Világgazdaság, 1971. november (3. évfolyam, 212/707-232/727. szám)

1971-11-02 / 212. (707.) szám

AKTÍVAÜLÉS A KÜLKERESKEDELMI MINISZTÉRIUMBAN VÁLLALATI ÉRDEKELTSÉG - NÉPGAZDASÁGI ÉRDEK A Külkereskedelmi Minisztériumban hétfőn a minisztérium és a kül­kereskedelmi vállalatok vezetőinek és párttitkárainak részvételével aktíva­értekezlet volt. Ennek célja, hogy a gazdasági vezetőknek — Fock Jenő mi­niszterelnök vezetésével — a Parlamentben tartott megbeszélésén kialakult véleményét a külkereskedelem területén is érvényesítse. A vezérgondolat, hogy a vállalati tevékenységnek a népgazdasági érdeket kell szolgálnia és így a vállalatoknak aktívan részt kell venniök a gazdasági helyzet egyen­súlyi problémáinak megoldásában. Ez elsődlegesen az exportorientáció erő­södését, a forinttakarékosságot és ennek keretében az import ésszerű kere­tek között tartását jelenti. Tehát nem a külkereskedelmi szabályozókat kell lényegesen megváltoztatni, hanem hatékonyabb munkával segíteni a gaz­daság egészének egészségesebb fejlődését. Dr. Bíró József külkereskedelmi mi­niszter bevezető szavaiban leszögezte: a gazdaság egészében jól fejlődik, de idén egyes mutatók a tervtől eltérő képet mutatnak, így a kereslet na­gyobb a kínálatnál, amit a nagyobb jö­vedelemkiáramlás segített elő. A beru­házások és a készletnövekedés szintén jelentősen eltér a tervezettől és mind­ezek következtében erőteljesen rom­lott a fizetési mérleg. Tekintve, hogy a külkereskedelmi tevékenység az egész népgazdaságra kihat, ezért egy­séges szemlélettel a gazdaság minden területét számításba kell venni és ezen az alapon megteremteni a forintegyen­súlyt, majd a fizetési egyensúlyt. Alap­vető feladat, hogy a vállalati ösztön­zés jobban segítse a termelést, visz­­szaszoruljon a gazdaságtalan termelés és fokozatosan megszűnjék a gazda­ságtalan export. A kínálat megterem­tésével lehet a külkereskedelem hely­zetén is javítani. Ez nem azt jelenti, hogy a fogyasztást kell erőteljesen kor­látozni, hanem a túlköltekezést kell megszüntetni, illetve a kiskereskedel­mi forgalmat is tervszerű keretek kö­zé kell szorítani. A rövid vitaindító után a vállalatok képviselői mondták el észrevételeiket, elsősorban saját helyeztükből kiindul­va. Annak ellenére, hogy sok sajátos vállalati probléma hangzott el, néhány általános, a népgazdaság egészére jel­lemző gondolat is felvetődött. Ezek­ből kívánunk néhányat kiragadni. Nagy súllyal szerepelt a beruházás és a készletek problémája, összefüggés­ben a hitelezéssel és az anyaggazdálko­dással. Egyes vállalatok felfigyeltek rá, hogy a nagy, hagyományos termelő vállalatok érdekeltsége csökken az ex­portban. Ennek egyik okát abban lát­ták, hogy korábban nagy beruházáso­kat hajtottak végre, és ma már a hi­teleket törleszteni kell, így a vállalati fejlesztés lelassul, és kevésbé ajánla­nak fel többlet-exportárualapokat. A külkereskedelmi vállalatok anyagi esz­közei viszont nem elegendők ennek kompenzálására, ezért például a NI­­KEX kis üzemeket és szövetkezeteket is bekapcsol az exportba, mert ezek szabad kapacitással rendelkeznek a többlettermelésre. Igen jellemző az is, hogy a beruházók gépekben és felszerelésekben előnyben részesítik a tőkés importot, sőt, sok esetben végsőkig ragaszkodnak hozzá, még