Világgazdaság, 1978. december (10. évfolyam, 233/2487-252/2506. szám)

1978-12-01 / 233. (2487.) szám

m semmi 1978. DECEMBER 1., PÉNTEK X. ÉVFOLYAM, 233. (2487.) SZÁM Az infláció megfojtja a fellendülést? TANÁCSTALANSÁG AZ AMERIKAI GAZDASÁGVEZETÉSBEN Még üresek Washingtonban a Capitolium tanácskozó termei, de a Fehér Házban már lázas munka folyik, az elnök gazdasági tanács­adó bizottsága az új kongresszusi ülésszak januári megnyitóján el­hangzó elnöki üzeneteken, költségvetési előterjesztésen dolgozik. Most már a kormány tagjai sem félnek kimondani, hogy jövőre szembe kell nézni a recessziós veszéllyel, de még bizakodnak — legalábbis a közfogyasztásra szánt nyilatkozataikban —, hogy a visszaesés elke­rülhető lesz, ha az inflációt idejekorán meg lehet fékezni. Ennek esé­lyei egyelőre halványak, s a 10 százalék körül állandósuló infláció veszélybe sodorhatja Carter elnök ár- és jövedelempolitikai program­ját is. Tetézi a gondokat a krónikusan deficites, októberben több mint 2 milliárd dolláros passzívumot kimutató külkereskedelem. A nemzetközi devizatőzsdéken ismét nyomás alá került a dollár, mintha a valutakereskedők már előre megvonnák bizalmukat a kormány exportösztönző, inflációellenes és dollárvédő programjaitól. A washingtoni kormány tagjai to­vábbra is tagadják, hogy jövőre re­cesszió fenyegetné az Egyesült Ál­lamokat. Változatlanul 3 százalékos gazdasági növekedést jósolnak, jól­lehet most már valamelyest vissza­táncoltak. Az amerikai „árhivatal”, az ár- és bértanács elnöke, ■ Bos­­worth legutóbb úgy nyilatkozott, hogy a recesszió elkerülhető lesz, ha sikerül mérsékelni az infláció üte­mét. Nem sokkal azután beszélt, nagy az : art árala­kulás statisztikáját: a fogyasztói árak 0,8 százalékos emelkedése éves szinten csaknem­­10 százaléknak fe­lel meg. A lakosság reáljövedelme 0,1 százalékkal csökkent az előző hó­naphoz képest és 3,6 százalékkal volt alacsonyabb mint egy évvel koráb­ban. Washingtonban jól tudják, hogy az árak gyors ütemű emelkedése alááshatja a novemberben meghir­detett ár- és bérszabályozási prog­ram sikerét: a szakszervezetek nagy része máris elutasította a 7 szá­zalékos felső béremelési határt. A Carter-kormány további gazda­ságpolitikai intézkedéseit egyelőre még találgatások övezik, az elnök­nek januárban, az új kongresszusi ülésszak elé terjesztendő üzenetében kell majd színt vallania. Ami a költ­ségvetést illeti, az 1980. október 1-től kezdődő pénzügyi évben 30 mil­liárd dollárra akarja leszorítani a deficitet, s ez azt jelenti, hogy a ki­adási tételek 8 százalékos emelése (ez 44 milliárd dollár többletkiadás­nak felel meg) elmarad a pénzhí­gulás ütemétől. Változatlan áron számítva tehát, kevesebbet tell köl­teni a költségvetés, mint idén. Az elnök St. Louisban az amerikai vá­rosok vezetőit megnyugtatta: vala­mennyi eddigi programból arányo­san fognak elvenni, viszont nem in­dítanak új szociális programokat. E bizonytalanság rányomja bélye­gét a gazdaság jövő évi alakulásá­ról szóló prognózisokra is. Nem sokra lehet jutni a vezető gazdasági indexek­­ együttes mutatójának irányzatából sem. Az összetett mu­tató októberben 0,5 százalékkal emelkedett ugyan, de ezen belül a komponens mutatók rendkívül elté­rően viselkedtek: a termelő beru­házások élénkültek, javult a mun­­­­kaidő kihasználása, a fogyasztási cikkek megrendelés-állománya, de nőtt az iparban az elbocsátottak aránya, kevesebb