutatott a Hatok közös energiapolitikájának fontosságára. A bizottság már 1969-ben tett erre vonatkozó javaslatot a hat tagállam kormányának, de ezekről még nemtörtént döntés. A bizottság egyébként „feszült figyelemmel kíséri”a termelő országok és az olajvállalatok teheráni megbeszéléseit. Pillanatnyilag nem lát okot aggodalomra, mert a közösségben felhalmozott olajkészletek jóval meghaladják a 65 napra elegendő biztonsági szintet. Teheránban egyébként az OPEC tagállamainak nevében tárgyaló háromtagú bizottság és az olajvállalatok vitája vasárnap szakértői szinten folytatódott. Az ülés eredményéről nincs értesülés, a teheráni közlemény szerint csak 3-4 nap múlva ismertetik a vita kimenetelét. A nyugati olajvállalatok Londonban kiadott nyilatkozata megerősíti azokat a célkitűzéseket, amelyeket az OPEC elé terjesztett javaslatuk tartalmaz. A javaslatban szerepel az is, hogy az esetleges megállapodást az OPEC valamennyi tagállamának el kell fogadnia. Az OPEC részéről viszont még nem közöltek semmit arról, hogy a teheráni bizottság, amelyet az OPEC caracasi miniszteri értekezlete csak a Perzsaöböl termelőinek nevében való tárgyalásra hatalmazott fel, hajlandó-e „globális” tárgyalásokra. Vasárnap némi meglepetést okozott az iráni sah. Az OPEC-országok közül a legengedékenyebbnek tartott ország uralkodója 12 év óta először tartott sajtóértekezletén kijelentette: ha az olajvállalatok nem egyeznek bele , az OPEC követeléseibe, „akkor Venezuela példáját kell követnünk”.Venezuela parlamentje a múlt hónapban törvényt szavazott meg, amely 52 százalékról 60 százalékra emeli az olajvállalatok nyeresége után kivetett adót.) Az olajvállalatoknak azt a követelését, hogy az OPEC valamennyi tagállamával tárgyaljanak, a sah halogató taktikának minősítette és kijelentette: „A caracasi értekezlet azzal bízott meg, hogy a Perzsa-öböl nevében tárgyaljunk. Nem látom be, hogy az olajvállalatok miképpen egyezhetnének meg egyszerre valamennyi olajtermelő országgal, hiszen azoknak eltérők az érdekeik.” A sah óva intette az olajvállalatokat attól, hogy nagy nemzetközi kartellt próbáljanak alakítani a fejlett ipari országok támogatásával. Ebből — mondta — a gazdasági imperializmusnak, a neokolonializmusnak és a termelő országoknak olyan összeütközése fejlődik ki, amely „rettentő válságot” hozna magával .Ilyen esetben bármi megtörténhetik, nemcsak az olajszállítás betiltása, hanem sokkal komolyabb válság is. A nincstelenek lázadása törne ki a gazdagok ellen.” Megkérdezték az uralkodót, hogy lehetségesnek tartja-e az olajszállítás beszüntetését, így válaszolt: „Ezt kétségtelenül komolyan fontolóra vesszük, ha a megbeszélések eredménytelenek maradnak.” Nem hozott még eredményt a francia-algériai tárgyalás sem. Buteflika és Ortoli háromórás vasárnapi megbeszélése után abban maradtak, hogy hétfőn a két fél olajszakértői folytatják a tárgyalásokat. Az ERAP francia állami olajvállalat az olasz ENI példájára bejelentette, hogy nem csatlakozik a Teheránban tárgyaló nyugati olajvállalatokhoz. A bejelentés Párizsban nem okozott meglepetést, hiszen az ERAP állami tulajdonban van és a francia kormány nem szeretné, ha olyan helyzetbe kerülne, hogy a magánvállalatok által kötött megállapodáshoz kelljen tartania magát. Abdesszalem, Algéria ipar- és energiaügyi minisztere Teheránból hazaérkezett Algírba. Kijelentette, hogy az olajexportáló országok el vannak szánva érdekeik megvédésére. Hangsúlyozta, hogy