Világgazdaság, 1974. június (6. évfolyam, 103/1353-123/1373. szám)

1974-06-01 / 103. (1353.) szám

VILÁGGAZDASÁG 1974. JÚNIUS 1., SZOMBAT VI. ÉVFOLYAM, 103. (1353.) SZÁM A szakszervezetek, a munkáltatók, az EGK, a külföldi hitelezők szorításában „Olaszország történetének legsúlyosabb időszakát éli át, mindössze né­hány hónap maradt a gazdasági torzulások felszámolására.” Agnelli, a gyáriparosok szövetségének új elnöke nyilatkozott így beiktatási beszédé­ben. Ha az eddigi irányzat folytatódik, és a gazdasági vezetés nem lép köz­be, erre az évre 24 milliárd dolláros összesített költségvetési és fizetésimér­­leg-hiány várható, amit az ország — az olasz jegybank elnökének, Carlinak véleménye szerint — „egyszerűen nem bír ki.” Az egyensúly helyreállítá­sát a tőkések és a jegybank a lakosság keresletének visszaszorítása útján képzelik el, a szakszervezetek viszont mélyreható társadalmi újraelosztás­sal, a nagy tőkés édekcsoportok terhére történő beavatkozással. A cselek­vésképtelen Kumor-kormány nem számíthat újabb külföldi hitelekre, a közös piaci partnerei az eddig bevezetett importkorlátozások enyhítése miatt szorongatják. Nehezen látható más kivezető út a csődtömegből, mint amit az Olasz Kommunista Párt vázolt fel: a felajánlott történelmi komp­romisszum elfogadása; a baloldalnak a kormányzásba való bevonása. Egyre kevesebb esélye van annak, hogy a kormány gazdasági miniszterei és a szakszervezeti vezetők Rómában fo­lyó megbeszélésén egyetértés születhet a követendő gazdaságpolitikáról. A há­rom fő­ szakszervezeti szövetség képvi­selői nem hajlandók meghátrálni, a dol­gozók életkörülményeinek javítására ha­tározott biztosítékokat kérnek a kor­mánytól. Visszautasítják a kormány ta­karékossági programját, arra hivatkoz­nak, hogy a fogyasztás-, illetőleg a hi­telkorlátozó intézkedések rövidesen a beruházások leállásához, a termelés visszaeséséhez, következésképpen töme­ges munkanélküliséghez vezetnek. Ugyanakkor jobbról az olasz iparvál­lalkozók szövetsége, élén új elnökével, Agnellivel követel nagyobb beleszólást az olasz gazdaságpolitika kialakításába. Agnelli beiktatási beszédében igazat adott a baloldalnak abban, hogy új fej­lődési típusra van szükség az olasz gaz­daságban, hiszen az a gazdasági mecha­nizmus, amely a 60-as években a mira­­cole economicóhoz vezetett, napjainkra kifulladt. A Fiat elnöke természetesen a magán­ipar megmentése érdekében emelt szót, bírálta a diszkriminatív hitelnyújtási rendszert, amely az állami óriásvállala­toknak kedvez. Az állami ipart viszont a felduzzasztott bürokratikus apparátus, a szubvenciók és más pénzügyi ösztön­zők elavult rendszere bénítja meg. Az ipar gerincét adó kis- és közép­üzemek tönkremenetele egyre súlyosabb mére­teket ölt — figyelmeztetett az olasz üz­letember. Carli, a jegybank elnöke számos adat­tal támasztotta alá a súlyos helyzetet: a legújabb előrejelzések szerint az év végére 9 milliárd dolláros fizetésimér­­leg-deficit és 15 milliárd dollárnyi költ­ségvetési hiány várható, ha a kormány gazdaságpolitikája nem állja idejében útját az előző hónapok irányzatának. A Közös Piac azt követeli Olaszországtól — mondotta Carli —, hogy költségve­tését