Világgazdaság, 1976. június (8. évfolyam, 105/1849-126/1870. szám)

1976-06-01 / 105. (1849.) szám

VILÁGGAZDASÁG VII. ÉVFOLYAM, 105. (1849.) SZÁM 1976. JÚNIUS 1., KEDD Kompromisszum az UNCTAD tanácskozásán Háromnapos hosszabbítással sikerült csak a többség számára elfogad­ható határozatot hozni az UNCTAD (az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája) Nairobiban tartott tanácskozásán. További tárgyalásokban egyeztek meg az árstabilizáló nyersanyagkészletek és pénzügyi alap létre­hozásáról, valamint a fejlődő országoknak nyújtott hitelek átütemezéséről. Ezzel lényegében a fejlett tőkés országok halasztó taktikája jutott érvényre. A fejlődő országok kevésbé voltak egységesek, mint Manilában, s így még sürgető javaslataik is nagyon enyhe formában kerültek megfogalmazásra. A szocialista országok közös nyilatkozatban szálltak síkra a fejlődők jogai mellett a saját nyersanyagkincseik birtoklására, s a normális kereskedelmi kapcsolatok erősítését indítványozták. A napirend szerint már 28-án be kellett volna fejeződnie az UNCTAD konferenciájának Nairobiban. De a majdnem egy hónapos ülés nem volt elég — a nagyon is kétes értékű — kompromisszumos határozatok megfo­galmazására, még három nap kellett hozzá. Így csak 31-én, hétfőn zárták be az ülést. Lényegében öt fontosabb döntést hoz­tak a mintegy 150 ország képviselői: 1. Tárgyalások kezdődnek jövő év márciusában a legfontosabb nyers­anyagok árstabilizáló készletének és egy erre a célra szolgáló 6 millió dol­láros pénzügyi alapnak a létesítéséről; 2. Megvizsgálják a legnehezebb hely­zetben levő országok adósságait, de kétoldalú alapon; 3. Tovább tanulmá­nyozzák az infláció káros hatásainak kiküszöbölését; 4. Felhívják a fejlett technológia átadására az azzal rendel­kező országokat, s javasolják a fejlődő országokban működő multinacionális vállalatok tevékenységének ellenőrzé­sét. 5. Elutasítják Kissinger javaslatát nemzetközi nyersanyagbank létesíté­sére. Az eredmények egy hónap után így nagyon soványak, de ha meggondoljuk, hogy mennyi érdek ütközött össze, hányféle álláspont találkozott — talán nem túlzás állítani, hogy reálisan en­nél többre még a legoptimistábbak sem számíthattak. Nagyon igaza van a TASZSZ tudósítójának, amikor a konferencia mérlegét megvonva azt ír­ja: ismét feltárult a kapitalista körök és a fejlődő államok gyökeres nézet­­különbsége sok alapvető, nemzetközi gazdasági kérdésben. S hozzátehetjük: legalább ennyire feltárult, hogy a fej­lődő világ nem egységes, még ha a manilai deklaráció alapján annak is tűnhetett. Vegyük például a nyersanyagárak stabilizálásának kérdését. Lapunk minden eddigi tudósításából kiderül, hogy ez központi kérdés, az volt már Manilában is, s még inkább az UNC­TAD tanácskozásán. Ha a döntést néz­zük, akkor két dolog egyértelműen vi­lágos: a fejlődőknek csak az elvet si­került — halvány formában — elfo­gadtatniuk; a fejlett tőkésországok ol­daláról inkább az ellenzők véleménye érvényesült, mint a támogatóké. A ha­tározat kimondja, hogy az alap létesí­téséről szeptember 30. , után kell el­kezdeni a tárgyalást, s legkésőbb jövő év márciusáig nemzetközi tanácskozást kell összehívni. Az alapba 18 nyers­anyag és termék tartozik, ezeknek sor­sáról árucikkenként kell tárgyalni, mégpedig már