Teheránban a Perzsa-öböl országai állnak szemben az olajvállalatokkal, mert egyrészt ugyanazokkal a nemzetközi érdekeltségekkel van dolguk, másrészt mert hasonló típusú olajat termelnek. Más országoknak saját szemszögükből, saját problémáik tekintetbevételével kell tárgyalniuk az olajvállalatokkal. Az El Mudzsahid félhivatalos algériai lap hétfői számában azt jósolta, hogy a Perzsa-öböl országai a hivatalos olajár barrelenként 50 centes emelését fogják kiharcolni a vállalatoktól. Ennek alapján ésszerű a földközi-tengeri termelő országok követelése. Például az, hogy az algériai olaj árát barrelenként több mint 3 dollárra emeljék. (Reuter, APA, MTI) A Szovjetunió segítségével építik fel Romániában az első atomerőművet. Az erőmű kapacitását előzetesen 440 megawattra becsülik, energiaforrásként dúsított uránt alkalmaznak majd. Jugoszláv értesülés szerint Románia más országokkal is folytat tárgyalásokat további atomerőművek létesítéséről; forrásuk nem dúsított urán és nehézvíz lenne. Hétfőn összeültek a Közös Piac országainak földművelésügyi miniszterei. Az első idei tanácskozáson a Hatok agrárpiacainak egyes problémáit vitatják meg, többek között a február 1-én életbe lépő közös halpiaci rendet. A kétnapos ülésen Cointat, Franciaország új földművelésügyi minisztere elnököl. A Szovjetunió szerződést írt alá Indonéziával 8 ezer tonna gumi januári és februári szállításáról. A Szovjetunió tavaly a teljes indonéz gumitermelés 21 százalékát vásárolta fel. A djakartai nagykövetség közleménye szerint Indonézia kávét is szállít a Szovjetuniónak. Elektromos autó építését tervezik Japánban. A tervek szerint a személygépkocsikat és a kis teherautókat a következő öt évben kísérletezik ki. A kocsik maximális sebessége elérheti az óránkénti 60—80 kilométert. A prototípusok talán már 1973-ban az országutakra kerülnek. Az amerikai vasúti közlekedés államosításáért szállt síkra az AFL-CIO elnöke, George Meany. Követelését azzal támasztja alá, hogy a világ többi országában az állami vasutak szolgáltatásai sokkal magasabb színvonalúak, mint a magánkézben levő amerikai vasutaknál. Meany javaslata szemben áll Nixon elnök tervével, amely sztrájktilalommal kívánja megoldani az amerikai vasúti közlekedés súlyos nehézségeit. Olajkikötő építésére kért engedélyt a rotterdami városi tanácstól a Royal Dutch Shell, az ESSO Nederland, a British Petroleum és a Total Nederland olajvállalat. A négy cég a Meuse folyó torkolatánál akarja kiépíteni a kikötőt, amelynek raktározási kapacitása 12 millió tonna lesz. Pénzügyi részleteket nem tettek közzé. JELENTI : A lengyel minisztertanács határozatot hozott arról, hogy az ország nyugati és északi visszacsatolt területein a római katolikus egyház megkapja mindazon ingatlan és ingó vagyon tulajdonjogát, amely 1945 után egyházi használatba került. A rendelkezést a hétfői lengyel lapok közölték. 0 A gazdasági ügyekkel foglalkozó állandó lengyel—nyugatnémet bizottság kedden Varsóban összeült. A bizottság összeállítja az árucsere-forgalom idei listáját és megvitatja a gazdasági és műszaki együttműködés kérdéseit. 