Világgazdaság, 1973. március (5. évfolyam, 42/1044-64/1066. szám)

1973-03-01 / 42. (1044.) szám

Folytatódó idegesség a devizapiacokon Tegnap ismét gyengült a dollár a nyugat-európai devizapiacokon, oly­annyira, hogy Zürichiben é­s — egyes értesülések szerint — Frankfurtban is a központi bank támogatására szorult. Ennek megfelelően felszökött az arany ára a londoni és a zürichi szabadpiacon. A szakemberek, kereskedők, kommentátorok egyre­­tanácstalanabbul figyelik a nem szűnő válságot. Igaz, hogy naponta terjednek el különféle híresztelések, amelyek indokolják az amerikai valuta aznapi gyengülését. Tegnap például arról beszéltek, hogy a közel-keleti olajfertőségek nem hajlandók dollárban elfogadni aranyat érő nyersanyaguk ellenértékét. A tartós idegességnek azonban mélyebben fekvő oka van. Hogy ez mi, arról megoszlanak a vélemények. Lehet, hogy a rög­zített valutaparitásokra épülő valutarendszerből való kiábrándulást tükrözi, a csalódást, hogy reménytelennek látszik a nyugat-európai valutapolitikai együttműködés megvalósítása és egyre kilátástalanabbnak a valutarendszer reformja. Vannak, akik Washington tudatos politikáját sejtik a válság mögött. A hírügynökségi jelentésekből kiraj­zolódó devizapiaci képet könnyű rövi­den összefoglalni, hiszen alig különbö­zik attól, amit az utóbbi napokban megszoktunk: a dollár nyitáskor Zürichben, ahol elméletben szabadon lebeg az árfolyama, annyira esett, hogy a Svájci Nemzeti Bank interven­ciós vásárláshoz folyamodott. Ennek hatására Frankfurtban, Londonban és a többi központban is fokozódott a dollár kínálata. Állítólag a Bundes­bank is eszközölt támogató vásárlást. Az aranypiacon unciánként 1,60 dollár­ral emelkedett a jegyzés, de később egy kissé lanyhult. A forgalom sem a devi­zapiacokon, sem az aranypiacokon nem volt a múlt pénteki pánikhoz fogható. Az idegesség nem annyira a piaci tevé­kenységen, mint inkább az árfolyamok alakulásán volt mérthető. Az aranypiacot elsősorban még min­dig azok a washingtoni hírek foglal­koztatják, hogy Volcker pénzügymi­niszterhelyettes a dollár devalválása előtt javasolta a Tízek csoportjának: a központi bankok aranykészletének felhasználásával törjék le az aranyár emelkedését. Ettől a javaslattól azon­ban kénytelen­ volt elállni, mert az egyik kormány — feltehetőleg a fran­cia — ellenezte. Volcker kedden a szenátus pénzügyi bizottságában hang­súlyozta, hogy a Nixon-kormány most is ésszerűnek tartaná az ilyen akciót. Hozzátette azonban, hogy erre csak a központi bankok közös megegyezésével van lehetőség, és az USA elzárkózik az egyoldalú akciótól. Nyilatkozatának ez a második része hatott, úgy látszik, erősebben. Kevesebb figyelmet keltett azzal, hogy hangoztatta: a Nixon-kor­­mány semmi esetre sem lesz hajlandó még egyszer devalválni a dollárt. Az áremelés irányába­­hatottak azok a hí­resztelések is, hogy az arab olajtermelő országok ezentúl nem hajlandók dol­lárt elfogadni az olajszállítmányok vé­telárának kiegyenlítésére, valamint az a tokiói bejelentés, hogy a japán kor­mány a jövő hónapban az eddiginél magasabb áron fogja a belföldi piacra bocsátani azt a körülbelül 5 tonna ara­nyat, amelyet importált (Japánban az arany importja állami monopólium). A dollár kétszeri leértékelése