akkor is, ha szocialista relációból hasonló műszaki adottságokkal rendel­kező berendezést meg lehetne vásárol­ni. Például a Hejőcsabai Cementgyár egy csehszlovák ajánlatot, amit egyéb­ként a külkereskedelmi vállalat kuta­tott fel, nem fogadott el, azzal az indok­kal, hogy ezt tőkés relációból kell be­szerezni, különben nem vállalja a fele­lősséget a termelés beindításáért. Ilyen esetben a külkereskedelemnek sem esz­köze nincs, hogy a beruházót jobb be­látásra bírja, sem a felelősséget nem vállalhatja át a beruházótól. A készletnövekedés az egész népgaz­daságban súlyos probléma. Érdekes módon az aktívan mégis az vetődött fel, hogy a külkereskedelemnek bizo­nyos árutartalékokkal kellene rendel­keznie. A TERIMPEX képviselője pél­dául elmondta, hogy bizonyos alapvető cikkekben a készlet normán alul van, nem éri el az egyhavi fogyasztást. Más vállalatok viszont azt vetették fel, hogy piacpolitikai szempontból szükség len­ne készletekre, mert bizonyos cikke­ket rövidebb-hosszabb idő után jelentős árnyereséggel lehetne exportálni. A külkereskedelmi vállalatok tehát nem mindig akkor adhatnak el, amikor a külső piaci feltételek a legjobbak, mert készlettel alig rendelkeznek. A je­lenlegi pénzügyi szabályozók (hitelek) ezt a manipulációt nem teszik lehetővé. Ezzel szemben a belkereskedelemben mégis nagy készletek halmozódtak fel, amelyek megmozgatása külkereskedel­mi célokra ritkán lehetséges. Nagyon nagy gondot okozott az exportban, hogy a belső fogyasztást nem jól mér­ték fel, és ezért korábban is, és most is egyes piacokról a vállalatok kiszo­rultak, vagy a késedelem miatt kedve­zőtlen feltételekkel tudtak csak eladni. Például a textilipar exportja sem emel­kedett a kívánt mértékben, mert a bel­kereskedelem az ipartól több árut ren­delt, mint amennyit értékesíteni tudott volna, s a külkereskedelemnek csak késve és nem megfelelő összetételben ajánlotta fel a termékeket, így a fel­ajánlott árut a külkereskedelem csak 1972-ben tudja értékesíteni. Szintén az egész népgazdaságra jel­lemző tünet, hogy erősen kifogásolható a szerződéses fegyelem. Az egyik vál­lalat képviselője — szélsőségesen fogal­mazva — azt mondta, hogy „a szerző­dés valójában nem jelent sokat”. Az idényjellegű termékeknél, például me­zőgazdasági cikkeknél az év eleji kötés teljesítését a termés alakulása termé­szetesen befolyásolja, hiszen nem biz­tos, hogy a lekötött mennyiségeket rossz termés esetén fel lehet vásárolni. De más cikkeknél, amit az ipar termel, szintén hasonló a helyzet. S itt több­nyire az árak játszanak közre. Sokszor előfordul, hogy a külföldi forintkalku­láció miatt a termelő vállalat emeli az árat, és inkább felbontja a szerződést, mert a külkereskedelmi vállalat nem képes drágábban ugyanazt a terméket értékesíteni. (Feltehető, hogy az ipar­­vállalatnak, mert a belső piacon termé­keit értékesíteni tudja, a szerződés fel­bontásával járó anyagiak nem jelente­nek komoly gondot.) Az árak szerepe az új gazdasági mechanizmusban általában jelentős. De sokan kifogásolták, hogy belső áraink egész más tendenciát mutatnak, mint a világpiaci árak. Néhány alapanyag árát a jövőben felemelik, köztük azo­­két is, amelyeknek világpiaci ára esik. Az alapanyagár-emelés több fázison végig­gyűrűzik,és sok végtermékben is érez­teti áremelő hatását. Egyes vállalatok emiatt is a szerződések felülvizsgálá­sát, illetve felbontását követelik, s vé­gül is a belföldi áremelés sok magyar exporttermék versenyképességét csök­kenti a külső piacokon. A vállalatok általában a nyereség­­növelésben érdekeltek, ezért az áreme­léseket többnyire át kívánják hárítani az értékesítőkre, mert nyereségüket nem szeretnék csökkenteni. (Kevés vál­lalatnak jut eszébe, hogy belső szerve­zéssel, korszerű technológiával és ál­talában üzemen belüli intézkedésekkel is lehetne az önköltséget csökkenteni és végső soron a végtermék áremelését elkerülni.) Az ellentétes belső ármozgá­sok azt is eredményezik, hogy az im­port- és az exportárak jelentősen eltér­nek egymástól. Ez helyenként a válla­latokat az importnövelésre ösztönzi. Élesebben vetődött fel az ipari ko­operáció problémája. Általánosan el­fogadott, hogy a Vállalati kooperáció létesítése az esetek többségében fejlet­tebb technológiát hoz be az országba, jobb munkaszervezést igényel­és ered­ményeként a termelés hatékonyabb lesz. De hiányzik a kooperációk össze­hangolása. Sok kooperációs szerződés a magas árakon hiúsul meg, mert a vál­lalatok olyan költségeket is ráterhel­nek, amit egyébként más termékeknek kellene viselniük. Problémát jelent az is, hogy a szerződéseknél többnyire a nullszaldós elvet érvényesítik, ami esetenként gátolja a tényleges kooperá­ció kialakulását. A vita végén dr. Bíró József össze­foglalójában leszögezte, hogy pozitív törekvés mutatkozik a vállalatoknál az ország külkereskedelmi helyzetének ja­vítására és ebből a szempontból az 1972. évi elgondolásaik biztatóak. Ismét felhívta a figyelmet, hogy a termelés­nek nem kielégítő a forintfedezete­ és az egyensúly megteremtése a döntő kérdés. Ez utóbbi azt is jelenti, hogy kínálati helyzetet kell teremteni a nép­gazdaságban, de nem a külkereskedelmi szabályozók megváltoztatásával. A sza­bályozók alapjában helyesek. Az importot kell ésszerű keretek közé szo­rítani, és az exportot növelni. Különös súllyal húzta alá a miniszter, hogy a külkereskedelmi vállalatok az utóbbi időben a termelő vállalatok érdekelt­ségi körébe kerültek, és nem képviselik eléggé a népgazdasági érdekeket. A jelen helyzetben pedig a népgazdasági szemlélet biztosítása alapvető kérdés. Ennek elősegítésére a minisztérium nem drasztikus intézkedéseket kíván hozni, hanem gazdasági eszközökkel és meggyőzéssel szeretné a vállalatokat ebbe az irányba befolyásolni. Tárgyalások a chilei réz és cellulóz importjáról Hazaérkezett a magyar delegáció, amely Chilében réz és cellulóz import­járól tárgyalt. A küldöttség vezetőjének tájékoztatása szerint rövidebb távra megállapodás született chilei réz im­portjáról. Az állami rézbányák veze­tőivel egyetértettek abban, hogy Ma­gyarország 1975-ig évente 5000 tonna rezet vásárol Chiléből. A mostani elvi megállapodást rövidesen a magánjogi szerződés aláírása követi. A magyar delegáció reális lehetőségét látja annak is, hogy 1975 után az évi 5000 tonnás importot növeljék. A cellulózvásárlással kapcsolatban a magyar küldöttség azt tanulmányozta, hogy a chilei cellulózipart milyen mér­tékben fejlesztik, s hogy milyen fel­tételekkel tudnak cellulózt eladásra fel­ajánlani. A fejlesztés oly mérvű, hogy a dél-amerikai piac nem tudja fel­vásárolni a chilei cellulózt. A magyar delegáció ajánlatot és mintákat is ho­zott magával, ezeket most tanulmányoz­zák. A magyar delegáció véleménye szerint a nagy távolság és az ezzel járó jelentős fuvarköltség ellenére is lehet­séges, hogy a chilei cellulóz nálunk versenyképes lesz. Szovjet-kubai közös közlemény Koszigin szovjet miniszterelnök és a kíséretében levő szovjet személyiségek befejezték kubai látogatásukat. A ki­adott közös közlemény szerint a barát­ság és a kölcsönös megértés légköré­ben­­tartott tárgyalásokon megvitatták a Szovjetunió és Kubai Köztársaság testvéri kapcsolatainak további erősí­tését, a politikai, gazdasági, kulturális és más területeken megvalósuló együtt­működés kérdéseit. A két fél teljes megelégedéssel nyilatkozott a Szovjet­unió és Kuba eddigi tevékeny, gyü­mölcsöző és sokoldalú együttműködé­séről. (TASZSZ) Szovjet—nigériai kereskedelmi egyezmény A Szovjetunió és Nigéria képviselője aláírta a két ország három évre szóló kereskedelmi egyezményét — jelenti a TASZSZ. Az egyezményről részlete­ket nem tettek közzé. A két ország árucsere-forgalma tavaly 31,2 millió rubel volt. A Szovjetunió elsősorban tehergépkocsikat, személyautókat, he­gesztőberendezéseket, cementet, olajat és cukrot szállít Nigériának, cserébe pedig főként kakaóbabot vásárol. NAPRÓL NAPRA ♦ A VÁLLALATI TEVÉKENYSÉGNEK A NÉPGAZDASÁGI ÉRDEKET kell szolgálnia, s így a vállalatoknak aktívan részt kell venniök a gaz­­dasági egyensúly fenntartásában — ez volt a vezérgondolat a Külke­reskedelmi Minisztérium, a külkereskedelmi vállalatok vezetőinek és párttitkárainak részvételével megtartott aktívaértekezleten. A­ gazda­sági egyensúly megteremtése a külkereskedelemben az exportorien­táció erősödését, a forinttakarékosságot és ezen belül az import ész­szerű keretek között tartását jelenti. ♦ A DÁN GAZDASÁG VIHAROS ÉVEK után nyugodtabb utak felé közeledik — hangoztatják hivatalos gazdasági körökben. Ezt a kor­mány erélyes intézkedései biztosítják majd. Hol áll most Dánia, hogyan alakult az ország fő gazdasági szektorának, a mezőgazdaságnak ered­ményessége, s miért orientálódik Dánia a Közös Piac felé? Ezekre a kérdésekre kísérli meg a válaszadást cikkünk. ♦ A JUGOSZLÁV—CSEHSZLOVÁK KERESKEDELMI KAPCSOLA­TOKRÓL közlünk szemelvényt a Világsajtóból című rovatban. Néhány nappal ezelőtt írták alá a két ország jövő évi kereskedelmi megállapo­dását, s ennek kapcsán ismertetjük a jugoszláv—csehszlovák árucsere­forgalmat, összetételét és a megoldásra váró kérdéseket. ♦ IDEGENFORGALMI EREDMÉNYEINK az idén előreláthatólag jóval meghaladják az előzetes várakozásokat. Az idegenforgalomban mutat­kozott legfontosabb tendenciákat ismertető írásunk megállapítja töb­bek között, hogy a szeptember végéig hazánkba érkezett külföldiek száma — Jugoszláviát kivéve — minden fő partnerország tekintetében lényegesen meghaladta a tavalyit. ♦ A SZOVJETUNIÓ A VILÁG MÁSODIK LEGJELENTŐSEBB FÖLD­­GÁZKITERMELŐJE, az ismert földgáztartalékok mennyiségét nézve azonban az első helyen áll. A szovjet gázipar eddigi eredményeiről, a folyamatban levő ötéves terv előirányzatairól, és a feladatokról tájékoztat a negyedik oldalon közölt írás. ♦ ALGÉRIA GAZDASÁGI ÉLETÉBEN döntő szerepe van a kőolajnak és földgáznak. A Franciaországgal vívott kőolaj csata Algéria részéről megnyertnek tekinthető — hangsúlyozta Bumedien, mivel az ország kőolaját egyre növekvő mennyiségben vásárolják külföldön, a franciák bojkottfelhívása ellenére is. Írásunk tájékoztat Algériának a földgázzal kapcsolatos legfontosabb terveiről is. Az amerikai segélyprogram leszavazása és a ,,77”-ek A „hetvenhetek” egy hete tartó limai miniszteri konferenciájától a hét végén világszerte azt várták, hogy fellázad az Egyesült Államok ellen. Az okot erre az adta volna, hogy az amerikai szenátus elvetette a Nixon-kor­­mány külföldi katonai és gazdasági segélyprogram-tervezetét. Általános meglepetésként hatott, hogy a Limában tartózkodó miniszterek meglehetősen érdektelenül és közönyösen fogadták a Washingtonból érkezett hírt. Egy­két Amerika-barát állam Peruban tartózkodó képviselője magánbeszélgeté­sekben ugyan ’’hihetetlennek” nevezte a döntést, de általában a „megvárjuk és meglátjuk” elve uralkodott. A limai konferencia munkáját egy­általán nem zavarta meg az USA sze­nátusának döntése. Mercado Jarrin, perui külügyminiszter az általános han­gulatot foglalta össze, amikor kifejtette: „amit mi akarunk, az a kereskedelem, nem pedig a segély”. Az egyik afrikai delegátus még azt is megkockáztatta: a szavazás eredménye a legjobb dolog, ami a fejlődő országok számára meg­történhetett. „Nem alamizsnát akarunk, hanem igazságos lehetőséget a gazda­sági versenyhez.” A limai konferencián dolgozzák ki a hetvenhetek csoportjában érdekelt fejlődő országok azt a gazdasági stra­tégiát, amelyet az UNCTAD jövő ápri­lisi santiagói konferenciáján követnek majd. Ennek a stratégiának egyik alap­ja már eddig is az a követelés volt, hogy igazságos feltételeket biztosítsa­nak a fejlett országok a kereskedelem lebonyolításához. Ebben az összefüggés­ben különösen az Egyesült Államok 10 százalékos importpótadója és a nyersanyagok jelenlegi világpiaci ár­rendszere került a bírálatok közép­pontjába. A fejlődő országok reagálása tulaj­donképpen legtöbbjüknek az amerikai gazdasági segélyhez való viszonyulását tükrözi. Úgy vélik, az USA feltételei súlyosak. Amit a fejlődő országok ed­dig megtettek, a jövőben közvetlen amerikai segély nélkül is megtehető — mondják. Kétségtelen azonban, hogy számos országot, különösen a legszegé­nyebbeket hátrányosan érinti majd a segély ideiglenes megszűnte. A most leszavazott nixoni segély­­program 3,4 millió dolláros, ennek döntő része a dél-vietnami és a kam­bodzsai rendszernek jutott volna, ka­tonai segély formájában. Nagy összeget szánt Izraelnek is, s ezek mellett csak töredék a fejlődő országok számára elő­irányzott tényleges segély, amely fő­ként az ENSZ különböző szervein ke­resztül jut el rendeltetési helyére. A le­szavazott segélyprogramból 143 millió dollár került volna az ENSZ gyermek­alapjába, fejlesztési alapjába és a me­nekülteknek biztosított segélyalapba. A limai konferencia egyébként a hét végén sűrített programban folytatta munkáját. Vasárnap zárt ajtók mögött bizottságok tárgyaltak a limai nyilat­kozat végleges szövegéről. Ezenkívül ajánlásokat dolgoznak ki arról, hogyan lehetne segítséget nyújtani a legkevésbé fejlett országoknak, valamint javítani a közlekedést a fejlődő országok közötti kereskedelem ösztönzése érdekében. A konferencia plenáris ülésein a kü­lönböző felszólalók kifejtették nézetei­ket a jelenlegi nemzetközi pénzügyi helyzetről is. Raoul Prebisch, a neves közgazdász szerint az arany töb­bé nem játszik szerepet a mai világ­ban. Sík rászállt az arany teljes trón­fosztásáért és olyan nemzetközi pénz­nem megteremtését követelte, amely elsősorban a fejlődő országok érdekeit veszi figyelembe. Malik indonéz kül­ügyminiszter is a kereskedelmi és fi­zetési rendszer megreformálását köve­telte. Uganda delegátusa hangsúlyozta: a hetvenhetek fejlődésükben eljutottak olyan fokra, hogy állandó szervezetet létesítsenek. Bejelentette, hogy kormá­nya hajlandó lenne otthont adni a het­venhetek állandó titkárságának. Ennek felállításához kért támogatást a konfe­renciától. Brazília küldötte elsősorban a legelmaradottabb országok gazdasá­gi támogatásban részesítéséről szólt. Azt a javaslatot terjesztette elő, hogy ezeknek az országoknak megsegítésére „nemzetközi segélyalapot” létesítsenek. V. A. SCHILLER LONDONBA LÁTOGAT Nyugatnémet politikusok a valutaválságról Londonban bejelentették, hogy Schil­ler nyugatnémet pénzügyminiszter no­vember 9-én a brit fővárosba érkezik. Barberrel, brit kollégájával a hivatalos közlemény szerint közös érdekű pénz­ügyi és gazdasági problémákat vitatnak meg. A brit—nyugatnémet megbeszélések hátterét világítja meg az az interjú, amely a Schiller-látogatás bejelentésé­vel eg­yidőben látott napvilágot a Times­­ben. Scheel nyugatnémet pénzügymi­niszter a londoni lap tudósítójának azt mondotta, hogy a jelenlegi nemzetközi pénzügyi válság részben a Közös Piac kibővítésével kapcsolatos amerikai ag­godalmakra vezethető vissza. A poli­tikus szerint Nixon elnök azért válasz­totta a mostani időszakot a nemzet­közi pénzügyi és kereskedelmi rendszer reformjának a követelésére, mert min­den valószínűség szerint számolt a Kö­zös Piac kibővítésének következményei­vel. Amerika mindig a szervezet kere­teinek tágítását pártolta — fűzte hozzá —, azonban a jelenlegi gazdasági hely­zetben aggódik a nagy Közös Piac ke­reskedelempolitikai és gazdasági követ­kezményeitől. Komolyan kell venni az amerikai aggodalmakat — hangsúlyozta Scheel — és nem szabad megcáfolni azokat a várakozásokat, hogy az euró­pai közösség a jelenlegi problémák meg­oldásában alkotó módon működjék közre. A valutaválságról Brandt kancellár is nyilatkozott az elmúlt napokban. A francia televíziónak adott interjújában a kancellár kijelentette, hogy az EGK az idén tavasszal és nyáron a különböző kiindulási koncepciók miatt nem tudott közös intézkedéseket hozni. A kancellár a még fennálló nézeteltérések rendezé­sére sürgette a francia államfővel való csúcstalálkozót. Brandt a Pompidouval tartandó eszmecserét még ebben az év­ben kívánatosnak látná. A nyugatnémet televíziónak adott nyilatkozatában Brandt kifejtette, hogy a pénzügyi válság megoldását célzó francia és nyugatnémet elképzelések közelebb kerültek egymáshoz. Francia­­ország és az NSZK meggyőződése nem különbözik, nézeteltérések csak külön­böző részproblémákban vannak, pél­dául a piacon jelentkező egyes elő­nyökről és hátrányokról. Ezeket azon­ban könnyen át lehet hidalni — fűzte hozzá. (DPA, Reuter)

Next