Világgazdaság, 1978. április (10. évfolyam, 64/2318-82/2336. szám)

1978-04-01 / 64. (2318.) szám

1978. ÁPRILIS 1., SZOMBAT X. ÉVFOLYAM, 64. (2318.) SZÁM Hétfőn összeül a francia parlament GISCARD REFORMTERVEI ÉS AZ „ÉSSZERŰ” EGYÜTTÉLÉS Párizsban szinte bizonyosra veszik, hogy Giscard d’Estaing ismét Raymond Barre-t bízza meg kormányalakítással. Az eddigi kormány­fő pénteken benyújtotta ugyan lemondását, de néhány órával később már az Elysée palotába hivatták. Az új nemzetgyűlés hétfőn ül ösz­­sze, s lehetséges, hogy addigra már az új kormány is megalakul. Sok új arcot várnak a kabinetbe, rájuk vár Giscard jelszavának megvalósítása a kormánypártok és a baloldal „ésszerű együttélésé­ről”. Az elnök várhatóan komolyabb parlamenti szerephez akarja juttatni az ellenzéket, ami saját pozícióját is erősítheti a gaulleisták­­kal szemben, megkönnyítheti a korábban elvetett reformtervek, köztük a társadalmi egyenlőtlenségeket legalábbis tompító adóreform életbeléptetését. A francia elnök feltűnően meleg szavakkal búcsúztatta Barre kor­mányfőt. Mint mondotta, Barre ne­héz, de végül is a francia nép többségének méltányolását kiváltó munkát végzett a gazdasági gondok közepette. Még mielőtt bejelentet­ték volna, hogy Giscard pénteken délután fogadja a leköszönt kor­mányfőt, a búcsú szívélyességéből is arra a következtetésre jutottak jól­értesült politikai körökben, hogy Barre távozása csak néhány órára szól. Az új kormánynak semmiképpen sem lesz könnyű dolga. Ez már kiderült a politikai pártok és a főbb érdekvédelmi szervezetek ve­zetőinek nyilatkozataiból, amelye­ket az Elysée palotában tett láto­gatásuk után adtak, pedig nagy feltűnést keltett, hogy Mitterrand négy év után most először kereste fel a francia köztársasági elnököt, George Marchais pedig az ötödik köztársaság történetében első ízben találkozott az Elysée palota gazdá­jával. Jóllehet a Francia Szocialis­ta Párthoz közelálló lapok sokat vártak Mitterrand és Giscard meg­beszélésétől (a Le Matin cikkének címe A legjobb ellenségek volt), Mitterrand nagyon tartózkodóan nyilatkozott és közölte, hogy pártja az ellenzékben marad. Az FKP fő­titkára ugyanezt fejtette ki tár­gyalópartnerének, s megismételte a baloldali program alapvető követe­léseit, a minimális bérek emelését, a szociális juttatások növelését, to­vábbá az arányos választási rend­szer megvalósítását, a szakszerveze­tek hatáskörének bővítését szorgal­mazta. A CGT főtitkára, Séguy nagyjából ugyanezeket a követelé­seket terjesztette elő, megtoldva azzal, hogy a szakszervezetek kevés időt hagynak majd az új kormány­nak, megalakulása után haladék nélkül dialógust kezdenek e javas­latokról és akkor majd eldől, hogy volt-e értelme konzultálni az állam­fővel. Fia valóban Barre lesz az új mi­niszterelnök, kísérletezgethet óva­tos nyitással balfelé, de nem koc­káztathatja meg a gazdaság erőtel­jes élénkítését, a nyakló nélküli reflálást — mutatnak rá párizsi megfigyelők. A gazdasági helyzet egyáltalán nem változott olyan gyö­keresen az utóbbi hónapokban, hogy az óvatos professzor erőteljes élén­kítésbe kezdhessen. A legújabb sta­tisztikák szerint ugyanis ismét élede­zik az infláció, a februári és az elő­zetes márciusi adatok éves szinten ismét 10 százalék feletti pénzelér­­téktelenedési ütemre vallanak. Rá­adásul számos iparág áremelésre készül, a kormánnyal kötött szerző­déseik értelmében