Világgazdaság, 1974. május (6. évfolyam, 82/1332-102/1352. szám)

1974-05-03 / 82. (1332.) szám

SZIGORÚ IMPORTKORLÁTOZÁS OLASZORSZÁGBAN Felzúdulás a közös piaci fővárosokban „A Közös Piac sorozatos válságai eddig legalább megkímélték magát az alapot, a tagországok közötti szabad áruforgalmat. Az olasz kormány im­portkorlátozó intézkedései a közösség infrastruktúráját rendítik meg”, írja a Le Monde, kommentálva az olasz kormánynak azt a döntését, hogy az im­port tetemes részét letétfizetési kötelezettséggel sújtja. Az agrárpiac után felbomlóban van az ipari termékek közös piaca is — ez egy nyugatnémet vé­lemény. Hangvételük jellemző a közös piaci fővárosok hivatalos megnyilat­kozásaira is. Nemcsak gazdasági, hanem politikai döntésről van szó, Róma partnereinek minden tiltakozása ellenére hozta meg döntését, hangoztatják. Az olasz fővárosban azt hozzák fel mentségül, hogy sarokba voltak szorítva: a közös piaci hitellehetőségek kimerültek, miután korábban már 7,5 milliárd dollárt vettek föl az eurodollár-piacon és több mint 6 milliárdot kétoldalú hitelmegállapodások keretében — az EGK-tól, az IMF-től és az amerikai Federal Reserve-től. Februárban a fizetési mérleg deficitje a teljes arany- és valutatartalék egyhatoda, mintegy 700 millió dollár volt. Colombo pénzügy­­miniszter csak ma ismerteti Brüsszelben az importkorlátozás alá vont termé­kek részletes listáját, így még nem tudni, hogy a magyar kivitel mekkora részét érinti a római döntés. Mint ismeretes, Olaszország legnagyobb tőkés exportpiacunk, egyedül vágómarhából évenként 170 millió dollárért expor­tálunk. Az olasz kormány május 7-től, va­sárnaptól kezdődően letétbefizetési kö­telezettséget ró azokra a cégekre, ame­lyek külföldről fogyasztási termékeket és más félkész- és készárukat hoznak be. Az import teljes értékének 50 szá­zalékát kell félévi időtartamra kamat­mentes letétbe helyezniük az Olasz Nemzeti Banknál. Ez alól csak a nyers­anyagok, az energiahordozók, valamint a beruházási javak mentesülnek. Jól értesült körök szerint az olasz bevitel 60 százalékára nem vonatkozik majd a letéti rendszer, de hogy pontosan mi­lyen árucikkekről van szó, arról majd csak ma lehet pontos képet alkotni, amikor Colombo, a brüsszeli bizottság előtt „megmagyarázza bizonyítványát” és ismerteti az érintett termékek listá­ját. Az intézkedések célja voltaképpen kettős — mutatnak rá olasz hivatalos körök. A kormány egyrészt az import erőteljes csökkenését akarja keresztül­vinni a fizetési mérleg javítása érdeké­ben, másrészt a pénzeszközök leköté­sével pénzszűkét, deflációt igyekszik előidézni. Ezzel az áremelkedések, az infláció szédületes iramát próbálja fé­kezni, amely tavaly 13 százalékos volt, és egyedül márciusban 2,9 százalékos. A letéti kötelezettség azonban azzal a veszéllyel járhat, hogy tovább nő­nek az importárak: az importőrök egész egyszerűen áthárítják a fogyasz­tókra a letétekkel járó többletköltsé­geket. A pénzeszközök lekötése, az így teremtett pénzszűke pedig könnyen viszavetheti a magánberuházásokat, s a deflációs politika veszélyeztetheti a termelést, a foglalkoztatottság szintjét. A hazai és nemzetközi vonatkozásai­ban egyaránt jókora kockázattal járó intézkedés mindamellett az egyetlen volt, amit Olaszország jelenlegi ka­tasztrofális fizetési pozíciójában még megtehetett — hangoztatják az olasz fővárosban. (Talán, a líra újabb 20 szá­zalékos­ leértékelése kínált volna más megoldást.) Fizetési mérlegének hiánya az idén az eddigi hónapok alapján ítél­ve elérheti a 10 milliárd dollárt is. A külföldi hitelezők egyre magasabb árat kérnek kölcsöneikért, sőt legutóbb, amikor a Mediobanca, az állami hitel­­konzorcium 1,2 milliárd kölcsön jegyez­­tetésével bízott meg egy nemzetközi bankcsoportot, 400 bankot kellett meg­keresni, amíg végre sikerült