Világgazdaság, 1973. április (5. évfolyam, 65/1067-81/1083. szám)

1973-04-03 / 65. (1067.) szám

1973. ÁPRILIS 3. Hosszú távra szóló megállapodás Amerikai hitel az algériai földgáziparnak Létrejött a végleges megállapodás az Egyesült Államok és Algéria között a világ legnagyobb földgáz-cseppfolyósító üzemének létesítéséről Arzewben. A ki­vitelező az amerikai Chemical Const­ruction cég lesz, amelynek szóvivője elmondta, hogy az építkezés május 1-vel kezdődik. A lassan már több éve folyó tárgyalások a hét végén fejeződ­tek be, amikor az amerikai Export- Import Bank és az algériai Sonatrach állami kőolaj- és földgázipari vállalat képviselője aláírta a hitelmegállapodást. A Chemical Construction szóvivője elmondta, hogy a teljes beruházási költ­ség 2 milliárd dollár, s a most aláírt legutolsó hitelmegállapodás 556 millió dollárról szól. Ezt részben az Eximbank, részben pedig egy nemzetközi konzor­cium nyújtja; utóbbit az Eximbank ga­rantálja. A konzorciumban amerikai pénzintézetek mellett kanadai és japán bankok is helyet kapnak. Az arzewi földgáz-cseppfolyósító napi kapacitása 200 ezer barrel kőolajnak, illetve 49 ezer tonna szénnek megfelelő földgáz lesz. A termelés 1976 áprilisá­ban kezdődik, az üzem 1977 közepén éri el teljes tervezett kapacitását. A mostani hitelmegállapodás előfel­tétele volt annak, hogy megvalósulhas­son a Sonatract és az amerikai El Paso hosszú lejáratú földgázszerződése. En­nek alapján az El Paso évente 10 mil­liárd köbméter cseppfolyósított földgázt kap 25 esztendőn keresztül, 1976-tól kezdve. A földgázt a szaharai Hassi R’mel térségéből szivattyúzzák Arzew­­be, az Oran közelében fekvő kikötővá­rosba. A cseppfolyósított gázt azután kilenc tartályhajón szállítják az Egye­sült Államok keleti partvidékére, ahol ismét gázzá konvertálják és ipari fűtő­anyagként használják fel. Az algériai nyersanyag jelentősen hozzájárul az amerikai földgázhiány mérsékléséhez és csökkenti a környezet­­szennyező hatásokat is, mert kevésbé szennyezi a levegőt kéndioxiddal, mint az olaj- vagy széntüzelésű erőművek. (Reuter) Expanzív gazdasági program Irakban Barter-üzletek vagy kemény valuta Irakban április 1-vel kezdetét vette az új gazdasági év. Ebből az alkalomból eltörölték a tavalyi államosításkor meg­hirdetett takarékossági rendszabályokat, sőt az 1973/74-es új évre rendkívül expanzív politikát hirdettek meg — írja a Reuter jelentése. Jazrawi ipar­ügyi miniszter elmondta, hogy az Iraq Petroleum Company-vel született végle­ges kártalanítási megállapodás újból megnyitotta az iraki nyersolaj előtt a tőkés piacokat. Az innen beáramló ke­mény valuta ambiciózus fejlesztési ter­vek megvalósítását teszi lehetővé nem­csak az olajiparban, hanem az ipar más ágazataiban és a mezőgazdaságban is. A most végződő pénzügyi évben a takarékossági intézkedések miatt egyet­len új programot sem kezdtek el, csak a régieket folytatták, az április 1-vel kezdődő 12 hónapban viszont 310 millió iraki dinárt (megközelítőleg 1 milliárd dollárt) fordítanak új beruházásokra. Feltétlenül összefügg a bagdadi kor­mány új rendkívül expanzív gazdasági koncepciójával az a feltételezés, hogy Irak a jövőben nem barter-üzletek ke­retében adja el a nyersolajat, hanem készpénzért. A bejrúti Middle East Economic