Világgazdaság, 1980. október (12. évfolyam, 187/2941-209/2963. szám)
1980-10-22 / 202. (2956.) szám
4 ^1 1980. OKTÓBER 22. Finnország gazdasági kilátásai Finnország idén előreláthatólag minden fejlett tőkésországot leköröz a gazdasági növekedés tekintetében — a bővülés üteme 6 százalék körül lesz. „Eredményeink egyik titka, hogy kereskedelmünk igen nagy nagyadát bonyolítjuk le a szomszédos Szovjetunióval. A szovjet piac közismerten független a nyugateurópai országokban végbemenő kedvezőtlen változásoktól, az értékesítési lehetőségek beszűkülésétől — mondotta az AP—DJ munkatársának adott nyilatkozatában Ahti Karjalainen, a központi bank elnöke. A Szovjetunióval folytatott árucsere a finn külkereskedelemből 16 százalékkal részesedik. Finnország olajszükségletének kétharmadát a Szovjetunióból szerzi be, cserébe hajóalkatrészeket, faipari termékeket és egy sor textil- és élelmiszeripari terméket szállít. A kereskedelmet öt évre szóló szerződések szabályozzák, a soron következő megállapodás 1981. január elsején lép életbe. S bár Moszkva emelte az exportált kőolaj árát, Finnország többletáruszállítással egyenlítheti ki olajszámláját — a kétoldalú finn szovjet kereskedelmet ugyanis a kompenzációs ügyletek határozzák meg. Az új, öt évre szóló kereskedelmi szerződés előkészítésekor, 1979- ben még úgy tervezték, hogy a forgalom öt év alatt 84 milliárd finn márka (14 milliárd rubel) lesz. Az olajárak megugrása miatt a szerződés értékét időközben 120 milliárd márkára (20 milliárd rubelre) emelték. „A szovjet megrendelések jelentősége igen nagy, különösen a finn gazdaság egyes ágazataiban” — tette hozzá a bankelnök. Kiváltképp igaz ez a finn hajóiparra — a szovjetek igen sok jégtörőt vásárolnak Finnországtól. A páratlanul gyors ütemű gazdasági növekedésnek megvannak a hátulütői. Kormánykörökben az infláció fokozódásától tartanak, s figyelmeztetnek a fizetési mérleg folyó tételein mutatkozó növekvő hiányra. A deficit idén — állítja Karjalainen — 7 milliárd finn márka körül alakul, szemben a tavalyi 1 milliárdos hiánnyal és az 1978. évi 2,6 milliárdos többlettel. Az export, menynyiségben 8 százalékkal növekszik, az import 14 százalékkal. A helyzeten nem segít, hogy a szolgáltatások egyenlegében mutatkozó többlet idén nagyobb lesz, mint tavaly. A külföldi kölcsönfelvételek jelenthetik a hiány pótlásának egyetlen járható útját. Ez év szeptember 30-án Finnország nettó külföldi adósságállománya 29,6 milliárd finn márkára rúgott, ami megfelel a nemzeti össztermék (GNP) 18 százalékának. Az utóbbi két évben az állami hitelfelvételekből származott a külföldi adósságok oroszlánrésze, a bankelnök a közeljövőben a magánszektor előretörését szeretné látni a hitelfelvételek terén. Ami a fogyasztói áraláalakulását illeti, az infláció idén 11 százalék körül lesz. Ez lényegesen alacsonyabb, mint az OECD-átlag, de mint a bankelnök mondta, magasabb, mint amit a kormány előzőleg tervezett. Éppen ezért a központi bank a közelmúltban némiképp megszigorította a kereskedelmi bankok hitelfelvételi lehetőségeit, s lépéseket tett a feszesebb pénzügyi politika kialakítása felé. A kormány nemrég különadót vetett ki az állami építőiparra. Ezt megelőzően visszafogták a közkiadásokat, elrendelték az exportjövedelmek egy részének letétbe helyezését és megemelték a béradókat, amelyekből a családi segélyek összegének emelkedését finanszírozzák. „Elengedhetetlenül szükséges a jövedelmek mérséklése” — mondotta a bankelnök. Az idei bérmegállapodások, amelyekben átlagosan 9,5 százalékkal emelték a nomináljövedelmeket, „két-három százalékkal meghaladták lehetőségeinket” — tette hozzá. Eddig két módon igyekeztek visszafogni a bérek emelkedését —csökkentették az adókat, illetve felértékelték a finn valutát. A bankelnök ugyanakkor elmondta, hogy további felértékelésre nemigen van lehetőség, mivel az hátrányosan érintené a finn ipar versenyképességét. „Nem tervezzük tehát a finn márka felértékelését. Persze, sok