0 Csökkenti a termelést két gyárában a Fiat. A két gyárban, ahol nehézipari járműveket állítanak elő, 8000 munkás heti munkaidejét 43 óráról 40-re csökkentik. A vállalat vezetősége a döntést a piaci helyzet kedvezőtlen alakulásával indokolta. Indonézia megkezdte a Szovjetunióval szemben fennálló adósságok törlesztését. Az első részletet, 14,5 millió rubelt, a múlt hónapban fizették vissza — jelentette be hétfőn egy vezető állású külügyminiszteri tisztviselő. (A Szukarno elnök kormányzása alatt felvett kölcsönök összege 800 millió dollár.) A Trudeau kanadai miniszterelnök a singapore-i értekezlet befejeztével Indonéziába utazott és gazdasági megállapodást írt alá Malik indonéz külügyminiszterrel. A megállapodás értelmében Indonézia 3 és fél millió dolláros kölcsönt kap Kanadától kedvező feltételek mellett. 0 Sztrájkra szólították a postásokat a CGT és a CFDT francia szakszervezetek vezetői. A munkabeszüntetésre a felhívás szerint február 3-a és 6-a között kerül sor. A szakszervezetek béremelést követelnek Franciaország 350 ezer postaügyi alkalmazottjának. 0 Japán külkereskedelmi mérlegének aktívuma tavaly 489 millió dollárra rúgott, 476 millió dollárral volt kevesebb az 1969. évi többletnél. Az export értéke 21,1 százalékkal emelkedett, s 19 milliárd 363 millió dollárt tett ki. Az import növekedése pedig 25,6 százalékos volt, értéke 18 milliárd 874 millió dollár. A madridi kormány ösztönzi a gazdaságot A spanyol kormány a múlt hét végén néhány óvatos lépést jelentett be a gazdaság ösztönzésére. Mint a Reuter-iroda jelenti, szombaton kezdődő hatállyal 6,25 százalékra szállították le a központi bank hivatalos leszámítolási kamattételét az eddigi 6,5 százalékról. Ezenkívül enyhítették a részletvásárlási hitelfeltételeket, hiteleket szavaztak meg lakásépítésre, a gépkocsiexportnak, valamint a vas- és acéltermékek kivitelének támogatására. A pénzügyminisztérium közleménye megállapítja, hogy a kamatleszállítás egyrészt összhangban van a kamatszint nemzetközi lanyhulásával, másrészt a belföldi kereslet élénkítését szolgálja. A hivatalos kamatláb tavaly március óta volt a a magasnak tekintett 6,50 százalékos szinten, amelyre akkor a kereslet csökkentése érdekében emelték. A spanyol pénzügyminisztériumban egyébként nem tekintik a hivatalos kamatlábat a hitelpolitika döntő eszközének. Leszállításának inkább csak lélektani hatást tulajdonítanak. A kelet-nyugati kapcsolatok az Európa Tanács előtt Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet belügyminiszter pénteken sürgette mind a nyugat- mind a kelet-európai országokat, hogy működjenek együtt a város- és területfejlesztésben, illetve tervezésben. Az Európa Tanács tanácskozó közgyűlésének péntek esti strassbourgi ülésén kijelentette: „A területfejlesztésipolitika Európa gazdasági, szociális és politikai jövőjének sarkköve lesz.” Megerősítette, hogy az ésszerű európai területfejlesztési politika lenne hivatott arra, hogy hidat verjen Kelet és Nyugat között, hozzájárulna kontinensünk jelenlegi megosztottságának felszámolásához. Egy osztrák képviselő a Rajna— Majna—Duna-csatorna jelentőségére hívta fel a figyelmet, s hangsúlyozta Ausztria érdekeit-, a Duna, valamint az Elba és az Odera vízi útjainak összekötésében is. Ezek a korszerű, nagy teljesítményű és biztonságos közlekedési útvonalak Európa jólétének legjobb szavatolói lesznek, mondta. A tanácskozó közgyűlés hétfőn délutáni ülésén Kreisky osztrák kancellár beszélt a kelet és nyugat közötti kapcsolatokról. (APA) A bioszféra tisztaságának megóvása Washingtonban 70 kormány képviselőinek és ipari vezetőknek • a részvételével háromnapos nemzetközi konferenciát tartottak, amelyen a környezet tisztaságának megóvásával foglalkoztak. A konferencia záróokmánya szükségesnek tartja, hogy e fontos kérdés további tanulmányozására