Survey bagdadi ipari körökre hivatkozva azt írja: Bagdadban nem akarják többé az olajat a korlátozott lehetőséget nyújtó barter-megállapodá­­sok keretében szállítani, amikor az már kemény devizáért is értékesíthető az IPC-vel született megállapodás után. A szocialista országok többségének hosszú lejáratú gazdasági megállapo­dása van Irakkal, amelyekben ezek az országok hitelkeretet nyitottak Irak szá­mára. A konkrét hitelmegállapodások mindig olyan záradékkal készültek, hogy a törlesztés iraki részről nyers­olajjal történik. A­ bejrúti gazdasági hetilap értesülései szerint Irak vala­mennyi eddigi hitelmegállapodását tel­jesíteni fogja, de ezen túl minden vásárlójának kemény valutával kell fi­zetniük az iraki olajért. A bejrúti újság szerint bizonyos ese­tekben Irak nyilvánvalóan kivételt tesz, és hajlandó barter-üzletet is kötni, ha ez, a fajta üzlet legalább olyan elő­nyös, mintha az olajat devizáért adták volna el. Mindenesetre Bagdadban — írja a lap — Irak utolsó barter-üzlete­­ként említik az olasz ENI-vel kötött megállapodást, amelynek keretében Irak 20 millió tonna olajat szállít 10 év alatt, és cserébe ipari gyárat, gépeket és berendezéseket, valamint technológiát kap. (Reuter, AP) TANÁCSKOZÁS BENGÁLIA SEGÉLYEZÉSÉRŐL A Bengáli Népköztársaságnak 550 millió dollár külföldi hitelre van szük­sége, hogy finanszírozhassa a júliusban kezdődő ötéves gazdaságfejlesztési terv programjait — mondta a kormány kép­viselője a Daccában tartott kétnapos nemzetközi konferencián. Ezen 17 or­szág (Belgium, Ausztrália, Anglia, Ka­nada, Dánia, Franciaország, az NSZK, Olaszország, Japán, Hollandia, Új-Zé­­land, Norvégia, Románia, Svédország, Svájc, az Egyesült Államok és Jugosz­lávia) és hat nemzetközi szervezet, töb­bek között az EGK, az Ázsiai Fejlesztési Bank és a Nemzetközi Valuta Alap kép­viselői vettek részt és vitatták meg Bangla­desh gazdasági helyzetét és az újjáépítéshez szükséges segítséget. A konferencia alapvető célja az volt, hogy megértesse a külvilággal az or­szág fejlesztési törekvéseit és problé­máit — hangsúlyozta a bengáli kor­mány szóvivője, s hozzáfűzte, hogy e célt elérték. A záróközlemény szerint a résztvevők teljes mértékben egyetérte­nek a bengáli kormány gazdaságfejlesz­tési koncepciójával, amely az elsőbb­séget a mezőgazdaságnak és a születés­­szabályozásnak adja. A tanácskozás több résztvevője vál­lalta, hogy élelmiszersegélyt ad Bangla­deshnek a nagy hiány pótlására, s több — élelmiszert nem exportáló — ország küldötte készpénzt ajánlott fel Bengá­­liának élelmiszerek, műtrágya és mező­­gazdasági gépek vásárlására. A daccai kormány az idén 1,4 millió takát (majd 200 ezer dollár) fordít élelmiszerimport­ra. (Reuter) Lapunk következő száma április 6-án, pénteken jelenik meg. • Brüsszelben szombaton megnyílt az „Europlastica” elnevezésű negyedik nemzetközi műanyagvásár. Az április 8-ig tartó rendezvényen 15 ország ki­állítói vesznek részt. Most első alkalommal a Kínai Nép­­köztársaság is részt vesz az ENSZ Ázsiai és Távol-Keleti Gazdasági Bi­zottságának (az ECAFE-nak) az ülésén. Az április 11-én kezdődő 29. közgyűlé­sen 14 tagú küldöttség képviseli Kínát. • öt évre szóló műszaki együttműkö­dési megállapodást írt alá a nyugat­német Gildemeister szerszámgépgyár szovjet partnerekkel. A szerződés alap­ján a szovjet vállalatokkal közösen szerszámgépeket és más fémmegmun­káló gépeket fejlesztenek ki. A Gilde­­meister már eddig is sok szerszám­gépet exportált a Szovjetunióba, az idén körülbelül 400 darabot szállít. A Román—kínai tudományos együtt­működési megállapodást írtak alá már­cius utolsó napján Bukarestben. A dokumentum szerint 1973-ban és 1974- ben számos szakember utazik tapasz­talat- és információcserére.