Világgazdaság, 1997. január (29. évfolyam, 1/7011-22/7032. szám)
1997-01-06 / 3. (7013.) szám
NAPRÓL NAPRA A foglalkoztatottak számának változása Az idén is lényegesen több lesz a munkahelyükről kilépők, a korengedményes nyugdíjba vonulók, a megegyezés alapján munkaviszonyukat megszüntetők száma, mint az elbocsátottaké. Az Országos Munkaügyi Központ csaknem 5000 cég válasza alapján készített elemzéséből kitűnik: az első fél évben a munkaadók mintegy 20 ezer dolgozót bocsátanak el, a munkavállalók által kezdeményezett vagy megegyezés alapján megvalósuló munkaviszony-megszűnések száma viszont meghaladja majd a 40 ezret. Az ilyen módon bekövetkező 60 ezres foglalkoztatotti létszámcsökkenéssel szemben viszont 84 ezernél is többre becsülhető az újonnan foglalkoztatottak száma. A KSH nemzetgazdasági munkaerőmérlege szerint az utóbbi négy évben 800 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma. Az idei első fél évre vonatkozó becslések alapján viszont a munkaerő iránti kereslet meghaladhatja az elbocsátással és más létszámcsökkenéssel távozók számát. Ez annyit is jelenthet, hogy az idén már nem csökken a foglalkoztatotti létszám, sőt kismértékű javulás is tapasztalható lesz. (MTI) Üzemben az első “touch info” egységek A Fővárosi Turisztikai Hivatal az elmúlt év végén a főváros nyolc pontjára — Ferihegy 1-es, 2-es terminál, Déli pályaudvar, Astoria aluljáró, Budai Vár, két Tourinform-iroda, Nagyvásárcsarnok — helyezte ki a turisták tájékoztatását segítő úgynevezett touch info képernyőket. A háromnyelvű — magyar, német, angol — számítógépes információs rendszer az új év első napjaiban kezdte meg működését. E beruházás tavaly 25 millió forintba került, s a rendszer karbantartására, működtetésére, az adatok frissítésére, a rendszer szükséges korszerűsítésének elvégzésére közel 6 millió forintra lesz szükség. A hivatal az idén e hálózatot további nyolc képernyő kihelyezésével szeretné bővíteni, amelyre további mintegy 25 millió forintra lesz szükség. (VG) ADÓSAROK Módosul a kifizetők adóelőleg-megállapítása Jövőre a kifizetőnek a nem önálló tevékenységre tekintettel kifizetett összegből (szja-törvény 24. paragrafus (1) bekezdés), valamint az egyéb jogcímen kifizetett jövedelmekből (szja-törvény 28. paragrafus) nem 40, hanem 39 százalék adóelőleget kell levonni. Harminckilenc százalék az adóelőleg mértéke az önálló tevékenységre tekintettel kifizetett bevételekkel összefüggésben is, azzal a különbséggel, hogy az önálló tevékenység esetében költségelszámolásra is lehetőséget biztosít a törvény. 1997. január 1-jétől minden kifizetőnek 42 százalékos mértékű adóelőleget kell levonni abban az esetben, ha a jövedelmet szerző magánszemély a kifizetéskor nem közli, illetve nem tudja közölni az adóazonosító jelét. Ilyen esetben az azonosító szám helyett a kifizetőnek fel kell jegyeznie az adózó adatait (nevét, születési helyét, idejét, lakóhelyét és anyja leánykori nevét) az adatszolgáltatási kötelezettség teljesíthetősége érdekében. Ez a szabály nem a személyi jövedelemadó-törvény, hanem az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény 45. paragrafus (6) bekezdésével került megállapításra. A kifizetőnek nem 39 százalék adóelőleget kell levonni, ha a magánszemély éves összevont adóalapba tartozó jövedelme várhatóan nem éri el a 700 ezer forintot. 