nagy ügy­­gyel-bajjal 110 pénzintézetet toborozni. S az olasz hatóságok még az idén újabb 4 milliárd dollárt akartak az eurodol­lár-piacon felvenni. A magáncsatornák eldugulása után megkezdődött az álla­mi hitellehetőségek igénybevétele. A Federal Reserve készenléti hitelmegál­lapodás alapján 3 milliárd dollárt nyújt, a Nemzetközi Valuta Alap pedig 1,2 milliárdot. Az utóbbi három hétben ki­merült Olaszország teljes rövid lejáratú hitellehetősége a nyugat-európai mone­táris együttműködési alapnál, összesen 1,8 milliárd dollárt hívott le a közös piaci partnerek rövid lejáratú hitel­alapjából. „A Róma rendelkezésére álló hitelkeret gyakorlatilag nullává zsugo­rodott” — közölték Brüsszelben. Az olasz fizetésképtelenség fő tényezője: a hazai infláció, amely megnöveli az im­portkeresletet; a líra de facto leértéke­lődése, amely meg­rá­nja az importot; s végül — Nyugat-Európában szinte egyedülállóan — az ipari termelés fel­lendülése, amely óriási keresletet tá­maszt az importált nyersanyagok iránt. Ok és okozat is egyben a líra fantaszti­kus méreteket öltő kicsempészése az országból, amiben a nagybankok is ak­tívan részt vesznek: az import-átutalá­­■ sokat felfelé hamisítják, az exportbe­vételeket pedig lefelé, hogy az — írta az Economist — már szinte méltatlan a Közös Piac teljes jogú tagjához. A brüsszeli bizottság sürgős tanács­kozást kezdett Róma váratlan intézke­déseinek tanulmányozására. A részletek egyelőre még nem ismeretesek, jóllehet olyan hírek terjedtek el, hogy a közös piaci országok középlejáratú swap-hi­­telt folyósítanak Olaszországnak, ha visszavonja importkorlátozó intézkedé­seit. Ez azonban csak akkor biztosítha­tó, ha az egyes közös piaci tagországok a zsebükbe nyúlnak, mert meglevő EGK-alap ilyen célra nem áll rendelke­zésre. Bonn — mint ismeretes — ja­nuárban 3 milliárd dollárt helyezett ki­látásba Franciaországnak, ha hajlandó bennmaradni a valutakígyóban. Akkor Párizs visszautasította az ajánlatot, de lehet, hogy Róma nem ad kosarat, ha őt kínálják meg. A nyugatnémet kor­mányt mindenesetre nem a teljes önzet­lenség vezérelné, hiszen tavaly a nyu­gatnémet árucikkek harmadik legna­gyobb importőre volt Olaszország, 15 milliárd márkáért az exportált nyugat­német árucikkek 8,4 százalékát vette át. Még nagyobb felzúdulást okozott az olasz lépés Franciaországban, amely talán a leginkább sújtott közös piaci partner, és még erős kereskedelmi mérleggel sem dicsekedhet ,mint az NSZK. A francia export második szá­mú felvevőpiaca Olaszország, s a francia—olasz kereskedelemben hagyo­mányosan francia aktívum jelentkezett (tavaly 3,7 milliárd frank). Különösen a francia autóipart érintheti súlyosan az olasz letéti rendszer, tavaly 220 ezer francia gépkocsit vásároltak Olaszországban. Nem csoda, hogy Messmer, az ügyvezető miniszterelnök csütörtök délelőtt rendkívüli megbe­szélést tartott Giscard d’Estaing gaz­dasági és pénzügyminiszterrel az olasz döntés esetleges következményei­ről. Péntek délután Genfben a GATT- tanács fogja megvizsgálni az olasz be­hozatali korlátozások kihatásait. Fel­tűnést keltett az a szokatlan sietség, amellyel az ülést összehívták. Genfi megfigyelők ebben annak jelét látják, hogy a tagállamok súlyosnak tekintik a római intézkedéseket. Valószínűnek tartják, hogy a GATT — még ha el is fogadja az importkorlá­­tozási rendelkezést — kötelezi Olasz­országot: közölje a szervezettel, mi­lyen ütemterv szerint szándékszik azt érvényteleníteni. H. R. Az olasz intézkedések devizapiaci hatása A dollár — és természetesen a líra — erősödésében mutatkozott az olasz importkorlátozások első hatása a devi­zapiacon. A piac értékelése szerint Olaszország erélyes takarékossági prog­ramja általában gyengíti a Közös Pia­cot, s különösen árthat az Olaszország­ba irányuló nyugatnémet