egyensúlyozza ki, fizetési mérlegé­nek hiányát pedig szűkítse le 3,3 mil­liárd dollárra, úgy, hogy deficit csak a kereskedelmi mérlegben mutatkozzék. Az első lépés — hangoztatta a jegy­bank vezetője — a hazai kereslet 4— 5 százalékos lefaragása kell hogy le­gyen új adók kivetése révén, amelyek 6 milliárd dollárt hoznak az állam­­kincstárnak. Ez önmagában még nem elég, a hitelkorlátozásokat tovább kell szigorítani. Hogy követeléseinek még nagyobb nyomatékot adjon, kifejtette, hogy az eurodollár-piac gyakorlatilag bezárta kapuit Olaszország előtt. A ta­valy és tavalyelőtt felvett 10,5 milliárd dollár összegű külföldi kölcsönök 1975-ben illetőleg 1979—83 között járnak le, és egyedül a kamatköltségek mostantól 1978-ig 700 millió dollárba kerülnek majd Olaszországnak. A líra védelmében 1972 júniusa óta 10,73 milliárd dollárt költött Olaszor­szág, ennek felét akkor adta ki, ami­kor a líra a közös piaci kígyóban he­lyezkedett el. Az óriási áldozat is ke­vés volt, a líra 1973 február óta 17 százalékkal értékelődött le, fejtegette a jegybank elnöke. Polemizált a szak­szervezeti vezetőkkel is, akik az üze­mekben az élet minőségét akarják ja­vítani. Most már nem erről van szó, hanem az üzemek életben maradásáról — állította Carli. Sürgette az import­­korlátozások megszigorítását, azok ki­­terjesztését a nyersanyagokra. „Gazda­ságunk fennmaradásának feltétele a fizetésimérleg-hiány gyors felszámo­lása, hitelképességünk kimerültével nem tudjuk elkerülni a nyersanyago­kat is érintő importkorlátozásokat. Ez persze a gazdasági tevékenységet még jobban megbéníthatja, mint a pénz­ügyi és költségvetési korlátozások” — hangoztatta, és azzal indokolta javas­latát, hogy az olasz bevitel ma gyor­sabban emelkedik, mint az export és gyorsabban, mint a társadalmi össz­termék. Carli javaslatai a milánói tőzsde irányzatának tanúsága szerint megdöbbentést váltottak ki üzleti kö­rökben; beszédét követően meredeken visszaesett a legtöbb vállalat értékpa­pírjának jegyzése. Carli az importkorlátozások szigorí­tását sürgeti, ugyanakkor a brüsszeli bizottság enyhítésüket akarja kijárni. Lardinois és Haferkamp brüsszeli for­rások szerint — vasárnap kezdődő ró­mai tárgyalásokon — állítólag több eredményt is felajánl annak fejében, hogy Olaszország az importált agrár­termékeket mentesíti a letétbefizetés alól. Beleegyeznek a termelői árak meg­határozásánál használatos „zöld líra” 10 százalékos leértékelésébe, mentesí­tik Olaszországot a mezőgazdasági kár­térítés kifizetése alól, amelyet a közös piaci valuták árfolyamváltozásának el­lensúlyozására írnak elő. Emellett — a hírek szerint — nem emelnek kifo­gást az ellen, hogy a közös piaci orszá­gokból importált élő állatra és marha­húsra Róma továbbra is 25 százalékos letétet állapítson meg. Pontos kereskedelem-politikai dönté­sekről van tehát szó. Giolitti költség­­vetési miniszter „kegyetlen és, eleven­be vágó” kormányintézkedések beveze­tését helyezte kilátásba, amelyek hely­rebillentik az ország fizetési mérlegét, és stabilizálják gazdaságát. Ezek az intézkedések azonban kellő tömegbá­zissal rendelkező, koncepciózus prog­ramot teljesítő kormány jelenlétét fel­tételezik, ami a Kamor-kormányról