1996. évben ez az összeghatár 380 ezer forint volt. Ekkor a kifizető — a magánszemély nyilatkozata alapján — az adótábla sápjainak megfelelően, göngyölítéses módszer alkalmazásával állapítja meg az adóelőleget. A kifizetőnek tett nyilatkozatnak 1997-ben különös jelentősége van. Abban az esetben, ha a magánszemély az adóév közben a 700 ezer forintos jövedelemhatárt túllépte, a túllépéstől számított 15 napon belül az adóelőleg különbözetét az adóhatósághoz be kell fizetnie. A különbözet kiszámítása úgy történik, hogy az átlépés időpontjáig részére kifizetett kifizetői adóelőleg levonás alá eső jövedelmek 39 százalékából levonja a kifizetők által már levont adóelőlegek együttes összegét. Amennyiben a magánszemély az előzőek szerinti kötelezettségének nem tesz eleget, úgy a különbözet után 12 száz szerző az APEH munkatársadalékos különadót kell az adóbevallásában feltüntetnie és megfizetnie. Új rendelkezés, hogy az a magánszemély, aki év közben az adóelőleg levonását költségnyilatkozat alapján kéri, akkor év végén az adóbevallásában sem érvényesíthet bizonylat nélkül 10 százalékos költséghányadot. Továbbá, ha az év közben nyilatkozott költség 5 százalékkal meghaladja az év végén igazolt költségek összegét, akkor a különbözet után a magánszemélynek szintén 12 százalékos különadót kell majd az adóbevallásában megfizetni. Nem kell adóelőleget levonni az egyéni vállalkozótól és mezőgazdasági őstermelőtől, ha ezt a minőségüket a kifizetőnek igazolják. Őstermelő esetében nem elegendő az őstermelői igazolvány bemutatása, abba a kifizetett összeget a kifizetőnek be kell jegyeznie. Amennyiben az őstermelő az igazolványát nem mutatja be vagy nem járul hozzá a kifizetett összeg bejegyzéséhez, úgy a kifizetőnek 4, illetve 12 százalék adóelőleget kell levonnia. Az szja-törvény átmeneti rendelkezése szerint 1997. március 31-ig nem kell adóelőleget levonni a mezőgazdasági őstermelőtől az szjatörvény 6. sz. mellékletében felsorolt termékek ellenértékéből. Ez a határidő várhatóan június 30-ára módosul. Ha a mezőgazdasági őstermelőtől a kifizető adóelőleget nem vont le vagy bevétele nem kifizetőtől származik, az adóelőleget az szja-törvény 49. paragrafusa szerint kell megfizetni. Az 1996. évi rendelkezésekhez képest új szabály, ha a kifizető bármely okból kifolyólag nem vonta le az adóelőleget, akkor a magánszemélynek kell negyedévenként, a negyedévet követő hó 12-éig teljesíteni az adóelőleg-fizetési kötelezettséget. VILAGGAZDASAG g^^gffpuZumtAPIUtP Tendert nyert az ÁB-Aegon és a Providencia Egységesítik a biztosításokat Tavaly év végén több közintézmény is új, egységes szolgáltatást nyújtó biztosítást kötött 1997-re dolgozói részére. A büntetés-végrehajtási dolgozókat az idén 60 millió forintért az ÁB-Aegon biztosíthatja. A Belügyminisztérium pályázatát, amelyben a rendőrség, határőrség hivatásos állományát és a tűzoltókat biztosítják, a Providencia Osztrák—Magyar Biztosító Rt. nyerte. nmanaiHiEinJiM Az ÁB-Aegon nyerte meg a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BOP) által kiírt biztosítási pályázatot — tájékoztatta a Világgazdaságot Dobos István, a parancsnokság gazdasági főigazgatója. Az ÁB-Aegon 3 éves biztosítási szerződést kötött az Igazságügyi Minisztérium alá tartozó intézménnyel. 1997-ben e társaság nyújt alap- és kiegészítő vagyonbiztosítást, valamint gépjármű-biztosítást a parancsnokságnak. Az ÁB-Aegon egyúttal felelősség-, munkahelyi élet- és baleset-biztosítást is kötött a BOP mintegy 6 ezer főnyi állománya számára, sőt a nagy létszámú dolgozó fogvatartott személy élet- és balesetbiztosításáért is e cég felel ezentúl. A biztosítási csomag összértéke az idén mintegy 60 millió forint. A BOP nyílt pályázatára 6 társaság jelentkezett, ám többen formai hiba miatt estek el a tender megnyerésétől. A januártól életbe lépett biztosítások az 1995. végével lejáró szerződéseket váltották fel. A személybiztosításokért eddig is az ÁB-Aegon felelt a büntetésvégrehajtásnál, de a vagyonbiztosítás más céghez tartozott. 