­­ Az eredeti tervnél előirányzottnál többet költenek 1971 és 1975 között Lengyelországban beruházásokra. Erre a célra 1973-ban 330 milliárd zlotyt for­dítanak. A lengyel beruházásügyi párt­és kormánybizottság döntött így, mivel enélkül az ország nem tud lépést tar­tani a tudományos-műszaki forradalom követelményeivel.­­ Pekingben aláírták a Kínai Népköz­­társaság és Kamerun gazdasági és mű­szaki együttműködési megállapodást. JELENTI • Az OPEC-tagállamok Bécsben ta­nácskozó szakértői megegyeztek a nyu­gati olajtársaságokkal folytatandó tár­gyalások alapjául szolgáló dokumen­tumban. Noha erről részleteket nem hoztak nyilvánosságra, politikai megfi­gyelők szerint a közeljövőben tartandó bejrúti tárgyalásokon az OPEC­ tagál­lamai a dollár leértékelése miatt kelet­kezett veszteségek teljes kompenzálá­sára fognak törekedni.­­ ötven százalékkal emelkedtek az árak Csehszlovákia legtöbb szállodájá­ban. Az azonos kategóriába tartozó szál­lodai szobák ára Prágában és más váro­sokban ezentúl azonos lesz. • Április 9. és 15. között rendezik meg Zágrábban a tavaszi nemzetközi vásárt. Ezen 25 ország több mint 1400 kiállítója mutatja be termékeit. • Franciaország könnyűjármű-gyártá­­sa februárban 6,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit és 276 654 darab volt. Nehézjárművekből 31686 darab készült. A kivitel, most első íz­ben, meghaladta a 170 ezer darabot. A Hollandia gazdasága 1972 utolsó ne­gyedében már a konjunkturális fellen­dülés jeleit mutatta — írja most közzé­tett jelentésében a holland központi bank. Mindenesetre még nincs javulás a beruházások területén, és nem növek­szik a magánfogyasztás sem. • Autoprogress ’73 néven június 26. és július 5. között nemzetközi autóbemu­tatót tartanak a prágai Julius Fucik parkban. A prágai autószalonon 16 ezer négyzetméter alapterületen 15 ország 150 vállalata mutatja be újdonságait. A szocialista országok és a nyugat-európai tőkés államok mellett még Ausztrália is jelezte részvételét. Svéd papírgyár épül a VDK-ban Svédország eddigi legnagyobb kül­földi beruházási programja keretében 300 millió korona (65 millió dollár) költ­séggel papíripari kombinátot és hozzá kapcsolódó létesítményeket épít fel a VDK-ban. A svéd nemzetközi fejlesztési hatóság nevű szervezet irányításával 1977 végére épül fel a több mint 600 munkást foglalkoztató gyár, amelyhez új úthálózatot is lefektetnek, valamint lakóházakat építenek. Az építkezés színhelye Hanoitól északnyugatra található. Itt korábban már működött egy francia papírgyár, amely a háború során elpusztult. Az építkezést vezető stockholmi szervezet igazgatója a Reuter tudósítójának el­mondta, hogy a beruházáshoz szüksé­ges összeget a VDK újjáépítésének se­gélyezésére létesített svéd kormány­alapból fedezik. Szovjet—kínai repülésügyi tárgyalások Kínai