Világgazdaság, 1979. február (11. évfolyam, 22/2528-41/2547. szám)
1979-02-01 / 22. (2528.) szám
2 ÚJABB AKCIÓK A JAPÁN AKTÍVUM LEFARAGÁSÁRA Közös piaci küldöttség érkezett Tokióba kedden, hogy az EGK-val szemben fennálló japán kereskedelmi aktívum lefaragásáról tárgyaljon. A Japánba delegált küldöttség újonnan kinevezett vezetője, Fielding hangsúlyozta: Japán a gyakorlatban ma még nem tekinthető olyan nyitott piacnak, mint amilyen a többi fejlett tőkésország. „Megbeszéléseink során szeretnénk elérni, hogy Tokió változtasson alapvetően piaci feltételein és hagyományos importszemléletén. Módosításokra van szükség nemzetgazdasági és vállalati szinten egyaránt. A Közös Piaccal szemben Japánnak immár tíz éve kereskedelmi többlete van, ez tehát nem átmeneti jelenség, hanem strukturális probléma.” Fielding szerint a Közös Piaccal szemben keletkezett japán kereskedelmi aktívum tavaly 5 milliárd dollárnak felelt meg. Közölte, február 19-én Tokióba érkezik Haferkamp is, a brüsszeli bizottság külügyi kérdésekben illetékes tagja. Haferkamp folytatni fogja Usibával a GATT- tárgyalások színhelyén múlt héten eredménytelenül végződött megbeszéléseit a kereskedelmi aktívum lefaragásáról. Az EGK — mint ismeretes — élelmiszeripari termékei, textíliái és bőrárui vámjának mérséklését, továbbá az utasszállító repülőgépek vámjának teljes eltörlését kéri Japántól. Japán a jövőben szélesebbre tárja importpiacát főként az amerikai termékek előtt, hogy megakadályozza az Egyesült Államokban erősödő protekcionizmust — mondotta a japán központi bank egyik tisztviselője — megállapítva, hogy az elmúlt 2—3 hónapban az USA-val szembeni japán kereskedelmi aktívum egyfolytában csökkent. Elképzelhető — tette hozzá —, hogy Tokió lépéseket tesz tőke- és pénzpiacának liberalizálására és nemzetközivé tételére. A japán kormány ugyan nem alkalmaz diszkriminációt a külföldi bankokkal szemben — ismerte el a tisztviselő —, de nem ad például az amerikai pénzintézeteknek olyan működési szabadságot, mint amilyent a japán bankok élveznek az USA-ban. Ohira miniszterelnök a parlamentben bejelentette, hogy Washingtonba küldi Japán volt amerikai nagykövetét, Jaszukavát a kétoldalú gazdasági kérdések megvitatására. (Reuter) _________ 1979. FEBRUÁR 1. Felértékelték a lejt a nyugati valutákkal szemben Románia a dollár kivételével va- Az alábbiakban a lej néhány valamennyi nyugati valutával szem- turista- és kereskedelmi árfolyamon felértékelte a lejt. Az új árfomát ismertetjük (zárójelben a régi lyamok szombaton léptek érvénybe, paritásokkal). Hattagú szovjet delegáció érkezett Tanzániába. Az Iljicsov szovjet külügyminiszter-helyettes vezette küldöttség a két ország közti gazdasági kapcsolatok kiszélesítéséről tárgyal. Itt Tolbert libériai elnök az NSZK- ba érkezett. Látogatása során a két ország közti politikai és gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről tárgyal. At Szíriai és iraki vezetők háromnapos csúcstalálkozót tartanak Damaszkuszban. A tárgyalások célja egy erős, egységes „északi front” megalakítása Izraellel szemben. • Blix svéd külügyminiszter Mexikóba utazott. A megbeszéléseken esetleges mexikói olajszállításokról tárgyal svéd technológiáért cserébe. Ausztráliában felgyorsult az infláció. 1978 negyedik negyedében a fogyasztói árak 2,3 százalékkal emelkedtek, szemben a harmadik negyedévben jelzett 1,9 százalékkal.■ A nigériai légierő 12 francianyugatnémet gyártmányú Alpha típusú repülőgépet vásárol. A gépek értéke eléri a 150 millió márkát. A Fülöp-szigetek kereskedelmi mérlegének deficitje tavaly meghaladta az 1,4 milliárd dollárt szemben az 1977-es 686 millióval. A fizetésimérleg-deficit 51,5 millió dollárra ugrott, míg tavaly 163,3 milliós aktívumot mértek. 