Világgazdaság, 1998. május (30. évfolyam, 84/7344-103/7363. szám)
1998-05-29 / 103. (7363.) szám
4 NAPRÓL NAPRA Országos minőségügyi konferencia Fontos területe a minőségügy a Műszaki és Természettudományi Egyesülések Szövetsége (MTESZ) és az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium együttműködésének — hangsúlyozta Hegyháti József, az IKIM helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten, az országos minőségügyi konferencia megnyitóján. Elhangzott: az EU szabályozásával konform szabványosítási rendszer alapjai már megvannak Magyarországon, ugyanakkor az európai szabványok bevezetésében még nagy az elmaradás, az ezredfordulóig körülbelül tízezer európai szabványt kell átvenni. A minőségügyi konferencián átadták az MTESZ által alapított “Minőségi Érem” díjat Baji Gál Jánosnak (Elektrotechnikai Egyesület), Mokry J. Ferencnének (OMFB), Kondor Istvánnak (Gépipari Tudományos Egyesület), Szabó Károlynak (Építéstudományi Egyesület) és Rixer Attilának (Közlekedéstudományi Egyesület). (MTI) Módosítani akarják a csődtörvényt A csődtörvény a tavalyi, tizenhetedik módosítása után sem felel meg a nemzetközi gyakorlatnak, noha az uniós csatlakozás miatt ezen a területen is elkerülhetetlen a jogharmonizáció — közölte Erdős Károly, a Felszámolók Országos Egyesületének szóvivője a közgyűlés szünetében. A felszámolók egyesülete úgy véli, hogy a csődtörvény újabb módosítása elkerülhetetlen. Erdős szólt arról is: a felszámolók képviselete a szakmai továbbképzés szempontjából fontosnak tartja, hogy a felszámolók közül is mind többen bekapcsolódjanak az ISO 9000 jelzésű szabványsorozat minőségbiztosítási rendszerébe. A képzési programokat az egyesület koordinálja a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Továbbképző Intézetével. A felvételi követelmény államilag elismert felsőfokú iskolai végzettség, a képzési idő két év. Az oklevélben a képzettséget “felszámoló és csődbiztos szakértő”-ként jelölik. Erdős Károly elmondta, hogy a csődtörvények visszatérő és legellentmondásosabb kérdése a felszámolási munkák díjazásának korrekt és egyértelmű módja, amit a hazai jogalkotás nem oldott meg. (MTI) Alakuló közgyűlést tart a Stravosz Alakuló közgyűlést tart Budapesten június 23-án a Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok (Stratosz) és a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) egyesülésével létrejövő Stravosz — közölte tegnap Berényi János, a közszolgáltató társaságok elnöke sajtótájékoztatóján. A egyesülést mindkét érintett munkaadói szervezet közgyűlése már korábban jóváhagyta, mondta Berényi. A létrejövő új szervezet célja a koncentrált munkaadói érdekképviselet, tette hozzá az elnök. Elmondta még: a Stratosz támogatja egy érdek-képviseleti törvény létrehozását, mert jelenleg nincs egyértelműen meghatározva, hogy ki és milyen paraméterek alapján végezhet érdek-képviseleti munkát. (MTI) Hangsúly a külkereskedelmen (Folytatás az 1. oldalról) A kamarák nem hivatalosan már jelezték a Fidesznek, hogy nagyobb részt kérnek a gazdaságpolitika alakításából — mondta Varga Mihály, hozzátéve: az új kormány a Németországban is honos klasszikus, erős háromszögű (a kormány, a munkavállalók, a munkaadók képviselőiből felálló érdekegyeztetés híve lesz. Hamarosan tárgyalóasztalhoz is ülnek velük—jelezte. Félreértették, amit Orbán Viktor mondott kedden a Kisoszban a kereskedelmi kamarai tagságról — mondta lapunknak Varga Mihály. Egy felvetésre válaszolva ugyanis a miniszterelnök-jelölt arról beszélt, hogy két irányban lehetne elmozdulni a gazdasági érdekképviseletek, kamarák ügyében. Egyrészt fenn lehet tartani a kötelező kamarai tagságot s vele együtt a kötelező tagdíjfizetést, illetve szabadon választhatóvá lehetne tenni a tagságot azzal, hogy az érdekképviseleti funkciók terén is verseny alakuljon ki közöttük a tagokért és így a tagdíjakért. A Fidesz az előbbi híve, s a kamarák erősítése mellett foglal állást— mondta a párt alelnöke. Az új gazdasági minisztérium átveszi az IKIM által jelenleg kezelt alapokat (így a gazdaságfejlesztési célelőirányzatot és az idegenforgalmi célelőirányzatot is). Emellett minden olyan állami alapot is hatáskörébe von, amelynek külgazdasági vonzata van—mondta lapunknak Varga Mihály. 1968-tól működött a Külkereskedelmi Minisztérium, amely gazdaságdiplomáciával, kereskedelemfejlesztéssel, -irányítással foglalkozott. 1987 után Kereskedelmi Minisztériumként már a belkereskedelmet, az idegenforgalmat ölelte fel, s a tervhivatal külgazdasággal foglalkozó részlege és a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Titkársága is odakerült. 