szeptember elejétől kezdve. Az UNCTAD főtitkára előké­szítő értekezleteket is szervezhet, ame­­lyeken tisztázzák a fő kérdéseket. Az összes megbeszélést 1978-ra kell befe­jezni — mondani sem szükséges, hogy kedvező eredménnyel. A határozat a következő vaskos kér­déseket öleli fel: nemzetközi nyers­anyagkészletező egyezmény létrehozá­sa ; az egyes országokban levő készle­tek koordinálása; áregyezmény, amely figyelembe veszi az inflációt és a va­lutaárfolyamok változásait; nemzetközi megállapodás egységes módszerekről, amelyek alapján szervezik az ellátást, a termelési politikát és az exportot; nemzetközi kötelezettség vállalása hosszú lejáratú szállításra és vásárlás­ra; különleges intézkedések mindazon termékekre, amelyeknek helyzetét az árkiegyenlítő alap nem rendezi. Mindezek természetesen elvek, ame­lyeket tartalommal kell megtölteni a következő két év során. Konkrét dön­tés nem született. Sokat sejtetően jegy­zi meg a Reuter nairobi tudósítója: „Nyugati körökben azt mondják, hogy valószínűleg az alapot ellenző orszá­gok is részt vesznek az előkészítő ta­nácskozásokon, de a megállapodás le­hetővé teszi nekik, hogy távol tartsák magukat a lényegi döntésektől” (vagy­is kötelezettség vállalásától). Legvilá­gosabban az angol delegáció tagja, Frank Judd beszélt: „A részvétel min­denki előtt nyitott, de nem kötelező”. S joggal mondhatjuk ezt, mert végül is a Nyugat álláspontja nem a Közös Piac tervezetén (VILÁGGAZDASÁG, május 27., első oldal) alatt, a fenntartásokkal élő Anglia, Nyuga­t- Németország — és bizonyos értelemben az USA — véleményét tükrözi., Ez a három ország a vasárnapi plenáris ülés végén, hivatalos közleményben jelen­tette be, hogy nem vállal kötelezett­séget a nemzetközi tanácskozáson való részvételre, de az előzetes tárgyaláso­kon képviselteti magát. Továbbra is ellenzik a nyersanyagárak változásai­nak összekötését az inflációval és a kész term­ékek ármozgásaival. Ez is jelzi, hogy mennyire ingatag a komp­romisszum. A hitelek átütemezéséről hozott dön­tések sem a fejlődő országok kívánsá­gainak megfelelőek. Eredetileg ugyanis azonnali intézkedést és kollektív elbí­rálást követeltek, míg a nyugatiak esetenkénti döntésbe mentek volna be­le. A kompromisszum bázisa most a fejlett hitelező államok kötelezettsége, hogy multilaterális keretben „az egyéni kérdéseket gyorsan és konstruktívan megfontolják, hogy enyhítsenek a hi­tel­problémákon” írja az AP&DJ tu­dósítója. A határozat felhívja a nem­zetközi pénzügyi fórumokat, hogy 1976 vége előtt segítsenek a legnehe­zebb helyzetben lévő fejlődő országo­kon. Az UNCTAD tanácsa 1977-ben a miniszteri ülésen megvizsgálja a ho­zott döntéseket. A Chase Manhattan Bank képviselő­jének becslése szerint a fejlődő orszá­goknak eddig nyújtott összes hitel mintegy 150 milliárd dollárra tehető. Ebből — más források szerint — 15— 20­0 millió dollár hitelt úgy tekintenek, mint ami lényegében behajthatatlan. Ennek alapján szerették volna a fej­lődők, hogy a legszegényebb 29 ország adósságait engedjék el, míg 40 or­szágét ütemezzék át legalább az ez­redfordulóig. Hogy valóban súlyos a helyzet, azt az ECA (az ENSZ Afrikai Gazdasági Bizottsága) most megjelent tanulmánya is tükrözi megállapítván: „a nem olajtermelő afrikai országok gazdasági