Világgazdaság, 1978. november (10. évfolyam, 213/2467-232/2486. szám)
1978-11-16 / 222. (2476.) szám
8 W(§ ] 1978. NOVEMBER 16. Kaucsukkonferencia kezdődött Genfben Az előkészítő megbeszélések során elhatározott menetrend szerint e hét elején Genfben megnyílt a vezető termelő és fogyasztó országok részvételével a nemzetközi kaucsukegyezmény létrehozatalára irányuló négyhetes tárgyalássorozat. A résztvevők között találjuk termelői oldalról Malaysiát, Indonéziát, Thaiföldet és Sri Lankát, a fogyasztók közül pedig az Egyesült Államokat, a Szovjetuniót, a Közös Piacot, Japánt és Kínát is. Az UNCTAD főtitkára a tanácskozás megnyitásakor hangsúlyozta, hogy a központi kérdés az ármechanizmus és az árakat szabályozó nemzetközi ütközőkészlet nagysága és típusa. A konferencia elnökévé választott malaysiai Peter Lai, aki egyben a Nemzetközi Öntanács végrehajtó bizottságának elnöke, sajtótájékoztatón elmondta, hogy a világ természeteskaucsuk-fogyasztását 1985-ben 5 millió tonnára, 1990-ben pedig 6 millió tonnára becsülik, s a termelők nem lesznek képesek ezt az igényt kielégíteni, hacsak 12 hónapon belül nem létesítenek új ültetvényeket. A résztvevőkkel folytatott beszélgetésekből kiderült, hogy az egyezmény kulcskérdése az árszínvonal, az ütközőkészlet nagysága, működtetésének és finanszírozásának módja és a kiegészítő gazdasági szabályozók szükségessége. Az exportáló országok 400 ezer tonnás ütközőkészletet kívánnak felállítani a termelő területeken, ennek finanszírozását az UNCTAD által javasolt közös alapból kívánják megoldani. Kiegészítésként exportkvótákat is szeretnének bevezetni. Az USA ezzel szemben egyedüli szabályozó eszközként 700 ezer tonnás ütközőkészletet javasol, amelyet az egyezményben résztvevő országok kormányainak közvetlen hozzájárulásával finanszíroznának, s a készletet az exportőr és az importőr országokban tárolnák. Egy másik fogyasztói javaslat szerint az ütközőkészlet körülbelül 400 ezer tonnás lenne, kiegészítve egy exportkvótaszisztémával. A finanszírozást ez az elképzelés részben a kormányokra, részben az UNCTAD közös alapra bízná,a termelők fix minimum- és maximumárakat akarnak és ezen a sávon belül még olyan szabályozó árhatárok kijelölését, amelyek elérésekor az ütközőkészletből vásárlásokat vagy eladásokat kell eszközölni. Az amerikai javaslat szerint ezek az árak automatikusan vagy félautomatikusan igazodnak a a piaci trendekhez és a készletváltozásokhoz. Ezeket a javaslatokat tulajdonképpen tartalmazza a már kidolgozott egyezménytervezet, amelyet munkahipotézisként kezelnek". Néhány résztvevő azt is elmondotta, hogy mind a termelők, mind a fogyasztók megegyeznek benne, hogy a jelenlegi árak magasabbak, mint amit az egyezményben meg kell állapítani, bár erről még nem voltak konkrét megbeszélések. (Reuter) Csökkennek a világ hallisztkészletei Jövőre előreláthatólag csökkennek a hallisztkészletek a világon, ennek következtében az árak emelkedni fognak — hangsúlyozta a Norsildmel norvég termelőcég képviselője a világ halliszttermelőinek washingtoni éves tanácskozásán. A következő öt évben feltehetően szilárd marad a halliszt iránti kereslet. A kínálat nagyságát döntően a perui halászat befolyásolja. Tajvan és Irán jelentős új piac, de még ki nem aknázott lehetőségek rejlenek a szállítók számára a Szovjetunióban és Kínában. A világ hallisztkészleteinek nagysága 1979 márciusára 250 ezer tonnára csökken — jelezte a párizsi hallisztexportőrök szervezetének küldötte. A csökkenés mértékét jelzi, hogy a szervezet szerint szeptember végén még 526 ezer tonnát, október végén 466 ezer tonnát raktároztak, az év végére előreláthatólag már csak 315 ezer tonna marad. A teljes import a tavalyi 1,8 millió tonnával azonos szinten mozog. Dánia halliszttermelésének csökkenő irányzata 1979-ben is tovább folytatódik, elsősorban a kormány halászati korlátozásai és környezetvédelmi okok miatt. 