1997. végén — a következő esztendei költségvetési támogatás összegének ismeretében — a BOP és az ÁB-Aegon áttekinti a most megkötött szerződést. A napokban hirdették ki a belügyi rendvédelmi dolgozók élet- és baleset-biztosítására kiírt pályázatot, amelyet a Providencia Rt. nyert. A közel 60 ezer rendőr, tűzoltó, határőr és polgári védelmi munkatárs élet- és baleset-biztosítását köti meg a tárca egy évre mintegy 63 millió forintért a Providenciával. A csaknem 69 millió forint értékű pályázat azért kerül 6 millióval kevesebbe a tárcának, mert a BM egy összegben az év elején fizet a biztosítónak — tudtuk meg Lajtár Józseftől, a minisztérium közgazdasági helyettes államtitkárától. A pályázat második helyezettje a Hungária Biztosító Rt. lett — közölte a helyettes államtitkár. A közbeszerzési törvény szerint második helyezettet is kell hirdetni, hiszen e cég akkor lép a nyertes helyébe, ha az valamilyen oknál fogna nem teljesítené határidőre a vállalt kötelezettségeket. Ám ebben az esetben erről szó sincs, hiszen a szerződés aláírására várhatóan hamarosan sor kerül. A BM legkésőbb februárban egy összegben fizeti a díjat, ám a biztosítás január 1-jétől érvényes — hangsúlyozta a helyettes államtitkár. B. I.— L. I. Késik az „ udvari szállítók ” listája Minősítés presztízsből? Csak februárra készíti el a Közbeszerzések Tanácsa (KT) a minősített ajánlattevők jegyzékét, bár eredetileg ennek határideje az elmúlt év vége lett volna (Világgazdaság, 1996. szeptember 25.). A listára kerülésért december 18-ig lehetett pályázni. A viszonylag ritkán alkalmazott eljárásoknál előírt jegyzék iránt — információink szerint — nagy az érdeklődés. Ezt presztízsokokkal magyarázzák. MAGOS KATALIN Az 1995. november 1-jén hatályba lépett közbeszerzési törvény nyílt, tárgyalásos és meghívásos eljárásra ad lehetőséget. Az utóbbinak a jogszabály értelmében két típusa van: az egyiknél az ajánlatkérő bárkit felkérhet ajánlattételre, míg a másiknál csak a minősített ajánlattevők jegyzékén szereplők kaphatnak meghívást. Azaz az ajánlattevőknek a közbeszerzési eljárások többségénél a jegyzék közzétételét követően is azonosak az esélyei. Mivel azonban a jegyzékre kerülők száma nincs korlátozva, a várakozásoknak megfelelően presztízsokokból sokan pályáznak rá. A Közbeszerzési Tanácsnak — a törvény értelmében — évente kell összeállítania és közzétennie a köznyelvben csak “udvari szállítókként” emlegetett minősített ajánlattevők jegyzékét. Az erre pályázóknak a vállalkozás gazdasági paraméterei — mérlegadatok, illetve az ezekből számítható pénzügyi mutatók — alapján 32 pontot, a minőségi követelményekért 25, míg a referenciákért 10 pontot kell minimum elérniük. Vagyis a minősített ajánlattevők jegyzékébe kerülésért legalább az egyes fejezetek minimális pontszámának összege, azaz 67 pont szükséges. Az egyes területeken elért esetleges pluszpontok nem pótolhatják a másutt szükséges minimális pontszámot. A pályázati lapok számítógépes feldolgozására korábban kiírt pályázatot a Kerszöv Computer Kft. nyerte. A KT a minősített ajánlattevőkről február elején dönt. A jegyzéket a KT hivatalos lapjában közzéteszik. Év közben nem lehet rákerülni a listára, viszont csőd-, felszámolási eljárás jogerős bírósági ítélet, versenytanácsi vagy döntőbizottsági határozat, valamint a valóságnak nem megfelelő adatok közlése a jegyzékről való lekerülést vonja maga után. A következő pályázatot ez év végén írják ki. A PM által elfogadhatónak tartott alsó jövedelemhatárok Irányelv a szakmánként minimálisan bevallandó jövedelmekre (E Ft) Az idén az adóhivatal adóbevallásuk kiegészítésére szólítja fel azon önálló tevékenységet folytató magánszemélyeket, akiknek bevallott éves jövedelme nem éri el a PM által