Világgazdaság, 1971. január (3. évfolyam, 1/496-20/515. szám)

1971-01-14 / 8. (503.) szám

A nemzetközösségi tanácskozás gazdasági témái Heath brit miniszterelnök szerdán megérkezett Singapore-ba, a Nemzetközös­ség 18. csúcstalálkozójának helyszínére. Szinte már hagyomány, hogy a minden­kori brit miniszterelnök támadások kereszttüze közepette jelenik meg a kon­ferencián. Legutóbb Rhodesia miatt vonták kérdőre a brit kormányt, ezúttal a dél-afrikai fegyverszállítások felújításának terve váltott ki röviden eddiginél nagyobb felháborodást. Kauada, Zambia elnöke, a fegyverszállítások felújításának fő ellenzője, hatpontos programtervezetet hozott magával, amelyet abban az eset­ben kíván ismertetni, ha Heath nem áll el szándékától. E programtervezet az afrikai tagállamok kilépését tartalmazza, nemcsak a Nemzetközösségből, hanem a sterling-övezetből is és az Afrikában működő brit vállalatok ellen hozandó intézkedésekkel fenyeget. A fő kérdés természetesen Dél-Af­­rika, de éles összecsapás várható az Indiai-óceánnal kapcsolatban is. Cey­lon a térség semlegesítését, Nagy-Bri­­tannia pedig egy indiai-óceáni védel­mi paktum létesítését javasolja. Ha az első napokban nem fut zátonyra a találkozás, az utolsó három napon gaz­dasági kérdéseket vitatnak meg. A ke­véssé publikált, de nagy jelentőségű programpontok Nagy-Britannia közös piaci csatlakozásával, a műszaki együttműködés finanszírozásával és a belső nemzetközösségi segélyezéssel foglalkoznak. Éles viták várhatók, mi­vel a megjelenő 31 küldöttség állás­pontja valamennyi témában igen el­térő. A pénzügyminiszterek már tavaly szeptemberében ciprusi értekezletükön elfogadtak egy határozattervezetet, amely rögzítette a műszaki együttmű­ködés finanszírozási alapjának kere­teit. Ennek a dokumentumnak az el­fogadását egyes kormányok megpró­bálják elhalasztani, sőt nyíltan szem­behelyezkednek vele. A másik segítségnyújtással kapcso­latos napirendi pont az exportpiac fejlesztéséről készített jelentés ismer­tetését foglalja magában. A Nemzet­közösség titkársága ebben a következő három intézmény felállítását javasol­ja: marketingfejlesztési alap, export- és invesztíciós szervezet (Export and Investition Corporation), import-export bank. A marketingfejlesztési alap mű­szaki és pénzügyi segítséget nyújt a nemzetközösségi­ tagállamoknak piac­kutatásra, kereskedelmi vásárokon va­ló részvételre, és kereskedelmi küldött­ségek cseréjére. Az alap kezdő tőké­jének 2 millió font sterlinget javasol a jelentés. Ezt az összeget a tagálla­mok két év alatt fizetnék be. Az export- és invesztíciós szervezet és az import-export bank alapjaiból a kész- és félkész tőkecikkeknek a Nemzetközösség 26 fejlődő tagállamá­ból származó exportját finanszíroz­zák vagy refinanszírozzák majd. A korporáció induló tőkéje a javaslat szerint 5 millió lesz, a bank pedig 10 millió font sterlinggel kezdi meg mű­ködését. Ezeket az összegeket a tagállamok 4­-5 év alatt fizetik be konvertibilis valutában. A bank mind a tagállamok­tól, mind a nyílt piacon felvehet köl­csönöket és közép vagy hosszú lejáratú hiteleket nyújt vásárlásokra, a vásá­rolni kívánt termékek árának maximá­lisan 90 százalékáig terjedően. A Reu­ter singapore-i tudósítója úgy véli, hogy ezeket a javaslatokat a