je­lenlegi összetételében aligha mondha­tó el­ H. R. A növekedést a következő adatok jelzik: 1970-hez képest a tőkés viszony­lati bevételek 84,9 százalékkal, 1972- ről 1973-ra pedig 20 százalékkal emel­kedtek. A rubel viszonylatú forgalom a bázishoz mérve 221,7 százalékos fej­lődést mutat, 1972-ről 1973-ra pedig 105 százalékos növekedést jelez. A gazdaságosság szempontjait, hason­lóan a külkereskedelem más ágaihoz, külön-külön vizsgáljuk dollár és, rubel viszonylatban. Dollár relációban az összes bevételek 10 százaléka közvetlenül valutával tör­ténő fizetésekből származik. Ezek ará­nya egyébként növekvő tendenciájú, és ez örvendetes, most a dollár—forint mutatók nagyon kedvezőek. „Sokan el sem hiszik, — jegyzi meg a helyettes főosztályvezető —, hogy az INTER­­TURISZT például 1972-ben 18 forint­tal, s 1973-ban pedig még ennél is ki­sebb összeggel szerzett egy dollárt.” Az összes tőkés forrásból származó bevételek mintegy 40 százaléka ponto­san, ennek a tömegnek pedig 60 szá­zaléka egészen pontosan vizsgálható. Az utóbbi kategóriába tartozik az em­lített INTERTURISZT, és az IBUSZ, ahol 1972-ben 38 forint, 1973-ban pedig 35—37 forintra volt a szükség egy dol­lár nagyságú bevétel eléréséhez. A nagyvállalatok között a HUNGAR­HOTELS 29 forintnál, a PANNÓNIA pedig 31 forintnál jobb mutatót ért el. Az idegenforgalmi szolgáltatások egy része állami támogatást élvez, másik része pedig elvonást szenved, de ezek figyelembevételével is az átlagot tekint­ve csak némileg módosulnak — emel­kednek — a fenti mutatók. A dollár­­bevételek nem mérhető része (ezeket vásárlásokra és egyéb kifizetésekre fordítják) a főosztály becslése szerint nem marad el a fenti szinttől. A rubel-elszámolású bevételek érté­kelését többek között nehezíti az, hogy a mérhető rész kisebb, mivel többet költenek vásárlásokra, szolgáltatások­ra pedig kevesebbet az ilyen valuták­kal rendelkező turisták. A rubel-bevé­telek egyébként 1973-ban az idegenfor­galomból eredő összes jövedelem 61 százalékát adták. Az 1974-es kilátásokat vizsgálva fel­vetődik a kérdés, nem rontják-e az idegenforgalom gazdaságát a nyugati áremelkedéseket ellensúlyozó hazai in­­tézk­edések. Vagyis:­­milyen mértékű állami támogatást juttatunk így nem­zeti ajándékként a hazánkba érkezett külf­öldierknek ? Andrikó Miklósné szerint a korábbi dollárleértékelések már javítottak a helyzeten és ilyen irányban hatnak a más valutákkal kapcsolatos forint-fel­értékelések is. Az ártámogatásban részesülő árucik­kek bizonyos mértékben a turistákhoz kerülnek ugyan, de a külföldiek a ha­zai fogyasztóknál nagyobb mértékben vásárolnak olyan árukat s vesznek igénybe olyan szolgáltatásokat, ame­lyeket nagy adók terhelnek, s így nem járunk távol a kiegyenlítéstől. A fő­osztályvezető-helyettesnek az a véle­ménye, hogy 1974-ben is gazdaságos lesz az idegenforgalom, így kívánatos a fokozása. Az idegenforgalom lendületes növe­kedése természetesen nem határtalan. A IV. ötéves tervre vonatkozóan a té­nyek túlhaladták az elképzeléseket, mert a forgalom és a bevételek a terve­zettel nagyobb mértékben növekedtek. (Az emelkedést annak ellenére sikerült elérni, hogy a szállodafejlesztés mini­mális programjának