növekedése 1975-ben reális értéken számolva lényegében nullával volt egyenlő”. Bármiilyen súlyos is a helyzet, mégis a nyugatiak halasztó taktikája jutott érvényre az adósságokról szóló dön­tésben is. A látványos siker a fejlődők számára a Kissinger-féle javaslat el­utasításában született meg. Az ameri­kai külügyminiszter a tanácskozás ele­jén mondott beszédében javasolta egy nemzetközi nyersanyag bank létesíté­sét. Ennek célja lett volna, hogy­ a na­gyon költséges nyersanyagforrások fel­tárásába és kiaknázásába bevonja a magántőkét. A javaslatot támogatta 31 ország (benne 7 fejlődő), ellene volt 33 ország (a szocialista államok és 21 fej­lődő) és tartózkodott a szavazástól 44 ország (41 fejlődő). Ezek a számok ma­gukról beszélnek bizonyítván, hogy még egy ilyen kérdésben sem egységes a fejlődő világ.­­ 1 Szaúdi győzelem az OPEC értekezletén Az olaj árának megvitatására össze­hívott, értekezletről tájékoztató közle­mény nem beszél az olaj áráról. A Kőolajexportáló Országok szervezeté­nek történetében 1973 óta először for­dul elő, hogy az OPEC nem­ tudott megállapodni kompromisszumban a nyersolaj árának emeléséről. Az egyet­len győztes Szaúd-Arábia, Rijad az ár befagyasztása mellett volt. Csupán annyi engedményt kellett tennie, hogy akarata ne fogalmazódjon a közlemény szavaiban is.­­Jamani szaúdi olaj­­miniszternek a Reuter értesülése sze­rint háromszor kellett kivonulnia a denpasari ülésteremből, hogy kollégái beadják a derekukat, legutóbb tavaly októberben egyszer is elég volt. Igaz, akkor a nagyobb nyomaték kedvéért mindjárt Genfbe utazott Bécsből. Noha Rijátírnak döntő szava van az olajár kérdésében, Algéria váratlan támoga­tása nélkül aligha tudta volna keresz­tülvinni akaratát. „Szaúd-Arábiia a világ legnagyobb olajexportálója, nélküle senki sem emelheti az áraikat — jelentette ki Jamiani. Nemet mondtunk, mert ez mind az OPEC-nek, mind az egész világgazdaságnak érdekében áll. Az ipari országok most ismét időt kaptak, hogy úrrá legyenek az infláción. A kő­olajexportálók felelősségteljesen visel­kednek, a gazdasági feltételek még nem teszik indokolttá az áremelést” — mond­ta. Jiaimani ugyanakkor elébe vágott azoknak a találgatásoknak is, hogy az OPEC még a decemberi rendes minisz­teri értekezlet előtt új árukonferenciára ül össze. Ilyenre nincs szükség — je­lentette ki. Jamani nem közölte, hogy mely or­szágok támogatták a szaúdi álláspontot, de a konferenciához közel álló források szerint sikerének kulcsa Algéria volt. Algír korábban általában a áremelés mellett tört lándzsát Az algériai politika változása meglepetést keltett, hiszen Algír azon kívül, hogy elkölti teljes olajbevételét, még jókora hiteleket is vesz fel ipari programjainak finanszí­rozásához. Megfigyelők éppen ebben látják az egyik magyarázatot: a köl­csönzők közt ott van Szaúd-Arábiia is. A másik ok valószínűleg az, hogy a harmadik világ problémáira fogékony algériai kormány úgy mérte fel: még a segélyekkel és kedvező feltételű hite­lekkel körülbástyázott olajáremelés is ellenséges visszhangot keltene a har­madik világban. Irán magatartása is meglepetést oko­zott. Teheránnak el kellett viselnie, hogy nem emelték az olaj árát és rá­adásul visszautasították javaslatát, hogy az árat tegyék függővé az iparilag fej­lett