függ attól, mi történik Finnországon kívül” — mondta a finn központi bank elnöke. (AP— DJ) SVÉDORSZÁG ŐSZI GONDJAI Stockholmi tudósítónktól: Az év első felében a svéd gazdaság a várakozásokkal ellentétben jobb helyzetbe került, mint sok más fejlett tőkés gazdaság. Még a tömeges kizárásba és országos sztrájkba torkolló tavaszi munkaügyi viták ellenére is nőtt valamelyest a termelés, az export, és élénk volt a tevékenység. A kereskedelmi mérleg deficitje hónapról hónapra növekedett, ebben azonban szinte kizárólag az olajár emelkedésének volt szerepe. Gazdasági elemzésekben már akkor emlegették ugyan a várható visszaesést, de a szakértők többsége csak 1981 első felére várta. A recesszió azonban váratlanul gyorsan, már a harmadik negyedévben bekövetkezett, amiben a svédek fő kereskedelmi partnereinek — az EGK-országok és az USA — gazdasági visszaesése és az egyre bonyolultabbá váló közel-keleti fejlemények játszották a fő szerepet. A mérséklődő belső kereslet és a csökkenő exportrendelés-állomány különösen a hagyományos svéd iparágakat, a hajóépítő, a vas- és acélgyártó, valamint a cellulóz és papíripar hozta nehéz helyzetbe. A kormány ezekben az ágazatokban még átmenetileg is csak jelentős kölcsönökkel és más támogatással tudja fenntartani a foglalkoztatottságot. Hasonló gondokkal küszködik az erdőgazdaság, az ércbányászat és a ruházati ipar is. A svédek nem sok jót várhatnak a kormány most beterjesztett takarékossági programjától sem. A költségvetés várható 55—60 milliárd koronás hiányából mintegy 7 milliárdot kívánnak a jóléti kiadások mérséklésével lefaragni. Az értéknövekedési adó felemelése és a kétszámjegyű infláció úgyszólván teljesen felemésztette a májusi bérmegállapodásban rögzített béremelést. Az életszínvonal csökkenésének újabb jele az egyre szaporodó, több esetben vadsztrájknak nyilvánított munkabeszüntetés. A munkáltatók szövetségének egyik vezetője ezeket a sztrájkokat szabotázsnak minősítette, de nem tett említést a kényszerű munkaidő-rövidítésekről és az átmeneti szabadságolásokról, amelyeket egyre több üzem alkalmaz termelésének kényszerű csökkentése miatt. A szakszervezetek részéről szaporodnak a jelek, hogy a közeljövőben megkezdődő bértárgyalásokon kemény összecsapások várhatók. A kormány már megkísérelt közvetíteni, eddig azonban eredmény nélkül. A bértárgyalások kimenetele alapvetően meghatározhatja a svéd ipar 1981-es kilátásait. Előrejelzés az 1981-es svéd külkereskedelemről Stockholmi tudósítónktól: A jelentős exportot lebonyolító svéd vállalatok körében végzett felmérés alapján az idei kivitel értékét 130 milliárd svéd koronánál valamivel nagyobbra becsülik. Ez 13 százalékkal nagyobb az 1979-es exportadatnál. Az első félévben 64 milliárd korona volt az export. A megkérdezett vállalatok 1981- ben a kivitel további 5 százalékos növekedésével számolnak. Ez azonban nem vonatkozik, a hajóépítőiparra, amelynek visszaesése a jelek szerint folytatódni fog. Az idei import a beérkezett válaszok szerint 140 milliárd korona körül alakul, az első félév 70 milliárdos importadatára alapozva. Az idei bevitel így valószínűleg 10 százalékkal meghaladja a tavalyi import értékét. A jövő évre vonatkozóan csak az első negyedév kilátásait vizsgálták meg és ennek alapján az import 8 százalékos csökkenését tartják valószínűnek. Keveset mond ez a becslés, mert nem szerepelnek benne a fűtőanyagok. A fenti adatok szerint a kereskedelmi mérleg idei deficitje 9—10 milliárd korona körül várható, lényegesen kisebbnek ígérkezik a tavaly előrejelzett 17 milliárdnál. Az idei év első nyolc hónapjára vonatkozó ideiglenes adatok szerint a kereskedelmi mérleg hiánya elérte a 8,6 milliárd koronát, így az egész évre előrejelzett 9—10 milliárdos hiány optimista becslésnek tűnik. tt Több amerikai terméket szállítanak külföldre Newsweek Fellendülés tapasztalható az Egyesült Államok exportjában. Többszáz kisebb vállalat kapcsolódott be a külföldi piacokért folytatott