is csak alig több mint a felét valósítják meg 1975-ig.) Az V. ötéves tervre vonatkozóan a VILÁGGAZDASÁG tudósítójának ér­tesülése szerint már elkészült a terv­­javaslat, s az szerényebb emelkedéssel — átlagos évente 10—12 százalékkal — számol, és egyúttal utal a külföldre utazó magyarok számának — 1980-ra 2 millió fő — jelentős növekedésére is. A tervjavaslat szerint a szállodafej­­lesztésnek csaknem a fele a fővárosra összpontosul. Továbbá is számíthat­nak a fizetővendéghálózatra, sőt kívá­natos annak fokozása is. A közlekedés terén javasolják egy speciális idegen­­forgalmi autóbusz-park kialakítását. B. I. :4 *3. Kereszttűzben a Rumor-kormány Gazdaságos-e az idegenforgalom? Hoznak a turisták, vagy visznek? A derűlátó becslések szerint ebben az esztendőben 10—12 százalékkal nő az utasforgalom és 15—18 száza­lékkal emelkednek az abból származó bevételek, de a Nyugaton tapasztal­ható áremelkedések hazai hatását ellensúlyozó állami dotációk ezen a területen visszájára fordulnak. Az idegenforgalom gazdaságosságának érté­kelése mellett erre a kérdésre is választ kért a VILÁGGAZDASÁG tudó­sítója Andrikó Miklósnétól, a Belkereskedelmi Minisztérium vendéglátó és idegenforgalmi főosztályának helyettes vezetőjétől. Külkereskedelmi for­galmunk 4,5—5 százalékát érinti az idegenforgalmi „ipar” — ezért végzünk ilyen vizsgálatokat, mondja Andrikó Miklósné. MEGSZÜLETETT A KÖZÖS PIAC ÉS AZ USA VÁMKOMPENZÁCIÓS MEGÁLLAPODÁSA Hosszas vajúdás után tegnap végre megszületett a Közös Piac és az Egye­sült Államok közötti vámcsökkentési megállapodás. Az EGK képviselői pén­tek reggel nyolc szavazattal (Belgium tartózkodott) elfogadták azoknak az amerikai agrártermékeknek és iparcik­keknek a listáját, amelyekre­ 1975. ja­nuár 1-től alacsonyabb vámot vetnek ki. A listát hivatalosan csak akkor te­szik közzé, amikor a megállapodást a genfi GATT-titkárságon aláírták. Hír­források azonban egyhangúan tudni vé­lik, hogy legfontosabb tételei a citrus­­gyümölcsök, a feldolgozatlan dohány, a fotófilm, a földmunkagépek, a Diesel­motorok és a nátronpapír. Nixon elnök még délelőtt elfogadta az EGK javas­latát, amelyen az utolsó simításokat az OECD miniszteri tanácskozásán tette Soames, az EGK kereskedelmi főmeg­bízottja és Eberle, Nixon legfőbb keres­kedelmi tárgyalója. Az elnök kijelentet­te, hogy a megállapodás fontos lépés az USA és a Közös Piac kapcsolatainak ja­vításában, meggyorsíthatja a még ré­gebben húzódó kereskedelmi törvény­­tervezet szenátusi elfogadását. A tarifa­­csökkentés eredményeképpen az USA évi 1—1,2 milliárd dollárral növelheti kivitelét a kilenc országba. Az USA tudvalevőleg az EGK kibő­vüléséből fakadó exportveszteségei el­lensúlyozására követelte az EGK-tól a vámtételek leszállítását. Mivel a Közös Piac a követeléseknek kezdetben nem akart eleget tenni, az USA a GATT sza­bályok értelmében­­ ellenintézkedése­ket helyezett kilátásba. Tavaly decem­berben a Közös Piac módosította állás­pontját és ,,globális ajánlatot” tett az összes kívülálló országra, ez azonban az USA-t nem elégítette ki. Áprilisban a kilencek újabb javaslatot tettek, s ez lett az alapja a most létrejött megálla­podásnak. Az USA a megállapodásban