4K Ausztrál—indonéz kereskedelmi tárgyalások folynak a két ország közti gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről. Indonézia és Ausztrália kereskedelme tavaly meghaladta a 280 millió ausztrál dollárt, mi Az Arab Gazdaságfejlesztési Alán 91,5 millió dollár kölcsönt folyósít Jordániának, Tunéziának, Mauritániának és a Közép-afrikai Császárságnak. A hitelek futamideje 15— 25 év, kamatuk pedig 2,5—3,5 százalék. A 90V Közös Piac tagországaiban a fogyasztói árak decemberben 0,5 százalékkal emelkedtek. Nagy-Britanniában az infláció 0,8, Olaszországban 0,7, az NSZK-ban, Franciaországban, Belgiumban és Írországban 0,4 százalékos volt, míg Hollandiában az árindex nem változott novemberhez képest. JELENTI • Gierek, a LEMP első titkára tegnap Bulgáriába érkezett. Jugoszlávia ipari termelése decemberben 0,9 százalékkal emelkedett és 15,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. A Pemex mexikói állami olajvállalat 125 millió dollár kölcsönt vesz fel egy 5 japán bankból álló konzorciumtól. A hitelt ötéves lejárattal folyósítják, kamata pedig 0,75 százalékkal haladja meg a LIBOR-t. Dániában számottevően emelkedett a munkanélküliek száma. Januárban 213 ezer munkanélkülit tartottak nyilván, 20 ezerrel többet, mint egy évvel korábban. A francia államvasutak 75 százalékkal felemeli a jegyek árát. Kanadában csökkent a külkereskedelmi mérleg aktívuma. Decemberben a szufficit 129 millió dollárra apadt a novemberi 423 millióról. • Spanyolország tavaly 5,3 milliárd dollárt nyert az idegenforgalomból, 35 százalékkal többet, mint 1977-ben. 1978-ban Spanyolországot 40 millió külföldi turista kereste fel. • Az Egyesült Államokban lassult a termelékenység emelkedése. 1978 utolsó negyedévében 2,1 százalékkal nőtt a termelékenység, szemben a harmadik negyedévben jelzett 3,5 százalékkal. . • India a következő két évben 145 millió font (290 millió dollár) segélyt kap Nagy-Britanniától. Az összeget az ország fő gazdasági terveinek kivitelezésére fordítják. 44 Ausztriában nőtt az ipari termelés volumene. Tavaly novemberben 3,3 százalékkal több ipari terméket bocsátottak ki, mint egy évvel korábban. A termelési index 135,2 ponton állt 1971-es bázison. 44 Portugália és Kuba szerződést kötött, amelynek értelmében Liszszabon évente 70 ezer tonna kubai cukrot vásárol és évi 7 millió dollárral növeli Kubába irányuló kivitelét. 44 Chamanang thaiföldi miniszterelnök márciusban a Szovjetunióba látogat. • Scheel nyugatnémet államfő február 19-én Ausztriába látogat. Romlott Hollandia külkereskedelmi helyzete „Hollandia külföldi fizetési mérlegének deficitje 1978-ban a jelek szerint megközelíti a 3 milliárd holland forintot, a novemberben előrejelzett 2 milliárd helyett és az eredmény 1979-ben sem lesz jobb” — mondta Andriessen pénzügyminiszter parlamenti beszédében. A miniszter fejtegetései szerint Hollandia exportja 1978-ban nem tudott lépést tartani a világkereskedelem fellendülésével, nagy mértékben megnőtt az idegenforgalom deficitje, a vártnál kevesebb földgázt adtak el külföldön, a magánfogyasztás váratlanul erőteljes élénkülése viszont növelte az importot. Az 1978. január—novemberi 11 hónapos időszakban az importtöbblet 5,7 milliárd holland forint volt. (Reuter) turista árf. kereskedelmi árf. A dollárral szemben nem váltó turistaárfolyam 4,47, a kereskedélz ott a lej jegyzése, a dolláronkéntmi árfolyam pedig 12 lej. (Reuter) 100 nyugatnémet márka 240,29 (253,83) 645,08 (681,43) 1 angol font 8,97 (9,07) 24,08 (24,35) 100 osztrák schilling 32,80 (34,20) 88,08 (91,81) 100 francia frank 104,99 (109,90) 281,86 (295,04) 100 svájci frank 266,47 (296,03) 715,37 (794,72) Szovjet gazdasági kormányküldöttség Hanoiban Szovjet gazdasági kormányküldöttség érkezett Hanoiba Arhipov