építési engedélyt adtak ki, és zuhantak a részvény­árak. Vállalati szinten is borúlátóan íté­lik meg a jövő évi kilátásokat, de mint a Continental Illinois chicagói bankház elnöke hangsúlyozta, éppen a meggondolt készletezési politika, a lanyhulásra való felkészülés biztosít­hatja, hogy ha lesz is visszaesés, rö­vid ideig és enyhe lefolyású marad. Az üzletemberek ugyanis az 1974/ 75-ös recesszió során nagyon meg­égették kezüket, előzőleg hatalmas készleteket halmoztak fel, jelentős bankkölcsönöket vettek fel, s azután a fordulat, amilyen váratlannak, olyan súlyosnak bizonyult. Ugyanezt erősíti meg a Fortune folyóirat legújabb felmérése is. Foly­tatódnak a vállalatok tőkeberuházá­sai, az állótőke évi 3 százalékkal gya­rapodik, de ez jóval alacsonyabb, mint az 1973. évi 4 százalékos emel­kedés volt. A folyóirat reményteljes­nek tartja, hogy az iparkapacitások kihasználása októberben meghaladta a 85 százalékot — egy évvel ezelőtt még csak 83 százalék volt. Ez arra ösztönözheti a vállalatokat, hogy be­vételük szokásos részét ismét a ter­melés bővítésére fordítsák. Az inflációról, a gazdasági növe­kedésről közzétett adatokat termé­szetesen a nemzetközi devizapiaco­kon is árgus szemekkel figyelik, ha­tásuk rögtön tükröződik a dollár ár­folyamában. Ez így volt eddig is, de ami új, hogy a devizapiacok visel­kedésére érzékenyek Washingtonban is. Ezzel is magyarázható, hogy az amerikai vezetők igyekeznek tőlük telhetően bagatellizálni az októberi, több mint 2 milliárd dolláros import­­többlet jelentőségét. Blumenthal pénzügyminiszter kifejezetten ha­ladásról beszélt. „Igaz, hogy szeptem­berhez képest csaknem 500 millió dollárral nőtt a deficit, de ennek jó része az amerikai aranyexport visz­­szaesésével magyarázható” — mon­dotta. Október végéig azonban már 24 milliárd dollárra nőtt a külkereske­delmi deficit, s november—decem­berre az import további növelésével kell számolni: az olajkereskedők fel­készülnek a január 1-én életbe lépő magasabb olajárakra, a közös piaci agrárexportőrök, a dán sonkakon­­zerv, a holland sajt szállítói pedig szintén előbbre hozzák szállításai­kat, nem tudva biztosan, hogy a kongresszus januárban valóban meg­­adja-e a kiegyenlítő vám alóli men­tesítést Nem csoda, hogy a megnyugtató nyilatkozatok ellenére ismét nyomás alá kerül a dollár, s ezen az sem segített, hogy híre jött: az USA a Nemzetközi Fizetések Bankjával, a BIS-szel tárgyal, rajta keresztül akar­ 300 millió SDR-nek megfelelő svájci frankot beszerezni, miután az NSZIA- nak már 600 millió, Japánnak pedig 500 millió SDR-t adott el, hogy ér­tük márkát és jent vásároljon a de­vizapiaci intervenciókhoz. A legújabb prognózisok szerint a dollár árfolyama most ismét romla­ni fog egy ideig, s ebben az is sze­repet játszik, hogy a dollártulajdo­nosoknak még legalább másfél szá­zalékos kamatdrágítást kellene adni, hogy annyit keressenek, mintha pén­züket márkában tartanák. Ezt frank­furti devizapiaci körök állítják, de szerintük 13—14 százalékos kamat az USA-ban Carter számára „poli­tikai öngyilkosságot” jelenthet egy évvel az újabb elnökválasztások előtt. „Akkor már inkább a kötelező ár- és bérkorlátozás útját választja, a dollártulaj­donosokat egy ilyen erő­teljes lépés is kellőképpen meggyőz­heti” — hangzik a találgatás —, amely nem biztos, hogy beválik, de mindenesetre világosan mutatja, hogy milyen dilemmák elé néz az amerikai gazdaságvezetés.