versenybe, és a kivitel az év során eddig több mint 25 százalékkal nőtt, így az ország 1976 óta első ízben — valószínűleg többletet könyvelhet el kereskedelmi mérlegében. Az exportfokozó törekvések kezdeti sikerei láttán újabb intézkedések várhatók, amelyek az amerikai termékeket és szolgáltatásokat még versenyképesebbé teszik majd a külpiacon. A kormány éveken át nem fordított kellő figyelmet az export növelésére, most azonban annál többet tesz, hogy elősegítse az eladásokat. A kereskedelmi minisztérium ebben az évben átszervezte exportfokozó programjait, és Dallas központtal az egész világra kiterjedő adatbankot hozott létre a jobb külpiaci fellépés megalapozására. Szeptemberben pedig Carter elnök jelentett be az export növelését célzó intézkedéseket. Egyebek között javasolta például a külföldön dolgozó amerikai vezetők jövedelemadójának számottevő csökkentését. A szenátusban elfogadott új törvény viszont lehetővé teszi a kis és közepes amerikai vállalatok számára, hogy a japán kereskedőházak mintájára tömörüléseket hozzanak létre, anélkül, hogy a trösztellenes intézkedéseket megsértenék. Az elmúlt héten az Export-Import Bank pedig — több hónappal azután, hogy a kongreszszus gyakorlatilag befagyasztotta az új exporthiteleket , felújította a kölcsönök jóváhagyását. Az Egyesült Államok speciális kereskedelmi képviselője, R. Askew szerint ezek az intézkedések „egy igazán hatékony nemzeti exportpolitika kezdeteit” jelentik. A kezdeményezések elsősorban a kisebb vállalatokat, és nem az óriáscégeket érintik. Ennek az a magyarázata, hogy míg más tőkésországokban a kisebb cégek automatikusan bekapcsolódnak az exportba, az USA-ban még a 100 millió dolláros forgalmat lebonyolító vállalatok sem fordítanak kellő figyelmet erre a területre. A kereskedelmi minisztérium becslése szerint mintegy 300 ezer gyártó vállalatnak csupán 10 százaléka működik közre az ország export-tevékenységében, és a forgalom zömét néhány száz vállalat bonyolítja le. Kereskedelmi szakértők elmondják, hogy az utóbbi időben nő a külföldi eladásokat megvalósító kisvállalatok száma. Ezeknek a cégeknek pedig — nagyobb társaiktól eltérően — életbe vágóan fontos, hogy a kormány támogassa őket. A nagyvállalatok ugyan nem létesíthetnek kereskedő cégeket, viszont más vonatkozásban ők is segítséget kapnak a kormánytól. A kongresszus 1977-ben egy olyan törvényt fogadott el, amely megtiltotta a vállalatoknak, hogy külföldi kormányhivatalnokoknak exportszerződések biztosítása fejében pénzösszegeket folyósítsanak, így számos nagyvállalat valamennyi jutalékról lemondott, most viszont a kormány próbál bizonyos vonatkozásban viszszalépni. A tervek szerint a rendelkezést úgy módosítanák, hogy az amerikai vállalatok bizonyos határokon belül fizethessenek a közbenjárásért. Valamennyi amerikai exportálót kedvezően érintené, ha Carter elnöknek sikerülne keresztül vinnie a kongresszusban, hogy a külföldön dolgozó állampolgároknak kisebb mértékben kelljen bevételük után adózni. A fejlett tőkésországok közül ugyanis egyedül az Egyesült Államok adóztatja a hazaival azonos mértékben a külföldön szerzett jövedelmeket. A hetvenes évek végén bevezetett adóreform megszüntette azt a korábbi gyakorlatot, hogy 25 ezer dollárig nem kell adót fizetni a külföldi bevételekért, így számos amerikai vállalat visszahívta képviselőjét és inkább külföldit alkalmazott helyette. Richard Leshter, az USA kereskedelmi kamarájának elnöke mondja: „Nevetséges azt hinni, hogy hatékonyan értékesíthetünk termékeket külföldön, ha máshol nevelkedett és képzett munkaerőt alkalmazunk.” Korábban Carter elnök már utalt rá: javasolni fogja, hogy a fejlődő országokban dolgozó üzleti vezetők esetében állítsák viszsza a 25 ezer dollárig terjedő adómentességet, a kongresszus pedig számos, ennél nagyobb horderejű törvényjavaslatot tárgyal. A nyilvánvaló haladás ellenére kereskedelmi szakértők még mindig számos olyan akadályt látnak, amelyek visszafogják az