nemzetközi kutatási szervezetet építsenek ki. Sürgetik a környezeti szennyeződésekkel kapcsolatos nemzetközi szabványok létrehozását is, amelyek segítségével a világ országai biztosíthatják az emberiség számára a tiszta levegőt és a tiszta vizet. Megvitatták a konferencián a szilárd halmazállapotú hulladékok eltakarításának és hasznosításának kérdéseit és az ezzel kapcsolatban kitűzendő célokat is. . . A konferencia fontos témája volt annak a kérdésnek a megvilágítása, hogy az egyes országokban már elfogadott szabványelőírások mennyiben lehetnek befolyással a nemzetközi gazdasági helyzetre. A jelentés ezzel kapcsolatban rámutat arra, hogy azok az országok, amelyekben a szennyeződés elleni harc a legerősebb, és amelyek legelőször hoztak ennek érdekében megfelelő intézkedéseket, csak rövid ideig kerülnek hátrányba a nemzetközi versenyképesség szempontjából, minthogy előbb-utóbb a többi ország is kénytelen őket ezen az úton követni. A konferencia záróokmánya kiemeli, hogy a bioszféra szennyeződéséért a kormányok, az iparok és az állampolgárok egyaránt felelősséggel tartoznak, és ha a harcot ellene fel akarják venni, fel kell készülniük arra, hogy olyan költségek merülnek majd fel, amelyek a háborúviselés költségeit is megközelítik. (Kyodo) Bővítik a rijekai kikötőt Jugoszláviában 10 éves tervet készítettek a rijekai kikötő bővítésére. Megvalósítása esetén a kikötő alkalmas lesz évi 28 millió tonna áru forgalmának lebonyolítására. Ennek a több fokozatban létrehozandó fejlesztési tervnek lényegesebb részei: tömegáruk átrakásának koncentrációja Bakarba; Rijeka jelenlegi kikötői berendezéseinek bővítése a hagyományos darabáru- és a konténerforgalom, céljaira. Több sávú autópálya építése Rijekából Zágrábon keresztül Ausztria felé Magyarországra irányuló leágazással; több sávú autópálya létesítése Isztrián keresztül Triesztbe; a kikötő és a hátország közötti vasúti összeköttetés teljes korszerűsítése és Rijeka bekapcsolása a közép-európai csővezetékhálózatba. (Donaueuropdischer Informationsdienst) Az NDK külgazdasági megállapodásai Berlinben Weiss, az NDK és Le Thanh Nghi, a VDK miniszterelnök-helyettese aláírta a két ország gazdasági megállapodását, amelynek keretében a Német Demokratikus Köztársaság gazdasági segítséget nyújt a VDK-nak. A megállapodás kölcsönös árucsere-forgalmi egyezményt is tartalmaz. A VDK több mint 30 millió márka (7,2 millió dollár) értékben kap termékeket az NDK-tól. Az ADN jelentése szerint elsősorban ipari és szállítási berendezéseket, valamint vegyi és villamosenergia-ipari termékeket szállítanak az észak-vietnami mezőgazdaságnak és az egészségügyi szolgálatnak. A kölcsönös árucsere keretében a VDK mezőgazdasági termékeket exportál. Hattagú NDK-beli küldöttség tartózkodik Japánban — írja a Reuter. A delegáció feladata, hogy a két ország közötti kapcsolatok szorosabbá tételét elősegítse. A küldöttség a múlt hét végén egyezményt írt alá a kereskedelem fejlesztéséről a Nippon Steel Corp. és a Showa Denko Kt. elnökével. A Nippon szóvivője elmondotta, hogy a magánipari szinten aláírt megállapodás japán részről hengerelt acél, vegyi üzemi, elektronikus berendezések és más gépek exportját, az NDK részéről pedig szerszámgépek, nyomdai és textilipari berendezések, valamint mérőműszerek szállítását irányozza elő. Az NDK és Lengyelország közötti öt évre szóló kereskedelmi egyezmény, valamint az 1971. évi árucsere-forgalmi jegyzőkönyv aláírására hétfőn