1977-hez képest az idén 15 százalékkal kevesebbet állítottak elő. Izland termelése 200 ezer tonna körül mozog, ennyi volt tavaly is. Norvégiában viszont mintegy 100 ezer tonnával esett az 1977- es 400 ezer tonnáról, sőt jövőre még tovább csökken — adta hírül a gabona- és takarmánykereskedelmi szövetség (GAFTA). Nagy-Britannia importja az idén nem éri el a tavalyi szintet, a 230 ezer tonnát és csak 175—185 ezer tonna lesz. Az NSZK is kevesebbet vásárolt mintegy 50 ezer tonnával, mint 1977-ben. Az idei import 230 ezer tonna. A jövő évben a világexport halolajból meghaladja az előző két évben elért nagyságot, ennek következtében nagy mértékben csökkenni fognak az exportkészletek. A termék iránti kereslet a jelenleginél jóval nagyobb lesz. Egyes szakértők szerint a halolajpiacon nagy szerepet kapnak az USA szójaolaj-tartalékai is. Az egyik becslés szerint a fő termelők a következő mennyiséget állították illetve állítják elő halolajból: Peru — 1977-ben 101 ezer tonna, 1978-ban 60 ezer, 1979-ben 75 ezer; Chile — 1977-ben 40 ezer, 1978-ban 50 ezer, 1979-ben 30 ezer, ebből exportra 25 ezer tonna; USA — 1977- ben 70 ezer, 1978-ban 110 ezer, 1979- ben 100 ezer, ebből exportra 90 ezer tonna. Japán 1978-ban exportra 130 ezer tonnát szállít. Izland idei 100 ezer tonnás termelésének 95 százalékát szállítja külföldre és várhatóan 85 ezer tonnát állít elő a jövő évben. Dániában a termelés 1978- ban 60—65 ezer tonna, 1979-ben 60 ezer, Norvégiában 1977-ben 224 ezer, az idén 140 ezer, 1979-ben pedig ennél valamivel több lesz. (Reuter) Francia baromfi a közel-keleti országokban A tojásexporttal ellentétben Franciaország baromfiexportja rendszeresen fejlődik. Az idén is tovább növekszik a kivitel. Az idei első félévben Franciaország 62 327 tonna baromfit adott el külföldön, 22 százalékkal többet, mint a tavalyi első félévben és csaknem 50 százalékkal többet, mint 1976 első félévében. Főleg a csirke- és tyúkexport fokozódott: az idei első félévben a tavalyihoz képest 28 százalékkal, az 1976. évihez viszonyítva pedig 66 százalékkal, elérve az 57 328 tonnát. A feldarabolt tyúk és csirke kivitele 18 százalékkal, a feldarabolt kacsáé 24 százalékkal, a gyöngytyúké 20 százalékkal nőtt. A pulykakivitel viszont 49 százalékkal, a feldarabolt pulyka kivitele pedig 51 százalékkal csökkent. A Közös Piac országai közül továbbra is az NSZK a francia baromfi legfontosabb vásárlója. Ide ez év első felében 7960 tonna baromfit szállított Franciaország, 1,4 százalékkal többet, mint a tavalyi első félévben. Franciaországtól egyre több baromfit vásárolnak a fejlődő országok, különösen a közel-keleti államok. Tavaly az első félévben 17 530 tonna baromfit exportált Franciaország ebbe a térségbe, az idén már 39 710 tonnát. Ebben az országcsoportban Szaúd-Arábia Franciaország legnagyobb vásárlója; ez év első felében 18 940 tonna csirkét importált Franciaországból. Dél-Jemen ugyanekkor 13 470 tonna francia baromfit vásárolt. Franciaország hagyományos vásárlói között szerepel Svájc, amely az idei első félévben 2240 tonna baromfit importált Franciaországból, 1,1 százalékkal többet, mint a tavalyi hasonló időszakban. (Rynki Zagraniczne) Devizák árfsz. - 40,55 ZÜRICH, DEVIZA svájci frankban . .... . .... USA ------ 1,6370-1,6390 lg"** -NSZK - -____________ 86 ,845-86,5955 Ho-.odio............................. SIEZSIOZ SK".:::: -::::: Japán -_______________ 0,8623-0,8640 1 USA DOLLÁR az eures országok pénznemében Bécs ........ 