amerikai export kibontakozását. Sok kárt okoz a kongresszus esetenkénti beavatkozása a hitelügyletekbe, és a következő hónapok során a világgazdaságban is recesszió várható. Magában az amerikai gazdasági irányításban is számos olyan hátráltató tényező van, amelyeket Carter elnök újraválasztása esetén aligha változtatnak meg. Ugyanakkor a kormány kétségtelenül jó irányba halad, és az exportadatok bizonyos sikerről tanúskodnak. (1980. szeptember 29.) VILÁGGAZDASÁG A RENAULT BETÖRÉSE AZ AMERIKAI PIACRA A világ autóiparának válsága alapvető változást idézett elő az iparág fejlődésében. Ennek fő megnyilvánulása, hogy manapság Tokiótól Detroitig sokkal inkább a nagy autógyárak közötti termelési együttműködésről esik szó, mint az egyre éleződő piaci versenyről. A Ford bejelentette, hogy felújítja tárgyalásait a Toyotával egy USA-ban felépítendő közös autógyárról. Hosszas huzavona után végül is aláírták az Alfa Romeo és a japán Nissan megállapodását egy közös összeszerelő üzem építéséről. A leglátványosabb egyezséget a francia állami tulajdonban levő Renault és az American Motors Corp. kötötte, ez alapján a Renault 1982-re megkaparinthatja a jogot a negyedik legnagyobb amerikai autógyár ellenőrzése fölött. A szerződéssel dinamikus, rohamosan fejlődő világcéggé válhatunk — jelentette ki Meyers, az AMC elnöke az aláírást követően (Lásd VG, augusztus 26., 1. oldal). Lehetővé válik, hogy a General Motorshoz hasonló hatalmas autókonszernt hozzunk létre, amely meghatározó szerepet játszik a világ autóiparában a következő évtizedben — mondotta a francia autógyár egyik vezetője. Mint szakértők megállapítják, igaza van az AMC egyik vezetőjének, aki szerint együtt „nagyot alkothat” a két cég, egymás nélkül viszont— a többi autógyárhoz hasonlóan — nagy gondokkal lennének kénytelenek szembenézni. A két autógyár már 1978-ban kapcsolatba került egymással. Akkor a Renault megszerezte az AMC részvényeinek 4,7 százalékát és 150 millió dollárt ruházott be, hogy az amerikai gyár Wisconsin államban megkezdje a Renault gépkocsik gyártását. Az október elején kötött megállapodás szerint a Renault újabb 200 millió dollárért megvette az AMC részvényeinek további 41,3 százalékát, opciót szerzett 55 százalékos részesedés megszerzésére és beindította az AMC által gyártott kisteherautók fejlesztési programját, szüksége van minden lehetséges segítségre. Ennek elsősorban az az oka, hogy a gyenge üzemanyaghasznosítás miatt az utóbbi időben megcsappant az érdeklődés a kezdetben oly népszerű, négykerék-meghajtású Eagle gépkocsik iránt. Ráadásul az AMC egyik legfőbb termékéből, a dzsipből augusztusig csak 55 ezret tudtak eladni, holott egy évvel ezelőtt még 93 ezret. Tavaly ősszel (az 1980-as modellek bemutatásakor) még biztató volt az érdeklődés a gyár gépkocsijai iránt, az idei forgalom azonban alig-alig haladja meg a tavalyit. Ugyanakkor — a forgalomemelkedés ellenére — a cég várhatóan 150 millió dolláros deficittel fogja zárni az esztendőt. A Renault szakértői úgy számítják, hogy 1982-ig az AMC-nek további 90— 200 millió dollárra lesz szüksége a talpraálláshoz, mindez bankhitel formájában. Maga a Renault autógyár sikeres évet zárt tavaly, 10 százalékkal növelte termelését, és 15 milliárd dolláros rekordforgalmat ért el. Mint a cég vezetői hangsúlyozzák, — az iparág nemzetközi válsága ellenére — az idei év a tavalyinál is sikeresebb lesz, így várhatóan saját forrásból is képesek lesznek fedezni az AMC pótlólagos beruházásait. A Renault nem titkolja, hogy világszerte növelni akarja piaci részesedését. Tavaly megszerezte a Volvo részvényeinek 10 százalékát, további 10 százalékra elővásárlási jogot kapott, és közös autó-összeszerelő üzem felállításáról írt alá szerződést a FIAT-tal. A Renault már 20 évvel ezelőtt be akart törni az amerikai autópiacra, az R5-ösök akkor azonban nem arattak sikert, talán leginkább a megfelelő kereskedelmi hálózat hiánya miatt — írja a Newsweek. Most az AMC értékesítési