általá­nosan megingatta a bizalmat a rögzített árfolyamokon alapuló­ valutarendszer­ben. Ezt a véleményt szűri le számos szakértő a legújabb fejleményekből. Különösen figyelemre méltó Triffin­­nek, a Nemzetközi Valuta Alap volt igazgatójának nyilatkozata,­ amelyet a Reuter tudósítójának adott. A valuta­­reform előkészítése — mutatott rá — teljesen elakadt. Ebből csak arra lehet következtetni, hogy nincs meg a poli­tikai akarat a monetáris rend helyre­­állítására. Ehhez járul, hogy az Egye­sült Államok kormánya ellenzi a tőke­áramlás korlátozását, sőt fel akar­ja sza­badítani a tőkekivitelt. Így azt a be­nyomást kelti, mintha ■ szándékosan igyekezne megakadályozni a valuta­piacok lecsendesítését, hiszen a speku­lációs hullámokban nagy része van a multinacionális konszerneknek, ame­lyeknek túlnyomó részt az Egyesült Államokban van a központjuk. Itt kell megemlíteni, hogy a valuta­­válság leleplezte a Közös Piac tagálla­mainak egyenetlenségét. Az NSZK nem volt hajlandó a márkát felértékelni, Franciaország a kettős devizapiac be­vezetésére akarta rábeszélni partnereit — eredménytelenül. Anglia megtagadta a font árfolyamának rögzítését, Olasz­ország felszabadította a líra árfolyamát, a­ Benelux-országok tiltakoztak az el­len, hogy őket kihagyták a rendezésből. Brüsszelben — a WWD legújabb érte­sülése szerint — kizártnak tartják, hogy az egyetlen lehetségesnek tűnő és egyre gyakrabban emlegetett megoldást, a közös piaci valuták ö­sszehangolt lebeg­tetését belátható időn belül megvaló­sítsák. _p Dr. Tímár Mátyás fogadta a svájci gazdasági küldöttséget Dr. Tímár Mátyás miniszterelnök­helyettes tegnap fogadta a svájci ipar és kereskedelem érdekképviseleti csúcs­szervének küldöttségét, amely a Ma­gyar Kereskedelmi Kamara meghívásá­ra tartózkodik Budapesten. A találkozó résztvevői egyaránt kifejezték, hogy a gazdasági kapcsolatok bővítése mindkét ország számára hasznos lenne. Magyar­­ország és Svájc adottságai a jelenlegi­nél jóval nagyobb kereskedelmi forgal­mat tennének lehetővé. A svájci kül­l­döttség különösen azt tartaná hasznos­nak, ha országuk kisebb cégei is keres­kedelmi kapcsolatokra lépnének a ma­gyar vállalatokkal. Kínai delegáció látogat Kelet-Európába Mongóliában, Magyarországon, Cseh­szlovákiában, Lengyelországban és az NDK-ban tesz látogatást a Csou Hua­­min külkereskedelmi miniszterhelyet­tes vezette kínai kormányküldöttség, amely tegnap indult el Pekingből. A miniszterhelyettes a négy­ országban aláírja az idei évre vonatkozó árucse­re-forgalmi egyezményeket. A küldött­ség az NDK külkereskedelmi minisz­tériumának meghívására megtekinti a Lipcsei Tavaszi Vásárt. (AP-DJ) Felszólalások a washingtoni szovjet-amerikai kereskedelmi konferencián Casey, az USA külügyminisztérumá­­nak gazdasági kérdésekben illetékes ál­lamtitkára tartott megnyitó beszédet a szovjet-amerikai kereskedelem kérdé­seiről folyó konferencián. A washing­toni értekezleten, amelyet az amerikai gyáriparosok országos szövetsége ren­dezett, felszólalt Flanigan, Nixon gazda­sági tanácsadója, az amerikai­ törvény­­hozás több képviselője, és Alhimov külkereskedelmi miniszterhelyettes, a szovjet küldöttség vezetője. Az USA külügyminisztériumának ál­lamtitkára megnyitó beszédében kifej­tette: az amerikai