országokból származó termékek árának alakulásától. A majdhogy­nem passzív teheráni viselkedés magyará­zata az elmúlt hónapokban kirajzoló­dott szaúdi—iráni regionális politikai együttműködésen kívül (amely Wa­shington globális politikai irányvona­lába is beleillik) a­z lehet, hogy Rijad adósai közti Teherán is előkelő helyen szerepel. Közel-keleti értesülések sze­rint Jamiani a közelmúltban 1,2 mil­liárd dolláros kölcsön folyósításáról is tárgyalt Teheránban. Jamaninak az is ütőkártyát adott a kezébe, hogy mikor az OPEC többi tagállamai az olaj alapárának emelé­sét követeli, akkor voltaképp a Szaúd- Arábia termelte olajat akarják drágí­tani, lévén hogy ez az árszabás alapja, így valamelyes joggal hivatkozhatott arra a miniszter, hogy ez nem történ­het meg országának beleegyezése nél­kül, többek közt azért sem, mert az alapárral nem lehet játszadozni a­ mi­nőségi felárak manipulálása révén. Mint ismeretes, a miniszteri értekezle­ten elvben újfajta felárrendszer szá­mítási módot hagytak jóvá (VILÁG­­GAZDASÁG május 28., első oldal.) Egy kuvaiti lap értesülései szerint Irak és Líbia újabb megbeszéléseket kíván az árrendszerről azzal érvelve, hogy az „túl bonyolult”. Ford elnök bátorítónak és felelősség­­teljesnek nevezte az OPEC döntését, mint ami hozzájárul a világgazdaság talpraállításához. Nem szabad azonban gyengíteni az erőfeszítéseket, hogy az USA önellátóvá váljon — mondta. To­kióban úgy értékelik az eseményeket, hogy még a világ leghatalmasabb kar­tellje sem tekinthet el a világgazdaság realitásaitól. (Reuter, AP—DJ, AFP, MTI) NAPRÓL NAPRA AZ OLAJ ÁRÁRÓL s más világgazdasági témákról tárgyalt a nyu­gatnémet kancellár Szaúd-Arábia vezetőivel. Megállapodott velük az együttműködésben a valutapiaci zavarok és az infláció ellen. BULGÁRIA ÖTÉVES TERVÉNEK célkitűzéseit ismertette választási beszédében a bolgár államfő. Todor Zsivkov hangsúlyozta, hogy to­vább tart a dinamikus fejlődés és szélesedik a népgazdaság műszaki­anyagi bázisa. DERŰS KÉPET FESTETT A FRANCIA GAZDASÁGI HELYZETRŐL a köztársasági elnök legutóbbi nyilatkozatában. A megfigyelők sze­rint a baloldal előretörését akarta fékezni, a tények nem támasztják alá optimizmusát. MEGKEZDŐDÖTT BUDAPESTEN A MAGYAR—SZOVJET GAZDA­SÁGI és műszaki-tudományos együttműködési kormányközi bizott­ság ülésszaka. Többek közt szó lesz öt nagy magyar gépgyár termék­­szerkezetének alakításáról és előreláthatólag egyezményt írnak alá kőolajtermékek szállítására alkalmas csővezeték építéséről. A SZEGEDI RUHAGYÁR KORSZERŰ RAKTÁRA FÉLIG EL­KÉSZÜLT, de hiányzik még a teljes belső raktárszerkezet. A befeje­zést finanszírozási problémák gátolják és az sincs eldöntve, hogy szo­cialista vagy tőkés viszonylatból importálják a hiányzó berendezé­seket. A GÉPEK ÉS BERENDEZÉSEK PIACÁN romlott a helyzet a tőkés országokban. A múlt évre vonatkozó beszámoló összefoglalja a gaz­dasági visszaesés piaci kihatásait. Alekszej Koszigin közel-keleti látogatása Alekszej Koszigin szovjet miniszter­­elnök tegnap befejezte tárgyalásait az iraki vezetőkkel, közel-keleti körútjá­nak következő állomása Damaszkusz. A­ TASZSZ hírügynökség kiemeli a Bagdadban lefolyt tárgyalások tárgy­szerű, konstruktív légkörét, a két fél a politikai, gazdasági, tudományos-mű­szaki együttműködés