exportnak. Ezzel magyarázható, hogy az olasz in­tézkedések bejelentése elsősorban az amerikai valutát erősítette olyannyira, hogy Milánóban a líra minden más va­lutával szemben erőteljesen szilárdult, de a dollárhoz képest kissé visszaesett. (Ebben azonban bizonyos „technikai reakció” is volt az amerikai valuta ko­rábbi gyengülésére.) Hozzájárult a nyu­gat-európai valuták dollárjegyzéseinek hanyatlásához az a bejelentés is, hogy az NSZK külkereskedelmi mérlegéről szóló jelentést — amelyet eredetileg tegnapra vártak —, valószínűleg csak a jövő héten teszik közzé, és hogy az exporttöbblet jóval kevesebb lesz, mint a korábban emlegetett 7 milliárd már­ka. A továbbiakban azonban egyéb meg­fontolások is kezdték befolyásolni a piacot. Ezek elsősorban abból az érte­sülésből táplálkoztak, hogy Frank­furtban a nyugatnémet jegybank a dán koronát volt kénytelen tekintélyes ösz­­szegekkel támogatni. Ebből a piac arra következtetett, hogy az együtt lebegő valuták kígyójában ismét fokozódik a feszültség. Az olasz korlátozások és a skandináv valuták gyengesége miatt várhatólag még nagyobb lesz a nyomás a bonni kormányra, hogy az együtt le­begő valutákhoz képest értékelje fel a márkát. Ezeknek a megfontolásoknak logikus következményeként a tegnapi zárás előtt megfordult az irányzat, a márka­ felértékelésre spekuláló kereslet kissé újra visszanyomta a dollár jegy­zéseit. Külön említést érdemel a párizsi de­vizapiac alakulása. Itt a márka olyan erőteljesen emelkedett, hogy tegnap este már 200 frankot adtak 100 már­káért. (A frank külön lebegtetésének bevezetése előtt 106,2 volt az árfo­lyam.) Ez a márka több mint 16 szá­zalékos de facto felértékelődésének fe­lel meg. Hasonló mértékben gyengült a francia frank más nyugati valutákkal szemben is. A piaci megfigyelők ezt az elnökválasztás kilátásaival hozzák kapcsolatba. A baloldali jelölt előre­törése a közvéleménykutatásokban egy­re jobban aggasztja a tőkéseket. El­lenőrizhetetlen és meg nem erősített, de nemcsak Párizsban, hanem Zürich­ben és Frankfurtban is elterjedt hírek szerint már meg is indult a tőke ki­menekítése Svájcba és az NSZK-ba. Meglepetést okozott a piacon, hogy a Banque de France a jelek szerint tar­tózkodott mindenféle beavatkozástól a frank javára. (Reuter, AP,DJ, VWD) Véget ért az EGB ülése Befejeződött az ENSZ Európai Gaz­dasági Bizottságának tíznapos bukares­ti ülésszaka. A Románia által előter­jesztett határozat szót emel a kelet­nyugati gazdasági együttműködés erősí­tése mellett, és kifejezést ad annak a reménynek, hogy az európai biztonsági konferencia előmozdítja a kooperációt. A határozatot 18 ország szavazta meg, Albánia viszont elutasította, mivel sze­rinte a „valóságban nincs enyhülés”. A résztvevők, köztük Kanada, amely első ízben vett részt EGB ülésen, elfo­gadták a jövő évi és az 1975—79-re szóló, hosszú távú munkaprogramot. Az utóbbit újból megtárgyalja az EGB kö­vetkező, 30. ülésszaka, amely Genfben 1975. április 15—25 között ül össze. (AP) NAPRÓL NAPRA ♦ TÖBB MINT 2 MILLIÁRD DOLLÁROS ÜZLETEKET kötöttek nyu­gatnémet és iráni cégek a teheráni beruházási konferencia befejez­tével. Megállapodás született többek között az egymilliárd dolláros olajfinomító felépítéséről, évi 25 millió tonna kapacitással. Az NSZK vállalatai emellett az iráni acélipar és petrolvegyészet fejlesztésében vesznek részt. Teheránban tegnap tartották az első ülést, amelyen szovjet, nyugatnémet és iráni szakértők vizsgálták meg a transzkonti­nentális földgázüzlet lehetőségeit. ♦ KUBÁVAL ÚJABB AMERIKAI CÉG külföldi leányvállalata kötött megállapodást. Ezúttal a Ford Motor argentin érdekeltsége vállalta, hogy 30 millió dollárért szállít járműveket a következő három évben a szigetországnak. Az új üzlet bejelentésével egyidejűleg Dent kereske­delemügyi miniszter — a régi