Világgazdaság, 2002. május (34. évfolyam, 84/8345-104/8365. szám)
2002-05-06 / 86. (8347.) szám
2002. MÁJUS 6., HÉTFŐ Tőkeháttér nélküli a Murányi üzlethálózat DEMETER KÁLMÁN Kétéves átszervezésre készül Dózsa László, a fizetésképtelenné vált Murányi üzlethálózat felszámolóbiztosa. Az elektronikai cikkeket forgalmazó csoport havi forgalma a korábbi 1-1,2 milliárd forintról márciusban 200 millióra csökkent, mivel az importőrök nem szállítottak tovább hitelbe. A beszállítói kölcsön és az adótartozás együtt bő kétmilliárd forint. A felszámolás révén a beszállítók biztos helyzetbe kerültek, így két héten belül indulhat az árukészlet feltöltése - mondta lapunknak Dózsa László. Ha a készlet értéke eléri a 2,5-3 milliárdot, ismét egymilliárdos lehet a forgalom. A fizetésképtelenséghez vezető okokról még nem tudott nyilatkozni a felszámolóbiztos, de már látható, hogy az öt kikből álló Murányi-csoport - amelynek mindegyik tagjában tulajdonos Murányi János - a 2000-ben hozott hibás döntések miatt került ebbe a helyzetbe. Tavalyelőtt bő egymilliárd forintot fordított a cég kilenc üzlet nyitására a forgóeszközállományból. Tavaly beszállítói kényszerítették, hogy fizesse ki a bemutató árukészletet is, ez pedig újabb milliárdos érvágást jelentett, s - tudomásunk szerint - másodszor is veszteségessé vált. Végső lökésként az év elejétől nem kaptak új árut, amíg a régit ki nem fizetik. Dózsa László szerint elsőként vissza kell állítani a bemutatókészlet finanszírozását, amivel a legtöbb beszállító egyet is ért, és megoldást kell találni a működési készlet finanszírozására is. Ezután folytatják a reorganizációt, és értékesítik a Murányi Kft.-t. A Murányi eresztékei már tavaly is ropogtak, ezért próbálta a tulajdonos tavaly szakemberek bevonásával újjászervezni a céget. A társasághoz közeli információink szerint későn, már az első fővárosi üzlet megnyitásakor, 1996-ban szakemberekre kellett volna bízni az eredetileg győri társaság irányítását. Ökocentrum a Tisza-tónál MUNKATÁRSUNKTÓL A Magyar Turizmus Rt. mintegy 500 millió forintos beruházással ökocentrum megépítését tervezi a Tisza-tónál, amelytől e térség turistaforgalmának fellendülését reméli. E beruházás jellegében hasonló lesz az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékparkhoz. A Poroszlóhoz közeli, mintegy kilenchektáros területen bemutatnák a Tisza-tó növény- és állatvilágát, valamint a térség kulturális hagyományait. Emellett - mint Molnár Anita, a Tiszatavi Regionális Turisztikai Programiroda marketingigazgatója elmondta - az attrakció egyik látványossága lesz az óriás akvárium, ahol a tó állatvilágát lehet megtekinteni, épül egy háromdimenziós mozi is, elsősorban szintén az állat- és növényvilág bemutatására. Az ökocentrumban lesz Tourinform-iroda is, s persze helyet kapnak a hagyományos szórakozás helyszínei is, így egyebek mellett a vásártér, a kézművesmesterségeket bemutató helyszínek, a lovasközpont, éttermek, kávézók, ajándéktárgyboltok. Az ökocentrumban kialakítanak egy konferencia- és egy környezeti nevelést szolgáló oktatási központot is. Szálláshelyet viszont nem terveznek, mert a beruházó szerint a környéken van elegendő, megfelelő színvonalú szálláshely. Az ökocentrumhoz szükséges 500 millió forintos állami támogatás már rendelkezésre áll, várhatóan augusztusban indul az építkezés. A nyitás 2003 augusztusában várható. Üzleti terv még nem készült, ám az igazgató szerint egy ilyen turisztikai látványosság fenntartásához az első néhány évben biztosan, esetleg később is, állami támogatásra lesz szükség. Bár döntés még nincs, az elképzelések szerint az ökocentrum üzemeltetésére közhasznú társaságot hoznak létre. (U) Letiltott Hungáriáim MUNKATÁRSUNKTÓL A Fővárosi Bíróság ideiglenesen megtiltotta a Győri Likőrgyárnak, hogy Hungaricum néven gyártson, s azt a felperes Zwack Rt. Unicum likőrjéhez hasonló palackban és címkével forgalmazza. A győri gyár ugyanis Hungaricum néven olyan keserűvel jelent meg, amelynek palackja főbb jegyeiben hasonlít az Unicumra. Ezért a Zwack Rt. kérte a bíróságot, hogy állapítsa meg a védjegy- és jellegbitorlást, s az eljárást