egyelőre lemondott a közös piaci gabonavámok csökkentését célzó követeléséről, mivel az EGK ezt a politikailag is fontos kér­dést az év későbbi részében megtartan­dó átfogó GATT tárgyalásokon akarja megoldani. Az amerikai politikusok joggal tartanak attól, hogy a közös piaci gabonavámok kérdése elvész az ott meg­tárgyalandó sok téma között, s ezért az amerikaiak fenntartották maguknak a jogot, hogy később visszatérjenek rá. (AP—DJ, Reuter) KÍNA ÉS MALAYSIA FELVETTE A DIPLOMÁCIAI KAPCSOLATOT Kína és Malaysia pénteken diplomá­ciai kapcsolatot létesített egymással — közölte az Új-Kína hírügynökség. A megállapodást a Pekingben tartózkodó malaysiai külügyminiszter, Abdul Razak, valamint Csou En-laj írták alá. Malaysia az első a Délkelet-ázsiai Or­szágok Szövetségének (ASEAN) öt tag­ja közül, amely diplomáciai kapcsolatra lépett Kínával. Megfigyelők szerint az ASEAN többi tagországa — Indonézia, a Fülöp-szigetek, Singapore és Thaiföld — hamarosan követni fogják Malaysia példáját. Erre utal egyébként az is, hogy az ASEAN tagországai kedvezően reagáltak a diplomáciai kapcsolatfel­vétel hírére. A Fülöp-szigetek tájékoz­tatásügyi hivatalának vezetője közölte, hogy a kínai-malaysiai megállapodás ösztönzőleg hat a délkelet-ázsiai viszo­nyok fejlődésére, s a Fülöp-szigetek is erőfeszítéseket tesz a kapcsolatok nor­malizálására. Hasonló hangnemben nyilatkozott Thaiföld, Singapore és Indonézia külügyminisztériuma is. In­donéziában rámutattak, hogy számos délkelet-ázsiai ország magáévá tette azt az elvet, hogy a Kínához fűződő kapcsolatokat normalizálni kell. A pekingi bejelentéssel egyidőben Kuala Lumpurban közölték, hogy Malaysia megszakítja összes hivatalos kapcsolatát Tajvannal. A kereskedel­mi, beruházói és turisztikai kapcsola­tokat magánjellegű formában tartják fenn. (Reuter, Kyodo) Szállodaépítés a Szovjetunióban svéd és amerikai cégekkel Londoni tudósítónktól. A Financial Times közlése szerint ma írják alá szovjet hivatalos szervek a svéd Skanska és az amerikai Inter­continental szállodacsoporttal a szer­ződést hotelek építéséről a Szovjet­unióban. Részleteket még nem közöl­tek, de értesülések szerint két szállót építenek Moszkvában, egyet-egyet Leningrádban és Kijevben. A lap meg­említi, hogy a Skanska svéd munká­sokkal már épített hotelt Varsóban, de nem tudni, hogy részt vesznek-e az északi ország alkalmazottai a szovjet építkezésekben. NAPRÓL NAPRA ♦ PÉNZÜGYI KÉRDÉSEK ÁLLNAK ELŐTÉRBEN a francia—nyugat­német csúcstalálkozón. Megfigyelők szerint Schmidt valamiféle segély­ajánlatot tesz a gazdasági gondokkal küszködő franciáknak, ennek for­májáról azonban egyelőre csak találgatások hallhatók. Giscard d'Es­­taing-nek minden bizonnyal politikai téren kell majd ellenszolgálta­­tást nyújtani a nyugatnémet segítségért. ♦ A HELYI SAJÁT KÉPVISELET FELÁLLÍTÁSA alapvető fontosságú a szocialista országokkal jelentős forgalmat lebonyolító tőkés cégek számára. Kelet—Nyugat című rovatunkban az amerikai Dow Chemi­cal véleményét ismertettük erről a kérdésről. A cég kelet-nyugati vezérigazgatója szerint az ügynöki vállalatok nem tudják tökéletesen képviselni a megbízót, ezenkívül a közvetítői jutalék rontja a verseny­­képességet