átlagosan 3 szá­zalékkal drágíthatják termékeiket. Tavasszal ismét emelik a közszol­gáltatási díjakat, drágul a vasút, a telefon, a villanyáram és a posta. Az ipari termelésről bátorító sta­tisztikák érkeznek, de a fellendülés bizonytalan, a vállalatok rendelés­­állománya csak árnyalattal nőtt az év eleje óta. A parlamenti erőviszonyok , meg­változása azonban még ilyen gazda­sági helyzetben is megkönnyítheti Giscard számára reformelképzelései­­­nek keresztülvitelét. Az elnöktől azt várják, hogy a gaulleisták el­lensúlyozására az eddiginél nagyobb szerephez juttatja az ellenzéket a nemzetgyűlésben. Ezt annál köny­­nyebben is megteheti, mert Nyugat- Európa kevés országában rendelke­zik oly kevés joggal az ellenzék a parlamentben, mint éppen Francia­­országban. Nem delegálhatott saját jelöltet a nemzetgyűlés különféle bi­zottságainak élére, nem tekintették tárgyaló partnernak a parlament költségvetési vitájában. Egyelőre folyik a pozícióharc, a vezető politikusok nem szívesen te­regetik ki kártyájukat, de a gaulleis­ták első megnyilatkozásaiból egy­értelműen kiderült, hogy továbbra is a prímhegedűs szerepét akarják ját­szani, leplezetlen gyanakvással fo­gadják Giscard óvatos nyitását, a kormánypártok és a baloldal ésszerű együttélését meghirdető jelszavát. Fontaine, a Le Monde főszerkesz­tője máris útravalóval látja el az új francia kormányt: a szoros válasz­tási eredményeknek arra kell sar­kallniuk az új politikai vezetést, hogy kezdeményezze a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolását célzó adóreformot, és hogy nagyobb sze­rephez juttassa a szakszervezeteket a vállalatok irányításában. Olyan helyzet alakulhat ki — tette hoz­zá —, hogy egyik vagy másik szak­szervezet álláspontja közeledni fog a nyugat-európai szakszervezeteké­hez, azaz több-kevesebb aktivitással hajlandók lesznek részt venni a kor­mány reformterveinek megvalósítá­sában. A főszerkesztő az új kormány vár­ható külpolitikájára is kitért. Azt a feltevést kockáztatta meg, hogy a giscardisták csoportjának erősödése nagyobb hangsúlyt ad az atlantista megközelítésnek, súrlódásmenteseb­­bé teheti a francia—amerikai vi­szonyt. A kommentárok egy része felveti: az új Barre-kormány legfel­­ebb csak névrokona lesz a korábbinak, s a politikai erőviszonyok megváltozása új irányt hozhat a vezetésben. A L’Humanité szembeszáll ezekkel a találgatásokkal: a jobboldal legfel­jebb csak módszereit igazítja hozzá az új helyzethez. Giscard nyitása zátonyra fut a politikai és társadal­mi realitásokon — vélekedik az FKP lapja. H. A Lapzártakor érkezett Giscard elnök ismét Raymond Barre-t bízta meg kormányalakítás­sal. (Reuter) AZ OPEC ALULÉRTÉKELTNEK TARTJA A DOLLÁRT Az olajexportáló országok kény­telenek lesznek megvédeni pénzügyi érdekeiket, ha a dollár tovább ha­nyatlik — jelentette ki Bécsben Jaganeh iráni gazdasági- és pénz­ügyminiszter. „Reméljük és számí­tunk is rá, hogy az USA kormányá­nak a dollár további romlása ellen hozott intézkedései eredményesek lesznek, és így az OPEC nem kény­szerül lépéseket tenni érdekei vé­delmében” — mondotta az iráni miniszter. Arról nem volt hajlandó nyilatkozni, hogy milyen akcióra kerülhet sor, de közismert, hogy a szervezetben az SDR-re vagy más valutakosárra való áttéréstől kezdve egy sereg lehetőség vetődött már fel. Egyes tagországok egyenesen 10 szá­zalékos áremelést sürgetnek a vesz­teségek kiegyenlítésére. Dzsanabi, az OPEC gazdasági cso­portjának vezetője újságíróknak el­mondta, hogy becslései szerint a 13 olajexportáló ország bevételének mintegy 10 százalékától esett el a dollár hanyatlása következtében. Dzsanabi ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a valutakérdések mellett az OPEC-országok kereske­delmi kapcsolatait is meg kell vizs­gálni. 