tagállamok egészében véve elfogadják, egyes rész­letkérdésekben viszont éles vita vár­ható. A jelentés megállapítja, hogy a három intézmény létesítésének leg­nagyobb terhe a fejlett nemzetközös­ségi tagállamokra jut, de azért a fej­lett országok is közvetve vagy közvet­lenül jól járnak a kölcsönös kereske­delem fellendülése révén. Nem először kerül a Nemzetközösség csúcstalálkozójának napirendjére Nagy- Britannia és a Közös Piac kapcsolata, a brit csatlakozás kihatásainak meg­vitatása. Ismeretes, hogy a Nemzetkö­zösség különböző fejlettségi fokon álló országait gazdaságilag az 1932-ben lét­rehozott preferencián­ a vámrendszer és a sterling-övezet kapcsolja össze. A kereskedelem mindig is a döntő ka­pocs volt a tagállamok, elsősorban Nagy-Britannia és a volt gyarmatok között. A Nemzetközösség jelenleg a világkereskedelemnek körülbelül egy­ötödét bonyolítja le. Ez az arány azon­ban állandóan csökken. Nagy-Britannia ennek ellenére még ma is 17 ázsiai és afrikai nemzetközösségi ország import­jában az első helyet foglalja el és 15 nemzetközösségi ország számára a fő exporm­iacot jelenti. A közös piaci be­lépéssel kapcsolatban Nagy-Britanniá­­nak éppen ezért vigyáznia kell arra, hogy ne károsítsa partnerei érdekeit. Elsősorban a nagy cukortermelő or­szágokról, valamint Új-Zélandról van itt szó. Egyesek (Fidzsi, Mauritius), gazdasága szinte száz százalékig a brit piac befogadóképességétől függ. Biztos­ra vehető, hogy az érintett országok a csúcstalálkozón jelentős teret szentel­nek ennek a problémakörnek is. A negyedik gazdasági napirendi pont a Nemzetközösségen belüli kétoldalú se­gítségnyújtás megvitatását irányozza elő. A nemzetközösségi bilaterális se­gély, amely hivatalos adomány, hitel és befektetés útján kerül a kevésbé fej­lett országokba, 1970-ben 218 millió fontra rúgott. Nagy-Britannia segélyei­nek 90 százalékát volt gyarmatai kap­ták az előző esztendőben. 1969-ben több mint 14 ezer brit tanító és műszaki szaktanácsadó dolgozott a különböző fejlődő nemzetközösségi országokban és több mint 40 ezer nemzetközösségi diák tanult angol intézményekben. Jelentős továbbra is az angol magántőke befek­tetése, amely a nyersolajjal kapcsolatos invesztíciók nélkül 1968-ban a fejlődő országokban 45 millió fontot. Kanadá­ban, Ausztráliában és Új-Zélandban­ 115 millió fontot tett ki. A sterling-övezet országainak továbbra is Nagy-Britannia a legfontosabb tőkeforrása. A nemzetközösségi miniszterelnökök értekezlete tükrözi a hajdani brit biro­dalom felbomlásának stádiumát, de ugyanakkor azokat a gazdasági érde­keket is, amelyek a tagországokat még ma is kölcsönösen egymáshoz kötik. A legnagyobb feladat, amelyet a csúcsta­lálkozó résztvevőinek meg kell olda­­niuk — írja a Reuter egyik jelentése —, hogy egységes csoportként a jövőben is találkozhassanak. Ezt a gondolatot hasz­nálja fel a közös piaci csatlakozás el­lenzőinek egy csoportja is. A tegnap közzétett nyilatkozatban a következő megállapítást teszik: Nagy-Britannia esetleges dél-afrikai fegyvereladásai ideiglenesen megbomlaszthatják a Nem­zetközösséget, de a tervezett csatlakozás végleg felrobbanthatja. . Magyar-egyiptomi hosszú lejáratú kereskedelmi megállapodás Kairóban szerdán Magyarország és az Egyesült Arab Köztársaság kormá­nyának