további elmélyü­lésével kapcsolatos kérdéseket vitatta meg. Nagy figyelmet szenteltek a közel-keleti helyzet rendezésének is. S mint megfigyelők rámutatnak, a szovjet kormányfő látogatása alkalmat nyújthat a bagdadi és damaszkuszi ve­zetőknek, hogy felülvizsgálják egymás közötti viszonyukat, közelítsék a két egymással rivalizáló Baath-párti kor­mány álláspontját. Az AFP értesülései szerint a két főváros között máris tör­tén­tek ebben az irányban lépések, az utóbbi napokban állítólag iraki csapa­tok foglaltak el állásokat Damaszkusz és az izraeli határ között. Sokat várnak a megfigyelők Koszigin damaszkuszi tárgyalásaitól a libanoni rendezés felgyorsítását illetően is. „Ko­sigin közelgő damaszkuszi látogatása kedvezően fog kihatni az imperialista­ellenes arab front megerősítésére, elő­mozdítja az arab—szovjet barátság fej­lődését és hozzájárul olyan kérdések megoldásához is, mint például Szíria katonai jelenléte Libanonban — mu­tatott rá a libanoni kommunista párt egyik vezetője egy Bejrútban megje­lenő angol nyelvű lapnak adott inter­jújában. (TASZSZ, AP,DJ, MTI) A Fülöp-szigetek elnöke Moszkvában Moszkva és Manila együttműködésé­nek, barátságának és kereskedelmének új szakasza kezdődik — mondta Mo­szkvába érkeztekor látogatásáról Marcos Fülöp-szigeteki köztársasági el­nök. Nyolcnapos szovjetunióbeli tár­gyalásaitól a két ország diplomáciai kapcsolatainak normalizálását várja, mert — mint mondta — „nemzeti ér­dekük diktálja azt”. Marcos elnök és a kíséretében levő Romulo külügy­­­vrzi,Teter V­írata pénzügyminiszter és Paterno ipari miniszter tegnap Pod­­gornij elnökkel, valamint Gromiko külügyminiszterrel találkozott. A látogatás előestéjén az elnök üze­netet intézett országa népéhez. Hang­súlyozta, hogy moszkvai útja a Fülöp­­szigeti külpolitika mély változását tük­rözi. Az eddigi Nyugat-orientáció után most minden állammal, kö­ztük a szo­cialista országokkal is baráti kapcso­latok kiépítésére törekszenek. Az eddi­ginél szélesebb kereskedelmi kapcso­latok — szögezte le — elősegítik a Fülöp-szigetek gazdasági helyzetének kiegyensúlyozását. A szocialista orszá­gok piacait igen csábítóaknak nevezte, s elmondta hogy tavaly a szocialista országok 58 millió dollár értékű ter­méket szállítottak a Fülöp-szigetekre, s mindössze 36 millió dollárért vásá­roltak onnan. Mindeddig Kína volt a Fülöp-szigetek legfontosabb kereske­delmi partnere a szocialista országok között, a kölcsönös áruszállítások ér­téke 77 millió dollárt tett ki. A Szovjetunióval folytatott kereske­delem alakulása mostanáig azt tük­rözte, hogy a szállításokat mindeddig nem szabályozta átfogó kereskedelmi megállapodás. A szovjet külkereskede­lem mintegy 200 ezer tonna cukor im­portjára kötött szerződést Fülöp-szigeti szállítókkal, tonnánként 250—300 dol­lár becsült áron, további 200 ezer ton­nára pedig vásárlási igényt jelentett be. A tavalyi év első 3 hón­apj­­a b 7 — 8,2 millió dollár Fülöp-szigeti termék ju­tott a szovjet piacra, ugyanakkor 99 ezer dollárt tett ki a Fülöp-szigetekre irányuló szovjet export. A Manilában megjelenő The Philip­pines Times vezércikkírója kifejezi re­ményét, hogy Marcos elnök a többi között a délkelet-ázsiai biztonság kér­déséről fog tárgyalni a szovjet veze­tőkkel. Az ASEAN-országok