miniszterelnök-helyettes vezetésével. A küldöttség a szovjet-vietnami gazdasági és tudományos-műszaki együttműködési kormányközi vegyesbizottság ötödik ülésén vesz részt. A most kezdődő szovjet- vietnami tanácskozás a legmagasabb szintű eszmecsere a két ország vezetőinek tavaly novemberi moszkvai csúcstalálkozója óta. Azóta a két ország kapcsolatait barátsági és együttműködési szerződés szabályozza. Mint ismeretes, Moszkvában több gazdasági természetű megállapodást is aláírtak. Ezek között említendő a Hanoi és Ho Si Minh-város közötti vasútvonal megindításában való szovjet segítségnyújtás, valamint a Szovjetunió szakembereinek részvétele a vietnami főváros új hídjának, a Thang Long hídnak a felépítésében. Megállapodások születtek továbbá a vietnami szakmunkások képzésében nyújtott szovjet segítségről. Az Arhipov vezette gazdasági kormányküldöttség február 5-ig tartózkodik Vietnamban. (MTI) Befejeződött a török kormányfő líbiai látogatása Befejezte líbiai látogatását Ecevit török miniszterelnök. A kiadott közlemény szerint a két ország minden téren szorosabbra fűzi az együttműködést, s Líbia hajlandó segítséget nyújtani Törökországnak gazdasági nehézségei leküzdésére. Abban is megállapodtak, hogy Líbia az eddiginél több olajat ad el Törökországnak. Az idén 4 millió, jövőre pedig 5 millió tonnát Ankara importálni kénytelen, évi 17 millió tonnás olajszükségletének háromnegyed részét, tavaly az olajszámla értéke elérte az 1,14 milliárd dollárt. (Reuter, MTI) Latin-amerikai pénzügyi alapot sürget Peru Peru sürgetni fogja a latin-amerikai országokat, hogy folytassanak tárgyalásokat egy latin-amerikai pénzügyi alap létesítéséről — jelentette be Silva Ruete pénzügyminiszter. Az alap egy autonóm nemzetközi szervezet lenne, amely segítene leküzdeni a térség államainak fizetésimérleg-nehézségeit — mondotta a pénzügyminiszter. Peru fizetésimérleg-helyzete és hitelképessége idén számottevően javult, mert 1978 végén sikerült hitelezőivel megállapodnia 8,2 milliárd dolláros adósságának átütemezésében. A latin-amerikai ország azonnal készenléti hitelt kapott a Nemzetközi Valuta Alaptól (IMF- től), valamint 100 millió dolláros kölcsönt vett fel a Világbanktól. Ezeket az összegeket államiberuházások finanszírozására fordítják. Peru külkereskedelmi mérlege az idén várhatóan 80 millió dolláros aktívumot fog mutatni, mérlegében már öt éve nem fordult elő szufficit. (Reuter) NSZK-beli becslés a világkereskedelemről Az iparilag fejlett országok konjunkturális kilátásai arra engednek következtetni, hogy 1979-ben átlagosan 5—6 százalékkal bővül a világkereskedelem reálértéke. A hamburgi gazdaságkutató intézet adta ezt az előrejelzést hozzáfűzve, hogy tavaly — becslések szerint — 4,5 százalékkal emelkedett a világkereskedelem reálértéke. Az Egyesült Államokban, a konjunktúra várható gyengülése miatt, erősödik az import, ezzel szemben a nyugat-európai országok bevitele viszonylag gyorsan emelkedik. A nyersanyagexportáló fejlődő országok impozija lanyhább lesz, minthogy pénzügyi kötelezettségeik teljesítése leköti erejüket. (APA) Befejeződott Fraser indiai látogatása Közös közlemény aláírásával hétfőn véget ért Fraser ausztrál miniszterelnök hivatalos indai látogatása. Négynapos megbeszéléssorozatán az ausztrál kormányfő Deszai miniszterelnökkel elsősorban politikai kérdéseket vitatott meg, főként az ázsiai és a délkelet-ázsiai problémákat, valamint az Indiaióceán térségének legégetőbb kérdéseit. Elhatározták, hogy a két ország képviselői folytatják a tárgyalásokat a tudományos-műszaki, a kereskedelmi és az energetikai együttműködésről. (Reuter, MTI) VILÁGGAZDASÁG A lengyel miniszterelnök értékelte a tavalyi gazdasági évet A lengyel munkásönkormányzati szervek képviselőinek