polgári repülésügyi küldöttség utazott március 31-én Moszkvába, hogy tárgyalásokat folytasson a Peking—Ir­­kutszk—Moszkva repülőjárat megnyi­tásáról — jelentette be az Új Kína hír­­ügynökség. A megbeszéléseket a két or­szág 1954. évi légiiszállítási egyezményé­nek keretében tartják. A kínai hírügy­nökség nem tett­ említést a tárgyalások várható időtartamáról. (Reuter) Napirenden az EGK mediterrán­ politikája összeültek a Közös Piac­­külügymi­­niszterei, hogy megvizsgálják az EGK kapcsolatait a Földközi-tenger menti államokkal. Megvitatják a brüsszeli bizottság tervezetét, amelynek értelmé­ben a feldolgozott ipari termékekre ki­rótt vámot kölcsönösen csökkentenék, vagyis a mediterrán országok is vám­­kedvezményt, úgynevezett fordított pre­ferenciát adnának. Az Egyesült Álla­mok ebben érdekeinek csorbítását látja, mert romlana versenyhelyzete a medi­terrán országokban. Lehetséges, hogy a fordított preferenciák vitás kérdését végül is kompromisszummal oldják meg: a mediterrán országok belátására bíznák, hogy ugyanolyan mértékű vám­­kedvezményt nyújtsanak az Egyesült Államoknak is, mint a Közös Piac or­szágainak. Franciaország ezt ellenzi és azt akarja, hogy a kérdést a GATT- tárgyalások keretében vitassák meg. A miniszterek foglalkoznak majd Romániának arra vonatkozó kérésével is, hogy a Közös Piac tekintse Romá­niát fejlődő országnak, vagyis terjessze ki az általános vámpreferenciákat Ro­mániára is. (Reuter, AP-DJ) o• ** •• horog takarékossági program A görög kormány tervet jelentett be az állami költségvetésnek körülbelül 300 millió dolláros megnyirbálására. Makarezosz miniszterelnök-helyettes ezenkívül közölte, hogy korlátozzák a nem kereskedelmi bankok által nyújtott hitelnyújtást, és növelik a telekkönyvi átírási adót. Az állami kiadásokat első­sorban a közmunkáknál és az állami épületvásárlásoknál csökkentik. Az in­tézkedés jövő március végéig marad érvényben. A miniszterelnök-helyettes szerint az idén a bruttó nemzeti termék körülbe­lül 7 százalékkal növekszik a tavalyi 10 százalékkal szemben, a megélhetési költségek emelkedése pedig megközelí­ti a 6 százalékot, hacsak nem mérsék­lődik a nemzetközi infláció. A minisz­terelnök-helyettes szerint a kormány a jelen pillanatban nem tervez sem bér­befagyasztást, sem a bérek nagyobb mérvű emelését. (Reuter) Kamatemelés Japánban Japánban a hét végén jelentősen emelték a hivatalos leszámítolási ka­matlábat, hogy­­— mint a hivatalos in­doklás mondja — felvegyék a harcot a paritásmódosítások ellenére felgyorsult inflációs tendenciákkal. A háború óta legnagyobb, 0,75 százalékos emelés után a kamatláb 5 százalékos lesz, egy szint­re kerül a nyugatnémet bankkamattal. Tokiói pénzügyi körök arra számítanak, hogy a jövőben még jobban összehan­­­go­lják Japán és Nyugat-Európa kamat­politikáját. A hitelfelvételek megnehezítése előtt hozták nyilvánosságra Tokióban, hogy a japán főváros körzetében márciusban 9 százalékkal volt magasabb a fogyasz­tási cikkek ára, mint a múlt év azonos időszakában. Egyedül a múlt hónapban 2,3 százalékkal drágultak a kiskereske­delmi árak, és az irányzat tartósnak ígérkezik — jósolják gazdasági szakér­tők. Egy részük azonban aggódik amiatt, hogy a leszámítolási kamat „túlságos emelésével” megtörhet a gazdasági