Varsóba utazott Sölle külgazdasági miniszter. A hosszú lejáratú egyezmény aláírását — írja az AP —, megelőzte a két ország tervhivatalának vezetője közötti múlt heti tanácskozás, amelynek során a gazdasági együttműködés további fejlesztésének és elmélyítésének lehetőségeit tanulmányozták. Berlinben aláírták az NDK és Albánia közötti 1971—75. évi hosszú lejáratú kereskedelmi egyezményt, valamint az idei árucsere-forgalmi jegyzőkönyvet. A megállapodás — jelenti az MTI —a két ország árucsere-forgalmának növelését irányozza elő. Az NDK gépipari, elektrotechnikai, vegyipari, és könnyűipari gyártmányokat exportál az Albán Népköztársaságba rézkábelek, mezőgazdasági és könnyűipari termékek ellenében. ÁRREFORM LENGYELORSZÁGBAN Lengyelországban életbe lépett az értékesítési és termelői árak reformjára vonatkozó rendelet, aminek kidolgozását még a LEMP 1968 novemberi kongresszusa foglalta határozatába. Az eddigi értékesítési és termelői árakat az 1958-as bázison 1960-ban vezették be. Közben az elmúlt évtizedben alapvetően megváltozott a termelés struktúrája és feltételei. Módosultak a külföldi gazdasági kapcsolatok és a népgazdasági fejlesztés finanszírozása is. A belső és külső feltételek megváltozása miatt az értékesítési árak elavultak. Az eddigi árrendszer nem felelt meg a követelményeknek, nem képezhette például a gazdasági elszámolás alapját, nem tette lehetővé az új gazdaságfejlesztési koncepciók alkalmazását. Nem tükrözte az egyes termékekre társadalmilag szükséges munkaráfordítást. Az árrendszer reformjának célja, hogy az értékesítési és termelői árak megfeleljenek a gazdasági reform követelményeinek, maximálisan kifejezzék az egyes termékek előállításához társadalmilag szükséges munkát és közeledjenek a világpiaci árakhoz. Az új árrendszert január elsejétől alkalmazzák. Piotr Jaroszewicz, a lengyel minisztertanács elnöke levelet intézett a miniszterekhez, ipari egyesülések, gyárak, vállalatok igazgatóihoz. Ebben felhívja a figyelmet arra, hogy a tervek teljesítése nem biztosítható az állami és gazdasági adminisztráció rendszeres és gondos tevékenysége, eddigi munkastílusának és módszerének szakadatlan tökéletesítése, megváltoztatása nélkül — hangzik a levél. Teljes súllyal felvetődik az egyszemélyi vezetés és felelősség kérdése. A levél rámutat, hogy az üzemi demokrácia fejlesztésének, a munkásönkormányzati szervekkel és a szakszervezetekkel való helyes együttműködésnek és konzultációnak párosulnia kell az egyszemélyi felelősség alapján hozott döntésekkel. A vezetőknek mindig reális álláspontot kell elfoglalniuk és ugyanakkor fel kell lépniök minden irreális és demagóg követeléssel szemben. Kötelességük a vállalati fegyelem, nyugalom és rend erősítése. Edward Gierek, a LEMP KB első titkára és Piotr Jaroszewicz miniszterelnök vasárnap Szczecinben, a „Warski” hajógyárban, ahol a napokban ismét megszakadt a termelő munka, találkozott a gyár kollektívájával — jelenti a PAP lengyel hírügynökség. A találkozón megvitatták az ország időszerű politikai és gazdasági problémáit. A gyár kollektívájának képviselői a találkozón támogatásukról biztosították a párt új vezetőségét. Kifejezték bizalmukat Edward Gierek és az általa kezdeményezett megújhodási folyamat iránt. A gyár dolgozói a párt politikájának nyújtott támogatás jegyében újból felvették a termelő munkát. Edward Gierek és Piotr Jaroszewicz vidéki körútján hétfőn Gdanskba érkezett. (MTI) Jelentés a múlt hétről A