országos tanácskozásán Jaroszewicz miniszterelnök — mint már röviden közöltük — beszámolót terjesztett elő, amelyben részletesen foglalkozott az elmúlt évi eredményekkel s a legfontosabb idei feladatokkal. Tavaly az ipari terelés növekedése, bár a tervezettet nem érte el, jelentős, 5,8 százalékos volt. A mezőgazdaság 4,2 százalékkal fokozta termelését, és különösen jelentős eredménynek számít az állatállomány szaporodása. Több fontos beruházás átadása késett. Mivel az export növekedésének tervezett szintjét nem érték el, szükségessé vált az import fokozottabb korlátozása. A belső piac ellátásának árualapja viszont gyorsabban növekedett. A dolgozók reáljövedelme 1,3 százalékkal nőtt. A szociális kiadások 18 százalékkal gyarapodtak, az 1977-esnél 30 ezerrel több, összesen 305 ezer lakást adtak át. A miniszterelnök elmondta, hogy nem voltak kielégítőek az eredmények a gazdálkodás hatékonyságának növelésében és a termelési költségek csökkentésében. Nehéz körülmények között kezdte az idei évet Lengyelország Az időjárás zavarokat okozott a közlekedésben, szállításban, a villamosenergia-ellátásban és a lakások fűtésében. Különösen súlyos mulasztásokat követtek el a téli munkára való felkészülésben egyes elektromos és hőerőművekben, s ez kiesést okozott az áramellátásban és számos üzem termelésében. Az idei feladatok közül a miniszterelnök különösen jelentősnek tartja a fűtő- és energetikai ipar, valamint a szállítás fejlesztését. Az infrastruktúra fejlesztésére már eddig is hatalmas összegeket fordítottak, tovább korszerűsítik az úthálózatot és nagy erőfeszítéseket tesznek a Katowicét a Szovjetunióval összekötő „kén és kohászati vasútvonal” megépítésére (VILÁGGAZDASÁG, 1979. január 24., 7. oldal). A szállítás fejlesztésére pótlólagos összegek nem állnak rendelkezésre, — mondta Jaroszewicz — jobb szervezőmunkával kell enyhíteni a nehézségeken. Az ország 1971 óta 165 milliárd zlotyt fordított az energetika fejlesztésére és az idén 20 százalékkal növeli e téren a beruházásokat. Annak ellenére, hogy Lengyelország a világ egyik legnagyobb széntermelője, a belső igének kielégítésében nehézségek mutatkoznak. A tavalyi 193 millió tonnával szemben a széntermelés idén eléri a 200 milliót, de a szállítás megoldatlansága és a nem elég hatékony ipari felhasználás miatt ez nem lesz elegendő. Az energiahordozókkal való takarékoskodás mellett az idei terv fontos előirányzata az ipar anyagfelhasználási költségeinek 1,5, az építőiparénak pedig 0,5 százalékos csökkentése. A miniszterelnök hangsúlyozta a mezőgazdaság, az élelmiszeripar és általában a fogyasztási cikkek fokozott termelésének jelentőségét. A belső piac az idén mintegy 9 százalékkal több árut kap, a lakosság pénzbevételei 8 százalékkal emelkednek. Beruházásokra mintegy 60 milliárd zlotyval kevesebbet fordítanak, mint tavaly. A kormányfő elítélte egyes vállalatok indokolatlan áremeléseit és kiemelte, hogy a gazdaságilag nem indokolt áremelések elleniharcot tovább kell fokozni. (MTI) Jelentés a tavalyi bolgár tervteljesítésről Tavaly Bulgáriában a nemzeti jövedelem 6, az ipari termelés 7, a mezőgazdasági termelés pedig 5 százalékkal volt nagyobb, mint 1977- ben. A most nyilvánosságra hozott statisztikai jelentésből kitűnik, hogy a bolgár gazdaság az elmúlt évben folytatta egyenletes fejlődését, több területen azonban nem sikerült teljesíteni a terv előirányzatait, ezért időnként ellátási zavarok keletkeztek húsból, tojásból, tejből és néhány más élelmiszerből. A mezőgazdasági termelést az időjárás igen hátrányosan befolyásolta. Ennek ellenére a legfontosabb haszonnövényekből növekedett a termelés, és összességében az állatállomány tovább gyarapodott, úgy, hogy a szarvasmarha- és sertésállomány nőtt, a juh- és