ipar részéről „fo­lyamatos erőfeszítésre” van szükség ahhoz, hogy a két ország közötti ke­reskedelem — ami napjainkban szinte marginális — számottevően fejlődjék. Jó kiindulópontnak ígérkezik a tavaly októberben kötött hároméves kereske­delmi egyezmény, ami keretül szolgál ahhoz, hogy az Egyesült Államok a szovjet piacon utolérje a nyugat-euró­pai országokat. A helyzet — mondotta — a gazdasági együttműködést teszi kívánatossá, ami egyszersmind „a ka­tonai versengés mérséklésének irányá­ba hat”. A legnagyobb kedvezmény el­vének biztosítása magában véve nem elegendő, csupán az ajtót nyitja meg; a kereskedelem fokozásához az üzlet­emberek kitartó munkájára is szükség van — jelentette ki Casey. Solomon, a k­épviselőház ügyrendi bi­zottságának tagja azt mondotta: ha az Egyesült Államok és a Szovjetunió biz­tosítják egymás számára a legnagyobb kedvezmény elvét, a Szovjetunió 1980- ban mintegy 1 milliárd 500 millió dol­lár értékű árut exportálhat az USA-ba, a Szovjetunióba irányuló amerikai ex­port pedig elérheti a 2 milliárd 500 mil­lió dollárt. Muskie szenátor kijelentette: az Egyesült Államokban élénk támogatást élvez az amerikai—szovjet kereskedel­mi kapcsolatok bővítésének gondolata. Megjegyezte azonban, hogy a kongresz­­szusban nem kevesen vannak olyanok, akik — úgymond — a kölcsönös keres­kedelem bővítésének alapjául szolgáló törvényjavaslatok elfogadását össze­kapcsolják a „diszkriminatívnak minő­sített” emigrációs politika módosításá­val. Arhimov szovjet külkereskedelmi mi­niszterhelyettes rámutatott, hogy nyitva áll az út a szovjet—amerikai kereske­delem számottevő növelése előtt, ugyan­akkor hozzáfűzte, hogy az 1972-ben megkötött egyezmény óta Moszkva töb­bet tett a korlátozások felszámolásáért, mint Washington. Ashimov utalt arra, milyen kedvezően fejlődnek a Szovjet­unió és Japán, illetve Franciaország, az NSZK és Olaszország üzleti kapcsola­tai. Elmondotta, hogy Olaszország a kö­zelmúltban 700 millió dolláros hosszú lejáratú hitelt nyújtott a Szovjetunió­nak, s­­ az olaszokkal számos kooperáció van folyamatban. Többek között a két ország együttműködik vas- és acél­gyárak, erőművek és egyéb létesítmé­nyek építésében. A miniszterhelyettes utalt arra is, hogy a Szovjetunió szíve­sen fogadj­a­ az amerikai közreműködést a Szovjetunió természeti erőforrásai­nak, közte olaj-, földgázlelőhelyeinek kiaknázásában, erdőgazdaságának hasz­nosításában. Egy Párizsból érkezett jelentés arról számol be, hogy Gromiko szovjet és Rogers amerikai külügyminiszter szer­dai megbeszélésén a vietnami problé­mák mellett bilaterális ügyek, így a kölcsönös kereskedelem kérdései is szó­ba kerültek. (TASZSZ, Reuter, AP-DJ, AFP) Brandt beszélgetése angol újságírókkal Valutapolitikai kérdések állnak a ma este kezdődő Brandt&Heath találkozó középpontjában. A nyugatnémet kancel­lár angol újságírókkal folytatott beszél­getésében tegnap hangsúlyozta, hogy rendkívül fontos a közösség szempont­jából a valutapolitikai tervek koordiná­lása. A központi kérdés pillanatnyilag kétségkívül úgy hangzik — mondta Brandt —, hogy képes-e az Európai Gazdasági Közösség megerősíteni létét a pénzügyi kérdésekről alkotott közös állásfoglalásával. Ha ezen a téren nem tudunk közelebb jutni egymáshoz, e