NYUGATI ÉRTÉKTŐZSDÉK A Wall Streeten és Tokióban elsősorban a legújabb kamatleszállítások befolyásolták a tőzsdei tevékenységet. A New York-i értéktőzsdén a heti forgalom 89,3 millió részvény volt, ami idei rekord, és nem sokkal marad el az 1970. december 4-én elért 92,3 millió részvényes heti csúcseredménytől. Az ipari részvények átlagárfolyamát jelző Dow Jones-index 15,61 ponttal emelkedett a hét folyamán. A tőzsdei megfigyelők annak tulajdonítják a részvénypiac emelkedését, hogy a befektetők általában bizakodóbban ítélik meg a gazdasági helyzetet és különösen az értéktőzsdei lehetőségeket. A hét utolsó napján pénteken 21,65 millió részvény cserélt gazdát, ez minden eddigi napi csúcseredményt megdönt. Tokióban szintén jelentős árfolyamemelkedést idézett elő a japán hivatalos kamatláb leszállítása, a külföldi kamatszint lanyhulása, valamint az a tokiói bejelentés, hogy a japán kormány liberalizálni szándékszik a külföldi tőke befektetését japán részvényekbe. A hét második felében azonban nyereségrealizáló eladás lépett fel, ennek következtében a tőzsdei árfolyamok indexe viszonylag csekély mértékben emelkedett. A londoni értéktőzsdén a brit kamatláb módosításának elmaradása és a postások sztrájkja kedvezőtlenül hatott a hangulatra. Ehhez a hét utolsó napján hozzájárultak a kambodzsai helyzetről szóló jelentések is. A részvényárfolyamok hanyatlottak, kedvetlen hangulat uralkodott a tőzsdén. Esett az állami kötvények értéke is. Csak az olajipari részvények árfolyama javult a hét utolsó napján, mert olyan hírek terjedtek el, hogy az olajtermelő országok és a nemzetközi olajérdekeltségek képviselőinek teheráni megbeszélései eredményesnek ígérkeznek. ÚJ JAPÁN ELEKTROMOS GÉPKOCSI-AKKUMULÁTOR A Tokio Shibaura Electric Co. és a Yuasu Battery Co. japán cég az amerikai Ford Motor Co. által négy évvel ezelőtt közzétett elvek alapján új gépkocsi akkumulátort fejlesztett ki, amelyről azt állítja, hogy az egész világon a leggazdaságosabb és legjobb hatásfokú. A két vállalat által kifejlesztett szóda-kén típusú új akkumulátor fő előnyei: 1. a hagyományos ólom-akkumulátoroknál sokkal könnyebb, mégis sokszorosan nagyobb energiát képes kifejleszteni; 2. könnyen alkalmazkodik a lassú és a gyors kisülésekhez egyaránt; 3. az elektromos töltés és kisülés idején teljesen független a gázgenerálástól, tehát teljesen zárt és könnyen karbantartható energiaforrás; 4. a fő nyersanyagok Japánban bőségesen rendelkezésre állnak, alacsony áron, és könnyen beszerezhetők. A következő három évben a vállalatok egy 10 kW-os kísérleti prototípus kifejlesztését tervezik, amelyet gépkocsin, üzemben kipróbálhatnak. (Kyodo) VILÁGGAZDASÁG IPAR ÉS TECHNIKA FERROSZULFÁT A SZENNYVÍZTISZTÍTÁSBAN Svédországi kísérletek eredménye arra enged következtetni, hogy a szennyvíztisztítás folyamatában a drága alumíniumszulfát a lényegesen olcsóbb ferroszulfáttal helyettesíthető. Ez utóbbi anyag tulajdonképpen a vaskohászat egy mellékterméke, amely az acél pácolásánál keletkezik és a pácsavból utóbb kivonható. A kísérletek mind városi, mind ipari szennyvizek tisztításánál igen kedvező eredménnyel jártak, egyes esetekben a foszfortartalom 90 százaléka is eltávolítható volt. (MIA) Külkereskedelmi kutatóintézet orosz, angol, német vagy francia nyelveket beszélő, külkereskedelmi gyakorlattal rendelkező közgazdászokat keres Részletes életrajzot „Külföldi kiküldetésre is” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe