Világgazdaság, 1971. február (3. évfolyam, 21/516-40/535. szám)

1971-02-02 / 21. (516.) szám

TILAGGAZDASÁG 1971. FEBRUÁR 2., KEDD III. ÉVFOLYAM, 21. (516.) SZÁM Expanzió : inflációs kockázat árán is A NIXON-KORMÁNY GAZDASÁGI JELENTÉSE Erőteljes és rendezett expanziót jósol az Egyesült Államoknak az a gazda­sági jelentés, amelyet Nixon hétfőn terjesztett a washingtoni kongresszus elé. Az elnöki üzenet, amely a jelentést kíséri, „teljes prosperitást háború nélkül, teljes prosperitást infláció nélkül” ígér 1971-re az amerikaiaknak, az első feladat­nak pedig azt jelöli meg, hogy „gondoskodni kell az eddiginél gyorsabb expan­zióról és ilyen módon csökkenteni a munkanélküliség arányát”. A washingtoni megfigyelők szerint az üzenetben határozottan tükröződik az elnök politikai dön­tése: inkább vállalja az árak további inflációjának kockázatát, mint a gazdasági stagnálás, s ezzel együtt a növekvő munkanélküliség veszélyét. Az Egyesült Államok gazdasági hely­zetéről beszámoló 305 oldalas jelentést, amely az elnöki üzenet kíséretében a kongresszus elé került, Nixon gazdasá­gi tanácsadóinak bizottsága dolgozta ki. A jelentés tartalmáról McCracken, a bizottság elnöke tájékoztatta a saj­tót. A tájékoztatásról adott hírügynök­ségi jelentésekből a következő kép raj­zolódik ki: — A munkanélküliség az év végéig előreláthatólag 5 százalék alá csökken a múlt év decemberi 6 százalékról, ami a legnagyobb volt kilenc év óta. — A gazdasági növekedés — reálér­tékben — 4,5—5 százalék lesz. — Az általános árindex átlagos emel­kedése valamivel 4,5 százalék alatt ma­rad. — A munkanélküliség egész évi ará­nya egy árnyalattal 5 százalék fölött lesz, szemben az 1970. évi 4,9 százalék­kal. — A forgalomban levő pénz mennyi­sége (beleértve a készpénzen kívül a látra szóló betéteket is), az év folya­mán 6,9 százalékkal emelkedik.­­ A bruttó nemzeti termék — mint már Nixon költségvetési javaslata is kivetítette — 1065 milliárd dollár lesz, 9 százalékkal több, mint 1970-ben és nagyobb, miint a legtöbb független köz­gazdász becslése. A Federal Reserve szerepe McCracken megjegyezte, hogy a költ­ségvetés távolabbi célja: a Federal Re­serve támogatásával 1972. június 30-ig, tehát a jövő pénzügyi év végéig a mun­kanélküliség arányát 4,5 százalékra, az árindex évi emelkedésének ütemét pe­dig 3 százalékra leszorítani. Nixon új­raválasztásának esélyeit kétségtelenül megjavítaná, ha az 1972. évi elnökvá­lasztás előtt néhány hónappal sikerül elérni ezt a célt — mondják a megfi­gyelők. Nixon expanziós politikája kétség­telenül kudarcra lenne ítélve, ha nem támogatja a Federal Reserve hálózata, amelynek vezetője a megfigyelők által független gondolkodásúnak minősített Burns. A Federal Reserve elnökéhez közelálló körök szerint Burns elsősor­ban azt érzi kötelességének, hogy meg­védje a dollárt az inflációval szemben. Kockázatokat nem hajlandó vállalni. Még decemberben mondott beszédében a pénzforgalom tavalyi 5,5 százalékos növekedését rendkívül magasnak minő­sítette és kijelentette, hogy csak a nyári időszakban tapasztalt rendkívüli likviditási válság miatt elfogadható ez az arány. A napokban viszont televí­ziós interjúban hangsúlyozta, hogy pil­lanatnyilag