tö­rekvések más területeken sem járnak eredménnyel — fejtette ki a kancellár. A legutóbbi dollárválság egyik biztató szempontja, hogy a vártnál szorosabb együttműködést eredményezett Anglia, Franciaország és az NSZK között. Anglia pénzügyi téren szorosabban kötődik Nyugat-Európához, mint az Egyesült Államokhoz, még ha a font sterling továbbra is kívül marad a szű­kített közös piaci árfolyamingadozási sávok rendszerén — ezt a következtetést vonta le Brandt abból a tényből, hogy a legutóbbi válság idején Heath Barber pénzügyminisztert Párizsba küldte. A Reuter-iroda jól tájékozott londo­ni köröket idézve azt írja, hogy Heath Bonnban valószínűleg nem lesz olyan helyzetben, hogy határozott valutapoli­tikai kötelezettségeket vállaljon. NAPRÓL NAPRA ♦ A DOLLÁR GYENGÜLÉSE ÉS AZ ARANY DRÁGULÁSA tegnap is folytatódott a nyugat-európai központokban. A nem szűnő válság­hangulatból arra lehet következtetni, hogy a nyugati pénzvilág kiáb­rándult a rögzített árfolyamokon alapuló valutarendszerből. Vannak, akik Washington tudatos politikáját sejtik a válság mögött. ♦ NYITVA ÁLL AZ ÚT A SZOVJET—AMERIKAI KERESKEDELEM számottevő növelése előtt — mutatott rá Ashimov szovjet külkeres­kedelmi miniszterhelyettes a két ország kereskedelmi kérdéseiről folyó washingtoni konferencián. Hozzáfűzte­­azonban, hogy Moszkva a tavaly kötött egyezmény óta többet tett a korlátozások felszámolá­sáért, mint Washington. Casey amerikai külügyminisztériumi állam­titkár azt emelte ki, hogy az USA a Szovjetunióval folytatott keres­­k­edeleikben még mindig messze elmarad Nyugat-Európától. ♦ A TŐKÉS VILÁG OLAJFOGYASZTÓ ORSZÁGAINAK csúcskonfe­renciát kellene tartaniuk — hangsúlyozta Jackson amerikai szenátor. A sürgős konzultációra azért van szükség, mert a fogyasztó államok egyre inkább rászorulnak a közel-keleti nyersolajra. Egy másik hír szerint Irak felkérte az arab országokat, hogy ne szállítsanak kőolajat azoknak az államoknak, amelyek katonai, politikai és gazdasági támo­gatásban részesítik Izraelt. ♦ HÁROMSZOROS ÁRUCSERE-FORGALOM NÖVEKEDÉST irányoz elő a tavalyihoz képest az 1973. évi magyar—szovjet belkereskedelmi választékcsere megállapodás, amelyet Moszkvában Szurdi István és Sztrujev belkereskedelmi miniszter írt alá. Sztrujev lapunk moszkvai tudósítójának adott nyilatkozatában első helyen a tudományos-mű­­szaki kapcsolatok elmélyítését emelte­ ki.­ ­ § * Qh­ «fi VIETNAM JELENE ÉS JÖVŐJE II. Még meg sem száradt a tinta a Vietnam tűzszüneti egyezmény aláírásain, máris megindultak a segélyfelajánlások. Ami a VDK-t illeti, a háború hosszú éveiben a szocialista országok segítsége nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy az élet nem állt meg, a gazdaság fejlődhetett. Minden valószínűség sze­rint ez a segítség — mint a szocialista államok felelős­ vezetői hangsúlyozzák — adja a VDK újjáépítésének gerincét is. Legalább 15 milliárd dollár kell Vietnam újjáépítéséhez — vélekednek a franciák. A japán üzletemberek 12,5 milliárd dollárt is elegendőnek tartanak ahhoz, hogy a VDK és Dél- Vietnam begyógyítsa háborús sebeit. Az amerikai szakértők sokkal szűk­keblűbbek, szerintük Indokína négy országában a gazdaság helyreállításához 7.5 milliárdra lesz szükség. Nemcsak az újjáépítési és helyreállítási költségek nagyságáról vitatkoznak, de arról is, milyen formába öltöztessék a segélyeket. Az is kérdés, ki milyen feltételekkel hajlandó adni, illetve átvenni azokat. Háborús jóvátétel, kártérítés, újjáépítési segély, vagy olyasvalami lesz-e — ahogy egyes fellengzős nyugati cikkírók mondják —, amilyen a második világháború utáni Marshall-terv volt. A VDK kétoldalú megállapodások keretében akar a segélyekről tár­gyalni, és elvárja az Egyesült Államok­tól, hogy az általa okozott sebek be­­gyógyításában oroszlánrészt vállaljon. Thieu természetesen örömmel ragad meg — formájától függetlenül — min­den segélyt. Az Egyesült Államok — mondta a Fehér Ház egyik szóvivője — hozzájárul a sebek begyógyításához, Vietnam újjáépítéséhez, de nem áll szándékában az egész terhet vállalni. Számít arra, hogy a költségekhez más országok és nemzetközi szervezetek, valamint magánberuházók is hozzájá­rulnak. Japán, Ausztrália és Norvégia már jelezte, szívesen támogatna vala­milyen nemzetközi segélyakciót. Az EGK brüsszeli bizottsága is tanulmá­nyozza a közös fellépés lehetőségét. Dióhéjban talán így foglalható össze a nagyon sokrétű politikai-gazdasági küzdelemnek ez a még függőben levő része. Most nézzük meg, ki mennyit ígér. Az Egyesült Államok — sugalmazott híresztelések szerint — 5 évre elosztva 7,5 milliárd dollárt szán Indokínának, az összeg kétharmadát Dél-Vietnam, Laosz és Kambodzsa kapná, 2,5 mil­liárd pedig a VDK-nak jutna. Ez az el­képzelés csak kongresszusi jóváhagyás esetén valósulhat meg. Washingtonban azonban a kongresszus mindkét házá­ban erősödik az újjáépítési segély gon­dolatával szemben az ellenállás. Nixon nem hajlandó a segélyt háborús jóvá­tételnek nevezni, és ezzel ürügyet szol­gáltat arra, hogy a „héják” a „kommu­nista ellenség segélyezése” miatt hábo­­rogjanak. A „galambokat” viszont az nyugtalanítja, hogy a „békebefektetés” csak az Egyesült Államok indokínai el­kötelezettségét konzerválná. Végül a törvényhozás minden politikai irány­zatánál ellenállást vált ki az a tény, hogy Nicxon a költségvetésben egyet­len centet sem tervezett e célra, vagyis a kongresszust olyan népszerűt­len döntés elé állítja, hogy a már amúgy is könyörtelenül lefaragott szo­ciális kiadások további megkurtítása árán kelljen előteremteni a szükséges pénzalapot. A vitát most április 30-ig felfüggesztették. A kongresszus addig meg akar győződni arról, hogy nem „az amerikaiak kárára” segélyezik In­­dokínát, vagyis, hogy a költségvetés már korábban jóváhagyott szociális ki­adásai érintetlenek maradnak-e. Tokió hajlandó olyan nemzetközi konzorciumba társulni, amelyet a Vi­lágbank hoz létre. 7,5 milliárd dollárt — nem hivatalosan — már fel is aján­lott a két Vietnam újjáépítéséhez. Ebből még az idén 1 milliárd dollárt szándékoznak befektetni a térségbe. Japán a VDK első számú tőkés szállí­tója (évi 5—7 millió dollárért visz oda árut, és valamivel többért szállít haza nyersanyagot, főleg antracitot), Dél- Vietnamot pedig potenciális szállítóként tartja számon (gyümölcsöt, halat, gyen­ge minőségű rézércet és kaolint vesz onnan). Japán 1970-ben 1,8 millió dol­lár, 1971-ben 30 millió, 1972-ben 50 mil­lió dollár segélyt adott Dél-Vietnam­­nak. Ezek az összegek azonban rend­szerint japán cégek