is. ♦ A LEGÚJABB ATOMHATALOM, INDIA permanens válságállapotban van. Csökken az egy főre jutó reáljövedelem és a gabonatermés, dü­höng az infláció, fokozódik a munkanélküliség, az olaj drágulása pe­dig Indiát sújtja a legerősebben. A gazdasági nehézségek enyhítését sokan egy „átmeneti diktatúrától” várják, amelynek azonban a jelen­legi helyzetben nem sok értelme lenne — írja a Sajtószemlénkben kö­zölt cikk. ♦ A VILÁG GABONATARTALÉKAI ALACSONY SZINTRE süllyedtek az elmúlt évtizedben. Ebben a helyzetben egy rossz időjárású év sú­lyos gammaválságot okozhat, elsősorban Ázsiában. Az időjárás a leg­nagyobb aolff­ensen mindeddig kedvező volt, ezzel szemben műtrá­­gyahiánnyal lehet később számolni. Mi várható a párizsi csúcstalálkozótól? Tegnap megkezdődött Giscard d’Es­­taing és Schmidt megbeszélése, s a csúcstalálkozó ma is folytatódik. A hírforrások arra számítanak, hogy a két politikus megállapodik, hogyan lássanak hozzá a súlyosbodó nyugat­európai pénzügyi problémák rendezé­séhez. Közvetlenül Schmidt érkezése előtt az új francia pénzügyminiszter kijelentette: a két vezető elsősorban az infláció elleni küzdelemről és a több nyugat-európai országot sújtó pénzügyi mérleg-nehézségekről tanácskozik. „Azt hiszem, hasznos eszmecsere lesz, kivált ami a nemzetközi monetáris kérdéseket illeti”, állította a pénzügy­­miniszter. A két vezető egyetért abban, hogy a francia—nyugatnémet kooperáció fel­adata új ösztönzést adni a nyugat­európai integrációnak, s ennek első lé­péseként, úgy vélik, Schmidt valami­féle segélyajánlatot tesz az inflációs gondokkal és mérlegproblémákkal küz­dő franciáknak. Ám arról, hogy mi­lyen formát ölt a segély, egyelőre csu­pán találgatások hallhatók. Lehet, hogy Schmidt megismétli azt a kölcsönaján­­latot, amit Bonn már az év elején is felkínált. De meglehet, hogy felajánlja a nyugatnémet export valamiféle visz­­szafogását és az is, hogy olyan intéz­kedéseket javasolt, amelyek megköny­­nyítenék a kivitelt Nyugat-Németor­­szágba a többi közös piaci országnak. Akármelyik megoldást választják, a franciáknak elsősorban politikai téren kell ellenszolgáltatást adniok. Kereken egy hónap múlva a franciák ülnek be a Közös Piac miniszteri tanácsának elnöki székébe, s ez Giscard d’Estaing­­nek nagy lehetőségeket ad, hogy meg­kísérelje a gyakorlatba átülteni a vá­lasztási kampány során megígért „európai kezdeményezéseket”. Ha Schmidt segítséget nyújt a francia gazdaság talpraállításához, akkor — vélik párizsi politikai körökben — Giscard arra kényszerül, hogy e kez­deményezések terén messzebb men­jen, mint tulajdonképpen szerette vol­na. Rákényszerülhet, hogy módosítsa az Amerikától való függetlenség ha­gyományos politikáját, s ilyenformán Párizs lehetővé teszi, hogy a világgaz­daság megoldandó nagy problémáit a Közös Piac és az Egyesült Államok együttes kiindulópontról közelítse meg. A franciák a segély fejében annak a bonni igénynek is valószínűleg eleget tesznek, hogy megerősítsék a Közös Piac cselekvőképességét. A többi kö­zött Bonnak az az óhaja, hogy a mi­niszteri tanácsban a döntéseket több­ségi alapon hozzák, és ne az egyhan­gúság alapján, amihez eddig Párizs ragaszkodott. (Reuter)

Next