a likviditási tartalékok ele­gendők a gazdaság szükségleteinek fe­dezésére. A tájékozott gazdasági megfigyelők úgy vélik, hogy Burns csak abban az esetben hajlandó beleegyezni a terme­lés hirtelen növelésének finanszírozásá­ba, ha a kormány határozottan fellép a bér- és áremelések ellen, dinamikus „jövedelmi politika” bevezetésével. A kormány kebelében is vannak olyan vélemények, hogy valamilyen formában korlátozni kell a bérek és árak emelését, különben a deficites fi­nanszírozási politika inflációs hatással jár. Külkereskedelem és vámpreferenciák A gazdasági szakértők jelentése a szabad világkereskedelem elve mellett szállt síkra és leszögezi: importkontin­genseket csak akkor szabad alkalmaz­ni, ha más kielégítő megoldás nem áll rendelkezésre. A jelentés nem tartja kizártnak, hogy figyelemre méltó vál­tozások lesznek az USA és Nyugat- Európa kapcsolataiban, ha megtörténik a Közös Piac kibővítése. Különösen ag­gasztónak minősítik ebből a szempont­ból a Közös Piac agrárpolitikáját és azokat a preferenciális megállapodáso­kat, amelyeket a közösség egyes fejlődő országokkal kötött. A washingtoni kormány ismét hatá­rozottan állást foglal amellett a ja­vaslat mellett, hogy a fejlődő országok exportcikkei számára általános prefe­rencia-rendszert léptessenek életbe a fejlett ipari országok, tekintet nélkül a gazdasági csoportosulásokra. Exporttöbblet és fizetési deficit A jelentés a következőkkel támasztja alá azt a jóslatot, hogy 1971-ben ex­panzió várható: az új lakásépítkezések száma máris felszökött, követve a kamatszint esését. Az állami és szövet­ségi kormányszervek emelik a kiadá­sokat. A fogyasztói jövedelmek emel­kedtek, de az infláció üteme máris las­sult, pedig a tavalyi gazdasági lany­hulás teljes hatása még nem mutatkoz­hatott az árak alakulásában. Az USA exportja is kedvezően fejlődik: 1970- ben a háromnegyed év eredményei alapján 2,7 milliárd dolláros export­többlet várható, szemben az előző évi 600 millióval. Az Egyesült Államok fizetési mérlege viszont tavaly rekorddeficittel zárult. A deficit 9,5 milliárd dollár volt, szem­ben az 1969. évi mérleg 2,7 milliárd dolláros aktívumával. Az állam monetáris tartalékai 2,5 milliárd dollárra lecsökkentek. Ez any­­nyit jelent, hogy a külföldi országok hivatalos dollárkövetelései mintegy 7 milliárd dollárral emelkedtek. A költségvetés számai Mint már jelentettük, Nixon elnök 229,2 milliárd dollár kiadást előirányzó költségvetést terjesztett be a kongresz­­szus elé az 1971—72-es pénzügyi évre. A kiadások 11,6 milliárd dollárral ha­ladják meg az összbevételt, a deficit tehát igen tekintélyes. A költségvetés kiadási tételei a kö­vetkezők: védelmi kiadások 77,5 mil­liárd dollár (33,8 százalék), űrkutatás 3,2 milliárd dollár (1,4 százalék), nem­zetközi ügyek és pénzügy 4 milliárd (1,8 százalék), mezőgazdaság és terület­­fejlesztés 5,8 milliárd (2,5 százalék), természeti kincsek megóvása 4,2 mil­liárd (1,9 százalék), kereskedelem és szállítás 10,9 milliárd (4,8 százalék), községfejlesztés és lakásépítés 4,5 mil­liárd (2,0 százalék), oktatás és szak­képzés 8,8 milliárd (3,8 százalék), egész­ségügy 16 milliárd (7,0 százalék), jóléti kiadások 60,7 milliárd (26,5 százalék), veteránoknak juttatott segélyek és szol­gáltatások 10,6 milliárd (4,6 százalék), általános közigazgatási kiadások 5 mil­liárd (2,2 százalék), kamatok 19,7 mil­liárd (8,6 százalék), tartalék 6 milliárd (2,6 százalék), nem részletezett levoná­sok mínusz 7,8 milliárd (mínusz 3,5­ százalék). A Nixon-féle költségvetést a demok­rata párt képviselői élesen támadták, és veszélyesen inflációsnak bélyegezték. McGovern szenátor kijelentette: a ka­tonai költségvetésből 20 milliárd dollárt le kellett volna faragni és a belső ne­hézségek megoldására fordítani. George Mahon szenátor, a képviselőház költ­ségvetési bizottságának elnöke szintén azt állította, hogy a költségvetés ve­szélyezteti az infláció elleni harcot. Mahon kijelentése azért bír különös súllyal, mert a költségvetési javaslat először a Mahon által vezetett bizottság elé kerül. Mills demokrata párti képviselő, a szenátus pénzügyi bizottságának elnöke is ellenzi Nixon „teljes foglalkoztatási” költségvetését. A kongresszus republikánus tagjai támogatásukról biztosították az elnö­köt, így például a képviselőház republi­kánus csoportjának vezetője, Ford azt mondotta, hogy az infláció elleni harc­ban az adminisztráció már „túljutott a nehezén” és ideje volt expanziós költségvetést előterjeszteni. Szovjet bank és francia bankok konzorciuma Három nagy francia bank és a szov­jet Banque Commerciale pour l’Europe du Nord, amelynek központja Párizs­ban van, érdekközösséget alapított — közli a DP­A hírügynökség. Az új in­tézmény neve Gisofra, s rendeltetése, hogy előmozdítsa a szovjet—francia gazdasági és pénzügyi kapcsolatok fej­lődését. Az érdekcsoport első feladata a Fran­ciaországba irányuló szovjet export fo­kozásának előmozdítása. Ez hozzájárul­hat a két ország áruforgalmában mu­tatkozó szovjet deficit felszámolásához. /j/tsff- NAPRÓL NAPRA ♦ NIXON INKÁBB VÁLLALJA A TOVÁBBI INFLÁCIÓ KOCKÁ­ZATÁT, mint a gazdasági stagnálás és ezzel együtt a növekvő mun­kanélküliség veszélyét. Ezt szűrik le a megfigyelők a kormány gaz­dasági jelentéséből, amely expanziós programot ad az idei évre. A siker, amely rendkívül fontos az elnöknek, újra választási esélyei miatt, azon is múlik, hogy a Federal Reserve, az USA központi bankhálózata, hajlandó-e eddigi óvatosságát feladva, támogatni az elnök terveit. ♦ A TEHERÁNI OLAJTÁRGYALÁSON SZERDÁIG LÉTRE KELL JÖNNIE VALAMILYEN KOMPROMISSZUMNAK, ellenkező esetben az OPEC konferenciája szigorú intézkedéseket hozhat. A teheráni tárgyalások kimenetelét két nappal a határidő előtt teljes bizony­talanság övezi. Az általános olajhelyzetet elemző írásunk kitér a Líbia és az országban működő külföldi olajvállalatok közötti vita, és a Tapline-ügyet rendező damaszkuszi megállapodás legújabb fej­leményeire is. ♦ JELENTŐS ÉS ÁLLANDÓAN NÖVEKSZIK BAROMFIEXPORTUNK. A várható új kilátásokról tájékoztat a 3. oldalon közölt írás. Fokozódik exportunk mind a szocialista, mint a tőkésországokba. A rendelkezésre álló mennyiség fedezi nemcsak a hazai fogyasztást, hanem az exportot is. Kedvezően befolyásolja az árakat a mostani konjunktúra, s az, hogy több nyugat-európai országnak le kellett állítani az exportot a baromfipestis miatt. ♦ AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK SZÁMOS MEZŐGAZDASÁGI CIKKBŐL a világ első exportőr országa. Az 1969—1970. évi agrárkivitel 6,6 milliárd dollárra rúgott. A kivitel elsősorban az export nagy hánya­dát kitevő olajosmagvakból, főként szójából és szójakészítményekből nőtt, de jelentős a takarmánygabona, valamint az élőállat és állati termék exportja is. A legfontosabb vásárló az elmúlt időszakban Japán és a Közös Piac volt. A jugoszláv gazdaság programja A Jugoszláv Szövetségi Nemzetgyűlés kétnapos vita után pénteken jóváhagy­ta az 1971-re vonatkozó gazdasági és szociális programot. A jugoszláv kor­mány álláspontja szerint ezzel egésszé vált a gazdaság megszilárdítására vo­natkozó terv. Az ország fő gazdaság­­politikai céljai között az inflációs ten­denciák megfékezése, a jugoszláv fize­tési mérleg helyzetének megjavítása, az életszínvonal fenntartása és a lehe­tőségek szerint további emelése, vala­mint a fejletlenebb köztársaságok és Koszovó-Metohija autonóm tartomány­nak az országos átlagnál gyorsabb ütemű fejlesztése szerepel. Az elfoga­dott program szerint az új jugoszláv ötéves tervre vonatkozó előzetes javas­latnak április végéig kell elkészülnie. A parlamentben elmondott beszédé­ben Ribicsics kormányelnök hangsú­lyozta: a megszilárdítási program és a január 23-án bejelentett devalváció sikere elsősorban attól függ, milyen mértékben sikerül ellenállni az áreme­lésekre vonatkozó igényeknek. A parlament vitájában felszólalt Grlicskov, a kormány elnökhelyettese is. Előterjesztése alapján az idei jugo­szláv gazdaságpolitika három fő alap­elvre épül: — az inflációnak mindenek előtt úgy kívánnak gátat vetni, hogy a fogyasztás minden válfaját a reális lehetőségekhez próbálják igazítani; — a gazdaság stabilizálására vonat­kozó program végrehajtásához leg­célszerűbbnek a termelés 5—5,5 szá­zalékos növelését tartják, így ennek az ütemnek a megvalósítására törek­szenek; — folyamatosan és fokozatosan kí­vánják kialakítani a gazdaság új rend­szerének fő meghatározóit. A dinár 20 százalékos devalválását Grlicskov kényszerintézkedésnek ne­vezte, amit addig nem lehetett meg­tenni, amíg nem korlátozták a köz­­fogyasztás különféle formáit, nem szorították reális mederbe a beruhá­zásokat, nem állították le a túlságo­san nagymértékű hitelnyújtást, amíg nem készültek el a gazdaság teher­mentesítését célzó intézkedések és nem szabályozták a személyi jövedelmek alakulását. Bejelentette, a jugoszláv kormány nem fog haladékot kérni az ország külföldi adósságainak törlesz­tésére, viszont számít fejlesztési pót­hitelekre és segítségre a Nemzetközi Valuta Alaptól. Grlicskov szerint reá­lis lehetőségek vannak, az életszínvo­nal eddigi szintjének tartására, sőt — a termelékenység növelésével pár­huzamosan — emelésére is. A jugo­szláv kormány elképzelése szerint az árak egyelőre ellenőrzés alatt marad­nak, de már készül fokozatos felsza­badításuk programja. A létfontosságú termékek árát és a szolgáltatások díjait viszont a későbbiek során is rögzítik és ellenőrzik. A parlamenti vitában az 1971-es évre vonatkozó gazdaságpolitikával kapcso­latban elhangzottak olyan megjegyzé­sek is, amelyek szerint irreális lenne a termelés tervezett 5—5,5 százalékos növelése, „mert a kormány eddig csak szigorító jellegű intézkedéseket hozott”. . Kétséges annak a célnak elérése is, hogy Jugoszlávia külkereskedelmi mér­legének deficitjét még az idén radiká­lisan csökkenteni lehet. Jugoszláv köz­gazdászok reményeket fűznek a dinár leértékelésének következményeihez: arra számítanak, hogy csökkenni fog az import mennyisége. Január első há­rom hetében példátlan arányban növe­kedett a bevitel. Az import értéke há­rom hét alatt 100 millió dollárral ha­ladta meg az exportot. Ezt részben a devalváció körüli spekulációkkal ma­gyarázzák. A leértékelést követő héten az export és az import közötti különb­ség csökkent. (AP, MTI) A KÖZÖS PIAC ÉS ANGLIA KÉPVISELŐINEK TANÁCSKOZÁSA Az EGK külügyminiszterei és Rip­pen, Anglia Európa-ügyi minisztere ma negyedszer ülnek a tárgyalóasz­talhoz, amióta 1970 júniusában meg­kezdődtek a tanácskozások a csatla­kozásról. A megbeszélések legfontosabb té­mája a brit ipar és mezőgazdaság számára kilátásba helyezett átmeneti időszak problémája. A Hatok külügyminiszterei már tegnap összeültek, hogy előkészítsék a tanácskozást a brit küldöttséggel­. Az ülésen — amelynek határozatai még nem ismertek — a hat külügyminisz­ter megkísérli, hogy közös álláspontot alakítson ki az EGK-költségvetéshez való brit hozzájárulásról. Mint isme­retes, a Közös Piac bizottsága az át­menet minden egyes öt évére 21,5 százalékos hozzájárulást óhajt az ango­loktól. A fokozatosságon alapuló an­gol ellenjavaslat ennél lényegesen alacsonyabb. A brit ellenajánlatra adandó válaszban a hat külügyminisz­ter eddig nem tudott megegyezni. A napirenden szerepel továbbá Angliá­nak az a kívánsága, hogy az átmeneti öt esztendő periódusán túlmenően három évet biztosítsanak számára a beilleszkedéshez. Ezt az óhajt Párizs­ban támogatta Brandt és Colombo, a franciák azonban határozottan ellen­zik. Francia részről elvetik az angolok által kért „kibúvó cikkely” beiktatá­sát is, amire — úgymond — Nagy- Britanniának a költségvetésben való részesedéséből fakadó nagyobb gazda­sági bonyodalmak esetén lenne szük­sége. A brit fővárosban az a benyomás alakult ki — jelenti a DP­A tudósítója —, hogy a csatlakozási tárgyalások kritikus fázisba kerültek. A hivatalos körök és a sajtó hangot ad az aggo­dalomnak, hogy a hat ország vagy nem tud közös álláspontot kialakítani a­ finanszírozáshoz való hozzájárulás­ról, vagy olyan ellenajánlattal áll elő, amely Anglia számára elfogadhatatlan. Rossz ómennek tekintik Pompidou emlékezetes megjegyzését, amely sze­rint az angolokra három tulajdonság jellemző: humor, nyakasság és realiz­mus, de egyelőre még csak a humo­rukat csillogtatták. Londonban ezt úgy értelmezik, hogy Párizsban nem te­kintik komolynak a brit ajánlatot, ami a költségvetéshez való kezdő hoz­zájárulásként 3 százalékot ad meg, s azt öt év alatt 15 százalékig tervezi felfuttatni. A Közös Piac másik nagy témájával, a gazdasági monetáris unióval kapcso­latban figyelemre méltó esemény Schil­ler nyugatnémet gazdaságügyi miniszter nyilatkozata a Bundestagban, amiről előző számunkban röviden már meg­emlékeztünk. Schiller azt mondotta: az NSZK a monetáris unió megvalósítását csak ak­kor tekinti elfogadhatónak, ha létrehoz­zák a gazdasági uniót is és olyan közös piaci hatóságokat hívnak életre, ame­lyek kellő függetlenséggel rendelkeznek ahhoz, hogy autonóm politikát folytas­sanak. Schiller ily módon cáfolta azokat a ko­rábbi francia közléseket, amelyek sze­rint Nyugat-Németország a franciáknak engedve hozzájárult ahhoz, hogy először a pénzügyi uniót valósítsák meg, to­vábbá ahhoz, hogy minden országnak meg kell őriznie gazdasági és pénzügyi szuverenitását. A Werner-terv első szakasza nyomban megkezdődhet — mondotta Schiller. Ez magában kell hogy foglalja a devizák fluktuációs limitjeinek szűkítését a kö­zösségen belül, a közös intervenciót a devizapiacokon, ezt követően pedig eset­leg deviza­pool alakítását is. A miniszter hangsúlyozta, hogy az első szakasz megkezdése érdektelen, ha nem párosul az összes kormányok egy­értelmű kötelezettségvállalásával arra, hogy tízéves időszakon belül megterem­tik a gazdasági és monetáris uniót.­ A végső szakaszban — melynek részletei ma még nem kidolgozhatók —, meg kell szülessen a közös hatóság, amely felelős a közös monetáris, hitel, költségvetési, adóügyi és tőkepiaci politikáért. Az Európai Parlament hatáskörét meg kell növelni ahhoz, hogy e hatóság hatéko­nyan működhessék. Schiller hozzáfűzte, az EGK központi bankrendszere csak­ akkor működhet megfelelően, ha kellő felelősséget kap tevékenysége kifejtéséhez. Végezetül Schiller felvetette azt a gondolatot, hogy ha az első szakasz első évében nem születik megegyezés a gazdasági unió irányában való előre­haladásról, tekintsék automatikusan megszűntnek a devizaegyüttműködésre vonatkozó megállapodást. Ez az időlimit — mondotta — ösztönzést jelenthet arra is, hogy maradéktalanul végrehajtsák az integrációt, összhangban a Werner-terv­­vel — írja a Reuter bonni tudósítója. Jugoszlávia és Lengyelország együttműködése Lengyelország és Jugoszlávia gazda­sági együttműködéséről és az együttmű­ködés fokozására irányuló törekvésekről folytatott eszmecserét szombaton Djon­­vics, a jugoszláv kormány tagja és Fridzinski belgrádi lengyel nagykövet. Varsói tudósítónk ezzel kapcsolatban küldött áttekintése szerint a múlt év végén Varsóban a két fél hosszú lejá­ratú kereskedelmi egyezményt írt alá az 1971—75-ös évekre vonatkozólag, amely 45 százalékos forgalomnövekedést irányoz elő a most véget ért ötéves időszakhoz képest. A terveik szerint kü­lönösen gyorsan fog nőni a gépek és be­rendezések cseréje és a beruházási ja­vak területén növelni akarják a koope­rációs szállítások részesedését. Az a tény, hogy a két ország gazdasági szer­kezete egymást kiegészítő jellegű, lehe­tővé teszi közös vállalatok létrehozását is, melyek egyrészt a két ország piacai­ra, másrészt külső piacokra állítanak elő termékeket. E téren már eddig is ered­ményes együttműködés alakult ki. Jó példa erre a személygépkocsi-gyártás. A Crvena Zastava kooperációt folytat a varsói FSO-val. A két gyár egymásnak fődarabokat és alkatrészeket szállít, így gazdaságosabbá tehették a termelést. Jugoszláv szakemberek véleménye sze­rint a Fiat és a Zastava gyárak közötti együttműködés különösen az 1975-öt kö­vető időszakban lesz eredményes.

Next