1990-ben ismét változás volt: létrejött a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma, a korábbi Külkereskedelmi Minisztérium feladatkörével. Négy évvel később, a kormányváltást követően jelentősen kibővült a tárca: az új Ipari és Kereskedelmi Minisztériumhoz került — a külgazdaság mellett — az ipar, a belkereskedelem, az idegenforgalom és a műszaki fejlesztés felügyelete, irányítása is. VILÁGGAZDASÁG-GRAFIKA Az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium szervezeti felépítése ------------------------------------ MINISZTER |---------------------- ' I L"'".......I....... — MINISZTERI TITKÁRSÁG r—T . L ----------------4———--’| KÖZIGAZGATÁSI | POLITIKAI | ------------—------------ ÁLLAMTITKÁR | ÁLLAMTITKÁR | — SAJTÓ-ÉS TÁJÉKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY | ____|-t i i _______| HATÓSÁGI ÉS | IPARI ÉS | KÜLGAZDASÁGI | TURIZMUSSZABÁLYOZÁSI I ENERGETIKAI rokk RIÓM . BLOKK . , BLOKK . H ÁLLAMTITKÁR H ÁLLAMTITKÁR | H. ÁLLAMTITKÁR H. ÁLLAMTITKÁR ÁLLAMTITKÁR | H- ÁLLAMTITKÁR | -3- VILÁGGAZDASÁG-GRAFIKA Forrás: IKIM Forrás: IKIM 1998. MÁJUS 29. A belföldi forgalom élénkítése a cél A lakosság tavaly mintegy 60- 65 milliárd forintot költött belföldi utazásra, s elsősorban a Balatont, Budapestet s a Dunakanyart kereste fel. A Magyar Turizmus Rt. a belföldi forgalom és az üdülőhelyek körének bővítésére reklámkampányt indított. A Magyarországon a belföldi turizmus forgalma az elmúlt egy évtizedben évről évre csökkent, ám ez a kedvezőtlen tendencia tavaly megfordult. 1997-ben 2,2 millió magyar vendég több mint 6,2 millió éjszakát töltött el kereskedelmi szálláshelyeken. Ez a látogatók számát tekintve 4,3, a vendégéjszakák esetében pedig 3,8 százalékos növekedést jelent az elmúlt évi adatokhoz képest. Az élénkülés — még ha csekély mértékű is — az idei év első felében is folytatódott. Az adatok szerint a lakosság 7 százaléka tölti szabadságát vagy annak egy részét belföldön — mondta Meggyes István tegnap egy tájékoztatón. A Magyar Turizmus Rt. az idén a forgalom további élénkülését szeretné elérni, aminek egyik eszköze a közelmúltban elindított reklámkampány. Az e célra fordítható összeg azonban csekély, nem éri el a 100 millió forintot. A másik eszköz a Tourinform-irodák számának növelése. A hálózat országos megszervezése 1992-ben indult, aminek eredményeképpen jelenleg 76 egység működik az ország különböző pontjain. Az év végéig további közel húsz iroda nyílik meg. L.I. ** ’p fgl rSH Pm " Egy jó nagyszótár elsősor- Ibán befektetés. A partner megértése és önmagunk megértetése a sikeres üzlet kulcsa. Modern világunkban az idegen nyelv HHHB vek tudása alapkövetelmény - ekhez pedig jó szótárak kellenek. Az Akadémiai Kiadó most modernizálta legendás nagyszótárait: Országh László, Halász Előd és Eckhardt Sándor örökségére alapozva, de kívül-belül megújított formában jelennek meg. Szóanyaguk kibővült, tartalmuk megbízható, szakszerű és időtálló, megfelel az ezredvég követelményeinek. Klasszikus Nagyszótárak: a szókincs A sorozat bolti ára: 11 000 Ft/kötet (áfával).A Klasszikus Nagyszótárak most kedvezményesen előjegyezhetők. Iskolák, nyelviskolák és könyvtárak 20% kedvezményt kapnak. Magánszemélyek és cégek kedvezményei: • 1-6 példány rendelésekor: 5% • 7-29 példány rendelésekor: 10% • 30 példány fölött: 20% A csomagolás és postázás költségeit az Akadémiai Kiadó vállalja. Igen, megrendelem a Klasszikus Nagyszótárak sorozat következő köteteit: a magyar - angolt | | példányban az angol - magyart | | példányban (megjelenés: július) a magyar - németet | | példányban a német - magyart | | példányban (megjelenés: október) a magyar - franciát | | példányban a francia - magyart | | példányban (megjelenés: december) Összesen: | | példányban, amelyért | 1% kedvezményre tartok igényt. | | Iskola □ nyelviskola EH könyvtár vagyunk, ezért 20% kedvezményre tartunk igényt. Fizetési mód: szállításkor, utánvéttel Is átutalással (30 pld. felett) Név (cégnév): .............................................. Ügyintéző:..................................................... Telefon: ....................................................... Fax: ................................................................... Cím: ............................................................. Akadémiai Kiadó Vevőszolgálat —1828 (1519 Budapest, Pf. 245) f ^ Telefon: 464-5500 Fax: 464-5504—IIIII—/ .E-mail: costservice(gakkrt.hu akadémiai kiadó rt.