szólamokat hangoztatva — a Kuba-elle­­nes embargó fenntartását szorgalmazta. ♦ KÜLKERESKEDELMÜNK AZ ELSŐ NEGYEDÉVBEN 18,4 milliárd devizaforintos forgalmat ért el, az export 20, az import pedig 30 szá­zalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. Kiemelkedő volt a forgalom emelkedése a nem rubelelszámolású területeken, a szocialis­ta országokból pedig az átlagot meghaladó mértékben nőtt a gépim­port. ♦ A KÖZÖS PIACI MARHAHÚSFÖLÖSLEG további halmozódásának megelőzését szolgálja a brüsszeli bizottság ötpontos terve, amelyet az EGK földművelésügyi miniszterei luxemburgi értekezletükön hagytak jóvá. A program többek között szigorítja az import-engedélyezési Rendszert és előírja, hogy az importáló kereskedő köteles az EGK-n belüli készletekből ugyanannyi marhahúst vásárolni, mint amennyit kívülről vesz.­­/ A­ kereskedelmi akadályok megszüntetése Magyar-finn megállapodást írtak alá Helsinkiben tegnap dr. Bíró József és Jermy Laine finn külkereskedelmi mi­niszter megállapodást írt alá a két or­szág közötti kereskedelemben még fenn­álló akadályok megszüntetéséről. A több hónapos tárgyalás-sorozat után megkötött megállapodás olyan feltéte­lek teremtésére hivatott, amelyek lehe­tővé teszik a két ország gazdasági kap­csolatainak gyorsuló, harmonikus fejlő­dését. Elsőrendű célja a megállapodás­nak, hogy a kereskedelem bővítésének lehetőségeit az európai gazdasági integ­rációs folyamatok mostani körülményei között is biztosítsa, összhangban az Ál­talános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) előírás­aival. A kereskedelmi akadályok közül a vá­mok fokozatos megszüntetését 1977. jú­lius 1-ig kell befejezni. Ezután az idő­pont után a magyar ipari termékek, me­zőgazdasági és élelmiszeripari cikkek többségét Finnországban, a finn export­cikkek döntő részét pedig Magyaror­szágon nem terhelik vámok. Csak né­hány árukategória kivétel, ezeknek vámjai kivételesen lassított ütemben, 10 év alatt szűnnek meg. Finnország, mint ismeretes, az ipar­cikkek terén vámmentesen kereskedik az EFTA tagállamaival, a nemrég kö­tött szabadkereskedelmi megállapodás értelmében a Közös Piaccal, valamint a Szovjetunióval. A most aláírt megálla­podás révén megszűnik a magyar áruk viszonylagos hátránya Finnországban. A kedvezmények viszonossága alapján a finn termékek is kedvezőbb helyzethez jutnak a magyar piacon. A megállapodás intézkedéseket tartal­maz arra vonatkozóan, hogy mennyiségi korlátozások ne akadályozzák a két or­szág közötti árucsere-forgalmat; ponto­san meghatározza, hogy mely áruk tekin­tendők magyar vagy finn eredetűnek; megfelelő lehetőséget biztosít a terme­lési jellegű kooperációban előállított ter­mékek forgalmának, és gondoskodik ve­gyes bizottság alakításáról, amely figye­lemmel kíséri a megállapodás végrehaj­tását. A vegyes bizottság évente ülése­zik, elnökét felváltva adja a magyar, il­letve a finn fél. A megállapodás a ra­tifikációs okmányok kicserélése után lép életbe. (MTI) Befejezte munkáját az ENSZ rendkívüli közgyűlése Tanácskozás a legszegényebbek megsegítéséről Szavazás nélkül fogadta el az ENSZ hatodik rendkívüli közgyűlése a világgazdasági kapcsolatok igazságosabbá tételéről szóló elvi nyilatkozatot, illetve ennek akcióprogramját. A két dokumentumot a fejlődő országok képviselői terjesztették elő, a fejlett tőkésországok részéről számos fenntar­tás és ellenvetés hangzott el, de végül is a közgyűlés soros elnöke elfogadott­nak nyilvánította. Egy harmadik határozat a világgazdaság gondjaitól leg­inkább szenvedő fejlődő országok megsegélyezését szolgálta volna, ez ügy­ben azonban nem határozat, egy kompromisszum született: 36 tagú bizott­ságot hívtak életre, hogy az tegyen javaslatokat a segélyezés módozataira, illetve az anyagi terhek megosztására, az IMF, a Világbank, az UNDP és az megbeszéléseket kezdenek. E bizottság munkájának elősegítésére UNCTAD vezetői ma New York-ban A nyersanyagkérdésekkel és a gazda­sági növekedés problémáival foglalko­zó hatodik rendkívüli ENSZ-közgyűlés háromheti munka után tegnap a nézet­eltérések tompulása nélkül, a szavazást is mellőzve, két dokumentum elfogadá­sával ért véget. Az elvi nyilatkozat új világgazdasági rend kialakítását tartja szükségesnek, mégpedig úgy, hogy az ál­lamközi kapcsolatoknak az egyenjogú együttműködésen kell alapulniuk, a nemzetközi gazdasági kérdéseket pedig minden ország érdekeit szem előtt tart­va kell megoldani. E nyilatkozat meg­erősíti minden állam jogát arra, hogy teljes szuverenitást gyakoroljon termé­szeti kincsei, azok hasznosítása felett, beleértve az államosítás jogát is. A nyersanyagárak mozgását össze kell kapcsolni az ipari termékek áralakulá­sával — szögezi le a nyilatkozat —, tá­mogatni kell a termelői kartellek létre­hozását és a felszabadítási mozgalma­kat. Az elvi nyilatkozat e pontjai termé­szetszerűleg a fejlett tőkésországok el­lenzésével kerültek szembe, sőt ők még a multinacionális vállalatok ellenőrzé­sét is „diszkriminatív” lépésnek értékel­ték. Az akcióprogram konkretizálja a nyi­latkozat egyes cikkelyeit, kijelöli azok gyakorlati végrehajtásának módjait. A nemzetközi monetáris rendszer reform­ját, az infláció exportálásának megaka­dályozását; a fejlődő államok adósságai­nak esetenkénti újratárgyalását, eltörlé­sét, moratórium adását stb-t; a fejlődő országok exportorientált termelésének fokozottabb külföldi finanszírozását; a technológiák átadására és a multinacio­nális vállalatok tevékenységének ellen­őrzésére nemzetközi magatartási kódex megszövegezését; a fejlődő világon belü­li kooperáció elősegítését; az élelmiszer­válság megszüntetését; a kereskedelmi cserearányok (terms of trade) fejlődő or­szágok számára kedvezőtlen alakulásá­nak megállítását, illetve e szegényebb államok krónikus deficitjének megszün­tetését; nyersanyagegyezmények kiala­kítását ; és más, a világkereskedelem igazságosabbá tételét szolgáló intézke­dést követel az akcióprogram. A közgyűlés egyik legfontosabb témá­ja a jelenleg konjunktúrát nem élvező nyersanyagokat termelő, a világpiaci árak alakulásától leginkább sújtott fejlődő országok helyzetének javítása, illetve terheinek enyhítése volt. A se­gélyezés kérdésében azonban nem sike­rült megfelelő megoldást elérni, bár a vezető tőkésországok tettek igen jelen­tős összegű felajánlásokat. Az Egyesült Államok képviselője 4 milliárd dolláros felajánlást tett, a Közös Piac nevében a nyugatnémet nagykövet 500 millió dolláros segélyalapról szólt, az olajgaz­dag arab országok közül pedig Irán küldötte ismertette a sah segélyezési elképzeléseit, és szólt az OPEC külön­leges segélyalapjának megteremtéséről. Az Egyesült Államok nagykövete azon­ban az utolsó pillanatban visszavonta kormánya 4 milliárd dolláros segély­program-javaslatát, mert — mint mondta — a harmadik világ képviselői nem találták kielégítőnek ezt a multi­nacionális segélytervet. A legszegényebb fejlődő államoknak 2 hónapon belül 2—4 milliárd dollár ér­tékű segélyre lesz szükségük — mond­ta az egyik érintett ország képviselője az ENSZ New York-i székházában, ahol a közgyűlés munkájának befejez­tével 36 tagú bizottság dolgozik a se­gélyprogram kimunkálásán. E bizottság munkáját elősegítendő hívta az ENSZ- palotába Waldheim főtitkár a Világ­bank és a Nemzetközi Valuta Alap ve­zetőit. Ma tehát McNamara a Világbank elnöke, Witteveen, az IMF vezérigaz­gatója, Peterson, a­z ENSZ Fejlesztési Programjának igazgatója, Corea, az UNCTAD főtitkára és Waldheim ül tár­gyalóasztalhoz, hogy megvizsgálja, mi­ként segítheti leghatékonyabban a 36 tagú bizottság munkáját. A segélyprog­ram kimunkálásának határideje június

Next