képviselői aláírták a két or­szág 1971—75. év közötti időszakra szóló hosszú lejáratú kereskedelmi megállapodását. Magyar részről Puja Frigyes, a külügyminiszter első helyet­tese, Egyiptom részéről pedig Hamza Elis gazdasági és külkereskedelmi miniszterhelyettes írta alá az egyez­ményt. A magyar jószolgálati küldöttség szerdán befejezte háromnapos kairói látogatását és közel-keleti körútjának következő állomására, Bejrútba érke­zett. (MTI) A HATOK VALUTAUNIÓJA: KOMPROMISSZUM KÍSÉRLETE ARNHEIMBEN A Közös Piac pénzügyi és gazdasági minisztereinek arnheimi értekezlete egy lépéssel közelebb juttatta a Hato­kat ahhoz, hogy a gazdasági és valuta­unió körüli vitát kimozdítsák a holt­pontról — jelenti a Reuter-iroda tudó­sítója. A kedden késő este tartott ülé­sen a francia pénzügyminiszer hajlott a kompromisszumra és a miniszterek a február 8-án Brüsszelben tartandó következő ülésükig most igyekeznek olyan formulát kidolgozni, amely le­hetővé teszi, hogy a valutaunió meg­alakításának első, hároméves szaka­szát már megkezdték, anélkül, hogy a további szakaszokra vonatkozóan me­rev kötelezettséget vállaljanak. Fran­ciaország viszont, partnereivel együtt, elvben elismerné, hogy az integráció további lépcsőfokaiban nagyobb dön­­­tési jogkörrel kell felruházni a közös­ségi intézményeket. Mint ismeretes, a­datok elsősorban azért nem tudták a kitűzött határidőre, az év elejére befejezni a valutaunió megvalósításának előkészületeit, mert Franciaország nem volt hajlandó már előre kötelezettséget vállalni arra, hogy a nemzeti szuverenitás egy részéről lemond a közösség javára. Az arnheimi tanácskozás eredményé­ről szóló hírt Párizsban nagy megelé­gedéssel fogadták és a francia diplo­mácia jelentős sikerének tekintik — jelenti az MTI tudósítója. Értesülése szerint a kompromisszum lehetővé ten­né az első hároméves szakasz megin­dítását és csak ezalatt a három év alatt kell majd megállapodni abban, hogy az unió teljes kiépítésekor milyen legyen a közös szervek hatásköre és hogyan hozzák meg döntéseiket. Pá­rizsi vélemények szerint e kompro­misszum lehetővé tenné, hogy a Közös Piac miniszteri tanácsa a február 8-án kezdődő ülésszakon végleg megállapod­jon a gazdasági és valutaunió tervének, az úgynevezett Werner-programnak a megvalósításában — mondja az MTI tudósítása. A miniszterek tanácskozásán elnöklő Witteveen holland pénzügyminiszter azonban arra figyelmeztetett, hogy Franciaország és öt partnere között még mindig igen nagy a vélemény­különbség. Csak annyit lehet mondani, hogy a miniszterek ma optimistábbak, mint egy hónappal ezelőtt, amikor a megállapodási kísérlet kudarcba ful­ladt. Óva intett a túlzott derűlátástól Schiller nyugatnémet gazdasági minisz­ter is. A közösség — mondta — a meg­fontolás időszakába érkezett, amely jóval a februári ülésen túl is eltarthat. Ami a miniszteri ülés hivatalos napi­rendjét illeti: az értekezlet második napján megvitatták a nemzetközi va­lutarendszer nagyobb rugalmasságának kérdését, de még nem sikerült közös álláspontot kialakítani. A Közös Piac valuta­bizottságát bízták meg azzal, hogy tovább tanulmányozza a kérdést, és terjesszen elő javaslatot még az úgy­nevezett Tízek klubjának március vé­gén esedékes ülése előtt. Schiller ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a Tí­zek ülése lehetőséget ad majd a Hatok­nak a kérdés újabb megvitatására az Egyesült Államokkal. A költségvetési politika összehangolá­sáról folytatott vitában Witteveen tájé­koztatása szerint megbízták a brüsszeli bizottságot, dolgozzon ki egységes rend­szert, amelynek alapján az egyes tag­államok költségvetési előirányzatai ösz­­szehasonlíthatók lesznek. A miniszterek egyetértettek abban is, hogy a költség­­vetési előirányzatok növekedési ütemé­nek összehangolása rendkívül fontos. Az arnheimi miniszteri megbeszélé­sekkel egyidejűleg Brüsszelben rövid ülést tartott a Közös Piac és Anglia tárgyaló küldöttsége. A brit küldött­ség vezetője, O’Neil, hangsúlyozta a közös költségvetéshez való hozzájá­rulás mértékéről tett korábbi brit javaslatok „döntő fontosságát”. Mint tájékozott körökben mondják, a nyilat­kozattal meg akarta győzni a Hato­kat arról, hogy az angol javaslat nem egyszerűen tárgyalási fogás volt, ha­nem komolyan gondolták. Megszakadhatnak a tárgyalások, ha a Közös Piac tagállamai túl sokat kí­vánnak Angliától — mondta O’Neil. Anglia javaslata, mint ismeretes, az volt, hogy a közösséghez való csatla­kozás esetén 13—15 százalék legyen a hozzájárulása a közösségi költség­­vetéshez. A Közös Piac ellen javaslata 20—25 százalék volt. NAPRÓL NAPRA ♦ A NEMZETKÖZÖSSÉG 18-IK CSÚCSTALÁLKOZÓJA ma kezdi meg munkáját. Az értekezleten Nagy-Britannia dél-afrikai fegyverszállítá­sai m­iatt a Nemzetközösség jövője is veszélybe kerülhet. Írásunk a napirendben szereplő gazdasági programpontokat ismerteti. ♦ KOMPROMISSZUM RAJZOLÓDIK KI abban­ a vitában, amely mind­eddig megakadályozta, hogy meginduljon a Közös Piac gazdasági és valutauniójának kiépítése. Az amnheimi miniszteri értekezleten el­ért haladás lehetőséget ad arra, hogy február 8-án a közösség mi­niszteri tanácsa elhatározza a Werner-terv végrehajtásának meg­indítását. ♦ AZ AMERIKAI ACÉLÁRAK EMELÉSE ELLEN erélyesen lépett fel a kormány. Nixon a bevitel emelésével fenyegeti meg az acélválla­latokat. Kérdés, hogy lépése olyan sikeres lesz-e, mint tíz évvel ez­előtt Kennedy elnök emlékezetes csatája az USA acéliparával. ♦ A PAPÍRARANY SZILÁRDAN BEÉPÜLT A NEMZETKÖZI VA­LUTARENDBE, de egyelőre semmiféle jele sincs annak, hogy ki­küszöbölné az igazi arany monetáris szerepét — állapítja meg cik­künk. A nyugat-európai jegybankok egyre több dollárkövetelést vál­tanak át SDR-re, amiben a dollár iránti bizalom gyengülése tükrö­ződik. ♦ TEXTIL- ÉS RUHÁZATI IPARUNK AZ ELMÚLT ÖT ÉVBEN dina­mikusan fejlődött, de még nem érte el a kívánt színvonalat. A je­lenlegi állóeszközállománnyal, amelynek jelentős része elavult, na­gyon nehéz a mai követelményeknek megfelelő termékeket gyártani. Az iparág rekonstrukciójára éppen ezért mintegy 15 milliárd forintot akarnak fordítani 1975-ig, és ugyanakkor a felhasznált alapanyagok összetételét is módosítják a szintetikus szálak javára.. ♦ FÉLBESZAKADT A KŐOLAJTERMELŐ ORSZÁGOK és a nyugati konzorciumok közötti tárgyalás Teheránban. Az olajvállalatok kép­viselői egyelőre nem akarnak konkrétan tárgyalni az OPEC-tagálla­­mok kívánságairól, a magasabb kőolajárakról, és a nyereség eddigi­től eltérő elosztásáról. Ha a tárgyalások továbbra sem lesznek képe­sek a nehézségeket