baromfiállomány csökkent. Az ötéves tervben szereplő 56 százalék helyett az összes beruházás 57 százalékát a már meglevő kapacitások felújítására és korszerűsítésére fordították. Az építőiparban több beruházás átadási határidejének csúszása miatt a tervet csak 76,6 százalékra sikerült teljesíteni. Az állami, szövetkezeti és magánépítkezések területén tavaly összesen 66 500 új lakás épült, de az állami lakásépítési tervet nem sikerült teljesíteni. A külkereskedelmi áruforgalom 1977-hez képest 11,1 százalékkal növekedett és tovább javult az export összetétele. A gépek és berendezések aránya a teljes kivitelben az előző évi 45,3 százalékról 47,3 százalékra emelkedett. A kiskereskedelmi áruforgalom 1977-hez képest 4 százalékkal nőtt, a munkások és alkalmazottak bére 3,1 százalékkal emelkedett. A Bulgáriába látogató külföldi turisták száma 4,9 millió volt, külföldre 800 ezer bolgár állampolgár utazott. (MTI) A ROMÁN ENERGIATERMELÉS IDEI TERVE Románia 1979. évi energetikai tervében több, mint 70 milliárd kilowattóra villamosenergia és 48,5 gigakalória hőenergia előállítása szerepel. A növekedés 1978-hoz viszonyítva villamosáramból 9, hőenergiából pedig 14 százalék lesz. A széntüzelésű hőerőművekhez termelt villamosenergia 60 százalékkal növekszik tavalyhoz képest, és ezzel párhuzamosan csökkenni fog a felhasznált földgáz mennyisége. Az energetikai iparágban a legsürgetőbb feladat azoknak az erőműveknek az átadása, amelyeket még a múlt év negyedik negyedében kellett volna üzembe helyezni. Két darab 330 megawattos és egy 200 megawattos lignittüzelésű hőerőműről, valamint néhány kisebb teljesítményű vízerőműről van szó. Új, jelentős energetikai munkálatok is kezdődnek Romániában 1979- ben. Megindul a Szeret folyó hidroenergetikai rendezése, Temesváron egy hőerőmű épül. Számos újabb vezeték és transzformátor-állomás munkálatai kezdődnek meg, többek között Brassóban, Bukarestben és Marosvásárhelyen. A tavalyi aszály következtében időnként akadozott az energia-szolgáltatás. A nehézségek nem szűntek meg teljesen, az energiatakarékossági intézkedésekkel azonban sikerült elérni, hogy a termeléshez szükséges energiamenynyiség rendelkezésre álljon. Fokozott erőfeszítéseket tesznek, hogy különösen a széntüzelésű erőművek teljesítménye emelkedjék. Továbbra is nagy fontosságot tulajdonítanak az energiával való takarékosságnak, különösen ott, ahol tavaly jelentősen túllépték a megszabott fogyasztási normákat, így a fémfeldolgozó iparban, a papír- és cellulózgyártásban. (Előre) Átalakították a román kormányt Romániában elnöki rendelettel átszervezték a kormányt. Felmentették miniszterelnök-helyettesi tisztségéből Virgil Cazacut és Gheorge Cioarát. Cioara az ipari építkezések miniszterének funkcióját is betöltötte, és most villamosenergiaügyi miniszter lesz Trandafir Cocorla helyett. Az ipari építkezések miniszteri tárcáját Ion Dinca kapta meg, akit egyben miniszterelnökhelyettessé is kineveztek. Felmentették Gheorga Pana munkaügyi minisztert, helyébe Emil Bobut nevezték ki. (MTI) VIlflGGJIZMSfjG A MAGYAR KERESKEDELMI KAMARA ÉS A KONJUNKTÚRA ÉS PIACKUTATÓ INTÉZET LAPJA Megjelenik hetenként ötször INDEX 25 008 ISSN 0042-6148 Főszerkesztő: GYULAI ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: VAJNA JÁNOS Szerkesztőség: Bp. V., Dorottya u. 6. IV. em. Postacím: Budapest Pf. 534, 1397 Telefon: 184-055 Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Csollány Ferenc igazgató Kiadóhivatal, Bp. Blaha Lujza tér 1-3. 1959 Telefon: 343-100 79.310?'9 1 - Szedte Zrínyi Nyomda, Bpest F. v . Bolgár Imre Nyomta: Szikra Lapnyomda, Budapest F. v.: Csöndes Zoltán Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő posta hivataloknál * Előfizetési díj 1979 február 1-től 3600 Ft