szervezetének felhasználásával igyekszik megvetni a lábát az USA-ban, ez azonban — mint azt többek között a nagy francia vetélytárs Peugeot- Citroennél tartják — egyben korlátja is a Renault eladási lehetőségeinek. Bár a legújabb viccekben az AMC-t French—American Motorsnak nevezik, nem valószínű, hogy a franciák — legalábbis a közeljövőben — rohamosan piacot nyernek az USA- ban. A Renaultnak egyelőre csupán öt embere ül az AMC 16 tagú igazgatótanácsában és mérnökeinek száma a jelenlegi 20-ról csak fokozatosan fog emelkedni az AMC michigani tervezőintézetében, arányosan a közös gyártás beindításával. A franciák többször is hangoztatták, hogy nem akarják megszerezni a teljes ellenőrzést, „az AMC továbbra is amerikai cég marad, amerikai irányítással”. Elképzelhető, hogy valóban így lesz, Detroitban mégsem csodálkozna senki, ha a Renault — kihasználva elővásárlási jogát — hivatalosan is azzá tenné az AMC-t, ami gyakorlatilag máris: az állandóan bővülő Renault-autóbirodalom új amerikai gyarmatává. P. A. A Gazdasági Élénkítő Tanács lassan kel életreBusiness Híreese Carter elnök a gazdaság fellendítése céljából indított nyári kampánya során augusztus 28-án bejelentette, hogy „jeles amerikaiak kis csoportjából Gazdasági Élénkítő Tanácsot létesít, amelyben mind a szakszervezetek, mind a munkáltatók, mind a közhivatalok képviselje lesznek. Társelnökévé Irving S. Shapiro-t, a Du Pont Co. elnökét és Lane Kirklandot, az AFLACIO elnökét nevezte ki. A testület fő feladata az, hogy állami és magánpénzekből segítse talpraállítani a szenvedő iparágakat. A tanács munkája nehezen indul, de még a november negyediki választások előtt ki fogják nevezni a tagjait és össze fog ülni. Lehet, hogy még Ronald Reagan megválasztását is túléli. Az eddig kiválasztott tagok között van a New York-i polgármester, három nagy szakszervezet elnöke, egy neves bankház társtulajdonosa. Több kiszemelt üzletember nem vállalta a megbízást, mert választási fogásnak tartja az egész ötletet. De közülük az egyik köztársasági párti végül mégis elfogadta a kinevezést, mert a „testület hasznos lesz, ha az üzletemberek hajlandók lesznek közügyekben határozottan állást foglalni.” Ha sikerül jelentős személyiségeket bevonni a tanácsba, éles nézetkülönbségekre lehet számítani. Mind a Gyáriparosok Országos Szövetsége, mind a Kereskedelmi Kamara a szabályozások lazításait, az adók enyhítését és a kormány költekezésének csökkentését javasolja az „újraiparosítás” programjának fő eszközeiként. De az AFL—CIO-nak is van saját elképzelése a komplex újraiparosításról, amelynek egyes elemeit Carter elfogadta. Kirkland szerint a Tanácsnak kell meghatároznia — vállalatokra lebontva — az adókedvezményeket az egyedi szükségleteknek megfelelően. Ezenkívül nyugdíjalapokból és más forrásokból szubvenciókat szolgáló pénzösszegeket merítene. A legtöbb üzletember számára ez túlságosan erős beavatkozás lenne. Shapiro szerint a tanács csak javaslatokat tehet és óvakodnia kell mindentől, ami központi tervezésre emlékeztet. Az államalPalá,,és a tanács között is lesznek ellentétek akörül, hogy ki rendelkezzen az iparosítási pénzalapok fölött. A kormány közgazdászai a Kereskedelmi Minisztériumot tartják erre alkalmasnak, amelynek Gazdasági Fejlesztési Hivatala rendelkezik jelenleg a közalapok felett. Egyes üzletemberek szerint a tanácsnak csak a választások után kell megkezdenie működését, amikor a konzervatív kongresszus az üzletemberek számára kedvező törvényeket hoz. Valószínű, hogy Reagan is híve lesz a szóban forgó trilaterális testületnek, mert most az ő tanácsadója George Shultz, aki Nixon idejében mint miniszter pártolta a trilaterális jövedelemszabályozási programokat. Carey New York-i kormányzó viszont azt szeretné, ha a Tanács munkája hamarosan megindulna, amikor Carternek még politikai haszna származhat belőle. Szerinte Carter ezzel is kifejezhetné, hogy szívén viseli a gazdaság fellendítésének ügyét (1980. október 6.)