1973 óta, amikor a szervezet csaknem ötszörösére emelte az olaj­árat, az olajtermelők által importált ipari termékek ára 300 százalékkal ment fel. „Az infláció a valutainga­dozásoknál sokkal súlyosabb kárt okoz nekünk — mondta a tisztvise­lő. — Ha a veszteségekbe belevesz­­szük az infláció okozta kárt az im­portnál, a teljes kiesés közelebb van a 15 százalékhoz, mintegy évi 17 milliárd dollárt jelent”. Jaganeh ugyanakkor hangsúlyozta: az OPEC erősen alulértékeltnek tart­ja a dollárt, és azt reméli, hogy az amerikai valuta mielőbb visszanye­ri gazdaságilag reális értékét. Az iráni miniszter nyilatkozatának ér­dekessége, hogy az eddigiekben Irán egyáltalán nem foglalkozott a dol­lárveszteségek kompenzálásának szükségességével. A mostani állás­­foglalás nagyon hasonlít ahhoz, ame­lyet a hét elején egyesek a szaúdi uralkodónak tulajdonítottak. Hogy a — nyilván az USA-nak címzett — figyelmeztetéseket mennyire kell komolyan venni, az a továbbiakban dől el, egyesek szerint legkésőbb az olajminiszterek májusra halasztott konferenciáján. A nem hivatalos ta­lálkozó napirendje egyelőre még tel­jesen szabad, és így döntést sem várnak tőle, de az OPEC-ben rámu­tattak, hogy az olajminiszterek hoz­hatnak határozatot az ülésen, ha jellegét „nem hivatalosról” „rend­kívülire” változtatják. Ehhez azon­ban a miniszterek többségének egyetértése szükséges. (AP—DJ, Reuter) ___________ Befejeződtek Kreisky hivatalos tárgyalásai az NDK-ban Tegnap Berlinben három kor­mányközi egyezményt írtak alá az NDK és Ausztria képviselői: mű­szaki-tudományos együttműködési egyezményt, kulturális cseremegál­lapodást, valamint egy, az állat­egészségügyi információk cseréjéről szóló megállapodást Kreisky kancellár látogatásának időpontjában került sor egy 122 millió schillinges üzletkötésre az osztrák Waagner-Biro cég és egy ipari berendezéseket importáló NDK-beli vállalat között. A szer­ződés értelmében az osztrák fél kulcsra készen szállít kazánokat és vízlágyító berendezéseket a Schwarz­­heide kombinát számára. A megállapodás nemcsak a tech­nológiai tervezést, a szállítást és a berendezések üzembe helyezését fog­lalja magába, hanem a kezelősze­mélyzet kiképzését is. Az osztrák kancellár látogatásá­nak második napján befejeződtek a hivatalos tárgyalások. (Reuter, APA) Éljen április 4. NAPRÓL NAPRA -! A MAGYAR IDEGENFORGALOM EURÓPAI HELYÉNEK megítéléséhez tudni kell, hogy konvertibilis devizabevételünk tavaly 100 millió dollár volt, míg az európai rangsor 10. he­lyezettjéé, Jugoszláviáé több mint 800 millió. (3. oldal) -A VIETNAM HAMAROSAN KÖLCSÖNÖKET VEHET FEL AZ ÁZSIAI FEJLESZTÉSI BANKTÓL — legalábbis ennek a re­ményének adott hangot az ADB elnöke Manilában. Egy ko­rábban már megszavazott kölcsön folyósítását technikai aka­dályok hátráltatják. (2. oldal) -„ A BIZALMATLANSÁG A VILÁGGAZDASÁGBAN az ameri­kai dollár gyengeségéből fakad — írja vezércikkében a Wall Street Journal. A bonni csúcstalálkozóra készülve azt taná­csolja a washingtoni