fel­lendülés és egy újabb exportkampány veheti kezdetét. (Reuter) VILÁGGAZDASÁG VALUTÁRIS PARADOXONOK, KÉRDŐJELEK A tőkés nemzetközi valutarendszer­ben sorozatosan megismétlődő váratlan fordulatok, válságok lassan e rendszer állandó jellegzetességévé válnak, így szinte meglepő, hogy a nyugati valuták frontján pillanatnyilag elcsendesült a harci zaj: a nemzetközi devizapiacokon nem indult meg újabb támadás a dollár ellen, sőt az amerikai valuta a nyugat­európai tőzsdéken kisebb, Japánban na­gyobb mértékben megerősödött. Tokió­ban az ottani jegybanknak dolláreladá­sokkal kellett beavatkoznia az árfo­lyam-alakulásba, nehogy az USA javá­ra szolgáló jen-felértékelődés csökken­jen. Ugyanekkor a tervezett monetáris re­form ügyével foglalkozó, Washington­ban tartott újabb tárgyalásokon az USA partnerei igen hajlékony politikát kö­vetve, igyekeztek fenntartani a „bará­ti” együttműködés szellemét, vagy in­kább annak látszatát. E megbeszélések­ről kiadott hivatalos közlemény azt a benyomást kelti, hogy mindenki elége­dett. Nem szükséges túlságosan erős elemzőkészség ahhoz, hogy e jelenségek ellenére a legfőbb kérdés megoldása a nyugati valutarendszer stabilitásának megteremtése még nagyon is várat ma­gára. A közelebbi múlt eseményeit fontol­gatva, arra a következtetésre juthatunk, hogy az egy-két évvel ezelőtt még elképzelhetetlen valutáris fejlemények ellenére fenn kellett és lényegében fenn lehetett ugyan tartani a nemzetközi gaz­dasági forgalom, főleg pedig az árucsere zavartalanságát, ezért azonban máris elég nagy árat kell fizetni. Ez mindazokra vonatkozik, akik részt vesznek a nemzetközi gaz­dasági forgalomban, kivéve azokat, akik valóban spekulációs jelleggel te­vékenykedve a piacokon, busás nyere­ségekre tehetnek szert. Akik eddig a dollár leértékelődésére, illetve más ve­zető valuták felértékelődésére számí­tottak, jól jártak. Azok a vállalatok, külkereskedelmi érdekeltségek azonban, amelyek jogosan keresnek védelmi esz­közöket a számukra kedvezőtlen valu­táris fejlemények során, egyre nagyobb költségek vállalására kényszerülnek. A valutarendszer rendkívüli ingatagsága nagyfokú kalkulációs bizonytalanságot idéz elő, és ezzel összefüggésben az ár­folyamkockázat elleni védekezés (az úgynevezett fedező műveletek) költsé­gei mind jobban felfelé ívelnek. Ily módon nyilvánvaló, hogy az idő múlása sürgeti egy biztonságosabb va­lutarendszer megteremtését. Ezt azon­ban a vezető tőkésországok érdekellen­tétei még mindig erősen hátráltatják, az USA partnerei, szövetségesei az ame­rikai valutáris offenzívával szemben a lassú visszavonulás útját választották, abban reménykedve, hogy majd valahol jobb védelmi állásokat építhetnek ki. A nyugati valutarendszer jelenlegi legfontosabb ismérve a paradoxonok, a kérdőjelek halmozódása. Ezek úgy el­­burjánoztak, hogy cikkünk keretében csupán egyet-kettőt ragadhatunk ki. Kezdjük azzal a közismert ténnyel, hogy ma mindegyik vezető tőkés valuta elvileg „szabadon” lebeg, kivéve több közös piaci valutát, amelyeknél az egy­más közötti viszonylatokban rögzítve van a paritás. Ez a „szabad” lebegés azonban valójában manipulált, mert a jegybankok időnként hol gyengébben, hol erősebben beavatkoznak, vagyis befolyásolják a valutaárfolyamok ala­kulását. A „szabad” lebegtetés tehát csak látszat és egyáltalán nem támaszt­ja alá azokat a teoretikusokat, akik a valutáris bajok meggyógyítását kizáró­lag a valutaárfolyamok szabaddá tételé­ben látják. Míg azonban az ilyen fajta beavatko­zást, a növekvő valutáris állami dirigiz­­must a hatóságok — legalábbis némileg — igyekeznek elkendőzni, addig ez az irányzat egy másik területen teljes lep­­lezetlenségében tárul elénk. Azokra az igen széles körű tőkeforgal­mi korlátozásokra gondolunk, amelyek­nek az lenne a célja, hogy a spekulá­ciós áramlásoknak gátat vessenek. Az ilyen jellegű korábbi intézkedéseket a valuták általános „szabad” lebegtetésé­nek elhatározása után nemcsak nem hatálytalanították — a „tiszta” elmélet szerint ezt kellett volna tenni —, ha­nem ellenkezőleg, számukat gomba­módra szaporították. Ez arra vall, hogy a nyugati kormányok még a manipulált lebegtetéstől sem várták a rövid lejá­ratú tőkék nagy zavarokat okozó áram­lásának kimerülését. A közelmúlt fejleményei során be­bizonyosodott, hogy ezek a devizakorlá­tozások kudarcba fulladtak, mert az ár­folyamváltozásokra számító tőkéseknek mindezek ellenére sikerült céljaik el­érése. Éppen ezért megválaszolatlan a kérdés: valóban sikerül-e most már le­verni a spekulációt? Tagadhatatlan, hogy ha a reálgazda­sági meggondolások legalább részben­­ előtérbe kerülnének, akkor korántsem lenne lehetetlen a dollár árfolyamának tartósabb megszilárdulása. Gondoljunk csak arra, hogy — ame­rikai hivatalos nyilatkozat szerint — a dollár első leértékelésétől napjainkig eltelt időszakban, vagyis mindössze 15 hónap alatt az amerikai valutával szemben például­ a jen 42 százalékkal, a svájci frank 34 százalékkal, a nyu­gatnémet márka 30 százalékkal, a fran­cia frank 21 százalékkal értékelődött fel. A klasszikus vásárlóerő-paritás el­méletének közegében gondolkodva, de akár csak a józan észre támaszkodva felmerül a kérdés: valóban ilyen arányban csökkent a dollár belföldi vásárlóereje az említett valutákéval szemben? Nyilvánvaló, hogy ez akkor következett volna be, ha az USA és a fenti országok inflációs rátái között ilyen mérvű lenne az eltolódás. A hely­zet, legalábbis eddig, éppen ellenkező előjelű: az amerikai áremelkedések üteme jóval lassúbb, mint a többi ve­zető nyugati országban. A fentiek alapján néhány következ­tetésre és ezzel együtt újabb kérdője­lekhez lehet jutni. Az USA célja — világméretű politi­kai stratégiájának szerves részeként — a dollár tőkés világon belüli hegemó­niájának megőrzése. Ennek érdekében hatalmas arányú exporttöbblet elérésére törekszik a dollár maximális leértékelő­dését jelentő árfolyamrendszer kicsika­rásával, továbbá kereskedelmi enged­mények és végül külföldi katonai ki­adásai egy részének áthárítása segítsé­gével. Ez az exporttöbblet az USA szá­mára széles körű manőverezési lehető­séget, főleg pedig tőkeexportja tartós és erős fokozását tenné lehetővé. Az amerikai valutáris támadás azon­ban nemcsak a partnerek — eléggé kor­látozott hatékonyságú — ellenállásába ütközik, hanem az ezzel kapcsolatos va­lutáris bizonytalanság bizonyos mérté­kig nyugtalanító hatást fejthet ki ma­gára az Egyesült Államokra is, e bi­zonytalanság tartósodásának hullámai amerikai területre is átcsaphatnak. Ily módon a rövid lejáratú tőkék mozgásá­nak — mint a válságos helyzetek leg­főbb előidézőjének — korlátozása ame­rikai érdekké is válhat. Ezért végső soron az USA számára sem lehet közömbös az elsősorban az europiacon felgyülemlett szabadon mozgó, nagymérvű dollártömegek le­­apasztása. Amerikai államérdek lehetne az is, ha az amerikai multinacionális vállalatok birtokában levő hatalmas dollárkövetelések áramlását az amerikai kormány, jegybank, teljes mértékben befolyásolhatná. E trösztök folyton nö­vekvő hatalma azonban meghiúsíthat­ja a kormány szándékait. E problémák megoldása megannyi kérdőjel. Azt a véleményt mégis megkockáztat­juk, hogy a kulcskérdés még hosszú ideig a dollár iránti nemzetközi bizalom visszatérése, mert ellenkező esetben vé­gül is blokkokra szakadhat a tőkés vi­lág, egymás ellen kereskedelmi háborút viselve. Ezt a veszélyt viszont, nézetünk szerint, valamennyi tőkésország ellent­mondásosan ugyan, de végül is el akar­ja, el fogja kerülni. Dr. Keviczky Loránd Értéknövekedési adó Angliában Az árarányok eddigi legnagyobb mér­vű módosulása következett be Angliá­ban az értéknövekedési adó bevezeté­sével. Az új forgalmiadó-rendszer, amely Olaszország kivételével most már a Közös Piac valamennyi tagállamában érvényes, módosítja a termékek és szol­gáltatások nagy részének árát. A ko­rábbi forgalmi adó alapját a termékek nagykereskedelmi ára képezte, míg az értéknövekedési adó a termelés külön­böző szakaszaiban az értéknövelés ará­nyában rakódik a termékekre. Átlagos kulcsaként a legutóbbi költségvetés 10 százalékot állapított meg. Az értéknövekedési adó bizonyos cik­kek árát lenyomja, ezek azonban több­nyire olyan jellegűek (színes televízió, ékszer, luxusautó stb.), hogy a kiskere­setű rétegek sohasem, vagy csak ritkán vásárolják. Emelkedik viszont a kony­hafelszerelések, a tisztítószerek, a kü­lönböző lakossági szolgáltatások ára, 10 százalékkal nőnek az éttermi árak. Az értéknövekedési adó premierje egybeesik a brit kormány új jövedelem­­politikai szakaszának kezdetével. Az április elsejével beindult második sza­kaszban az áremelkedési korlátozásokat még jobban fellazítja az adó, s így az eddiginél is hátrányosabb helyzetbe ke­rülnek a bérből és fizetésből élők, akik számára őszig heti egy fontos, és ezen­felül az előző évi jövedelem 4 százalé­kának megfelelő bér­javítást engedé­lyeznek. A kormány jövedelempolitiká­jának ellenzői felhívják a figyelmet arra, hogy éppen ezt a réteget sújtja a legutóbbi hiteldrágítás, a lakbérek tervbe vett növelése és az élelmiszer­­árak november óta bekövetkezett 9 szá­zalékos emelkedése. (MTI, Reuter) Thieu­ az Egyesült Államokban Thieu, a saigoni rezsim vezetője, teg­nap az Egyesült Államokba érkezett, hogy Nixon elnökkel, majd a kongresz­­szus vezetőivel megkísérelje kialakítani a kapcsolatok új formáit a tűzszünet utáni helyzetben. Nixon — a Reuter értesülése szerint — a gazdasági és katonai segély foly­tatását ígéri majd vendégének, de köny­­nyen lehet, hogy ezek az elképzelések, a kongresszus mértékadó körei részéről ellenállásba ütköznek. Az Egyesült Államok 1 milliárd 900 millió dollár értékű hadászati segélyt helyezett kilátásba az 1974 júliusában kezdődő pénzügyi évre. A gazdasági se­gély évi üteme nagyjából 500 millió dollár. (Reuter)

Next