februári, Bali­ban tartott csúcsértekezletén. — folytatódik a vezércikk — a határoza­tok alapelve, hogy a térségben meg­teremtsék a béke és a nyugalom öve­zetét. Ezt a célt — írja a manilai lap — csak a Szovjetunió és a többi nagy­hatalom garanciájával lehet elérni, s ebből a szempontból különösen nagy az elnök moszkvai látogatásának poli­tikai jelentősége. (Reuter, AP—DJ, MTI, TASZSZ) Nyugat-európai finanszírozással ismét aktuális a szibériai szovjet—amerikai gázkooperáció Feléledtek a közös szovjet—amerikai szibériai gázkitermelési tervek. Három nyugat-európai kormány ugyanis, az angol, a nyugatnémet és a francia, be­jelentette, hogy hajlandó részt venni a nyugat-szibériai beruházás finanszíro­zásában, amitől az Egyesült Államok vonakodott. A közös kitermelési tervek szerint Szibéria nyugati részéről a Tenneco és a Texas Eastern cégek részvételével az Egyesült Államok keleti partjára, Szibéria keleti részéről a Jakutföldről pedig az El Paso és az Occidental Petroleum részvételével az Egyesült Államok nyugati partjára szállítaná­nak gázt. A nyugat-szibériai beruházásokban az eredeti tervek szerint az amerikai Eximbank vett volna részt, ezt azon­ban az amerikai kongresszus megtil­totta. Ezért vállalkozott Nagy-Britan­­nia, Franciaország és az NSZK kor­mánya arra, hogy ellátja e finanszí­rozási feladatokat. Ami pedig a ja­­kutföldi vállalkozást illeti, ennek fi­nanszírozásában, mint ismeretes, 25— 25 millió dollárral a japán Eximbank és a Bank of America vesz részt. Az amerikai kormány hivatalosan nem tá­mogatja a szibériai beruházásokat, — írja a Barron’s Wreekly — de bizto­sította az érdekelt amerikai cégeket, hogy nem is gátolja tevékenységüket. A nyugat-európai vállalásokról tudó­sítva a lap beszámol arról, hogy az NSZK 2 milliárd dollárt hitelez gáz­vezeték és sűrítőállomások építésére, Franciaország 1,6 milliárd dollárt gáz­­cseppfolyósító üzem építésére, Nagy- Britannia pedig 1,4 milliárd dollárt darukra és bulldózerekre. A Szovjet­unió azt vállalta, hogy a gázmezőktől vezetéket épít a­ kikötőig, valamint azt, hogy felépíti a szállításhoz szükséges 17 tartá­lyhajó egyharmadát. A­­nyugat-szibériai mezőkön várha­tóan naponta 2 milliárd köbméter gázt hoznak felszínre. A kitermelt mennyi­ség 5 százalékát az új tervek szerint, Franciaország kapja, és két tartályha­­jót is épít ennek elszállítására. A mennyiség többi részén a Tenneco és Texas Eeastern osztozik. (AP—DJ, Reuter) Nyugatnémet kompresszorállomások az Orenburgi gázvezetékhez Az AEG-Kanis Turbinenfabrik és a Mannesmann-Export több mint másfél milliárd nyugatnémet márka értékű megrendelést kapott a Prommasimport külkereskedelmi vállalattól kompresz­­s­zorállomások szállítására az orenburgi gázvezetékhez. A két nyugatnémet cég 1978 elejére szállítja le a központi ál­lomást 11, egyenként 10 megawatt tel­­j­esítményű gázturbina-kompresszorral, továbbá 16 alállomást, mindegyikben 7 kompresszorral. Az AEG-ban is adja magukat a kompresszorokat és elvégzi az elektromos munkákat is, a Mannes­­mianm pedig az állomásokhoz tartozó csőrendszereket exportálja. .A két vál­lalat korábban az amerikai General Electric alvállalkozójaként már , bekap­csolódott az orenburgi gázvezeték épí­tésébe, 10 kompresszorállomást szállí­tottak. (AP—DJ)

Next