minősítse tisztességtelen versenynek, és tiltsa el a termék forgalmazásától az alperest. Utóbbi viszont a védjegybitorló jelző miatt és az elmaradt haszonért perli a Zwackot. Az ügyben szeptember 27-én lesz a tárgyalás - mondta lapunknak Szatmári Tamás, a győri társaság elnök-vezérigazgatója. A cég tulajdonosai szerdán döntenek arról, hogy fellebbeznek-e. A győr ugyan kézhezvétele napján leállította a termelést és a szállítást, ám az üzletekből nem vonja vissza a már kinn lévő italokat, mivel arra nem kötelezte a bíróság. A cég az idén mintegy 500 ezer palack forgalmazását tervezte. (DK) CÉGPÉNZPIAC Új elnökre vár a Dunaferr Befejezték vizsgálódásukat az EU versenyszakértői a csoport elleni dömpingeljárásban Lemondott a Dunaferr Rt. bő egy éve kinevezett elnöke. Faragó Csaba eltávolításának lehetősége a kormányváltás kapcsán már felvetődött, sőt néhány napja elődje, Horváth István is jelezte, hogy ismét vállalná az elnöki tisztet. Közben lezárult az EU versenyügyi illetékeseinek vizsgálata a cégnél. MUNKATÁRSUNKTÓL Lemondott a Dunaferr elnöke, Faragó Csaba - az ÁPV Rt. elnök-vezérigazgatója -, s megválik igazgatósági tagságától is. A Fidesz kormányra jutása után lett vezérigazgató-helyettes az ÁPV Rt.-nél, majd a szervezet élére állt, ahol Gansperger Gyulát követte. A Dunaferr élére 2001 februárjában került, ekkortól módosulnak a társaság dolomit- és mészkőszállítási szerződései, azóta kizárólag Orbán miniszterelnök apja szállít követ az acélműnek. A korábbi hírek alapján Faragó lemondása nem meglepő, sajtóhírek szerint az új kormány őt egyébként is az elsők között váltotta volna le. Elődje néhány napja a Népszabadságnak megerősítette, hogy igent mondott befolyásos szocialista képviselők azon kérésére, hogy fogadja el ismét a csoport elnöki tisztét. Faragó lemondása - amelyet a pénteki rendkívüli igazgatósági ülésen tett közzé - azonban a helyi média szerint meglepetést okozott a társaságnál. A város internetes újságjának úgy nyilatkozott a cég egy meg nem nevezett vezetője, hogy „menekül a kapitány, és ez nem jó jel”. Mint a Dunaújváros Online emlékeztet: a csoport az első negyedévben 2,6 milliárd forintos veszteséget szenvedett el. Ám ismert, hogy a csoport külpiaci értékesítési lehetőségei az elmúlt másfél évben jelentősen romlottak, belföldön pedig erősebb versenyre kényszerül, vagyis az eredményromlás nem írható közvetlenül a vezetés számlájára. Az MTI kérdésére Tóth László vezérigazgató az acéltermékek árának esésével magyarázta, hogy a tervezett 1,6 milliárd forint veszteségnél egymilliárddal nagyobbat szenvedett el a Dunaferr. A csoport belföldi acélértékesítése csekély mértékben, 18 ezer tonnával maradt el a várttól, a nemzetközi piacokon a terv mennyiségileg teljesült, de ebből kisebb bevétel származott. A pénteki rendkívüli igazgatósági ülésen megbízták a The Boston Consulting Group Kft-t. (az Index információi szerint 50 millió forint értékben) az rt. és a csoport szervezet- és működésfejlesztési, hosszú távú fejlesztési és stratégiai javaslatainak jogi és szakmai véleményezésére. A tanácsadó cég harminc napot kapott a munkára. Az igazgatóság meghallgatta a Dunaferr-csoport helyzetéről és a költségek további csökkentésére teendő intézkedésekről szóló tájékoztatót, s felkérte a vezérigazgatót, készítsen intézkedési tervet, ami egy hét múlva kerül az igazgatóság elé. Az új elnök kinevezéséig Králik Gyula elnökhelyettes látja el az elnöki feladatokat. Az rt. felügyelőbizottsága ismét Bencze Izabellát választotta meg elnökének, FARAGÓ CSABA . VILÁGGAZDASÁG -11. oldal Az EU dömpingellenes igazgatósága megvizsgálta a társaság által kitöltött kérdőíveket - tájékoztatta az MTI-t Horváth Tamás, a Dunaferr EU- és integrációs igazgatója. Átvilágították a csoport azon egységeit, amelyek részt vesznek a melegen hengerelt tekercsek előállításában, illetve értékesítésében. Megvizsgálták adatszolgáltatását és az EU, valamint Magyarország elszámolási, könyvviteli rendszerének különbözőségéből adódó eltéréseket is. A piac közel harmada a Borsodié FEHÉR ISTVÁN________________ Az elmúlt évi teljesítménye alapján a sörpiac vezetője