vezetésnek, hogy hallgasson partnereire és javítson az amerikai pénzügyi és fizetési politikán. (2. oldal) A CARTER SZEMÉLYESEN VEZÉNYLI MAJD AZ ÁRSTABILI­­ZÁLÁSI AKCIÓT — értékelik a jelentések az elnök brazíliai sajtóértekezletén elhangzottakat. Gazdasági tanácsadója sze­rint jók a további expanzió kilátásai, viszont továbbra is fennáll az inflációs veszély. (2. oldal) + AZ USA-BAN A TAKARMÁNYGABONA, A BÚZA ÉS A GYAPOT vetésterületének csökkentésére hoztak intézkedést. A programot végrehajtó mezőgazdák különféle támogatásban részesülnek. (4. oldal) ­ Életbe lép a Nemzetközi Valuta Alap új szabályzata A gyakorlat szentesítése Ma lép hivatalosan életbe a Nemzetközi Valuta Alap új alap­szabálya, miután az igazgató­tanács tegnapi ülésén jóváhagyta az erre vonatkozó értesítés szövegét. Ezt még az éjjel megküldték az alap 133 tagállamának. Az eseménynek inkább csak jelképes a jelen­tősége, hiszen az új statútumok már két éve készen vannak. A rati­fikálási eljárás most megtörtént befejeztéig ezeknek egy része de facto már eddig is érvénybe lépett (elsősorban például a valutaár­folyamok lebegtetése), más része pedig annyira határozatlan fogal­­mazású, hogy még sokára derül ki, mit is fog jelenteni a gyakor­latban (például az alap „felügyeleti joga” a központi bankok deviza­piaci műveletei fölött). A nemzetközi valutarendszer köz­ponti intézményének új alapszabá­lya, amelyet 1976 januárjában, a ja­maicai Kingstonban szentesített a tagságot képviselő 20 pénzügyminisz­ter ülése, elvben a valutarendszer reformjának kodifikálása lenne. Valójában azonban inkább azt a helyzetet szentesíti, amely a rögzí­tett árfolyamok Bretton Woods-i rendszerének összeomlása után a gyakorlatban kialakult, kiegészítve az aranynak az Egyesült Államok által kierőszakolt „demonetizálásá­­val”, a rendszerben elfoglalt köz­ponti helyétől való megfosztásával, s helyette a (gyakran „papír-arany” néven emlegetett) rendkívüli hitel­lehívási jogok (SDR) trónraültetésé­­vel. A gyakorlatban tehát nem lesz észrevehető változás. A valuták pa­ritását ezentúl hivatalosan is tilos arányban megadni­­, de ez már évek óta úgysem szokás, paritás he­lyett az először 1971-ben, a Smith­­sonian Intézetben meghatározott kö­zépárfolyamokat használják. Ez fe­lel meg az árfolyamok rögzítetlen devizapiaci lebegésének, ami szintén már évek óta általános, de tulajdon­képpen csak most válik legálissá. A jegybankok ezentúl szabadon köthetnek aranyügyleteket piaci áron, jelezve, hogy nem valami kü­lönleges tartalékeszközről van szó, hanem egyszerű tőzsdei árucikkről. Persze, egyáltalán nem valószínű, hogy ezek a bankok most majd siet­nek piacra dobni ezt az elméletileg már nem, de gyakorlatilag továbbra is alapvető fontosságú kincset. Ha pedig akartak aranyügyleteket köt­ni, eddig is megtehették suba alatt, rendszerint magánbankok, de nem egyszer a Nemzetközi Fizetések Bankja közvetítésével. Az arany demonetizálásával lehe­tővé válik, hogy a jegybankok aranytartalékuk könyvelési értékét, amelyet eddig a régi hivatalos, un­ciánként 42,22 dolláros áron kellett megadniuk, a szabadpiaci vagy ah­hoz közelálló áron vegyél­ nyilván­tartásba. Ezt az átszámítást feltehe­tőleg már nagyon sok központi ban­k elvégezte, a Banque de France be is vallotta. Hogy ezután mit tervez­nek, erre eddig csak két adalék van: az USA kincstárának egy magasran­gú tisztviselője