13,785 —13,8850 Brüsszel------------------ 29,66 27,71 Páris--- 4,3345-4,3465 Frankfurt- 1,8927-1,8935 Milánó--- 840,25---47,75 Amszterdam ----- 2,0335-2,0345 Tokió ----------------------------- 190,05 ANGOL FONT Értéke USA dollárban London--------------------- 1,9675-1,9680 1 SDR Értéke USA dollárban Washington — - — - - - NEMZETKÖZI ARANY finomancialdollár Zürich ------------ 204,00-204,75 London ------- 204,15 / mm műtrágya-kongresszusa Innsbruckban A fejlődő országok műtrágyaiparának fejlesztéséről szervezett konferenciát Innsbruckban az ENSZ Iparfejlesztési Szervezete. Az UNIDO- tanácskozáson résztvevő 200 küldött — 66 országból és 23 nemzetközi szervezet képviseletében — irányvonalakat dolgozott ki, amelyek alapján csökkenteni lehetne a termelési költségeket. A többnyire hiányzó infrastruktúra megteremtésének kiadásait ezért az üzemek helyett az állami költségvetésnek kellene fedeznie — hangsúlyozták. A fejlődő országok saját műtrágyagyártásának kiépítése azért lényeges, mert az import súlyosan terheli fizetési mérlegeiket. Gondot okoz, hogy a műtrágyatermelés alapanyagait legtöbbjüknek külföldről kell beszereznie. Az innsbrucki kongresszusi palotában 50—60 konkrét tervet is megvitattak. Az APA tudósítása megjegyzi, hogy a tanácskozásokon a VÖEST-Alpine képviselői is ott voltak, a linzi acélkonszern ugyanis részt vállal a fejlődő országok műtrágyaipari beruházásaiban. Az UNIDO korábban célul tűzte ki, hogy a fejlődő országok részesedése a világ műtrágyatermelésében az ezredfordulóra elérje a 25 százalékot. (APA) Francia műanyag-technikai licenc Jugoszláviának A jugoszláv Livnica Zeljezastemperd műanyagsajtoló gépek gyártási licencét vásárolta meg a francia Société Rep.-től, amelyet a Solyvent- Ventec leányvállalata. A licenc alapján gyártott gépeket részben belföldön, részben exportpiacokon értékesítik. A szerződés pénzügyi feltételeit még nem hozták nyilvánosságra. (AP—DJ) Csehszlovák-11 DK autóipari kooperáció Strougal csehszlovák kormányfő november eleji berlini tárgyalásain megállapodás született: az NDK és Csehszlovákia 1984-ben megindítja a közös autógyártást. A Zwickauban épülő üzemet évi 340 ezer darab kapacitásúra tervezik. Az 1100—1200 köbcentiméteres, négyütemű, vízhűtéses motorokat a Skoda szállítja, a kardántengelyeket az NDK fogja gyártani. (Mint emlékezetes, 1978. júniusban az NDK megállapodott a Citroennel, hogy 727 millió márka beruházással kardántengely-üzemet létesítenek Zwickauban.) A gépkocsik kétféle változatban készülnek majd: az NDK-ban orrmotoros, Csehszlovákiában pedig farmotoros kivitelben gyártják. (Handelsblatt, NIA) A Új gyárexportőr vállalat Finnországban Közös irodát létesített kulcsra kész üzemek exportjára három finn nagyvállalat, az A. Ahlström Osakeyhto, az Outokumpu Oy és a Rauma-Repola Oy. Vállalkozásuk az alapító cégek kezdőbetűiből az AORIndustries Oy nevet kapta. Az AOR exportszervezetként fog működni, a tervezést a résztvevő vállalatok külön-külön fogják végezni. Elsősorban abányaiparnak és a fémfeldolgozó iparágaknak exportálnak majd komplett gyárakat. (NSA) TANÁCSKOZÁS