lett a Borsodi Sörgyár Rt., amely a gyártók által értékesített mennyiség bő 3 százalékát adta el - mondta tájékoztatóján Bognár Gyula, a cég elnök-vezérigazgatója. A társaság 2,15 millió hektoliter sört adott el nettó árbevétele megközelítette 33 milliárd forintot, ez ötmilliárddal több az előző évinél. A cél adózás előtti eredménye 4,7 milliárd, ami 54 százalékkal magasabb az előző évinél, és két év alat megkétszereződött. Bognár Gyula szerint az eredményeket az elmúlt néhány év forgalmi adatai alapján stabil sörpiacon érték el, ahol valamire hétmillió hektoliter fölötti szintre állt be a fogyasztás. A tavalyi kereslet a Magyar Sörgyártók Szövetségének előzetes adatai szerint,1-7,3 millió hektoliter közöt volt, vagyis a fejenkénti átlagos fogyasztás valamivel meghaladta , 70 litert. A belga Interbrew százszázalékos tulajdonában álló tárasaság vezetője szerint rövid távon továbbra sem nő a hazai sörfogyasztás. A piacon éles a verseny három gyártó között, de a csatlakozásig tartó időszakban felkészülhetnek a várhatóan a mainál is feszítőbb piaci helyzetre. A borsodi cégnél hároméves felkészülési tervet fogadtak el a csatlakozásig teendő főbb fejlesztési, szervezési lépésről. Részletei kapcsán a vezérigazgató csak arra utalt, hogy a környező országok nagy hagyományú sörgyártói az unióba lépés után komoly versenytársak lehetnek. Mivel az anyavállalat, az Interbrew a brüsszeli tőzsde szereplője, Bognár Gyula az idei tervről csak annyit közölt, hogy a cégvezetés két számjegyű eredménynövelést tűzött ki célul, ehhez növelni szándékoznak a gyártást és az eladást is. (Az első negyedévben már 30 ezer hektoliterrel nőtt az értékesítés.) A vezérigazgató szerint az idén legalább inflációkövetőnek kell lennie a söráremelésnek. A cég nemrég szerezte meg az ISO 14 001-es környezetvédelmi tanúsítványt, s január 1-jétől bevezette az SÁP számítógépes rendszert, ez utóbbi mintegy félmilliárd forintba került, s már láthatók hatékonyságjavító eredményei. BOGNÁR GYULA J A hazai sörértékesítés adatai (eladott mennyiség*, millió hektoliter) * a Brau Union Hungária Rt. nélkül ** nem végleges adat VILÁGGAZDASÁG-GRAFIKA Forrás: Magyar Sörgyártók Szövetsége Folytatódó oroszlányi felújítás HLAVAY RICHÁRD Az MVM Rt. és a kisrészvényesek, köztük magánszemélyek is leszavazták az ÁPV Rt.-t a Vértesi Erőmű Rt. pénteki közgyűlésén, az oroszlányi erőműben már megkezdett felújítási és élettartam-hosszabbítási program folytatása mellett döntöttek - tájékoztatta a Világgazdaságot Takács Károly, a társaság vezérigazgatója. A közgyűlés döntése értelmében az erőműtársaság a januárban kapott kormánygarancia birtokában felveheti a Kereskedelmi és Hitelbanktól az összesen 20 milliárdos program részleges finanszírozásához szükséges 10,4 milliárd forintos kölcsönt. Az ÁPV Rt. azért kívánta megvétózni a táraságnál indult rekonstrukciós programot amelynek eredményeként az erőmű károsanyag-kibocsátása is jelentősen csökken, mert úgy véli, több olyan feltétel sem teljesült, amelyet a garanciavállalásról szóló kormányhatározat tartalmazott. Takács Károly a Világgazdaságnak válaszolva elmondta, hogy a finanszírozó bankot nyolc pénzintézet közül, versenyeztetéssel választották ki, s ezen kívül valamennyi feltételt teljesítették. Mindössze az ártámogatási rendszer kidolgozásával adósak, de ennek a határideje csak november 30. Az ÁPV Rt. szándéka mintegy kétmilliárd forintnyi eddigi befektetést tehetett volna feleslegessé - válaszolt Takács Károly. A vezérigazató úgy véli, a közgyűlési döntés - amelyben a kistulajdonos magánbefektetők is bizalmat szavaztak a felújítási programnak - azért nagy jelentőségű, mert megteremti a folyamatos finanszírozás feltételeit, s nem kell felfüggeszteni a már megkezdett munkát. Az erőmű felújítására az idén 6,5 milliárd forintot fordítanak a társaságnál. A felújítás nélkül viszont az oroszlányi szenes erőművet legkésőbb 2004-ben le kellene állítani. Ez esetben a ma tüzelőanyag-bázisul szolgáló márkushegyi bányában is feleslegessé válna a termelés, vagyis azt is le kellene állítani. A korszerűsítés után 2014-ig működhetnek az oroszlányi blokkok.