közölte, hogy ők ugyan nem értékelik fel a jelenleg 11,7 milliárd dollárra becsült arany­­tartalékot, a holland jegybank pedig tudatta, hogy tervezi a felértékelést, de nem egészen a szabadpiaci ár­szintre. Az IMF központjában nagy re­ményeket fűznek az új alapsza­bálynak ahhoz a pontjához, amely szerint az intézmény vezérigazga­tója jogosult felügyeletet gyakorol­ni a valutaárfolyamok lebegtetése fölött, számon kérheti az egyes tag­államoktól, ha — például világpiaci árelőny szerzése végett — manipu­lálják valutájuk árfolyamát. Ilyen esetben az IMF ,,konzultációt kezd­het” az érdekelt tagállam pénz­ügyi hatóságaival. De az alapsza­bály megszövegezői ügyeltek rá, hogy az IMF ne kapjon igazi ha­talmat a kezébe, vagy legalábbis ne kapjon belőle túl sokat. Nemcsak kötelező érvényű szankciók kimon­dására nincs joga a washingtoni testületnek, hanem használható mércét sem kapott annak megálla­pítására, hogy mikor tekintendő ez vagy az a valuta alul- vagy felül­értékeltnek. A pénzügyminiszterek kingstoni ülése annak idején „ob­jektív mutatók” (mérlegdeficit, vagy szufficit, inflációs ráta vagy egyéb) megállapítása ellen foglalt állást. Nem csoda, hogy ehhez az eleve re­ménytelennek látszó vitatkozáshoz az IMF csak „nagyon lassan” szán­dékszik hozzáfogni, esetről esetre mérlegelve a helyzetet. A jóváhagyott intézkedések kö­zött van, de nem része az új alap­szabálynak, és csak július 1-én lép életbe az SDR árfolyamát megha­tározó valutakosár módosítása. A 16 valuta közé, amelynek súlyozott átlagában fejezik ki napról napra az SDR árfolyamát, beveszik Szaúd- Arábia és Irán r­alját, kihagyják belőle a dél-afrikai randot és a dán koronát. Az eddig tartalékeszközként még nem nagyon használt (és használ­ható), inkább az elszámolási egy­ség szerepét betöltő SDR jelentő­ségének kidomborítását szolgálja az a rendelkezés, hogy, ezentúl a Vi­lágbank és más nemzetközi hitel­­intézmények a fejlődő országoknak SDR-ben nyújthatnak hiteleket, vagy saját hiteleiket SDR-ben tör­leszthetik. Erről azonban Washing­tonban azt mondják, hogy még nem vitatták meg a dolgot a Vi­lágbankkal, sem más intézmények­kel, s nem is valószínű, hogy erre egyhamar sort kerítenének. Feljogosítja az új alapszabály az IMF-et, hogy új, úgynevezett fekte­tési számlát létesítsen. Ennek révén , a tagállamok hozzájárulásaiból fel­gyűlt tartalékait — amelyek jelen­leg 700 millió dollár körül vannak — piacon forgalmazható értékpapí­rokba fektethetné. (Nem hiába van az­­alap székhelye Washingtonban, elsősorban amerikai állami kötvé­nyek vásárlására gondolnak.) De itt is megvan a „de”: a beruházási számlát még nem hozták létre, s az IMF tisztségviselői bevallják, hogy még senki sem gondolkozott­­ rajta, hogyan kellene működtetni. Az IMF úgynevezett átmeneti bi­zottságának helyére hasonló össze­tételű „tanács” kerül, amely első­sorban abban különbözne elődjétől, hogy nemcsak tanácskozási, hanem döntési joga is lesz. Nincs azonban pontosan meghatározva, hogy mi­lyen kérdésekben dönthet, s nincs még kitűzve megalakulásának idő­pontja sem. Az IMF új alapszabályának élet­belépésével tehát nem záródott le a valutarendszer megreformálásá­nak folyamata, amely 1971. augusz­tus 15-én kezdődött meg, amikor Nixon elnök megszüntette a dollár— arany konvertibilitást. Legföljebb annyit mondhatunk, hogy a valuta­­reform egy lépéssel előbbre jutott. — sP —

Next