meghatározott összeghatárt. A pénzügyminiszter már aláírta azt az irányelvet, amely az elvárt jövedelemhatárokat tartalmazza. Lapunk november 25-e óta tételesen, folytatólagosan közli a megyékre és településnagyságra lebontott, szakmánkénti minimumjövedelmeket. Település/ 5000 lakos- 5001- 100 000 Település/ 5000 lakos- 5001- 100 000 Település/ 5000 lakos- 5001- 100 000 megye nál nem 100 000 lakosnál megye nál nem 100 000 lakosnál megye nál nem 100 000 lakosnál nagyobb lakosú nagyobb nagyobb lakosú nagyobb nagyobb lakosú nagyobb települések fóváros települések fóváros települések fóváros VATTACUKOR-KÉSZÍTŐ ÁCS-ÁLLVÁNYOZÓ KÚTÁSÓ, KÚTFÚRÓ Budapest 197,46 Budapest 220,88 Budapest 39435 Baranya 171,70 171,70 171,70 Baranya 171,70 182,47 190,15 Baranya 284,62 32577 33948 Bács-KK. 171,70 171,70 171,70 Bécs-KK. 171,70 171,70 172,86 Bécs-KK. 260,61 29833 30862 Békés 171,70 171,70 Békés 171,70 188,23 Békés 291,48 336,05 Borsod-A.-Z. 171,70 171,70 171,70 Borsod-A.-Z. 171,70 171,70 176,71 Borsod-A.-Z. 264,04 301,76 315,48 Csongrád 171,70 180,29 187,15 Csongrád 174,79 201,68 209,36 Csongrád 312,05 360,06 373,77 Fejér 171,70 188,87 195,74 Fejér 184,39 211,28 218,96 Fejér 329,20 377,20 390,92 Győr-M.-S. 171,70 194,02 202,61 Győr-M.-S. 188,23 217,04 226,64 Győr-M.-S. 336,05 387,49 404,64 Hajdú-B. 171,70 171,70 171,70 Hajdú-B. 171,70 184,39 192,07 Hajdú-B. 288,05 329,20 342,91 Heves 171,70 171,70 Heves 171,70 186,31 Heves 288,05 332,62 Komárom-B. 171,70 171,70 Komárom-B. 171,70 190,15 Komárom-B. 294,90 339,46 Nógrád 171,70 171,70 Nógrád 171,70 178,63 Nógrád 277,76 318,91 Pest 171,70 178,57 Pest 172,86 199,75 Pest 308,62 356,63 Somogy 171,70 171,70 Somogy 171,70 171,70 Somogy 243,47 281,19 Szabolcs-Sz.-B. 171,70 171,70 171,70 Szabolcs-Sz.-B 171,70 171,70 171,70 Szabolcs Sz.-B. 240,04 274,33 284,62 Jász-NK.-Sz. 171,70 171,70 Jász-NK.-Sz. 171,70 192,07 Jász NK.Sz. 298,33 342,91 Tolna 171,70 171,70 Tolna 171,70 176,71 Tolna 274,33 315,48 Vas 171,70 178,57 Vas 172,86 199,75 Vas 308,62 356,63 Veszprém 171,70 171,70 Veszprém 171,70 171,70 Veszprém 264,04 301,76 Zala 171,70 171,70 Zala 171,70 180,55 Zala 281,19 322,34 EGYÉB ÉLELMISZERIPAROK KŐMŰVES EGYÉB MÉLYÉPÍTŐIPAR Budapest 197,46 Budapest 231,08 Budapest 372,32 Baranya 171,70 171,70 171,70 Baranya 171,70 190,89 198,93 Baranya 268,72 307,57 320,52 Bécs-KK. 171,70 171,70 171,70 Bécs-KK. 171,70 174,82 180,85 Bács-KK. 246,06 281,67 291,38 Békés 171,70 171,70 Békés 171,70 196,92 Békés 275,20 317,28 Borsod-A.-Z. 171,70 171,70 171,70 Borsod-A.-Z. 171,70 176,83 184,86 Borsod-A.-Z. 249,30 284,91 297,86 Csongrád 171,70 180,29 187,15 Csongrád 182,86 210,99 219,02 Csongrád 294,62 339,95 352,90 Fejér 171,70 188,87 195,74 Fejér 192,90 221,03 229,07 Fejér 310,81 356,14 369,09 Győr-M.-S. 171,70 194,02 202,61 Győr-M.-S. 196,92 227,06 237,11 Győr-M.-S. 317,28 365,85 382,04 Hajdú-B. 171,70 171,70 171,70 Hajdú-B. 171,70 192,90 200,94 Hajdú-B. 271,96 310,81 323,76 Heves 171,70 171,70 Heves 171,70 194,91 Heves 271,96 314,05 Komárom-E. 171,70 171,70 Komárom-E. 172,81 198,93 Komárom-E. 278,43 320,52 Nógrád 171,70 171,70 Nógrád 171,70 186,87 Nógrád 262,25 301,10 Pest 171,70 178,57 Pest 180,85 208,98 Pest 291,38 336,71 Somogy 171,70 171,70 Somogy 171,70 171,70 Somogy 229,87 265,48 Szabolcs-Sz -B 171,70 171,70 171,70 Szabolcs-Sz.-B 171,70 171,70 171,70 Szabolcs-Sz.-B 226,63 259,01 268,72 Jász-NK.-Sz. 171,70 171,70 Jász-NK.-Sz. 17482 200,94 Jász-NK.-Sz. 281,67 323,76 Tolna 171,70 171,70 Tolna 171,70 184,86 Tolna 259,01 297,86 Vas 171,70 178,57 Vas 180,85 208,98 Vas 291,38 336,71 Veszprém 171,70 171,70 Veszprém 171,70 176,83 Veszprém 249,30 284,91 Zala 171,70 171,70 Zala 171,70 188,88 Zala 265,48 304,33