­ ­a. r. Anglia és a nyugat-európai valutarendszer A brit kormány a Közös Piac jövő heti csúcsértekezlete után dönti el, hogy Anglia csatlakozzék-e a nyugat-európai valutarendszer­hez, de döntése minden valószínűség szerint negatív lesz. Ha mégis az együttműködés mellé áll, a parlament elé viszi a kérdést. Ennyi derült ki­ a valutapolitikai integrációs tervezetről szerdán a brit alsó­házban és csütörtökön a minisztertanácsban folytatott vitából. A Közös Piac kormányfői aligha fognak jövő hétfőn és kedden hatá­rozott döntéseket hozni a nyugat­európai valutarendszer minden kér­désében, legföljebb az árfolyamsza­bályozási mechanizmust rögzítik — mondta Healey pénzügyminiszter a kérdésről kiadott „zöld könyv” (VI­LÁGGAZDASÁG, november 28., 1. oldal) alsóházi vitáján. Ez a kijelen­tés tartalmazza a brit stratégiai el­gondolás lényegét: az árfolyamszabá­lyozás nem elég, Anglia nem haj­landó elismerni­ közös piaci valuta­rendszernek azt a mechanizmust, amely pusztán valutaárfolyamok sta­bilizálását szolgálja. Csak olyan rend­szerrel lenne megelégedve, amely biztosítékokat tartalmaz a résztvevő országok gazdaságának „konvergen­ciájára” és arra, hogy a közösség gyengébb tagjai segítséget kapnak gazdaságuk fejlesztéséhez. „Nem hiszem, hogy a rendszer, amely ennyire hasonlít a valutakí­gyóhoz, csatlakozásunk esetében any­­nyi előnyt kínálna, amennyi hátrányt kockáztatnánk vele” — foglalta össze a kormány pillanatnyi álláspontját Healey. Az alsóház vitájában a kon­zervatív ellenzék szóvivője a csatla­kozás mellett érvelt, főleg arra hivat­kozva, hogy kimaradásával Anglia el­szigetelné magát a Közös Piacon be­lül és elősegítené, hogy a szervezet­ben a „Párizs—Bonn tengely” jusson hegemóniához. A vita szavazás nél­kül végződött, de a pénzügyminisz­ter befejezésül megígérte: ha a kor­mány mégis a csatlakozás mellett dönt, akkor még január elseje, a rendszer beindítására kitűzött idő­pont előtt megszavaztatja a parla­mentet és „tiszteletben fogja tartani a ház állásfoglalását”. A minisztertanács ülésén a hivata­los közlés szerint az EMS „szélesebb perspektíváit” vették szemügyre. Eb­ből a fogalmazásból arra lehet kö­vetkeztetni, hogy a lényegében már elhatározott „nem” módozatairól, a későbbi csatlakozás feltételeiről, a közös agrárpolitikai együttműködés­nek az összekapcsolásáról volt szó. Néhány nappal a döntő csúcsértekez­let előtt még mindig mintha minden cseppfolyós lenne. Az utolsó pilla­natig lázasan tárgyaló, szervezkedő Giscard—Schmidt páros még mindig előállhat valamivel, ami Angliát el­utasító magatartásának megváltozta­tására vagy enyhítésre késztetheti. — IP — NAPRÓL NAPRA + MIÉRT NEM „VILÁGSZÁM” A MAGYAR ZÖLDPAPRIKA (alma, hagyma stb.) az NSZIK-ban? Az okok­ nemcsak a fo­gyasztói, hanem a termesztői, a kereskedői, a raktározási szo­kások különbözőségében is keresendők. (3. oldal) + A BOLGÁR NEMZETGYŰLÉS A KÖVETKEZŐ KÉT ÉV NÉP­­GAZDASÁGI TERVÉT TÁRGYALJA, a nemzeti jövedelem 1979-ben 7 százalékkal és 1980-ban 7,2 százalékkal gyarapszik. (2. oldal) + AZ NDK EUROPIACI KÖLCSÖNÜGYLETET TERVEZ, lon­doni értesülések szerint 220 millió dolláros, 7 évre szóló köl­csönről van szó. (2. oldal) + EREDMÉNYTELENÜL ZÁRULT AZ INTEGRÁLT NYERS­ANYAGALAP FELÁLLÍTÁSÁRÓL folyó genfi konferencia, s megrekedtek a GATT-tárgyalások is a kiegyenlítő vámok ame­rikai gyakorlata miatt. (2. oldal) + AZ OLASZ MŰSZÁLIPAR RACIONALIZÁLÁSA jegyében