áthidalni, ez nyílt szakításra vezethet a termelők és a nyugati olajcégek között. Ennek fényében figyelemre méltó az az egyezmény, amelynek értelmében Irak olajat szállít Bulgáriának. // /I­P Több ösztönzést a magyar—finn kereskedelemnek Fock Jenő, a Magyar Népköztársa­ság Minisztertanácsának elnöke a finn kormány meghívására 1971 ja­nuár második felében hivatalos láto­gatásra Finnországba utazik. A két baráti ország között az évek során sokoldalú kapcsolat alakult ki. Aktívabbá vált az együttműködés a po­litikában, de a magyar—finn kereske­delmi kapcsolatokban is dinamikus a fejlődés. Az elmúlt évek krónikájában több vezető államférfi — mindenek­előtt Kekkonen államfő — látogatását jegyezték fel., A mind gyakoribbá váló magas szin­tű személyes találkozók is hozzájárul­tak ahhoz, hogy 1970-ben az árucsere­forgalom — mintegy húszmillió dollá­ros volumennel — a két ország közötti kereskedelem történetének legmagasabb szintjét érte el. Ebben szerepe volt a fejlett tőkésországokban az utóbbi évek­ben kialakult konjunktúrának is. En­nek jótékony hatása ugyanis —­külö­nösen a finn márka devalvációját kö­vetően —■ a nemzetközi munkameg­osztásban erőteljesen résztvevő Finn­országban (a nemzeti jövedelem mint­egy 25 százaléka a külkereskedelem útján realizálódik) a gazdasági élet megélénkülését eredményezte. A magyar kivitel helyzetét — igaz, csak korlátozott mértékben — javította a több ízben végrehajtott finn liberali­záció is. Ezzel szemben 1968. január 1-ével, az EFTA-vámok teljes megszün­tetésével nyomasztóbbá vált a szabad­kereskedelmi társulás tagállamai árui­nak konkurrenciája, minthogy ezek előtt megszűnt az akadály a finn pia­con, hiszen megszabadultak a Skandi­náviában legmagasabb finn autonóm vámok fizetésétől. Az árucsere-forgalmat elősegíti az 1969. január 1-től 1973 végéig érvényes hosszú lejáratú árucsere-forgalmi meg­állapodás, amely első ízben szerződése­sen biztosította a legnagyobb kedvez­mény elvét. Az árucsere-forgalmi szer­ződést kiegészítette az 1969 októberé­ben öt évre megkötött gazdasági, ipari és műszaki együttműködési megállapo­dás. Ebben mindkét fél kifejezte kész­ségét, hogy előmozdítja és ösztönzi a vállalatok és intézmények közötti együttműködést, továbbá azt, hogy az ebből származó szállításokat a lehető legkedvezőbben bírálja el. Mindezek együttes hatására a forga­lomnak a korábbi évek stagnáló, illetve ingadozó jellegét dinamikusan fejlődő trend váltotta fel. A magyar—finn árucsere-forgalom így alakult az el­múlt öt esztendőben (millió dollárban): A forgalom további növekedésének előfeltétele az árustruktúra további korszerűsítése, elsősorban a gépipari gyártmányok arányának emelése. Ezek részesedése ugyanis a magyar export­nak két százalékát sem éri el, de az utóbbi évek átlagában sem haladta meg az 5—10 százalékot. Körülbelül ez volt a jellemző a finn kivitel gép­ipari gyártmányainak részesedési irá­nyára is. Kivétel ez alól az a néhány év, amikor a Lábatlani Vékonypapír­­gyárhoz szállított berendezések révén a gépipar hányada magasabb volt (1969-ben e cikkek a finn kivitelben 52,4 százalékot képviseltek.) A magyar gépipar gyártmányai kö­zül finn partnereink érdeklődésére tarthatnak számot a hajók, a kikötői berendezések, a daruk, az erőművi