beruházásait kö­vették, amelyek a „koreai boom”-hoz hasonló konjunktúrát remélnek a hely­reállításban való részvételüktől. A japán vállalkozókat elsősorban a köz­utak, vasutak újjáépítése és kibővítése, a kikötői berendezések szállítása, erőmű­vek építése érdekli — tehát mindaz, ami későbbi jelenlétüket tenné kényel­messé. A bonni kormány 30 millió nyugat­német márka „emberbaráti” és 100 mil­lió márka újjáépítési segélyt ígért. Tíz tartomány közösen 2 millió márkát, egy magán segélyszervezet 1 millió márkát ad a dél-vietnami menekülteknek. Epp­­ler gazdaságügyi miniszter utasítást kapott, hogy átfogó programot dolgoz­zon ki arra, miként kapcsolódjék be az NSZK a négy indokínai ország infra­struktúrájának újjáépítésébe. Franciaország komoly tapasztalatok­kal rendelkezik Indokínában és bár a hozzájárulás mértékéről még nem nyi­latkozott, nagyon valószínűnek tűnik, hogy presztízs szempontokból sem akar majd az általános segélyezésből ki­maradni. Tárgyal az északi gátak és halászhajók rendbehozataláról, és ösz­tönző feltételekkel hitelt és export­­garanciát nyújt a francia külkereske­dőknek, különösen a Vietnamban be­ruházni kívánó vállalatoknak. Svédország kötelezte el magát a VDK mellett valamennyi nyugati ország kö­zül a legerősebben. Alacsony kamat mellett hosszú lejáratú kölcsönt nyújt Észak-Vietnamnak 1970 óta azzal a megkötéssel, hogy az előirányzott évi 50 millió koronát csak a béke helyre­­állítása után lehet folyósítani. 1971— 72- ben 31,3 millió koronát adott, 1972— 73- ban 190 millió koronát szán (és eb­ben már benne volt az újjáépítésre tar­talékolt kétszer 50 millió korona is) a demokratikus Vietnamnak. Az előirány­zat szerint 1973—74-ben 100 millió svéd koronát, 1974—75-ben 130 millió koro­nát küldenek. Dél-Vietnamnak 5 millió korona azonnali emberbaráti segélyt adnak, amiből 3,5 milliót a DIFK ellenőrzése alatt álló területeknek és 1,5 milliót a buddhista egyházaknak juttatnak a me­nekültsegélyezésre. 1971—72-ben 3 mil­liót kapott, és 1972—73-ban 10 milliót kap az ideiglenes kormány. A szocialista országok, élükön a Szov­jetunióval, a békés élet megindításához szükséges termékek és felszerelések szállításával, komplett termelőegységek felépítésével, berendezésekkel, sőt be­indításával járulnak hozzá a VDK fej­lesztéséhez. Magyarország házgyárakat, kórházi berendezéseket, gyógyszereket, baromfi­­telepet, házinyúltenyésztő-farmot, te­­nyészsertéseket szállít majd a VDK-ba. Magyar szakemberek irányításával szer­vezik meg az északi országrészekben a kukoricatermesztést, paprikavetőmagot szállítunk, hogy termését visszahozzuk. Magyar mérnökök városterveket készí­tenek, tanulmányozzák annak lehetősé­gét, miképpen segíthetjük a VDK bauxitkincsének feltárását, tudományos kutatásokat folytatnak az átlagnál sok­kal magasabb hőfokon égő vietnami antracit brikettezéséről. A VDK-ban egyébként kenyérgyára­kat, házgyárakat, cementgyárakat, tég­lagyárakat, jéggyárakat, erőműveket, hűtőházakat, egy sörgyárat, egy másik helyen csavargyárat építettek a szocia­lista országok hozzájárulásaiból. A ke­let-európai szocialista országok szakem­berei most az ón- és szénbányák re­konstrukcióján, az energiahálózat egész rendszerének kidolgozásán munkálkod­nak. Dr. Berkes Júlia

Next