az Állati hulladék HASZNOSÍTÁSÁRÓL Negyven európai intézet képviselőinek részvételével a svájci Nyonban megnyílt az állati hulladékok hasznosításával foglalkozó európai együttműködési szövetség második konferenciája. A szövetséget 1976- ban alapították, s ezúttal első ízben hangzik majd el beszámoló az eddigi eredményekről és most készítik el az új munkaprogramot is. A szövetség folyamatosan figyeli a téma egészségügyi, mezőgazdasági és jogi vonatkozásait, tanulmányokat készítenek az állattenyésztő üzemek optimális nagyságáról, a hulladékok haletetésre való felhasználásáról. Felveszik a kapcsolatot a Szovjetunió és az USA vezető kutatóival is. A FAO szóvivője megállapította, hogy a világon jelenleg kilenc ilyen európai és Európán kívüli mezőgazdasági kutatóintézetet fognak össze közös program végrehajtására egy központi szerv irányítása mellett. Ezeket a szövetségeket a FAO európai területi irodájának védnöksége alatt hozták létre. (APA) Árupiacok Carter megvétózta a húsimporttörvényt Carter elnök vétót emelt a marhahúsimport szabályozására kidolgozott törvényjavaslat ellen, mert túlságosan korlátozza elnöki hatáskörét a húsbevitel emelésében, ezenkívül a kontingensek plafonját nagyon alacsonyan, a kormány által javasolt 589 ezer tonna helyett 544 ezer tonnában állapítja meg. A kontingensek alacsony szintje sérti az USA külföldi hússzállítóit, és az országnak nem érdeke, hogy megrontsa jó kapcsolatait olyan partnerekkel, mint például Ausztrália, Új-Zéland vagy Argentína — nyilatkozta Carter. A törvény gyengíti a hosszú távú kereskedelmi együttműködést ezekkel az országokkal, nehezíti az importot, ha a belföldi termelés elégtelensége ezt szükségessé tenné. Carter csak azzal a feltétellel fogadja el a marhatenyésztők által is támogatott törvényt, ha a két legfontosabb pontot, az elnöki jogkör korlátozását és a kontingensek 544 ezer tonnás plafonszintjét kiiktatják belőle. Ezek nélkül lehetővé válik az import automatikus''növelése, amennyiben a belföldi termelés nem kielégítő, vagy ellenkező esetben a bevitel csökkentése. Nemrégiben az elnök már engedélyezte a szokásos mennyiségen felül további 90 720 tonna marhahús importját, de ez csak néhány centtel csökkenti az Amerikában oly népszerű hamburgerek áremelkedését. Carter állásfoglalásának megvan az a veszélye, hogy még inkább magára vonja a belföldi marhatenyésztők haragját, akik már eddig is elégedetlenkedtek az előzőleg engedélyezett bevitelek miatt. Retorzióként egyre jobban csökkentik állatállományuk nagyságát, hogy ezzel is áremelést érjenek el. (Reuter, AP—DJ) m wmmmnmmmnmm piaci hírek A Újabb 60 ezer tonna szójaolajat vásárolt Kína az Egyesült Államoktól jövő évi szállításra — jelentette az amerikai mezőgazdasági minisztérium. A Kína 200 ezer tonna amerikai kukoricát vásárolt az 1979. szeptember 30-án záruló értékesítési évben történő szállításra — közölte az USA mezőgazdasági minisztériuma, exportőrök jelentéseire hivatkozva. A A SIT-Siemens Spa. ismét beszüntette az olaszországi l’Aquilában levő felektronikai üzemében a termelést, miután néhány munkáson újból jelentkeztek egy eddig még ismeretlen betegség tünetei (émelygés, ájulás, viszketés). A A várnai Georgi Dimitrov hajógyárban átadták a szovjet megrendelésre készült, 25 ezer tonnás Hodozsnyik Fjodorovszkij teherhajót. Az ömlesztett áruk szállítására alkalmas hajót a Szovjetunió távolkeleti flottájában hasznosítják majd. A Az amerikai Amax Inc. december elsejével feloldja az