egyesítik a Montefibre és a Snia Viscosa műszálérdekeltségeit. A Lina Fibre kevesebb dolgozóval több szintetikus szálat akar előállítani. (4. oldal) + LELASSULT A NYERSANYAGOK DRÁGULÁSA a negyedik negyedévben, s a jövő év elején az áremelkedés — a fűtő­anyagok kivételével — le is áll — állapítják m­eg a nyugat­európai konjunktúrakutató intézetek. (4. oldal) + AZ AMERIKAI TEXTILIPARBAN kezdenek kialakulni azok az optimális keverési arányok a gyapjú, a szintetikus és visz­kózszálak között, amelyek a felhasználók igényeinek és zsebé­nek egyaránt megfelelnek. (4. oldal) Az export fővállalkozás gondjai Pénz, türelem, vállalkozókedv A fejlődő országokra vonatkozó kereskedelempolitikai céljaink között az elsők között szerepel a komplett rendszerek exportjának bővítése — szögezte le nemrégiben a Nemzetközi Gazdasági Kapcso­latok Bizottsága. Az ilyen exportfejlesztés sikeresen csak fővállalko­zói rendszer keretében valósulhat meg. Az Élelmiszeripari Gépgyár és Szerelő Vállalat, az ÉLGÉP — egyike a legnagyobb hazai fővál­­lalkozónak — konferenciára hívta november 29-én a szakembereket, hogy számot adjon fővállalkozói tapasztalatairól, amelyek többé-ke­­vésbé az egész gépipar ilyen jellegű tevékenységére általánosíthatók. „Fővállalkozásokat bonyolítunk le, kialakult fővállalkozási sziszté­ma nélkül” — ez a megállapítás különböző megfogalmazásokban többször is elhangzott azon a konfe­rencián, amelyet november 29-én tartottak a Külkereskedelmi Főis­kolán, a komplett élelmiszeripari lé­tesítmények export fővállalkozásá­nak tapasztalatairól. Mint Szabóné dr. Streit Mária, a Külkereskedelmi Főiskola adjunk­tusa elmondta, a komplett berende­zések exportja 1977-ben 6,4 milliárd forint volt, azaz teljes gépexpor­tunk 10 százaléka. Dollárviszonyla­­tú komplett berendezés-kivitelünk — amely mintegy 2,4 milliárd fo­rint értékű — szinte teljesen a fej­lődő országokba kerül, ahol jobban meg is fizetik az úgynevezett „kulcsrakész” szállítást. Ami ezt a közkeletű kifejezést illeti, helyette már inkább a „termék a kézben” meghatározást használják, mert a vevők olyan teljesítést igényelnek, amely a tereprendezéstől kezdve egészen az átadott üzemben gyár­tott késztermék átnyújtásáig tart. Boros János, az Élelmiszeripari Gépgyár és Szerelő Vállalat (ÉL­GÉP) igazgatója elmondta, hogy az ÉLGÉP tőkés viszonylatú kivitele az 1970—75 közötti időszak 2 millió dollárjával szemben a mostani terv­időszakban 40 millió dollár lesz, ebből 30 milliót már teljesítettek. A jelentős fejlődés, amelynek fő haj­tóereje fővállalkozási tevékenység meghonosítása volt, felszínre hozta azokat a növekedési fájdalmakat, amelyek minden bizonnyal az élel­­miszergépiparon kívüli fővállalkozá­sokra is jellemzők. A fővállalkozás tényleges kibon­takoztatása — ez ma már egyér­telműen megállapítható — építési export nélkül nem oldható meg. A hazai építőipari és szerelőipari ka­pacitás azonban nagy volumenű komplett üzemexporthoz tartozó építési és szerelési munkákra nem­igen mozgósítható. Ezért a fővállal­kozó arra kényszerül, hogy jól fel­készült külföldi partnerekkel szer­ződjön ilyen munkákra, vagy a ve­vőre hárítsa ezeket a feladatokat. Ez amellett, hogy nagymértékben megnehezíti és bonyolulttá teszi a fővállalkozási munkát, egyben ve­szélyezteti a versenyképességet is. A fővállalkozók egyik legégetőbb problémája pénzügyi területen mu­tatkozik, a több évig is elhúzó­dó