be­rendezések és az autóbuszok. A ma­gyar ipar szállítási lehetőségeit, e gyártmányok minőségét, műszaki pa­ramétereit javuló finnországi propa­gandánkkal közismertebbé tesszük. An­nál kevésbé érthető az a tartózkodás, amit a finn állami ipar a magyar gép­ipari és beruházási termékek vásárlása terén tanúsít. A finn hatóságok kez­deményezése és ösztönzése pozitívan­­ hatna a magyar gépipari gyártmányok forgalmának növelésére, egyben ked­vezőbb lehetőségeket teremtene a finn ipar számára is a magyar piacon. A gépipar és általában a kevésbé fuvar­igényes cikkek arányának térhódítása mellett szól az a körülmény is, hogy a hosszú szállítási útvonal miatt gaz­daságosabbá válhatna az árucsere-for­galom. Jelenleg — és valószínűleg még viszonylag hosszú időn át — mind a magyar, mind a finn kivitelben az anyagjellegű, illetve a mezőgazdasági cikkek dominálnak. A magyar—finn árucsere-forgalom 1969. évi áruszerkezete százalékos meg­oszlásban, a következő volt: A hagyományos kereskedelmi kap­csolatok mindinkább kiegészülnek — a fejlődés potenciális forrását jelentő­­ ipari együttműködéssel, a vállalatok közötti kooperációval. Ha nincsenek is még látványos eredmények (eddig két ilyen megállapodás született, és jelen­leg folynak tárgyalások további­ak­ról), a következő évek során minden bi­zonnyal jobban érezhetővé válik a kor­mányszinten megkötött megállapodás hatása az együttműködésben, örvende­tes lenne, ha feloldódna a finn gazda­sági körökben még tapasztalható bizo­nyos tartózkodás a kooperációtól. Mind Magyarország, mind Finnország erőteljesen érdekelt abban, hogy elő­nyösen és intenzíven bekapcsolódjék a nemzetközi munkamegosztásba. Az el­ért eredmények ellenére állíthatjuk, hogy a két ország egymás közti keres­kedelme és gazdasági együttműködése még sok lehetőséget tartogat a fejlődés expanziója számára. Magyar részről to­vábbra is azon fáradoznak, hogy kez­deményezéseikkel elősegítsék e folya­mat erősödését, gyorsulását. DPM 1966 1967 1968 1969 1970* Export 7,2 6,4 5,4 8,0 10,0 Import 7,4 5,9 5,2 10,3 10,3 összesen 34,6 12,3 10,6 18,3 20,3 * várható Energiahordozók Export Import és villamosenergia Anyagok, félkészter­0,5 méhek, alkatrészek Gépek, szállítási esz­közök, beruházási 58,0 44,8 javak Fogyasztási ipar­1,8 52,4 cikkek Mezőgazdasági 12,3 1,4 cikkek 27,4 1,4 Bolgár—iraki olajegyezmény Irak ratifikálta a Bulgáriával kötött olajipari gazdasági és technikai ko­operációs egyezményt — jelenti Bag­dadból a Reuter tudósítója. Az egyezményt — amely érvénybe lépett, miután közzétették a hivatalos lapban —, szeptember végén kötötték meg Szófiában. A megállapodás értelmében Bulgá­ria 12 millió dolláros kölcsönt nyújt Iraknak, komplett ipari berendezések formájában. Emellett technikai segít­séget nyújt a lelőhelyek felkutatásával kapcsolatban, továbbá árucikkeket és nyersanyagot szállít, amelyeket az egyezményhez csatolandó lista tüntet fel. Az árucikkek szállítása világpiaci árakon történik. E szolgáltatásokért Irak olajjal fizet. Az olajat az INOC, az iraki nemzeti kőolajtársaság szállítja 1972 és 1980 között. A megállapodás feljogosítja Ira­­kot arra, hogy más országoktól vásá­rolt olajjal lássa el Bulgáriát, ha ha­zai forrásokból nem tudja fedezni a megállapított évi mennyiséget.

Next