ólomszállításra korábban sztrájkok miatt bejelentett vis maiort. A A Rijkaart BV. holland gépipari vállalat 8 millió holland forint értékű megrendelést kapott Egyiptomtól 5 kenyérgyár berendezéseinek szállítására. A A Shell Chemical Company 400 kilométeres etilén-csővezetéket épít a texasi Mont Belvieu és a louisianai Napoleonville között. A vezeték mindkét irányban szállíthat etilént 1980 elejétől; kezdetben évi 680 ezer tonnát, később 1,4 millió tonnát . A francia Air Liquide két szerződést kapott ammóniaüzemekbe való hűtőberendezések szállítására, az egyiket az Union Explosivos Rio Tinto huelvai üzemében, a másikat az Indian Farmers Fertilizer kakoli gyárában szerelik fel. A Az angol Matthey Hall Ortech megvételre ajánlja a nem alkálikus ércekre alkalmazható urániumkinyerő eljárását. A Bacfox néven szabadalmaztatott technológiát már alkalmazzák a dél-afrikai Buffelsfontein bányában. A Az olasz Montedison és a japán C. Itoh felújította és kiterjesztette együttműködési megállapodását. A két cég egymás közti forgalma az 1975-ös 1,6-ről 26,5 millió dollárra nőtt 1977-ben. A Tavaly az egy főre jutó festék- és színezékfelhasználásban az NSZK vezetett a világon 18,8 kilogrammal, őt követte az USA (18,4 kilogramm), Svédország (18,1 kilogramm), Norvégia (15,1), Olaszország (13,9) és Ausztria (13,5). Állati termékek Felvilágosítás: 9 és 97 óra között az árfolyammal kapcsolatos kérdésekben a 186-126 telefonszámon REUTER NYERSANYAG-ÁRINDEX (BÁZIS: 1931. IX. 18.) NOVEMBER 15. 1 1506,8 Eqrsco I 1978. XI. 7-14. 1 1977. XI. 7-18. Azar magas alacsony, magas alacsony zsír USA Ömlesztett, Chicago, azonnal?HÚS OLASZ dollár/100 lb 25,00-23,50 19,50-18,50 Marha élősúlyban Brescia, tehén tiraka 1200-800 1000-700 borjú ———————————— 2500-1900 1900-1800 Bologna, tehén — — — — 1430-1330 1260-1070 borjú 2130-1850 1880-1800 Padova, tehén 1300-1150 1250-1100 borjú 1930-1780 1820-1720 Marha, frissen vágott Milánó hízott marha 2850-2650 2500-2300 elejerész — — - — — — - -2350-1650 2200-1650 3600-2750 3200-2300 Boriá ------------3050-2600 2900-2600 HOLLAND Friss sonka. 9-13 la holland 1,40-4,25 8.80-8,23 Lapocka. 4-6 kg - -- -- -lorlnlka 4,30-4,05 8,30-8,05 TOJÁS Holland, Berneweld, belföldi holland 57-61 g---------------------------------forint/100 db 12,75-9,30 18,70-13,30 exoortár: 46 O - - — - — 8,50-6.00 11,25-11.00 56 a ----------------11,00—8.00 14,00-13,50 66 q ----------------------------------- -13,00-9,25 15.50-15,00 SAJT HOLLAND Leeuwarden. Gouda krém - - -holland 5,15-5.15 5,57-5,57 forint/ha 5,03-5,03 5,32-5,32 Bőrfélék Ára Egység 1 1978. XI. 7-14. 1977. XI. 7-18. magas alacsony magas alacsony NEW YORK és CHICAGO bőrárak centeri Belföldi ökörbőr, 53 lb felett — 56-56 36-34 Belföldi ökörbőr, könnyű. 48-58 lb Belföldi ökörbőr, extrém könnyű. 67-67 86-3»g, lb - - - ------..... Belföldi tehénbőr, nehéz. 53 lb-től 68-68 60-59 «1-40»/a 36-34 PnlfSMi fhinbSr kSnn.— 30-53 lb 69-69 40—39% Borjúbőr, kikészítés nélkül, 92—"15 lb dollár/tucat 165-165 75-75 " Báránybőr vácott, Chicago ■* • 44,00-44,00 82,00-81,00 LIVERPOOL, nyersbőrárak ÚJ-ZÉlAND Nedvesen súzolt, vágóhídi cu cörbör 20 kg-tól----------------------------------Nedvesen sózott vágóhídi tehénbőr pennystb 95,50-93,50 88,70-59,50 14-18 kp - -- -- -- -- -ocnny/tb 102.00-98,00 71,50-71.00 AUSZTRÁLIA Nedvesen sózott vágóhídi ökölbőr 20 kg-tól penny/kg 79,50-79,50 86,25-85,00 EUROPA Nedvesen sózott tehénbőr, dán 17-24 kp - -- -- -- -- -penny ára 108,00-108,00 - 79,50-75,30