vállalkozásaikat ugyanis saját forgóalapjukból kell meghitelezniük. Ugyanakkor a rendeletek értelmében a fővállalkozónak nyeresége mint­egy egyharmadát a létesítmény végső átadásáig el kell különítenie. Az eredményelszámolásnak ez a rendszere nemcsak a munka folya­mán okoz nehézségeket, hanem a végén is, hiszen az egy összegben jelentkező nyereségrészek a­ követ­kező évben hamis bázismutatóként szolgálnak. Mind az egyéni, mind a vállalati érdekeltségi rendszerben levő el­lentmondások speciális módon je­lentkeznek a fővállalkozásban. A tervező és a kivitelező vállalatok érdekeltsége a létesítmény költsé­geinek növelésében arra ösztönzi őket, hogy drágábbat tervezzenek, mint amit a fővállalkozó a külföl­di piacon elismertethet. Különösen szorult helyzetbe kerül a fővállal­kozó — s ez igen gyakori —, ha monopolhelyzetben levő alvállalko­zókkal kényszerül együttműködni, akiknek szinte könyörögni kell a be­szállításáért, s ha elvállalják, ők szabják meg az árat is. A fővállal­kozó azonban — mondotta Berend Richárd, az ÉLGÉP kereskedelmi igazgatóhelyettese — nem helyette­­sítheti a belföldi partnereket kül­földiekkel korlátlanul, tekintettel az importlehetőségekre. A fővállalkozási teljesítmény színvonala ma még ritkán üti meg a versenytársak által diktált mér­téket. A fogyatékosságok már az árajánlat készítésénél kezdődnek. A versenytárgyalásokra benyújtható ajánlatok határidejét a legtöbb fej­lődő országban egy hónapban álla­pítják meg, s ez túl rövid idő a ma­gyar vállalatoknak. Az egyes orszá­gok gazdaságvezető apparátusával már esetleg kialakult jó személyi kapcsolatokat célszerűtlen határidő­halasztási kérésekre pazarolni. Ugyancsak rossz fényt vethet fő­­vállalkozói gyakorlatunkra, ha a szerződéskötéskor a magyar fél szinte futballcsapatnyi szakértővel, külkereskedővel jelenik meg, miköz­ben a partner céget egy-két ember képviseli. Reusz György, a KOMP­LEX kereskedelmi igazgatója hang­súlyozta:­ több fővállalkozói szemé­lyiségre volna szükség, aki mind ipari, mind kereskedelmi téren meg­állja a helyét. A beruházás helyszínén folyta­tódhatnak a kínos szituációk, pél­dául ha a külföldi vevő szemtanúja a kivitelezés két egymás mellé ren­delt —­ ipari, illetve külkereskedel­mi — vezetője személyi és szakmai nézeteltéréseinek. Rossz hangulatot teremt nem egy komplett létesít­mény építésénél, az a helyzet is, hogy a magyar vámtörvények illet­ve pénzügyi rendelkezések bizonyos korlátozásai miatt hiányos a kint dolgozó, néha több száz fős magyar kollektíva ellátása. Végül nem ke­vésbé kellemetlen szituációba kerül­het a fővállalkozó, ha a befejezés­kor kiderül, hogy az üzemben fel­szerelt számtalan gép, berendezés közé valamelyik szállító megpró­bált minőségileg erősen kifogásol­ható terméket becsempészni. A fej­lődő országokban végzett fővállal­kozások egyik célja a folyamatos üzleti kapcsolat kiépítése, s az ilyen, nem éppen etikus magatartás hosz­­szú évekre visszavetheti az addig eredményes munkát. Meg kell tehát tanulnunk fővál­lalkozásban dolgozni — sürgették egyöntetűen a konferencia előadói és hozzászólói. A versenytárgyaláso­kon való részvétel lesz a tanulópénz ehhez — még akkor is, ha azokból számos eredménytelenül végződik. A megfelelő közgazdasági környezet megteremtése mellett elsősorban a fővállalkozók gazdasági-műszaki fe­lelősségérzete lehet az export fő­­vállalkozás fejlődésének motorja. Kocsis Györgyi

Next